2022: A vegyes érzelmek éve

Középiskolás voltam, amikor több személyes blogba belefutottam, s eldöntöttem, hogy én is indítok egyet. Idén májusban volt ennek már 13 éve, amely egyébiránt elég hosszú idő, s ezalatt nagyon sok minden történt. Egyrészről befejeztem az iskolát, s másrészről pedig érett felnőtté váltam. Habár minden évben vannak történések az életemben, amelyek formálnak a személyiségemen. Azonban akadnak dolgok, amelyekkel kapcsolatban a véleményem nem változott. Első körben nem bántam meg, hogy annak idején a képernyő előtt az internetet használva pornó és egyéb tartalmak helyett személyes blog készítésébe kezdtem. Második körben pedig továbbra is él bennem az, hogy akkor tudok ünnepelni, amikor történik valami, amely ünneplésre méltó. Ebből fakadóan pedig a piros napos ünnepek valamint egyéb mások által jeles napnak tartott napok nekem ugyanolyan hétköznapnak számítanak. A karácsony után a szilveszter is kiesik részemről főleg azért, mert az általam ismert emberek túlnyomó többsége irracionális módon ünnepelni akarja eme napot, továbbá legfőbb szerepe az alkoholnak van, ami nálam kieső dolog, mert nem fogyasztok és fogyasztottam egyáltalán. A másik dolog, amely viszont megmaradt, hogy mindig írtam eme sokak által jeles napnak tartott ünnepen egy összegző bejegyzést, hogy milyen is volt az adott évem: 

2009   2010   2011   2012   2013   2014   2015   2016   2017   2018   2019    2020   2021

Ámbár tény, hogy ugyanott lakom, ahol tavaly ilyenkor. Ugyanaz a lakótársam, s a magánéletemben is minimális változás történt. A munkahelyem is ugyanaz, mint ahogyan a sokszor nem említett, de meglévő problémák. Ennek ellenére azért el kell ismernem, hogy sok minden történt ebben az évben még akkor is, ha többségük nem egy hatalmas nagy dolognak számít. Tény és való, hogy voltak negatív és pozitív dolgok egyaránt, de legalább ettől lesz érdekes eme gigaposzt, amelyben összefoglalom az egész évet.  Tovább

Tavaszváró

Én is azon emberek közé tartozom, akik minden évszakban meglátnak valami szépet. Akármennyire is tud gyönyörködtető lenni egy ősz sárga levelekkel tarkítva, vagy tél hólepellel rendelkezve, de egy idő után azért megunja az ember az adott évszak adottságait. Igazi tél már jó ideje nem volt, így sajnos idén is elmaradt a várva várt havazás. Ismételten belebotlottam abba a hibába, hogy a hétköznapok tulajdonképpen arról szóltak, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem, és valamit csináltam. S nem is nagyon mozdultam ki. Mondjuk amilyen időjárás volt, majd pedig a covid fertőzésem is gondoskodott róla, hogy a négy fal közé kényszerüljek. Mivel eléggé lefoglalt a munka így aztán nem is nagyon gondolkoztam azon, hogy lassan ideér az április, s bizony ideje lenne már tavasznak. Egyik nap még elég hideg volt, s kabátban mentem dolgozni. Másnap szabadnapos voltam, s délután már rövid pólóban sétáltam, s lőttem pár képet az éppen virágozni készülő fákról. 

Mivel szerencsés voltam, így másnap is szabad voltam. A szerencsém itt nem ért véget, ugyanis másnap is remek idő volt, így aztán nem volt kérdés, hogy tiszteletemet teszem majd a Hűvös völgyben. Jól éreztem magam, de sajnos még nem borult zöldbe az erdő, de mindenképpen feltöltött, hogy a friss levegőn sétálhattam. Hamar a végére értem, s nem igazán volt kedvem hazajönni, s ülni a TV előtt. Habár tisztában voltam azzal, hogy mekkora távolságról van szó, ha éppenséggel el akarok jutni a Camponáig, de végül úgy döntöttem, hogy idén márciusban teszem tiszteletemet a Tropicariumban. 

Elmondhatom, hogy ismét szerencsém volt, mert kevesen voltunk. Habár ez betudható annak is, hogy hétköznap mentem megnézni az állatokat. Annak ellenére, hogy nagyon tetszett valahogy most nagyjából negyed óra alatt végig értem az egészen, s még az üzlet részében sem vásároltam semmit. Fáradt nem voltam, de némi csalódottság azért volt. Aztán visszanézve a régi képeket rádöbbentem, hogy egyre inkább fogyatkoznak az állatok, s sajnos utánpótlásuk pedig nincs. Mindezek után a munkanapjaimat magamévá tettem, majd pedig ahogyan ígértem hazautaztam két napra. Az otthon töltött idő élvezetes volt főleg azért, mert nem csak sikerült másokkal találkozni, de még az időjárás is jó volt. Habár nem esett szó arról, hogy mikor lesz a legközelebbi utazásom, de mire visszaértem a fővárosba eldöntöttem, hogy a legjobb, ha a Húsvétkor lelátogatok, mert ünnepnap lévén az fix szabadnap. S eközben pedig bízom abban, hogy majd egyre inkább jobb idő lesz, s ismét indulhat majd a csavargás. 

Őszies nyár

A munkaterület váltással együtt járó pozíció váltás magával hozta azt a döntést, hogy még tavasszal úgy voltam vele, hogy elmegyek szabadságra, és amikor majd visszajövök, akkor majd teljesen a munkára összpontosítok. Ez változóan sikerült, s nem csak a hozzáállásommal kapcsolatos dolgokkal voltak problémák, hanem a munkatársakkal, és munkakörülményekkel is. Ez kissé helyre rázódni látszik, ámbár ez magával hozta azt, hogy sokszor nem volt kedvem kimozdulni. Ehhez még hozzájött egy nyár eleji költözés, mellyel kapcsolatban még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen épületen belül történt a dolog, így sokkal gyorsabban, és hamarabb végére értünk a dolognak. Azonban az időjárás sem volt túl kegyes, hiszen iszonyatos hőség volt, így talán ez is közrejátszott abban, hogy sokszor arról szólt az időm, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem. Kevés programom volt, hiszen munka után nem volt kedvem már sehová menni, s a szabadnapomat igyekeztem minél jobban kihasználni. A fentiekből fakadóan pedig jött az, hogy sajnos nyáron nem voltam szabadságon, így végül ez augusztus utolsó hetére csúszott.
Szokás mondani, hogy sosem kedvező az időjárás, amikor az embernek szabadnapja vagy épp szabadsága van. Ha őszinte akarok lenni, akkor most én is egyfajta szopórolleren vagyok. Ugyanis elég változatos volt az időjárás az elmúlt napokban, így szabadban programot nem nagyon tudtam összehozni, továbbá eléggé kérdőjeles volt számomra is sokszor, hogy mit is kellene csinálnom. Amióta felköltöztem a fővárosba rengeteg helyen megfordultam, és szerettem is volna kimozdulni, de sajnos nem tudtam ezt megtenni. Ugyanis annyi szabadidőm nem volt, továbbá a szabadságom első három napját otthon töltöttem. Most kifejezetten még élvezhető is volt, habár ott is siralmas volt az időjárás, így az utolsó estén többek között sikerült el is áznom. 

Visszatérve a fővárosba azonnal azt helyeztem ki célul, hogy nem tudom mikor kapom meg a következő szabadságomat, illetve a munkaerő hiánynak köszönhetően lesz-e egyben annyi, hogy egy egész hetet itthon tudjak tölteni. Kissé jól esett, hogy lehűlt a levegő, viszont az kevésbé, hogy nem nagyon tudtam emiatt a szabadban mozogni. Mondjuk nem épp a legjobb, amikor az ember majdnem negyven fokban szaladgál erdős, vagy partmenti részeken, de azért mégis másabb, mint amikor gondolkoznia kell, hogy vajon szabadtérre tervezhet-e programot. Mindenesetre bízom benne, hogy még kellemes őszies időben kapom meg a következő adag szabadságomat, amikor jelentősen ki tudok mozdulni, hiszen most több olyan hely is kimaradt, ahová szívesen mentem volna.
Visszaérkezéskor természetesen inkább a szociális kapcsolatokra helyeztem a hangsúlyt. Többek között a már régóta tervezett találkozó is megvalósult, amit általános iskolás osztálytársammal terveztem, aki a járványügyi intézkedések enyhítéséhez kötötte a találkozó lehetőségét. Ez szerencsére meg is valósult, így érdekes volt több, mint tíz éves osztálytalálkozó után látni egymást. Főleg úgy, hogy mindketten sokat változtunk, és sok olyan dologról mertünk beszélni, amiről gyermekként, vagy tinédzserként viszont nem. Így elmondhatom, hogy a szabadságom első fele viszonylag kedvezően telt. Ezek mellett nagyjából egy napot töltöttem itthon, de akkor is ellátogattam korábbi munkahelyemre. Kérdéses volt mit fogok csinálni a rá következő napon viszont hamar megszületett a döntés. 

Én a pesszimisták közé tartozom, tehát azt gondolom, hogy a szeptember ismét járványügyi intézkedéseket fog hozni, így most inkább arra törekedtem, hogy kihagyjam azokat a dolgokat, amelyek úgymond “ingyen” elérhetőek. Ezek mellett az erdős és a parkos részekre gondolok, ami látogatható volt a járvány alatt állandó jelleggel. Tegnap szívesen kilátogattam volna Budapest külterületébe egy kis erdős részen való kóválygásra, de az időjárás elég esőre állt, valamint amennyi portált megnéztem annyiféleképpen jelezték előre az esőt. Így végül úgy döntöttem fedett szórakozást választok. 

Ez a program a fenti képekből jól láthatóan pedig nem más volt, mint a Tropicarium, ahol tavaly voltam utoljára. Aztán ugyebár jöttek a korlátozások, bezárások, valamint a védettségi igazolványhoz való bejutási lehetőség, így nekem kimaradt most. Ahogyan fentebb is írtam a szeptemberrel kapcsolatban a tavalyi tapasztalatokat alapul véve pesszimista vagyok, s ugyan három hét múlva terveztem kilátogatni fizetéskor, de végül tegnap meggondoltam magam. Nem bántam meg még akkor sem, ha egyedül kellett mennem. Jól éreztem magam, és mindent megnéztem, habár egyetlen negatívum volt, hogy az ott élő krokodil kimaradt a látványból. Bár tény, hogy a Google értékelések javával egyet kell értenem, tehát  az állatok száma azért csökkent, továbbá némely akvárium valóban koszos. A jegy árát nem találtam horror árnak, hiszen valamiből ezt is fent kell tartani. Azonban tény, hogy nem biztos, hogy hétköznap délutánra kellett volna időzítenem a látogatást, hiszen a visszaút kizárólag busszal volt megoldható, amelynek duplaannyi időbe került a forgalom miatt. Azonban nem bántam meg, hogy kilátogattam, és következő hónapra csak egy moziprogram van kilátásba helyezve, ha a fizetős dolgokat veszem alapul, és azt, amelyre egy járványügyi intézkedések kezdetekor nem lesz lehetőségem. 

Eső áztatta szabadság

Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az “összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.

A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan “jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le “szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.

Tovább