The Lion King (2019)

Magyar cím: Az oroszlánkirály

Mivel a nyolcvanas évek végén születtem, így én is azok közé tartoztam, akiknek az egyik kedvenc meséjük a The Lion King, azaz Az oroszlánkirály volt. Mindenki kívülről fújta a mese fülbemászó zenéit, továbbá rengetegszer játszottuk el a különböző jeleneteket az iskola szünetekben. A Disney egy ideje nem nagyon mutat újat, inkább úgy döntött, hogy a mai technikát megvalósítva tulajdonképpen az egykori meséit élőszereplős változatba ülteti át, amely azért sokszor kettős visszhangot vált ki, mint Simba visszatérése a vásznakra, ahol CGI rásegítéssel “élő” oroszlánként láthattuk viszont.

Tovább

The Lion King teaser

Régen nagyon sokat jártam, vagy szerettem volna járni moziba. Hiszen nagyon sok jó filmet láttam, s jó párnál éreztem azt, hogy kár volt kihagyni, amikor debütált a mozikban. Egyrészről sokszor nagyon nehéz volt mozipartnert találni, másrészről pedig nem igazán szerettem a premier napján, vagy a premier hetében rögtön megnézni az adott filmet, ugyanis undorom van attól, ahogyan sokszor az emberek mozifilm alatt viselkednek. Ennek köszönhető is, hogy kialakult részemről egy olyan dolog, hogy csak azt nézem meg moziban, ami tényleg érdekel. Itt pedig két részre oszlik a megnézendő film megtekintési része: a premier hetében, vagy pedig a vetítés utolsó hetén, s lehetőleg utolsó napján, és délelőtti időpontban, ha lehetséges, s ezzel is elkerüljem a mások által generált rémes moziélményt (beszélgetés, székrugdosás, ökörködés, csámcsogás stb.)
Jövőre már egy filmet biztosan moziban szeretnék látni, de ez a szám kettőre nőtt, hiszen megérkezett a The Lion King, azaz honosított nevén Az oroszlánkirály “élőszereplős előzetese, mely lentebb látható.
Azok, akik a kilencvenes években voltak gyerekek, mint én jómagam nyilván hatalmas élményt jelenthetett nekik a rajzfilm, és annak betétdala. Azt gondolom, hogy az újragondolt változat nem fogja felülmúlni, de egy próbát megér mindenképpen.

The Lion King teszt

Platform: PC

Mostanában épp azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon minek is újítottam be új videokártyát, ha nem nagyon játszok. Habár ez önmagában költői kérdés volt, hisz tisztában vagyok vele, hogy játékok terén elég válogatós vagyok, így kevés az, amelyik valóban tetszik, illetve ebből a szempontból valóban kevés az olyan, amit végig is játszok. És akkor természetesen még ott van a másik legnagyobb probléma, hogy ha az ember életében az iskolai időt felváltja a munka, akkor bizony eléggé megcsappan a szabadideje. Nos én is belekerültem ebbe a cipőbe, így aztán rendesen be kell osztanom a szabadidőmet. Azon kezdtem el tanakodni, hogy vajon mostanság milyen új játékok jelentek meg, amelyekre én is vevő lennék. Mivel nem igazán találtam kedvemre valót inkább a virtuális szórakozás más formájában kerestem vigaszt, ami nem más volt, mint a régi kedvenc filmek, rajzfilmek újranézése.

Nosztalgia címszóval került a lejátszóba az 1994-es Oroszlánkirály, melynek sikere olyannyira hatalmas volt, hogy szinte nem volt olyan gyermek, aki nem ismerte volna a rajzfilmet. Nem is csoda, hisz Szimba életét elmesélő mű csupán 45 millió dollárból készült, s világviszonylatban 987 millió dolláros bevételt hozott. Gyermekkorom egyik meghatározó alkotásáról beszélek, s mai napig emlékszem, ahogyan egyik osztálytársammal még általános iskolás korunkban még első osztályban mindennap a meghatározó jeleneteket újra eljátszottuk. Mindezek mellett természetesen még annak is megvolt a rajzfilm VHS-en, aki nem rendelkezett videóval.
Szintén emlékszem még arra, amikor az első számítógépünkön még csak DOS program futott, s azon a rajzfilm ihlette játékra voltam rákattanva. Mondjuk 8-9 évesen eléggé vért izzadtam vele, főleg azért, mert eléggé korlátozottak voltak még akkor a PC-k, s különböző játék kozonolok tudása, hogy hosszabb játék kerülhessen forgalomba, így akkor a 8 és 16 megabites virtuális szórakoztató művek többnyire akár fél, egy óra alatt kijátszható volt. Feltéve akkor, ha elég ügyes, s türelmes volt a játékos.

Tovább