Suli címkével jelölt bejegyzések

Még tart a „nyári szünet”

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Körülbelül lassan két hónapja már annak, hogy valamilyen személyesebb hangvételű bejegyzés született volna tőlem. Ennek egy része természetesen csak a lustaságomnak tudható be.

Korábbi bejegyzésben épp az ecsetelgettem, hogy ideje visszatérni azokhoz a bizonyos „gyökerekhez”, ami tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy a korábbi nyarakat figyelembe véve tölteném el az ideit is. Ami ugye egy csöppet más, hisz már nem nyári szünetet tartó diák vagyok, hanem állás nélküli munkakereső.
Munkaügyileg persze megint nem számolhatok be semmi említésre méltó pozitív változásban. Ami számomra gáz, hisz már jó előre eldöntöttem mire is szeretném költeni a fizetésem. Szóval rendesen lóg a bilibe a kezem, miközben folyamatosan küldözgetem az önéletrajzokat, melyekre legtöbbször válasz sem érkezik. Persze akadnak kivételek. Azért mindenesetre reménykedek, hogy október-november környékén összejön végre valami, mert az időm java részét az itthon üldögélés teszi ki, ami eléggé monoton lett egy ideje.

Persze szerencsére elkezdődött az idei sorozatidény is, így nem maradok néznivaló nélkül. Neki ültem unalmamban a Lost-nak, amit a harmadik évad elején hagytam abba az új sorozatok miatt. Majd valamikor folytatom. Fontos még megemlíteni, hogy idő előtt ismét kikerült a legújabb Tomb Raider játék (Guardian Of Light), amivel el-el szórakozgatok.
Szerencsére sikerült itthonról „elszakadni” is, s kicsit szocializálódhattam. Azonban egyre inkább észreveszem, hogy bizony valami furcsa módon bevonzom a hülyéket (és ez most nem szubjektív vélemény lenne). Persze ez csak hab a tortán, ugyanis általában akkor szokott jönni a baj, amikor nagyon nem kéne. Mivel egyébként sem akartam plusz pénzt áldozni rá, ezért suli után nem vettem kézbe a TB-m fizetését, s úgy voltam vele, hogy ráér akkor majd, amikor lesz majd munkám. Magától értetődő, hogy pont ekkor lett problémám a kezemmel (ekcéma), s nem sokkal rá pedig a hátam kezdett el fájni. Gondoltam, hogy majd elmúlik egy új matractól, de nem így lett. Így hol jobban fáj, hol csak sajog. Végül itthon ráleltem egy gyógyszerre, amit a szülők is előszeretettel használtak, így hát bepróbálkoztam vele. Fantasztikus volt, hogy a legrosszabb mellékhatása jött elő, így azonnal le is álltam a gyógyszer szedésével, ami azt eredményezte, hogy még jobban megfájdult a hátam. Gondolom csak a fájdalmat szüntette meg, s nem az okot, amiért fáj a hátam. Persze eközben lazán megerőltettem magam. Így végül kézbe vettem a TB-m intézését, s hamarosan meglátogatom az orvosom is.

Szabadidőm nagy részét továbbra is a zenehallgatás tette ki. Persze emellett más egyéb tevékenységeknek is hódoltam. Először is ismét elővettem pár kedvenc játékot, s ültem nekik, habár egy ideje már csak a merevlemezemen integet vissza. Ilyen például a Silent Hill Homecoming, Tomb Raider Anniversary és a Prince Of Persia: The Forgotten Sands.

Gyerekkoromban teljesen megvoltam bolondulva a tévéért. Egyéb rögeszmém volt a műholdas televíziózás, amiből persze gyerekként semmi nem lett. Így általában irigykedve nézegettem a tetőkön elhelyezett parabola antennának. Aztán úgy négy évvel ezelőtt – ráadásul a kábel tv bekötése után egy évvel  – elhatároztam, hogy nekem bizony kell egy ilyen műholdvevő szett. Egyik ismerősünk megajándékozott egy egykori UPC direct antennával, így nem volt kérdés, hogy kell mellé beltéri egység is. Persze azonnal felszereltem (aztán hónapig állt kint dísznek), s amint megvolt a szükséges pénz rá azonnal be is szereztem a beltéri egységet.
Mivel nem vagyok szakember, így magamat is megleptem azzal, hogy milyen könnyen tudom beállítani ezt az antennát mindenféle műszer nélkül. Persze ezek után a ház különböző pontjaira szereltem át az antennát. A szempont a jól láthatóság (ezt nem részletezném 🙂 ), illetve a stabilitás volt, hisz a tetőre nem igen lehetett kidobni. Végül egy tükör és fejcsere után landolt a mostani helyére. Azon stabilnak nem volt mondható, mert a szél igencsak szerette elforgatni, arról már nem is beszélve, amikor lazán lefejelték… Így bő egy éve ott volt feltéve, s semmit nem lehetett vele kezdeni. Aztán csak addig nem hagyott a gondolat nyugodni még szépen be nem sikerült lőni az egyik műholdat. Így hát gyors szétszerelés volt, hisz az antennához csak egy rögzítő bilincset mellékeltek, ami egy 90 centiméter átmérőjű acél antennánál azért elég gáz. Így szépen leszedtem az előzőről, s szépen odafogattam. Egy antenna szerelő, ha meglátná egészen biztosan sikítófrászt kapna az én „munkámtól”… Persze kérdés az is, hogy ha le kell szedni, hogyan is fogom megoldani… mert ugye a stabilitás már nem probléma 😀

A nyár nem volt valami szerencsés, már csak a fenti szösszenetből kiindulva sem. Sajnos maga az időjárás nem kedvezett annyira, hogy amikor épp nem volt semmi nyavalyám kimehessek a strandra, így idén sajnos ez nem jött össze. Korábban már írtam, hogy talán kétszer voltunk kint, de sajnos a viharok után nem igen lett volna élvezetes fürdeni (pl. hordalékos víz).
Lényegében így telt el a nyár. Az utolsó héten semmi probléma nem volt. Viszont hozzászoktam, hogy szeptembertől suli. Így én is ugyanolyan ferde szájjal feküdtem le augusztus 31-én, mint a többi iskolás, s én is ugyanúgy pokolba kívántam az iskolát, mint mindenki más. És persze én is izgultam a másnap miatt. Csak ugye a probléma ott van, hogy nekem nem is volt okom, hogy így érezzek. Így jó pár napig olyan érzésem volt, mint ha lógnék az iskolából. Persze nehéz kiiktatni az ilyen meghatározó eseményeket az ember életéből, ha x év arról szólt, hogy ha szeptember 1. van, akkor bizony iskolába kell menni.
És igen… Nekem már most hiányzik!

Vissza a gyökerekhez…

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Az elmúlt hetekben eléggé letargikus állapotban voltam. Ezért is nem volt kedvem sok mindenhez, inkább csak neteztem és zenét hallgattam. Ennek leginkább az az oka, hogy rendkívül unatkozom itthon.

Egyelőre az ismerősökkel MSN-nen és telefonon tartjuk a kapcsolatot, de elvileg augusztusban megvalósulhat pár találkozó. Valahol azért kezdek magamra kicsit mérges lenni amiatt, hogy még suliba jártam magasról tojtam arra, hogy egyetlen egy közeli barát sincs a városban. A legközelebbi is 20 km-re van tőlem. Ami még viszonylag kiküszöbölhető, de ugye utazni kell. Ami eléggé macerás, hisz legtöbbnek (főleg akik távolabb laknak) nincs is rá pénze. Ez van. Akkoriban nem foglalkoztam vele, hogy helyileg is „bebiztosítsam” magam emberekkel, így most tűkön ülve várom a találkozókat. Persze azt hozzátenném, hogy az én elképzelésem szerint július közepén, legkésőbb végén már keményen dolgoztam volna, de ugye ember tervez, sors végez. Jelenleg még semmilyen visszajelzést nem kaptam az elküldött önéletrajzokkal kapcsolatban. Egyelőre még a szakmában igyekeznék elhelyezkedni, szóval elsődlegesen ezeket a hirdetésekre vadászok, viszont ezekből kevés van.

Ezen felül ismételten helyre raktam magam alvásügyileg, ugyanis nappal alszom, éjjel pedig fent vagyok. A mai napot pedig arra szánom, hogy nagyban kávézok (amit egyébként nem szeretek, de ébren kell tartanom magam estig).
Nagy elmélkedések voltak itt a napokban, így sok dologra rájöttem. Például arra, hogy a suli befejeztével gyakorlatilag stabil terveimnek lőttek, tehát nem tudom most verni az asztalt, hogy alig három hét múlva kezdődik a suli. Bevallom, twitteren már „elcsiripeltem”, hogy bizony hiányzik. Valahogy hat kerek évig megvolt az a bizonyos rendszer, és most eléggé rossz kiszállni belőle. Úgy, hogy közben nincs az embernek munkája, tehát biztos talaj nincs alatta végképp nehéz. Persze még nincs értelme kétségbe esni, hisz alig 5-6 hete keresek munkát, s összesen tíz önéletrajzot küldtem szét (ezekből kettő csak kis részben kapcsolódott ahhoz a szakmához, amim van).
Persze a fenti állapot miatt elkapott a gépszíj, szóval igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Legtöbbször egész napos zenehallgatásba, netezésbe fulladt az egész, ráadásul az előre letöltött, merevlemezről vigyorgó sorozatok, filmek is itt álltak napokig, hetekig. Emellett persze igyekeztem újabb kapcsolatokat kialakítani itt helyben. Nem kell mondanom, hogy bevonzom én a hülyéket rendesen. Egy pár normális ismerős már fetreng, hogy milyen emberekkel össze nem hoz a sors. És tényleg! Válogatni, szelektálni nem érdemes. Mondhatnám úgy, hogy nemtől, kortól, szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki megtalál, akinek nem kéne. Szóval lehetne ezen napestig elmélkedni. Egyelőre támaszkodom az eddigi meglévő ismeretségi körömre, s a megvalósuló találkozóra.

Mint ahogyan a bejegyzés címe is utal: vissza a gyökerekhez… Ergó megint ki kell alakítani egy rendszert, amolyan „nyári szünet” félét. Azaz az idő nagy részében filmek, sorozatok, net, zene stb. estefelé itthonról röppenés 1-2 órára, hogy a napi mozgás meglegyen (ezt azért minden nap művelem), este pedig pihenés.
Szóval két napja kezdtem magam tudatosan „visszanevelni” erre a „szintre”. Azt hiszem jó úton haladok. Először is sikeresen befejeztem a Sanctuary aktuális évadát, továbbá több filmet meg is néztem. Persze ezekről a holnapi, vagy a holnapi utáni nap folyamán lesz bejegyzés (jelen pillanatban kilenc kritikai jellegű bejegyzés várakozik megírásra). Ha már ősszel összeállítottam álmaim PC-jét, akkor már elvárható, hogy ki is legyen használva. Szóval vissza a játékosok világába. Újra játszásra kijelölve, elkezdve a legutóbbi Prince Of Persia-epizód, Tomb Raider: Underworld, valamint újult erővel ugrottam neki a Silent Hill Homecoming-nak, mely két meglepetéssel is szolgált: először is korábban nem jegyezte meg az általam átkonfigurált billentyű kiosztást, no lám, most megjegyezte. Ugyan a Windows 7 újra lett rakva – hely megtakarítás miatt lett volna megint XP, de ugye nem vált be -, de meglepő. Továbbá egy zeneszám is megtetszett. Igaz, eddig is tetszett, s nem értem miért nem kerestem rá youtube-on (Olyannyira jó szám, hogy külön postot érdemel).

Mivel merevlemezemen már nem sok hely van, így visszatérés az alap sorozatokhoz: X-files elkezdve, öt évad van meg DVD-n, jelen pillanatban az elsőnél tartok. Továbbá megfogant bennem, hogy négy szinte tökéletes évad után – s mivel már teljes a sorozat – érdemes nekiülni még egyszer a Lost-nak is, hát ha második blikkre javulni fog a szememben a zárás.

Kész!! Ennyi volt!!!

Írta: | | Gondolatébresztő, Helyzetjelentés
Vélemény?

Kétértelmű a cím, de nem kell aggódni (már aki akart), nem tervezek öngyilkosságot, nem tervezem abba hagyni a blogolást, és persze nem tervezek eltűnni az elektronikus világból, habár utóbbiban töltött idő jelentősen csökkent. Szóval nézzük, mire is vonatkozik a cím.

Előző bejegyzés durván több, mint két hete volt. Azóta történtek dolgok ugyan, csak erőm nem volt őket virtuálisan közkinccsé tenni. Mondjuk ebben egyedül az játszott szerepet, hogy az időmet igyekeztem máshogy kitölteni, továbbá legtöbbször nem volt kedvem leírni azt, amit épp akartam, mert előbb haladni akartam másfajta bejegyzésekkel. Tulajdonképpen a „kritikai” (és most azért van idézőjelben, mert nem vagyok kritikus, de valamivel jobban sikerültek ezek a bejegyzések, mint ha véleményt nyílvánítottam volna) bejegyzésekkel volt probléma, mert nem mindig volt ihlet ahhoz, hogy épp írjak egyet, így sokszor volt az, hogy fél készen, piszkozatként hevert megíratlanul, félbehagyva. Persze régen volt már ilyen bejegyzés, így közben az utolsót futom át, hogy biztosan ne maradjon ki semmi, hisz hosszú ideig kevés ehhez hasonló töltetű bejegyzés fog itt helyet kapni (leírom későbbiekben is, hogy miért).

Szóval májusban eléggé ramaty idő volt, pontosabban alig volt olyan nap, amikor nem esett volna. Szerencsére a vizsgára már nem volt ilyen idő, így szép napsütéses, izzadós napnak nézhettünk elébe. Mint ahogyan az előző (pontosabban az utolsó) bejegyzésben taglaltam, hogy bizony nem készültem fel túl jól a vizsgára. Részben annak volt köszönhető, hogy a májusi szabadtéri programomat és/vagy találkozóimat más emberszerű lényekkel (?) nemes egyszerűséggel elmosta az eső. Általában sok mindent csinálok. Ha épp elunom az agyam itthon, s az idő is engedi hajlamos vagyok itthonról elröppeni. Lehet ez egy találkozó miatt, vagy lehet azért, hogy kiszellőztessem a fejem, ilyenkor általában egy jó nagy kerülőt teszek, s máris jobb a hangulatom. Sajnos erre nem volt lehetőségem, így rendkívül rosszul hatott ez a kedélyállapotomra. Ráadásul, ha ez nem lenne önmagában elég, akkor megjegyezném, hogy ugyan kertes, de társas házban lakunk, így mindig volt valami, ami épp megzavart a tanulásban. Egyedi szocprobléma tudom, alkalmazkodni a többiekhez, ezzel is tisztában vagyok. Csak valahogy zavart, hogy a rossz idő miatt beszorultam a négy fal közé, s valahogy a falak vékonysága miatt mindig hallottam a kutyaugatást, vagy épp az aktuális beszélgetést. Mivel mindig eléggé szélsőséges volt a téma (pl. politika), így szinte kizárólagosan a beszédhangtól eltérő hangmagasságot sikerült megütni szinte mindenkinek. És persze mire kijött a jó idő már nem tudtam normálisan felkészülni, hisz a hátsókertben sem sikerült magányra lelnem, mert ahogyan kijött a jó idő, így mindenki kiszabadult a saját udvarára, kertjére. Legfőképp unokák kíséretében. Azt már megsem említem, hogy épp egy nagy kerti asztal épp az én ablakom alatt van – ami mellesleg elég vékony -, így szinte 5.1-es hang szűrődött az udvarról, és a szomszédos házrészből is. Természetesen egy társasháznál meg ki a francot érdekel, hogy nekem a tanuláshoz épp csendre van szükségem?
Persze az embernek van magánélete is, ami épp akkor pöccintette fel az agyamat, amikor épp nem kellett volna, így egy határozott mozdulattal a földhöz vágtam a tételeimet. Hozzávetőleg nyolc részből állt a szóbelim, mondhatjuk úgy is, hogy nyolc tantárgyból kellett muzsikálni, s mindegyikhez 20 tétel tartozott, amelynek részese még az idegen nyelv is, szóval megközelítőleg 150 tétellel kellett gazdálkodnom.

Persze lehet mondani, hogy időben kellett volna elkezdeni tanulni. Igen, részben igaz is lett volna, de a körülmények nekem nem voltak megfelelőek, habár ebben benne volt némi lustaság is, nem tagadom. De egyértelmű, hogy a vizsga előtti egy hét eléggé megkínzott. Valahogy vizsga előtt mindig ez szokott lenni. Elég csak a vizsga tag-ra kattintani. Persze szerepet játszott még az is, hogy nem tudtam, hogy az írásbeli vizsgám sikerült-e, hisz eléggé leblokkoltam, amikor megláttam a feladatsort. Bevallom másra számítottam, ráadásul épp abba tört bele a bicskám, amit a legkönnyebbnek tartottam. Így hát megvolt az, amivel eléggé ki lehetett húzni alólam a talajt.
Így hát összesen 30-35 tételt sikerült ténylegesen megtanulni. Volt, amibe bele se ütöttem az orrom, de volt olyan is, amihez nem is kellett leülni. Így mentem be szóbelizni. Természetesen bennem volt az ideg rendesen. Két napon volt a szóbeli. Első napon rögtön három tantárgyi részből kezdtünk, ami igazából csak elméleti volt. Első két tételem rendkívül jó volt, így rögtön elsőnek jelentkeztem, hogy elmondhassam azt, amit tulajdonképpen nem tudtam, azaz szépen rizsáztam egy sort. Persze olyan tételről van szó, amihez egyébként józan ész kell, feltéve, ha az ember nyitott a világra, s képes gondolkodni. Szerencsém volt. Legalábbis gondoltam, hisz a vizsgaelnök kiszúrt magának, majd jól lehordott egy rosszul megválasztott köszönésforma miatt. Bevallom, amikor a második tanár jött oda hozzám, hogy na mi volt a baj majdnem elbőgtem magam. Remekül betalált a vizsgabiztos „oltása”, hisz legtöbbször inkább elküldeném az illetőt a francba, ehelyett olyannyira váratlanul ért a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. Bevallom, rosszul esett, hisz arról nem tehetek, hogy ő neki nem tetszett a köszönés forma, amit egyébként az összes osztálytársam használt! Ebből kiindulva a vizsga második, azaz gyakorlati helyszínére értem, ahol szintén két részből állt a felelet. Persze még akkor sem voltam teljesen magamnál, még akkor sem tértem magamhoz a vizsgabiztos viselkedésén, aki nem mellesleg bátorkodott még hátba is vágni, miután remekül leszidott. Ismét két rész jött, két tétel. Az egyiket viszonylag alig tudtam, de sikerült magam kivágni. A másodikban biztos voltam, hisz ugyan a tételt nem tanultam meg, de az elmúlt két évben háromszor feleltem belőle, így jöttek elő a dolgok, amiket annak idején megtanultam. Eléggé vizuális alkat vagyok, így ha van mihez viszonyítanom, akkor könyebben megy a tanulás. Mivel itt nem kellett elképzelnem, mert ott volt előttem az, amiről beszélnem kellett volna, így teljes magabiztosággal álltam neki. Azonban a tanár helyett (!!!) a vizsgabiztos feleltetet, de olyan kérdései voltak, amelyek nem hogy a tételben, hanem magában a vizsga követelményei között sem voltak! Minden mondatom megkérdőjelezésre került, és olyan kérdései voltak, amit ott hallottam először. A tanár fejét fogta, engem meg sírás kerülgetett… Egyszerűen nem értettem, hogy mi a jó abban, hogy nem engedi elmondani azt, amit tudok. Végén belezavarodtam, s makogtam. Akkor már nem voltam annyira padlón, amikor a többiek is elmesélték, hogy velük is eljátszotta a vizsgabiztos.

Tény és való, hogy nem készültem fel a vizsgára rendesen. Azonban az aznapi tételek anyagát tudtam (aranykezem volt…). Egyetlen volt, ami kicsit neccesebb volt, de azt a másik tanárnál (mivel két vizsgabiztos és két tanár volt) mondtam fel, és nem kötött bele. Ráadásul a másik vizsgabiztos annyira nem szólt bele, inkább csak hallgatója volt a feleletnek, addig a másik ráment arra, hogy mindenbe belekérdezzen, mindent megkérdőjelezzen. És pont az zavart, hogy egy olyan tételt rontottam el, amit korábban háromszor mondtam fel – ötösre, természetesen -, arról már nem is beszélve, hogy olyan kérdései voltak, hogy azt hittem falnak megyek. A másnapi tételsorokból szinte semmit nem tudtam, így már előre eltemettem az egészet. Hisz, ha már olyan tételből nem tudok tündökölni, amit tudok, akkor olyanból hogy akarok, amit még elő sem vettem.
Így jöttem haza, habár tartottam magam pár órát, utána az egész délután jóformán átsírtam. Mert hát szemét húzás volt a vizsgaelnöktől, ez tény. Így este szépen előre vázoltam, hogy másnap készüljenek arra, hogy megbukok, mert hiába akarnának segíteni a tanárok, hiába tudják, hogy van bennem tudás, hiába tudják, hogy ki tudnám magam vágni egy felelet alól, s össze tudok kaparni minimum egy kettest, ha a vizsgaelnök miatt nem tudnak segíteni.  Így gyakorlatilag nagyban lesz@rtam az egészet úgy, ahogy illik. Persze másnap korábban felkeltem, s elővettem a tételeket, beleolvasgattam, azonban semmi jóra nem számítottam aznap. Ismét két helyszínen volt a felelés, három tételsorból. Első vizsgahelyszínen viszonylag jó tételt húztam ki. Így gondoltam szándékosan a másik tanárnál felelek, hogy ha megint próbálna lerontani, akkor mégis csak legyen valami, ami megmenthetne. Aznap annyira nem próbálkozott, így meglepően jól ment az a felelet. Megint csak arany kéz esete forgott fenn, hisz olyan tételt húztam, amiről tudtam beszélni. A másik helyszínen is szerencsés voltam. Ott is tündököltem, szóval megint csak az a vizsgarész ment a legjobban, amitől tartottam, amit nem tudtam. Egyedül az előző napi felelettől féltem.

Visszaérve a suliba a gyakorlati tanár közölte, hogy eredményt nem mond, de mindenkinek sikerült a vizsga. Viszont tudja, hogy ki az, aki tanult, és ki az, aki nem. Nos, a januári vizsgám is rendkívül jól sikerült, így megszólalt bennem valami, hogy valószínű ez a vizsgám is jól sikerült. Ehhez természetesen nem kellett semmilyen beképzeltség, csak józan gondolkodás, hisz rajtam kívül egyetlen egy ember volt, aki valóban készült, az összes többi nem igen. És hát azért a feleletek sem voltak olyannyira meggyőzőek, mint az enyém. Így hát kicsit félve álltam a tanárok elé, ahol persze én voltam az első, akit szólítottak. A lábam földbe gyökerezett, amikor az elmúlt két hónapi vizsgaeredményemet meghallottam (írásbeli, szóbeli együttesen), miszerint a végső jegy, ÖTÖS. WOW, az elmúlt napok, hetek, hónapok visszapörögtek, és nem hittem a fülemnek. De igen, ez is sikerült, és megint nem azért, mert tanultam, hanem azért, mert van magamhoz illő eszem, és persze ehhez tartozó szám. Természetesen hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha 2%-al kevesebbet értem volna el, akkor csak négyest sikerült volna beszereznem. Így rajtam kívül még egy embernek sikerült ötöst elérnie (százaléka magasabb is volt), a többiek hármast, illetve egy kettest gyűjtöttek be. Szóval elégedetten távoztam az iskolából, habár nagy volt a sietség, így igazából vissza se néztem.
És hogyan tovább? Hát egyelőre úgy néz ki, hogy a további bejegyzések címkéi közül hiányozni fog a „suli” (mondjuk eddig kategória is hiányzott ebből a szempontból), helyét átveszi majd a „munka”. Egyelőre másfél hete itthon dekkolok, szóval egyéb dolgok miatt még nem jutottam el oda, hogy munka után nézzek, de minden bizonnyal a héten már megtudom tenni a szükséges lépéseket. Valahol hiányozni fog a suli. Nem a tanulás miatt, hanem a társaság, tanárok miatt. Azért a munka is csak azért vonzó számomra, mert van anyagi vonzata. Az pedig valóban a jövő zenéje, hogy el tudok-e majd helyezkedni abban a tevékenységi körben, amelyhez a vizsgám köt (elvileg).

Természetesen azonnal elkezdtem a pihenést, hogy reprodukáljam megterhelt agysejtjeim. Ennek keretében jó pár sorozatot végignéztem, mint például a The Vampire Diaries, Chuck, Glee csak, hogy a nagyobbakat említsük. Persze kritika van róla, habár nem sokszor volt kedvem leírni. Továbbá játékokat is elővettem, így például a Batman: Arkham Asylum erősen végigjátszás gyanús, míg a Metro 2033 a lomtárba került. A Prince Of Persia sorozat leporolva, elkezdve a kezdetektől (3D-s korszak, természetesen).
Talán a leghosszabb bejegyzésnek értem most a végére. És persze a lassan egy hónapja halmozódó, megírandó bejegyzések végére is. Szóval utolértem magam szinte minden szempontból. Tehát jöhet pár sor utolsónak, hogy mik is a terveim a nyárra feltéve, ha sikerül munkát találni. Ha az utóbbi nem igen jön össze, akkor ez effajta bejegyzések száma erősen a nulla irányába fog esni.
Vannak tervek programok terén, de inkább nem írom le, esetleg akkor, ha valóban sikerül megvalósítani. Emellett természetesen lesz mit nézni, hisz az idei évadból lazán kihúztam a Grey’s Anatomy, Private Practice párost, mindkettő 22-22 epizóddal bír. Továbbá nekiestem a Fringe-nek, de itt várakozik a Cougar Town és a Survivors aktuális évada. Filmek terén kellene a nagy kedvenceket újra nézni, de eddig csak előkaptam a DVD-ket, s feltettem a TV tetejére, hogy jól látható helyen legyenek. Talán holnap neki is esek. Blogban feltehetően lesznek bejegyzések. De billen a mérleg nyelve a többi kategóriába…

Vizsga után…

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Miért? Miért kell minden vizsga után úgy padlóra kerülnöm, hogy utána napokig keresem önmagam???
Nyilván költői kérdés volt, hisz igenis érdekel az, hogy egy adott vizsga, hogy sikerül. Félévkor is lazán padlóra küldtem magam, majd az utolsó hétben halálra tanultam magam, hogy sikerüljön. Jelzem, sikerült. A legjobb eredményt értem el. Örültem neki. Viszont az idei, májusi vizsga sokkal keményebb diónak bizonyult, mint hittem. Első körben volt olyan része, ami eddig nem ment, így azt nagyon be kellett gyakorolni. Köszönhetően az előző hetes megfázásnak, és múlt heti depressziós időszaknak – aminek egy részéért felelős a hirtelen beköszöntött hideg időjárás, s ebből következő itthon üldögélés –  köszönhetően keveset tudtam foglalkozni a tanulással.
Ennek ellenére, amit átnéztem az ment, amiben pedig biztos voltam tudásilag, az nem ment. Meglepő volt számomra, majd ledöbbentem, s igyekeztem a legtöbbet kihozni a dologból. Tudom, vigasztalni kellene, hogy nekem ment a legjobban, de a vizsga 50%-át teljesíteni kell ahhoz, hogy átmenjek belőle. Persze a tanárok mondták, hogy a számviteli részből lesz több is, abból kettőt jól megcsinálunk, megvan a bűvös 50%. A nagy francokat! Idegesen léptem ki a teremből, ugyanis a beígért 4-5 számviteli feladat helyet volt 2-2, s hiába lett hibátlan, így önmagukban 30-35 pontot (30-35%-ot érnek). Remek! És akkor a mellé lévő kérdések olyanok voltak, hogy azt hittem lemegyek hídba. Persze én voltam az okos a többiek közül, szóval valóban csak magamra számíthattam. A lényeg egy: ha bukok, bukik a többi is, ami egy egész osztályt jelent. Tudom, hisz én segítettem nekik – már amennyit tudtam -.

A vizsga miatti idegeskedésnek köszönhetően pár óránál többet nem tudtam aludni egy huzamban, így ennek köszönhetően olyan szépen felborult az alvási ritmusom, hogy érdekes lesz visszaállítani. Éjszaka fent vagyok, napközben alszok, s hiába próbálom visszaállítani a ritmusom, egyszerűen nem megy. És ez idegesít, de nagyon.
Próbálom magam kikapcsolni az itthon töltött időben, s csak jövő héten ülök neki a szóbeli tételeknek. Egyelőre – rossz idő függvényében – marad a PC és a sorozat illetve filmnézés. Már több hónapja van betervezve a Tomb Raider filmek HD verzióban való megtekintése, de itt van az Avatar és a Transformers 2 HD-ben, valamint jó pár félbe hagyott, év közben parkolópályára tett sorozat is. Persze áldoztam a szórakozás oltárán is, hiszen kipörgettem a Star Wars: The Force Unleashed-et másodjára, majd neki estem ismét a Tomb Raider: Underworld-nek, illetve új játékként kipróbáltam a Metro 2033 posztapokaliptikus játékot.

Jövő hét is zsúfolt lesz. Egyelőre reménykedek, hogy sikerült a vizsgám (mert mégiscsak mindent megtettem azért, hogy sikerüljön).

Amikor megáll az ész…

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Jóformán majd egy hónap telt el, hogy bejegyzés született volna. Ennek egyik oka, hogy más webes tevékenykedésem szabadidőm egy részét foglalta le, így már nem volt kedvem bejegyzéseket írni, másfelől pedig van egy intézmény (továbbiakban nevezzük csak sulinak), ahol le kellett húzni az utolsó két hetet…

Nem mondom, hogy fényes eredmények születtek így év végén. Nem mondom azt, hogy megtettem minden azért, hogy rendkívül jó eredményeim legyenek, de úgy vélem azért lehetett volna jobb is. Ezt inkább összehasonlítási alapként mondom, mert igenis zavar az, hogy egy pár emberke lekörözött. Mondhatnánk, hogy mezei irigységről van szó, de jelen esetben inkább csak pofátlanságról beszélhetünk.
Ez alatt leginkább azt értem, hogy én is le tudtam volna úgy zavarni az évet, hogy havonta/kéthavonta egy teljes hetet lezavarok, hogy meglegyenek a dolgozataim, s utána menjek a világnak. Nem, én nem így tettem, hanem többször is bementem, azaz „jó kisfiú” voltam. Ezzel szemben, aki – magyarul mondva – sz@rt az egészbe néha sokkal jobb eredményt ért el, mint én. Azzal semmi baj nem lenne, ha ezt egyedül a tudásának köszönhette volna, de felbosszantott a mindenféle segédeszköz használata, majd pedig az a bizonyos pillantás, hogy „én jobb vagyok!”. Csak a kérdés az, hogy mihez képest. Persze nem panaszkodhatok, mert értek pozitív meglepetések is. Azért hozzáteszem, hogy voltak kínos pillanatai is a delikvens „egyedeknek” is, melyből én lazán vágtam ki magam. De valahol akkor is igazságtalannak érzem az évzárást, habár azzal jó páran tisztában vagyunk, hogy csak azért van a többinek szerencséjük, hogy a vizsgának stabil létszáma legyen.

Miután sikerült „túlélni” a nagy feleléseket, úgy döntöttem, hogy emelt fővel vágok neki az utolsó hétnek. Miért is emelt fővel? Pont azért, amiért érettségi előtt nem: felvállaltam olyan dolgot, amit annak idején nem, s éltem a meglepetés erejével. A ballagásról van szó. Ugyanis részemről egy felesleges rongyrázás, ami annyit nem ér, mint a cipőm sarkára ragadt kutyasz@r. És tapasztalatból beszélek, mert bizony volt már nekem, és pofára estem, mert többet vártam.
Szóval nekem az ilyen rendezvényekből egyetlen egy is elég, hogy el tudjam dönteni, akarok-e több ilyenen megjelenni. Félévkor nem sok választásom volt a szalagavatóval (aminek megítélése megint ott van, mint a ballagás), s mivel idén már – az általam normálisnak hitt – emberekkel közöltem, hogy ne számítsanak rám, így azért belementem pár kompromisszumba is. Úgy vélem minden embernek alanyi joga van eldönteni, hogy mit akar csinálni, hogyan szeretne élni. Én is ilyen vagyok, s ha valami kihagyható – még, ha sokak szerint ciki és égbekiáltó bűn – akkor meglépek. Aki meg ezen besértődik, az idővel majd megnyugszik. De ugye ehhez is kell egy intelligencia, s a hozzá tartozó tolerancia, hogy az illető(k) megértse, hogy valamit én másképp gondolok, s nekem így van jól, s semmi lenézni való nincs abban, ahogyan én gondolkodok. De hát sajnos ez nincs így.

Az osztály két év alatt rendkívül lecsökkent a száma. Ennek örültem, mert reménykedtem, hogy nem lesz szalagavató, szerenád, ballagás. Tévedtem.
Ahogyan korábban megbeszéltük, hogy nem lesz szerenád, olyan laza könnyedséggel lett meggondolva, ráadásul pont egy olyan ember osztotta az észt ezzel kapcsolatban, akinek akkora a szája, hogy egy lovaskocsi lazán beférne tolatva.  Így hát felbolydult a „méhkas”, s mivel ballagásra kínzással se vettek volna rá, hogy megjelenjek, így belementem ebbe az egészbe, habár volt már egy, amit szintén utáltam. Természetesen ez is olyan volt, mint az előző számomra. Elgondolkoztam ismét, hogy a körülöttem élő emberek (diákok, tanárok vegyesen) most tulajdonképpen híján vannak az intelligenciának, s a toleranciának, vagy csak alapjáraton nem értik a magyar nyelvet? És miért is gondolom ezt? Úgy vélem, ha valakinek kialakult személyisége, egyénisége van, azt illik tiszteletben tartani, ha ezzel nem sért másokat. Én úgy érzem, hogy nem sértek azzal másokat, hogy káros szenvedélyektől mentes vagyok, azaz az életben semmilyen szinten nem játszik szerepet a cigi, kávé és az alkohol. Nemes egyszerűséggel azért, mert utálom mindhárom ízét. De ugye milyen ez már, hogy szerenádkor nem iszik az ember, így az egész számomra olyan, mint egy ostrom: értesd meg a másikkal, hogy te azért nem eszel, mert már az előző helyen ettél, és nem kívánsz többet; azért nem iszol, mert soha nem is ittál, s az alkoholos italoknak van egy gyomorforgató mellékíze számodra. És akkor egy-egy pohár keretéig az ostrom sikeres, s ilyenkor csak szedem össze a bátorságot, hogy hogyan is legyek túl azon az egy pohár valamin…

Szerencsére az osztály létszámának köszönhetően idén az effajta ostromokat remekül bírtam, habár elég frusztrálva éreztem magam. Leginkább azért, mert jól nevelt vagyok, így tudom, hogy ha valaki vendégségben van, akkor mit illik, és mit nem. Továbbá tisztában vagyok a viselkedési alapszabályokkal, s azzal is, hogy egy magasabb „pozícióban” (itt kétség kívül a tanárokról van szó) lévő egyénnel hogyan kell viselkedni, beszélni.
Ugye az egyenrangú embereket egy idő után ilyen helyzetben emelkedett hanggal küldöm el a fészkes fenébe, azonban egy szerenádnál ez nem tudom megtenni. Így marad a bosszankodás, hogy a nem továbbra is igent jelent másnak. És nem az a gáz, hogy az egykorúaknak ez természetes, s engem is „téríteni” akarnak, hanem a tanároknak sincs annyi intelligenciájuk, hogy ha valaki azt mondja „nem kérek, mert nem iszok” akkor a válasz nem az rá, hogy „rendben”, hanem az „egy pohárba még nem halsz bele”.
Persze megbántam, hogy elmentem, mert a nagyszájú emberke két pohár után lazán eljátszotta a részeg pics@t, aki bámulatosan sebességgel, alig 45 perc alatt ki is józanodott… Pffff… És persze az egész ceremónia fénypontja volt, az én ballagásomra való meggyőzés, ami elég váratlan helyzetben ért engem, így köpni nyelni nem tudom, csak később bosszankodni, hogy pont így, s ilyen keretek között kellett közölni azokkal a delikvensekkel, akiknek nem kötöttem rá az orrára, hogy nem jövök el.

Ezután telefont kikapcsoltam, és pottyantottam az egészre. Ha azt mondom nem, az azt jelenti, hogy nem. De persze akadt „követőm” is, aki hasonlóan belátta, hogy egy ballagás teljesen kihagyható, felesleges baromság. S mivel neki se volt fontos, így ő élt a meglepetés erejével. Elég limitált volt az a létszám ami megjelent a ballagáson, habár be kell ismerni, hogy teljes létszámmal is ciki lett volna.
Vannak gondok a vizsga előtt (azok a rohadt számítások), s gondoltam, hogy majd azokkal elleszek ezek a héten. Pofára estem, ugyanis – számomra meglepő módon – egy éves nátha nélküli időszaknak vége szakadt hétfőn, s az egész hetemet tönkretette. Ráadásul csütörtök tájékán alig pár órás alvás után ugrottam ki az ágyból, így teljesen felborult az alvási ritmusom. Jelenleg az alvás hajnali négy és délután 2-3 köré redukálódott. Szép.

Mindenesetre az elmúlt heteket remélem sikerül kipihenni a jövő héten, s ennek az egészségi állapotom sem szab határt…

Amikor nem csak kívülről vagy szőke…

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Most ez egy jó kis szőke nő vs. számítógép bejegyzés lehetne, ha épp nem a férfi vonalat erősíteném. Egyébként ez az egész már önmagában röhejes, hisz gyakorlatilag már nem egy átlagos felhasználó vagyok, mert ahhoz képest már több tudással rendelkezem. De az ilyen apró, szimpla, gondolkodást nem igénylő dolog ki tud fogni rajtam. Akár úgy is mondhatnánk, hogy valaki megtudja váltani a világot, de a cipőjét már nem tudja bekötni… De erről később.

A hét teljesen átlagosan indult. Szokás szerint vasárnapról hétfőre virradóra sikerült két és fél órát aludnom, ennek köszönhetően egész nap olyan voltam, mint a mosott sz@r. Ami nem is lenne gáz, ha nem egy igen jelentős dolgozatot kellett volna megírni, melynek sikerében egyelőre kételkedem. Ami még vicc, hogy aznap sem sikerült elaludnom időben, így kedden még fáradtabb voltam, mint előtte.
Hiába év vége és a fogyatkozó létszám (az osztály létszáma már nem kétjegyű, hanem egyjegyű) mégis akadnak olyanok akik nem teszik be a lábukat, vagy ha igen, akkor idő előtt hazamennek. Így érett már a dolog, hogy olyan nap is legyen az évben – másodjára – amikor egyedül én képviselhettem az osztályt. Ráadásul pont egy olyan napon, ami egyébként sok minden másból megkövetelte volna, hogy az is bejöjjön, aki egyébként nem szokott. De hát van ez így.
Hét elején megvoltam győződve arról, hogy ezt a hetet ki kell bírnom és végig kell járnom. Nos ami azt illeti szerdán lélekszakadva rohantam a buszmegállóhoz, persze szakadó esőben. Mivel minden „eső védelmi eszközöm” bemondta az unalmast, vagy nem rendelkeztem velük, így kénytelen voltam egy szál nyári kabátban suliba menni, aminek az lett az eredménye, hogy jól eláztam. Jelzem, hazafelé is. De mivel tavaszias volt az idő, így legalább nem fagytam át, csak vizes lettem. Mivel csütörtöki napon amúgy se volt semmi, amiért érdemes lett volna bemenni, ezért itthon maradtam. Főleg, hogy még reggel is szakadt. Pénteken mindenképp szerettem volna bemenni, azonban egy reggeli telefon után meggondoltam magam.

Bő egy héttel ezelőtt hirtelen felindulásból vetettem véget a Windows 7 uralmának a gépem felett, s tettem fel egy korábban letöltött Service Pack 3-as kiadást tartalmazó XP-t. Nos, hadd nem mondjam, hogy a második nap már hibák tömkelege, s furcsa fagyások következtek. Párhuzamosan se tudtam több dolgot csinálni. Nem zárom ki annak a lehetőséget, hogy valami buherált sz@rt sikerült beszereznem. Annak ellenére, hogy van itthon egy eredeti XP, mégsem azt tettem fel, mert spórolni akartam avval, hogy nem telepítek Service Pack-ot (ami egyébként elengedhetetlen az új MSN feltételéhez). Így megszívtam. Nem kicsit, nagyon.
Miután a Silent Hill Homecoming gyorsabb betöltődést, s megjegyzett billentyűkombinációt tudhatott magáénak a Windows 7-el szemben, így még pénteken leformáztam, s vissza tettem a Windows 7-et. Természetesen nem nagyon tudtam megnézni semmit, azt hagytam tegnapra. Hagytam volna, ha nem tűnt volna el a hang és az internet kapcsolat. Utóbbiról kiderült, hogy egy kihúzott kábel volt a hibás. De a hang előtt értetlenül álltam. És itt kezdődik az a történet, amin utólag én is jókat röhögök, de szerintem másnak is szerezhetek kellemes pillanatokat az alábbi történet leírásával 😀

Alaplapi hangkártya nekem tökéletesen megfelelt. Mikor nem sikerült a telepítőt felraknom arról a CD-ről, amit az alaplappal kaptam csak fogtam a fejem. Nem értettem, hogy miért is nem hajlandó felmenni. Na gyorsan szétkaptam a gépet, áttörölgettem (amúgy is poros volt). És továbbra sincs hang. Na akkor gyorsan újraformáz, Windows 7 felmegy. Semmi, ugyanaz, valami SPDIF sz@rsággal sz@rakodik nekem. Kezdek kétségbe esni, hogy tönkrement az új alaplapom. Na akkor formázás, XP fel, telepítés felénél megszakad. Idegbaj, harmadik formázás, most Windows 7 64 bites változat fel (amúgy is a 32 és a 64 bites egy lemezen van). Ugyan az, semmi változás. Franc esne bele, akkor marad a Vista. Negyedik formázás, Vista fel, majd agybaj. De valahogy sikerül kiiktatnom az SPDIF marhaságot van hang, nagy öröm. Az alaplapi CD is remekül működik. Vista meg is „eszi” a lemezt, mindent hajlandó feltenni.
Ez már bőven este 7 után volt. Éreztem, hogy a fejemet elönti a méreg, s rövid úton agyvérzést kapok, hisz a délután épp sorozat nézéssel terveztem elütni, de abból nem lett semmi, s egyre inkább valami azt súgta, hogy ha elmegyek itthonról, akkor bizony hazajövet majd nézhetem a falat. Ugyanis HI-FI-m meghalt, DVD lejátszóm pedig csak a szinkronos filmeket hajlandó lejátszani, feliratokat mellőzi. Csak úgy, mint az újraírhat lemezeket. Ezt tudja a 3 ezer forintos DVD lejátszó!!
Na Windows 7 telepítő lemeze bemegy, de 32 bites rendszer valahogy még mindig 0%-nál áll. Gondolom a ludas a dupla rétegű lemez, melyet elég nehezen olvas be a DVD meghajtóm. Nos akkor tegyük fel a 64 bites rendszert. Amit egyébként semmire nem tudnék használni. Annak fényében meg végképp, hogy 1 GB rammal rendelkezem, ami a 32 bitesnek bőven elég, 64 bitesnek meg kevés. Kb. este tízre végeztem. Hang sehol, idegbaj már kerülget. Ekkor több weboldal elolvasása után jön az isteni szikra: felmenni az Asus weblapjára, leszedni az új drivert az alaplapi kártyához. Az egész lejön seperc alatt. Elindítom, feltelepül. Újraindítást kér,s s megszólal egy hang… Bejelentkezés megtörténik… HANGGAL!!! Mindez este 11 körül. Ahelyett, hogy hatszor leformázom, s hatszor telepítem újra a rendszert egy nyamvadt driverrel megoldottam volna a problémát… Persze rögtön Tomb Raider fel, hang szaggat, kissé lassú az egész. Már tudom előre: 64 bites rendszert le kell vakarni…
Végül ma reggel felröppent a 32 bites rendszer, ami tökéletesen működik! Lényegében péntek este óta egyetlen egy filmet, sorozatot nem tudtam megnézni, sőt! Még játszani sem tudtam… Ehhh… Mindenesetre megjegyeztem, hogy mielőtt kétségbeesnék, hogy tönkrement az alaplap, beszerzek egy új drivert… Aztán kezdek kétségbeesni! Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Windows 7-re elég kevés drivert kell tennem (eddig csak a videó kártyáét kellett leszednem és feltennem) ahhoz, hogy működjön. Így teljes kétségbeesés volt, amikor eltűnt a hang, s további újratelepítéssel sem ismerte fel. Ráadásul ezt az SPDIF marhaságot is csak Vistán sikerült normálisan letiltanom.
Szóval még egyszer: Ha valami nem megy, letöltjük a drivert!!! Aztán esünk kétségbe!

Még két hét van hátra a suliból. Jövő héten minimum egy nap kiesik megint, amire senki nem hajlandó bemenni (nem lesz tanítás, hanem közösségi nap). Az azt követő héten pedig már ballagás, szerenád, így azon a héten vagy három napot kell bemenni. Utána két hét teljes tanulás lesz némi lazítással fűszerezve.

Kezdődik!!!

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Szeretném azt mondani, hogy valami igazán jó dolog kezdődik, ám sajnos ez nem így van.
Gyakorlatilag két hét maradt a suliból, hisz az utolsó napokban már minden bizonnyal senki nem fog bemenni. Így aztán elkezdődtek az év végi felelések, nagy dolgozatok. És persze jönnek a különböző feladatok, tesztlapok, melyekkel legtöbbször sikerül is a szerencsétlen diákot elbizonytalanítani rendesen. Így lehet aztán kiakasztani embereket, hogy aztán vizsga előtt 1-2 nappal legszívesebben felmászna a közeli toronyba, s mélybe vetné magát. Mert bizony egyesekre így hat.
Tulajdonképpen egy-egy nagyobb hangvételű vizsga, aminek már van tétje valahogy mindig ilyen hullámvölgyekbe kényszerít. Idei más lesz, hisz gyakorlatilag lezárja az iskolai korszakot, utána lehet melózni. Valahol az utóbbit jobban szeretném, habár avval teljesen tisztában vagyok, hogy egy-egy munka nem leányálom, s nem lesznek téli, tavaszi, nyári szünetek. De valahogy mégis várom. Egyelőre épp azon izgulok, hogy sikeresek legyenek a vizsgáim. A félévinél komolyabb problémák – leszámítva a nehéz tételeket – nem voltak, azonban az év végi vizsgák jelentősen meg lettek nehezítve, ráadásul nem elegendő a vizsgához kizárólag elméleti tudás, kell számtan is. Ami nem is zavarna, ha éppenséggel a ponthatár 60%-át kellene elérni a ketteshez, s kitörölhetem a hátsóm az elméleti tudásommal, hisz hiába is tudnék mindent, ha a vizsga 30%-a szól csak elméletről. Többi kemény számtan. Szóval lassan kezdek görcsölni is, habár tisztában vagyok vele, hogy az írásbeli vizsgáik kiadott 17 napból (ekkor nem is kell majd bevánszorogni a suliba) legalább 2-3 órát fogok a számtannal foglalkozni. De valahogy előjön a pesszimista énem…

A fentebb írtaktól függetlenül próbálom megszínesíteni a hétköznapjaimat. Mindegy mivel, csak épp ne tartózkodjak itthon, hanem mehetek amerre csak látok, hisz tavasz van, ilyenkor bűn a négy fal közt ülni. Utóbbi viszont remekül működik napok óta, ugyanis a napsütést felváltotta a tavaszi záporok, zivatarok, viharok. Így kénytelen vagyok a szabadidőm jelentős részét itthon tölteni.
Persze ez remekül hat a kedvemre is. Ha nem megy a tanulás, akkor legtöbbször unatkozok vagy zenét hallgatok, mert máshoz nem sok kedvem van. Így lehet, hogy már lassan két hete tervezem megnézni a Jurassic Park-ot, valamint a letöltött szériák bevezető epizódját. Eddig még egyik sem sikerült. A Being Human-ból is csak a mások epizódig jutottam a második etapból.

Persze reménykedhetek, hogy kijön a jó idő, s az én hangulatom is visszatér.
Múlt hetem érdekesen alakult annak köszönhetően, hogy sikerült meghosszabbítanom a tavaszi szünetemet. Persze akadtak olyan tanárok, amelyek figyelmen kívül hagyták az indokaimat, s tettek megjegyzést, amit most kivételesen nem hagytam szó nélkül. Valahogy úgy érzem kicsit igazságtalan velem szemben, hogy egy olyan ember nem kap egy rossz szót sem, aki havonta egyszer vagy kétszer betoppan. Ráadásul pont egy olyan, akiről köztudott, hogy nincsenek olyan problémái, ami miatt megértőnek kellene lennie vele. És azért nekem bökte „csőröm” ez a dolog, s csak kicsúszott a számon az, amit már egy jó ideje ki szerettem volna mondani. Nem érzem igazságosnak ezt az egész sulis dolgot. Elhiszem, hogy adjunk mindenkinek esélyt, de ami itt megy az szerintem már túl megy minden határon. Legalábbis az én szememben.

A sulis stresszoldásra tervezett hétvégi programomat szépen elmosta az eső… Nem mondom eléggé ki voltam akadva. Így hát maradt az itthon gubbasztás, s sorozatnézés. Már többször megfigyeltem, hogy az egyik szériánál „szaggat” a kép. Gondolván codec pack kell neki, majd megoldja a problémát. De nem oldotta meg. Gondoltam, hogy biztosan az a baj, hogy mindenhonnan töltöttem le mindent, s „megtelt” a Windows. Továbbá belekezdtem a Silent Hill Homecoming újra játszásának, ami történetesen viselkedik elég furcsán. Mivel helyem sem volt a letöltött dolgoknak, így gondoltam a Windows 7-et lecserélem Windows XP-re. Gondolván, hogy majd több hellyel gazdálkodhatok, s a Silent Hill Homecoming is jobban fog futni, hisz eléggé rendszerigényes, s 1 GB ram nem hiszem, hogy elegendő neki. Szóval szombat késő este elkezdtem telepíteni a gépet.
Valami hajnal tájékán sikerült végeznem, azonban az eredményen legszívesebben kitéptem volna a hajam. Az említett széria epizódja ugyanúgy akadt, mint előtte. Na akkor feldobtam a Silent Hill Homecoming-ot, gondolván tesztelem. Mit ne mondjak, egyedüli pozitívum volt, hogy még a Windows 7-en nem volt hajlandó megtartani az általam beállított billentyűkiosztást, addig az XP-n ezzel nem csinált problémát. Gyorsabban is töltött be, gyorsabban is ment. Nem kell mondanom, hogy örültem remekül. Egészen addig, míg a pályaváltás után nem dobott ki a játék hibaüzenetekkel. Nem kell mondanom, hogy mennyit anyáztam, mire rájöttem, hogy Full grafikán nem hajlandó működni a játék, holott Windows 7-esen ez nem volt probléma. Fuck! És persze ugyanúgy vannak fagyások… Ehh… Erre mondják, hogy adtunk a sz@rnak egy pofont… Szóval jelen állás szerint az XP-t részesítem előnyben, de amint beszerzek egy köteg DVD-t, azonnal röppen vissza a Windows 7-t…

Az időpocsékolás művészete

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Minden bizonnyal, ha a lustaság virágozna, akkor én már rég botanikuskert lennék.
Ugyan előző személyesebb bejegyzésem óta eget rengető dolgok nem történtek, azon kívül, hogy minden bizonnyal erősen kezdek lustulni. Ráadásul úgy, hogy még bűntudat is emészt miatta.

Hihetetlen, hogy mennyire kis semmi dolgokkal képes vagyok elfecsérelni a szabadidőmet, melynél drágább kinccsel egyelőre nem rendelkezem.
Rendkívül örültem a három napos hétvégének, amit sikerült remekül elszúrnom azzal, hogy említésre sem méltó dolgokkal foglalkoztam. Pedig, ha nem tettem volna, akkor tudtam volna haladni az egyéb dolgokkal, amik szükségesek, és olyan dolgokkal, amit élvezettel végzek. Azért erősen remélem, hogy a jobb idővel én is felélénkülök, s jobban odateszem magam, mert a hosszúra nyúlt tél nem tett jót nekem, s remélem valóban is így van, mert vizsgaidőszak közeledtével nem lenne szerencsés ennyire ellustulni. Az ember meg lustuljon érdemes dolog miatt.

Igazából elég rég volt már személyesebb hangvételű bejegyzés, ami leginkább a kedv függvényében maradt el. A hirtelen jött tavasz azonnal tova is tűnt, melynek köszönhetően ismételten a négy fal között ragadtam.
Nyáron már  említést tettem arról, hogy szabadtéri szórakozás erre felé nem igen van. S ahogyan halad az idő előre, annyira kezdem kinőni ezt a várost, ami azt illeti az egész megyét is. Így álmaimban már a Pestre való felköltözés tűnt elő, mint a legjobb lehetőség igazából minden szempontból. Valahol már unom a zombi állapotba kerülést így a hideg idő beköszöntével, hisz gyakorlatilag a nullával egyenlő azon dolgok összessége, melyekért a téli időszakban kimozdulnék. Ami egyébként eléggé gáz, mert így egy enyhe téli depressziót az ember simán bekaphat. Mert ugye mi értelmeset lehet csinálni azon kívül, hogy az ember a képernyő elő gubbaszt akár itthon, akár másnál? Nagyjából semmit.
Épp ezért vártam lélekszakadva a tavaszt, hogy amikor tele lesz a hócipőm, akkor fogjam magam és lépjek itthonról, amit egyébként normál esetben minden nap megteszek. S ezek után valahogy teljes kikapcsolódást jelent, ha itthon a monitor előtt maradok „véletlenül”. Azonban ebben az esetben már igazából meguntam, de más értelmes dolgot nem igen tudok itthon „elkövetni”. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor minden bizonnyal pár napon belül bekopog a tavasz. Reménykedek.

Az elmúlt két hétben velem kapcsolatban sok dolog nem történt. Azonban a körülöttem élőkkel elég sok minden. Szokás szerint folytattam a téli időszakban megszokott zombi életmódot, amikor reggel felkelve elvánszorogtam a suliig, s igyekeztem nem összeesni a fáradtságtól a buszon, ami egyébként kellemes melegben, vagy hosszú álldogálás után azért kiüt az emberen. Suli végeztével viszont azonnal haza, s a monitor előtt gubbasztani. Ha nem itthon, akkor máshol, de akár egyszemélyes, akár több személyes „kockulásról” van szó, akkor is nyomasztónak hatott. Főleg miután két olyan nap is volt, melynek köszönhetően azonnal kiszabadulhattam a természetbe.
Az osztálytársak többször összefogtak, s megrökönyödve tapasztaltam, hogy bizony most már a kelleténél többször jelentik ki, hogy ők bizony nem hajlandók bemenni a másnapi órákra, így én is kénytelen voltam itthon maradni. Ami egyébként normál esetben még üdvözítő is lenne számomra, ha alig két hónap múlva nem kezdődne el a vizsgaidőszak, ami tulajdonképpen az iskola befejezését jelenti számomra. És azért akadnak tantárgyak (főleg számvitel), ami bizony nagyon nem megy. Persze az, hogy átmenetileg, vagy végleg vége lesz a sulinak az a jövő zenéje.
Szóval visszatérve az osztálytársakhoz… A probléma gyökere ott van, hogy gyakorlatilag két ember van, aki nem ment eddig az idegemre. Eddig. Ami elég jó arány, ahhoz képest, hogy velem együtt az óralátogatók létszáma eléri az öt főt. Igazából eléggé unalmasan telnek a mindennapok, egyre inkább kezdek kifogyni a témákból, amiket fel lehetne hozni beszélgetésben, s ezzel bizony ők is így vannak, hisz ritka, amikor egy délután történik olyasmi, amiről másnap majdnem egész nap tudunk beszélgetni. Ugye a tanárok is kezdenek paprikás hangulatban lenni a többiek hiányzása miatt, így gyakran kaptam a fejemhez érdemtelenül szidást, ami egyáltalán nem tetszett.

Az elmúlt pár napban elég sok dolgot felfedeztem magammal kapcsolatban, ami erősen befolyásolhatja a távlati terveimet. Igazából pozitívnak fogom fel, hisz attól függetlenül, hogy nem szolgált örömömre pár tény velem kapcsolatban, mégis higgadt gondolkodás után azonnal jöttek az ötletek ezen problémák megoldására, ami ismét megerősített abban, hogy igenis a jövőre nézve egy ideje szövögetett terveim nem állnak gyenge lábon, s ha elég céltudatos leszek, s ha a szerencse is mellém áll fordíthatok a sorsomon.
Bevallom ehhez hozzásegített egy személy, melyet nem rég ismertem meg. Kezdetben sok hasonlóságot láttam, azonban további beszélgetések után rájöttem, hogy a problémáink különböznek, csak a kiváltó okaik egyeznek meg. De ezzel szemben gondolkodásunk hasonló. Mondjuk eddig sem voltam depresszív alkat, habár vannak „gyilkos napjaim”, de ebben ez a hölgyemény mégiscsak megerősített, habár ebben eddig sem kételkedtem.

Egy majdnem tökéletes hétvége

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Vagy akár mondhatnánk majdnem tökéletes hétnek is.
Szóval vége a hétnek, s ezzel egyetemben a februárnak is. Holnap már március 1. ami nálam hivatalos tavaszt jelent. De csak nálam. Ennek kapcsán pedig ideje megeresztenem némi sort a héttel kapcsolatban, melynél továbbra is itthoni elfoglaltságom adta a többlet részét.
A héten viszonylag elfogadható időjárásnak örvendtem, bár néha azért a hőmérséklet a  mínusz felé kacsintott. De szerencsére nem lett belőle semmi. Ahogyan az lenni szokott, természetesen semmi nem úgy alakul, mint ahogyan tervezném. Így történt meg, hogy a héten ismételten be kellett iktatnom „szünnapot” az iskolában, habár most nem a lustaság miatt. Valahol örültem is, mert így több időm jutott egyéb elfoglaltságomra, mint például a Tomb Raider 3 kipörgetésére, mellyel majd egy hónapot szenvedtem. De ugye mellette csináltam mást is.
A hét közepe táján tovább folytattam a Heroes-t, melyet ma tudtam befejezni (írás lesz róla). Csak úgy igaz, a Better Off Ted-re is (bejegyzés szintén), ami igazából a maga 13 epizódos első évadával, s a 20 perces epizódjaival nem sok vizet zavart. Végre napvilágot látott a [REC] 2. is (na erről muszáj bejegyzést kanyarítani). Eredeti nyelven néztem, ami tulajdonképpen spanyol, de szerencsére volt angol. Azért tartottam attól, hogy valami vicces emberke majd más szöveget tesz a szereplők szájába, amit én úgy se fogok érteni, lévén spanyol az eredeti nyelv, de megbízható forrásból szereztem be az angol feliratot, így végül kellemesen csalódtam annak minőségében.

Az iskola egy vicc. Közeleg az év vége, alig van hátra két hónap, s megkezdődik a kemény vizsgaidőszak, s pont most hullanak ki az emberek, pont most döntenek úgy, hogy az elmúlt majd féléves hiányzásra még ráhúznak még két hónapot, még véletlenül se sikerüljön befejezni az évet. Hát így van ez, én is csak sóhajtok. Nagy kaszálások lesznek év végén az biztos, mert a tanárok eléggé ki vannak akadva az osztályra. Természetesen akadtak kivételek /mint például én is/, akiknek semmi okuk az aggodalomra.
A hétvége gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint egy hete. Pénteken rendkívül jó, már-már tavaszias idő volt, majd pedig szombaton egész nap esett az eső, ma pedig hideg volt. Pfff… ennyit a tavaszról. Még pénteken bele kezdtem az utolsó olyan Tomb Raider-nek, melyet még nem pörgettem ki. Ezen felül próbálkoztam a kiegészítő részekkel, de az első epizód ugye DOS alapú, így még nem sikerült dalolásra bírni a kicsikét, főleg, hogy a program, ami használható lenne nem ingyenes, így az egész játék alatt egy bazi nagy logó fityeg előttem. Köszönöm, egyszer megvettem a játékot, nem akarok rá fizetni, ha a lemez működik.
Természetesen addig akarok mindenféle játékot kipörgetni, míg be nem jön az igazi tavasz, mert így napi 3-4 órával kevesebbel gazdálkodhatok, lévén a kinti tevékenységeimnek köszönhetően. Ezzel szemben a legrosszabb időjárást fogtam ki szombaton. Ami még nem is lett volna baj, ha reggel bekapcsolva a gépet az Avast vírus írtóm nem dönt úgy, hogy blokkolja a Firefox-t, s vele együtt nem töröl egy rendszerfájlt a windows mappából, ezzel fagyások, s hibaüzenetek sokaságát okozva. Természetesen próbáltam menteni a menthetőt, így frissítettem a Windows 7-et, ami ugye netről szervált frissítéseket is feltette. Ami nem is lenne baj, ha épp eredeti példánnyal rendelkeznék. Így jött egy teljes újra telepítés, s ez el is vitte az egész szombatomat. Tulajdonképpen maga a frissítés volt 3 óra, szóval… De nézzük a jó oldalát: mindent vissza tudtam tenni a gépre, valamint pótoltam némi hiányosságomat filmek terén: megnéztem az X-men Origins-t, továbbá az Égi Tűz című filmet is. Persze megtekintés után landolt a kukába.

A következő hétre nem tervezek sok mindent. Persze az már alapból várható, hogy holnap iszonyú fáradtan fogok beesni az első órára…

Tervek

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Tervek arra jó, hogy utána rendre fejemet verhessem a falba, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azt terveztem. Szóval íme még egy bejegyzés ennek fényében, hogy aztán tudjak miről írni a későbbiekben, hogy mi az, amit nem sikerült megvalósítanom.

Első körben bejegyzés írás terén sikerült magam teljesen utolérnem, ami leginkább köszönhető a Google Chrome-nak is, hisz a Firefox enyhén lassú volt e téren. Hétvégi szerverkimaradásnak köszönhetően nem sikerült publikálni (megírni sem mondjuk) a Lost 3 és 4 évadának idevágó kritikáját, valamint a Kés/Alatt hatodik évadának bejegyzését. Előbbit még tegnap és ma pótoltam, csak úgy, mint az utóbbit. Király!
Továbbra is farkasordító hideg van, így még pár hétig az iskolán, a helyi közérten meg némi bevásárló „túra”, vagy baráti összeröffenésen kívül nem vagyok hajlandó elhagyni a lakást. Filmek terén szinte mindent megnéztem amit akartam. Három hétig pihent a Twilight – New Moon a merevlemezem mozis verzióban, mire kijött egy normális release, de azt is csak napokkal később tudtam megnézni. Mivel borzalmas volt, így még lesújtó írást sem eresztek meg róla.

Szériák terén lent pihen a Heroes maradék epizódjai az évadból (kritika lesz!). Természetesen már eléggé felzárkóztam Lost terén, így majd bekapcsolódhatok a „real-time” nézésébe is, így rendkívül sok időm szabadul fel. Az, hogy melyik lesz az a széria, amit újból elkezdek (ha elkezdek!), azt még homály fedi. Bár vannak esélyek (Six Feet Under, esetleg Friends?).
Filmek terén pangás lesz. Mondjuk ideje lenne már a régi kedvenceket elővenni.

Játékok terén tervezem még a héten befejezni a Tomb Raider III-at, hogy aztán az eddig félig érintett negyedik résznek nekiüljek, s teljessé téve ezzel a Tomb Raider széria epizódjainak teljes kipörgetését. Ellenben beszereztem az X-men Origins: Wolverine-t, szóval…