Előrelépés!

Fellégezve lepődtem meg azon, hogy május elseje ünnep, ami részemről mindig elfejtődik, s emellett pedig még a következő napot is szabadnapnak kaptam meg. Így lett egy szabad hétvégém, ami mindenképpen szükség volt, hiszen az elmúlt időszakban nem nagyon pihentem. Egyrészről a mindenki által ismert koronavírus járvány erősen rányomta a bélyegét a mindennapokra, és bevallom sokkal feszültebb, idegesebb vagyok annak köszönhetően, hogy a korábbi szórakozási lehetőségeimre nincs lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a kijárási korlátozás, és a munkaidő együttes viszonya eredményezte azt, hogy gyakorlatilag visszatértem ahhoz az életmódhoz, amitől megakartam, és sikeresen is megszabadultam, amikor felköltöztem a fővárosba. Egyrészről hiába éltem megyeszékhelyű városban, ha a szórakozási lehetőségem (lévén alkoholt nem fogyasztok, s a szórakozóhelyeken lévő tinédzserek nem épp az én általam keresett szociális környezet) kimerült abban, hogy strand, vagy mozi, s továbbá kevés embert tudtam rávenni, hogy kimozduljanak otthonról. Ami meglepő, hogy a fővárosban sokkal nyitottabbak ezen a téren az emberek, ha a szabadidejük engedi.
Mivel váltott műszakban dolgoztam, ezért többnyire a délutános műszakot sikerült megkapnom, ami anyagilag jó volt, de szociális szempontról rossz. Hiszen korán nem keltem, ennek köszönhetően pedig akkor végeztem, amikor már volt fél órám hazaérni. Így maradt az, hogy elmentem dolgozni, és hazaértem, majd pedig vártam a szabadnapot, hogy ki tudjak mozdulni. Most az enyhítéssel könnyebb lett, de még mindig nem az igazi. Ezért is mentem bele, hogy amikor pozíciót ajánlottak, elsősorban a szabad délutánok miatt elvállaltam. Az más kérdés, hogy időközben másik helyre helyeztek át, ámbár ugyanabba a pozícióban fogok tevékenykedni, s ebből fakadóan olyan az egész, mintha új munkahelyre mentem volna el. Hiszen voltam pár oktatáson teljesen más helyen, ezután pedig indulok az új helyen, ahol konkrétan szinte senkit nem ismerek, így aztán a legjobb döntés, hogy kiismerek mindenkit, így addig visszafogom a poénkodást, erősebb szociális kapcsolat kialakítást, amit a korábbi helyemen sikerült meglépnem. 

A fentiek fényében a szabadnapjaim eléggé zsúfoltak voltak, így ritkán tudtam kimozdulni, és amikor pedig kimentem, akkor tényleg arról szólt az egész, hogy reggel elmentem, és késő délután, vagy estefelé értem haza. A jó idő megjelenésével egyre inkább a szabadba csábított a természet, ámbár tény, hogy a változatos időjárás, és a fronthatások azért kicsit megviseltek. Arról nem is beszélve, hogy sikerült azért sokszor itthon ragadni az egész napos esőzés miatt. Ámbár így sikerült a virágzó fákat megtekintenem a Margit szigeten. És ezek mellett az éledező állatvilágot, mint a napozó teknősöket. 

Emellett ott volt még természetesen további más helyszín is, de sajnos tény, hogy a Margit sziget van legközelebb hozzám, és ha elintézem a napi teendőimet, akkor az esetek többségében tényleg ez fér bele nekem a legközelebb. Mindezek mellett persze sikeresen kilátogattam a Gellért hegyre is, ahol a másik oldalt is sikerült körbegyalogolnom, így aztán olyan részét is láttam, amit eddig valami miatt kikerültem. 

És ha már gyaloglás, akkor azt a legtöbb bejegyzésben leírtam, hogy lételemem a mozgás. Gyermekként is szerettem mozogni, és sokat bicikliztem, de a fővárosba való felköltözéssel ez jelentősen megváltozott. Ennek egyik jelentős oka, hogy sajnos nem érzem biztonságosnak a kerékpárral való közlekedést, valamint a legtöbb utca elég kicsit, és ha mindkét oldalon parkolnak, akkor marad a járda, ami két embernek is szűk, s nem pedig egy kerékpárosnak. Így aztán maradt a gyaloglás, amelyre eléggé ráfeküdtem, hiszen ahová csak tudtam gyalog mentem. S mivel a pozícióm megváltozott, és több helyen voltam, így mozgásigényesebb munkafeladatokkal találtam szembe magam, így aztán elkezdtem mérni mennyit is gyalogoltam, ami április végére azért elég szép eredmény jött ki. 

A nagy séta!

Én mindig az az ember voltam, aki szeretett mozogni. A mozgást természetesen úgy kell érteni, hogy olyan fajta mozgás, amelyet szívesen csinálok, és élvezek. Amíg otthon laktam ilyen volt a biciklizés, illetve olykor a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklizési lehetőségem tulajdonképpen a nullára csökkent. Egyrészről kerékpár hiánya miatt, másrészről pedig a várost nem tartom kerékpár barátnak, és ugyan hiába van sok helyen bicikliút, ennek ellenére úgy érzem nem biztonságos az effajta közlekedés errefelé. Így a kerékpározást is átvette a sétálás.
Ezt a fajta tevékenységet szívesen is csináltam, de sajnos tavaly megjelenő vírus ás annak következményei jelentősen lecsökkentették a kikapcsolódási lehetőségeimet. Az este nyolctól életbe lépő kijárási tilalom, továbbá a majdnem mindenféle szórakozó egység bezárása és mellé csak létfontosságú üzletek nyitva tartásának engedélyezése lehetővé tette azt, hogy még jobban szűkebbnek érezzem a mozgásteremet. Amivel annyira elégedett nem vagyok, hiszen ha visszanézem a korábban készült fényképeket, videókat, vagy a bejegyzéseket akár itt a blog keretén belül, akár a közösségi profilomon azt látom, hogy sokkal aktívabb voltam. Ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb is voltam. Ezek az intézkedéseknek köszönhetően a személyes kapcsolattartás másokkal eléggé lecsökkent, és sokszor azon kaptam magam, hogy nem marad más, mint a munka, majd utána pedig a négy fal közt való ülés. Valószínűsíthető, hogy ez tovább fog tartani, de ennek ellenére a tegnapi pihenőnapomat kihasználtam és tettem egy nagy sétát. 

Úgy éreztem szükségem van egy kicsit kiengedni a fáradt gőzt, valamint természetkedvelőként szerettem volna kimozdulni is. Elindult a tavasz végre, és minden virágba borult, s ennek köszönhetően pedig végre lehetőségem nyílt kicsit kirándulni a főváros keretein belül. Mivel ősszel voltam utoljára, így a Normafa volt, ami természetesen tele volt emberekkel. De ennek köszönhetően megfigyelhettem milyen szép, amikor virágba borul. 

Ezek után nem volt kérdés, hogy az ösvényeken is végigmentem, és igyekeztem minél több utat bejárni, amit csak lehet. Az időjárás azonban csalóka volt, hiszen úgy indultam el otthonról, hogy egy rövid póló volt rajtam, amire egy vastag pulóvert vettem. Természetesen vittem magammal még egy pulóvert, amelyet végül magamra kellett vennem, mert sajnos az időjárás nem volt túl kegyes, hiszen erős szél volt, amely hirtelen támadt fel, és hirtelen is maradt abba. Így ugyan feljutottam az Erzsébet kilátóhoz, de a legmagasabb pontra már nem nagyon mertem felmenni, mert annyira erős volt a szél. 

Nem csak arról van szó, hogy természetkedvelő vagyok, hanem arról is, hogy sajnos a korlátozások miatt nagyon sok időt kell töltenem zárt ajtók mögött. Ez vonatkozik arra is, amikor dolgozok, továbbá vonatkozik akkor is, amikor éppen otthon vagyok. Így nekem nagyon jól esett, hogy végre kimozdulhattam. Ugyan korábban már elsétáltam a Béka Tóhoz, ami tulajdonképpen az én véleményem is vele kapcsolatban, hogy tónak nem nevezném, hiszen pocsolya látszatát kelti. Ellenben végre most láthattam benne legalább békákat. 

Miután kellően kisétáltam magam megszületett az ötlet, hogy akkor ideje lenne hazaindulni. Ezzel semmi probléma nem volt, még el nem jutottam a Szél Kállmán térig, ahol valami rejtélyes belső hangnak engedelmeskedve ahelyett, hogy villamosra ültem volna, inkább úgy döntöttem kihasználom a jó időt, és egy pár megállót sétálok. Ekkor döbbentem le, hogy lassan két éve élek a fővárosban, de a Millenáris Park kimaradt az életemből, amely valójában nem egy nagy durranás, ha a méretét nézzük. Azonban tavasszal a virágzó fák gyönyörű látványt keltettek.

Ezek után pedig nem kell mondanom, hogy alapul vettem azt a közmondást, hogy ha lúd, akkor legyen kövér. Így tovább folytattam gyalogos túrámat, így végcél végül a Margit-sziget lett, amely továbbra is csodás pompájában volt. Igaz munkaszüneti nap lévén elég sokan is voltak ekkor. 

Ezek után kellően kisétálva magam hazaindultam, és éppen hazaértem este nyolcra úgy, hogy reggel tízkor indultam el otthonról. Igazából remek napnak éltem meg, habár csalóka volt az időjárás. Annak kevésbé örültem, hogy sajnos már be volt harangozva, hogy sajnos érkezik a hidegfront, mely naponta záporokat fog majd hozni. Ennek ellenére a szabadságkérelmemet nem vontam vissza, és úgy döntöttem, hogy Húsvét előtti napot továbbra is bevállalom, majd pedig a délutáni nap vonatra pattanok, és szépen hazautazok pár napra, majd a szabadságom meglévő napjait pedig majd a fővárosban fogom tölteni, és igyekszek minél többet pihenni. Bízom benne, hogy az időjárás nem lesz annyira rossz, mint amilyennek be van harangozva. Bár tény, hogy esti programjaim valószínűleg a filmnézések lesznek ebben az esetben. 

Március végére

A járványügyi intézkedések, melyek korlátozásokat vontak maguk után lassan több, mint egy éve velünk vannak. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mozogni, kirándulni, csavarogni, és csak a legszükségesebb esetben itthon üldögélni. Sajnos sokkal kevesebb lehetőségem van így, ennek ellenére azonban ebben a hónapban is sikerült kimozdulni. Főleg úgy, hogy megérkezett időjárásilag is a tavasz. Az esti kijárási korlátozás sokszor nem kedvezett a kikapcsolódásnak, hiszen munka után azonnal haza kellett jönnöm. Azonban pozícióváltással a délutánjaim szabadok lesznek, így valószínűleg még többet tudok majd kimozdulni. Főleg úgy, hogy vár rám egy hetes szabadság is. A mai nap rátekintettem a statisztikámra, és ismét szép eredményt sikerült elérnem. 

Szociális élet halála lesz 2021?

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

 

Tervek célegyenesben?

A tavalyi év nem volt túl sikeres számomra. Ugyan nem szokásom újévi fogadalmakat tenni, de amiket megfogadtam azt valószínűleg enélkül is megfogadtam volna, vagy legalábbis fontolóra vettem volna. Bíztam benne, hogy az év jobban fog alakulni, ámbár az, hogy ez bejött-e nyilván majd pár hónap múlva fogom látni. Azonban tény, hogy a “szerencsefolyam” nálam nem ért véget tavaly.
A szilveszter napján esedékes munkát annyira jól nem viseltem, ellenben örültem, hogy pihenhetek este. Annak ellenére, hogy kijárási korlátozás volt, és a pirotechnikai eszközök használata vagy tiltott, vagy erősen korlátozott volt mégis sikerült sokaknak jól érezniük magukat annyira, hogy a fáradságom ellenére kettőkor sikerült elaludnom, ugyanis addigra nyugodott le a szomszédság, a város is. Az ünnepeket nem tartom sokra, igazából semmilyen ingert nem mozgatnak meg bennem. Az enyhe bosszankodáson kívül, amikor megindul a tömeges vásárlás, ami sokszor olyan viselkedésformában jelenti a csúcsot, mintha egy atomkatasztrófa előtt állnánk, és hetekre el kellene zárkóznunk a világ elől. Természetesen az adott nappal tisztában voltam milyen lesz, így nagyobb meglepetést nem okozott. Másnap idő előtt sikerült felébrednem, s mivel nem sikerült jól kipihennem magam, ezért jelentkezett a tipikus szemfájdalom is, amely nálam a fáradtság jele szokott lenni, ha mondjuk nem tartom be a megfelelő pihenést napokon keresztül. Ennek ellenére energikusan keltem ki az ágyból, minden eltakarítottam ahhoz, hogy az étrenddel kapcsolatos döntésem jól funkcionáljon, ha már a gyomrom kezdett helyre jönni. Ezek után pedig a kissé szeles nap ellenére úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a Margit-szigeten. Kissé csalódás volt, de igazából felnőttként gondolhattam volna arra, hogy az év első napján, ami rengeteg embernek munkaszüneti nap, valószínűleg itt fogják tölteni. Így aztán tettem egy nagy sétát, s a nap is kisütött.

Jól éreztem magam a friss levegőn, de visszafelé elég gyengének éreztem magam, amit betudtam az elmúlt hónapok eseményeinek, továbbá a nem alvásnak. Itthon “megcsodáltam” az arcom, hogy további érdekes foltok jelentek meg úgy, hogy a korábbiak sem tűntek el, amikről azt hittem hatalmas pattanások lesznek. Estére programként végül az alvást választottam, s ugyan nem volt itthon lázmérő, de már észrevettem, hogy biztos van. Hidegrázásom volt, és takaró alatt pedig ömlött rólam a víz. Egyébiránt is sok folyadékot iszom, most gyógyteákkal rásegítettem. Mivel másnap már a testemen is tapasztaltam a foltokat, így gyógyszerallergiát feltételezve orvosi ügyeletre mentem, ahol átestem életem első (és remélhetőleg utolsó) koronavírus tesztjén, ami negatív lett (és remélem státusz nem is fog változni). Azonban kórkép nélkül továbbirányítottak a bőrgyógyászati klinikára. Ekkor már ideges voltam, hiszen nem szerettem volna hetekig rendelésekre járkálni, továbbá nem is szerettem volna, ha valami komolyabb dolog lenne. Végül a szakrendelésen a kórkép összeállt. Mivel soha nem voltam himlős, így most felnőttként munkakörömből adódóan valakitől valószínűleg elkaptam a bárányhimlőt.
Az interneten fellelhető képek alapján nálam kevés jelent meg, továbbá lázam sincs, illetve az itthon maradást is meg tudtam oldani, hogy a már betervezett szabadság mellé minimális táppénzzel majdnem két hétig leszek itthon. Felvilágosítottak mindennel kapcsolatban, s visszafelé úton mindent beszereztem, hogy napokig ne kelljen mennem sehová. Az orvosi előírásokat betartva véleményem szerint jövő héten már semmi problémám nem lesz.

Amit pozitívumként megéltem, hogy végre helyrejött a gyomrom. Ami negatívumként ért, az első sorban mekkora anyagi kiesés volt, amit most sikerült összehoznom, valamint egyébként is nehezen viselt kijárási korlátozás most totálisan itthon maradásra sarkall. Az egészet próbálom máshogyan értelmezni, tehát sok pihenés, alvás, s minél energikusabban térjek vissza későbbiekben a hétköznapokba. Addig pedig felzárkózom magam sorozatokkal, és filmekkel. Továbbá mindennek utánanézek az interneten, ami eddig érdekelt.

2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Tovább

Vajon lesz karácsonyi séta?

Sajnálatos módon a kijárási tilalom miatt nem csak a szociális életemre került egy bélyeg, hanem a szabadidős tevékenységeimre is. Így aztán egy ideje nálam a séta annyit jelentett, hogy elmentem sétálni, vagy elintéztem az adott tennivalókat, esetleg elmentem dolgozni. Így aztán nem is meglepő, ha nagyon jól feltudtam zárkózni a sorozataimmal, amelyből egyébként is keveset néztem, azonban most újakra is szert tettem. Ugyan jól szórakoztam, de a friss levegő mindenképpen hiányzott.
Ami kicsit feszélyezett, hogy sajnálatos módon elfogytak a szabadságaim, így aztán a munka jelentősen elvitte a szabadidőm jelentős részét. Ennek is köszönhettem, hogy sokszor a négy fal közt voltam. Kissé frusztráló volt, de úgy voltam vele, hogy nem vagyok beteg, továbbá karanténban sem vagyok, valamint a munkahelyem is megvan még és elég stabil lábakon áll. Eddig. Szerencsére múlt héten átestem az utolsó fogászati kezelésemen, így örültem annak, hogy pontot tehettem ennek az ügynek a végére is. A gyomrom úgy néz ki, hogy kezd helyreállni, és a gyógyszertárban ajánlott vény nélküli szer napi adagját is elkezdtem csökkenteni, így bízom abban, hogy két nap múlva – amikor abbahagyom teljesen – nem fognak visszatérni a problémák, habár megpróbálok odafigyelni az étkezésre. Ez is hozzájárult, hogy kimerültnek érzem magam, hiszen nem aludtam sokszor eleget, de a mai napon kilátogattam a Margitszigetre, ahol egy hónapja nem voltam nagyjából. Remek séta volt a jó levegőn, ámbár kissé csalódott voltam, mert reméltem, hogy majd fel lesz díszítve minimálisan, ami nem történt meg, így csak a japánkertben lévő kacsákat csodálhattam meg.

A város egyébiránt nagyon szép, ahogyan fel van díszítve, de sajnos a korlátozások miatt nem nagyon tudtam eddig szétnézni. Azonban örömmel fogadtam a hírt, hogy szentestére egy napra feloldják a korlátozásokat, így ha minden rendben lesz, akkor mindenképpen megyek este csavarogni. Ugyanis közös megegyezés született, hogy a vírus miatt nem látogatok idén haza, továbbá egyébként sem mozgatott jó ideje a karácsony, hiszen csak azért vártam, mert tudtam, hogy lesz két munkaszüneti napom, amikor pihenhetek. Idén kivételesen jól jártam, hiszen nem akartam műszakcserét, de mégis belementem, így összejött öt egybefüggő nap, s mindenképpen szeretném úgy eltölteni, hogy kicsit kimozdulok itthonról, s kiszellőztetem a fejem.
Azt persze alapul veszem, hogy másnak ez egy fontos ünnep, így aztán mennyire lesz társaságom, azt egyelőre nem tudom. De azért bízok abban, hogy majd találok magam mellé valakit, valakiket, és aztán akár egy jó beszélgetés is társulhat a sétához.

Lesz-e jobb a helyzet?

Elértünk az év utolsó hónapjához. Sajnos ez az év nem volt túl jó, és azt gondolom, hogy sokak nevében mondhatom azt, annak ellenére, hogy én még viszonylag sikeresen átvészeltem komolyabb problémák nélkül az elmúlt időszakot. Egyrészről itt van a járvány, amely sajnálatos módon nem akar a hétköznapokból eltűnni, sőt. Itt a második hullám, amely jelentősen megnehezíti a mindennapokat. Én az a fajta ember vagyok, aki nem éppenséggel otthonülős, így kicsit megvisel, hogy egy ideje a négy fal közé vagyok zárva.
Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a munkájuk megmaradt még annak ellenére is, hogy nem vagyok elégedett a fizetésemmel. A munkahelyváltás, és a pozíció váltással szőtt terveim a vírus miatt romba dőltek, hiszen sajnálatos módon rengeteg munkahely szűnt meg, továbbá nagyon sok húzta le ideiglenesen a rolót. Sokan maradtak munkanélküliek. Ugyan munkahelyváltás nélkül megvolt az esély az előre lépésre, de a jelenlegi munkahelyemen sajnos kolléganőm várandóságának muszájból való orvosi megszakításával meghiúsult. Ami kicsit rosszul esett, s nem csak azért, mert előre lépési lehetőségemtől estem el, hanem azért is, mert jóban vagyok vele, így sajnáltam a vele történteket.

Ha fentieket nem számolom, akkor azt kell mondanom, hogy én még javarészt jól is jártam, hiszen a munkahelyem megmaradt, továbbá a lakhatásom is viszonylag biztosított, és a hozzám közelállókat sem érintette súlyosabban a járvány, valamint egyelőre senki nem betegedett meg. Habár akadt pár ember, aki jelezte felém, hogy tesztjük pozitív lett, de egyik sem beteg komolyabban, továbbá olyanokról van szó, akikkel hónapok óta nem találkoztam, lévén mindegyik a korábbi városom lakója.
Mindezek mellett azért nem alakult annyira jól az elmúlt időszak. Fejembe vettem, hogy ideje ismét fogorvost keresni, s a google értékelés és ár hasonlatából találtam egyet, akivel megegyeztem, hogy egyetlen egy kezelést szeretnék, ez pedig nem más, mint a fogkőeltávolítás. Lévén a járvány miatt nem szeretnék semmilyen komolyabb kezelésbe belemenni, hiszen nem szeretném, ha egy kezelés félbeszakadna. Örültem a sikernek a novemberi fizetés után, és meg is fogadtam a fogorvos tanácsát, és beruháztam újabb fogászati termékekbe.
Az örömöm nem tartott sokáig, ugyanis  a sikerszériám hónap közepén kudarcba fulladt, ugyanis napi szinten jelentkezett reggel, este fél órányi fájdalom a fogaimban. Először ínygyulladásra gondoltam, mivel korábban volt már ilyen. Ekkor a már bevált szájöblögető oldatba ruháztam be, de miután a fájdalom nőtt, és hosszabb időre jelentkezett, így visszamentem, ahol röntgen alapján közölték, hogy nincs problémám, valószínűleg arcüreggyulladásom lehet, vagy huzatot kaptam. Ennek ellenére felírásra került egy erős antibiotikum gyulladásra, amely két nap után hasmenést okozott. Ennek kapcsán abbahagytam, mivel nem láttam indokoltnak, így felkerestem egy másik fogorvost, aki szintén megcáfolta az antibiotikum felírásának létjogosultságát, ellenben tájékoztatott, hogy a problémám a mélyen lévő tömésből fakad, ami miatt gyökérkezelés szükséges az elhalt idegek miatt. A beavatkozás sikeres volt, már aznap elmúlt minden fájdalmam, és a második kezelésen is túl vagyok. Ámbár a gyomromat megviselte a sok gyógyszer, azzal még mindig probléma van, de már nem olyan súlyos, mint korábban. Így bízom a legdrágább probiotikum megvásárlása után és a helyes étkezés betartásának sikerességében.

Decemberre be korábban be volt tervezve hazalátogatás, de a vírushelyzet miatt ez lemondásra került mindkét oldalról. A karácsonyt így fent töltöm a fővárosba, s mivel a szilvesztert munka szempontjából bevállaltam, így a szokásos programot tervezem aznap: pottyantani az adott ünnepre, és hazaérve filmezni, pihenni.
A decemberi programom elvileg a város “felfedezése” lett volna karácsonyi kreativitás szempontjából, amely sajnos egyelőre a gyomorproblémák miatt elmaradt. Bízom benne, hogy egy hét alatt ez a dolog megoldódik. Mindenesetre a fizetésem most viszonylag kielégítő volt, s sajnos a korlátozások nagyon ellehetetlenítik a programok szervezését, így végül nagy zenerajongóként megleptem magam a korábban megszeretett fülhallgatóm új modelljével, egy SoundMagic E11-el: 

Bevallom kicsit félve vettem le a polcról több okból is. Egyrészről az előző még bírja a strapát, viszont strapabíróbbnak írták az interneten. Nem tudtam mennyire fogok mellé nyúlni, de egyelőre azt kell mondanom nincs vele probléma. Masszívabb, jobban szól, s elődje megmarad tartaléknak. Természetesen kizárólag a mikrofon nélküli változatot vásároltam meg, hiszen már rendelkezem headsettel.
A maradék két és fél hétre a tervem fényvillamos, a Bazilikánál felállított karácsonyfa megtekintése, továbbá egy utolsó Margitszigeti séta, valamint a kijárási tilalom miatt sorozatpótlás.

Kettő lépés előre, s egy hátra

Szépen, de lassan elbúcsúztunk a nyártól. Sajnos a járvány miatt egy olyan nyártól kellett elbúcsúzni, amely sajnos kevés örömet tartogatott. Sajnálatos módon nagyon korlátozottá váltak a szórakozási lehetőségek, illetve számomra volt egy nem kívánt költözés is, amelyet öt hónappal később egy héttel ezelőtt követte az ismétlés. Annyi különbséggel, hogy az új helyem tulajdonképpen a régi. 

A nyár viszonylag eseménytelen volt, s csak némi meglepetés volt, ami hozott némi pozitívumot. Azonban azt kell mondanom, hogy az új helyet teljesen megszokni nem tudtam, hiszen sajnálatos módon nagyon gyorsan kellett cselekednem, így aztán teljesen elengedni magam egy átmenetinek szánt helyzetben nem nagyon sikerült. Mindezek mellett sajnos kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy bizony a félelmeim nem bizonyultak alaptalannak, ha azt veszem alapul, hogy mennyire mélyen belegondoltam abba, hogy mi történhet akkor, ha két egyedülálló ember összeköltözik, s az egyiknek időközben megváltozik a kapcsolati státusza.
Jómagam így jártam, ámbár nem az én kapcsolati státuszom változott meg, hanem a másik félnek, aki egy hónapnyi ismeretség annyira fontossá vált, hogy tulajdonképpen egy konfliktushelyzet közepébe kerültem, melynek okát mai napig sem tudtam kibogozni. Mivel egyébként is instabillá válhatnak ilyenkor az emberek, így inkább ki akartam maradni ebből. S mivel az előző lakótársam is benne volt az albérletkereső csoportban, így öt hónap után ismét kapcsolatba kerültünk egymással. 

Bevallom az a fajta vagyok, aki szereti megoldani a problémákat, mintsem elszaladni elölük. Sajnálatos módon tavasszal be kellett látnom, hogy egy barátság mennyire erős tud lenni, így a tovább lépés mellett döntöttem. Továbbra is azon a véleményem vagyok, hogy jól tettem, ha megnézem mi lett a végeredmény. Hiszen miután elköltöztem nem sokkal később a nagy barátság is felbomlott, hiszen kiderült, hogy az általunk befogadott személy mennyire kétszínű.
Természetesen igazat adtam, hogy egy másik fél tudta nélkül rögzített beszélgetés pontot tehetett volna a problémára, de továbbra is kiálltam azon tényező mellett, hogy akármennyire is meg tudtam volna magam védeni, azért erre a szintre nem akartam lesüllyedni. Végül egyetértettünk abban, hogy egy kapcsolatba belekeveredni nem szabad, és résztvevőnek sem kell benne lenni, főleg olyanban, ami ennyire friss, s kiszámíthatatlan. Végül a több éves ismeretséget, és az egy éves együttlakást, mely egy harmadik fél intrikája miatt szakadt félbe alapul lett véve, így nagyjából két nap alatt gyorsan lezongoráztam a költözést. 

Anyagilag így jövök ki a legjobban, s a munkahelyem is közel van, továbbá nem egy ismeretlen emberrel költöztem össze. Persze megértem, hogy az ember kifordulhat önmagából, ha kapcsolati státusza megváltozik, de azért nyilván érzelmileg nem a legjobb, ha alapul veszem, hogy tulajdonképpen egy hónap elegendő volt, hogy költözésre kerüljön a dolog. Ámbár abból a szempontból büszke vagyok magamra, hogy ismét fel mertem állni, és habár gyors volt a reakcióm mégis mertem döntést hozni ahelyett, hogy a többséghez mérve sipákoljak és sajnáltassam magam, vagy várjam a sült galambot.
Munka szempontjából a munkahelyem és a pozícióm stabil továbbra is, habár az egyik munkatárssal régóta húzódó velem szemben táplált ellenszenv gyakorlatilag most került a napvilágra, amely végül abban nyilvánult meg, hogy akkora összetűzés kerekedett a dologból, amin a vezetők már nem tudtak elvonatkoztatni. Így végül döntést kellett hozni, s átmenetileg elválasztani minket egymástól, továbbá tőlem türelmet kérni, míg nem találnak helyette mást. Sok probléma volt és van vele, végül a velem való összetűzés tett pontot a pályafutásának a végére. 

A költözést gyorsan lezavartam, így jelenleg próbálom megszokni a régi/új helyemet, így az időm java részét továbbra is a városban és a város külrészein történő csavargással, és zenehallgatással töltöm. Így igyekszem az év hátralévő részét tölteni, s bízni benne, hogy továbbra is sikeres leszek abból a szempontból, hogy nem betegszem meg, s nem kerülök karanténba se, továbbá a munkahelyem is mentes lesz ettől a járványhelyzettől. 

Az utolsó látogatás?

Lassan végéhez érünk a nyárnak, amit én nehéz szívvel fogadok. Egyrészről sajnálatos módon ismét szembesültem vele, hogy vannak hátrányai is annak, ha az ember nem csak teljesít, hanem túlteljesít a munkahelyén. Így alakult az, hogy egy hat napos szabadságot sikerült beszereznem a nyár elején, s szépen, de biztosan végigdolgoztam az egész nyarat. Ami még önmagában nem lett volna gond, de sajnos a beosztás milyensége, és a további járványügyi intézkedések a szórakozási, és a szociális tevékenységekre jelentősen rányomta a bélyegét. Mindezek mellett igyekeztem a szabadidőmet hasznosan eltölteni, így amikor jó idő volt, akkor próbáltam kimozdulni készülve arra, hogy a lassan egy hónapja belendített második hullám megérkezik a Koronavírus helyzetben. Első körben kihasználtam, hogy két szabadnapom egymás mellé került, így tettem egy kört a Margit szigeten, habár a zenélő szökőkutat csak nyár elején sikerült kétszer megcsodálnom. 

A legjobban továbbra is japánkert, illetve a vadaspark volt az, ahol több időt töltöttem el. Utóbbinál kicsit elgondolkoztam, ugyanis tervbe volt véve állatkertezés, de kizárólag csoportos programként. Csodálva a vadaspark állatvilágát félve a járvány miatt újra bekövetkezhető intézkedésektől úgy döntöttem, hogy kihasználom a jó időt, és elmegyek a fővárosi állatkertbe. Olvastam jó pár negatív értékelést róla a járvány után, így félve mentem el, de úgy voltam vele, hogy egész napos programnak tökéletes. Egy részével egyet is értek, miszerint túl sok idő megy el a Biodom építésére, miközben jelentős részek vannak lezárva, illetve nem teljesen karbantartva. Nyilván járványügyi intézkedések alatt nem épp az állatkert a legfontosabb dolog, de azért borzasztó volt látni sok helyen az algás vizet, s piszkos üveget. Jelentős része nem volt lezárva, de a lepkeház nyitva tartásának örültem. 

Sokadszorra voltam itt, de még mindig magával tudott ejteni. S habár a beosztásom milyensége miatt kénytelen voltam egyedül menni még így sikerült élvezetesre formálni a túrámat. Teljesen sikerült kikapcsolódnom, ámbár sajnáltam, hogy az ajándékbolt még továbbra is drágának találom, legalábbis a fővárosi árakhoz mérten. Mondjuk egy olyan helyen, ahol sok külföldi fordul meg nem csoda, ha hozzájuk vannak mérve az árcímkék. 

A séta hónapja

Én az a fajta ember vagyok, aki sajnos nem tud a fenekén megülni, s egész nap a négy fal közt ülni. Sajnos a járvány jelentősen rányomta a bélyegét a kiruccanási lehetőségekre, de az augusztusban sikerült teljesítenem több, mint 100 km-t, ami talán több is lehetett volna, ha nem felejtem el bekapcsolni az egészség applikációt a telefonomon. 

A hosszú hétvége

Abban a szakmában, és munkakörben, amelyben dolgozom olyan, hogy “hosszú hétvége” konkrétan nincs. Van a fizetett ünnepnap és csókolom. Én választottam ezt, tehát semmi jogom nincs panaszra, és igazából nem is nagyon szoktam ezen rugózni. Azzal kapcsolatban viszont szoktam szót emelni, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét nálam a szórakozásra. Azaz általában délutános vagyok, aminek köszönhetően oda az egész napom, s a műszak végén nem marad más alternatív szórakozás, minthogy egyedül hazapattyogjak, vagy pedig internetezzek, filmet nézzek. Hiszen későn már senki nem ér rá. A legtöbben délután érnek rá, munka után. Én pedig pont akkor dolgozom. Ez minden bizonnyal változni fog, hogyha a munkakör változás létrejön, ami jelen pillanatban kizárólag a kolléganőm állapotán múlik, hogy hogyan is fog haladni a várandóssága, és komplikáció mentes lesz-e. Mindezek mellett pedig ott vannak a hétvégék, amikor szintén dolgozok általában, így pedig elég nehéz programot szervezni. Azonban most sikerült, s kifejezetten örültem a kirándulásnak, ami indult Pilisszentlászlóról, s folytatódott gyalogtúrában. 

Az útvonalterv nem volt más, mint hogy elsétáljunk Visegrádi várig, így gyakorlatilag több órát sétáltunk az erdőben. A kilátos, s a nyugalom nagyon jó volt, s annak kifejezetten örültem, hogy a saját “ritmusomban” tudtam haladni. Ugyan kicsit fárasztó volt, de harcedzett voltam sétában, így nagyon örültem, hogy végre szép panorámát láthatok. 

Szerencsére nem esett az eső, habár tény, hogy nagyon szeles idő volt. A kilátás tényleg jó volt, s visszafelé pedig komppal mentünk át a túloldalra, ahonnan vonattal jöttünk vissza a fővárosba. Így utólag lőttem egy képet a várról: 

Pangás

Mindenképpen el kell ismernem, hogy ez az év nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt terveztem. Az idén bekövetkezett járvány gondoskodott róla, hogy szinte az összes tervemet keresztül húzza. Így sajnos a szabadidős tevékenységek, magánélet továbbá a munkahelyi problémák kezelése sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, hiszen “gyönyörűen” keresztül lettek húzva a számításaim. Sajnos a járványügyi intézkedések továbbra is tartanak, amelyek sajnos továbbra is rányomja a bélyegét a mindennapokra. Mindezt úgy, hogy konkrétan én nem is érzem azt, hogy járvány lenne, hiszen egyetlen egy beteg emberrel sem kerültem kapcsolatba, és olyannal se, aki ismert volna olyat. Természetesen nem azok táborát erősítem, akik összeesküvés elméleteket gyártanak, és egy hatalmas nagy átverésnek gondolják az egészet. Hanem egyre inkább azt érzem, mintha ez az egész sokkal nagyobbnak van beállítva, mint amekkora valójában.
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem volt túl jövedelmező számomra az elmúlt egy hónap, de igyekeztem úgy élni, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a mindennapjaimra. Ebben hatalmas nagy segítségül szolgált, hogy a jelenlegi lakótársam egészen normális, így rá tudtam venni, hogy próbáljuk be A mi kis falunkat, amely olyan jól sikerült, hogy jelenleg a negyedik évadot nézzük épp. Ez az egyik oka annak, hogy jómagam semmiféle új tartalmat nem tudtam magamévá tenni, így semmi újat nem láttam az elmúlt hónapban. Legyen szó sorozatról, vagy filmről.

A másik dolog, amely miatt nem sikerült, hogy folyamatosan dolgozok, s a heti két pihenőnapom szinte sose csúszik egybe, továbbá mindig van valami probléma, amely okán kikapcsolódásként inkább a csavargást választom. Sajnos a problémakör az az, hogy a szabadságokat ki kell adni, továbbá több dolgozónak is voltak beosztás módosítási problémái, amely szinte kivétel nélkül negatívumként csapódott le rám. Vagy kevesen voltunk, és megszakadtunk a munkában, vagy pedig az én beosztásom lett szétszabdalva. Ámbár már akadt példa, hogy a beosztás módosításra nemet mondtam, vagy pedig feltételhez kötöttem, mert úgy érzem nekem is szükségem van pihenésre. És úgy elég nehéz megoldani, ha csak egy nap van, vagy úgy van megoldva, hogy épp délután dolgozom, amely nem csak a csavargás, és programszervezést húzza keresztül, hanem azt is, hogy az emberek többsége késő este nem ér rá, vagy éppenséggel nincs kedve tenni egy sétát a városban, vagy a város csendesebbik részén. Ez valószínűleg változhat, hiszen az egyik munkatársam családalapításba kezdett, így valószínűleg a pozícióváltással megszűnhet az a fajta probléma, hogy a délután elviszi az egész napomat.
Programok terén maradt többször a séta, így például eljutottam először a kopaszi gátra, amelynek létezéséről valahogy elfelejtkeztem. Továbbra is meglepő számomra, hogy tisztában voltam a főváros nagyságával, de mégis folyamatosan fedezek fel újabb és újabb helyeket. 

Nagyon hangulatos, ámbár véleményem szerint ahhoz, hogy egész nap ott legyek ahhoz személy szerint kicsinek találom, s a délutáni órákban talán még zsúfoltnak is mondhatnám. Azonban van szép része is, s remélem a felújítás alatt álló részt is hamarosan elkészítik. 

Szabadnapos esőzések

Lassan, de egészen biztosan elérünk a nyár közepéhez. Egy olyan nyár közepéhez, amely minden bizonnyal senkinek sem lesz a kedvence. Több okból is.
Jómagam elég rosszul viselem a kialakult helyzetet, hiszen az év elején elindult koronavírus járvány miatt jelentősen átrendeződtek a mindennapjaim. Első körben hatalmas érvágásnak éltem meg, hogy nagyon sok szórakozóhely bezárt, illetve a kijárási korlátozás miatt is kénytelen voltam sokszor otthon ülni, vagy pedig egyszerűen csak elengedni pár programot. Szerencsére az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tény, hogy továbbra is vannak olyan helyzetek, amelyek aggódalomra adhatnak okot, hogy vajon mit is tartogat az év második fele. 

Jómagam nagyon bízom benne, hogy nem lesz második hullám, mert annak kifejezetten örülök, hogy pozitív hatással volt rám a költözés. Azóta kicsit nyugodtabb lettem, s annak mégjobban örülök, hogy már kezdhetek szervezkedni a programokat illetően. Akadt egy kis szabadságom is, amelynek egy kis részét otthon töltöttem. Tény és való, hogy érdekes volt hét hónap után hazalátogatni, és találkozni régen nemlátott ismerősökkel, s a családdal. Hamar el is telt a szabadság, így visszatértem a fővárosba, s ismét felvettem a munkafolyamatokat. Sajnos a stressz továbbra is jelen van az életemben, amelyre rátesz egy lapáttal a jelenlegi óvintézkedések. Próbálnék kikapcsolódni, amely nagyon nehéz annak fényében, hogy sajnos az esetek többségében rossz idő van, így amikor szabadnapos vagyok sokszor marad a négy fal közti maradás, vagy pedig valamelyik pláza, vagy zárt terű találkozóhely. Bár tény, hogy legalább ilyenkor jó fotókat lehet készíteni, aki szeret fényképezni. 

A szélsőséges időjárást elég nehezen viseli a szervezetem, hiszen egyik pillanatban rekkenő hőség van, s a másikban pedig meg lehet fagyni. Természetesen voltak elég durva esőzések is, de szerencsére én nem áztam el, s fedett helyről voltam szemlélődő. Ámbár tény, hogy érdekes vizuális élményt nyújtott, ahogyan a fővárost elöntötte rekord mennyiségű eső által okozott víztömeg.
Az előrejelzések alapján elég hektikus lesz az időjárás, de bízom benne, hogy ha nem is júliusban, de augusztusban sikerül eljutnom végre a strandra, amely tavaly sajnálatos módon kimaradt. 

A továbblépés

Bő egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy hogyan is sikerült megtennem az első lépés afelé, hogy elköltözhessek otthonról. Sajnálatos módon én is azon fiatalok közé tartoztam, akik az anyagi körülmények és az egyedülálló kapcsolati státusz miatt nem engedhette meg magának, hogy különköltözzön. Azonban jött egy lehetőség, és úgy döntöttem, hogy nyakamba veszem a világot, s ha pofára esek még akkor is van egy lehetőség: hazaköltözni.
Gondolom mindenkinek vannak olyan tapasztalati élethelyzettel kapcsolatban, ami átmenetinek indult, majd végül tartós lett. Nálam így volt a lakhatással, ami pár hónapnak indult, de mivel annyira jól kijöttem, akivel laktam, hogy végül a maradás mellett döntöttünk. A koronavírus nem csak a gazdaságra, hanem az élet minden területére kihatott. Így történt meg, hogy az átmenetiből tartóssá vált együttlakásra pontot tettem május végén. 

Az egyik problémaforrás az volt, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság kihatott az albérletárakra, így az előző lakótársam elkezdett azon agyalni, hogy most kellene költözni, mert nagyon jó áron lehet megfogni lakásokat. Annyit kell csak tenni, hogy több évre kötünk albérleti szerződést. Jómagam ennek nem örültem, hiszen előrelátó voltam. Bármelyikünk elveszítheti állását, megbetegedhet, karanténba kerülhet, s a bevételi forrás bármikor elveszhet. Így azt szerettem volna, ha kivárjuk ennek az egésznek a végét, s ha stabilizálódik a helyzet, akkor lehet továbblépni. Azonban ez nem így történt, hiszen becsatlakozott egy harmadik ember az együttlakásba, s így elindult a mindenki által ismert kavarás a másik háta mögött. Próbáltam megoldani a problémát, de sajnos a jelzésem, hogy üljünk le és beszéljünk nem igazán működött. Ekkor már lassan egy hónapja tartott a helyzet, s én pedig besokkaltam, hogy hogyan akarjak így együtt élni emberekkel. Egy csütörtök este pedig elhatároztam: ennyi volt. Mivel volt hová mennem, így a költözési szándékomat bejelentettem, s három nappal később el is költöztem, sikeresen. 

Nem fogok hazudni, hogy az egy év, az egy év volt. S nem épp így képzeltem a szétköltözést. Bármilyen is állapotban voltam, mégis sikerült különválasztani az érzelmeket, s letisztázni magamban, hogy helyesen cselekedtem, s jelen helyzetben sokkal jobb körbe kerültem. Nem csak sikerült lenyugodnom, hanem a napi feszültségemet is sikerült lejjebb adnom, hogy már sokkal magasabb lett az ingerküszöböm. Úgy érzem, hogy sikerült megnyugodnom.
A koronavírus okozta hatások még mindig tartanak, de a lazításoknak már sokkal jobban örülök. Végre lehet menni kirándulni, szédelegni, s nem csak a négy fal közt kell ülni. Szerencsérea beosztásom is megfelelő lett, így a jövő héten több, mint fél év után ismét hazautazhatok, s végre találkozhatok a már rég nem látott ismerősökkel.