Metro 2033 & Metro Last Light: Jönnek a Redux változatok

Ugyan már májusban megjelent a hír, de én nem nagyon foglalkoztam vele. Igaz, hogy a Metro 2033 majd pedig a folytatás a Metro: Last Light is megvolt, de azért olyan maradandó élményt nem okozott, hogy megint nekiüljek.
Mivel most volt nem kis időm, hogy ezen elmélázzak, így a hírbe én is beleolvadtam rendesen. Majd pedig úgy döntöttem, hogy hiába ketyeg a fenekem alatt egy erős PC, ha nem használom ki rendesen. Jövő héten jönnek a fenti címek Redux változata, mely nem csak a grafikai változtatásokat jelentik. Így úgy döntöttem, hogy szerény szabadidőmmel ellentétben nekiülök mindegyiknek. Persze csak sorjában.

2013 a vizuális szórakozások éve volt?!

Folytatva a négy évvel ezelőtt elkezdett, s általam megteremtett “szilveszteri hagyományt” a blog keretén belül az év utolsó napján ismét jelentkezek egy személyes bejegyzéssel, ami egyben évértékelőben is funkcionál.

Ma kicsit megcsúsztam a bejegyzés megírásával, de szerencsére pótolt a délutáni, s esti itthoni vizuális szórakozások tömkelege, így nem panaszkodhatok, hogy az új év előtt két órával vagyok “kénytelen” megírni eme bejegyzést. Ugyan korábban is leírtam, de nálam nem kiemelt ünnep sem a karácsony, sem pedig a szilveszter. Főleg az utóbbi nem jelent számomra semmit, mert úgy érzem kinőttem belőle. Gyermekként vágytam arra, hogy ne itthon szórakozzak a szülőkkel. Később megvolt a lehetőség, de vagy betegség, pénzhiány, esetleg a szórakozási forma illetve a hozzá kapcsolódó társaság nem volt megfelelő. Ugyan már akkor sem volt nagy kedv elmenni szórakozni, de mégis megtettem hat évvel ezelőtt, de akkor rá kellett jönnöm, hogy ténylegesen nem jelent nekem semmit az szilveszter, amit én csak fogyasztás ünnepeként tartok számon. Egyrészről alapból nem vagyok az a típus, aki szeret “muszájból” szórakozni, másrészről pedig a szilveszter is ugyanolyan napnak számít, mint a többi. Egyetlen egy negatívum van, amit rendkívül utálok benne, az pedig az eszetlen petárdázók tömkelege, illetve a kulturált szórakozási forma, illetve hely hiányát. Arról nem is beszélve, hogy nem is merek kilépni az utcára, így amikor tavaly már este kellett haza pattyognom a munkából bizony igencsak remegtek a lábaim, hogy elkerüljek minden veszélyes szituációt. Ahhoz pedig nincs kedvem asszisztálni, hogy mások hogyan részegednek le, illetve jó arcot vágjak olyan dologhoz, amit nem élvezek. Végül pedig marad a hagyományos megoldás: sz*rni az egészre, s csinálni azt, amihez van kedvem itthon. Egy napot pedig kibírok, hogy nem megyek sehova.

Természetesen azért ne feledkezzünk meg az előző évek bejegyzéseiről sem: 2009, 2010, 2011, 2012.
Ugyan nem vagyok nagy játék rajongó, de azért akadnak olyan címek, amik elé szívesen leülök, s elütöm a szabadidőm velük. A billentyűzet & egér kombináció tökéletes volt számomra egészen addig, míg az első komolyabb munkámból nem vettem meg a hőn áhított TV-t, s nem jöttem rá, hogy monitorként is funkcionálhat, s kényelmesen, ágyból fekve is tudok jót szórakozni. Igaz, kényelmi funkciója ekkor a klaviatúrának. Volt pár vásárlás, melynek központjában a bizonyos gamepad-ek álltak. Sokat töprengtem, de a sok pozitív hozzászólásnak köszönhetően végül egy évvel ezelőtt megvásároltam az Xbox 360 számítógéppel is kompatibilis kontrollerét, melynek köszönhetően az év eleji tél vizuális szórakozások szempontjából elég kényelmesre sikeredtek.
Már korábban is szóba került, hogy a szülők TV-je már nem éppen a legjobb. LG készülékről van szó, mely lassan a tizenötödik születésnapját ünnepelte idén. Azonban már meglátszódott a kora, így felvetődött, hogy készüléket kellene venni. Ugyan bejelentették, hogy nekik olyan is jó, amellyel én rendelkezek. Ugyan nem volt betervezve, de végül úgy döntöttünk, hogy az enyém lesz az övéké, s én pedig újjal lepem meg magam. A készülék sokkal nagyobb, mint az előző, illetve LCD helyett LED lett, mely a 3D-s opciót is tudja. Nem ez volt eltervezve, de akció keretén belül esett az LG LM3400-as készülékére a választás, illetve fontos szempont volt számomra, hogy ha esetleg pénzre lenne szükség, akkor jobban tudok eladni egy ilyen készüléket, mely a 3D-s funkciót is tartalmazza, mint egy hagyományosat, még ha áron alul is kellene ezt meglépnem. Szerencsére egyelőre ilyen probléma nem áll fent, illetve azóta párszor teszteltem mire is képes a kicsike. Habár 3D-t ritkán használom rajta.

Valamivel el kellett ütnöm az időmet, s mivel sorozatok létszáma eléggé megkopott nálam, s nem is volt épp aktuális epizód, így végül úgy döntöttem, hogy ideje neki esni a Metro 2033-nak, mely végül kellemes szórakozásnak bizonyult. Mindezek mellett persze ismételten nekiültem a Jóbarátok-nak, miután megtaláltam őket a világhálónak köszönhetően HD minőségben is. Emellett pedig szabadidő kitöltésére tökéletesnek bizonyult a február végén napvilágot látó Crysis 3, mely új lépcsőfokra helyezte a játékok látványvilágát olyannyira, hogy vizuális orgazmusa valószínűleg megvolt jó pár játékosnak, köztük nekem is. 😀
Aki többször járt a blogon, vagy netán állandó olvasója írásaimnak annak nem kell ecsetelnem, hogy egyetlen egy töretlen szerelem létezik virtuális formában számomra, amelynek középpontjában az 1996-ban a számítógépek monitorján életre kelő Lara Croft irányában van jelen. Így hatalmas nagy öröm volt számomra, amikor fél éves csúszással végül idén márciusban megjelent az új rész, amely hatalmas lelkesedéssel töltött el, s szerencsére nem kellett csalódnom. Persze ez megtörtént pozitív értelemben, de mindenesetre nem bántam meg, hogy a megjelenéskor rögtön szert tettem rá, s fémdobozos, exkluzív kiadásnak lehettem a tulajdonosa. Persze rajongóként az volt az első, hogy még év elején leadtam igényemet szabadság tekintetében, ami természetesen tökéletesen lefedte a játék megjelenését, s a kipörgetésére szánt időt. Egyetlen negatívumot tudok felhozni erre az időszakra, hogy ezalatt megvásároltam az új bringámat, amit sajnos nem tudtam tesztelni jó ideig, ugyanis még március végén is röpködtek a mínuszok, s fehérben pompázott minden.

Április már szerencsére több mindent tartogatott számomra. Első körben végre megérkezett a tavasz, így már a kedvem is jobb lett, s sokkal több energiával rendelkeztem, mint előtte. Az már csak extrának számított, hogy végre az új bringát is lehetett tesztelni, így aztán voltak “túrák” rendesen. Amellett, hogy a szabadidőm java részét vagy munkahelyen, vagy pedig csavargással töltöttem jutott idő a vizuális szórakozásokra is. Jó pár sorozat letudta évad vagy sorozatzáróját már áprilisban, így ezáltal is szabadult fel némi időm. Szerencsére sokszor volt jó idő, így amikor nagyon untam magam csak elmentem itthon. Mindenképp érdemes még szót említeni, hogy ebben a hónapban ismét mozikba került a Jurassic Park, méghozzá 3D-ben, így azt volt lehetőségem megtekinteni széles vásznon is. Nem kell mondanom, hogy igazi élmény volt újra látni gyermekkori kedvencemet, így átélhettem azt, amit sokak megtapasztaltak még 1993-ban.
Nem akarok abba belemenni, hogy mi volt régen, s mi van most, de már május közepén bizony akadtak izzadós napjaim, hisz már akár akkor is megléphettem volna egy strandolást. Nagy terv volt idén nyárra is a strandra való kijutás, aminek mindig két feltétele volt: pénz, s a szabadidő. Iskolásként – főleg az utolsó években – hiába volt meg a szabadidő, ha a helyi strandra nem sikerült kijutni pénz hiányában. Ugyan volt szabad, ingyenes strand, de ahhoz legalább ötven percnyi kemény kerékpározás kellett, s tartós lubickolás után bizony nem kellemes még legalább húsz kilométernyi bicajozás. Így évente egy alkalommal sikerült meglépni egy ilyen szórakozási formát függetlenül attól, hogy mennyire “víz mániás” is vagyok. Idén persze minden feltétel adott volt, de ennek ellenére megint sikerült úgy összehozni, hogy simán megtapsikolhatom magam, hogy sikerült egyszer elmenni a strandra. De mindenképp pozitív, hogy ismét sikerült meglátogatni az budapesti állatkertet júliusban. A nyár eseménytelenül telt, jóformán igazi uborkaszezon volt. De azért megpróbáltam minden lehetőséget megragadni a pihenésre, vagy a szórakozásra. Persze ez nem mindig jött össze.

Az év utolsó harmada már azért szerencsére jobban telt. Július végén megfordult a fejemben, hogy ideje lenne a videokártyámat lecserélni. Így elkezdtem gyűjteni rá, de azért voltak kételyeim, mert az akkori kártyával semmi komolyabb problémám nem volt. Mondhatom azt is, hogy szerencsém volt, ugyanis a szeptemberi fizetésem előtt két nappal elfüstölt a régi kártyám, így kénytelen voltam újat venni. Akkor összetettem a kezem, hogy két hónappal előtte eldöntöttem, hogy cserélem, mert így legalább volt pénzem arra, hogy a gépbe egy igazán erős, GTX 760-as kerüljön. Ezután nem kell mondanom, hogy jó pár napos szobában gubbasztás volt. Ezek után különösebb dolgok nem történtek velem. A munka eléggé leterhelt, s munkahelyváltás sem jött össze, s végül úgy döntöttem, hogy bizonyos dolgok miatt jegelem is egy időre. Így maradok ott, ahol jelenleg is vagyok. Ugyan szellemileg, fizikailag leszív teljesen, s talán épp ezért kezdett el úgymond “honvágyam” lenni az általános iskolás évek iránt. Szerencsére ezt is sikerült legyűrnöm.
Mint ahogyan az első sorokban is említettem sem a karácsony, sem pedig a szilveszter nem érdekelt. Úgymond tojtam rá, így szinte megváltás volt az előbbi ünnep, amikor is végre itthon lehettem huzamosabb időt. Ugyan ez sem tartott sokáig, de nyugtat a tudat, hogy legalább pénzben ez jelent majd kicsit többet a januári fizetésemet illetően, illetve még szabadságot is kaptam a jövő hónapra, így legalább tudok majd pihenni. A vásárlási vágyamat is sikerült legyűrnöm, habár elég komoly érzésem támadt, hogy egy konzolt vegyek. Egyrészt sikeresen belebotlottam a Playstation 3 exkluzív Uncharted, s The Last Of Us tesztjébe, amelynek köszönhetően nagyon akartam az utóbbi két játékot, de amikor megláttam mennyibe kerülnek eredeti lemezen… hát letettem róla. Persze vásárolni azért eljártam, mert enni kell, így amikor belebotlottam egy igen jó áru Xbox 360-ba bizony elég nehéz volt otthagyni. De végül szerencsére jól döntöttem, hisz mint ahogyan mondtam nem vagyok nagy játékos, illetve tízezreket játékért kiadni úgy, hogy abból semmilyen játszható formátumot nem próbáltam… hát hülyeség. Sokat szemeztem vele, de végül mégis nekiültem a Metro: Last Light-nak, s ezzel is zárom majd az évet.

És mit is tervezek a következő évre?
Először is remélem, hogy jobb lesz, mint a mostani. Ha nem is, akkor ne legyen rosszabb. Mindenképp szeretném továbbra is fenntartani a tudatos vásárlást, spórolást, s mindenféle impulzus vásárlást kerülni. Leginkább azért, hogy egyrészről legyen spórolt pénzem, másrészről pedig úgy nekiindulni a következő évnek, hogy megvettem, megvalósítottam mindent, amit eddig akartam.
Mindezek mellett némi életmódváltást is tervezek beiktatni, ugyanis egyrészről kezdtek igencsak ellustulni, s mielőtt ez átesne ártó kategóriába mindenképp jó lenne megszüntetni. Így nem csak étkezés, de személet változásra is erősen szükség van, habár  első bejegyzéseimet olvasva sokat változtam már lassan öt év alatt, mióta ezt a blogot vezetem. Ugyan még nem döntöttem el végleg, de a mozgáshoz ugyan megvan a kerékpárom, de elképzelhető, hogy ha megfizethető áron lesz elérhető, akkor beruházok egy tartósabb, stabilabba. Aztán pedig indulhatnak a csavargások. Tavasszal ismét célpont lesz a fogorvosi rendelő, hisz most már csak esztétikai kezelések várnak rám. Ismét tervezek felutazni, s megnézni a budapesti állatkertet, mellyel nem tudok betelni. Igaz, sokan már unják, hogy nem tudok mást kitalálni. Nyárra pedig maradt egyetlen szórakozási forma: strand. Egyelőre úgy tervezek, hogy hetente egyszer mindenképp ki kell menni, ha a szabadidő, s az időjárás is úgy engedi.

…végezetül pedig mindenkinek Boldog új évet! 😉

Tavaszváró

…nálam legalábbis erőteljesen így van. Utolsó ilyen jellegű bejegyzésem december utolsó napján volt, mely gyakorlatilag egy szokásos évértékelő volt részemről legalábbis, mely nem csak egy átlagos bejegyzés volt, hanem az év értékelése is egyben, s a közeli jövőre szóló tervekkel megfűszerezve. Azt kell mondjam, hogy a tervekkel jól haladok, s időközben gyakorlatilag majdnem eltelt a fejem felett egészen két hónap. Igazából nem terveztem ennyit várni ezzel a bejegyzéssel, de valahogy soha nem jutott sem energiám, sem kedvem arra, hogy a klaviatúra fölé keveredjek, s írjak valami érdemlegeset. Azonban jutottam némi szabadidőhöz, így megragadtam az alkalmat arra, hogy a régóta tervezett bejegyzést most meg is írjam.
Év végén természetesen mindenkit megkérdeznek, hogy mikor szeretne szabadságra menni. A szabadságok többnyire három részre vannak osztva. Rajongói mivoltomból fakadóan az első egy harmadot azonnal március elejére lőttem be, amikor is majd napvilágot lát a Tomb Raider újabb része. Szerencsére úgy néz ki, hogy csúszás nem lesz, így már javában várom a megjelenés napját. Egyetlen egy negatívum van nálam, hogy úgy fest a fémdobozos kiadásból nem nagyon lesz semmi, ugyanis a webshop oldaláról eltűnt a kiadás, s a visszaigazoló e-mail is a hagyományos dobozos oldalára visz. Mindenesetre még egy webshop van a tarsolyomban, így már érdeklődtem is, hogy mi a helyzet nálunk, s ha szükség úgy hozza, akkor azonnali hatállyal törlöm a megrendelést, s másik cégtől rendelem meg. Igaz, hogy ekkor személyesen kell majd elmennem a kiadásért, de ez legyen a legkevesebb. A fentiekből fakadóan pedig kénytelen voltam feláldozni egy rendkívül kényelmes, jó és pihenéssel tarkított pihenő napjaimat, ugyanis nem szerettem volna még év elején ezeket ellőni, s azért kell valamit hagyni nyárra is ugyebár. Ezért az elmúlt időszak leginkább arról szólt, hogy dolgoztam. Amivel különösebb gond nem volt, mert legalább gyorsan telt az idő, s nem azzal telt, hogy itthon ültem, s unatkoztam a négy fal közt, mert az időjárási viszontagságokból fakadóan nem szívesen mentem a szabadba. Így amikor ki kellett mozdulnom, s építenem a közösségi kapcsolatok személyes formában igazi kínszenvedés volt eljutni a fedett, s fűtéssel rendelkező helyekre.

Fentiek mellett igyekeztem mindenre időt szakítani, amit általában nem sikerült megvalósítani, ugyanis mindig valaminek a kárára történt. Az esetek többségében általában az alvásból “spóroltam”, így többször előfordult, hogy a harmadik, vagy a negyedik nap után dőltem ki úgy, hogy akár 12 órát is lealudtam egyhuzamban. Munka után nem szívesen mentem már sehová, s igazából csak arra vártam, hogy az ágyban döglődhessek. Ennek megfelelően a vizuális szórakozás mindig munka előtt, után volt, így végül folytattam a The Big Bang Theory-t, melyet nem bántam meg, hisz szerencsére számomra ismét minőségi szórakoztatást nyújt. Mivel kevés szabadidő, így a sorozatokat két részre osztottam: az egyik, amely el van téve nyári darára, illetve a másik, melytől könnyektől mentesen búcsút vettem. Végleg. Ebből fakadóan jelen pillanatban van nyolc széria (melyből kettő nyári), amit nyomon követek, így nem nehéz naprakészen lenni. Szerencsére időközben felfedeztem az egykori kedvencem HD minőségű kópiáit, így most nálam a Jóbarátok van újranézésben. Tíz évad, jelenleg az elsőnél tartok. Kilenc évvel ezelőtt láttam utoljára, s újranézés nem volt nálam, így majdnem prémium képminőségben színtiszta élvezet, s meglepő, hogy mennyi mindenre nem emlékszem már.
A kevés széria miatt általában zenehallgatással ütöttem el az időmet, de végül nekiültem a sokszor elkezdett, majd abbahagyott Metro 2033-nak. A végigjátszás hamar megvolt, igaz sikerült úgy berántania, hogy hosszú munkanapok után az egyetlen egy szabadnapomat feláldoztam a játék oltárán. Elmondható, hogy ebből a szempontból nem volt unalmas a február. Szabadnapokon pedig úgy döntöttem, hogy ki kell mozdulni, mert a virtuális kapcsolattartás egyébként sem az erősségem. A rossz idő sok energiát kiszívott belőlem, így

Még tavaly év vége felé többször irányult felém egy kérés, miszerint jó lenne megcsinálni az szülők tévéjét. Igazából komolyabb problémája nem volt, csak a csatlakozók már nem funkcionáltak olyan jól, mint újkorában, ezért a rá csatlakoztatott készülékek nem mindig hozták azt a minőséget, amit kellett volna. Így megoldás hamar az lett, hogy egy új készüléket kell venni. Természetesen az olcsóbb kategóriából került volna ki a győztes márkátlan vacak, így az ötletet azonnal leszavaztam jelezve, hogy sz*rt nem veszünk, ugyanis azt az elvet követem, hogy ha lehet, s van rá keret, akkor minőségit, s újat. Közel három hónapnyi teljes spórolás után végül három napja az új készüléket tesztelem. Első elképzelés egy 32″-es LED-es tévé volt. Később módosítottam az ötletet egy 42″-esre, ugyanis egy esetleges költözéskor egy nagyobb szobába az általam kiválasztott méret kicsi lenne. Végül egy LG 42″-es 3D-s 3400-es szériás tévé boldog tulajdonosa lettem. Ár-érték arányban kiválónak bizonyult, habár el kellett szórakoznom a 3D-s beállításokkal. Egyetlen negatívum ért vele kapcsolatban, hogy 3D-ben nem lehet kalibrálni bizonyos dolgokat, mint a kontraszt, fényerő… Igazából nem vágytam, s nem is szerepelt a terveimben egy 3D-s készülék. Egyrészről nem is nagyon érdekel, mert ki vagyok békülve a tökéletes HD minőséggel, illetve árban elég húzósak az ilyen készülékek. Mivel a hazai forgalmazók többnyire 20-30%*-os árréssel dolgoznak, s a forint sem olyan erős, így többnyire elég borsos még mindig ilyen készüléknek az ára.
Most is online rendelés mellett döntöttem, s természetesen utána néztem minden szóba jöhető lehetőséggel. Végül egy elég jó hírnek örvendő határon túli műszaki webshop mellett döntöttem, mely szerencsére magyarországi kiszállítást is vállalt, s magyar nyelvű ügyfélszolgálattal is rendelkezik. Az elhatározásomat tett követte, így pont akkor volt aktuális a megrendelésem, amikor pár napos akció keretében a fenti készülék árából további kedvezményt vontak le, így ugyanabba az árba esett, mint amit rászántam az előzőleg kiválasztottra. Így végül úgy döntöttem, hogy még ha nem is használom ki teljesen, s nem is esek hanyatt a 3D-s lehetőségtől, de inkább a nagyobb tudásút választom. Továbbra sem estem hanyatt ettől az opciótól ugyan, de mindenesetre a pár napja megjelent Crysis 3-at érdekes élmény volt 3D-ben kipörgetni. Habár terveim közt szerepel egy 2D-s kipörgetés is…

Egyelőre minden a terveim szerint alakult pénzügyileg, s az év végén elképzelt rövidtávú jövőképpel kapcsolatban, már ami a szórakozást illeti. A tél maradék részét igyekszem átvészelni, s a tavasz beköszöntével beruházok egy új kerékpárra, s minimum a felére csökkentem a vizuális szórakozást, s irány a szabad. Igazából már nagyon hiányzik a mozgás, a kirándulás, s a csavargás. Ugyan most is megvalósítható lenne, de az időjárási viszontagságok miatt inkább hanyagolom ezeket a dolgokat. Főleg azért, mert könnyen megfázok, s sajnos az elmúlt időszakban is sikerült beleesnem ebbe a betegségbe, ami nem volt nehéz, hisz hihetetlenül szélsőséges téllel volt dolgunk. Hol méteres hó köszöntött be mínuszokkal tarkítva, hol pedig majdnem tíz fokos tavaszias időjárás követte.

Metro 2033 Teszt

Platform: PC

Dimitrij Glukovsky szülőhazájában 2002-ben vált híressé, amikor megjelent  a Metro 2033 című könyve. A könyv hatalmas sikere azonban folytatásért kiáltott, így 2009-ben megérkezett a második epizód is, mely hasonló fogadtatásban részesült, mint elődje. Ahogyan a szórakoztatóiparban lenni szokott itt is elsősorban az író dolga az olvasóréteg szórakoztatása olyan minőségi színvonalon, hogy az a kiadónak rendkívül jól jövedelmező bevételi forrás lehessen. A nyereség növelése érdekében ilyenkor szokás előhúzni a tarsolyból az írott anyag vizuális formában történő újbóli eladását, ami többnyire film formájában szokott megvalósulni. Meglepő módon azonban a Metro 2033 esetében úgy gondolták sokkal nagyobb profit rejlene  egy játékban, mint egy másfél – kétórás mozifilmben. A hivatalos ok leginkább az volt, hogy egy játék jobban vissza tudná adni vizuális formában az igencsak terjedelmes könyvet, mint egy film, s így szinte minden kulcsfontosságú mozzanat érintetlen maradna, ami nem lenne elkerülhető egy forgatókönyv esetében.

Egészen pontosan majdnem négy évnyi fejlesztés eredményeként látott napvilágot 2010 márciusában a Metro 2033. A megjelenésig rendkívül jó reklámkampányt kapott a játék, habár én ezekre csak akkor figyeltem fel, amikor már a játékos társadalom javában nyúzta friss megjelenésként. Ha össze kellene számolnom, akkor talán egészen pontosan négy alkalommal futottam neki a Metro 2033-nak, s az utolsó próbálkozás bizonyult csak eredményesnek, hogy végére is tudtam érni, habár elismerem, hogy vért izzadtam vele, de utólag nem bántam meg a ráfordított időt. Jómagam rendkívül szeretem a poszt-apokaliptikus történeteket bármely formában, de viszont nem vagyok nagy rajongója az FPS játékoknak, s ebből a szempontból elég nagy kihívással kerültem szembe. Egyrészről roppant mód érdekelt a történet, s a videók alapján az atmoszféra is telitalálat volt, de viszont mégis ott volt a taszító FPS tulajdonságok tömkelege. És akkor még nem emeltem szót a grafikai megjelenésről sem. Első nekifutásom nem sokkal a megjelenés utánra esett. Vizsgaidőszak kellős közepén próbálgattam az akkor még elég karcsú specifikációkkal rendelkező PC-men, így a DX9-es környezet annyira nem nyűgözött le, valamint folyamatosan szembekerülő akadályoknak köszönhetően végül pihentettem a játékot egy hosszú időre. Amikor kisebb fejlesztéseket hajtottam végre a PC-men valahogy mindig előkerült a játék, de egy bizonyos idő után mégis a lomtárba landolt sokadszorra is.
Többi embertársamhoz hasonlóan a téli időszakban én is hajlamos vagyok a négy fal közt lustálkodni, s minimálisra venni a szabadban tölthető időt. Ilyenkor pedig könnyen elunja magát az ember, s én is így jártam, s mivel komolyabban egyébként sem lett tesztelve a tavaly összeállított PC-m, így úgy döntöttem, hogy a Metro 2033 tökéletes lenne erre. És ugyebár a nem kis összegért megvásárolt Controllert is nyúzni kellene alapon tökéletes elfoglaltsággá nőtte ki magát a játék.

A történet szerint az emberigés újabb nukleáris világháború elé nézett, melynek eredményeképpen milliók haltak meg, s kevés túlélő maradt csak életben. A föld felszíne lakhatatlanná vált, s a nukleáris fegyverek, vegyi gázok használatának következményeként különböző mutáns lények fejlődtek ki, s szaporodtak el olyan mértékben, hogy a túlélőknek a föld mélyét kellett választaniuk, mint biztos menedék. A kevés életben maradt ember ahelyett, hogy összefognának inkább “csoportokat” hoztak létre, s ezeken belül különböző hierarchiai réteget alkottak, s minden betolakodó, idegen sorsa feltehetően halál. Ebbe a világba született bele Artyom is, akiről azt is mondhatnánk, hogy véletlen folytán csöppen bele abba a feladatba, amit végre kell hajtania, mely nem más, mint segítséget hívni a bajbajutott embertársainak, illetve a többi állomáson tartózkodókat figyelmeztesse a közelgő veszélyre. Azonban ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudja rengeteg kihívással teli utazással kell szembenéznie, habár a félelem legkisebb jele nélkül vág bele, hogy segítséget szerezhessen.

Tovább

Fel kell kötni a gatyát!

Bizony! Jelen állás szerint kemény két hónapban fogok elébe nézni. Így a mostani hétvégémet teljes egészében arra fogom fordítani, hogy pihenjek, s megfelelő energiát szedjek össze ahhoz, hogy kibírjam az elkövetkezendő időszakot, habár az előző személyesebb bejegyzésem óta nem volt okom különösebben okom a panaszra, ugyanis mindenféle különösebb probléma nélkül kellemes teltek a napjaim.
Különösebb módon nem kellett megerőltetnem magam munka terén sem, ugyanis rendkívül jól sikerült beosztást kaptam kézhez, így többször fordult az elő, hogy ki tudtam magam pihenni és nem csak a szabadnapjaimon, hanem a műszakkezdésem előtt. Ez mindenképp pozitívan hatott rám, ugyanis sokkal több kedvem volt sok mindenhez, s ez színesítette is a hétköznapjaimat, aminek nagyon örültem. Sajnálatos módon visszavonhatatlanul is megérkezett az ősz, s az ő szeszélyes időjárásával együtt. Voltak elég szép már-már tavaszias idő, de akadt olyan is, amikor a hőmérő higanyszála már a nulla fokot kóstolgatta, s bizony ebből kiindulva elkezdődött a fűtési szezon. E szempontból pedig továbbra sem volt kedvem kimozdulni itthonról, s az  elkövetkezendő téli időszakban nem is nagyon tervezek a négy fal közül kimozdulni. Habár muszáj lesz. Elsősorban valahogy el kell jutnom a munkahelyemre, másodsorban pedig a munkahelyen kívüli kapcsolatokat is foglalkoznom kellene, mert mostanság igencsak kezdem elhanyagolni ezeket. Addig természetesen nincs baj, hisz mások keresik a társaságomat, de azért törekednem kell arra, hogy ez így is maradjon. Így ebből a szempontból változnom kell. Habár érdekes lesz, ugyanis elfogytak az összes kivehető szabadnapjaim, illetve a közeledő ünnep miatt sajnálatos módon elég kevés szabadnapom lesz.

Az elmúlt időszakban ismét beszippantott a virtuális világ. Ismét előkerültek régi játékok, illetve jobban belemerültem a PC-mbe, amit az év elején sikerült összeállítanom, de valahogy a benne rejlő lehetőséget nem igazán használtam ki, hisz nem igazán volt meg sem a kedv, sem pedig programok tömkelege, hogy ennek a szenvedélyemnek hódolhassak. Azonban most nem igazán volt kedvem sem filmnézéshez, sem pedig sorozatokhoz. Így végre az elsősorban valóban arra volt használva a gépem, amiért elkezdtem tavaly fejleszteni. Először is a Star Wars: The Force Unleashed és az Aliens vs. Predator (2010) lett ismét kipörgetve végre úgy, hogy nem kellett kompromisszumokat kötnöm a látvány terén. Ugyan annak idején nem gyakorolt nagy hatást rám, s leginkább unaloműzésnek szántam, de ismét elővettem a Resident Evil 5-öt, amelynek majdnem végéig értem amikor is jött egy rendszer újratelepítés, s telepítés után a mentéseimet sérültnek érzékelte a program, így nem volt kedvem ismét elölről kezdeni az egészet, így végül hagytam a fenébe. Emellett úgy döntöttem, hogy ideje egy húzósabb címmel is foglalkozni, s izzasztani a jelenlegi vasat, így ismét a Metro 2033-at vettem elő, amit annak idején leginkább a magas gépigénye miatt kukáztam. Hellyel-közzel sikerült olyan beállításokat elérnem, amelynek köszönhetően nem dobott ki a játék, s nem fagyott ki, habár arra sikerült rájönnöm, hogy a hiba nem hardveresen keresendő, hanem minden bizonnyal a szoftverben illetve abban, hogy nem eredeti példányt próbáltam otthoni környezetben futtatni. Azonban újratelepítés után már nem volt hajlandó megfelelően működni nekem pedig nem igen volt kedvem kínlódni vele, így végül úgy döntöttem pozitív vélemények ellenére kukáztam. Ezúttal végleg.
Nem bizonyult jó ötletnek fenti szempontból egy teljes rendszer újratelepítés, de már szükségét éreztem. Én az a fajta vagyok, aki hajlik az újdonságra, s szeret is tesztelni bizonyos mértékig legyen szó akármiről. Ahogyan annak idején bátran vágtam bele a Windows 7 megismerésébe még a végleges verzió előtt úgy idén is belevágtam a következő operációs rendszer tesztelésébe. Az újdonság mellett természetesen az is ösztönzött az új operációs rendszer tesztelgetésére, hogy az előzőn valamiért elkezdte azt a hibát produkálni, hogy bizonyos alkalmanként egyszerűen nem nyitott meg random módon weboldalakat. És ez minden bizonnyal nem a böngésző hibája volt, mert kb. hatot is kipróbáltam és roppant zavaró volt, hisz nem tudtam rájönni a hiba forrására. Szerencsére operációs rendszer váltással ez a dolog megszűnt. Egyelőre a tapasztalataim pozitívak a Windows 8-al kapcsolatban olyannyira, hogy majd külön bejegyzésben kifejtem pontosabban az észrevételeimet.

Az esetek többségében munka után hazaérve inkább netezgetek. Aztán amikor a naponta látogatott oldalak elfogynak, akkor szokott előfordulni, hogy olyan lapokon is megfordulok, ami nem nagyon érdekel. Nos így történt ez két hete is, amikor is ismét megnéztem, hogy mi újság van a Vatera aukciós oldalon. Következő fizetéskor szülőket egy új mosógéppel akarom meglepni, s mivel nem kívánok hitelt felvenni, így teljes összegben kívánom kifizetni a vételárat, ami aztán rendesen oda fog majd csapni a pénzemnek. Így spórolni akartam a megmaradt összegből, ami ment is egészen addig, míg az eladásra nem kínált Blu-ray szekcióba nem jutottam el. A gyűjteményem ismét két címmel gazdagodott. Ugyan a filmek teljesen angol nyelvűek, de mivel nem állok hadilábon ezzel a nyelvvel, így nem késlekedtem, s megvásároltam a lemezeket, melyekért összesen háromezer forintot fizettem. Szerencsére mindkét eladó megbízható, korrekt partner volt, s a gyűjteményembe épp lemezek kerültek.

Nyár???

Vártam már a júniust igazán. Leginkább a jó idő és a strand miatt. Utóbbit lassan másfél hónapos tervezgetés után sem sikerült megvalósítani, s olyan érzetem van, hogy az egész nyarat a strandra való kijutás nehézségeiről fog szólni. Persze jelen pillanatban úgy vagyok vele, hogy ennél nagyobb problémám jó ideig ne is legyen!
Múlt hónapban is be volt tervezve, s mindent megvettem, ami szükséges volt, hogy ki tudjak jutni, de sajnálatos módon először a rossz idő hiúsította meg. Majd végül a beosztásom miatt nem tudtam kijutni, s a hónap végére pedig anyagiak miatt esett kútba az egész. Sajnáltam, de sajnos így alakult. Ráadásul ahogy számolgatom ebben a hónapban ismételten jól meg kell gondolnom, hogy hogyan is költök, mert könnyen igencsak karcsú összeg maradhat a pénztárcámban. Bár nem tudom, hogy érdemes-e kicsit tudatosabban bánni a pénzzel, hisz az előző bejegyzés szerint azokon a napokon, amikor itthon leszek akkor bizony igencsak gyomorforgató pocsék idő lesz. Ugyan jövő hét vasárnapját még meg tudnám lépni, s addigra már az aktuális fizetésem is a zsebemben lesz, de már régóta tervezgetett szobafestést terveztem be jövő hétre. Persze itthon akadtak szájhúzogatások, lévén nem igazán volt egyetértés az időpont miatt, de mivel elmaradt a tavaszi nagytakarítás, s szeretnék kicsit alakítani a szobámon, s ezért kijelentettem, hogy megcsinálom egyedül is. Pénzem lesz rá, másfelől pedig csak a hozzávalókat kell megvásárolni. Ugyan ez nálam is hirtelen ötlet volt, de így hónap elején lesz csak elég szabadidőm rá, illetve következő hónapban, de ugye már előre tervezett programjaimat nem igazán szeretném sem átvariálni, sem lemondani. És igen… minden bizonnyal szűkös lesz anyagilag a következő hónap is. Legalábbis nagyon oda kell figyelnem mire is költök. De mindenesetre remélem, hogy a júniusi hónapban szépen megjön az az összeg, amit elvileg majd az APEH fog visszautalni a számlámra. Addig pedig abból kell gazdálkodnom, amit majd jövő héten kapok.
Erősen gondolkodok viszont azon, hogy orvoshoz kellene ismét fordulni. A három műszakban történő munkába járásnak köszönhetően egyrészről nem tudom magam kipihenni, másrészről pedig rendesen felborult az alvási ciklusom. Ismét. Így gyakran előfordult, hogy 1-2 órás vagy 12-14 órás alvás után mentem be a munkahelyemre. Egyik sem leányálom, mert mindkettő után úgy érzem magam, mint akit agyonvert egy csapat részeg. A szédülésről és a rosszullétről már ne is beszéljek. Talán a legnagyobb baj, hogy legtöbbször pont azon csúszik el az egész dolog, hogy egyszerűen nem tudom kikapcsolni az agyam, így mindig pörög, mindig gondolkodok. Másrészről pedig amikor látom az időt, s látom már rég aludnom kéne akkor valahol elkezd menni a pumpa bennem, s végül ott tartok, hogy azért nem tudok aludni, mert tudom, hogy keveset fogok tudni, s másnap olyan leszek, mint a mosott szar. Így egyre inkább érzem azt, hogy ideje lenne magasról lesz@rni mindent, s amikor fáradt vagyok akkor egyszerűen aludni annyit, amennyi jól esik, s kell.

A sorozatszezon szépen lement. Így évek óta ez az első nyaram, amikor semmiféle lemaradást nem kell pótolnom. Régi szériákba nem kezdtem bele, s feltehetően nem is fogok. Bár már tavaly begyűjtöttem a Lost szezonjait HD minőségben, de nem vitt rá a lélek, hogy újranézzem legalább azokat a szezonokat, amelyeket kedveltem. Ellenben jobbára játékkal ütöttem el az időmet. Az Alan Wake’s American Nightmare-nek ültem neki erőteljesen, illetve előkapartam a Metro 2033-at, amit annak idején nagyon akartam szeretni, majd a magas gépigény miatt végül kukáztam. Azóta nem kicsit fejlesztettem a PC-met, s időközben honosítás is megjelent hozzá, így ismét elővettem, hátha… Emellett pedig szárnyalni tudnék az örömtől ugyanis majdnem minden régi Tomb Raider epizódot sikerült elindítanom Windows 7 64bites változatán. Így hát iszonyúan nosztalgikus élményben lehet részem, ahogy újra elmerülök a korábbi epizódokban. Hiányzott már, az tény.
És, ha már nosztalgiánál tartunk… Az előző hónap nem volt valami fényes. Főleg a meg nem valósult terveim miatt. Ellenben legalább hamar eltelt, s lekötött a sok finálé. Viszont mégis a hónap utolsó hete sikerült igencsak emlékezetesre, amire azt hiszem egy jó ideig emlékezni fogok. Ugyanis hosszas tervezés, s szervezés után a hónap utolsó napján végre összejött az általános iskolai első osztálytalálkozóm. Az eltelt tíz év érdekesen alakította az embereket. Jó érzés volt újra találkozni velük, hisz az életem részei voltak nyolc éven keresztül. Szerettem, imádtam őket, jó csapat voltunk, s valahol vérzett a szívem, amikor végül elváltunk, s jó sokáig eszembe jutottak, hogy vajon milyen jó lenne, ha még együtt tudnánk lenni. Természetesen nem mindenki tudott ott lenni, így az egykori osztály fele tudott csak megjelenni. De ennek ellenére is érdekesre sikerült. Érdekes volt visszaemlékezni, s elővenni újra a régi fényképeket. Sajnálatos módon a munkám miatt csak kevés időt tudtam velük lenni, s a közös buli is csak két órán át tartom részemről. Bevallom őszintén mikor hazaértem igencsak furdalt a lelkiismeret a korai lelépésem miatt, de munka az első, s így is alapból fáradtan jelentem meg. De tény, hogy jól éreztem magam hónapok óta először, s bízom benne, hogy a közeljövőben ismét összefuthatunk majd ismét.

Rövid távú céljaim közt leginkább a következő hét túlélése szerepel, s aztán édesen itthon tölthessek négy napot fizetés után. S remélem terveim megvalósulni fognak, miszerint sikerül kipingálnom a szobámat, s eljutok a strandra is.

Kész!! Ennyi volt!!!

Kétértelmű a cím, de nem kell aggódni (már aki akart), nem tervezek öngyilkosságot, nem tervezem abba hagyni a blogolást, és persze nem tervezek eltűnni az elektronikus világból, habár utóbbiban töltött idő jelentősen csökkent. Szóval nézzük, mire is vonatkozik a cím.

Előző bejegyzés durván több, mint két hete volt. Azóta történtek dolgok ugyan, csak erőm nem volt őket virtuálisan közkinccsé tenni. Mondjuk ebben egyedül az játszott szerepet, hogy az időmet igyekeztem máshogy kitölteni, továbbá legtöbbször nem volt kedvem leírni azt, amit épp akartam, mert előbb haladni akartam másfajta bejegyzésekkel. Tulajdonképpen a “kritikai” (és most azért van idézőjelben, mert nem vagyok kritikus, de valamivel jobban sikerültek ezek a bejegyzések, mint ha véleményt nyílvánítottam volna) bejegyzésekkel volt probléma, mert nem mindig volt ihlet ahhoz, hogy épp írjak egyet, így sokszor volt az, hogy fél készen, piszkozatként hevert megíratlanul, félbehagyva. Persze régen volt már ilyen bejegyzés, így közben az utolsót futom át, hogy biztosan ne maradjon ki semmi, hisz hosszú ideig kevés ehhez hasonló töltetű bejegyzés fog itt helyet kapni (leírom későbbiekben is, hogy miért).

Szóval májusban eléggé ramaty idő volt, pontosabban alig volt olyan nap, amikor nem esett volna. Szerencsére a vizsgára már nem volt ilyen idő, így szép napsütéses, izzadós napnak nézhettünk elébe. Mint ahogyan az előző (pontosabban az utolsó) bejegyzésben taglaltam, hogy bizony nem készültem fel túl jól a vizsgára. Részben annak volt köszönhető, hogy a májusi szabadtéri programomat és/vagy találkozóimat más emberszerű lényekkel (?) nemes egyszerűséggel elmosta az eső. Általában sok mindent csinálok. Ha épp elunom az agyam itthon, s az idő is engedi hajlamos vagyok itthonról elröppeni. Lehet ez egy találkozó miatt, vagy lehet azért, hogy kiszellőztessem a fejem, ilyenkor általában egy jó nagy kerülőt teszek, s máris jobb a hangulatom. Sajnos erre nem volt lehetőségem, így rendkívül rosszul hatott ez a kedélyállapotomra. Ráadásul, ha ez nem lenne önmagában elég, akkor megjegyezném, hogy ugyan kertes, de társas házban lakunk, így mindig volt valami, ami épp megzavart a tanulásban. Egyedi szocprobléma tudom, alkalmazkodni a többiekhez, ezzel is tisztában vagyok. Csak valahogy zavart, hogy a rossz idő miatt beszorultam a négy fal közé, s valahogy a falak vékonysága miatt mindig hallottam a kutyaugatást, vagy épp az aktuális beszélgetést. Mivel mindig eléggé szélsőséges volt a téma (pl. politika), így szinte kizárólagosan a beszédhangtól eltérő hangmagasságot sikerült megütni szinte mindenkinek. És persze mire kijött a jó idő már nem tudtam normálisan felkészülni, hisz a hátsókertben sem sikerült magányra lelnem, mert ahogyan kijött a jó idő, így mindenki kiszabadult a saját udvarára, kertjére. Legfőképp unokák kíséretében. Azt már megsem említem, hogy épp egy nagy kerti asztal épp az én ablakom alatt van – ami mellesleg elég vékony -, így szinte 5.1-es hang szűrődött az udvarról, és a szomszédos házrészből is. Természetesen egy társasháznál meg ki a francot érdekel, hogy nekem a tanuláshoz épp csendre van szükségem?
Persze az embernek van magánélete is, ami épp akkor pöccintette fel az agyamat, amikor épp nem kellett volna, így egy határozott mozdulattal a földhöz vágtam a tételeimet. Hozzávetőleg nyolc részből állt a szóbelim, mondhatjuk úgy is, hogy nyolc tantárgyból kellett muzsikálni, s mindegyikhez 20 tétel tartozott, amelynek részese még az idegen nyelv is, szóval megközelítőleg 150 tétellel kellett gazdálkodnom.

Persze lehet mondani, hogy időben kellett volna elkezdeni tanulni. Igen, részben igaz is lett volna, de a körülmények nekem nem voltak megfelelőek, habár ebben benne volt némi lustaság is, nem tagadom. De egyértelmű, hogy a vizsga előtti egy hét eléggé megkínzott. Valahogy vizsga előtt mindig ez szokott lenni. Elég csak a vizsga tag-ra kattintani. Persze szerepet játszott még az is, hogy nem tudtam, hogy az írásbeli vizsgám sikerült-e, hisz eléggé leblokkoltam, amikor megláttam a feladatsort. Bevallom másra számítottam, ráadásul épp abba tört bele a bicskám, amit a legkönnyebbnek tartottam. Így hát megvolt az, amivel eléggé ki lehetett húzni alólam a talajt.
Így hát összesen 30-35 tételt sikerült ténylegesen megtanulni. Volt, amibe bele se ütöttem az orrom, de volt olyan is, amihez nem is kellett leülni. Így mentem be szóbelizni. Természetesen bennem volt az ideg rendesen. Két napon volt a szóbeli. Első napon rögtön három tantárgyi részből kezdtünk, ami igazából csak elméleti volt. Első két tételem rendkívül jó volt, így rögtön elsőnek jelentkeztem, hogy elmondhassam azt, amit tulajdonképpen nem tudtam, azaz szépen rizsáztam egy sort. Persze olyan tételről van szó, amihez egyébként józan ész kell, feltéve, ha az ember nyitott a világra, s képes gondolkodni. Szerencsém volt. Legalábbis gondoltam, hisz a vizsgaelnök kiszúrt magának, majd jól lehordott egy rosszul megválasztott köszönésforma miatt. Bevallom, amikor a második tanár jött oda hozzám, hogy na mi volt a baj majdnem elbőgtem magam. Remekül betalált a vizsgabiztos “oltása”, hisz legtöbbször inkább elküldeném az illetőt a francba, ehelyett olyannyira váratlanul ért a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. Bevallom, rosszul esett, hisz arról nem tehetek, hogy ő neki nem tetszett a köszönés forma, amit egyébként az összes osztálytársam használt! Ebből kiindulva a vizsga második, azaz gyakorlati helyszínére értem, ahol szintén két részből állt a felelet. Persze még akkor sem voltam teljesen magamnál, még akkor sem tértem magamhoz a vizsgabiztos viselkedésén, aki nem mellesleg bátorkodott még hátba is vágni, miután remekül leszidott. Ismét két rész jött, két tétel. Az egyiket viszonylag alig tudtam, de sikerült magam kivágni. A másodikban biztos voltam, hisz ugyan a tételt nem tanultam meg, de az elmúlt két évben háromszor feleltem belőle, így jöttek elő a dolgok, amiket annak idején megtanultam. Eléggé vizuális alkat vagyok, így ha van mihez viszonyítanom, akkor könyebben megy a tanulás. Mivel itt nem kellett elképzelnem, mert ott volt előttem az, amiről beszélnem kellett volna, így teljes magabiztosággal álltam neki. Azonban a tanár helyett (!!!) a vizsgabiztos feleltetet, de olyan kérdései voltak, amelyek nem hogy a tételben, hanem magában a vizsga követelményei között sem voltak! Minden mondatom megkérdőjelezésre került, és olyan kérdései voltak, amit ott hallottam először. A tanár fejét fogta, engem meg sírás kerülgetett… Egyszerűen nem értettem, hogy mi a jó abban, hogy nem engedi elmondani azt, amit tudok. Végén belezavarodtam, s makogtam. Akkor már nem voltam annyira padlón, amikor a többiek is elmesélték, hogy velük is eljátszotta a vizsgabiztos.

Tény és való, hogy nem készültem fel a vizsgára rendesen. Azonban az aznapi tételek anyagát tudtam (aranykezem volt…). Egyetlen volt, ami kicsit neccesebb volt, de azt a másik tanárnál (mivel két vizsgabiztos és két tanár volt) mondtam fel, és nem kötött bele. Ráadásul a másik vizsgabiztos annyira nem szólt bele, inkább csak hallgatója volt a feleletnek, addig a másik ráment arra, hogy mindenbe belekérdezzen, mindent megkérdőjelezzen. És pont az zavart, hogy egy olyan tételt rontottam el, amit korábban háromszor mondtam fel – ötösre, természetesen -, arról már nem is beszélve, hogy olyan kérdései voltak, hogy azt hittem falnak megyek. A másnapi tételsorokból szinte semmit nem tudtam, így már előre eltemettem az egészet. Hisz, ha már olyan tételből nem tudok tündökölni, amit tudok, akkor olyanból hogy akarok, amit még elő sem vettem.
Így jöttem haza, habár tartottam magam pár órát, utána az egész délután jóformán átsírtam. Mert hát szemét húzás volt a vizsgaelnöktől, ez tény. Így este szépen előre vázoltam, hogy másnap készüljenek arra, hogy megbukok, mert hiába akarnának segíteni a tanárok, hiába tudják, hogy van bennem tudás, hiába tudják, hogy ki tudnám magam vágni egy felelet alól, s össze tudok kaparni minimum egy kettest, ha a vizsgaelnök miatt nem tudnak segíteni.  Így gyakorlatilag nagyban lesz@rtam az egészet úgy, ahogy illik. Persze másnap korábban felkeltem, s elővettem a tételeket, beleolvasgattam, azonban semmi jóra nem számítottam aznap. Ismét két helyszínen volt a felelés, három tételsorból. Első vizsgahelyszínen viszonylag jó tételt húztam ki. Így gondoltam szándékosan a másik tanárnál felelek, hogy ha megint próbálna lerontani, akkor mégis csak legyen valami, ami megmenthetne. Aznap annyira nem próbálkozott, így meglepően jól ment az a felelet. Megint csak arany kéz esete forgott fenn, hisz olyan tételt húztam, amiről tudtam beszélni. A másik helyszínen is szerencsés voltam. Ott is tündököltem, szóval megint csak az a vizsgarész ment a legjobban, amitől tartottam, amit nem tudtam. Egyedül az előző napi felelettől féltem.

Visszaérve a suliba a gyakorlati tanár közölte, hogy eredményt nem mond, de mindenkinek sikerült a vizsga. Viszont tudja, hogy ki az, aki tanult, és ki az, aki nem. Nos, a januári vizsgám is rendkívül jól sikerült, így megszólalt bennem valami, hogy valószínű ez a vizsgám is jól sikerült. Ehhez természetesen nem kellett semmilyen beképzeltség, csak józan gondolkodás, hisz rajtam kívül egyetlen egy ember volt, aki valóban készült, az összes többi nem igen. És hát azért a feleletek sem voltak olyannyira meggyőzőek, mint az enyém. Így hát kicsit félve álltam a tanárok elé, ahol persze én voltam az első, akit szólítottak. A lábam földbe gyökerezett, amikor az elmúlt két hónapi vizsgaeredményemet meghallottam (írásbeli, szóbeli együttesen), miszerint a végső jegy, ÖTÖS. WOW, az elmúlt napok, hetek, hónapok visszapörögtek, és nem hittem a fülemnek. De igen, ez is sikerült, és megint nem azért, mert tanultam, hanem azért, mert van magamhoz illő eszem, és persze ehhez tartozó szám. Természetesen hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha 2%-al kevesebbet értem volna el, akkor csak négyest sikerült volna beszereznem. Így rajtam kívül még egy embernek sikerült ötöst elérnie (százaléka magasabb is volt), a többiek hármast, illetve egy kettest gyűjtöttek be. Szóval elégedetten távoztam az iskolából, habár nagy volt a sietség, így igazából vissza se néztem.
És hogyan tovább? Hát egyelőre úgy néz ki, hogy a további bejegyzések címkéi közül hiányozni fog a “suli” (mondjuk eddig kategória is hiányzott ebből a szempontból), helyét átveszi majd a “munka”. Egyelőre másfél hete itthon dekkolok, szóval egyéb dolgok miatt még nem jutottam el oda, hogy munka után nézzek, de minden bizonnyal a héten már megtudom tenni a szükséges lépéseket. Valahol hiányozni fog a suli. Nem a tanulás miatt, hanem a társaság, tanárok miatt. Azért a munka is csak azért vonzó számomra, mert van anyagi vonzata. Az pedig valóban a jövő zenéje, hogy el tudok-e majd helyezkedni abban a tevékenységi körben, amelyhez a vizsgám köt (elvileg).

Természetesen azonnal elkezdtem a pihenést, hogy reprodukáljam megterhelt agysejtjeim. Ennek keretében jó pár sorozatot végignéztem, mint például a The Vampire Diaries, Chuck, Glee csak, hogy a nagyobbakat említsük. Persze kritika van róla, habár nem sokszor volt kedvem leírni. Továbbá játékokat is elővettem, így például a Batman: Arkham Asylum erősen végigjátszás gyanús, míg a Metro 2033 a lomtárba került. A Prince Of Persia sorozat leporolva, elkezdve a kezdetektől (3D-s korszak, természetesen).
Talán a leghosszabb bejegyzésnek értem most a végére. És persze a lassan egy hónapja halmozódó, megírandó bejegyzések végére is. Szóval utolértem magam szinte minden szempontból. Tehát jöhet pár sor utolsónak, hogy mik is a terveim a nyárra feltéve, ha sikerül munkát találni. Ha az utóbbi nem igen jön össze, akkor ez effajta bejegyzések száma erősen a nulla irányába fog esni.
Vannak tervek programok terén, de inkább nem írom le, esetleg akkor, ha valóban sikerül megvalósítani. Emellett természetesen lesz mit nézni, hisz az idei évadból lazán kihúztam a Grey’s Anatomy, Private Practice párost, mindkettő 22-22 epizóddal bír. Továbbá nekiestem a Fringe-nek, de itt várakozik a Cougar Town és a Survivors aktuális évada. Filmek terén kellene a nagy kedvenceket újra nézni, de eddig csak előkaptam a DVD-ket, s feltettem a TV tetejére, hogy jól látható helyen legyenek. Talán holnap neki is esek. Blogban feltehetően lesznek bejegyzések. De billen a mérleg nyelve a többi kategóriába…

Vizsga után…

Miért? Miért kell minden vizsga után úgy padlóra kerülnöm, hogy utána napokig keresem önmagam???
Nyilván költői kérdés volt, hisz igenis érdekel az, hogy egy adott vizsga, hogy sikerül. Félévkor is lazán padlóra küldtem magam, majd az utolsó hétben halálra tanultam magam, hogy sikerüljön. Jelzem, sikerült. A legjobb eredményt értem el. Örültem neki. Viszont az idei, májusi vizsga sokkal keményebb diónak bizonyult, mint hittem. Első körben volt olyan része, ami eddig nem ment, így azt nagyon be kellett gyakorolni. Köszönhetően az előző hetes megfázásnak, és múlt heti depressziós időszaknak – aminek egy részéért felelős a hirtelen beköszöntött hideg időjárás, s ebből következő itthon üldögélés –  köszönhetően keveset tudtam foglalkozni a tanulással.
Ennek ellenére, amit átnéztem az ment, amiben pedig biztos voltam tudásilag, az nem ment. Meglepő volt számomra, majd ledöbbentem, s igyekeztem a legtöbbet kihozni a dologból. Tudom, vigasztalni kellene, hogy nekem ment a legjobban, de a vizsga 50%-át teljesíteni kell ahhoz, hogy átmenjek belőle. Persze a tanárok mondták, hogy a számviteli részből lesz több is, abból kettőt jól megcsinálunk, megvan a bűvös 50%. A nagy francokat! Idegesen léptem ki a teremből, ugyanis a beígért 4-5 számviteli feladat helyet volt 2-2, s hiába lett hibátlan, így önmagukban 30-35 pontot (30-35%-ot érnek). Remek! És akkor a mellé lévő kérdések olyanok voltak, hogy azt hittem lemegyek hídba. Persze én voltam az okos a többiek közül, szóval valóban csak magamra számíthattam. A lényeg egy: ha bukok, bukik a többi is, ami egy egész osztályt jelent. Tudom, hisz én segítettem nekik – már amennyit tudtam -.

A vizsga miatti idegeskedésnek köszönhetően pár óránál többet nem tudtam aludni egy huzamban, így ennek köszönhetően olyan szépen felborult az alvási ritmusom, hogy érdekes lesz visszaállítani. Éjszaka fent vagyok, napközben alszok, s hiába próbálom visszaállítani a ritmusom, egyszerűen nem megy. És ez idegesít, de nagyon.
Próbálom magam kikapcsolni az itthon töltött időben, s csak jövő héten ülök neki a szóbeli tételeknek. Egyelőre – rossz idő függvényében – marad a PC és a sorozat illetve filmnézés. Már több hónapja van betervezve a Tomb Raider filmek HD verzióban való megtekintése, de itt van az Avatar és a Transformers 2 HD-ben, valamint jó pár félbe hagyott, év közben parkolópályára tett sorozat is. Persze áldoztam a szórakozás oltárán is, hiszen kipörgettem a Star Wars: The Force Unleashed-et másodjára, majd neki estem ismét a Tomb Raider: Underworld-nek, illetve új játékként kipróbáltam a Metro 2033 posztapokaliptikus játékot.

Jövő hét is zsúfolt lesz. Egyelőre reménykedek, hogy sikerült a vizsgám (mert mégiscsak mindent megtettem azért, hogy sikerüljön).