Előrelépés!

Fellégezve lepődtem meg azon, hogy május elseje ünnep, ami részemről mindig elfejtődik, s emellett pedig még a következő napot is szabadnapnak kaptam meg. Így lett egy szabad hétvégém, ami mindenképpen szükség volt, hiszen az elmúlt időszakban nem nagyon pihentem. Egyrészről a mindenki által ismert koronavírus járvány erősen rányomta a bélyegét a mindennapokra, és bevallom sokkal feszültebb, idegesebb vagyok annak köszönhetően, hogy a korábbi szórakozási lehetőségeimre nincs lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a kijárási korlátozás, és a munkaidő együttes viszonya eredményezte azt, hogy gyakorlatilag visszatértem ahhoz az életmódhoz, amitől megakartam, és sikeresen is megszabadultam, amikor felköltöztem a fővárosba. Egyrészről hiába éltem megyeszékhelyű városban, ha a szórakozási lehetőségem (lévén alkoholt nem fogyasztok, s a szórakozóhelyeken lévő tinédzserek nem épp az én általam keresett szociális környezet) kimerült abban, hogy strand, vagy mozi, s továbbá kevés embert tudtam rávenni, hogy kimozduljanak otthonról. Ami meglepő, hogy a fővárosban sokkal nyitottabbak ezen a téren az emberek, ha a szabadidejük engedi.
Mivel váltott műszakban dolgoztam, ezért többnyire a délutános műszakot sikerült megkapnom, ami anyagilag jó volt, de szociális szempontról rossz. Hiszen korán nem keltem, ennek köszönhetően pedig akkor végeztem, amikor már volt fél órám hazaérni. Így maradt az, hogy elmentem dolgozni, és hazaértem, majd pedig vártam a szabadnapot, hogy ki tudjak mozdulni. Most az enyhítéssel könnyebb lett, de még mindig nem az igazi. Ezért is mentem bele, hogy amikor pozíciót ajánlottak, elsősorban a szabad délutánok miatt elvállaltam. Az más kérdés, hogy időközben másik helyre helyeztek át, ámbár ugyanabba a pozícióban fogok tevékenykedni, s ebből fakadóan olyan az egész, mintha új munkahelyre mentem volna el. Hiszen voltam pár oktatáson teljesen más helyen, ezután pedig indulok az új helyen, ahol konkrétan szinte senkit nem ismerek, így aztán a legjobb döntés, hogy kiismerek mindenkit, így addig visszafogom a poénkodást, erősebb szociális kapcsolat kialakítást, amit a korábbi helyemen sikerült meglépnem. 

A fentiek fényében a szabadnapjaim eléggé zsúfoltak voltak, így ritkán tudtam kimozdulni, és amikor pedig kimentem, akkor tényleg arról szólt az egész, hogy reggel elmentem, és késő délután, vagy estefelé értem haza. A jó idő megjelenésével egyre inkább a szabadba csábított a természet, ámbár tény, hogy a változatos időjárás, és a fronthatások azért kicsit megviseltek. Arról nem is beszélve, hogy sikerült azért sokszor itthon ragadni az egész napos esőzés miatt. Ámbár így sikerült a virágzó fákat megtekintenem a Margit szigeten. És ezek mellett az éledező állatvilágot, mint a napozó teknősöket. 

Emellett ott volt még természetesen további más helyszín is, de sajnos tény, hogy a Margit sziget van legközelebb hozzám, és ha elintézem a napi teendőimet, akkor az esetek többségében tényleg ez fér bele nekem a legközelebb. Mindezek mellett persze sikeresen kilátogattam a Gellért hegyre is, ahol a másik oldalt is sikerült körbegyalogolnom, így aztán olyan részét is láttam, amit eddig valami miatt kikerültem. 

És ha már gyaloglás, akkor azt a legtöbb bejegyzésben leírtam, hogy lételemem a mozgás. Gyermekként is szerettem mozogni, és sokat bicikliztem, de a fővárosba való felköltözéssel ez jelentősen megváltozott. Ennek egyik jelentős oka, hogy sajnos nem érzem biztonságosnak a kerékpárral való közlekedést, valamint a legtöbb utca elég kicsit, és ha mindkét oldalon parkolnak, akkor marad a járda, ami két embernek is szűk, s nem pedig egy kerékpárosnak. Így aztán maradt a gyaloglás, amelyre eléggé ráfeküdtem, hiszen ahová csak tudtam gyalog mentem. S mivel a pozícióm megváltozott, és több helyen voltam, így mozgásigényesebb munkafeladatokkal találtam szembe magam, így aztán elkezdtem mérni mennyit is gyalogoltam, ami április végére azért elég szép eredmény jött ki. 

A nagy séta!

Én mindig az az ember voltam, aki szeretett mozogni. A mozgást természetesen úgy kell érteni, hogy olyan fajta mozgás, amelyet szívesen csinálok, és élvezek. Amíg otthon laktam ilyen volt a biciklizés, illetve olykor a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklizési lehetőségem tulajdonképpen a nullára csökkent. Egyrészről kerékpár hiánya miatt, másrészről pedig a várost nem tartom kerékpár barátnak, és ugyan hiába van sok helyen bicikliút, ennek ellenére úgy érzem nem biztonságos az effajta közlekedés errefelé. Így a kerékpározást is átvette a sétálás.
Ezt a fajta tevékenységet szívesen is csináltam, de sajnos tavaly megjelenő vírus ás annak következményei jelentősen lecsökkentették a kikapcsolódási lehetőségeimet. Az este nyolctól életbe lépő kijárási tilalom, továbbá a majdnem mindenféle szórakozó egység bezárása és mellé csak létfontosságú üzletek nyitva tartásának engedélyezése lehetővé tette azt, hogy még jobban szűkebbnek érezzem a mozgásteremet. Amivel annyira elégedett nem vagyok, hiszen ha visszanézem a korábban készült fényképeket, videókat, vagy a bejegyzéseket akár itt a blog keretén belül, akár a közösségi profilomon azt látom, hogy sokkal aktívabb voltam. Ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb is voltam. Ezek az intézkedéseknek köszönhetően a személyes kapcsolattartás másokkal eléggé lecsökkent, és sokszor azon kaptam magam, hogy nem marad más, mint a munka, majd utána pedig a négy fal közt való ülés. Valószínűsíthető, hogy ez tovább fog tartani, de ennek ellenére a tegnapi pihenőnapomat kihasználtam és tettem egy nagy sétát. 

Úgy éreztem szükségem van egy kicsit kiengedni a fáradt gőzt, valamint természetkedvelőként szerettem volna kimozdulni is. Elindult a tavasz végre, és minden virágba borult, s ennek köszönhetően pedig végre lehetőségem nyílt kicsit kirándulni a főváros keretein belül. Mivel ősszel voltam utoljára, így a Normafa volt, ami természetesen tele volt emberekkel. De ennek köszönhetően megfigyelhettem milyen szép, amikor virágba borul. 

Ezek után nem volt kérdés, hogy az ösvényeken is végigmentem, és igyekeztem minél több utat bejárni, amit csak lehet. Az időjárás azonban csalóka volt, hiszen úgy indultam el otthonról, hogy egy rövid póló volt rajtam, amire egy vastag pulóvert vettem. Természetesen vittem magammal még egy pulóvert, amelyet végül magamra kellett vennem, mert sajnos az időjárás nem volt túl kegyes, hiszen erős szél volt, amely hirtelen támadt fel, és hirtelen is maradt abba. Így ugyan feljutottam az Erzsébet kilátóhoz, de a legmagasabb pontra már nem nagyon mertem felmenni, mert annyira erős volt a szél. 

Nem csak arról van szó, hogy természetkedvelő vagyok, hanem arról is, hogy sajnos a korlátozások miatt nagyon sok időt kell töltenem zárt ajtók mögött. Ez vonatkozik arra is, amikor dolgozok, továbbá vonatkozik akkor is, amikor éppen otthon vagyok. Így nekem nagyon jól esett, hogy végre kimozdulhattam. Ugyan korábban már elsétáltam a Béka Tóhoz, ami tulajdonképpen az én véleményem is vele kapcsolatban, hogy tónak nem nevezném, hiszen pocsolya látszatát kelti. Ellenben végre most láthattam benne legalább békákat. 

Miután kellően kisétáltam magam megszületett az ötlet, hogy akkor ideje lenne hazaindulni. Ezzel semmi probléma nem volt, még el nem jutottam a Szél Kállmán térig, ahol valami rejtélyes belső hangnak engedelmeskedve ahelyett, hogy villamosra ültem volna, inkább úgy döntöttem kihasználom a jó időt, és egy pár megállót sétálok. Ekkor döbbentem le, hogy lassan két éve élek a fővárosban, de a Millenáris Park kimaradt az életemből, amely valójában nem egy nagy durranás, ha a méretét nézzük. Azonban tavasszal a virágzó fák gyönyörű látványt keltettek.

Ezek után pedig nem kell mondanom, hogy alapul vettem azt a közmondást, hogy ha lúd, akkor legyen kövér. Így tovább folytattam gyalogos túrámat, így végcél végül a Margit-sziget lett, amely továbbra is csodás pompájában volt. Igaz munkaszüneti nap lévén elég sokan is voltak ekkor. 

Ezek után kellően kisétálva magam hazaindultam, és éppen hazaértem este nyolcra úgy, hogy reggel tízkor indultam el otthonról. Igazából remek napnak éltem meg, habár csalóka volt az időjárás. Annak kevésbé örültem, hogy sajnos már be volt harangozva, hogy sajnos érkezik a hidegfront, mely naponta záporokat fog majd hozni. Ennek ellenére a szabadságkérelmemet nem vontam vissza, és úgy döntöttem, hogy Húsvét előtti napot továbbra is bevállalom, majd pedig a délutáni nap vonatra pattanok, és szépen hazautazok pár napra, majd a szabadságom meglévő napjait pedig majd a fővárosban fogom tölteni, és igyekszek minél többet pihenni. Bízom benne, hogy az időjárás nem lesz annyira rossz, mint amilyennek be van harangozva. Bár tény, hogy esti programjaim valószínűleg a filmnézések lesznek ebben az esetben. 

Tavasz?

Ugyan még csak február van, de nagyon megörültem neki, amikor a szabadnapomon végre ki tudtam mozdulni. Nem csak azért, mert végre pihenős voltam, hanem azért is, mert ez az első alkalom, amikor olyan idő van, amikor még a kabátot is levettem annyira jó idő volt. Így az első sétám a Gellért-hegy irányába vezetett.

Ezek után természetesen folytattam az utamat a “csúcsra”. Mindenképpen örültem, hogy hétköznap volt, mert így kevés ember volt fent, s nem volt tömeg, mint ahogyan lenni szokott. Annak mindenképpen örültem, hogy kitartott a jó idő. Időközben még sikerült hóvirágokba is belebotlanom.

Majd ezek után pedig úgy döntöttem, hogy a hegy másik oldalára fogok átsétálni, miközben még egy hintázást is bepróbáltam. Bízom benne, hogy további korlátozások nem lesznek, mert nagyon szeretném igazi tavasszal is megcsodálni azt a szép kilátást, amit megörökítettem.

Ezek után pedig a Margit-szigetre indultam el, ahol további virágokra bukkantam, mely jelezte, hogy a természet tényleg érzi a tavaszt.

Nem sokkal később pedig a japánkertben csodálhattam meg a napozó teknősöket.

Annak ellenére, hogy nagyon élveztem a sétát azért a végére már elfáradtam. Annak fényében főleg, hogy ez az egy pihenőnapom volt, és holnap újra kezdődik a hajtás. De ennek ellenére is sikerült összehoznom 17 km-nyi sétát.

Az első szabad levegővétel!

Érdekes ért véget az évem, és sajnos fizikai tüneteket produkáló testtel indítottam az évet. Amelynek az lett a vége, hogy konkrétan két hétig voltam itthon, ámbár szerencsés voltam, hiszen egyszer fellépő láz mellett némi kiütéssel tökéletesen átvészeltem a tavaly év végén elkapott, és év elején nálam diagnosztizált bárányhimlőt. A mai napon havazás is volt egy kicsi, így miután reggel megörökítettem az ablakból végül tettem egy kört a Margit-szigeten is.

A hóból sajnos sok nem maradt, s jelentős része el is olvadt. De legalább maradt a hideg, így elmondható, hogy friss levegőn sikerült sétálnom, ami két hét kényszerpihenő után nagyon jól esett. Olyannyira, hogy majdnem húsz km-nyi távolságot sikerült legyalogolnom.

Amikor “zenél” a szökőkút

A fővárosba való költözésem egyik alapja leginkább az volt, hogy minél jobban ki tudjak mozdulni otthonról. Amivel korábban sem volt probléma, de hiába laktam megyeszékhelyen, ha kevésnek, s kicsinek éreztem a várost. Annak fényében, hogy jómagam nem dohányzom, s alkoholt sem iszok, így maradt részemről a mozi és a strand, illetve a séta. Budapestre való költözésemnél rögtön azt vettem figyelembe, hogy mennyi helyre el lehet menni, s nem csak egy kis területre vagyok beszorítva. Persze ennek voltak előnyei, hátrányai egyaránt, de egy év távlatából sem bántam meg, hogy felköltöztem. Annak idején azonnal beleszerettem a Margit-sziget mesés hangulatába, de elsősorban a szökőkútba.

Látványilag is elég szép, főleg akkor, amikor elkezd alkonyodni, s ki van világítva. Ehhez párosul, hogy hangfalszettből zenei blokkal színesítették még az egyébként is elég gyönyörű helyszínt. Tavaly amikor csak tehetettem kilátogattam, s mindig megnéztem az esti kilenc órás előadást. Habár tény, hogy enyhe negatívumnak éltem meg, hogy jó idő esetén mindig zsúfolva volt emberrel. Egyrészről nem meglepő, ellenben nagyon nehéz jó felvételeket készíteni így, legyen az videó, vagy fénykép. Amikor a téli időszakra lepihent a szökőkút alig vártam a tavaszt. Azonban a koronavírus okozta világjárványnak köszönhetően legalább két hónapot csúszott érthető okokból a szökőkút beüzemelése. Persze, ha nem lett volna elég, akkor bizony az állandó délutános műszakoknak, és az elég ronda időjárásnak köszönhetően majdnem egy hónapot kellett várnom, mire kijutottam, és megcsodálhattam ismét.

A zenei blokkon történt némi változtatás, de a jól bejáratott komolyzenei részt azért meghagyták. Ahogyan néztem változtattak némileg a megvilágításon, illetve módosítottak egy kicsit a vízjátékon is. Ámbár tény, hogy valószínűleg ez csak olyanoknak tűnhet fel, mint én, aki rendszeresen kijárt. S havi szinten legalább 5-6 alkalommal tekintette meg a fényárban úszó szökőkutat. Természetesen maradt a jól megszokott híres emberek blokk, és a táncoló párral való zenei rész lezárása.

Jómagam nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy most jelenleg egyedül tudtam csak kilátogatni. Első körben azért, mert nagyon vártam végre, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba még úgy is, hogy tisztában vagyok azzal, hogy bizony tart még a világjárvány, és lehet egy második hullám is, amikor ismét minden bezárásra kerül. Nagyon vártam már azt, hogy végre visszatérjen a régi ritmusom, mert úgy éreztem egy ideje, hogy kezdek besokallni attól, ami történik körülöttem, s a világban.

Természetesen bízom benne, hogy nem lesz második hullám, s sikerül majd minél többször kijutnom, ha az időjárás is engedi.