Költözés címkével jelölt bejegyzések

Egy hónap

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
Vélemény?

Azt gondolom, hogy az elmúlt egy évben nagyon sok minden történt velem és a közvetlen környezetemben. Ennek egyik következménye volt az egy hónapja publikált bejegyzésem is, melynek központi témája leginkább az volt, hogy hogyan is éltem meg azt, hogy négy évnyi fővárosi élet után tulajdonképpen hazaköltöztem anyagi és magánéleti okok miatt. Kérdés persze adott volt, hogy vajon hogyan is tudom majd megszokni azt, hogy ismét itthon vagyok. Azt tudom mondani, hogy sok problémám nem volt. Ugyan hiányzik némileg a nyüzsgés, amit a főváros adott, de azt is be kell ismernem, hogy akadtak olyan pontjai, amelyek sajnos nem voltak számomra megfelelőek. A napközbeni vagy esti sétáimhoz elég messzire kellett elmennem, valamint a kerékpározás teljesen kiesett az életemből. A hőség és a szélsőséges időjárás nem tette lehetővé a többszöri kimozdulást, de ennek ellenére azért akadtak esti „kalandozások”, s még mindig fel tudott tölteni az, ahogyan végig sétálva az utcán magamba szívtam a lehűlő levegőt miközben azt néztem hogyan csendesedik el a város miközben a környéken és a teliholdat fotóztam.

Ahogyan sétáltam egyre inkább azon kezdtem el elmélkedni, hogy nem volt rossz döntés részemről, hogy hazaköltöztem. Abból a szempontból végképp, hogy többekkel tartom továbbra is a kapcsolatot, s ahogyan mesélték a korábbi helyemen is problémák adódtak, tehát nem csak jókor hoztam meg ezt a döntést, hanem szerencsés is voltam. Cégen belüli áthelyezéssel sokkal többet nyertem, mint ahogyan azt gondoltam, s egy hónap távlatából is azt érzem, hogy a minőségi munkaerőhiány következménye, hogy még mindig elég pozitívan állnak hozzám, s olyan beosztásokat kapok, amelyeknek köszönhetően van egy kis szabadidőm. Arról nem is beszélve, hogy sikerült kicsit nyugodtabb is lennem. Ennek köszönhető is volt, hogy többször sikerül a környék túraútvonalát megjárnom.

A rossz idő miatt ugyan nem tudtam annyiszor kimozdulni, amennyiszer akartam volna, de még így is remek statisztikát sikerült összehoznom sétálás és biciklizés gyanánt, amit a telefonomon lévő applikáció mutatott. Bízom benne, hogy hasonlóban lesz részem a nyár folyamán, s nagyon gyorsan elfog telni a maradék idő. A negatív tapasztalatok kapcsán pedig azt a döntést hoztam, hogy valóban okosabb döntés lakhatás szempontjából, hogy minél olcsóbb legyen, s a fennmaradó összeg pedig a számlámon maradjon, mint tulajdonképpen vegetálni. A fennmaradó összeg pedig majd jó helyen lesz a számlámon. Ha pedig valami probléma adódna, akkor a tartalék jól fog jönni vagy akkor, ha esetleg lesz lehetőségem nagyobb fizetéssel rendelkező munkahelyre menni.

Az otthon

Írta: | | Fotók, Gondolatébresztő, Helyzetjelentés
1 Comment

Mióta hobbiként középiskolában belevágtam a blog írásba azóta minden évben készítettem egy évösszegzőt. Ezek többsége eléggé középszerű volt, hiszen alig történtek velem olyan említésre méltó dolgok, amelyekről elég mély és hosszú írás születhetett volna. Az idei év is elég sablonosan indult, de az utóbb hónapokban eléggé felpörögtek az események annyira, hogy meghozzak egy olyan döntést, amely már korábban is érlelődött bennem. Ez pedig nem volt más, mint hogy hátra hagyjam a fővárost, s hazaköltözzek. Erről bővebben írtam is egy bejegyzést, melyben kifejtettem miért is történtek dolgok. Azt gondolom jól döntöttem, hiszen az előtt léptem meg ezt a lépést, mielőtt még elfajultak volna a dolgok anyagi és magánéleti téren egyaránt. Az elég komoly problémakört tartalmazó lépés viszont elég könnyű megvalósítás követte.
Először is mindenképp jeleznem kellett ezt a munkahelyemen. Szerencsére komolyabb problémát nem okozott, hiszen az anyagiakra való hivatkozást könnyen elfogadták indoknak, s nem volt belőle későbbi szájhúzás. A munka is elég korrekt módon zajlott le, hiszen egy multinál való munkavállalás azt a lehetőséget biztosította nekem, hogy a cég alkalmazottja maradtam továbbra is csak épp a jelenlegi városban található helyén folytatom tovább a munkámat mindenféle munkabéren kívüli juttatások megmaradásával. Igaz, hogy anyagi bukással fog járni, melyet meg fogok majd érezni a következő fizetéskor, de akárhogyan is számoltam mégis nagyobb kárt jelentett számomra az albérletben való élés négy éven keresztül pénzügyileg, mint a fővárosi jövedelem megszerzése. Több tanácsot is kaptam a lakótárs problémámmal kapcsolatban, de ebből nem lett senkivel konfliktusom, mert tulajdonképpen mindenki egyféleképpen gondolkodott. Méghozzá arról, hogy a fennmaradó időre nem érdemes összeveszni a másikkal, s ahogy közösen megszűnik a szerződés azonnal induljak el haza. A megbeszélt időpontra megjelent a közös képviselő az új szerződéssel, s a szabadságom első napján aláírásra is került az, aminek köszönhetően mindenféle probléma, konfliktus és veszekedés nélkül elindulhattam a vonatomhoz.

Az utolsó fent töltött hetem viszont nehéz is volt. A beosztásom miatt sok helyre nem jutottam el, továbbá pár embertől nem sikerült elbúcsúzni. Bár tény, hogy a feljutás nem jelent számomra sok időt, s anyagilag sem megterhelő számomra. Főleg, ha azt veszem alapul, hogy például nem dohányzóként más akár a többszörösét költeni el annak az összegnek, amibe nekem fog majd kerülni a feljutás, valamint az egy vagy pár napos bérlet megvásárlása. Elég jó idő volt, így az első szabadnapomon Hűvösvölgy volt a célpont, ahol a réten megnéztem a naplementét.

A séta mindenképp jót tett, mert a friss levegő mellett némileg elkezdtek bennem ülepedni a dolgok valamint el is tudtam gondolkozni az elmúlt négy évről. Többek között olyanok is eszembe jutottak, hogy mennyire nem volt önbizalmam utazás terén, s utána pedig mennyire könnyen belevágtam egy-egy kirándulásba. Egy kis keserű szájíz azért kísérte ezt a dolgot, mert egyik városban sem az ismerősök számával volt a probléma, hanem inkább azzal, hogy elsősorban azok maradnak meg tartósan az ismeretségi körömben, akikkel komolyabb kimozdulást nem tudok tervezni. Ezt sokáig nem tudtam elfogadni, de mivel a fotózás is egyfajta hobbim lett, melyet rendszeren osztottam meg közösségi portálokon, ezért kénytelen voltam korlátlan mobilnetre váltani azért, hogy ne lépjem túl a csomagom keretét. Mai napig nem bántam meg eme lépést, mert rájöttem arra a megoldásra, hogy ennek köszönhetően nem probléma, ha valahová el akarok menni, hiszen addig, míg más otthon tevékenykedik tudok hagyományos és videóhívást kezdeményezni a másikkal. Eme kimozdulásom egyik részét is az tette ki, hogy csoportos videóhívásban mutattam meg merre is járok miközben egy jót beszélgettem. Rávilágított ez a kiruccanás arra, hogy nem probléma, ha a másikkal nem egyezik a mozgási tevékenységünk, mert bőven megoldható, hogy mindkét félnek jó legyen.

A hét második felében akadt egy napom, amikor már délután itthon voltam, s másnap pedig délutánra kellett mennem. Egyértelmű volt, hogy nem otthon fogok ülni, így aztán kilátogattam ismét a Margit-szigetre, ahol megnéztem a szökőkút legújabb előadását, majd pedig tettem egy kört a szigeten. Itt arra ébredtem rá, hogy már a felköltözéskor megvoltak a problémák, de annyi embert ismertem meg, s annyira új volt minden, hogy ezek eléggé kicsiknek tűntek miközben már akkor is elég nagy konfliktus lehetőséget hordoztak magukban. Magához a városhoz hozzászoktam, s minden hétköznapi, s megszokott lett számomra, ezért sem tudtak már annyi energiával ellátni ezek a helyek, hogy ne foglalkozzak a mindennapi problémákkal. A munkahelyemen korrekt módon álltak hozzám, s mivel mindenkivel jóban voltam így nehéz is volt az utolsó hét főleg akkor, amikor búcsút kellett venni mindenkitől. Az természetesen jól esett mindenképp, hogy az utolsó nap után is több online felületen megkerestek azok, akikkel jóban voltam.

Majd elérkezett a vasárnap este, amikor is nem érkezett álom a szememre. Reggel nagyon korán felkeltem, s délelőtt vártam, hogy vége legyen mindennek. Minimális késéssel, de megérkezett a közös képviselő, aki meghozva az új szerződést aláírva azt minden anyagi dologgal kiegyenlítve elhagytam a lakást, s elindultam a vonathoz. Már az meglepett, hogy nagyobb csomaggal vágtam neki egy viszonylag hosszú útnak, de feleannyi idő alatt értem ki, mint előtte valamint sokkal könnyebben úgy, hogy nagyobb csomaggal indultam ki az állomásra. A hazautam is könnyű volt, hiszen már nem voltam feszült, mert valahol tisztában voltam azzal, hogy már nem lesz visszaút csak látogatóba. Hazatérve meglepett az, hogy mennyire jól tudtam aludni, s közben pedig nyugodt is voltam. Emellett pedig mindenképp meglepetés volt, hogy több ismerőssel is sikerült összefutnom, s elég jól elbeszélgettünk. Egyelőre utazni nem tervezek utazást a nyárra, de bízom benne, hogy jól fog majd telni.

Tervek az év hátralévő részére

Írta: | | Gondolatébresztő, Helyzetjelentés
1 Comment

Mikor még középiskolás voltam elég sokszor otthon ültem. Ha ez nem így alakult, akkor többnyire sétával vagy kerékpározással ütöttem el az időmet. Az iskola befejeztével azonban egy új világ nyílt meg előttem. Igaz, hogy majdnem egy év volt, mire találtam egy hosszú távú munkát, de úgy éreztem kiszabadultam egyfajta mókuskerékből. Egy olyan mókuskerékből, amely kevés szórakozási lehetőséget nyújtott, ha nem veszem alapul, melyet a vizuális világ nyújtott számomra zene, sorozatok és filmek formájában. Elindult egyfajta vásárlási folyamat, s úgy éreztem mindent be kell pótolnom, amit iskolás éveim alatt az anyagi helyzetünk nem tett lehetővé. Sok műszaki terméket vásároltam. Ámbár igaz, hogy az első körben vittek nagyobb összeget. Mindig vigyáztam a dolgaimra, így amikor valamelyik téren fejleszteni kellett, akkor a lecserélt eszközöket mindig jó áron tudtam eladni a hibátlan és újszerű állapotának köszönhetően. Majd eljött az idő, amikor elkezdtem itthonról kimozdulni. Ennek köszönhetően megismerhettem pár új embert, s végre a megye határait is elhagyhattam. Ekkor még csak pár napra hagytam hátra mindent. Jött azonban egy hirtelen ismeretség számomra egy olyan illető személyében, aki elsőre nagyon szimpatikus volt, s az együtt töltött idő alatt egy korrekt, intelligens, céltudatos és nagyon jó lelkű személyt ismerhettem meg benne. Szokás mondani, hogy aki szerelmes lesz rózsaszín köd száll a szemére. A véleményem az, hogy ez nem csak szerelem esetén igaz. A rokonokhoz is így állhat az ember, s új kapcsolat létrejöttekor is. Ő volt az, akihez több alkalommal úgy jöttem fel vendégként Budapestre, hogy ő volt a szállásadóm. Egy beszélgetés kapcsán, amikor elmeséltem előléptetési lehetőségemet az akkori munkahelyemen, amely kissé felháborító volt, hogy mekkora felelőséget akartak a nyakamba tenni egy olyan pozícióval, amely nagyjából ötezer forintnyi többletet jelentett volna fizetésben. Ekkor történt egy felajánlás részéről, hogy miért is nem költözök fel Budapestre, s lakhatnék nála. Mivel eléggé szürkévé váltak a hétköznapjaim, s otthon is családi problémákkal kellett szembe néznem, s mivel megfogadtam jön egy lehetőség, akkor azt megfogom, így igent mondtam neki. Így történt, hogy négy évvel ezelőtt egészen pontosan 2019 május elején budapesti lakos lettem, melyről bejegyzést is írtam az adott hónap közepén.

A hosszúra nyújtott bevezetőmben említést tettem a köznyelvben elhíresült toxikus kapcsolatról. Mivel jó viszonyt ápoltam vele, így nagy reményekkel költöztem fel hozzá, mert úgy gondoltam ebből egy igazi barátság lehet. Azonban szembe kellett néznem azzal már a legelején, hogy a felajánlás, s a győzködés részéről inkább annak volt köszönhető, hogy anyagilag nem tudja egyedül fizetni az albérletét. Mivel minden új volt, így ezzel annyira nem foglalkoztam főleg úgy, hogy sok új embert ismerhettem meg. Majd jött a Covid és annak több hulláma, s arra ösztönzött, hogy próbáljam a helyzetem elfogadni, s lehetőleg ne tervezni előre. Egy nézeteltérésnek köszönhetően három hónapnyi különélés következett be, de végül újra összeköltözésre került sor, amely leginkább az akkor elbukott spórolt pénzemnek volt köszönhető. Majd jött az ötlet egy nagyobb lakás bérlésében minimális havi többletkiadással számolva. Ebben egy új esélyt láttam a kapcsolat rendezésére, amely már akkor sok negatívumot jelentett számomra, de úgy gondoltam privát szféra növelésével ezek a problémák megoldódhatnak. A két évvel ezelőtti költözés azonban arra világított rá, hogy sajnos mélyebb problémák vannak, mint gondoltam. Szerencsére önbizalmam mindig volt, s véleményem szerint objektíven látom magam. Következetes személy vagyok, aki ritkán hoz azonnali döntést, amely sok problémától védett meg, de nem ártott volna hirtelen elhatározni dolgokat. Egy sétám volt az egyik ismerősömmel, amikor előkerült a lakótárs téma. Ő annyit mondott, hogy csak a fontos dolgokat beszélik meg, de a nagy részben csak köszönnek egymásnak. Ekkor született meg bennem egy elhatározás, hogy nem kell egy olyan kapcsolatot ápolgatnom, s javítanom, ahol a másik elvárja a hozzá való alkalmazkodást.

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy eleinte szégyelltem, hogy mennyire sikerült melléfognom vele kapcsolatban. Ezekről a dolgokról nem beszéltem senkivel, mert úgy gondoltam ezek az én problémám, s nekem kell őket megoldani, ha megtudom. Az önbizalmam nem sérült, de idővel elkezdtem észre venni, hogy mennyire magával ránt a viselkedése, mely egyre inkább afelé haladt, hogy mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta. Emellé pedig megjelent egy olyan fajta viselkedés, amelynek köszönhetően sokszor úgy éreztem, mintha egy több személyiséggel rendelkezővel élnék együtt, mely ráadásul beképzeltséggel is párosult idővel. Az elmúlt fél évben rengeteget gondolkoztam ezen, hogy hogyan is oldjam meg. Többször úgy viselkedtem a lakásban, mintha vendég lennék miközben az egymás közötti megbeszélésnek álcázott kommunikáció arról szólt, hogy bejelentette mi lesz, ki vagy kik lesznek a lakásban bizonyos időpontokban. Ettől már teljesen kiborultam, hiszen nem tudtam programokat szervezni, s mások sem jöhettek fel hozzám.
Az elmúlt három hónapban többször futottam bele későn kifizetett számlákba részéről, valamint abba, hogy nem mond el közös ismerősöknek dolgokat vagy másképp tálalja őket. Mivel már otthon is látták, hogy hazatéréskor feszült és ideges vagyok, ezért egyre inkább elkezdtek foglalkozni az állapotommal. Bennem továbbra is őrlődtek ezek. Mint említettem az önbizalmam nem sérült, mert tudtam sokszor szóltam dolgokért, s többször leültem vele beszélni kulturáltan, emberi hangon, de nem segített. Kollégám erre annyit mondott, hogy lehet nem a kulturált formát kellett volna használni, hanem elengedni a dühömet a viselkedésével kapcsolatban. Ezen a szinten már tisztában voltam azzal, hogy nem csak a házasság vagy párkapcsolatban léteznek a mérgező emberi kapcsolatok, hanem bizony jelen vannak munkahelyen, s magánéletben rokoni, ismerősi és baráti kötelékben is. Az utolsó hazalátogatásomnál, már egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel velem. De ez már nekem is egyértelművé vált, hogy nem tudok pihenni, aludni, s próbálok másoktól távol lenni, hogy ne rajtuk csattanjon egy olyan dolog, amihez semmi közük nincs. Szóba került otthoni beszélgetéskor mennyire éri meg a fővárosban élni, hogy a fizetésem több, mint a fele elmegy a lakhatásra, s a rezsire főleg az infláció miatt. Abban maradtunk tisztában vagyok vele, hogy bármikor vissza mehetek. Főleg egy olyan ingatlanba, ami nagy városban található, s saját, tehát nem bérlemény. Nem szívesen jöttem vissza, mert odahaza sikerült lenyugodnom már a hét második felére. Természetesen sikerült újabb konfliktust behúznom, majd egy újabb lakbér emelést ürügynek használhattam, hogy bejelentsem távozási szándékom.

Az anyagi veszteségem nem kevés a fentiek miatt, s többször elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyi spórolt pénzem lehetne, ha ezeken nem megyek keresztül. Annak mindenképp örülök, hogy önmagam hoztam meg ezt a döntést, s nem rábeszéltek. Valamint hosszas elgondolkodás után sokkal egyszerűbb, s könnyebb egy ilyen kapcsolatból megszabadulni, mint kimondani, amit gondolok, mely konfliktust szülne, melynek következménye minden bizonnyal az albérleti szerződéssel való problémakör lenne. Hiszen ez csak közösen mondható fel. De mivel tökéletesen el tudtam adni, hogy anyagi nehézséget jelent a lakbér, így ezt viszonylag elég gyorsan sikerült elintéznem.
Június második hetében visszatérek a családhoz, s rá következő héten kezdek az új helyemen. Szerencsére ugyanannál a cégnél tudtam maradni csak másik helyen leszek. Időközben azért eljutott hozzám, hogy a lakótársamnak milyen adósságai vannak. Az első dolgom az lesz, hogy elengedem az elvárást, hogy a két havi kaució összegét visszakapom, mert fizetőképtelensége miatt minden bizonnyal bukni fogom ezt az összeget. A nyugalmam és az egészségem viszont többet ér minden pénznél. Júniust mindenképpen a munkára való összpontosításra akarom fordítani valamint felvenni az otthoni ritmust, mely már most sokkal nyugalmasabb és biztonságosabb érzéseket kelt bennem. A nyári hónapokban nem tervezek semmiféle utazást. A szabadban való csavargást a közeli természeti helyek újra meglátogatását fogja jelenti, melyről minden bizonnyal több fotót fogok majd a blog keretén belül megosztani. Mivel minden plusz juttatás megmarad, hogy a jelenlegi cégnél maradok, így arra kell összpontosítanom, hogy anyagi értelemben ne tervezek, s ne számolgassak. Hiszen nem láthatom előre a váratlan kiadásokat. Mivel lakbért nem kell fizetnem, s a rezsi pedig töredéke lesz az itteni költségeknek, így jelentős összeg marad majd meg a fizetésemből. Az új helyre való beilleszkedés mellett pedig a korábbi ismerőseimet is láthatom, akiknek nem volt lehetőségük a fővárosban meglátogatni engem. Az ősz mindenképp érdekes lesz, mert már most több ember jelezte, hogy reméli azért fogok még Budapesten járni, melyre természetesen igent mondtam. De mindenképp kelleni fog majd a három hónap, hogy visszatérjek az otthoni ritmusba.

Mindenképp örülök annak, hogy odahaza pozitív irányba változtak a dolgok, s nagyon sok mindent sikerült nekem megoldani, amely annak idején sok konfliktust jelentett. Az mindenképp egy pozitívum, hogy a többlet keresetből azért tudtam magamra is költeni, így jelen pillanatban semmire nincs szükségem. Amely szóba jöhet talán mozi látogatás vagy strand. Utóbbi azonban szép kártyával igénybe vehető, melyen továbbra is jelentős összeg szerepel lévén időhiány miatt nem tudtam bizonyos helyekre eljutni. Ebből fakadóan pedig amennyiben nem lesz váratlan kiadás csak a fogyasztás rám eső részét kell fizetnem valamint a már előre megbeszélt étkezésekből való részemet kivennem, amely jelentős kiadást nem jelent. Sok mindent tanultam az elmúlt négy év alatt, s nem bántam meg a felköltözést, hiszen sok mindenre megtanított. Többek között arra, hogy sok mindenen lehet változtatni, amely nem úgy működik, ahogyan kellene valamint ami működésképtelen azt el kell engedni.

Hazatérés

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
Vélemény?

Több, mint négy évvel ezelőtt volt egy bejegyzésem a blogon. Előtte nagyjából fél évvel volt egy érdekes beszélgetésem egy fővárosban lakó ismerősömmel, akinek elmeséltem, hogy hogyan is ajánlottak nekem egy magasabb pozíciót úgy, hogy minimálisan kerestem volna többet. Akkor volt egy felvetése, hogy mivel könnyebb lenne számára, ha csökkenne az albérlet akkor az lenne a megoldás, hogy összeköltöznénk. Ekkor meghoztam a döntést, hogy megfelelő anyagi háttérrel, de neki vágok. Ez meg is történt a megbeszéltek után nagyjából fél évvel. A régi városom nekem kicsit szűk volt abból a nézetből, hogy kikapcsolódhat az ember, ha éppenséggel szeret alkoholt fogyasztani, mert sajnos más szórakozási lehetőség megyeszékhelyként a mozi és  a strand valamint a séta és a kerékpározás. Akkor nehéz döntés volt sokakat hátra hagyni, de mindenképp akartam próbát tenni. 
Sajnos ez nem teljesen jött össze abból a szempontból, hogy rosszkor költöztem fel. Az egyik probléma leginkább az volt, hogy folyamatos lakórás problémám volt, hiszen mindegyik az egyedülálló típusba tartozott, akik nem nagyon tudnak másokhoz alkalmazkodni úgy, hogy java részt úgy hoztam döntéseket, hogy a másik jöjjön ki abból jobban. Az első évben sajnos az első fél év volt zökkenőmentes. Sokakkal megismerkedtem, s végre teljesült az a vágyam, hogy olyan emberekkel vettem magam körbe, akiknek a szórakozást elsősorban a kirándulás, sétálás, mozgás, s az egymással együtt töltött idő jelentette. Sok helyre eljutottam, amikor sajnos betört a Covid, s utána nagyjából egy év arról szólt, hogy alkalmazkodnom kellett a járványügyi intézkedésekhez. Szerencsés voltam, mert átestem a fertőzésen, de köhögéssel és enyhe lázzal kihevertem. Aztán úgy éreztem, hogy albérlet váltással jobb lesz a dolog, de akkor már jelentősen hozzászoktam a fővároshoz, s akkora élményeket már nem tudott adni a városban való csavargás. Ezután pedig jött az infláció, melynek köszönhetően olyan szintre emelkedtek a kiadások, hogy jóformán sehová nem mentem el, s nem is terveztem olyan programot, ami pénzbe kerül. Így maradtak az ingyenes látogatható helyek, illetve az itthon ülés. Mozgékony emberként kezdtem ettől kiakadni, s aztán volt egy nyolc napos szabadságom, amikor hazautaztam sokadik alkalommal. Amikor elérkeztem az utolsó naphoz azt éreztem, hogy odahaza nagyobb biztonságban vagyok család körében anyagilag és érzelmileg egyaránt, mint egy lakótárssal egy albérletben úgy, hogy őt egyébként évek óta ismertem.  Majd tavasszal megérkezett a második e-mail a lakbér emelésről, amelyet még tudtam volna ugyan fizetni, de el kellett gondolkodnom. 

Odahaza nem szóltak bele a döntéseimbe, de az utolsó haza látogatásommal már szóba került, hogy anyagilag talán egyszerűbb lenne visszaköltözni. Sok embert megismertem, s bizonyos időközönként egy vagy akár több napra feljönni a fővárosba sokkal olcsóbb lenne anyagilag, mint fent élni úgy, hogy nem saját ingatlanban élek. Ráadásul olyannal, aki nem kompromisszumkész. A kettő együttes hatása rengeteg stresszt eredményezett nálam, s mikor elgondolkoztam azon, hogy mennyire feszült vagyok, s ez hogyan hat rám, akkor a fent említett e-mail után haza telefonáltam, s közöltem, hogy felmondok, s hazaköltözök. A felmondásom szóban történt meg, amelyet el is fogadtak, s nem is volt ebből semmiféle harag vagy vita. Azonban szóba került, hogy mivel egy nagy cégnél dolgozok odahaza is jelen vannak, így összeírtam a telefonszámokat. Az első körnél nem jutottam tovább, mert azonnal jelezték, hogy igényt tartanak rám, s nagyjából egy hét alatt lezajlott a papíron való átvételem miközben június első hetében leszek utoljára a budapesti kirendeltségen. Így elkezdtem a szabadidőmben összeszedni az embereket, akiktől elbúcsúztam, s közös programokat is szerveztük. S mivel béren kívüli juttatást is kaptam ebből lett egy állatkerti séta. 

Kicsit nehéz volt az a napom, de végül egy kiadós beszélgetéssel sikerült átgondolnom az egészet. Igaz, hogy több szempontból nehéz helyzetbe kerültem, de nem mehetek el az mellett, hogy mennyi embert ismertem meg valamint mennyi helyre jutottam el azok által, akik szintén szeretnek kirándulni. Négy év nem kis idő, de azt hiszem sok kapcsolatom pozitív irányba mozdult annak köszönhetően, hogy távol éltem ennyit. Mindezek mellett pedig azon is elgondolkodtam, hogy én is mennyit változtam, s nem jelent majd gondot bárhová eljutni, ha ilyen lehetőség lesz. Nekivágtam az utolsó két hetemnek, ami jelentős része munkával fog telni, s a szabadidőm pedig kikapcsolódással fog telni. Az biztos, hogy visszaköltözés után a munkára fogok összpontosítani, s a nyarat mindenképp otthon szeretném tölteni miközben próbálom kialakítani a saját ritmusom. 

 

Az állatkert

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
Vélemény?

Az előző helyzetjelentés kategóriában született bejegyzésemben épp azt taglaltam, hogy ez is egy olyan év lesz, amelyben nagyon sok mindent történt már eddig is velem. Az kevésbé tetszett, hogy az évet ismét a járvánnyal nyitottuk meg, tehát ott folytatódott a dolog, ahol abba is maradt. Bevallom én már nagyon kezdtem unni, s leginkább azért, mert elegem volt már a folyamatos maszkból, valamint különböző helyeken való konfliktusokból. Persze érthető mindkét oldal ebből a szempontból, de azért egy idő után azért mégis fárasztó. Ugyan én nem voltam maradéktalanul oda az újabb költözésért, de a lakbér és a lakás állapota végül meg győzött, hogy belemenjek. Habár utólag nem bántam meg, de azért be kell vallanom, hogy a nyaramat szépen eltolta. Egyrészről nem sikerült döntésre jutni a költözés időpontjával kapcsolatban, amelynek eredménye az lett, hogy az utolsó pillanatban derült ki, így tulajdonképpen felemelő érzés volt munka után hazajönni és pakolni. Persze szerencsésnek mondhatom magam, hogy a háztömbön belül volt a költözés, így csak a teherliftet kellett használni.
Ennek ellenére azért két nap alatt lezajlott, de utána még legalább két hétbe teltek a „finomhangolások” a lakáson, mire tényleg kialakult az otthon érzet. Ennek egyik mellékhatása az volt, hogy nem nagyon mozdultam ki otthonról, vagy ha igen, akkor elég keveset. Így aztán kialakult ismét, hogy a munka után maximum vásárolni mentem el, illetve tervezgettem a programokat, amelyeknek jelentős része végül nem valósult meg. Mindezek mellett persze az álláskeresést is aktívabbá tettem, s találtam is mást, s képes voltam a szabadnapjaimat feláldozni a betanulásra, de végül bukás lett a vége, mert rájöttem, hogy eléggé ki szeretnének használni. A jelenlegi helyemen pedig jól jött az emberhiány, mert végül pozitívan jöttem ki az egészből, s nem kellett lesütött szemmel felmondást visszamondani, hanem tulajdonképpen elbeszélgettek velem, én pedig „meggondoltam” magam, így aztán mindenki örült ennek a dolognak. Természetesen magával hozta azt a dolgot, hogy akármi is történik, azért most egy kis időre nagyon takarékra kell magam tennem, így bízom benne, hogy semmilyen jobb lehetőség nem jön szembe velem, mert elég kellemetlen lenne ismét felmondani rövid időn belül. Bár a lényeg számomra az volt, hogy kicsit békén hagyjanak, ami egyelőre sikerült.

A költözés nem kis kiadással járt, s elég ha csak a kaukció összegét veszem alapul. Mindezek mellett persze fontos még megemlíteni, hogy azért magával ragadott a hév, így aztán én is elkezdtem a helyi boltokba járni. S hiába három számjegyű árcédulát viselő dekorációs termékeket vásároltam, ha ezekből egy tucatot sikerült vásárolnom, így lett egy nem kis kiadásom. Pedig úgy álltam a dologhoz, hogy úgy is majd csavarogni fogok, és nem nagyon fogom itthon tölteni az időmet, így nagyon berendezkedni nem akarok. Végül pont máshogyan történt, így az időm java részét itthon töltöttem. Ehhez hozzájárult, hogy sokszor iszonyatosan meleg volt, ami miatt nem sok kedvem volt kimozdulni, vagy épp vihar tombolt. Mindezek mellett persze a munka is leszívta az erőmet, így sokszor tényleg csak arra volt erőm, hogy valamit épp nézzek.
Természetesen azért ez is magával hozta, hogy nem kellett egy hónap ahhoz, hogy tulajdonképpen besokalljak az itthon üléstől, így aztán úgy vártam a fizetést, mint a megváltást. Ugyan terveztem kirándulni, és sok mindent, de sokszor erőm nem volt hozzá, vagy pedig időm. Így ugyan csak egy szabadnap állt rendelkezésre, de a múlt héten úgy döntöttem, hogy tiszteletemet teszem az fővárosi állatkertben. 

Azért nem fogok hazudni, hogy kicsit frusztrálva éreztem magam, hogy akik rendelkeztek oltással, azoknak már korábban is sok helyre elmehettek. Én is szerettem volna kikapcsolódni rendesen, de egy idő után éreztem, hogy a szabad levegőn való sétálás egy idő után már eléggé unalmas tud lenni. Mindezek mellett nagyon szerettem volna elmenni más helyekre is, így végül úgy döntöttem, hogy ha egyedül is kell mennem, de elmegyek, mert nagyon szeretnék a négy fal közül kitörni egy kicsit. Bevallom most nem élveztem annyira, mint a korábbi alkalmakat, ami szerintem nem meglepő, hiszen nagyon sok hely le volt zárva. Mindezek mellett pedig a gondozatlanság benyomását keltette nagyon sok állat kifutója, és pár állat sem nézett ki túlságosan egészségesnek. Még korábban majdnem fél napot eltöltöttem az állatkertben, addig most csak három órát sikerült. Egyrészről nagyon meleg volt, de ennek ellenére viszont sokan voltak. Továbbá nagyon sok minden le volt zárva, s a pandémia alatt véleményem szerint megfelelő anyagi ráfordítással nagyon sok mindent helyre lehetett volna hozni, vagy épp befejezni. Sajnos ez nem sikerült, így nekem ez kissé csalódásnak hatott. Azonban tény, hogy még itt a hónap végi egy hetes szabadságom, amely alatt mindenképpen szeretnék hazalátogatni, és meglátogatni a régen látott ismerősöket. Azért bízom benne, hogy nem betegednek le még többen, s kilépő kolléga sem lesz, mert nem nagyon örülnék, ha nem tudnék egy huzamosabbat pihenni. 

Kezdődik egy visszafogott nyár!

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
Vélemény?

Jelen helyzetben egy bolthálózatban dolgozom. Sajnálatos módon a vezetői alkalmatlanság szülte azt a fajta problémakört, amely azt eredményezte, hogy sajnos több kolléga nem úgy viselkedett, ahogyan egy munkahelyen illet volna. Ennek köszönhetően voltak konfliktusok, továbbá két kolléganőmmel sem sikerült jól kijönnöm, s hiába próbáltam először szépen, majd utána csúnyán kiállni magamért, és megoldani a problémát sajnos nem sikerült. Miért is sikerült volna, ha a vezetők egy csomó mindent elnéznek. Így aztán nagyon örültem, amikor kiderült két hónappal ezelőtt, hogy alkalmasnak találtak egy pozícióra, ezért egy fontosabb üzletbe helyeznek át. 
Nem mondom, hogy aranyból van a kerítés, de egy kicsit jobban érzem magam, és a pozícióváltás azt eredményezte, hogy jobban eltelik az időm, mert keveset érintkezek a kollégáimmal, akiknek egyébként java része nő. És persze azt kell mondanom, hogy van alapja annak, hogy a nők mennyire nem tudnak együtt dolgozni, és mennyire szeretik fúrni egymást. Ám szerencsére én ebből messze állok. 

Mindezek mellett természetesen alapul vettem, ha valami nem úgy működik ahogy kellene, akkor váltani fogok, amit most elengedtem teljesen, ugyanis a jelenlegi lakótársam egy másik albérletben gondolkozott, amely egy picivel drágább, viszont sokkal komfortosabb, így áldásom adtam arra, hogy pár emelettel lejjebb költözzünk. Mivel spórolt pénzem nem sok maradt, így szerencsém volt, hogy kaptunk némi bónuszt, így aztán ez lehetővé teszi a kaukció, és az egy havi lakbér kifizetését, azonban tény, hogy most nehéz időszak jön, hiszen komolyabban ki kell centiznem magam anyagilag, ami annyit jelent, hogy sok mindenről le kell mondanom. Itt persze elsősorban rossz szokásokból eredő dolgokról van szó, mint az üdítő, édesség, vagy a nem megfelelő étkezés. Szerencsémre bejött a jó idő, így aztán örülök annak mindenképp, hogy végre én is élvezhetem a jó időt, így aztán a mai napon kilátogattam a kopaszi gátra. 

Annak ellenére, hogy kicsi mégis jól éreztem magam, mert kevesen voltak. Lévén igyekeztem délelőtti órákban kimenni, amelynek meg is volt az eredménye. Nagyon jó idő volt, habár csepergett az eső, de szerencsére ez is hamar elállt, így sikerült kicsit felfrissülnöm a heti munka után, amely kicsit azért megerőltető, ha az ember egész nap zárt térben van. Az mindenképpen jó dolog, hogy végre véget értek a komolyabb megszorítások, és végre lehet könnyebben mozogni, habár nekem csak a szabadtér marad, hiszen nem oltattam be magam, és nem is tervezem. 

2020: A pofára esések éve!

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
1 Comment

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Teljes bejegyzés →

Kettő lépés előre, s egy hátra

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Szépen, de lassan elbúcsúztunk a nyártól. Sajnos a járvány miatt egy olyan nyártól kellett elbúcsúzni, amely sajnos kevés örömet tartogatott. Sajnálatos módon nagyon korlátozottá váltak a szórakozási lehetőségek, illetve számomra volt egy nem kívánt költözés is, amelyet öt hónappal később egy héttel ezelőtt követte az ismétlés. Annyi különbséggel, hogy az új helyem tulajdonképpen a régi. 

A nyár viszonylag eseménytelen volt, s csak némi meglepetés volt, ami hozott némi pozitívumot. Azonban azt kell mondanom, hogy az új helyet teljesen megszokni nem tudtam, hiszen sajnálatos módon nagyon gyorsan kellett cselekednem, így aztán teljesen elengedni magam egy átmenetinek szánt helyzetben nem nagyon sikerült. Mindezek mellett sajnos kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy bizony a félelmeim nem bizonyultak alaptalannak, ha azt veszem alapul, hogy mennyire mélyen belegondoltam abba, hogy mi történhet akkor, ha két egyedülálló ember összeköltözik, s az egyiknek időközben megváltozik a kapcsolati státusza.
Jómagam így jártam, ámbár nem az én kapcsolati státuszom változott meg, hanem a másik félnek, aki egy hónapnyi ismeretség annyira fontossá vált, hogy tulajdonképpen egy konfliktushelyzet közepébe kerültem, melynek okát mai napig sem tudtam kibogozni. Mivel egyébként is instabillá válhatnak ilyenkor az emberek, így inkább ki akartam maradni ebből. S mivel az előző lakótársam is benne volt az albérletkereső csoportban, így öt hónap után ismét kapcsolatba kerültünk egymással. 

Bevallom az a fajta vagyok, aki szereti megoldani a problémákat, mintsem elszaladni elölük. Sajnálatos módon tavasszal be kellett látnom, hogy egy barátság mennyire erős tud lenni, így a tovább lépés mellett döntöttem. Továbbra is azon a véleményem vagyok, hogy jól tettem, ha megnézem mi lett a végeredmény. Hiszen miután elköltöztem nem sokkal később a nagy barátság is felbomlott, hiszen kiderült, hogy az általunk befogadott személy mennyire kétszínű.
Természetesen igazat adtam, hogy egy másik fél tudta nélkül rögzített beszélgetés pontot tehetett volna a problémára, de továbbra is kiálltam azon tényező mellett, hogy akármennyire is meg tudtam volna magam védeni, azért erre a szintre nem akartam lesüllyedni. Végül egyetértettünk abban, hogy egy kapcsolatba belekeveredni nem szabad, és résztvevőnek sem kell benne lenni, főleg olyanban, ami ennyire friss, s kiszámíthatatlan. Végül a több éves ismeretséget, és az egy éves együttlakást, mely egy harmadik fél intrikája miatt szakadt félbe alapul lett véve, így nagyjából két nap alatt gyorsan lezongoráztam a költözést. 

Anyagilag így jövök ki a legjobban, s a munkahelyem is közel van, továbbá nem egy ismeretlen emberrel költöztem össze. Persze megértem, hogy az ember kifordulhat önmagából, ha kapcsolati státusza megváltozik, de azért nyilván érzelmileg nem a legjobb, ha alapul veszem, hogy tulajdonképpen egy hónap elegendő volt, hogy költözésre kerüljön a dolog. Ámbár abból a szempontból büszke vagyok magamra, hogy ismét fel mertem állni, és habár gyors volt a reakcióm mégis mertem döntést hozni ahelyett, hogy a többséghez mérve sipákoljak és sajnáltassam magam, vagy várjam a sült galambot.
Munka szempontjából a munkahelyem és a pozícióm stabil továbbra is, habár az egyik munkatárssal régóta húzódó velem szemben táplált ellenszenv gyakorlatilag most került a napvilágra, amely végül abban nyilvánult meg, hogy akkora összetűzés kerekedett a dologból, amin a vezetők már nem tudtak elvonatkoztatni. Így végül döntést kellett hozni, s átmenetileg elválasztani minket egymástól, továbbá tőlem türelmet kérni, míg nem találnak helyette mást. Sok probléma volt és van vele, végül a velem való összetűzés tett pontot a pályafutásának a végére. 

A költözést gyorsan lezavartam, így jelenleg próbálom megszokni a régi/új helyemet, így az időm java részét továbbra is a városban és a város külrészein történő csavargással, és zenehallgatással töltöm. Így igyekszem az év hátralévő részét tölteni, s bízni benne, hogy továbbra is sikeres leszek abból a szempontból, hogy nem betegszem meg, s nem kerülök karanténba se, továbbá a munkahelyem is mentes lesz ettől a járványhelyzettől. 

A továbblépés

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Bő egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy hogyan is sikerült megtennem az első lépés afelé, hogy elköltözhessek otthonról. Sajnálatos módon én is azon fiatalok közé tartoztam, akik az anyagi körülmények és az egyedülálló kapcsolati státusz miatt nem engedhette meg magának, hogy különköltözzön. Azonban jött egy lehetőség, és úgy döntöttem, hogy nyakamba veszem a világot, s ha pofára esek még akkor is van egy lehetőség: hazaköltözni.
Gondolom mindenkinek vannak olyan tapasztalati élethelyzettel kapcsolatban, ami átmenetinek indult, majd végül tartós lett. Nálam így volt a lakhatással, ami pár hónapnak indult, de mivel annyira jól kijöttem, akivel laktam, hogy végül a maradás mellett döntöttünk. A koronavírus nem csak a gazdaságra, hanem az élet minden területére kihatott. Így történt meg, hogy az átmenetiből tartóssá vált együttlakásra pontot tettem május végén. 

Az egyik problémaforrás az volt, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság kihatott az albérletárakra, így az előző lakótársam elkezdett azon agyalni, hogy most kellene költözni, mert nagyon jó áron lehet megfogni lakásokat. Annyit kell csak tenni, hogy több évre kötünk albérleti szerződést. Jómagam ennek nem örültem, hiszen előrelátó voltam. Bármelyikünk elveszítheti állását, megbetegedhet, karanténba kerülhet, s a bevételi forrás bármikor elveszhet. Így azt szerettem volna, ha kivárjuk ennek az egésznek a végét, s ha stabilizálódik a helyzet, akkor lehet továbblépni. Azonban ez nem így történt, hiszen becsatlakozott egy harmadik ember az együttlakásba, s így elindult a mindenki által ismert kavarás a másik háta mögött. Próbáltam megoldani a problémát, de sajnos a jelzésem, hogy üljünk le és beszéljünk nem igazán működött. Ekkor már lassan egy hónapja tartott a helyzet, s én pedig besokkaltam, hogy hogyan akarjak így együtt élni emberekkel. Egy csütörtök este pedig elhatároztam: ennyi volt. Mivel volt hová mennem, így a költözési szándékomat bejelentettem, s három nappal később el is költöztem, sikeresen. 

Nem fogok hazudni, hogy az egy év, az egy év volt. S nem épp így képzeltem a szétköltözést. Bármilyen is állapotban voltam, mégis sikerült különválasztani az érzelmeket, s letisztázni magamban, hogy helyesen cselekedtem, s jelen helyzetben sokkal jobb körbe kerültem. Nem csak sikerült lenyugodnom, hanem a napi feszültségemet is sikerült lejjebb adnom, hogy már sokkal magasabb lett az ingerküszöböm. Úgy érzem, hogy sikerült megnyugodnom.
A koronavírus okozta hatások még mindig tartanak, de a lazításoknak már sokkal jobban örülök. Végre lehet menni kirándulni, szédelegni, s nem csak a négy fal közt kell ülni. Szerencsérea beosztásom is megfelelő lett, így a jövő héten több, mint fél év után ismét hazautazhatok, s végre találkozhatok a már rég nem látott ismerősökkel. 

A tizedik év!

Írta: | | Helyzetjelentés
Vélemény?

Úgy érzem nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy hobbijaim között elsősorban olyan tevékenységek szerepeltek, melyek arra sarkalltak, hogy a szobám falai közt műveljem azokat, s minimális költségekkel járjanak. Tanulóként elsősorban a család anyagi helyzete hozta ezt a kényszert, míg a munka világába való beilleszkedésnél a megszokás vitte tovább ezt a dolgot. Az egyik  hobbim eme személyes blog vezetése volt, amely pontosan két hét múlva 10 éves lesz. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történt, amely 1334 bejegyzést eredményezett, s ebből 269 bejegyzés született a „helyzetjelentés” kategórián belül, mely személyesebb tartalommal bírt. Természetesen az észerűség határain belül.

Bevallom néha visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Néha megmosolyogtam kicsit magam, s nem csak a helyesírás miatt. Hanem elsősorban azért, hogy annak idején hogyan gondolkodtam dolgokról, vagy hogyan is éltem meg azokat. Ahogyan fentebb is írtam, tanulóként az anyagiak miatt voltam rákényszerülve arra, hogy olyan szórakozási tevékenységeket válasszak, amelyeknek minimális költségekkel járnak. A filmnézés, sorozatnézés, és a zenehallgatás mellett maradt a virtuális életben való részvétel, mely többnyire különféle fórumokon való beszélgetést jelentett. Bevallom kicsit több szórakozásra vágytam, de úgy voltam vele, hogy majd elkezdek dolgozni, akkor majd minden jelentősen megváltozik. Addig pedig házon kívüli tevékenységnek maradt a sétálás, biciklizés, illetve minimális anyagi költségekkel járó strand, és mozi látogatás.
Mindenképpen szerettem volna egy átlátható blogot készíteni, ámbár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva is működni fog, valamint további új bejegyzéseket fogok rá publikálni. Megmosolyogtató volt visszaolvasni az első bejegyzésemet, melyet érettségi után a két éves szakmai év alatt íródott. A probléma forrása a fürdés közben bedugult fül, valamint az emiatt történő hiányzás, melyet nem igazán toleráltak a tanárok. Viszonylag tűrhető volt az a két év, de tény, hogy kicsit nehezen viseltem már. Az általam megtanult szakmában helyezkedtem el, és dolgoztam benne egészen pontosan kilenc évet, de rá kellett jönnöm, hogy azalatt a két év alatt a megtanult dolgok több, mint a felét nem tudtam használni, mert felesleges dolgok voltak. Hasonló módon érdekes volt visszaolvasni az egy évvel későbbi bejegyzésemet a vizsgámról, ami akkor kissé megviselt, habár az ilyen dolgokat elég könnyen viselem. Emlékszem is, hogy mekkora tervekkel indultam neki az álláskeresésnek, miközben nem is tudtam, hogy az első komolyabb, s hosszú távú munkára több, mint egy évet kell majd várnom. S ezalatt az idő alatt két tiszavirág életű munkahelyet kell magam mögött hagynom. 

Az ember jelleme fejlődik. Én úgy gondolom, hogy kommunikatívabb lettem, valamint sokkal jobban bírom a nehézségeket, és egyre inkább szeme tudok nézni a problémákkal, melyekre a megoldást az esetek többségében meg tudom találni. Jót mosolyogtam azon is, amikor fél éves keresgélés után egy hónapi próbaidőre felvettek az egyik céghez, ahol arról panaszkodtam, hogy a tíz évvel idősebb férfi munkatársam falra ragasztott meztelen nős képekről zengett ódákat, továbbá beszédtémája az volt, hogy melyik ellenkező neművel létesítene szexuális kapcsolatot. Nem vagyok prűd, de azt gondolom az ilyen jellegű témát nem egy frissen megismert emberrel kellene megosztani. Azóta persze volt már több ilyen kollégám, s személyiségüket alapul véve kettőt sikerült elég rendesen beégetnem. Tehát ezeket a szituációkat megtanultam kezelni.
Fentiek mellett pedig az elbukásokat is. Azóta kicsit érzelmileg acélosabb lettem, habár újraolvasta 2010 végén írt gondolatsoromat, átérzem teljesen, hogy hogyan is éreztem magam, amikor az első komolyabb munkahelyemnél közölték, hogy a próbaidő aznap lejár, és többet nem kell menni dolgozni. Habár hozzáteszem ott elsődleges probléma az volt, hogy nem igazán próbáltak tanítani, hogy megtudjam állni a helyem. De persze azzal is szembesültem utána nem sokkal, hogy milyen az, amikor egy vezetésre alkalmatlan főnök alkalmaz engem.

Továbbra is az volt a problémám, hogy a legtöbb szórakozásom vagy a szobám falai közé szorítottak, vagy pedig magányosan űzhetőek voltak. Azt gondolom szintén nem az én szégyenem az, ha az ismerőseim jelentős része nem óhajtott társulni a sétáláshoz, vagy a biciklizéshez, mert inkább minimális testmozgást választották. Lévén pedig nem fogyasztok alkoholt, és nem cigizek, így a szórakozási lehetőségek a strandra, és mozira szűkültek le. Számomra pedig elég nagy problémát jelentett, hogy egy megyeszékhelyen ezeken kívül kikapcsolódásra csak pizzéria, kocsma, és olyan szórakozóhely van, ahol a jelenlévők több, mint a felének a lényeg, hogy hogyan is igya magát a föld alá. De aztán kicsit feledtette velem ezeket a dolgokat, hogy 2011 szeptemberében írhattam arról, hogy ismét alkalmazotti státuszba kerültem.
Elmondhatom, hogy sok mindent megéltem, és sok mindenkit megismertem. Igyekeztem kimozdulni, ámbár sokszor partnerhiány miatt ez nem sikerült. Habár elismerem, hogy kicsit körülményesebb odafigyeléssel ez a dolog kiküszöbölhető lehetett volna, valamint nagyobb alkalmazkodással talán nem lett volna probléma párszor. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy sajnálatos módon ragaszkodtam a biztos megélhetéshez, és nem voltam képes lemondani arról, amit a havi fizetés nyújtott nekem. Ugyan jövőtervezéshez gyakorlatilag a nulla volt, de mégis kaptam annyit, amiből jutott is, maradt is. De hosszútávú nagy anyagiakat felöleli tervekre kevés volt. A korábbi tapasztalataim a munkaerőpiaccal szemben arra késztetett, hogy a korábbi munkahelyemnél egészen pontosan 5 évet dolgozzak, még három évvel ezelőtt be nem telt a pohár, és egy ledolgozott szombat után vasárnapot pihenésre használva a következő hetet egy új munkahelyen kezdtem.

Három év alatt rengeteg probléma ütötte fel a fejét, de azt kell mondanom, hogy az előző munkahelyemhez képest továbbra is tartom a véleményem, hogy ez mennyország volt. Azonban betöltve a harmincat egyre inkább elkezdtem érezni azt, hogy hiába megyeszékhely a város, ahol lakom, egyszerűen nincs lehetőség szórakozásra, tartós kimozdulásra, s új emberek megismerésére. Mindezek mellett pedig szembe kellett néznem azzal is, hogy ugyan volt kétszer is lehetőségem pozíciót lépni, de csak pár ezer forintért, amit méltatlannak éreztem. Továbbá kezdett bennem kialakulni az az érzés, hogy egy helyben toporgok, és sajnos munkahely váltásra nincs lehetőség. Ha pedig van, akkor az hónapokat ölel fel.
Az elmúlt három évben sok embert ismertem meg. Többek között olyanokat is, akik a fővárosban élnek. Ezek közül kettő maradt meg ténylegesen az ismerősi körben, s mivel az egyik egyedülálló, így mikor elmeséltem a karrierlehetőségeimet jelenlegi munkahelyemnél jelezte, hogy Budapesten több lehetőségem lenne. Szerencsés voltam, hiszen lakhatást is felajánlott, így az elmúlt fél év pénzgyűjtésről szólt, hogy legyen tartalékom. Így egy hónappal ezelőtt felmondtam, s felmondási időm jövő hét elején ér véget.

Mindenki biztatott, hogy van munkalehetőség ne féljek, de bevallom az ebben a megyében szerzett munkaügyi tapasztalok miatt már a héten kiküldtem pár önéletrajzot, s meglepő volt számomra, hogy alig egy órán belül már megcsörrent a telefonom. Az még nagyobb meglepetés volt, hogy egy nap alatt több felkeresés is megtörtént, és a visszajelzési ráta majdnem 70% lett végül öt nap leforgása alatt. Természetesen jövő hétre több állásinterjúm is lesz, s mivel elég nagy változás történik jövő héten, így ezért is született meg most eme bejegyzés, amely arról szólt, hogy mi minden történt 10 év alatt.
S bevallom sok tervem van, de bízom benne, hogy tíz év múlva is tudok írni egy hasonló kaliberű bejegyzést, melyben taglalhatom, hogy jó döntést hoztam, s sok minden sikerült nekem.