Filmek, melyek meghatározták a gyermek és a tinédzserkorom

Nem vagyok idős, hiszen még csak a harmincas éveim közepén tartok. Tény, hogy nem is számítok öregnek valamint a sok megpróbáltatás ellenére is örülök annak, hogy felnőttem, s az is vagyok. Objektíven látok sok mindent, s több lehetőség adott számomra, mint gyermekként, amikor azért valljuk be az ember kiszolgáltatott a környezetének és a körülötte élőknek, rokonoknak.

Az internet elterjedésének köszönhetően más világ tárulkozik a gyerekek és a tinédzserek elé, mint annak idején, amikor én kicsi voltam. A zene elsősorban a rádió jelentette, s a vizuális szórakozás a mozi mellett a TV volt. Minap elgondolkoztam azon, hogy én is azoknak a táborát erősítettem, akik nagyon szerettek filmezni, sorozatozni. Ebben a bejegyzésben pedig összeszedtem azokat az alkotásokat, amelyek nagy hatással voltak rám fiatalként.

Teljes bejegyzés

Jurassic World Dominion (2022)

Magyar cím: Jurassic World – Világuralom 

A blog bejegyzésein belül több írás született a franchise-ról. Én is azon gyerekek közé tartoztam, akik nagyon rajongtak a dinoszauruszokért. Felnőve azért ez jelentősen csökkent, de még így is kedves gyermekkori emlékeim vannak főleg az első Jurassic Park filmről. Tény, hogy elfogult voltam a franchise darabjaival szemben. Gyermekként nem volt lehetőségem őket a moziban látni, de nagy hatást gyakoroltak rám amikor az első részt láttam a tévében. Innen nem volt megállás, s rajongó lettem. Azon gyermekek egyike voltam, aki mindig ezeket nézte, s emlékszem is rá, hogy még naplót is vezettem hányszor néztem meg az első részt. Felnőve már nem tudom megmondani mikor láttam a régi trilógia bármely részét legutoljára, de elfogultságom is köddé vált. Az eredeti trilógia egyfajta lejtmenetnek is felfogható, melynek ugyan minden része nézhető, de tény, hogy a legjobban sikerült epizódja a korszakalkotó Jurassic Park volt. Melyet gyorsan követett a folytatása, amely még koncepcióban is elfogadható volt, valamint hozott némi újdonságot még úgy is, hogy felnőtt szemmel kiszúrható volt jó pár hiba. Az már más kérdés, hogy a harmadik rész már erősen izzadságú volt, s a játékidő rövidsége sem a film minőségi megalkotását szolgálta, hanem inkább pénzszagúnak érződött.
Hagyni kellett pihenni a franchise koncepcióját, hogy megérkezhessen a 2015-ben bemutatott Jurassic World, amely ugyan nem volt hibátlan, de ugyanolyan minőségi útra lépjen, mint az eredeti trilógia. Mivel megvoltak azok a személyek, akiket érdekelt az új trilógia záródarabja szerencsésnek mondhattam magam, hogy a beosztásomnak köszönhetően is a premier napján eljutottam a moziba. Rajongás vagy dinoszaurusz szeretet ide vagy oda nem voltam lenyűgözve. Nem véletlenül.

Teljes bejegyzés

Jurassic World: Camp Cretaceous: 4.évad

Magyar cím: Jurassic World – Krétakori tábor

Mi történik akkor, ha valami sikeres lesz legyen szó akár sorozatról vagy filmről? Egyrészről az alkotók és a stúdió sokszor sok mindent elkövet, hogy lehetőleg legtöbb pénz jöjjön vissza belőle. Ha az adott koncepció alkalmas rá, akkor pedig majdnem biztos, hogy egy egész franchise alakulhat. Azért nem rémlik nekem, hogy régebben a készítők ennyire rá lettek volna cuppanva, hogy ha valami sikeres lesz, akkor minél több mindent készítsenek. Azt természetesen nem kell mondanom, hogy legtöbbször nem befejeznek valamit, hanem elfogy az érdeklődés, esetleg nem termel elegendő pénzt, vagy pedig simán anyagilag és kritikailag megbukik az adott franchise. A Jurassic Park hatalmas siker volt annak idején, amely két folytatást is megélt. A harmadik már tény és való, hogy elég vegyes érzelmeket keltett bennem, és azért a mozipénztáraknál se szerepelt túl jól. Nagyjából több, mint tíz év kényszerpihenő elég volt, hogy Jurassic World néven ismét feltámadjon a franchise, amely azért sikeresebb folytatásokat élt meg, mint az eredeti trilógia. Persze magával hozott mindent, amit kellett. És azt is, amit nem. Pusztán rajongásomnak köszönhető, hogy a Netflix animációs sorozatának a negyedik évadát is megtekintettem. 

Teljes bejegyzés

Jurassic World: Dominion kedvcsináló

Nem sokkal a külföldi előzetes után megérkezett a magyar előzetes is a harmadik Jurassic World-höz, amely a Világuralom alcímet fogja majd viselni hazai vonatkozásban. Nem kérdés, hogy mindenképpen meg fogom majd nézni. A kérdés leginkább az lesz, hogy milyen nehéz lesz ezt a bő négy hónapot majd kibírni. 

Fallen Kingdom is elegánsan érkezik!

Ugyan a filmért teljesen nem voltam oda, s inkább középszerűnek mondanám, de ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mindenképpen a vásárlás mellett fogom letenni a voksomat. Annak ellenére, hogy kint lassan már egy hónapja kapható, idehaza is beúszni látszik végre. Ráadásul több változatban. Hogy melyikre teszem a voksomat nem tudom, de az elődöt fémes kiadásban vettem meg a számomra botrányosan rossz műanyagtokos kiadása borítója miatt. Ami most is rémes lett. 

Jurassic World Evolution Launch Trailer

A mai nap rögtön megjelent a Jurassic World Launch előzetese, amely a megjelenést hivatott reklámozni. Bevallom készültem rá, de sajnos a forint-euro árfolyamingadozásnak köszönhetően a hagyományos kiadás 17 ezer, míg a deluxe 19 ezer forintba kerülne, így részemről kimarad, ameddig nem érkezik egy tört verzió, vagy pedig egy akció keretén belül nem megy le legalább 10 ezer forintra az ára. 

Jurassic World: Fallen Kingdom (2018)

Magyar cím: Jurassic World – Bukott birodalom

Bevallom őszintén engem egy idő után már nagyon untatott, hogy minden nap új előzetes, vagy valami ínyencség látott napvilágot a folytatás kapcsán. Leginkább attól féltem, hogy majd az előzetesekben jól eldurrogtatnak mindent a filmmel kapcsán, aztán pedig a moziban szó szerint agyon unatkozom magam. Én azok között voltam, aki már a premier napján megtekintette, azonban teljesen hátast nem estem tőle. Pedig a Jurassic World nagyon jó volt abból a szempontból, hogy megmutatta mi lett volna akkor, ha ténylegesen kinyit a park. Abból a szempontból viszont rossz volt, hogy a második, s a harmadik részt teljesen figyelmen kívül hagyta függetlenül azok sikerétől. Most jött a második rész, amelyről már kétesebb a megítélésem. De miért is?

Teljes bejegyzés