Mit várhatunk a tavasztól?

Már korábban többször leírtam pár bejegyzésemben, hogy én jobban szerettem azt a fajta időjárást, ami gyermekkoromban volt. Ugyanis a telet követte a tavasz, s azt pedig a nyár, aminek véget az ősz vetett. Gyakorlatilag pedig megvoltak a hónapok, amikkel kapcsolatban kalkulálni lehetett, hogy milyen időjárás várható. Manapság azonban ez már kiszámíthatatlan, hiszen átmeneti évszakok lassan megszűnnek, és marad a nyár és a tél úgy, hogy utóbbinál komolyabb hideggel nem is számolhatunk. Én kicsit megvoltam zuhanva az elmúlt időben. Egyrészről decemberben sajnos volt egy munkahelyi balesetem, ami miatt táppénzre kényszerültem, s az év sem indult jól a bőrgyógyászati problémámmal, amivel normálisan nem is akartak ellátni az orvosok. Ámbár végül helyrejöttem, de úgy döntöttem, hogy kontroll vizsgálatot nem vállalok, ha a viselkedési formát veszem alapul. Így aztán tulajdonképpen volt két teljes hónapom, ami azzal telt, hogy elmentem dolgozni, és hazajöttem, valamint ha szükség úgy hozta, akkor elmentem vásárolni. Minap már nem bírtam magammal, így mivel a telefonos applikáció szerint 48 perc alatt gyalog elérhető a Margit sziget, így a jó időt kihasználva kisétáltam, ahol megcsodálhattam a teliholdat. 

Ugyan rengeteg mém kering az interneten, és bizonyos fokig viccesek is, ha a COVID fertőzést vesszük alapul. Azonban elszomorító, hogy még mindig mennyi korlátozásnak vagyunk kitéve, továbbá több, mint két éves a pár hetesnek bejelentett intézkedések. Ebből a szempontból részemről kíváncsian várom a tavaszt, hiszen egyrészről jönnek a választások, amik minden bizonnyal magukkal hoznak jó pár olyan dolgot, amit várnak az emberek, másrészről pedig bízom benne, hogy most már kicsit jobbra fordul a dolog. Bízom abban is, hogy az időjárás is kicsit elviselhetőbb lesz, mert tulajdonképpen engem inkább érzelmileg terhel meg, hogy egyik nap tél van, másik nap tavasz, és ezek hozzák magukkal a frontokat, és a nem várt csapadékmennyiséget, vagy vállalhatatlan szeleket. Hiszen ezek miatt is sokszor nem is tudok programot szervezni, s szórakozási lehetőség kizárólag “tető alatt” vállalható.
Minap elmélkedtem azon, hogy mit is kellene csinálom, mert gyakorlatilag már halálra untam magam itthon miközben kint pedig olyan szél tombolt, hogy az ablakból végig nézhettem, ahogy felkapja a könnyebb tárgyakat, és az erkélyekről akár a műanyag székek is az utcára kerülnek. Egész nap filmet, sorozatot nézni nem tudok még akkor sem, ha az adott produkció leköt. Ugyanez igaz a zenehallgatással is. Főleg úgy, ha az ember szereti hangosan hallgatni azt fej és fülhallgató használatával, így pár óra után már egyébként is ajánlott egy kis pihenés. A hétvégi mozizás után azonban lett egy vásárlási fellángolásom, amit elhessegettem, de végül megvásároltam a megkímélt állapotban lévő használt első generációs Playstation 4-et, aminek persze örültem, hiszen fele annyiba fájt, mintha újonnan vettem volna, továbbá használt konzolokkal foglalkozó üzletből szereztem, így még garancia is van rá minimális időre. Mivel nem vagyok hatalmas játékos, és rajongásom is csak egy határig tart, így volt két nap, ameddig “feldolgoztam” a tényt, hogy mire költöttem a pénzt. Persze megvolt rá a keret, és még maradt is, csak ha az értéket veszem alapul, akkor nem mindegy mennyire használom ki, valamint mennyit is fogom használni. Mai nap ismét “fantasztikus” időjárás volt, így aztán a mai napot a játéknak szenteltem. Mivel nagy kedvenc volt a The Last Of Us, így nekiültem az első résznek, ami elég jól lekötött, s a döntésem is annak volt köszönhető, hogy egy nappal előtte megvásároltam a folytatást, s előtte azért szeretném ismét átélni az előzményeket. Az elkövetkezendő két nap valószínűleg erről fog szólni, hiszen az időjárás jelentést alapul véve ismét “bámulatos” két hét következik, amelyen nagyon kimozdulni nem fogok tudni. 

Azért bízom benne, hogy pár héten belül azért az időjárás enyhülni fog. Egyrészről lassan végére érünk a februárnak, s márciusban ismét szabadságot kaptam a túlórákat alapul véve. Így ismét lesz egy hét, amit itthon fogok dönteni. Az már tény, hogy a következő hónapban a fizetés után ismét elkezdem megvenni a havi bérleteket lévén a tömeg közlekedést erősen szeretném használni. Ugyan szeretek gyalogolni, de gyalog elég szűk területen mozoghatok csak, és kevesebb időm is marad másra, ha mindenhová gyalog megyek. A fényképezést minden bizonnyal nagyobb mennyiségben fogom igénybe venni, hiszen majd virágba borul majd az egész város minden bizonnyal. Én pedig bízom benne, hogy jobb évre számolhatok, mint amilyen az előző volt.

Takaréklángon

Ugyan még igazán középkorúnak sem számítok, de sokszor elhangzik a számból, hogy mi is volt az én gyerekkoromban. Pedig harminc év még véleményem szerint nem számít olyan sok időnek. De emlékszem milyen volt, amikor még “rendesen” voltak az évszakok. A nyarat követte az ősz, amit a tél nem kis mennyiségű hóval többnyire, amire megérkezett a tavasz, amit pedig ismét a nyár követett. Most pedig tulajdonképpen köztes évszakok nem nagyon vannak, és a telek sem igaziak már. Legalábbis a fővárosban nem volt benne részem.
A tél számomra mindig érdekes szokott lenni, hiszen sokkal kevesebb lehetőség is van elsősorban a hideg időjárás miatt. A decemberi munkahelyi balesetemnek köszönhetően (amely hozzájárult, hogy telep helyet váltsak cégen belül) eléggé lefoglalt. Így a karácsonyi hazautazás után tulajdonképpen minden erőmet belefektettem abba, hogy az új helyre beilleszkedjek, ami egyelőre jól ment. S bízom benne, hogy hosszú távon is ez lesz. Természetesen időközben nem sok időt engedtem szabadtéri szórakozásnak, így javarészt arról szóltak a hétköznapjaim, hogy vagy telefonon beszélgettem, vagy pedig elmentem dolgozni, illetve vásárolni. Időközben lett egy kis bőrgyógyászati problémám, amely szerencsére helyrejött egy házi praktikának köszönhetően, habár minden bizonnyal a kontroll vizsgálatot még bevállalom, ha már egy lehetséges rutin műtét fényében felvettem az első (és remélhetőleg) utolsó oltást, amelyet én nem tartok annyira hatékonynak. Eközben pedig inkább itthon játszottam a lakótársam macskájával, aki ezt nagyon élvezte, hogy egyelőre hanyagolom a csavargást. 

Annak köszönhetően, hogy itthon voltam több időm is jutott arra, hogy kontaktjaimat ápoljam. Első sorban többször sikerült az otthoniakkal beszélnem, s az már most bizonyos, hogy kevés esély van arra, hogy ebben a hónapban, vagy a következőben hazalátogassak, ugyanis ismét covid fertőzöttek lettek, habár egyelőre úgy néz ki, hogy a javulás útjára léptek. Habár időközben volt egy hét szabadságom, de sajnos az időjárás nem tette lehetővé, hogy kimozduljak, mert sajnos sok volt az eső, és a viharos szél. Igazi télből nem jutott, viszont otthonról kaptam képet milyen szépen havazott is odahaza. 

Sajnáltam, hogy itt nem esett, mert szívesen tettem volna egy kört a behavazott Margit-szigeten, de sajnos úgy néz ki, hogy ez már idén nem fog bekövetkezni. Egyszer tettem tiszteletemet a moziban, s igyekeztem a sorozatokkal felzárkózni. Mivel sokat unatkoztam, így az annak idején félbe hagyott Szomszédokat vettem elő, és már az 55. epizódnál tartok jelenleg a 331-ből. Bevallom nem tartom nagy kedvencemnek, de gyerekkorom egyik ikonikus darabjának tartom. Mondjuk tény, hogy sok néznivaló nem nagyon volt két hetente csütörtökönként, hiszen addig amíg nem indultak el a kereskedelmi csatornák, és nem terjedt el szélesebb körben a kábel TV nem sok választás volt, hogy mit nézzen az ember. Így most én úgy döntöttem, hogy végig nézem, lévén az utolsó évadokat már nem láttam.
Két hét van hátra a hónapból, s utána érkezik a Március, amit minden bizonnyal a tavasz fog következni. A bőrgyógyászati problémám annyira lefoglalt, valamint az új hely, hogy sem az előző hónapban, sem pedig ebben a hónapban nem vettem bérletet, s csak a környéken csavarogtam, s részben elvoltam itthon. Azonban bízom benne, hogy jövő hónaptól enyhébbre fordul az idő, és ismét indulhat majd a csavargás. Első körben szeretném meglátogatni a Farkasréti temetőt, ahol nagyon sok híres ember van eltemetve. Egyszer már voltam, de kegyeleti okokból nem posztoltam képeket. Mindezek mellett a már kedvelt helyszíneken is szeretném tiszteletemet tenni, valamint amennyiben az otthoni helyzet engedi, akkor haza is látogatnék. Amennyiben pedig sikerül végére érnem a Szomszédoknak, akkor mindenképpen tervezek egy sétát a forgatási helyeken. 

Lesz a jobb a helyzet?

Azt hiszem kevés olyan ember van, aki megjósolta volna, hogy hogyan is fog alakul majd a 2020-as év. Az valahol egyértelmű volt, hogy egy világjárványon nem leszünk túl két hét vagy két hónap alatt, azonban most a hideg idő beköszöntével ismét megugrott a fertőzöttek száma. Pont minap beszélgettük többekkel, hogy vajon megint milyen telünk lesz, mert mondjuk én nem szeretném, ha ismét egy időszak arról szólna, hogy elmegyek dolgozni és hazajövök. 

Ámbár tény és való, hogy én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan pozícióban és munkahelyen dolgozom, ahol bizony kevés az esélye annak, hogy bezárjunk, vagy felmondjanak. Abból a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hogy én nem lettem eddig még beteg, és sokan mások sem a környezetemben, aki pedig igen, az megúszta komolyabb problémák nélkül. Természetesen szeretném megúszni, ámbár oltáson nem gondolkozok, hiszen több oltott kollégám is ennek ellenére elég komolyan megbetegedett. Persze lassan, de biztosan érkezik a december, és megindulnak az ünnepi felvásárlások és az ünnepi láz majd magába keríti az embereket. Ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindenféle ünnep hidegen hagy, amelyek úgymond csak egy piros napot jelentenek a naptárban. Kérdés persze adott, hogy mennyire is fogok tudni majd kikapcsolódni, valamint pihenni, ha ismételten komolyabb korlátozásokat vezetnek már be.
Mondjuk az is igaz, hogy sok múlik az időjáráson is, hiszen a héten három napon keresztül elég komoly szél volt, így nem nagyon tudtam komolyabban mozogni a városban, és inkább itthon ültem. Annak ellenére, hogy jó volt nem menni dolgozni mégis kissé keserédes volt, és nagyon bízom benne, hogy a decemberi hónap kissé kellemesebb lesz majd. Főleg úgy, hogy tervbe van véve a hazautazás ünnepkor. Habár tény, hogy nem az ünnep miatt, hanem az eltelt idő miatt, ameddig nem voltam otthon. 

A következő lépcsőfok

Épp minap beszéltem egyik ismerősömmel, aki megerősített abban, hogy ismét egy olyan évben lesz részem, amelyben nagyon sok dolog történt velem. Eddig természetesen voltak negatív, és pozitív dolgok egyaránt.
Az mindenképpen pozitívnak könyvelem el, hogy másik területre kerültem a munkahelyemen belül, így a munkavégzés helye is megváltozott. Ez magával hozta természetesen azt is, hogy megszabadultam olyan emberektől, akikkel nem szerettem dolgozni, vagy pedig olyan habitussal rendelkeztek, amelynél szinte elkerülhetetlen volt a konfliktus, amelyben volt nem is egyszer részem. S mivel olyan ember vagyok, aki törekszik, hogy ne legyenek körülötte problémák, így kissé nehezen viseltem azt, amikor nem tudtam megoldani, mert a másik féllel nem lehetett egyszerűen értelmesen beszélni. Az új hely magával hozta azt, hogy felütötte a fejét az a probléma, hogy konkrétan egy teljesen új csapat lett összeállítva, s ilyenkor természetesen az ember próbál odafigyelni, hogy kinek mit mond, és kivel hogy viselkedik. A lépéstávolság most sem hozta meg az eredményét, ugyanis itt is felütötte az a fejét, amely szinte minden munkahelyen megvan. Ez pedig nem más, mint a másiknak a háta mögötti kibeszélés. Ez pedig magával hozta a konfliktusokat, és a konfliktusokból eredő besértődéseket. És feltárta természetesen azok személyiségét is, akik előszeretettel szeretik kerülni a munkát. Ebből pedig egyenesen következett az, hogy emberek felmondtak. Volt, aki gerincesen tette, de volt, aki egyszerűen másnap nem jött be dolgozni, majd pedig mindenhonnan törölte magát, és tiltott minden kollégáját mindenféle platformon, hogy ne legyen elérhető. Bár annak ellenére, hogy én is aktív módba tettem az álláskeresést, azért ezt a lépést túlzásnak érzem. 

A fentiek fényében nem meglepő, hogy az utóbbi időben nem éppen a kipihent állapotomról voltam híres. Ennek ellenére a magánéletemben is megvoltak a változások. Kisebbek, és nagyobbak egyaránt. Az tény, hogy az említésre méltó az ismételt költözés volt. Azonban most egy nagyobb, és élhetőbb lakás lett végül a végcél, és végre bérleti szerződés is emberbarátnak volt mondható, így aztán áldásomat adtam a dologra. Az más kérdés, hogy mennyire volt felemelő érzés, hogy munka után még a költözéssel is szembe kellett néznem. Annak viszont mindenképp örülök, hogy ezen túl vagyok. A maszkviselés, és az oltási igazolvány miatt, valamint a kevés szabadidő miatt továbbra is városon belül mozogtam, így ha sétára vágytam, akkor továbbra is a Margit-sziget volt az egyik végpont, ahol tiszteletemet tettem a halastónál, ahol elkészítettem a sokadik fényképemet a vízirózsákról. 

Sok tervem a nyárra nem nagyon volt. Ámbár nagyon hiányoznak a szórakozási lehetőségek, így aztán nagyjából három héttel ezelőtt én is rászántam magam, hogy regisztráljak az oltásra, mellyel kapcsolatban eddig is szkeptikus voltam. Az én véleményem leginkább az, hogy túl rövid idő volt, hogy védőoltás jöjjön létre, továbbá én egy teljes kivizsgálásra igényt tartanék magammal szemben, hogy ne legyen mellékhatása egy védőoltásnak. Ilyen kivizsgálásra viszont a járvány alatt sok lehetőség nincs egy egészséges embernek. Azonban annak mindenképpen örültem, hogy a tegnapi nappal eltörölték a kötelező maszkviselést, valamint sok helyre elmehet az ember, hogy nem szükséges az igazolvány felmutatása. Így aztán előtérbe helyeztem mindenképpen egy állatkerti látogatást, továbbá még pár helyre szeretnék eljutni városon belül. Az más kérdés, hogy véleményem szerint ennek meglesz a böjtje, és valószínűleg egy újabb hullámra is felkészülhetünk majd ősszel. 

2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Tovább

Az utolsó látogatás?

Lassan végéhez érünk a nyárnak, amit én nehéz szívvel fogadok. Egyrészről sajnálatos módon ismét szembesültem vele, hogy vannak hátrányai is annak, ha az ember nem csak teljesít, hanem túlteljesít a munkahelyén. Így alakult az, hogy egy hat napos szabadságot sikerült beszereznem a nyár elején, s szépen, de biztosan végigdolgoztam az egész nyarat. Ami még önmagában nem lett volna gond, de sajnos a beosztás milyensége, és a további járványügyi intézkedések a szórakozási, és a szociális tevékenységekre jelentősen rányomta a bélyegét. Mindezek mellett igyekeztem a szabadidőmet hasznosan eltölteni, így amikor jó idő volt, akkor próbáltam kimozdulni készülve arra, hogy a lassan egy hónapja belendített második hullám megérkezik a Koronavírus helyzetben. Első körben kihasználtam, hogy két szabadnapom egymás mellé került, így tettem egy kört a Margit szigeten, habár a zenélő szökőkutat csak nyár elején sikerült kétszer megcsodálnom. 

A legjobban továbbra is japánkert, illetve a vadaspark volt az, ahol több időt töltöttem el. Utóbbinál kicsit elgondolkoztam, ugyanis tervbe volt véve állatkertezés, de kizárólag csoportos programként. Csodálva a vadaspark állatvilágát félve a járvány miatt újra bekövetkezhető intézkedésektől úgy döntöttem, hogy kihasználom a jó időt, és elmegyek a fővárosi állatkertbe. Olvastam jó pár negatív értékelést róla a járvány után, így félve mentem el, de úgy voltam vele, hogy egész napos programnak tökéletes. Egy részével egyet is értek, miszerint túl sok idő megy el a Biodom építésére, miközben jelentős részek vannak lezárva, illetve nem teljesen karbantartva. Nyilván járványügyi intézkedések alatt nem épp az állatkert a legfontosabb dolog, de azért borzasztó volt látni sok helyen az algás vizet, s piszkos üveget. Jelentős része nem volt lezárva, de a lepkeház nyitva tartásának örültem. 

Sokadszorra voltam itt, de még mindig magával tudott ejteni. S habár a beosztásom milyensége miatt kénytelen voltam egyedül menni még így sikerült élvezetesre formálni a túrámat. Teljesen sikerült kikapcsolódnom, ámbár sajnáltam, hogy az ajándékbolt még továbbra is drágának találom, legalábbis a fővárosi árakhoz mérten. Mondjuk egy olyan helyen, ahol sok külföldi fordul meg nem csoda, ha hozzájuk vannak mérve az árcímkék.