Magyar cím: Így jártam anyátokkal
Meglepődtem volna, ha valaki azt mondja nekem nyolc évvel ezelőtt, amikor a sorozatot féltávnál kaszáltam, hogy egy bejegyzést fogok írni az utolsó évadról, ugyanis a teljes sorozatot magamévá teszem. Egyébiránt nem terveztem, pusztán a körülmények hozták így, hiszen annyi sorozat befejeződött, vagy abba hagytam, hogy már alig van mit nézni. Amikor pedig úgy adódik, hogy az ember a képernyő elé kényszerül, vagy csak kedve lenne valamit nézni, akkor bizony kell valamit keresni, ami kielégíti a vizuális igényeit. Azt már korábban leírtam, hogy az első évadok nosztalgikus élménye volt a perdöntő, hogy ismét nekiüljek, de az elejétől, hiszen annak idején az első három évad már javában leadásra került, mikor én csatlakoztam. Ebből fakadóan pedig csak jelentősebb jelenetek ragadtak meg a fejemben.
Azt szintén leírtam, hogy annyira ellaposodott nekem a sorozat, hogy a hullámvölgyek, s a minőségi ingadozásoknak köszönhetően féltávon „elfelejtettem” tovább nézni, de amikor volt a finálé, akkor elolvastam a véleményeket, s az utolsó öt percet is megnéztem. Tehát én már úgy ültem neki a sorozatnak, hogy tudtam mi lesz a végkifejlet. Azonban az is tény, hogy nem mindegy valamiről olvasni, vagy csak megnézni egy morzsát, mint sem a teljes egészét látni. Ugyan én nem háborgok a befejezés miatt, mert az alapkoncepció soha nem mozgatott meg teljesen, hogy agyaljak rajta, hiszen az aktuális történetek tartottak a sorozat mellett. Ellenben a teljes kilencedik évad kivitelezése volt az, ami teljesen felidegesített, hiszen ennél hitványabbat kitalálni nem lehetett volna. De mi is a problémám?