2022: A vegyes érzelmek éve

Középiskolás voltam, amikor több személyes blogba belefutottam, s eldöntöttem, hogy én is indítok egyet. Idén májusban volt ennek már 13 éve, amely egyébiránt elég hosszú idő, s ezalatt nagyon sok minden történt. Egyrészről befejeztem az iskolát, s másrészről pedig érett felnőtté váltam. Habár minden évben vannak történések az életemben, amelyek formálnak a személyiségemen. Azonban akadnak dolgok, amelyekkel kapcsolatban a véleményem nem változott. Első körben nem bántam meg, hogy annak idején a képernyő előtt az internetet használva pornó és egyéb tartalmak helyett személyes blog készítésébe kezdtem. Második körben pedig továbbra is él bennem az, hogy akkor tudok ünnepelni, amikor történik valami, amely ünneplésre méltó. Ebből fakadóan pedig a piros napos ünnepek valamint egyéb mások által jeles napnak tartott napok nekem ugyanolyan hétköznapnak számítanak. A karácsony után a szilveszter is kiesik részemről főleg azért, mert az általam ismert emberek túlnyomó többsége irracionális módon ünnepelni akarja eme napot, továbbá legfőbb szerepe az alkoholnak van, ami nálam kieső dolog, mert nem fogyasztok és fogyasztottam egyáltalán. A másik dolog, amely viszont megmaradt, hogy mindig írtam eme sokak által jeles napnak tartott ünnepen egy összegző bejegyzést, hogy milyen is volt az adott évem: 

2009   2010   2011   2012   2013   2014   2015   2016   2017   2018   2019    2020   2021

Ámbár tény, hogy ugyanott lakom, ahol tavaly ilyenkor. Ugyanaz a lakótársam, s a magánéletemben is minimális változás történt. A munkahelyem is ugyanaz, mint ahogyan a sokszor nem említett, de meglévő problémák. Ennek ellenére azért el kell ismernem, hogy sok minden történt ebben az évben még akkor is, ha többségük nem egy hatalmas nagy dolognak számít. Tény és való, hogy voltak negatív és pozitív dolgok egyaránt, de legalább ettől lesz érdekes eme gigaposzt, amelyben összefoglalom az egész évet.  Teljes bejegyzés

Itt van az ősz, itt van újra!

Amikor elkezdődött a szabadságom akkor nagyon bíztam abban, hogy a szeptember vállalható hónap lesz. Sajnálatos módon a szabadságom alatt történtek változások, amelynek köszönhetően nagyon kipihenni magam nem tudtam továbbá több programom csődöt mondott annak köszönhetően, hogy akadtak változások a közelemben élőkkel. Ennek köszönhetően pedig nem csak a a beosztásom került átírásra, hanem pár programom is lemondásra került, melyet egyedül nem igazán akartam bevállalni. Annak azonban mindenképp örültem, hogy ismét nekiültem a Jóbarátoknak, amelynek lassan ismét a végére érek, hiszen a sitcomokkal lehet a legjobban haladni, hiszen nincs olyan nap, hogy legalább egy, de minimum kettő ne férne bele az ember idejében. Ugyan előrejelzést nem nagyon néztem, de nagyon bíztam abban, hogy majd lesz egy kis vénasszonyok nyara, de sajnos szembe kellett néznem azzal a helyzettel, hogy lassan második hete van az a fajta időjárás, amit annyian azért nem szeretnek. Mondjuk annak örülök, hogy beköszöntött az ősz, s végre nincsenek negyven fokok naponta továbbá este is sokkal gyorsabban alszok el, mert iszonyatosan jó levegő érkezik be az ablakon. Szerencsémre pont nem volt dolgom, amikor az első kiadós vihar megérkezett, amely még jégesőt is hozott a fővárosra. 

Csináltam magamnak egyfajta bakancslistát, amit hellyel-közzel, de sikerült teljesítenem. Hosszas gondolkodás után sikerült kijutnom a farkasréti temetőbe, ahol első nekifutásra sajnos az izraelita temetőbe mentem be. Mivel szeptemberi nyitva tartás változott, így nem volt időm már a keresztény temetőbe bemenni, ahol sok közismert ember nyughelye található. Akkor gondolkoztam azon, hogy többet nem megyek vissza, de mivel általam ismert és kedvelt közismert személy síremlékét még nem találtam meg ismét visszalátogattam. Sajnos ismét negatív tapasztalattal jöttem ki. A temető iszonyatos nagy területen helyezkedik el. Viszonylag szépen rendben tartott, de ennek köszönhetően elég könnyen el lehet tévedni. A művészparcella viszonylag könnyen megtalálható, de mivel épp egy sírt gondoztak inkább kikerültem. Mivel több híres ember nem ott nyugszik, így gondoltam sétálok egyet, mert elég jó idő volt viszonylag. Azonban belefutottam egy temetésbe, így elég nagy területet kellett kerülnöm, mert nem akartam a gyászolókat zavarni. Ebből fakadóan sikerül el is tévednem. Mindezek mellett úgy döntöttem nem jövök haza, s mivel másnap amúgy is délutános műszakban voltam, így bementem a Margit-szigetre. 

Egy jó nagyot sétáltam, s kifejezetten tetszett, hogy most kevesebben voltak, mint mikor szoktak lenni. Azonban elgondolkoztam azon, hogy mennyiszer voltam itt mikor épp lement a nap, s hányszor történt meg az, hogy majdnem éjfélre estem haza olyan jól éreztem magam. Egyértelműen hozzászoktam a sziget látványához már, de még mindig ki tud kapcsolni, amennyiben ellátogatok ide. Mivel elég karcsú a szabadságaim száma, melyeket nem tudom mikor kapok meg, de biztosra mentem, így ismét megtekintettem a szökőkutat. Ezt a tervemet is sikerült kimaxolnom, továbbá a Honor Band 6 is jól teszi a dolgát. 

Mi lesz ezután? Bevallom nem nagyon tudom. Az biztos, hogy amennyiben az időjárás engedi a sétálást nem tervezem kiiktatni ámbár tény, hogy a lenge öltözéket már el kell engedni, így komolyabb túrákra nem készülök. Ami viszont biztos, hogy azt alapul kell vennem, hogy sajnos jön a kemény ősz, amely minden bizonnyal magával hoz majd olyan időjárási tényezőket, mely itthon maradásra fog kényszeríteni. Sorozatok terén nem tudom mibe fogok belekezdeni továbbá azt sem tudom lesz-e olyan film, amire be fogok nevezni még idén esetleg a korábbiakat nézem újra. Munka minden bizonnyal sok lesz főleg akkor, ha az összes szabadságom el fog fogyni, s marad a heti két pihenőnap, amelyet jól be kell majd osztanom. Abban bízok, hogy pár ismerős élete kicsit könnyebb lesz, s bele fog férni a személyes találkozó továbbá annak keretén belül további programok is. Egyelőre a rezsicsökkentés kivezetése, s pár kormánymódosítás egyelőre nem ért el engem ámbár a napi bevásárlásnál már vannak érezhető hatásai anyagi szempontból. Mindenesetre bízok benne, hogy komolyabb hatással rám nem lesz. A hazalátogatást továbbra is decemberre tervezem, s akkor is karácsony tájékára. Azért abban bízok, hogy lesz minimális hóesés, mert szeretnék egy komolyabb sétát tenni a hófedte természetben. 

 

Elkezdődött, aminek senki nem örül

A blog keretén belül többször írtam arról, hogy sajnos engem is érint a gazdasági válság. Komolyabban ebbe nem merültem bele, mert számomra bőven elegendő volt az, amit tapasztaltam a boltokban az ár címkén történő változás. Mindezek mellett pedig ott vannak az ismerősök, kollégák és természetesen rokonok, akiknek jelentős részével a kommunikáció inkább felszabadított és jó kedvre derített, ámbár a kormányrendeleteknek köszönhetően most az aggódás, folyamatos gondolkodás és az infláció a téma, amely bevallom kicsit kezd untatni. Természetesen engem is érint. Bár tény, hogy inkább a lakótárs, aki érintett fizetés elmaradással a bérbeadó felé, de valahogy engem is idegesít, hogy szinte mindenki anyagi problémákkal küzd körülöttem. Mivel spórolt pénzem nem volt, így belementem abba, hogy a nyári időszakra nem írtam be szabadságot, mert előtte elég sokat voltam itthon, amelynek köszönhetően kissé elúsztam anyagilag. Ennek következménye pedig az lett, hogy egy egész nyarat úgy dolgoztam le, hogy nem voltam szabadságon csak pihenőnapon, s alig vártam a szeptemberi kezdést, mert tudtam, hogy legalább lesz egy hét szabadságom. Így alig vártam, hogy végre hazaérkezzek, s egy kicsit kimozduljak a fővárosból.
Idehaza sem fogadott jobb állapot, de legalább egy kicsit ki tudtam kapcsolódni. Korábban már írtam, hogy egy volt kolléganőm jelezte felém, hogy nem kellene ennyire átgondolni mire költök, s továbbá nem napokat, hanem heteket vagy akár hónapokat is gondolkodni egy-egy megvásárolni kívánt dologgal kapcsolatban főleg úgy, hogy nem élek nagy lábon. Így aztán egy Honor Band 6 okosóra tulajdonosa lettem, amelyről egy rövidebb írás is született. Ámbár továbbra is van némi lelkiismeretfurdalásom a vásárlás terén, de bevallom örömöt találok a használatában, s született is róla is hosszabb írás is. Hazatérve a problémákról való beszélgetés helyett inkább a használatát mutattam be, így az első napokban máris megvolt több, mint 30 km távolságú séta, melyről részleteket lehetett olvasni a Huawei Health alkalmazásban. 

Az mindenképp egyértelmű volt részemről, hogy nem akarok a négy fal közt maradni, s nagyon bíztam abban, hogy majd jó idő lesz. Ugyan volt egy kis futó zápor, de szerencsére sikerült használatba vennem a biciklimet, amelyet továbbra is csak itthon tartok, hiszen a véleményem változatlan azzal kapcsolatban, hogy a főváros kerékpárhasználatra alkalmatlan. Főleg úgy, hogy függetlenül mennyire balesetveszélyes, de én szeretek kerekezés közben zenét hallgatni, mert így kikapcsol. Ennek ellenére sikerült egy több, mint 30 km távú hosszt letekernem. 

Ahogyan korábban is említettem több bejegyzésemben, hogy káros szenvedélyekkel nem rendelkezem. Tehát nem iszok alkoholt, és nem is dohányzok. Így sajnos a szórakozóhelyek többsége számomra nem élvezhető szórakozást jelentenek, s mindezek mellett marad a mozi, s a strand. Ebből egyetlen egy pozitív dolog volt, hogy végül elmentem moziba. Habár magyar filmről volt szó, így kénytelen voltam egyedül elmenni, de nem bántam meg. Mivel hamarosan utazok vissza a fővárosba, így úgy döntöttem ma az egyik közeli parkban teszem a tiszteletemet. Aminek örültem, főleg a kis tónak, ami sok kedves gyermekkori emléket idézett fel bennem. 

Szerencsére nagyon szépen rendbe van tartva, továbbá az élővilág is elég nagy. Erről jutott eszembe, hogy gyermekként esténként mindig hallgattam a békák kuruttyolását, mert a házunk előtt volt egy kis csatorna, s abban nagyon sok ilyen élőlény volt. Ma megvoltam lepődve, hogy mennyit láttam. Ugyan nem a kedvenc állataim, de mozgásuk és életmódjuk számomra elég érdekes, s ennek köszönhetően sok érdekes fotót tudtam róluk csinálni.

Fentiek mellett persze tettem egy kisebb sétát még a közeli erdőben is, továbbá igyekeztem minél több időt tölteni a friss levegőn. Mivel régen voltam itt, így elfelejtkeztem arról, hogy a kerékpárt nem kötelező kint letenni, csak le lehet, így sajnos gyalog nem tudtam az egészet körbejárni. De minden bizonnyal majd pótlásra kerül a későbbiekben. Bár a tavirózsák és az állatok kárpótoltak ezért. 

Igazából egyedül mentem el, mert mindenképp úgy éreztem, hogy szükségem van némi gondolkodásra. Ugyan anyagilag én sem vagyok most stabil, de súlyos problémám nincs, hiszen van munkahelyem, amelyben jól teljesítek, így stabilnak mondható továbbá év végi jutalék is be lett jelentve, így nem kell tartanom eladósodástól, vagy attól, hogy nem tudom a számlákat kifizetni. Igaz utóbbiról nem tudok még semmit, hogy mennyire is fog megnőni, s ez bele fog-e férni a keretbe. Azonban tény, hogy a közelemben élők komoly problémákkal küzdenek, s főleg amikor közöttük megtalálható a lakótárs, s rokon is, akkor érzelmileg eléggé megviseli az embert. Főleg akkor, amikor szeretné ezeket a problémákat megoldani, de sajnos anyagi korlátok között élve ez nem megoldható. Így igazából azokról kellett döntést hoznom, s átgondolnom, hogy máshogy kellene hozzá állnom bizonyos dolgokhoz. Hiszen nem kell mindenki problémáját a nyakamba vennem, s segíteni se tudok sokukon főleg akkor, amikor valaki hibás döntés miatt került olyan helyzetbe, amilyenben van méghozzá úgy, hogy előtte figyelmeztetve volt. Egyelőre azt döntöttem el, hogy megpróbálok lazítani, ami első körben az otthonról való kimozdulás lesz majd másodkörben pedig a youtube zenei oldaláról beszerzett nyugtató hatású alvást és szorongást könnyítő zene háttérben történő hallgatása lesz majd. Aztán pedig eldől, hogy végül mit is sikerül majd összehoznom. Egyetlen egy pozitív dolog történt az elmúlt hónapban, hogy az alvási problémám kicsit javult. Aki nyomon követi a blogot az emlékezhet azokra a bejegyzésekre, melyek középiskolás koromban írtam, hogy üdítőnek néztem az energiaitalt, amelynek túlzott fogyasztása alvászavart okozott nálam, s azóta nagyon ritkán sikerül úgy elaludnom, hogy nem azon kattog az agyam, hogy milyen minőségű és mennyiségű lesz az alvásom. Erre a megoldás a fent említett okosóra megvásárlása hozta el ugyanis, éjszakai viselésnél méri az időt, és egyéb dolgokat, amelyeket reggel az alkalmazásban elemezve el tudok olvasni. Így sikerült leszoknom arról, hogy lefekvéskor, ha nem sikerül elaludnom gyorsan, akkor nézegetem a telefonon az órát, s számolgatom mennyit tudok majd aludni, melynek következménye volt sokszor a kevés alvás. 

Honor Band 6 teszt

Emlékszem arra, hogy én azon személyek közé tartoztam, akiknek, ha egy márka bejött akkor bizony ragaszkodtak hozzá. Sokszor még azt sem voltak képesek elismerni, ha éppenséggel már nem váltotta be hozzá fűzött reményeket. Egészen pontosan bő hét évvel ismerkedtem meg a Huawei termékeivel, s hosszú évek Sony Ericsson majd Sony használat után beújítottam egy P8 Lite-ot, s ezek után pedig elkezdtem ezt a márkát használni. Természetesen kipróbáltam jó pár saját applikációt is, de ami megfogott engem az leginkább a Huawei Health (magyar nevén Egészség) applikáció volt, amely sokrétű volt, s nagyon sok dolgot lehetett vele monitorozni. Igaz, hogy nekem nem tetszett, hogy folyamatos mobilinternet hozzáférést kért, s pár funkcióhoz viszont csak okosóra használattal lehetett hozzáférni. Ezt én kicsit mellékeltem, hiszen legtöbbször biciklizésre használtam az applikációt, meg olykor sétálást mértem vele. Aztán szépen elindult az egész, s mivel két előfizetésem van, így rendelkezem tartalékban egy Huawei P40 Pro-val, valamint egy aktuális készülékkel, amely nem más, mint a Huawei P50 Pro. A Google hiánya nem érdekelt. Kifejezetten örültem, hogy sok alkalmazás nincs rajta a telefonon továbbá nem azzal kell kezdenem a beüzemelést, hogy törölgetem az alkalmazást. Kevés applikációt használok így is, ellenben az üzemidő és a kamerafunkció pótolja azt, hogy mennyibe is került a fentebb említett két felsőkategóriás készülék. Főleg úgy, hogy én mindig vigyázok rájuk, tehát még egy karc sem található rajtuk. Ellenben a Huawei Health folyamatosan volt alkalmazva, mely lépésszámlálójával nem mindig voltam megelégedve, s egy ideje elkezdtem nézegetni az okosórákat miután pár kolléganőm is elkezdte őket hordani. Sokat töprengtem rajta, de végül megfogadtam volt kolléganőm tanácsát, hogy nem azért dolgozok, hogy ne vegyek magamnak semmit, így a tegnapi napon rászántam magam, s miután elolvastam pár cikket, s megnéztem pár videót úgy döntöttem ár és érték arányban a legmegfelelőbb választás a Honor Band 6 lesz, melyet ma komolyabban üzembe helyeztem. 

A készülék egyébként tavaly jelent meg, s szerencsére azóta már húszezer forintos értékhatár alatt kapható. Én nem mertem olyan helyen vásárolni, amit nem ismerek, így végül az egyik ismert műszaki áruházban vásároltam meg 17 990 forintos áron, amely azt gondolom értékben nem jelent sokat. Az egyik legnagyobb problémám a fent nevezett két telefonnal, hogy ha pontos távolságot és időt akartam statisztikában, akkor a mobilinternetnek be kellett lennie kapcsolnia, mely persze magával hozta, hogy az adott készülék gyorsabban merült. Másfelől pedig többször fordult elő velem, hogy elfelejtettem elindítani az alkalmazást, így végül egy másikra esett a választásom. Ez nekem kicsit körülményes volt, de a teszteket elolvasva több, mint egy hónapnyi gondolkodás után úgy döntöttem az lenne a legjobb, ha egy ilyen okosórába fektetnék be. Ami hatalmas előny, hogy nem kell a telefonnal kapcsolatban lennie, mert magától is tudja mérni a dolgokat annak ellenére, hogy nem rendelkezik beépített GPS-szel. Mai napon azonban elég erősen igénybe vettem. S habár volt némi lelkiismeretfurdalásom, hogy megvásároltam, de azt kell mondanom előszóként, hogy nem bántam meg, s ajánlani tudom. 

Teljes bejegyzés

Felkészülni a lehető legrosszabbra?

Korábban volt egy bejegyzésem, amelyben nem voltam túlságosan elragadtatva a jelenlegi helyzetemtől. Tény és való, hogy minden bizonnyal én még csendben is maradhatok, hiszen nagyon sok egyedülálló személy és család lehet most bajban addig én viszonylag elfogadható keretek közt mozoghatok. Sajnos a fluktáció minket is elért, s amennyire elszálltak az árak nem mindenki hajlandó arra, hogy tulajdonképpen a semmiért dolgozzon. Én is egyre inkább veszem észre, hogy hiába próbálok spórolni sajnos nem igazán megy, mert szinte naponta változnak az árak, s sajnos nem jó irányba. Ennek köszönhetően ráadásul további kolléga mondott fel, így megint kevesebben vagyunk, melynek rám nézve két probléma ütötte fel a fejét. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy az összes vezetővel jóban vagyok. Ellenben nekik van egy fontos dolguk, amely nem más, mint a műszakok lefedettsége. Ezzel pedig az a baj, hogy egyrészről a fennmaradó szabadságomat nem kaptam meg a nyáron másrészről pedig az augusztusi hónapra készen van a beosztás, s sajnos a második olyan hónapnak futok neki, hogy a heti két kötelező szabadnapom havi szinten csak egyszer van egymás mellé írva. Mivel a tegnapi és a mai napot kaptam egybe, így megpróbáltam kihasználni. A kormány általi intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban sok volt a tüntetés, így kérdés volt számomra, hogy vajon merre is kellene menni. Egy valami biztos volt, hogy fizetős dologba nem akarok belevágni. Így először jött a Hűvösvölgy. 

Azt már a korábbi bejegyzésemben leírtam, hogy sokat gondolkoztam azon, hogy vajon vásároljak-e egy okosórát, lévén a telefonon mindig mentek az épp aktuális applikációk, melyek mérték merre megyek, mennyi idő alatt teszek meg távolságokat. Végül ő lett a Honor Band 6, amely további löketett adott ahhoz, hogy kipróbáljam élesben is, de erről majd egy későbbi külön bejegyzésben.
Mivel java részben délelőttös leszek, így sajnos azzal szembesülnöm kell majd, hogy éjszakai programokat nem nagyon szervezhetek, valamint legkésőbb este tízre azért ajánlott ágyba kerülnöm, ha éppenséggel nem akarok elaludni, vagy kialvatlanul menni dolgozni. Az más kérdés, hogy ezzel kapcsolatban sok kritikát kapok másoktól továbbá azért az ismeretes, hogy Budapest éjszaka elég csodás tud lenni, így nem volt kérdés, hogy visszafelé kilátogatok és megcsodálom a zenélő szökőkutat. 

Most azért olyan sok időt nem töltöttem ott, ugyanis erőteljesen sikerült félrekalibrálnom az okosórámat, mely tulajdonképpen ahhoz vezetett, hogy a telefonom a 10%-os töltöttségi szintre merült. Még az év elején vettem egy külső akkumulátort vészhelyzet esetére, de sajnos persze most fordult elő velem az, hogy egy olyan táskát vittem magammal, amiben pont nem volt benne. Így igyekeznem kellett, hogy hazaérjek. Azért tettem még egy kis kitérőt a rózsakertnél. 

Mindezek után természetesen azonnal útba vettem a villamosmegállót, s meg sem álltam addig, míg ki nem értem. Ahogyan az lenni szokott természetesen pont az orrom előtt ment el, de komolyabb problémát nem csináltam belőle, hiszen öt percenként járt. Ennek köszönhetően készítettem pár fotót a kivilágított belvárosról, illetve arról, hogy mennyire is van leapadva a Duna. 

Gondolkozok azon, hogy ha továbbra is ilyen meleg lesz, s ilyen alacsony lesz a vízállás, akkor valakit ráveszek majd arra, hogy mi is nézzük le a híd lábához, ha már ennyien megtehetik. Mindenesetre bízom abban, hogy komolyabb anyagi problémával nem fogok szembesülni, habár egyelőre még rezsiszámla nem jött, de bízom benne, hogy nem lesz komolyabb probléma valamint majd szeptember első felében megkapom a már megérdemelt szabadságomat is. Addig pedig megpróbálom minél többet pihenni. 

Üdvözlet Honor Band 6

Nagyjából két hónapja voltam otthon, amikor az egyik volt kolléganőmmel találkoztam. Vele folytattam egy beszélgetést, mely szerint elég sokat sokat spórolok magamon, amelynek azért van alapja. Az okostelefonok nagyon sokat fejlődtek, s bizony sok hasznos funkciója van még akkor is, amikor az ember ezeket nem veszi alapul. Így egy ideje elkezdtem nézegetni, hogy vajon lenne-e értelme egy okosórát vásárolni lévén egyik kedvenc applikációm a Huawei Health lenne. Végül úgy döntöttem, hogy meglepem magam egy Honor Band 6-al, amely ráadásul most akciós árat is képviselt. 

Azt mindenképpen le kell írnom, hogy nagyon vigyázok az összes készülékemre. Eddig egyetlen egy sem ment tönkre, s mivel elég sűrűn használom az egészség applikációt, így úgy gondoltam elérhető áron tudom megvásárolni a legújabb akciós áron lévő okosórát. Ugyan nincs benne GPS, így Bluetooth kapcsolattal kell összekötve lennie a telefonnal, amely igazából nem akkora gáz függetlenül merülési szintjétől mindennap felrakom tölteni. Az mindenképpen felkeltette az érdeklődésemet, hogy több funkciót is tudok használni az órán, amelynek köszönhetően a telefon maradhat a zsebemben ezáltal még kevesebb az esélye annak, hogy esetleg megsérüljön. 

Természetesen mielőtt megvásároltam volna elolvastam pár tesztet, s megnéztem videót is róla, s ez alapján úgy döntöttem, hogy ár-érték kategóriában nekem ez lesz mindenképpen a befutó. Nagyon sok pozitív dolgot olvastam róla vélemények kapcsán, így aztán nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon nálam mennyire is fog beválni. Függetlenül attól, hogy évekkel ezelőtt az első mobiltelefon kézhezvétele után gyakorlatilag az óra használatot teljesen megszüntetettem. 

A beüzemelés elég gyorsan ment, s számos olyan funkcióra bukkantam benne, amelyről nem is tudtam, hogy van. Annak mindenképpen örülök, hogy nem kell kapcsolódnia a telefonhoz folyamatosan, hogy például a lépésszámot mérje. Bőven elég, ha mondjuk a nap végén bekapcsolva szinkronizálja magát az applikáció az eszközzel. Igaz némi kellemetlenséget okozott az, hogy nem friss megjelenéssel van dolgom, így aztán legalább öt frissítés érkezett meg egymás után hozzá valamint még fel is kellett töltenem. 

A kijelző viszonylag elég szép, s azt kell mondanom, hogy sem a mérete sem pedig a fényereje nem okozott nekem csalódást. Az már kérdéses, hogy majd mennyit fog majd kibírni, s mindenképpen tesztelnem kell majd azt a funkciót, hogy amikor elindítok egy edzést, akkor az mennyire fogja majd meríteni a telefont, hogy közben csatlakoztatva van az órához. Legtöbbször alvás előtt szoktam zenét hallgatni, s sokszor telefonhoz csatlakoztatott fejhallgatót használnok, s ha azt veszem alapul, akkor komolyabb merüléstől nem kell tartanom, de azért nem érdemes 50-60%-os töltöttséggel elindulni itthonról. Ámbár korábban beszereztem egy külső akkumulátort, szóval menet közben is fel tudom tölteni a telefont. 

A stressz mérés jó ötletnek tartom bár kíváncsi leszek majd arra, hogy milyen értékeket fog majd rögzíteni, amikor majd szépen a pulzusom feljebb megy, ha éppenséggel olyan dologgal találom magam szemben, amely eléggé felidegesít. Ugyan elég minimalistának tűnik így az óra, viszont a Huwei Health (magyar vonatkozásban Egészség) elég tartalmas statisztikát von le. 

Annak mindenképpen örültem, hogy az óra tűpontosnak mondható, hiszen amikor leültem beüzemelés után akkor rögtön felismerte, hogy pihenő funkciómat töltöm. Beállítható az is, hogy automatikusan érzékelje azt, hogy felismerje milyen edzés van folyamatban. Igaz én legtöbbször sétálni szoktam, de ha már azt is méri mennyi lépést teszek meg, akkor már megérte megvenni, hiszen akkor pontosabb képet kapok arról mekkora távolságot is teszek meg még akkor is, ha nem hagyom el a lakást. 

A beállítás egyébként nagyon egyszerű volt habár ehhez nagyban hozzájárult az, hogy magyar nyelv elérhető az órában. Ennek mindenképpen örülök, hiszen így sokkal kényelmesebb viselete valamint sokkal könnyebben meg lehet találni dolgokat. Az már csak egy plusz pont, hogy van benne telefonkereső funkció, ami mondjuk akkor lehet hasznos, ha éppenséggel az ember nem tudja hova tette le pontosan a készülékét. 

A zenelejátszás mellett még egy komplett statisztika is segítségünkre van, hogy pontosan tudjuk azt, hogy milyen tevékenységet is végeztünk az adott nap. A pulzust folymatosan méri, mindezek mellett pedig a zenelejátszást is lehet vezérelni az órán keresztül, ha éppenséggel kapcsolódva van a telefonhoz. Mondjuk nekem Huawei készülékem van, így nagyon könnyen tud csatlakozni, s a karibrálás sem okoz problémát. Az alvás funkciót is be lehet állítani mennyire legyen pontos. 

Összegezve nem bántam meg a megvásárlást még akkor is, ha GPS nincs benne, s így a pontosabb követéshez szükségszerű a telefonhoz való csatlakozás. Kérdés persze adott, hogy így mennyire fogja kibírni majd az akkumulátor mind az óráé mind pedig a telefoné. Az anyaghasználat és a kialakítás nagyon jónak tűnik. Ámbár van némi félelmem azzal kapcsolatban, hogy nem-e fog sérülni az óra, ha alvás közben is viselni fogom. De majd nagyjából egy hét múlva ismét teszek egy bejegyzést, hogy mennyire vált be. A készülék ára egyébként 14 és 17 ezer környékén mozog, tehát aki nem egy gagyit, de elfogadható minőségű okosórát szeretne annak az előzetes tapasztalatok alapján megéri beruházni rá.