Terminator Salvation: The Video Game (2009) Teszt

Platform: PC

Az, hogy Terminator rajongó vagyok, nem kérdés. Mondjuk abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a filmtrilógia és a széria is teljesen kielégítette az igényeimet, ami volt a franchise-zal kapcsolatban. Ez alól talán a negyedik rész képez kivételt, ami ugyan jó volt, de én ennél mérföldekkel többet vártam.

Magát a játékot (ami megjelenés napján egy hatalmas hibával került a boltok polcaira, amelyeket nem lehetett telepíteni) még májusban beszereztem ugyan, de maga a PC elavultságából adódóan nem tudtam kipróbálni, mivel pixelhibák tömkelege fogadott engem.
Ahogyan a film, úgy a játék se váltotta meg a világot a címmel ellentétben, de ennek ellenére én rendületlenül hittem benne, hogy ezzel én akarok tenni egy próbát.
Utolsó alkatrészt megvéve az épülő PC-mhez, ezzel teljessé téve azt alkalmat nyitott arra, hogy végre teljes egészében kipróbálhassam a játékot. Péntek este így örömmel telepítettem fel (háromszor), és örültem is mikor elindult. Első meglepetés az volt, hogy a gépem teljesen elegendő volt a futtatásához, a második meglepetés pedig az iszonyatosan jó grafika volt, ami minden bizonnyal sokkal jobb lenne Direct X10-el, de ugye ahhoz Vista/Win7 kellene, amit ugye a saját ökörségemből adódóan nem tudtam feltenni.

A lényeg az, hogy pénteken szóra tudtam bírni, s amit “csicsergett” az teljesen elnyerte a tetszésemet. Noha a kritikák és a vélemények a filmmel együtt csúnyán lehúzták a játékot, de egyszeri (s tervezem a többszöri) végigjátszásra nekem teljesen bejött, sőt, sokkal jobban tetszett, mint maga a film.

Habár a játékot eléggé lehúzta a kritika, s a rajongók egyaránt, de azt hiszem abban mindenki egyetérthet, hogy a Terminator-franchise egyik minőségileg is kiemelkedő játékát érte el az előzőkhöz képest, habár a Playstation 2 exkluzív Rise Of The Machines-zel nem játszottam.
Azon kívül, hogy átemel három karaktert, és pár típust nem sok köze van a filmhez, ami nem is baj, talán épp ez az, amiért nekem annyira bejött.

Alapszituáció roppant egyszerű: John Connor bőrébe bújva kell felkutatnunk pár túlélőt, akik a Skynet központjában rekedtek. Addig persze egy csomó feladatot teljesítenünk kell, jó pár gépet likvidálni, s persze ahogyan haladunk előre, úgy találkozunk újabb és újabb túlélővel, noha a főbb karaktereken kívül szinte mindenki meghal mire a játék végére érünk.

Monoton-e vagy sem? Nyílván nézőpont kérdése. Amennyiben nem tudjuk beleélni magunkat, akkor biztosan egy idő után azzá fog válni, hisz nem sok új géptípussal találkozunk a későbbiek során, s leginkább ez teszik ki a harc menetét. Típusuk nem, de számunk változik, habár nem mentem még neki igazán brutális nehézségi szinten, hogy lássam: az ellenünk harcoló gépek száma, vagy sebzési határértéke növekszik-e, esetleg mindkettő.

Fegyver típusból van egy boltnyi, de aktuálisan csak pár gránát, valamint két fegyver lehet nálunk. Ha kell egy újabb, másik akkor egyiket el kell dobnunk. Ez akkor gáz csak, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy a földön heverő valóban jobb-e, hisz nyílt harcnál elég nehezen tudunk tesztelgetni.
Noha a legkönnyebb nehézségi fokozaton vittem végig a játékot (hiába, időm kevés, igénylem a könnyű játékmenetet), de így is bőven volt olyan helyzet, amikor nem tudtam mit kezdeni, vagy többször meghaltam. Ez leginkább abból adódott, hogy a nemes egyszerűséggel Póknak “becézett” gépet csak hátulról lehetett likvidálni, vagy épp a 600-asok, melyeket a mellkasukon lehetett leghatékonyabb likvidálni folyamatosan soroztak minket a gépfegyverükkel.

Legtöbbször város különböző részein kell botorkálnunk, ekkor támadnak ránk a gépek. A legtöbb problémát a már említett Pókok és az időközben megjelenő 600-asok jelentik, de itt vannak még a repülő mini HK-is, melyeket elég egyszerű leszedni.

Egy idő után valóban egyhangú lenne, ha nem jönne egy kis metrózás, vagy egy kis buszozás, miközben Mototerminatorok próbálnak minket leszedni, igaz, remek célzással mi szedhetjük le őket, ekkor ismét érhet minket egy kis cyber orgazmus a robbanások láttán.
Döglött lenne a hangulat, ha nem lenne ott a zene. Ami leginkább közröhej tárgyát képezi, hogy talán épp ez a zenei hangzás illet volna a filmhez is, akkor talán jobb hatást ért volna el, mert bizony az új zeneszerző nem végzett valami jó munkát, nekem például egyáltalán nem tetszett, amit ott művelt. De a játék e téren megállja a helyét!

Összeségében nem bántam meg döntésem, hogy ennyit kellett várnom arra, hogy kipróbáljam, berántott a hangulat, de az tény, hogy másodszori kipörgetésre egészen biztosan elillan majd a hangulat, s marad egy unalmas, monoton játék.
Grafika, zene csillagos ötös, az irányításra sem lehet panasz, talán annyi, hogy GamePad-dal egyáltalán nem kompatibilis, kár, pedig azzal sokkal többet hozzá tudott volna adni a hangulathoz.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük