Huawei P50 Pro: Lesz-e feltámadás?

Viszonylag képben vagyok a műszaki termékekkel. Azokkal végképp, amelyekkel én is rendelkezek vagy érdekelnek. A mobiltelefonokkal már van egy kisebb problémám. A véleményem továbbra is tartom azzal kapcsolatban, hogy sok a gyártó ehhez mérten sok készülék jelenik meg évente még gyártón belül is. Ennek következménye pedig az, hogy nagyon könnyű „eltévedni”, amikor az ember vásárolni akar, s anyagilag kicsit vagy egyáltalán nincs korlátok közé szorítva. A márkákhoz való hűségem továbbra is töretlen, hiszen ha valami beválik, akkor miért is kellene azt lecserélni? Sokáig kitartottam a Sony mellett még egyszer szembe nem jött a Huawei és annak P8 Lite bemutatódarabja. Nem kell mondanom, hogy teszt elolvasása után azonnal vettem egyet, s azóta a márka iránt töretlen a hűség még akkor is, ha kapott némi szankciót, melynek köszönhetően egyre több cég hátrál ki mellőle. Engem eddig komolyabb hátrány nem ért, hiszen a felhasználási szokásaimból még egy olyan alkalmazás sem tűnt el a márkán belül, ami nélkül úgy érzem, hogy élni nem tudnék.
Rövid időn belül váltottam P50 PRO-ra, aminek az oka leginkább az volt, hogy volt egy megérzésem vele kapcsolatban továbbá képek alapján nagyon tetszetős volt. Ehhez még hozzátettek a videótesztek, így nem volt megállás. Mivel az én nevemen van az anyám előfizetése így megújításkor vásároltam egy újabb telefont. Jó pár írást és véleményt elolvastam, s azt gondolom, hogy sokan indokolatlanul húzzák le az utódot még akkor is, ha valóban nem nagy az előre lépés. Mostanság az elődöt is beüzemeltem, habár elsősorban zene lejátszóként működik. Mivel lassan fél év eltelt a vásárlás óta úgy gondoltam írok ismét a telefonról, ha valaki esetleg gondolkozna a megvásárlásán. 

Mi is történt a márkával? Majdnem tíz évvel ezelőtt eléggé felkapta több ismerősöm is a fejét az érdekesen csengő márkára. Nem volt megállás, hogy végül rákeressünk az interneten, s megnézzük mit is tud valójában. Nekem első körben Lite verziók voltak, s csak utána mertem egy szintet lépni. Ezek után jött a PRO változat. Ami nehéz szülés volt lévén az életemet nem a telefonon élem. Elsősorban ebből fakadóan én annak tudom ajánlani, aki hasonlóan áll a dolgokhoz, mint én. Zenét hallgat, telefonál, fényképez esetleg még kommunikációra alkalmas applikációkat használ. Banki ügyintézés sem problémás ámbár az OTP megszűntette a támogatottságát. Engem annyira nem érintett, hiszen a böngészőből is simán be tudok lépni, amit ritkán szoktam, mert laptopon nagyobb az önbizalmam főleg írás terén. De még így is meg tudom telefonon nézni az egyenlegem, s az érintéses fizetés sem hiányzott sosem. 

Elég komoly szereplővé nőtte ki magát a HUAWEI, így elég meglepő volt, ami vele történt. Az pedig végképp, hogy mobilszolgáltatónál mennyire lecsökkentek a választható készülékek száma, s ezen belül a márkák is. Nekem kissé ez negatív lépés, hiszen ha eljön az idő, hogy váltanom kell, akkor bizony komoly gondban legyek, hogy mit is csináljak. Mindeközben folyamatosan követem a fórumot, hogy naprakész legyek azzal kapcsolatban jött-e valami frissítés, de ott is egyre többen hátrálnak ki a márka mellől, mert bizonyos általuk közkedvelt applikáció nem hajlandó működni. Én ebből a szempontból szerencsés vagyok, hiszen minden megy, amit használni szeretnék továbbá nem a mobiltelefonon élem az életem, így nem érvágás, ha nem érhető el valaminek az online felülete. Véleményem szerint, ha valamit rögtön kell intézni, ami nem privát üzenet ott amúgy is komoly probléma lehet, amit nem lehet a telefonnal szemben felhozni.
Fél év nem kis idő, s elmondhatom, hogy a váltást egyáltalán nem bántam meg. A készülék gyorsabb, mint elődje. S számos alternatív áruház létezik, amelyből applikációt tudunk frissíteni vagy az általálunk kedveltre tudunk valami helyettesítő programot keresni. Eddig nekem hátrányom nem származott a kivezetett dolgokból, de elég komoly készüléknek tartom ahhoz, hogy ilyen gusztustalan módon történjen a piacról való kivezetése. Aki pedig adott neki még egy esélyt csak veszteségmentesen tudja továbbadni ha már nem dől be az interneten olvasottaknak. Mert úgy érzem több teszt több helyen kelletlenül lehúzza az új utódot. 

Tény és való, hogy nincs benne 5G támogatottság, ami egyébiránt nem érvágás nekem, hiszen az ország jelentős részén nem érhető el ez a fajta mobilinternet megoldás. Mindezek mellett az elődnél hiába kapcsoltam be előbb vagy utóbb visszaváltottam, mert egyszerűen zavart, hogy elég komolyan melegedett a telefon használat közben. Ebből kiindulva a P50 PRO kizárólagos 4G támogatottsága engem hidegen hagy. Az üzemidővel sincs panaszom, hiszen mint fentebb említettem nem a telefonon élem az életem. Az én használatomban ez annyit jelent, hogy akkor van bekapcsolva a mobilinternet, ha valamit használok, s amennyiben nem, akkor azonnal kikapcsolom, s alvó módba teszem a telefont. Így akár másfél vagy akár két napot is kibírhat. Azonban egy erősen igénybe vett nap után, amikor az internet mellett telefonálást is intézek és majdnem minden fél órában fényképezek ott azért szükséges a nap végén tölteni. De ez sem probléma, hiszen 66W-os töltő járt hozzá, aminek köszönhetően nagyon gyorsan fel lehet tölteni akár egy óra alatt. 

Ha fényképezésről van szó, akkor bizony nem tudok rosszat mondani. Egyszerűen tökéletes. Persze sok kritika éri ezt is, de azt gondolom, hogy egy telefonhoz mérten elég jól teljesít, s mindeközben remek az üzemidő is. Bátran ki lehet tenni háttérképnek az elkészült képeket, s ha az ember nem laptopon vagy PC-n nézi azokat és nagyít bele a részletekbe nem biztos, hogy észrevehető, hogy az adott kép milyen eszközzel is készült. Hasonló a véleményem a videókról is. 

A GOOGLE keretrendszer eltűnésének én kifejezetten örülök, mert nagyon untam azt, amikor egy új telefon vásárlása mindig azzal kezdődött, hogy majd egy óra volt a beállítása, melyből fél órányi idő a nem kívánt applikációk törlésével járt. Itt is vannak persze törlésre jogosult alkalmazások, melyet soha életben nem fogunk használni, de a rendszer nem engedi. De már nem akkora mennyiségű helyet foglal, ami miatt minket zavarnia kellene. Telefonálásban, s néha sms-ben sem vagyok lemaradva, s mindezek mellett zenei téren is jól teljesít. Internet és vezetéknélküli kapcsolat is zökkenőmentesen működik, habár tény, hogy ilyenkor gyorsabban merül a telefon. Ha nem megy semmi a háttérben, s este beteszem a fiókba reggelre jó eséllyel még 2%-ot sem fog merülni, ami valóban nagy szó. 

Összegezve azt gondolom, hogy a tavaszi vásárlásomat továbbra sem bántam meg. Vigyázok rá, tokban tartom, s mellé még egy szemüvegtartó textilt is kapott a készülék. Kérdés persze adott, hogy a jövőben mennyire fognak majd kihátrálni mögüle, valamint mennyire is lesz versenyképes főleg akkor, ha mondjuk a szolgáltatók is kiléptetik a készülék választékuk közül. Aki hasonlóan áll a mobilos témához, mint én annak továbbra is bátran tudom ajánlani. 

 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük