Magyar cím: Pinokkió
Azt gondolom nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Pinokkió történetét. Főleg úgy, hogy sok hasonszőrű alkotásban feltűnt. Bevallom gyermekként nem tartozott a kedvenc meséim közé, s talán nem is rémlik, hogy megnéztem volna a rajzfilm változatát. Ha láttam is, akkor minden bizonnyal elég kicsi lehetettem, mert emlékeim közt nem igazán találok olyan képsort, amely ezt alátámasztaná. A filmipar nem kis változáson ment keresztül, s mindezek mellett pedig látványban nagyot lépett előre. Így nem volt kérdés, hogy eljön az idő, amikor az új alkotások mellett megjelennek a remake változatok, s szépen lassan, de biztosan előkerülnek a rajzfilmek is, amelyek nem animált formában kerülnek ismét vászonra, hanem majd élőszereplős változatban. Volt olyan, amelyet kihagytam, mert rajzfilmként sem jött be. Most a sor Pinokkió történetén volt, aki meglepő módon nem mozivászonra került, hanem a stúdió saját csatornájára tette fel.
Elöljáróban mindenképp el kell mondanom, hogy a szereposztásnak kifejezetten örültem. Szerencsére nem volt egyetlen olyan karakter sem, amelyik kilógott volna a szerepéből, továbbá mindenképp öröm volt ismét képernyőn látni Tom Hanks-et, aki fizikai állapotát nézve jó állapotban van. Az alapkoncepciót azt gondolom nem kell senkinek bemutatni. Adott egy magányos férfi, aki fából farag magának egy gyermeket, s egyetlen kívánsága bárcsak életre kelne. Az égen feltűnő hullócsillag pedig teszi is, amit kell, hiszen az adott éjszakán a fiú életre is kell. Egyetlen probléma akad vele, hogy sajnos fizikailag továbbra fából faragott gyermek marad, akit másnap az őt készítő el is küld az iskolába. Azonban ott nem lesznek annyira befogadóak, s miután kizárják onnan elindul Pinokkió kalandja, amely tele van veszéllyel, s meglepő dolgokkal.
Az életre keltés persze nem ilyen egyszerű, hiszen akadnak szabályok, amelyet a fa fiúnak bizony be kell tartani. Mindezek mellett pedig egy tücsök vigyáz rá, aki ugyan igyekszik tenni a dolgát, de sajnos ő is el tud bukni. Az egyik legjellemzőbb tulajdonsága a faragott gyermeknek, hogy ha hazudik, akkor bizony megnő az orra. Ebből fakadóan egyfajta tanmesének is felfogható már maga a koncepció, hiszen azt gondolom kevés olyan ember van, aki gyermekkorában nem kapta meg azt bármely felnőttől, hogy ha hazudik, akkor bizony úgy jár, mint Pinokkió, azaz megnő az orra, ha hazudik. Emlékeim szerint ez a fajta tulajdonsága többször feltűnt a mesében, de a filmes változatban ezzel elég keveset foglalkoztak az alkotók, így némi hiányérzetem támadt, mikor véget ért a film.
Tény és való, hogy a film korrektnek mondható, ha megnézzük, hogy miből is táplálkozik. A technikai motívumok elfogadhatóak, ámbár tény az is, hogy aki ismeri az eredetit, s szereti is, annak minden bizonnyal egy élőszereplős film nem fogja megváltást hozni. Hiszen ugyanazt a történetet halljuk újra és újra annyi különbséggel, hogy megpróbálják reálisnak eladni. Nem mondom, hogy nem szórakoztam rajta, de be kell vallanom azt is, hogy minden bizonnyal nem fogom újra nézni sem ezt, sem pedig a rajzfilmet.