Dexter – New Blood: 1.évad

Ha sorozatokról van szó, akkor már nagyon nehezen szánom rá magam az újakra. Azok nem nagyon kötnek le, s a régiekkel pedig az a problémám, hogy nagyon sok a vége felé már tulajdonképpen nézhetetlen lett. Az időjárásnak köszönhetően nagyon sokat voltam most itthon, így számomra egy kisebbfajta meglepetés volt, amikor szembe kerültem azzal a ténnyel, hogy az egykor nagy kedvenc Dexternek bizony érkezik a folytatása. Bevallom nem is nagyon értettem, hogy miért, hiszen nem volt túl sikeres a zárása. 

Az alapkoncepció szerint Dexter felhagyott a gyilkolással, s a húgával egy kis városba telepedtek le. Bevallom nagyon sok mindenre nem emlékszem már a sorozat végével kapcsolatban, ami annak is volt köszönhető, hogy sajnos eléggé ellaposodott akkor már. S nagyon nem tudtam élvezni, de mivel más szórakozásom nem volt, így nem akartam akkor lelőni. Azonban nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is hoznak majd ki a készítők ebből az egészből. Már a címet sem nagyon tudtam értelmezni, mert mivel folytatásról van szó véleményem szerint elég lett volna egy kilencedik évadnak feltűntetni, mint egy új nevet adni a szériának. Mindenképpen jó ötletnek tűnt először, hogy feltűnik Dexter fia, azonban azt kell mondanom, hogy az események nagyon lassan csordogáltak, s kevés ismert karaktert hoztak vissza a készítők. Így aztán hiába kezdtem bele pár héttel ezelőtt talán a harmadik részig jutottam, s ha éppenséggel nem veszem elő újra a külső merevlemezt talán el is felejtem, hogy elkezdtem a sorozatot. 

Természetesen megvolt a kellő szabadidő, hogy nekiesek ismét, így úgy voltam vele, hogy végig nézem, ha már belekezdtem. Ha őszinte akarnék lenni akkor viszont azt kell mondanom, hogy megbántam. Sajnos a történeti rész nagyon lassan csordogált, s nem is igazán volt, ami lekötött volna. Tulajdonképpen elmondhatom, hogy a sorozat felétől már untam az egészet, s hálát adtam az égnek, hogy már akkor ültem neki, amikor az első évad már javában lement. Egyszerűen nem értettem, hogy ha már nem volt túl fényes a sorozat lezárása, akkor tulajdonképpen miért is kellett feléleszteni? Ha nem volt kitalálható az adott fordulat, akkor bizony unalmas volt. 

Semmiféle információt nem olvastam a szériával kapcsolatban. Nem mondom, hogy megbántam, hogy megnéztem, de számomra eléggé borzasztó volt. S nem csak a koncepció volt, ami végül belebukott a felélesztésbe, hanem a karakterek sem hozták azt a szintet, amit kellett volna. Mindezek mellett a színészi játékokkal sem voltam azért annyira elégedett, mert sokszor úgy éreztem, mintha a többség tulajdonképpen unná az egész. Folytatással kapcsolatban nincsenek információk, de úgy gondolom amennyiben lesz második évad azt én inkább kihagyom a fentiek fényében. 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük