The Last Of Us: Part II (2020) Teszt

Platform: Playstation 4

Ha a vizuális szórakozásról van szó, amely a odaszegez a TV képernyő elé, akkor inkább azt mondanám, hogy a sorozatok, s a filmek azok, melyek szóba jöttek nálam inkább. Ennek ellenére azért felkeltették a játékok is a figyelmem, de nagyon kevés volt az, amit ténylegesen ki is játszottam, s még kevesebb az, amely személyes kedvencem lett. Sokáig kizárólag számítógéppel rendelkeztem, amire nagyobb összeget nem mertem költeni még akkor sem, amikor beléptem a munka világába, s az anyagi keret jelentősen megnőtt, melyet erre a szórakozásra fordíthattam. Végül engedtem az általam felállított keretekből, s nagyobb összeget fordítottam számítógép fejlesztésre, mert egy multifunkcionális platformként tekintettem rá, amin nem csak játszani, hanem internetezni, filmet és sorozatot nézni is lehet, s nem utolsó sorban még zenehallgatásra is alkalmas, továbbá akár irodai munkát megkövetelő tevékenység is végezhető rajta.
A konzoloktól sokáig tartózkodtam, hiszen minek is vásárolnék belőlük, ha bármi elérhető számítógépre is? Aztán ahogyan jelen voltam különböző fórumokon fiatalabb koromban szembesültem az exkluzív címekkel, amelyek sokszor kivétel nélkül elég minőségi termékek voltak. Annak ellenére, hogy az anyagi keret engedte mégsem vágtam bele ebbe a világba egészen addig, ameddig nem szereztem tudomást, hogy ezek a gépek filmnézésre, s internetezésre is alkalmasak. Ennek köszönhető, hogy nyolc évvel ezelőtt a Playstation 3 változatot, s rá nem sokkal pedig a Playstation 4 változatát is kipróbálhattam a The Last Of Us-ból, amely az egyik személyes kedvencemmé vált. Azonban sok játékidőm nem volt benne, hiszen nem sokkal később az adott konzol egy villámkár áldozatává esett. Ebből fakadóan a folytatást sem tudtam kipróbálni. Azonban pár héttel ezelőtt újra tetőfokára rúgott az érdeklődés eme exkluzív címek iránt, így végül pótoltam a korábban tönkrement konzolt, s ezáltal magamévá tettem a játék második részét. 

Az első résszel ellentétben a folytatást két évvel a megjelenés után volt szerencsém végig játszani. A játék tulajdonképpen a negyedik generációs konzol záróakkordjaként is értelmezhető, s amennyire kedveltem az első részét hatalmas szerencsének élem meg azt, hogy ez idő alatt tulajdonképpen semmiféle olyan dologba nem futottam bele, amely jelentősen ronthatott volna a játékélményemen, mielőtt azt ténylegesen befogadtam volna. Előzetesek alapján annyira azért nem vett meg a játék annak idején is, így hatalmas elvárásokkal nem ültem le a képernyő elé. Mivel eredeti kópiáról van szó mindenképpen szót kell ejtenem arról, hogy nem kis vállalkozás volt megvásárolni azt, hiszen a konzolra szánt játékok évek múltán is elég borsos áron szokott mozogni. Ebből fakadóan azért bennem volt egyfajta félelem, hogy mi van akkor, ha végül csalódást fog okozni a játék. Igyekeztem mindenféle elvárást félre tenni, habár tudtam azt, hogy ez még önmagában semmit nem jelent.
Játékmenet csak az egyik része a szériának, amire azt gondolom sok panasz nem lehet. Fontos megjegyezni, hogy véleményem szerint ez az egyik olyan alkotás, amelynél nagy hangsúly van a történeten, s ezáltal az átvezető animációknak nem csak a helyén kell lenni, hanem tulajdonképpen úgy kell haladni előre, hogy az érthető, s élvezhető legyen. Mivel nagyon sok írás jelent meg a második részről, s már az első előzetesnél is felfedték a koncepciót a készítők nem árulok el nagy titkot azzal, ha összegezve kijelenthető, hogy az első rész a túlélésről szólt, addig a második a bosszúról. 

Mielőtt rátérnék a második rész történeti koncepciójára azt gondolom érdemes ejteni pár szót az első részről. Véleményem szerint a történeti része tökéletes arra, hogy sorozat vagy film készüljön belőle. Ismereteim szerint erről volt is szó többször, s talán még most is folynak a tárgyalások. Ellenben nagyon ingoványos talaj egy játékot mozivászonra vagy TV képernyőre adaptálni, hiszen az esetek többségében ezek bukással szoktak végződni. Szerencsések közé tartozom, akiknek van jó angol tudásuk, így az első rész tulajdonképpen nekem felért egy filmélménnyel. A kivitelezés megfelelő volt, hiszen megvolt az egyensúly az átvezető animációk és az aktív játékrész között. Az alapkoncepció is bőven szerethető volt, hiszen többszöri végig játszásra is le tudott kötni. Annak fényében végképp, hogy egy kicsit átgondolt, de nem hagyományos zombis alkotást kaptak a játékosok. 

Ahogyan az elődjének, úgy a folytatás is elsősorban a történetre támaszkodik, s erre épül fel az egész játékmenet. Függetlenül, hogy valóban gyönyörű játékról és nem kevés játékidőről van szó fontos kijelenti, hogy a történet olyan erős alapot képez, amely nem csak kötődik az előző epizódhoz, de tulajdonképpen előzmények nélkül nem érdemes nekiülni, mert nem biztos, hogy azt a játékélményt kaphatja bárki, amit a szóban forgó alkotás nyújtani tud. Ahogyan fentebb is írtam már az első előzetesben nagyon sok dolgot ellőttek a készítők, így nem gondolom, hogy bármilyen történeti elemet ellőnék azzal, ha pár szót ejtek a folytatás alapkoncepciójáról.
Mennyire érte meg folytatni a sorozatot történeti szempontból? Erre azt tudom mondani, hogy ezzel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Már az első rész is hemzsegett az emberi tragédiáktól, de mégis a két főszereplőre Joel-re, s Ellie-re összpontosítottunk, s drukkoltunk is nekik, hogy életben maradjanak a játék végére. S azt gondolom senkinek nem okozott csalódást az első rész zárása, hiszen ha választani kellene, hogy feláldozzunk valakit, akihez kötődünk, hogy megmentsünk sok emberi életet, akkor minden bizonnyal sokan az érzelmeikre hallgatnának, s nem érdekelné a többi ember sorsa. A második rész gyakorlatilag egy átvezető animációval kezd, amelyben Joel bevallja testvérének, hogy hazudott Ellie-nek, hogy immunitása jelentéktelen. A férfi és a lány azonban békésen éldegél a városban egészen addig, míg egy borzasztó esemény nem történik, amely rávilágít arra, hogy a biztonság csak látszat, s semmit nem ér, ha elvesztünk olyas valakit, aki számunkra fontos. Így a folytatásban Ellie útra kel, hogy bosszút álljon az említett eseményért. 

Mindenképpen egyet kell értenem azokkal, akik szerint az első rész egy kerek, s befejezett történet. Ugyanis ebben tökéletesen igazuk van. Pont ezért is érdekes a folytatás, hiszen a játék erősen épít a történetre, ebből a szempontból pedig nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon mit is hozhatnak ki a készítők ebből. Hiszen ugyanazt az utat logikailag képtelenség lenne bejárni, mint az előző részben. Ehhez pedig nagyban hozzájárul, hogy ahogyan a két epizód között úgy a játékban is elteltek évek, mire felvehetjük a fonalat. Azt mindenképpen jó döntésnek tartom a készítőktől, hogy azért visszakacsintunk az előző részre, s így néha kapunk korábbi évekből származó játékmenetet. Ezek többnyire nem kapcsolódnak a fő történeti szálhoz, de mégsem lógnak ki a koncepcióból, mert elég erős atmoszférát kapunk, aminek köszönhetően a játékost ez leköti. Mindezek mellett pedig bosszúra alapozva sokkal véresebb, s kegyetlenebb lett a folytatás, így kifejezetten okos döntésnek tartom, hogy olykor az alkotók visszanyúlnak az első részben felfedezhető ártatlansághoz. 

Ahogyan az elődben úgy itt is felfedezhető egyfajta egyensúly a történet és a játékmenet között. Ámbár mindenképpen meg kell említenem azt, hogy hiába szögezett a történet oda engem is a képernyő elé, azért néha akár több, mint tíz percnyi játékidőt is túllépheti egy-egy átvezető animáció. Ami első nekifutásra engem különösebb nem zavart, de mivel nem egyszeri végig játszást terveztem, s azért akarok még vele majd futni pár kört, de lehet a sokadik végig játszásnál már idegesítő lehet, ha az ember nem tud a konkrét játékra összpontosítani, ha teljességre törekszik. Ugyan az átvezető animációk kikapcsolhatóak és egyszeri gombnyomásra átléphetőek azért fontos megjegyezni, hogy a hosszúságukat azért említhetem negatívumként, mert szinte kivétel nélkül bennük található a továbbjutás kulcsa. Mindezek mellett pedig ha csak végig akarjuk játszani, azaz “átrohanni” a játékon még akkor is több, mint húsz órányi játékidővel kell számolnunk, ami nem kis idő. S kétlem, hogy bárki egy vagy második végig vitelre megjegyezné mi merre van, esetleg egyes szituációknak mi a megoldása. Amennyiben pedig elnyeri tetszésünket a játék, s nem egy vagy két végig vitelt tervezünk, akkor bizony az animációk hossza elég frusztráló lehet.

Fentiek fényében a játékidő a kiválasztott nehézségi szintnek köszönhetően megnőhet. Minden bizonnyal az alkotók ezt alapul vették, hiszen több szint közül választhatunk. A nagyon könnyű lehetővé teszi, hogy kisebb sebzést kapjunk, s az ellenfelek is könnyen legyőzhetővé válnak. Valamint a játék folyamatosan segítséget ad, ha elakadnánk, vagy elakadnánk. A könnyű nehézségi szint mondható átlagosnak, ahol kicsit visszább vesz a program a segítségből. A közepes nehézségi szint már látható változást hozhat, aki szereti a kihívást, hiszen itt a felszerelések korlátozottak, s az ellenfelek is keményebbek. A kemény nehézségi szint ez emel egyet az előzőn, míg a túlélő már csak azoknak ajánlott, akik tisztában vannak azzal, hogy az előre jutást a játék erősen korlátozza. Ezt követi az utolsó nehézségi szint, amely tulajdonképpen véleményem szerint arra erősít, hogy egy adott játékos mennyire kitartó, s türelmes, mert szinte játszahatatlanná válhat a játék ezen a szinten. 

A nehézségi szint egyik legfőbb eleme a játéknak. Nem szégyellem bevallani, hogy mivel nem tartom magam nagy játékosnak, s mindezek mellett pedig a szabadidőm a munkám és magánélet miatt korlátozott, így úgy voltam vele, hogy mindenképpen ezen a szinten akarom magamévá tenni a játékot, mert abban nem látok semmi szórakozást, ha valami felidegesít, vagy felemészti a türelmem. Az elődöt jól ismerve sejtettem, hogy ez nem azt fogja jelenteni, hogy nagyon könnyen tovább lehet jutni, mert bőven vannak olyan helyzetek, amikor a nehézségi szint nem segítség. Hiszen sokszor kell gondolkodni, s emellett meggondolni, hogy hogyan akarunk egy-egy akadályt legyűrni. Hiszen a könnyű nehézségi szint még önmagában nem jelenti azt, hogy simán átfuthatunk a játékon, valamint nagyon könnyen legyőzhetjük az akadályokat. Hiába segít a program sokszor, s végig elhalmoz minket tanácsokkal számomra még így is akadtak olyan részek, amelyeknél olyan érzetem volt, mintha a legnehezebb fokozaton választottam volna. Mint ahogyan fentebb írtam az átvezető animációk meghatározóak, hiszen majdnem kivétel nélkül a tovább jutás kulcsa bennünk rejlik. Nem igazán olvasgattam a játékkal kapcsolatban sokat sem a megjelenés előtt, s utána sem, így annak ellenére, hogy elég jó angol tudással rendelkezem nekem nem csak nagy meglepetés, hanem egy hatalmas meglepetés volt, hogy a játék indításakor nyelvválasztások között fellelhető a magyar. Így aztán teljesen honosítva érhettem a végére, amely olykor nagy segítség volt, hiszen nem minden angol szót ismerek én sem. 

Ha az előre jutást hoztam fel az előző bekezdésben, akkor mindenképpen muszáj erről pár említést tennem. Mint ahogyan fentebb is írtam nem tartom magam nagy játékosnak, így aztán abban semmiféle kihívást nem látok, ha elég sokáig szenvedek egy játékkal, mert nem tudok továbbjutni. Így aztán nekem elég egyértelmű volt, hogy szinte a legkönnyebb nehézségi szintet fogom választani a folytatással kapcsán. Annak kifejezetten örültem, hogy akadtak olyan helyzetek, amikor tényleg le lehetett rohanni az ellenfelet, s ha elegendő munícióval és felszereléssel rendelkeztünk, akkor ezeket szinte sikeresen véghez is vittük. Ha alapul veszem a véleményeket, és a teszteket, akkor a második részt sok kritika érte a játékidővel kapcsolatban, ami bizony nem túl rövid. Ezzel kapcsolatban nekem is vegyes érzelmeim alakultak ki, hiszen nem kis időm van Ellie történetének folytatásában. 

Mint ahogyan fentebb is említettem az nekem egy kicsit öröm volt, hogy akadtak olyan szituációk, amikor tényleg simán tovább lehetett jutni azzal, hogy lerohantuk az ellenfeleinket. A játékidő ezzel azonban nem lett kevesebb, hiszen akármelyik nehézségi fokozatot választjuk bizony így is tele van a játék olyan szituációkkal, amikor aztán tényleg oda kell figyelni. Sokszor kell alkalmazkodni a rejtőzködést, továbbá ha a lerohanást választjuk, akkor bizony nagyon felszereltnek kell lennünk. Amennyiben csak “át akarunk rohanni” a játékon, akkor bizony ezt a fajta harcrendszert választva elég karcsúnak kellene, hogy legyen a játékidő mire végig érünk a történeten. Nekem első körben az volt a legfontosabb, hogy a történet végére érjek, hogy közben ne szaladjak bele semmiféle spoilerbe az internetnek köszönhetően, valamint később jobban elmélyülhessek majd a játékban. Ellenben a lerohanás nem mindig volt opció, hiszen szinte majdnem kivétel nélkül akkor volt sikeres, ha szépen sikerült mindent összeszedni. Ehhez pedig nem kellett mást csinálnunk, mint hogy átkutassunk mindent. Nehézségi szinttől függően hatalmas várost kapunk, s rengeteg olyan hellyel, s helyszínnel, ahol sok mindent megtalálhatunk, s összegyűjthetünk. Ha a lerohanást választjuk, akkor pedig szembe kell néznünk azzal, hogy elég felszereltnek kell lennünk, amihez elengedhetetlen, hogy miközben haladunk előre szinte mindent átkutassunk, s megnézzük, hogy nem hagytunk-e hátra valamint. Arról nem is beszélve, hogy emberi karaktert irányítunk, így hát a raktározási lehetőségünk is elég szűkösek. 

Mint ahogyan fentebb is említettem a folytatásnak – csak úgy, mint elődjének – nagy hangsúlya van a történetnek, amire támaszkodik a játék, ha a helyszíneket vesszük alapul. Az első rész bő egy évet foglalt magába, így aztán megcsodálhattuk a környezetet kora tavasztól a késő télig. Nagy teret kaptunk annak idején az alkotóktól, s sok lehetőségük is volt, hiszen a két karakter egy egész országot utazott át, hogy eljusson a végcélig. A történetvezetése elég egyenletesnek találtam, addig kíváncsi voltam, hogy a második epizód esetében ez hogyan is fog felépülni, hiszen itt Seattle utcáin kell bolyonganunk java részt, s a történet összesen négy napot ölel fel. Ebből fakadóan pedig meglepő lehet a játékidő hossza, s minden bizonnyal a készítők ezért is döntöttek úgy, hogy a nagy sikert aratott előddel szemben itt komolyabban hozzányúlnak az idővonalhoz, valamint nem csak a fő karaktert fogjuk irányítani. Ezt viszont sajnos én negatívumként éltem meg. 

Ahogyan fentebb is írtam, hogy nem vagyok nagy játékos, tehát én annyira nem görcsölök arra rá, hogy valamit minél nehezebb módon játszak végig, vay hogy mindent begyűjtsek, amit csak lehet. Mindezek mellett pedig az extra hosszú játékidőért sem szoktam rajonganak, hiszen, ha csak ki akarok kapcsolódni, akkor kissé frusztráló lehet, ha valaminek nekiülnék ismételten, és ahhoz naponta több órányi játékidőt kell beleölnöm. A második résszel kapcsolatban ez kicsit frusztráló volt, hiszen többbször fordult elő, hogy játék helyett más időtöltést választottam, vagy csak egyszerűen nem volt kedvem játszani. Mint ahogyan fentebb, ha mindent fel akarunk fedezni, és nem ugorjuk át az átvezető animációkat, akkor bizony több, mint húsz órányi játékidővel szembesülhetünk. Ezt úgy oldották meg az alkotók, hogy az ellenfelet is kell majd irányítanunk, valamint az idősávba is jelentősen belegyúltak, hiszen nagyon sokszor nem a jelenben vagyunk. Én ezt azért éltem meg negatívumként, mert a történet vége érdekelt, így nekem idegesítő volt, ahogy haladtam előre, már éreztem, hogy túl vagyok például a játék felén, és akkor történetileg kaptam egy pár héttel, vagy egy évvel ezelőtti történeti szálat. Aminek köszönhetően nyilván látható volt különféle időjárási tényezők is, így nem maradtak ki a hófedte területek, vagy az esőáztatta növényzet. A történet is elég erős tud lenni helyenként, és mivel az ellenfelet is megkapjuk irányításra, így aztán sok mindenbe bepillantást nyerhetünk. Így eldönthetjük, hogy, amit teszünk az mennyire jó, vagy mennyire nem, továbbá sok mindent megtudhatunk. Habár olykor elég frusztráló tud lenni az ilyen karakterváltás, mert történetben nehezebben megyünk így előre. 

Mint ahogyan említettem több idővonalat is kapunk, s ennek kapcsán többféle területet is. Hiába beszélünk négy napról, így is kapunk hófedte területeket. Aki ismeri a fejlesztőcsapat munkáját az bizony tudhathatja, hogy grafikailag csodákat tudnak művelni. Ez a második résszel kapcsolatban igaz, hiszen tulajdonképpen egy olyan Seattle-t kapunk, amelyet visszakövetelt a természet magának. Magas füvek, amelyek taktikailag is fontos szerepet játszanak, vagy elhagyatott épületek, ahová bemegyünk és csak ámulunk, hogy mennyire jól sikerült megalakítani egy apokalipszis utáni világot. Mindezek mellett a téli időjárást is élethűen sikerült megalkotni, s szinte érezhetjük a karakterekkel együtt, hogy mennyire hideg lehet, amikor mondjuk beszélnek, s látszik a lehetük. Kifejezetten érdekes így a harcrendszer is, hiszen szinte minden egyes vér cseppet lehet látni. Annak kifejezetten örültem, hogy az első résszel ellentétben, addig a folytatásban sikerült a harcrendszert fejleszteni. Ugyanis az előddel kapcsolatban többször éreztem azt, hogy amennyiben az ellenfél kapott egy fejlövést, az nagyon sokszor nem halt bele. Addig itt ez finomították, tehát, ha feltaláljuk magunkat, akkor bizony könnyen egy fejlövéssel földre teríthetjük az ellenfelet. Persze ehhez is óvatosság társul, hiszen, ha zajt csapunk, vagy folyamatosan világít az elemlámpánk, akkor felhívjuk magunkra a figyelmet. Így aztán nem árt a csendes gyilkolás használata, vagy pedig hangtompító beszerzése, esetleg íj használata, amellyel halkan ölhetünk. 

Az első résszel ellentétben itt azért van értelme végig játszani a játékot. Ugyanis a készítők készültek arra, hogy akinek valamennyire is elnyeri a tetszését a játék, az ösztönözve legyen arra, hogy ismét végig vigye azt. Ahogyan fentebb említettem több nehézségi szint közül választhatunk, de már az első indítás után elérhető az extra menü, ami az első végig játszás előtt természetesen zárolva van. Ahogyan azt megszokhattuk a Sony konzoljától egy csomó trófeát nyerhetünk el, s emellett pedig egyre több mindent tudunk feloldani, ahogy haladunk előre. Amikor viszont végére érünk a játéknak, akkor az extra menü azonnal elérhetővé válik a játékos számára, amelynek zárolása nem meglepő, hiszen nagyon sok olyan tartalom van ott, amellyel ronthatunk a játékélményen, ha elsőre futunk neki. Ilyenek lehetnek a fejezetekről készült vázlatok, vagy a grafikai elemek alkotása. Az összes megszerzett tárgy és fegyver elérhető, tehát ha megfelelő menüre kattintunk, akkor még könnyebb vagy nehezebb lehet a játék. 

A Naughty Dog valóban csodát tud művelni. Bevallom első körben ez volt az a játék, ami miatt újra vásároltam konzolt még, ha használt is az adott gép. Én azok közé tartozom, akik vegyes érzelmekkel keltek fel végül a képernyő elől. Egyrészről ez tényleg lehetett volna rövidebb is. A történeti szálak pedig nem épp kielégítőek. Drámát kapunk szinte minden utca sarkon, s a játék közepénél már el sem tudjuk dönteni, hogy ha esetleg van döntési lehetőségünk, akkor mit is tegyünk. Mindezek mellett pedig az ellenfél felett is kapunk irányítást, így aztán a készítők rendesen össze tudják zavarni a játékost, ha az tulajdonképpen ugyanolyan játékra vágyik, mint amilyen az első volt. Ráadásul a több szálon futó történet eléggé megnyújtja a játékidőt, aminek köszönhetően az ember egy idő után elkezdheti azt unni. Arról nem is beszélve, hogy több olyan jelenetet kapunk, amiről azt feltételezhetjük, hogy végére értünk a játéknak. Ekkor jön egy újabb jelenet, és megyünk tovább az elnyújtott történetben. A végén pedig azon gondolkozhatunk, hogy ez biztos jó döntés volt? 

Összegezve az én véleményem, hogy a folytatás egy jól sikerült játék. Látványra, és a játékmenetre nem lehet panasz, és ha az ember belelendül, akkor bizony nehéz letenni a kontrollert. Mindezek mellett kicsit szabadabb lett a táj, így én többször sikeresen el is tévedtem, vagy csak egyszerűen nem tudtam merre kell mennem. A történet valóban elüt az átlagtól, mint az első rész esetében, azonban itt nagyban rányomja a bélyegét, hogy több szálon fut és több idővonalon. Én azok közé tartoztam, akiknek nem mindennapi tevékenység a játék, így aztán a több, mint húsz órányi játékidő eredménye nálam az volt, hogy konkrétan három hét volt mire a játék végére értem. Ha csak a második részt kellene alapul vennem, akkor egy nagyon jól összerakott és látványos programot kapunk, amelynek történetileg vannak hiányosságai, s folytatásért kiált. Ellenben, ha választanom kellene, hogy melyik a jobb az első vagy a második rész, akkor részemről az elsőre szavazok. A vételt nem bántam meg, mert megvolt rá a keret, s az időjárás sem kedvezett a szabadtéri tevékenységeknek, így bennem törést nem okozott a folytatás. Viszont tény, hogy nem a közeljövőben fogok ismét nekikezdeni, ha már az extra tartalmaknak köszönhetően még könnyebben végig vihető a játék. 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük