Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.
Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.
Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.
Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.
