Amióta a hétköznapok részévé vált a mobiltelefonok világa, úgy szinte havi szinten jelennek meg új készülékek, s fél évente érkeznek erősebbek, melyek úgymond státusz szimbólum egyesek számára. Régebben előfordult, hogy egy éven belül két készülékváltásom is volt, melynek egyik oka a „sufni” GSM boltokban való vásárlás és/vagy nem megfelelő tájékozódás volt. Azóta ezen a téren változtam, hiszen egyrészről nem csak nyomon követem az adott teszteket, hanem megváltam a márkahűségtől is. Így történt, hogy a Sony kivált az életemből, és érkezett helyette a Huawei, amelynek eddig két készülékét birtokoltam: P8 Lite, P9 Lite (2017). Mindkettővel megvoltam elégedve, mert semmi hiba nem volt velük.
A házon belüli készülékcsere jelen esetben garancialejárat miatt történt. Jelenlegi készülékem garanciája jövő év áprilisáig érvényes, így úgy döntöttem év közben, hogy decemberi fizetésemből új készüléket vásárolok, s a korábbit pedig eladom, s ezzel is pénzt spóroljak. Végül sok elolvasott teszt után győzött a Huawei Mate 20 Lite.
Én az a fajta vagyok, aki vigyáz a készülékeire. Egyet sem „sikerült” eddig még eltörnöm, vagy elrontanom, s bízom benne, hogy ez továbbiakban is jellemző tendencia lesz. A vásárlást decemberre időzítettem, karácsony előtt, hiszen ekkor nagyobb az esélye, hogy minél többért tudom továbbadni a jelenlegi készülékemet még négy hónapnyi garanciával.
Elolvastam sok tesztet, s ugyan a méretével van némi problémám, de úgy döntöttem, hogy bízom benne, hogy decemberre azért veszít az árából, és a korábbi készülék eladásával elég korrektre tudnom majd kihozni az árát. Mindezek mellett korrekt, és erős készüléknek tűnik, amely főleg kamerában és szoftverezettségben lehet erős, s a belső háttértárról már nem is beszélve. Mai napon leadtam a rendelésemet a tokra, hiszen eme készülék is üveg hátlappal rendelkezik, továbbá igencsak csúszós emiatt. Én pedig szeretek vigyázni a dolgaimra.

Jelenlegi ára 120 ezer környékén mozog, de bízom benne, hogy decemberre lemegy 100-ra, és a jelenlegi telefonomat el tudom adni olyan 30 környékén.