The Comeback – 1×01 (Pilot)

Magyar cím: A visszatérés

Íme még egy olyan sorozat, amiről hallottam, s szerettem volna nagyon, de nagyon bepróbálni, de idővel nem jöttem ki elég jól, illetve a sorozatot se találtam sehol. Mit is kell tudni a sorozatról? Nagyjából azt, hogy annak idején az HBO saját gyártású szériája volt, de az első évadnál többet nem ért meg, ugyanis a csatorna kíméletlenül elkaszálta. Igazából erről nem nagyon hallottam, vagy legalábbis tökéletesen elmenetem mellette, így meg is lepett, amikor már arról olvastam, hogy fel akarják támasztani.
Mindezek mellett idén nyáron a Friends újranézése volt napirenden, így már nekem nem is volt kérdés, hogy ezt a sorozatot is be kell próbálnom. Szintén ahogy olvasgattam a többségnek nem tetszett, akkor ezek szerint megint a kivétel vagyok, akinek igen.

Teljes bejegyzés

Constantine – 1×01 (Pilot)

Évről évre egyre kevesebb szériát követek nyomon. Egyrészt a régiek közül már nagyon sok véget ért, vagy éppenséggel az anyacsatorna kaszálta el, vagy nemes egyszerűséggel kifulladt, s én már nem tartozok a nézői közé. S mindezek mellett az újak viszont nem elég erősek.
Az idei upfronts is olyan volt, hogy lényegesen kevés olyan széria volt, melynek bemutatkozó epizódját valóban vártam. Képregény vonal nálam teljes mértékben kimaradt, de a filmet láttam, tetszett. Így fel is kaptam a fejemet, amikor bejelentésre került, hogy ősszel érkezik a Constantine sorozat. Nyáron ugyan került ki egy preair változat, de olyannyira nem voltam magamnál, hogy egyszerűen nem jutott rá időm. Egyébként sem voltam azért teljesen rákattanva, ugyanis majdnem biztos volt, hogy mire adásba kerül majd lesznek benne változtatások is.

Teljes bejegyzés

The Sims 2: Castaway Stories

Platform: PC

Minden bizonnyal kevés olyan ember van, aki otthonosan mozog a virtuális világ szórakoztatási szekciójában, aki ne hallotta volna a The Sims nevet. Ez a játék, amely emberek millióit bolondít meg, melynek fejlesztője kiegészítők formájában akár több bőrt is le tud húzni a játékról anyagi értelemben. Van, aki iszonyatosan imádja, hogy szinte más játék nem fér meg mellette, de akad olyan is, aki teljesen kifordul magából a címet meghallva, s csak ontja magából a negatívumokat, de az esetek többségében majdnem mindig megtalálható az alapjáték, illetve a kiegészítők a számítógépén.

Annak idején még iskolás koromban egyszer úgy jött el az osztálytársam hozzám, hogy azt mondta majd hoz valami jó játékot. Én igazából csak néztem rá kerek szemekkel, hogy vajon mi rejtőzhet a The Sims név alatt. Nem kellett egy óra, s annyira belelendültem, hogy nem tudtam otthagyni. Nem ment. Majd folytatódott az őrület a The Sims 2-vel. Aztán megérkezett a harmadik epizód is, amely mérsékelt pozitívumot tartalmazott nekem, így gyakorlatilag már a negyedik kiegészítő előtt elvérzett úgy, hogy nagyjából tíz órányi játékidő, ha volt benne. Lassan teljesen érdektelenné váltam a szériával kapcsolatban egészen addig, míg idén nem jött a negyedik rész. Kíváncsiságom határtalan volt, de talán a széria egyik legnagyobb bukása volt számomra. Ugyan a parancsikon minden áldott nap farkas szemet néz velem, de foglalkozni azóta se foglalkoztam vele. Azonban a negyedik rész kapcsán előkerültek a korábbi epizódok, s egyik legkellemesebb meglepetést produkáló The Sims 2: Hajótörött krónikák is, mellyel tettem egy kellemes utazást tegnap délután.

Teljes bejegyzés

Web Therapy – 1×01 (Pilot)

Magyar cím: Web terápia

Nagyon sok helyen olvastam már a Web Therapy nevű szériáról, de az igazság az, hogy szinte nem találtam semmilyen hozzáférést a sorozathoz. Nem tudom, hogy tényleg ennyire eltűntek az epizódok a virtuális világból, vagy pedig én voltam eléggé szétszórt, hogy találjak akár egyet is. Lényegtelen jelen pillanatban, ugyanis sikerült az első évadra szert tennem, így tegnap úgy döntöttem, hogy mindenképp teszek vele egy próbát.

Teljes bejegyzés

Az év utolsó kirándulása?

Mostanság igencsak rákaptam a fotózásra (elég csak az erre született kategóriát megnézni), ami leginkább abból fakad, hogy szeretek mindent megörökíteni, ami nekem tetszik, vagy vizuálisan értékelhetőbbé tudják tenni az általam megírt bejegyzéseket. Így nem is volt kérdés, hogy ma is fognak majd készülni, ugyanis a szép idő annyira vonzó volt, hogy nem tudtam tovább itthon ülni.

Mindegyik évszakban van olyan, amit szeretek. A hamisítatlan ősz már egyébként is itt van, bár azt nem szeretem, hogy kora reggel, illetve késő reggel gyakorlatilag a fagyhalál kerülget, s napközben pedig csak pár fok kellene ahhoz, hogy strandidő lehessen.
Előrejelzések alapján azonban ez az idő nem fog sokáig tartani, így bejön majd az az időszak, amikor nem mozdulok ki itthonról, vagy ha igen, akkor a helyszín egy másik épület lesz. Mindenesetre a mai napot mindenképp ki akartam használni, így most kutyasétáltatás, s zenehallgatás nélkül tettem egy elég nagy sétát délután, mely elég sokat javított a fáradtságból fakadó szúrós hangulatomon.

A képek alapján nem a legnagyobb, s leggyönyörűbb helyszín egy tópart, azonban zöld övezet, illetve a víz eléggé nyugtató hatású tud lenni. Valamennyire tudta ellensúlyozni a munkából rám ragadt negatívumokat, azonban ha megnézem az időjárás előrejelzést, s illetve a novemberi munkanapjaim számát akkor bizony sajnálom, hogy feltehetően eme kirándulás idén már az utolsó lesz ebben formában.

The Job Lot – 1×01 (Pilot)

Mostanság nagyon sokat nyekergek, ha a vizuális szórakozásról van szó. Filmekből is egyre kevesebb van, amely bejön, s esetleg többször is megnézném. Azonban munka, s magánélet mellett olykor maximum csak egy sorozat epizódot tudok beszuszakolni. Nekem viszont mindenképp fontos, hogy szórakoztató legyen.
Még diákkoromban rászoktam, hogy ha valamit elkezdek, akkor bizony végig is nézem. Mióta dolgozom azóta pedig arra szoktam rá, hogy ha valami évad, illetve sorozat közben elromlik, akkor abbahagyom a nézését. Mivel nagyon sokat befejeztem, illetve befejeződött, így elég kevés széria az, amit nyomon követek. Általában a munkába indulás előtt mindenképp valamit megtekintek, így fontos volt a nyitott szemmel járásnál a játékidő is. Több plakátjába botlottam a The Job Lot-nak, s végül úgy döntöttem, hogy húsz perc nem hosszú idő, bepróbálom.

Teljes bejegyzés

Friends: 10.évad

Magyar cím: Jóbarátok

10 évad. 239 epizód. Ennyi volt a Friends. Sorozathiány közepette nekem mindenképp szükségem volt egy olyan szériára, amely fel tud vidítani, s meg is tud nevettetni. Mivel jelenleg az általam nézettek között nincs ilyen, így úgy döntöttem nagyjából két hónappal ezelőtt, hogy az epizódok rövidsége miatt mindenképp újranézem. Ha nem is „fő műsoridőben”, akkor majd munkába menet előtt egy, vagy két részt lenyomok, hogy valamennyire feldobja majd a napomat.
Tetszeni tetszett, de nem voltam annak idején a rajongója. Amikor a TV2 behozta, akkor ha az emlékeim nem csalnak, akkor nagyjából az ötödik évadig volt megszakítás nélkül. Ekkor vette fel a csatorna azt a szokását, hogy amikor az HBO levetítette az épp aktuális legújabb évadot, akkor az új részeket nem heti, hanem napi rendszerességgel sugározta. Így történhetett meg, hogy az évadok között kellett várni legalább 11 hónapot. A DVD-kbe beruháztam volna, de sajnos anyagi keretem diákként nem volt, az újabb kiadás pedig olyan szinten gusztustalanul igénytelen lett, hogy arra szavak nincsenek a technikai specifikációkról nem is beszélve.

Teljes bejegyzés

The Flash – 1×01 (Pilot)

Egy ideje már csak lesek ki a szemhéjam mögül, hogy milyen szériák is kerülnek bemutatásra. Köszönhetően ezeknek a műfajának lassan, de biztosan tíz alá redukálódott azoknak a szériáknak a száma, melyeket tényleg nyomon követek. Mostanság pedig a tévés iparban is látszik, hogy egyre inkább ráálltak a képregényen alapuló sorozatokra. Bevallom kicsit nekem már soknak tűnik, ha alapul vesszük, hogy a moziba is mennyi kerül fel műsorra mostanság.
Sokaknak virtuális orgazmust okozott a hír, mely szerint a The Flash is képernyőre kerül. Én ugyan úgy voltam vele, hogy majd megtekintem, de azért sok esélyt nem adtam neki, hisz nem nagyon érdekel sem a karakter, sem pedig a téma. Ugyan már nyáron kikerült a netre a bevezető epizód én úgy döntöttem, hogy mégis megvárom a végső változatot, amely majd a képernyőre kerül.

Teljes bejegyzés

Primeval – 1×01 (Pilot)

Magyar cím: Őslények kalandorai

Gyerekként iszonyatosan odavoltam az őshüllőkért. A Jurassic Park olyan féle vizuális hatást ért el hangulatával karöltve, hogy bizony nem volt megállás. Az általam zseniálisnak tartott alkotás hihetetlenül rányomta a bélyegét vizuális szórakozásomra, így nem is tudom, hogy nagyjából mennyiszer néztem meg (megsúgom, bőven száz felett lehet a megtekintések száma). Azóta természetesen megállíthatatlan vagyok, s bizony ha akad olyan alkotás, melyben dinoszauruszok vannak akkor nincs megállás, s muszáj megnéznem. Rengeteg ilyen volt, amit bepróbáltam, de sajnos egyik sem ütötte meg nálam a szintet.
Annak idején már szembe találkoztam a Primeval című sorozatnak, de a low-budget kategóriába eső szériának már az első részét sem tudtam elviselni. Azóta eltelt majdnem négy év, s (elsősorban) unalmamnak is volt köszönhető, hogy végül csak nekiültem még egyszer, s megnéztem a bevezető epizódot.

Teljes bejegyzés

Friends: 9.évad

Magyar cím: Jóbarátok

A sok munkának köszönhetően nem nagyon tudok haladni a sorozattal napi maximum két epizódnál többel. Az egész napos esős időnek köszönhetően azonban az évad felét gyakorlatilag egy délután alatt le tudtam nyomni.
Annak idején emlékszem, hogy sokaknál vizuális orgazmust váltott ki magukból, hogy megjelenik a széria DVD-n, s én nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem tulajdonosa egy ilyen kiadásnak. Azóta persze látott már napvilágot több is, s mivel csak DVD formátumban jelent meg, így igényt már nem tartok rá. Azért halkan jegyezném meg, hogy a legutóbbi kiadás a gusztustalanul igénytelen címet simán kivívhatja magának. A lényeg jelen pillanatban nálam, hogy a kilencedik évadot is letudtam.

Teljes bejegyzés