2014 április havi bejegyzések

Öt év nagyon hosszú idő. Szerintem nem csak nekem, hanem másoknak is. Amikor kedvem támadt egy kicsit nosztalgiázni, akkor többnyire mindig visszaolvastam az előző bejegyzéseket. Igaz, egy bizonyos idő után már eléggé keresztbe állt a szemem, így gyakorlatilag a huszadik írás után már inkább abbahagytam. Annak idején nagyon tetszettek különféle blogok, így végül úgy döntöttem, hogy akkor én is beszállok a bloggerek világába. Ezt nem bántam meg, hisz a mai napig aktívan ügyködök annak ellenére, hogy sokszor bizony idő híján sok minden csúszik. Az eltelt idő alatt eléggé sok minden változott velem kapcsolatban, s környezetemmel is, s változtam is, nem keveset. Utóbbival kapcsolatban annyi a személyes véleményem, hogy talán ezek pozitív irányba történtek. A bejegyzéssekkel kapcsolatban többnyire mindig ugyanaz volt, mint jelenleg is, hogy mielőtt már leültem a gép elé már volt egy kezdetleges vázlat, hogy mit és hogyan próbálok majd értelmesen leírni. A helyzetjelentés kategória közel áll szívemhez, hisz annak ellenére, hogy magánélet számomra szent és sérthetetlen, de igyekeztem minél többet leírni anélkül, hogy annak bármiféle következménye lehetne, illetve bárki számára sértő legyen. Az elmúlt időszakban azokban az ebben a kategóriában lévő bejegyzések száma eléggé megritkult, s lecsonkult, s mindig tologattam, hogy mikor is legyen egy újabb bejegyzés. Gyakorlatilag ez jellemző volt az én magánéletemre is, ahol ugyanez a fajta viselkedés volt jelen. Inkább tologattam a dolgokat, mert úgy láttam nem lenne értelme megnyilvánulni, bárhová elmenni, ha épp nincs olyan kedvem, esetleg nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy ezeket a dolgokat megtehessem. Egyébiránt sem vagyok az a nagyon panaszkodós fajta, s problémák tömkelegéről is csak az tudott teljes mértékben, aki közel állt hozzám, illetve abban a cipőben járt, mint én. Mondanám azt, hogy rengeteg gondolkodás volt az elmúlt időben, de akkor hazudnék. Leginkább agyalás, s idegeskedés volt, ami rányomta a bélyegét szinte az összes dologra, ami velem kapcsolatos. Ennek köszönhetően pedig mindenhol sikerült megzuhannom, aminek én nem örültem. Ennek egyetlen egy oka volt: munka.

Én mindig azt mondtam, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben addig, míg az embernek nincs stabil párkapcsolata addig nem érdemes különköltözni a szülőktől. Persze ez abban az esetben igaz, ha pozitív kapcsolat van a felek között. Jelen esetemben ez igaz, így a elmúlt négy évben szinte minden olyan dolgot megtudtam vásárolni, amit szerettem volna. Olykor ugyan becsúszott egy kis impulzus vásárlás, de ez van. Nyilván ezért tettem elég sokat, hisz ha úgy alakult, akkor bizony képes voltam diétás étrendet összeállítani magamnak, hogy bizonyos dologra több jusson, s képes voltam számtalan túlórákat is bevállalni azért, hogy amikor megérkezik az sms a banktól, akkor mosolyra derüljön az arcom. Az más kérdés, hogy ehhez mennyi mindent kellett elviselnem, s mennyire kifárasztott mind fizikailag, mind szellemileg. Ennek eredménye volt, hogy már számomra is világossá vált, hogy a jelenlegi helyem nem csak az egészségemet veszélyezteti, hanem az emberi kapcsolataimat is, melyek az utóbbi időben szépen elkezdtek romlani.
A legutóbbi táppénzes esetnél már mindenki jelezte, hogy ideje, ha elkezdenék gondolkozni a jövőmről, s jelenlegi munkahelyem biztosan jó számomra-e. Azzal már korábban is tisztában voltam, hogy nem, de a megvásárolható dolgok elegendőek voltak ahhoz, hogy szépen ezek lebegjenek az én szemem előtt. De mivel ezen a téren már mindent elértem, így már nem tudtam miből erőt meríteni, s egyszerűen már éreztem, hogy innen nincs visszaút. Ugyan próbálkoztam már álláskereséssel, de hamar fel is adtam. Egyrészről itt nem óhajtottam bejelenteni munkahely váltási szándékomat, másrészről pedig nem tudtam, hogy mit is tudnék így ígérni a következő helyen. Mivel a munkaidőm továbbra is megvolt, így sokszor a visszajelzés számomra lehetetlen volt, hiába volt a jelentkezésem sikeres. Ahhoz, hogy a keresést feladjam leginkább a sokak által megosztott, s leírt negatív tapasztalatok vezetettek rá, hogy összetehetem a két kezem, hogy legalább van munkám, s kiadják a szabadságot, s a pénzemet is megkapom. Azonban egy hete elgondolkoztam, hogy van-e értelme idegesen lefeküdni, majd hánykolódni egész éjjel? Van-e értelme, hogy még mások randiznak, moziba járnak, csavarognak, én itthon ülök és az aznapi, vagy az előző napi problémán idegesítem magam, mert végül is mégiscsak beosztott vagyok. És megfizetnek engem ezért? Nem. Szerencsés vagyok, hogy jó a hátterem, így megtudtam azt tenni, hogy felmondok.

Ugyan nem sikerült zökkenőmentesen, de immáron bizonyos, hogy a felmondási idő letöltése után szabad ember lehetek, s még a nyár előtt fellélegezhetek minden tekintetben. Mivel nagyon sok minden történt az elmúlt években, így úgy döntöttem, hogy az utolsó munkanap után legalább három hétig pihenek, s mindenképp összeszedem magam, hogy a következő munkahelyen ne lehessen probléma. Sokkal előrébb, s sokkal pozitívabb helyzetben vagyok a négy évvel ezelőttihez képest, így sem én, sem mások nem félnek attól, hogy tartós munkanélkülivé válnék főleg, hogy többen mondták, hogy segítenek elhelyezkedni.
Ebből fakadóan pedig máris elkezdtem tervezgetni, hogy majd mit is óhajtok csinálni majd abban a pár hétben, amit majd felfogok szabadságként. Először is akkora már szinte minden sorozat kifut, így feltehetően a megvásárolt filmeket, illetve a megnézésre várókat fogom megtekinteni újra, vagy először. A napi szintű bicajozás, csavargás természetesen adott, s elvárt, s mindenképp szeretném ezt be is tartani, hogy ismét megfelelő legyen a fizikai kondícióm. Illetve nem árt a jelenlegi telefonom fényképezőjének használata sem, hogy mindent megörökíthessek, amit én érdemesnek találok. Hisz szerencsére a környéken rengeteg jó kis kiránduló hely van, így ebből a szempontból nem lesz probléma, ha természetben szeretnék eltölteni egy kis időt. Nem beszélve a különböző látványosságokról sem, s megközelíthetőségükhöz pedig elegendő egy kerékpár is. És persze még ott van, hogy az elkövetkezendő három hónapban jelent pillanatban három olyan alkotás is van, amelyet szeretnék megnézni a moziban.
Két olyan dolog van, amit sajnálok. Az egyik a strand, amelyre vonatkozik a spórolás, így feltehetően húsz kilométerre lévőkhöz kell menni majd. De ugyebár az ember ne akarjon csúszdázni, meg élmény fürdőzni, ha elegendő neki a sima mezei lubickolás. A másik pedig a pesti út, amely alatt egyébként is remegett az a bizonyos léc. Ugyanis, ha szülői oldalról mennénk, akkor annak lenne nem kis költsége. Ha pedig azt lépném meg, amit tavaly, akkor pedig meg kell találnom a másikkal, másokkal a közös időpontot, hogy jó legyen. Ez pedig jelenlegi munkahelyemmel nem lenne egyszerű. Így jelen pillanatban ez mindenképp el fog majd maradni. Bízom abban persze, hogy ez a lépés megérte, s tényleg a későbbiekben jobb dolgom lesz majd. Hisz legyünk őszinték, annak nem sok értelme lett volna, ha toporogtam volna egy helyben, s vártam volna a csodát, amely egyébként sem jött volna el.

Egy biztos: egy korszak hamarosan lezárul.