2012 június havi bejegyzések

Vártam már a júniust igazán. Leginkább a jó idő és a strand miatt. Utóbbit lassan másfél hónapos tervezgetés után sem sikerült megvalósítani, s olyan érzetem van, hogy az egész nyarat a strandra való kijutás nehézségeiről fog szólni. Persze jelen pillanatban úgy vagyok vele, hogy ennél nagyobb problémám jó ideig ne is legyen!
Múlt hónapban is be volt tervezve, s mindent megvettem, ami szükséges volt, hogy ki tudjak jutni, de sajnálatos módon először a rossz idő hiúsította meg. Majd végül a beosztásom miatt nem tudtam kijutni, s a hónap végére pedig anyagiak miatt esett kútba az egész. Sajnáltam, de sajnos így alakult. Ráadásul ahogy számolgatom ebben a hónapban ismételten jól meg kell gondolnom, hogy hogyan is költök, mert könnyen igencsak karcsú összeg maradhat a pénztárcámban. Bár nem tudom, hogy érdemes-e kicsit tudatosabban bánni a pénzzel, hisz az előző bejegyzés szerint azokon a napokon, amikor itthon leszek akkor bizony igencsak gyomorforgató pocsék idő lesz. Ugyan jövő hét vasárnapját még meg tudnám lépni, s addigra már az aktuális fizetésem is a zsebemben lesz, de már régóta tervezgetett szobafestést terveztem be jövő hétre. Persze itthon akadtak szájhúzogatások, lévén nem igazán volt egyetértés az időpont miatt, de mivel elmaradt a tavaszi nagytakarítás, s szeretnék kicsit alakítani a szobámon, s ezért kijelentettem, hogy megcsinálom egyedül is. Pénzem lesz rá, másfelől pedig csak a hozzávalókat kell megvásárolni. Ugyan ez nálam is hirtelen ötlet volt, de így hónap elején lesz csak elég szabadidőm rá, illetve következő hónapban, de ugye már előre tervezett programjaimat nem igazán szeretném sem átvariálni, sem lemondani. És igen… minden bizonnyal szűkös lesz anyagilag a következő hónap is. Legalábbis nagyon oda kell figyelnem mire is költök. De mindenesetre remélem, hogy a júniusi hónapban szépen megjön az az összeg, amit elvileg majd az APEH fog visszautalni a számlámra. Addig pedig abból kell gazdálkodnom, amit majd jövő héten kapok.
Erősen gondolkodok viszont azon, hogy orvoshoz kellene ismét fordulni. A három műszakban történő munkába járásnak köszönhetően egyrészről nem tudom magam kipihenni, másrészről pedig rendesen felborult az alvási ciklusom. Ismét. Így gyakran előfordult, hogy 1-2 órás vagy 12-14 órás alvás után mentem be a munkahelyemre. Egyik sem leányálom, mert mindkettő után úgy érzem magam, mint akit agyonvert egy csapat részeg. A szédülésről és a rosszullétről már ne is beszéljek. Talán a legnagyobb baj, hogy legtöbbször pont azon csúszik el az egész dolog, hogy egyszerűen nem tudom kikapcsolni az agyam, így mindig pörög, mindig gondolkodok. Másrészről pedig amikor látom az időt, s látom már rég aludnom kéne akkor valahol elkezd menni a pumpa bennem, s végül ott tartok, hogy azért nem tudok aludni, mert tudom, hogy keveset fogok tudni, s másnap olyan leszek, mint a mosott szar. Így egyre inkább érzem azt, hogy ideje lenne magasról lesz@rni mindent, s amikor fáradt vagyok akkor egyszerűen aludni annyit, amennyi jól esik, s kell.

A sorozatszezon szépen lement. Így évek óta ez az első nyaram, amikor semmiféle lemaradást nem kell pótolnom. Régi szériákba nem kezdtem bele, s feltehetően nem is fogok. Bár már tavaly begyűjtöttem a Lost szezonjait HD minőségben, de nem vitt rá a lélek, hogy újranézzem legalább azokat a szezonokat, amelyeket kedveltem. Ellenben jobbára játékkal ütöttem el az időmet. Az Alan Wake’s American Nightmare-nek ültem neki erőteljesen, illetve előkapartam a Metro 2033-at, amit annak idején nagyon akartam szeretni, majd a magas gépigény miatt végül kukáztam. Azóta nem kicsit fejlesztettem a PC-met, s időközben honosítás is megjelent hozzá, így ismét elővettem, hátha… Emellett pedig szárnyalni tudnék az örömtől ugyanis majdnem minden régi Tomb Raider epizódot sikerült elindítanom Windows 7 64bites változatán. Így hát iszonyúan nosztalgikus élményben lehet részem, ahogy újra elmerülök a korábbi epizódokban. Hiányzott már, az tény.
És, ha már nosztalgiánál tartunk… Az előző hónap nem volt valami fényes. Főleg a meg nem valósult terveim miatt. Ellenben legalább hamar eltelt, s lekötött a sok finálé. Viszont mégis a hónap utolsó hete sikerült igencsak emlékezetesre, amire azt hiszem egy jó ideig emlékezni fogok. Ugyanis hosszas tervezés, s szervezés után a hónap utolsó napján végre összejött az általános iskolai első osztálytalálkozóm. Az eltelt tíz év érdekesen alakította az embereket. Jó érzés volt újra találkozni velük, hisz az életem részei voltak nyolc éven keresztül. Szerettem, imádtam őket, jó csapat voltunk, s valahol vérzett a szívem, amikor végül elváltunk, s jó sokáig eszembe jutottak, hogy vajon milyen jó lenne, ha még együtt tudnánk lenni. Természetesen nem mindenki tudott ott lenni, így az egykori osztály fele tudott csak megjelenni. De ennek ellenére is érdekesre sikerült. Érdekes volt visszaemlékezni, s elővenni újra a régi fényképeket. Sajnálatos módon a munkám miatt csak kevés időt tudtam velük lenni, s a közös buli is csak két órán át tartom részemről. Bevallom őszintén mikor hazaértem igencsak furdalt a lelkiismeret a korai lelépésem miatt, de munka az első, s így is alapból fáradtan jelentem meg. De tény, hogy jól éreztem magam hónapok óta először, s bízom benne, hogy a közeljövőben ismét összefuthatunk majd ismét.

Rövid távú céljaim közt leginkább a következő hét túlélése szerepel, s aztán édesen itthon tölthessek négy napot fizetés után. S remélem terveim megvalósulni fognak, miszerint sikerül kipingálnom a szobámat, s eljutok a strandra is.