Véget ért a tavalyi év egyik high-concept sorozatának a V második évada, mely kegyelem kenyéren jutott tovább, hisz az első évad nézettsége eléggé rossz ómen volt a sorozat jövőjével kapcsolatban, azonban az amerikai abc csatorna megkegyelmezett, s egy rövid 10 epizódos második évad erejéig berendelte a szériát. Természetesen a második évad se tudott nézettségileg villantani, így feltehetően legkésőbb májusban megkapják a rajongók a lesújtó hírt, hisz előre láthatólag a sorozat nem fogja megkapni a harmadik évados berendelést.
Az első évad nekem sem nyerte el a tetszésemet teljes egészében, hisz jó pár olyan dolog volt a széria első etapjában, ami nem csak nálam érte el az idegesítő szintet. Valahogy sokat is felejtettem az első évad kapcsán, amire természetesen rásegített még az is, hogy bizony a sorozat második etapja midseason-ben idén januárban rajtolt el jó fél éves szünet után, hogy aztán az első évados finálé öt milliós nézettségével robogjon tovább a széria, mellyel sokkal esélyesebb, hogy a második évad tizedik epizódja volt az utolsó rész a sorozat történelmében.
Valahogy sokakkal egyetemben én is lemaradtam arról, hogy a szériával naprakész legyek, így többnyire 1-2 epizódos lemaradásaim voltak. Természetesen az hozzá kell tenni, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt voltam ily módon lemaradva, hisz sokakkal ellentétben szerintem a második évad igen is fejlődést produkált az első évaddal szemben, noha ebben az évadban is voltak olyan dolgok, amiktől falnak mentem volna. Függetlenül ettől azért még elnéznék jó pár epizódot a sorozatból.