Lesz-e jobb a helyzet?

Körülbelül egy hónapja történt az utolsó életjel tőlem, melynek egyik oka leginkább az, hogy bejött a punnyadás időszaka, azaz nem igen volt mozgás itthon. Természetesen magánéletben történtek kisebb nagyobb változások, bár az pedig nem tartozik egy publikus blogra, ugyebár.

A leglényegesebb dolog eddig ugyebár az volt, hogy röpke egy hónapos munka után próbaidő lévén útilaput kaptam a talpamra, így az új évet már munka nélkül kezdtem. Természetesen részben nekem is volt benne kanalam, hogy nem sikerült, mert keményen belesz@rtam két hónap után, bár nagyban hozzájárult ez a munkakörülményekhez, s a hozzám való hozzáállásról is.
Cirka másfél hónap után azonban visszajelzést kaptam, így múlt héten, s egy elég érdekes állásinterjú keretein belül mutathattam meg magam. Pontosabban mutathattam volna, ha az interjúztató és egyben leendő főnök nem közölte volna már rögtön az elején, hogy neki fontos a dolgozói kinézete, s pusztán fénykép alapján hívott be minket. Így nagyon nem is tudtam mit mondani hagytam, hogy ő beszéljen. Tehát egy pozitív diszkrimináció áldozata lettem, ami részben jól esett, másfelől viszont egyből 220-ra emelte a vérnyomásomat, hisz tudni illik én nem tartom magam szépnek, viszont átlagosnak igen. Így egyből temettem is az egészet, azonban hétvégén jött a telefon, hogy a hét közepén szépen meló van, mert felvételt nyertem. Éljen!!!  Egyelőre reménykedem, hogy sokkal jobb körülmények lesznek adottak, mint eddig voltak.

Sajnos időközben többször neki kellett lendülni az általam elég nagyra dicsért Windows 7 újra telepítésének. Egyik ok az volt, hogy egy korábban letöltött, de lemezre ki nem írt változatot szerettem volna felrakni, ami sikerült is, viszont később újabb újratelepítésre volt szükség, ugyanis az én gépem volt táptalaj az itthoni összes PC merevlemezének tesztelésének, melynek tökéletes utózengése egy újratelepítés volt. Így végül az egy hónapja leírt listából nagyjából csak a Star Wars: The Force Unleashed II és a Tomb Raider Legend lett végül kipörgetve, míg a Sniper: Ghost Warrior és a Dirt 2 végérvényesen landolt a kukába.

Paranormal Activity 2

Több, mint egy éve ejtettem meg egy nyúlfarknyi bejegyzést a Paranormal Acitivity-ről, mely eléggé elnyerte a tetszésemet. Azóta természetesen sok víz lefolyt a Dunán, s idén ősszel meg is érkezett a folytatás, amit sajnos én nem tudtam megtekinteni lévén errefelé mozik nem tették fel a megtekinthető filmek listájára én pedig úgy voltam, hogy akármennyire tetszett az első rész valahogy nem vagyok hajlandó a költségeimet feltornázni tízezres határig, hogy eljussak a legközelebbi moziba, ahol ugye vetítik.

Az első epizód 2007-ben készült el 15 ezer dollárból, s 193 millió dollárt termelt vissza. Így hát nem volt véletlen, hogy bejelentésre került, hogy bizony érkezik a második rész, amely helyre rántja szépen az első epizódot is, melynek igazából nem született lezárt befejezése. Feltehetően a készítők érezték a zsigereikben, hogy sikerre tudnak vinni egy ilyen filmet. Mivel egyszerű volt elkészíteni egy ilyen filmet így nem is volt meglepő, hogy érkezett a folytatás, melynek elkészítése költsége három millió dollárra rúg, amit szintén sikerült megsokszorozni. Ebből kiindulva senkinek nem lehet meglepetés, hogy idén októberben érkezik majd a harmadik rész.
Az első epizód bizony hagyott nyitott kérdéseket maga után. Így nem volt kérdéses, hogy folytatni kell. Azonban a Paranormal Activity tulajdonképpen nem egyenes folytatása az első résznek, hanem egyfajta előzményfilm, ami megmagyarázza az első epizód jó pár nyitva hagyott kérdéseit. Persze az elárulható, hogy részben sikeresen lezárták a készítők a filmet azonban még maradt benne jó pár potenciál, mellyel lehetne folytatni a sorozatot. A kérdés persze az, hogy vajon meddig fog eljutni a széria, s fog-e olyan utat bejárni, mint például a Fűrész sorozat.

Teljes bejegyzés

Jurassic Park: The Game trailer

Körülbelül egy hónapja lőttem ki jó pár képet a Jurassic Park Adventures című játékról. Azóta viszont megjelent egy előzetes is, melyből kiderül, hogy a cím Jurassic Park: The Game-re módosult, továbbá már áprilisban is kezünkbe vehetjük a játékot.
Sokakat „sokkolt” a grafika. Viszont az én véleményem szerint, ha élvezhető játékot sikerül piacra dobni akkor ettől nyugodtan el lehet tekinteni.

Smallville: 3.évad

Részemről hatalmas project volt az immáron tizedik évadát taposó Smallville-be bekapcsolódni. Szerencsére a negyedik évad végéig több epizódot láttam, így gyorsabban tudtam haladni az epizódokkal. Viszont egyéb teendők miatt valahogy elmaradt az évadzáró, amit tegnap sikerült pótolnom.

A sorozatról eddig nem sok jót írtam. Egyedüli pozitívumok nekem az újabb évadokról látott előzetesek, melyek előre vetítik számomra, hogy a sorozat igen is tud, és tudott is fejlődni az évek alatt méghozzá olyannyira, hogy én is kedved kapjak hozzá, így nem véletlen, hogy elkezdtem az alapoktól nézni a sorozatot. Egyelőre nekem az egyszer megnézhető kategóriába esik a sorozat, bár nem mondom a harmadik évadban azért akadtak elég szép próbálkozások, amik azért megérdemelnek pár pozitív szót.  Persze ez még koránt sem jelenti, hogy a sorozat kinőtte a korábbi évad hibáit, de egyre inkább halad afelé, hogy értékelhető széria váljék belőle az én szememben. Mindenesetre továbbra is dicséretes, ahogyan a készítők igyekeznek a legjobbat nyújtani az alacsony költségvetés ellenére.
A harmadik évad által a széria végre fordulóponthoz érkezik több szempontból is, amely elég pozitív volt számomra, továbbá megmagyaráz pár kérdést a már korábban félig meddig végignézett negyedik évaddal kapcsolatban.

Továbbra is érdekes módon van körüljárva az egész Superman-mitológia. Persze a Smallville épp a jövendőbeli hős előéletét igyekszik bemutatni több kevesebb sikerrel. Bár a harmadik évad minőségileg jobban sikerült, mint az előző kettő mégis van még hova fejlődni.

Teljes bejegyzés