Ahogy elkezdődött a nyári gyakorlát, hát eléggé el lettem havazva. Próbálom normálisan beosztani az időmet, de valahogy nem igen sikerül. A héten többször akartam helyzetjelentést adni felőlem, de valahogy mindig kiesett a teendőim közül, vagy épp túl fáradt voltam ahhoz, hogy most egy-egy bejegyzést megejtsek.
De ami késik, az ugyebár nem múlik. Szóval összegzem az elmúlt hetet.
A gyakorlatommal kapcsolatban – mely összesen 3 hetet ölel fel – vegyes érzelmeim voltak. Egyrészt itthon kissé unatkoztam már, így jól jött az a napi 7 óra – eljutni a gyakorlat helyszínére, és onnan haza, valamint a munkaidő – munka. Viszonylag. Mert utána valahogy gyorsan eltelt a délutánom, s szinte semmire nem jutott időm. Emellett az időjárás valamennyire kedvezett nekem. Nem túlságosan vagyok oda a kánikálért, véleményem szerint az is csak strandon elviselhető, egyébként a fenébe kívánom. Így hát kicsit örültem, amikor a hét első negyedét az esőzések tették ki, mert így legalább nem a gyakorlatom alatt kellett tetemes izzadságot felhalmoznom.
A lényeg, hogy akár lottózhatnék, mert kapásból tudtam már pár nappal előtte, hogy a gyakorlatot megelőző vasárnap este bizony nem igen fogok tudni pihenni. Így is lett. Két órás alvás után, valahogy kitápázkodtam az ágyból, és elmen a gyakorlatomra. Az első napom nem is volt olyan szörnyű, bár a délutánt frankón végigszenvedtem, majd ahogyan illik nem sokkal este hét után bealudtam, s kemény 10 órát aludtam. Érdekes, hogy 2-3 órás alvás után sokkal jobban tudok figyelni, aktívkodni, míg 10-12 órás alvások után szó szerint olyan vagyok, mint a mosott sz*r, és folyamatosan álmossággal küzdök.
A második nap sem volt olyan szörnyű. Viszont szerdán már valami motoszkált bennem, s Isten bizony az egész gyakorlatot a francba kívántam, pedig tényleg nem volt semmi extra az előző napokhoz. Ugyanez az érzés hatalmasodott el rajtam csütörtök reggel is. Az első két óra maga volt a borzalom, a fenébe kívántam mindent legszívesebben. A harmadik óra az semmilyen volt, utána meg már csak számoltam a perceket, hogy mikor mehetek haza. Pénteken sem tudtam megállni, hogy ahogy betettem a lábam a gyakorlat helyszínére, bizonyos időközönként ne csekkoljam az időt, hogy mikor is lesz vége ennek az egésznek. És jelzem, semmi negatív dolog nem történt. Pusztán néha már nem tudtak velem mit kezdeni, én pedig eközben halálra untam magam. De azt el kell ismernem, hogy ezzel a gyakorlati hellyel mérföldekkel többet tanultam, mint amit az iskola által kijelölt helyen. Hálát adok Istennek, hogy végül nem oda mentem.
Péntek délutánom szabad lett, így végül úgy döntöttem ideje lesz egy apróbb bevásárlásnak, amivel el is ment az egész délutánom. Este nagyjából megint nem csináltam semmit, igyekeztem a letöltött filmjeimet pótolni, kevés sikerrel.
Mivel a péntek délutánomat nem akartam elcseszni azzal, hogy kimosom a ruháimat – ami érdekes lett volna öblítő nélkül – ezért ezt a programomat szombatra toltam át. Gondoltam 1-2 óra és meglesz. Tévedtem. Délután háromra sikerült végeznem, s időközben beállított egy felmérést végző hölgy, akinek kézségesen segítettem, gondoltam úgy is akad olyan, aki szépen “magyarosan” elküldi melegebb éghajlatra, ezért én már csak nem fogom. Aztán elkezdtük kitölteni a papírt, vígan adtam a válaszokat, bár egy idő után kezdett már bizseregni a talpam, ami jelezte, hogy elég régóta egy helyben állhatok. A negyvenedik (!) oldalnál már kezdtem fellélegezni, hogy végre vége. De nem. Még hat oldal következett. Így történt meg, hogy nem sokkal fél öt előtt szambáztam be az udvarba. Szóval megint csak elúszott a szombatom fele, a másik fele pedig enyhe álmosságba torkolott. A mai napom – ami igazság szerint fél órája véget ért – is hamar eltelt, és megint csak nem néztem meg azokat a filmeket, amiket terveztem. Ráadásul jövő héten már délután kell mennem, így kicsit borul az egész menetrend.