Előrelépés!

Fellégezve lepődtem meg azon, hogy május elseje ünnep, ami részemről mindig elfejtődik, s emellett pedig még a következő napot is szabadnapnak kaptam meg. Így lett egy szabad hétvégém, ami mindenképpen szükség volt, hiszen az elmúlt időszakban nem nagyon pihentem. Egyrészről a mindenki által ismert koronavírus járvány erősen rányomta a bélyegét a mindennapokra, és bevallom sokkal feszültebb, idegesebb vagyok annak köszönhetően, hogy a korábbi szórakozási lehetőségeimre nincs lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a kijárási korlátozás, és a munkaidő együttes viszonya eredményezte azt, hogy gyakorlatilag visszatértem ahhoz az életmódhoz, amitől megakartam, és sikeresen is megszabadultam, amikor felköltöztem a fővárosba. Egyrészről hiába éltem megyeszékhelyű városban, ha a szórakozási lehetőségem (lévén alkoholt nem fogyasztok, s a szórakozóhelyeken lévő tinédzserek nem épp az én általam keresett szociális környezet) kimerült abban, hogy strand, vagy mozi, s továbbá kevés embert tudtam rávenni, hogy kimozduljanak otthonról. Ami meglepő, hogy a fővárosban sokkal nyitottabbak ezen a téren az emberek, ha a szabadidejük engedi.
Mivel váltott műszakban dolgoztam, ezért többnyire a délutános műszakot sikerült megkapnom, ami anyagilag jó volt, de szociális szempontról rossz. Hiszen korán nem keltem, ennek köszönhetően pedig akkor végeztem, amikor már volt fél órám hazaérni. Így maradt az, hogy elmentem dolgozni, és hazaértem, majd pedig vártam a szabadnapot, hogy ki tudjak mozdulni. Most az enyhítéssel könnyebb lett, de még mindig nem az igazi. Ezért is mentem bele, hogy amikor pozíciót ajánlottak, elsősorban a szabad délutánok miatt elvállaltam. Az más kérdés, hogy időközben másik helyre helyeztek át, ámbár ugyanabba a pozícióban fogok tevékenykedni, s ebből fakadóan olyan az egész, mintha új munkahelyre mentem volna el. Hiszen voltam pár oktatáson teljesen más helyen, ezután pedig indulok az új helyen, ahol konkrétan szinte senkit nem ismerek, így aztán a legjobb döntés, hogy kiismerek mindenkit, így addig visszafogom a poénkodást, erősebb szociális kapcsolat kialakítást, amit a korábbi helyemen sikerült meglépnem. 

A fentiek fényében a szabadnapjaim eléggé zsúfoltak voltak, így ritkán tudtam kimozdulni, és amikor pedig kimentem, akkor tényleg arról szólt az egész, hogy reggel elmentem, és késő délután, vagy estefelé értem haza. A jó idő megjelenésével egyre inkább a szabadba csábított a természet, ámbár tény, hogy a változatos időjárás, és a fronthatások azért kicsit megviseltek. Arról nem is beszélve, hogy sikerült azért sokszor itthon ragadni az egész napos esőzés miatt. Ámbár így sikerült a virágzó fákat megtekintenem a Margit szigeten. És ezek mellett az éledező állatvilágot, mint a napozó teknősöket. 

Emellett ott volt még természetesen további más helyszín is, de sajnos tény, hogy a Margit sziget van legközelebb hozzám, és ha elintézem a napi teendőimet, akkor az esetek többségében tényleg ez fér bele nekem a legközelebb. Mindezek mellett persze sikeresen kilátogattam a Gellért hegyre is, ahol a másik oldalt is sikerült körbegyalogolnom, így aztán olyan részét is láttam, amit eddig valami miatt kikerültem. 

És ha már gyaloglás, akkor azt a legtöbb bejegyzésben leírtam, hogy lételemem a mozgás. Gyermekként is szerettem mozogni, és sokat bicikliztem, de a fővárosba való felköltözéssel ez jelentősen megváltozott. Ennek egyik jelentős oka, hogy sajnos nem érzem biztonságosnak a kerékpárral való közlekedést, valamint a legtöbb utca elég kicsit, és ha mindkét oldalon parkolnak, akkor marad a járda, ami két embernek is szűk, s nem pedig egy kerékpárosnak. Így aztán maradt a gyaloglás, amelyre eléggé ráfeküdtem, hiszen ahová csak tudtam gyalog mentem. S mivel a pozícióm megváltozott, és több helyen voltam, így mozgásigényesebb munkafeladatokkal találtam szembe magam, így aztán elkezdtem mérni mennyit is gyalogoltam, ami április végére azért elég szép eredmény jött ki. 

A nagy séta!

Én mindig az az ember voltam, aki szeretett mozogni. A mozgást természetesen úgy kell érteni, hogy olyan fajta mozgás, amelyet szívesen csinálok, és élvezek. Amíg otthon laktam ilyen volt a biciklizés, illetve olykor a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklizési lehetőségem tulajdonképpen a nullára csökkent. Egyrészről kerékpár hiánya miatt, másrészről pedig a várost nem tartom kerékpár barátnak, és ugyan hiába van sok helyen bicikliút, ennek ellenére úgy érzem nem biztonságos az effajta közlekedés errefelé. Így a kerékpározást is átvette a sétálás.
Ezt a fajta tevékenységet szívesen is csináltam, de sajnos tavaly megjelenő vírus ás annak következményei jelentősen lecsökkentették a kikapcsolódási lehetőségeimet. Az este nyolctól életbe lépő kijárási tilalom, továbbá a majdnem mindenféle szórakozó egység bezárása és mellé csak létfontosságú üzletek nyitva tartásának engedélyezése lehetővé tette azt, hogy még jobban szűkebbnek érezzem a mozgásteremet. Amivel annyira elégedett nem vagyok, hiszen ha visszanézem a korábban készült fényképeket, videókat, vagy a bejegyzéseket akár itt a blog keretén belül, akár a közösségi profilomon azt látom, hogy sokkal aktívabb voltam. Ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb is voltam. Ezek az intézkedéseknek köszönhetően a személyes kapcsolattartás másokkal eléggé lecsökkent, és sokszor azon kaptam magam, hogy nem marad más, mint a munka, majd utána pedig a négy fal közt való ülés. Valószínűsíthető, hogy ez tovább fog tartani, de ennek ellenére a tegnapi pihenőnapomat kihasználtam és tettem egy nagy sétát. 

Úgy éreztem szükségem van egy kicsit kiengedni a fáradt gőzt, valamint természetkedvelőként szerettem volna kimozdulni is. Elindult a tavasz végre, és minden virágba borult, s ennek köszönhetően pedig végre lehetőségem nyílt kicsit kirándulni a főváros keretein belül. Mivel ősszel voltam utoljára, így a Normafa volt, ami természetesen tele volt emberekkel. De ennek köszönhetően megfigyelhettem milyen szép, amikor virágba borul. 

Ezek után nem volt kérdés, hogy az ösvényeken is végigmentem, és igyekeztem minél több utat bejárni, amit csak lehet. Az időjárás azonban csalóka volt, hiszen úgy indultam el otthonról, hogy egy rövid póló volt rajtam, amire egy vastag pulóvert vettem. Természetesen vittem magammal még egy pulóvert, amelyet végül magamra kellett vennem, mert sajnos az időjárás nem volt túl kegyes, hiszen erős szél volt, amely hirtelen támadt fel, és hirtelen is maradt abba. Így ugyan feljutottam az Erzsébet kilátóhoz, de a legmagasabb pontra már nem nagyon mertem felmenni, mert annyira erős volt a szél. 

Nem csak arról van szó, hogy természetkedvelő vagyok, hanem arról is, hogy sajnos a korlátozások miatt nagyon sok időt kell töltenem zárt ajtók mögött. Ez vonatkozik arra is, amikor dolgozok, továbbá vonatkozik akkor is, amikor éppen otthon vagyok. Így nekem nagyon jól esett, hogy végre kimozdulhattam. Ugyan korábban már elsétáltam a Béka Tóhoz, ami tulajdonképpen az én véleményem is vele kapcsolatban, hogy tónak nem nevezném, hiszen pocsolya látszatát kelti. Ellenben végre most láthattam benne legalább békákat. 

Miután kellően kisétáltam magam megszületett az ötlet, hogy akkor ideje lenne hazaindulni. Ezzel semmi probléma nem volt, még el nem jutottam a Szél Kállmán térig, ahol valami rejtélyes belső hangnak engedelmeskedve ahelyett, hogy villamosra ültem volna, inkább úgy döntöttem kihasználom a jó időt, és egy pár megállót sétálok. Ekkor döbbentem le, hogy lassan két éve élek a fővárosban, de a Millenáris Park kimaradt az életemből, amely valójában nem egy nagy durranás, ha a méretét nézzük. Azonban tavasszal a virágzó fák gyönyörű látványt keltettek.

Ezek után pedig nem kell mondanom, hogy alapul vettem azt a közmondást, hogy ha lúd, akkor legyen kövér. Így tovább folytattam gyalogos túrámat, így végcél végül a Margit-sziget lett, amely továbbra is csodás pompájában volt. Igaz munkaszüneti nap lévén elég sokan is voltak ekkor. 

Ezek után kellően kisétálva magam hazaindultam, és éppen hazaértem este nyolcra úgy, hogy reggel tízkor indultam el otthonról. Igazából remek napnak éltem meg, habár csalóka volt az időjárás. Annak kevésbé örültem, hogy sajnos már be volt harangozva, hogy sajnos érkezik a hidegfront, mely naponta záporokat fog majd hozni. Ennek ellenére a szabadságkérelmemet nem vontam vissza, és úgy döntöttem, hogy Húsvét előtti napot továbbra is bevállalom, majd pedig a délutáni nap vonatra pattanok, és szépen hazautazok pár napra, majd a szabadságom meglévő napjait pedig majd a fővárosban fogom tölteni, és igyekszek minél többet pihenni. Bízom benne, hogy az időjárás nem lesz annyira rossz, mint amilyennek be van harangozva. Bár tény, hogy esti programjaim valószínűleg a filmnézések lesznek ebben az esetben. 

Március végére

A járványügyi intézkedések, melyek korlátozásokat vontak maguk után lassan több, mint egy éve velünk vannak. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mozogni, kirándulni, csavarogni, és csak a legszükségesebb esetben itthon üldögélni. Sajnos sokkal kevesebb lehetőségem van így, ennek ellenére azonban ebben a hónapban is sikerült kimozdulni. Főleg úgy, hogy megérkezett időjárásilag is a tavasz. Az esti kijárási korlátozás sokszor nem kedvezett a kikapcsolódásnak, hiszen munka után azonnal haza kellett jönnöm. Azonban pozícióváltással a délutánjaim szabadok lesznek, így valószínűleg még többet tudok majd kimozdulni. Főleg úgy, hogy vár rám egy hetes szabadság is. A mai nap rátekintettem a statisztikámra, és ismét szép eredményt sikerült elérnem. 

A tiltólista

Nagyjából egy hónapja írtam egy bejegyzést arról, hogy hamarosan egy olyan évfordulóhoz érünk, amit nem hiszem, hogy bárki szívesen ünnepelne. Ugyanis egy éve annak már, hogy kaptunk egy bejelentést, hogy hazánkba is megérkezett a koronavírus járvány, és emiatt pár hétig korlátozó intézkedéseket vezetnek be. Ami természetesen azóta is tart. Hol bővül, hol pedig kicsit lazul, de folyamatosan fennáll.
Aki nyomon követi a blogbejegyzéseimet az észrevette, hogy nagyon mozgékony ember vagyok, tehát nekem lételemem, hogy tudjak itthonról eljárni. Odahaza kicsit könnyebb volt a mozgás, hiszen folyamatosan kerékpároztam, de a fővárosba való felköltözést a gyaloglás és a kirándulás váltotta fel, ugyanis ezt a fajta közlekedési eszközt a közlekedési morál miatt inkább elhagytam. Eleinte még nem is okozott problémát, de a korlátozó intézkedések a szabadidős tevékenységemet jelentősen megnehezítette. Arról nem is beszélve, hogy a tavaly bevezetett kijárási tilalom miatt sokszor ki sem tudok mozdulni a lakásból, hiszen az esetek többségében délután dolgozom, és annyi időm van, hogy hazaérjek. Az időjárás többször megviccelt idén minket, de nagyon szerettem volna kicsit kimozdulni, így aztán kicsit rosszul érintett, amikor újabb szigorításokat jelentettek be, és közölték, hogy alapvető szolgáltatások és üzletek kihagyásával mindennek be kell zárnia. 

Egyébiránt is fodrász be volt tervezve, így aztán nagy örömömre szolgált, hogy a beosztásom miatt tulajdonképpen egy a zárás előtti utolsó napon tudtam elmenni, s persze nem kell mesélnem, hogy mekkora zsúfoltság volt, ami előtte nem volt jellemző. Arról nem is beszélve, hogy megint volt egy szűk réteg, amelyik megvolt győződve arról, hogy ő neki mindenből be kell tartalékolnia, így aztán nyugodtan, és kényelmesen nem lehetett bemenni egy élelmiszerboltba sem. 

A Róka hegy

A járványügyi intézkedések a kikapcsolódás terén nagy káoszt okoz, de azért megpróbálok kimozdulni itthonról. Néha összejön, néha nem. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy örüljek, hogy van munkám, és egészséges vagyok. Ugyan kissé szeles volt az idő, de az egyetlen egy szabadnapomat kihasználtam, hogy eljussak a Róka hegyre, amely valami miatt kimaradt számomra pedig idén lesz két éve, hogy a fővárosba költöztem. 

A kilátás egyébként remek volt, habár a lejtőket nem nagyon szeretem, és többször sikerült is megcsúsznom. De remek fotókat készítettem, és nagyon jól éreztem magam, főleg azért, mert elég tiszta volt a levegő. Habár rengetegen voltak, és csak egyedül tudtam elmenni, de ennek ellenére sikerült kikapcsolódnom, és egy hatalmasat aludnom, amikor hazaértem. Bízom benne, hogy maradt még olyan szeglete a fővárosnak, amit még nem fedeztem fel. 

A koronavírus árnyékában

Nagyjából két hét múlva olyan évfordulóhoz érünk, amelyet szerintem senki nem szeretne sem ünnepelni, sem pedig emlékezni rá. Ugyanis lassan egy éve annak, hogy megtörtént a bejelentés, hogy koronavírus fertőzöttet találtak Magyarországon, s ezután pedig elindultak azok az intézkedések, melyeknek egy részét a lakosság értelmetlennek tartotta, másik része pedig megterhelőnek. Én nagyjából mindkettőt éreztem, de reménykedtem abban, hogy majd az év végére lecseng ez a dolog, de sajnos a héten ismételten meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket, amelytől konkrétan érzelmileg instabilnak érzem magam.

Ha őszinte akarok lenni, akkor én azon kevés emberek közé tartozom, akik igazából nem panaszkodhatnak. Egyrészről megmaradt a munkám, habár a kijárási korlátozás, és a boltzár miatt egy kisebb összegtől kezdtem el elesni havi szinten. Ami nem olyan sok, de mégis érződik a fizetésemen. Mivel kereskedelemben dolgozom nem másról beszélek, mint a délutános műszakpótlékról. Ámbár azokhoz viszonyítva, akiknek adósságuk van, elvesztették a munkájukat, vagy megbetegedtek azt gondolom csendben maradhatok, de ez mégis zavar. Másfelől pedig senki nem betegedett meg a környezetemben, tehát ha a korlátozások betartását nézzük, akkor semmilyen hatása nincs rám a járvány, kizárólag érzelmileg visel meg, de most már nagyon.
Az egy év nagyon sok volt ebből. Volt persze pozitív oldala is, ha megnézem, hogy hány helyre sikerült eljutnom, mert a turizmus gyakorlatilag szinte a csőd szélére került, ezért az árak lejjebb mentek, így olcsóbb volt elmenni kirándulni. Addig, ameddig nem volt kijárási tilalom, addig bevallom én is jobban viseltem, habár az emberek agresszív viselkedéséből hamar elegem lett. De azt gondolom talán a szerencsésebbekhez tartozom, akiknek majdnem biztos munkahelye van azokkal szemben, akik sajnos a csőd szélére kerültek. Azonban nem mehetek el az mellett, hogy azok táborát erősítem, akik szerint a jelenlegi intézkedések csak látszat intézkedések, és sajnos átgondolt valóban hasznos döntés nincs mögötte.

A vásárlási idősáv bevezetése totális hülyeség volt, hiszen az idős korosztály akkor mehetett vásárolni, amikor csak akart. Mint kereskedelmi dolgozó ezt többször el is mondtam jó pár ismerősömnek, hogy a délutáni időszakban konkrétan a boltok tömve voltak, és egy részük bizony pont az a korosztály volt, amelynek létre lett hozva a vásárlási idősáv. Mindezek mellett a kijárási tilalmat sem értem teljesen, hiszen nappal tömve van a város, s az üzletekbe is beözönlik a sok ember. Ami nem csoda, mert eddig is ez volt a délutáni időszakban, de a hét órási boltzár azokat is erre kényszerítette, aki egyébként este nyolckor tervezett volna vásárolni menni.
Ezért is gondolom többek között, hogy ezeknek az intézkedéseknek nincs értelmük, hiszen a fertőzésveszély sokkal nagyobb, amikor a jelentős embertömeg beözönlik zárás előtt egy boltba, vagy amikor napközben tömve vannak a tömegközlekedési eszközök. Engem kifejezetten azért is viselnek meg ezek a korlátozások, mert sajnos a munka miatt gyakorlatilag a szabadidőm szinte arra a két szabadnapra korlátozódik, amelyet megkapok az adott héten. Mivel javarészt délután dolgozom, így a boltzár miatt korábban is kell indulnom, így gyakorlatilag úgy néz ki a napom ilyenkor, hogy felkelek, elmegyek dolgozni, s igyekszek haza. Este nyolctól meg gyakorlatilag unatkozom, mert ugyebár nem lehet az utcára kimenni.

A legnagyobb problémát nálam leginkább a szociális tevékenység jelentik. Egyrészről hétvégéken javarészt dolgozok, így a hétköznap vagyok szabad. Ekkor azonban sok ember elfoglalt, vagy pedig késő délután ér rá. A kijárási tilalom miatt pedig nagyon be vagyok korlátozva. Hiszen, ha valaki este hat után ér már csak rá, akkor nagyon el kell gondolkoznom, hogy benne legyek egy találkozóban, hiszen nem mindegy, hogy az illető hol lakik. Mindezek mellett nehéz a személyes kapcsolattartás, hiszen sokan dolgoznak, vagy ha nem érnek rá akkor a kijárási tilalom szeli ketté a lehetőségeket. Emiatt pedig úgy érzem, hogy több kapcsolatom is kezd megszűnni a személyes találkozó hiánya miatt.
Mindezek mellett pedig ott van a szórakozási tevékenységének lehetőségének hiánya. Konkrétan majdnem minden zárva van, így aztán akár egy strand, vagy egy mozi szóba se jöhet. Vagy az sem, hogy egy kávézóban megigyunk egy pohár üdítőt. Így marad a séta, vagy a másik lakására való felmenetel. Én az a fajta voltam, aki ha nagyon nem tudott társas programot összehozni, akkor feltalálta magát és elment sétálni. Ha az nem elégített ki, akkor ott volt sok lehetőség, de sajnos ezek is zárva vannak jelenleg, és nem tudni, hogy mikor nyitnak ki ismét. Ráadásul elvileg nyárig meg is vannak hosszabbítva az intézkedések. Így pedig elég elkeserítő számomra, mert eddig könnyebben bírtam, hiszen tél volt, hideg volt. Most viszont jön a tavasz, s éled a természet. Még, ha nem is sikerül összehoznom társas csavargást, akkor egyedül is elég látványos, ahogyan Budapest kivirágzik, és ahogy az emberek is felélednek. Azonban nem tudom mi lesz így sok mindennek a sorsa.

Tavasz?

Ugyan még csak február van, de nagyon megörültem neki, amikor a szabadnapomon végre ki tudtam mozdulni. Nem csak azért, mert végre pihenős voltam, hanem azért is, mert ez az első alkalom, amikor olyan idő van, amikor még a kabátot is levettem annyira jó idő volt. Így az első sétám a Gellért-hegy irányába vezetett.

Ezek után természetesen folytattam az utamat a “csúcsra”. Mindenképpen örültem, hogy hétköznap volt, mert így kevés ember volt fent, s nem volt tömeg, mint ahogyan lenni szokott. Annak mindenképpen örültem, hogy kitartott a jó idő. Időközben még sikerült hóvirágokba is belebotlanom.

Majd ezek után pedig úgy döntöttem, hogy a hegy másik oldalára fogok átsétálni, miközben még egy hintázást is bepróbáltam. Bízom benne, hogy további korlátozások nem lesznek, mert nagyon szeretném igazi tavasszal is megcsodálni azt a szép kilátást, amit megörökítettem.

Ezek után pedig a Margit-szigetre indultam el, ahol további virágokra bukkantam, mely jelezte, hogy a természet tényleg érzi a tavaszt.

Nem sokkal később pedig a japánkertben csodálhattam meg a napozó teknősöket.

Annak ellenére, hogy nagyon élveztem a sétát azért a végére már elfáradtam. Annak fényében főleg, hogy ez az egy pihenőnapom volt, és holnap újra kezdődik a hajtás. De ennek ellenére is sikerült összehoznom 17 km-nyi sétát.

Üzenet

Minap épp dolgozni mentem, s mivel előbb indultam el, így úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, és kerülő úton megyek dolgozni. Ekkor találtam szembe magam ezzel a kiírással, ami nem csak elgondolkoztató, hanem meglepő is volt egyben.

Szociális élet halála lesz 2021?

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

 

Tovább tart még a “szerencsém”?

A tavalyi év azt gondolom sokaknak nem volt szerencsés, hiszen a világjárvány elég szépen keresztül húzta mindenki számítását. Mindezek mellett természetesen igyekeztem a lehető legjobbat kihozni az egészből, ami nem teljesen jött össze, hiszen tavaly ősszel elindult egy nem túl rózsás helyzet, ami elég hullámzó életciklust okozott nálam. Az ősszel történő költözést követő fogászati problémára felírt antibiotikum kúrának köszönhető hetekig tartó gyomorprobléma után, és sikeres gyökérkezelt fog egy lezárást jelenthetett volna, ha utána két héttel nem diagnosztizálnak bárányhimlőt.
Az időjárás változékony volt, és a kijárási tilalom továbbra is fenn maradt, így sajnos a szabadidőm hasznos eltöltéséhez sokszor a négy fal között kellett maradnom, amit sokszor nehezen viseltem. Bíztam benne, hogy lesz igazi tél, de sajnos ez most elkerült minket, így aztán tettem egy sétát a Margit-szigeten, ami szinte tavaszban pompázott.

Persze kezdtem már megnyugodni, amikor további nehézségekkel találtam magam szemben. Annak örültem, hogy két napot itthon voltam, annak kevésbé, hogy a második pihenőnapom estéjén a lakótársam egyik ismerőse tiszteletét tette este a lakásban, és fél órával a távozása után vettem észre, hogy a pénztárcámmal együtt távozott.
Alapjáraton se szeretek magamnál készpénzt hordani, így a pénztárca tartalma ezer forintot se érte el, ellenben benne volt a tízezer forint értékű bérletem, és minden iratom. Természetesen mindent letiltottam, így az anyagi károm nagyjából húszezres tételű, s jelenleg ideiglenes személyi igazolvánnyal, és lakcímkártyával rendelkezem. Rendőrségi feljelentés megtörtént, bankkártya és adókártya igénylés megtörtént, személyi készül, így viszonylag könnyen sikerült intézkedni, de még így is feszült vagyok ez miatt. Mindenesetre már jeleztem mindenkinek, hogy egy hónapon belül tiszteletemet teszem majd otthon. Addig pedig igyekszek pihenni, és nem idegeskedni, ha már hellyel-közzel sikerül a táplálkozásomat kontroll alatt tartani.

Az első szabad levegővétel!

Érdekes ért véget az évem, és sajnos fizikai tüneteket produkáló testtel indítottam az évet. Amelynek az lett a vége, hogy konkrétan két hétig voltam itthon, ámbár szerencsés voltam, hiszen egyszer fellépő láz mellett némi kiütéssel tökéletesen átvészeltem a tavaly év végén elkapott, és év elején nálam diagnosztizált bárányhimlőt. A mai napon havazás is volt egy kicsi, így miután reggel megörökítettem az ablakból végül tettem egy kört a Margit-szigeten is.

A hóból sajnos sok nem maradt, s jelentős része el is olvadt. De legalább maradt a hideg, így elmondható, hogy friss levegőn sikerült sétálnom, ami két hét kényszerpihenő után nagyon jól esett. Olyannyira, hogy majdnem húsz km-nyi távolságot sikerült legyalogolnom.

Tervek célegyenesben?

A tavalyi év nem volt túl sikeres számomra. Ugyan nem szokásom újévi fogadalmakat tenni, de amiket megfogadtam azt valószínűleg enélkül is megfogadtam volna, vagy legalábbis fontolóra vettem volna. Bíztam benne, hogy az év jobban fog alakulni, ámbár az, hogy ez bejött-e nyilván majd pár hónap múlva fogom látni. Azonban tény, hogy a “szerencsefolyam” nálam nem ért véget tavaly.
A szilveszter napján esedékes munkát annyira jól nem viseltem, ellenben örültem, hogy pihenhetek este. Annak ellenére, hogy kijárási korlátozás volt, és a pirotechnikai eszközök használata vagy tiltott, vagy erősen korlátozott volt mégis sikerült sokaknak jól érezniük magukat annyira, hogy a fáradságom ellenére kettőkor sikerült elaludnom, ugyanis addigra nyugodott le a szomszédság, a város is. Az ünnepeket nem tartom sokra, igazából semmilyen ingert nem mozgatnak meg bennem. Az enyhe bosszankodáson kívül, amikor megindul a tömeges vásárlás, ami sokszor olyan viselkedésformában jelenti a csúcsot, mintha egy atomkatasztrófa előtt állnánk, és hetekre el kellene zárkóznunk a világ elől. Természetesen az adott nappal tisztában voltam milyen lesz, így nagyobb meglepetést nem okozott. Másnap idő előtt sikerült felébrednem, s mivel nem sikerült jól kipihennem magam, ezért jelentkezett a tipikus szemfájdalom is, amely nálam a fáradtság jele szokott lenni, ha mondjuk nem tartom be a megfelelő pihenést napokon keresztül. Ennek ellenére energikusan keltem ki az ágyból, minden eltakarítottam ahhoz, hogy az étrenddel kapcsolatos döntésem jól funkcionáljon, ha már a gyomrom kezdett helyre jönni. Ezek után pedig a kissé szeles nap ellenére úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a Margit-szigeten. Kissé csalódás volt, de igazából felnőttként gondolhattam volna arra, hogy az év első napján, ami rengeteg embernek munkaszüneti nap, valószínűleg itt fogják tölteni. Így aztán tettem egy nagy sétát, s a nap is kisütött.

Jól éreztem magam a friss levegőn, de visszafelé elég gyengének éreztem magam, amit betudtam az elmúlt hónapok eseményeinek, továbbá a nem alvásnak. Itthon “megcsodáltam” az arcom, hogy további érdekes foltok jelentek meg úgy, hogy a korábbiak sem tűntek el, amikről azt hittem hatalmas pattanások lesznek. Estére programként végül az alvást választottam, s ugyan nem volt itthon lázmérő, de már észrevettem, hogy biztos van. Hidegrázásom volt, és takaró alatt pedig ömlött rólam a víz. Egyébiránt is sok folyadékot iszom, most gyógyteákkal rásegítettem. Mivel másnap már a testemen is tapasztaltam a foltokat, így gyógyszerallergiát feltételezve orvosi ügyeletre mentem, ahol átestem életem első (és remélhetőleg utolsó) koronavírus tesztjén, ami negatív lett (és remélem státusz nem is fog változni). Azonban kórkép nélkül továbbirányítottak a bőrgyógyászati klinikára. Ekkor már ideges voltam, hiszen nem szerettem volna hetekig rendelésekre járkálni, továbbá nem is szerettem volna, ha valami komolyabb dolog lenne. Végül a szakrendelésen a kórkép összeállt. Mivel soha nem voltam himlős, így most felnőttként munkakörömből adódóan valakitől valószínűleg elkaptam a bárányhimlőt.
Az interneten fellelhető képek alapján nálam kevés jelent meg, továbbá lázam sincs, illetve az itthon maradást is meg tudtam oldani, hogy a már betervezett szabadság mellé minimális táppénzzel majdnem két hétig leszek itthon. Felvilágosítottak mindennel kapcsolatban, s visszafelé úton mindent beszereztem, hogy napokig ne kelljen mennem sehová. Az orvosi előírásokat betartva véleményem szerint jövő héten már semmi problémám nem lesz.

Amit pozitívumként megéltem, hogy végre helyrejött a gyomrom. Ami negatívumként ért, az első sorban mekkora anyagi kiesés volt, amit most sikerült összehoznom, valamint egyébként is nehezen viselt kijárási korlátozás most totálisan itthon maradásra sarkall. Az egészet próbálom máshogyan értelmezni, tehát sok pihenés, alvás, s minél energikusabban térjek vissza későbbiekben a hétköznapokba. Addig pedig felzárkózom magam sorozatokkal, és filmekkel. Továbbá mindennek utánanézek az interneten, ami eddig érdekelt.

2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Tovább

Karácsony helyett csavargás

A piros napos ünnepekkel eléggé hadilábon állok. Ugyanis én elsősorban olyan személy vagyok, aki akkor tudja magát jól érezni, amikor olyan kedve van. Továbbá akkor tudok ünnepelni, ha arra nyomós indok van. Tehát a névnapok, születésnapok, nemzeti ünnepek, és egyéb ünnepek nálam nagyjából tizenkét éve kiestek. Ugyanis engem kifejezett irritál, ha kötelező jelleggel kell csinálni valamit, vagy kötelező jelleggel kell pofavizitet tartani. Idén a hazautazás teljesen elmaradt, ugyanis ott is jelentős a megbetegedések száma. Továbbá az a döntés született, hogy nem lenne jó, ha egészségesként otthon kapnám el a rokonoktól, barátoktól, vagy ha nem mutatok tüneteket, de fertőző vagyok, akkor pedig én tőlem kapnák el.
Eredeti terv ugyebár úgy volt, hogy valószínűleg egyedül nekivágok a városnak, de végül akadt társaságom, aki sokkal többre értékeli a jó hangulatot, társaságot, mint a ráfeszülést az ünnepre. Így aztán a mai napon kihagyva a fővárosban való császkálást Szentendrére látogattunk el.

Miután a város részén tettünk egy sétát, utána megkóstoltuk a helyi lángost, majd lesétáltunk a Duna korzóra, ahol megtekintettük a kacsákat, amelyekről elkészítettem valószínűleg a sok ezredik fotóimat.

Egyetlen egy negatívum volt az egészben, hogy sajnos csak szentestére oldották fel a korlátozásokat, így sajnos hamar véget ért a csavargás, hiszen este nyolcra már itthon kell lenni. Ámbár tény, hogy még így is remekül sikerült a nap, mintha itthon ültem volna, vagy “kötelező” programokon kellett volna részt vennem.