Az elmúlás

Én az a fajta vagyok, aki szinte minden évszakban megtalálja a szépet, és szinte minden dologban tud olyat találni, ami leköt. Mostanság sajnos a munka elég sok szabadidőmet elvette, és sokszor tényleg csak arról szólt az egész, hogy hazaértem, és leültem a TV elé. Sajnos a járvány gondoskodott arról, hogy ismét ne legyen a kedve embernek kimozdulni itthonról, így én is az elmúlt egy hónapban szinte csak ismerősökkel találkoztam, valamint elmentem dolgozni. Azonban a fent maradó szabadságot mindenképp ki kellett adni az év végéig, így a héten pihenést sikerült összehoznom. Azonban nem tudtam, hogy mit is kellene csinálnom, mert nem nagyon volt kedvem ugyanazokra a helyekre ismét elmennem.
Lassan több, mint két éve költöztem fel a fővárosba és nagyon sok érdekes részét fedeztem fel. Elsőkörben inkább a természeti övezeteket tekintettem meg, azonban nemrég hallottak napja újabb ötletet adott, hogy mit is kellene csinálnom. A halál az egyik olyan dolog, ami biztos az életben, és én szerencsésnek mondhatom magam, hogy nagyon kevés olyan ember halt meg, aki ténylegesen közel állt hozzám. Minap amikor egy ajánlott videót dobott fel a youtube akkor döntöttem el, hogy ellátogatok a közelben lévő Fiumei úti sírkertbe, ami elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert inkább néz ki egy emlékparknak, mintsem egy temetőnek. Habár némi negatívumot azért okozott az, hogy a bejáratnál lévő térkép nem túl megbízható, valamint vannak elhanyagolt részek is. Az első megtalált közismert ember emlékműve Vásárhelyi Pálé volt. 

A sírkert egyébként tényleg elég nagy, így nagyjából egy fél napot töltöttem itt, mire körbejártam. Bár tény, hogy az ősznek köszönhető hulló falevelek azért adtak némi hangulatot az egésznek. Azért kellemes élmény volt felfedezni Karinthy Frigyes vagy Mikszáth Kálmán síremlékét. 

Soha nem voltam oda az irodalomért, vagy a költészetért, de azért mindenképpen érdekes volt a híres írok síremlékére rábukkanni. Mivel az időjárás is engedte, hogy bóklásszak, így aztán további meglepetést okozott, hogy Radnóti Miklós és a Móricz Zsigmond síremlékére is rátaláltam. 

Ezek után természetesen nem álltam le, hiszen tovább bóklásztam még a sírkertben, ami részemről vegyes érzelmekkel töltött el, hiszen mint ahogyan fentebb is írtam egyes részei nagyon szépen rendben vannak tartva, míg egyes részei iszonyatosan lepusztulva néznek ki. Annak ellenére, hogy a halál nem egy olyan dolog, amire az emberek többsége vágyna, s nem egy olyan, amelyről szívesen beszél az ember bevallom én kellemesen éreztem magam, mert annak ellenére, hogy az elmúlás nem egy jó dolog, de jó érzés töltött el, hogy az emberek azért megemlékeznek emberekről. Főleg olyanokról, akikről én is tanultam az iskolában, vagy olvastam az interneten. Ilyen Kertész Imre vagy Kosztolányi Dezső

Ahogyan fentebb írtam a térképet nem találtam túlságosan pontosnak, ugyanis voltak olyan sírhelyek, amelyeket szerettem volna megnézni, de akármennyire is követtem a térképet sajnos nem találtam meg. Arra tudok gondolni, hogy vagy el lett bontva, vagy pedig a térkép nem megfelelő. Mindenesetre tervbe van véve még egy séta ámbár tény, hogy az elsősorban közös programként van tervezve. Mindenesetre érdekesnek tartottam, s mivel az időjárás és a hamar sötétedés kevés szabadtéri programot kínál, így úgy döntöttem, hogy a következő programom a héten a Farkasréti temető lesz, ahol nagyon sok híres színész, színésznő és sportoló nyugszik, amely elég látogatott, valamint nagyjából háromnegyed órányi tömegközlekedésre van a lakóhelyemtől. 

A koronavírus árnyékában

Nagyjából két hét múlva olyan évfordulóhoz érünk, amelyet szerintem senki nem szeretne sem ünnepelni, sem pedig emlékezni rá. Ugyanis lassan egy éve annak, hogy megtörtént a bejelentés, hogy koronavírus fertőzöttet találtak Magyarországon, s ezután pedig elindultak azok az intézkedések, melyeknek egy részét a lakosság értelmetlennek tartotta, másik része pedig megterhelőnek. Én nagyjából mindkettőt éreztem, de reménykedtem abban, hogy majd az év végére lecseng ez a dolog, de sajnos a héten ismételten meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket, amelytől konkrétan érzelmileg instabilnak érzem magam.

Ha őszinte akarok lenni, akkor én azon kevés emberek közé tartozom, akik igazából nem panaszkodhatnak. Egyrészről megmaradt a munkám, habár a kijárási korlátozás, és a boltzár miatt egy kisebb összegtől kezdtem el elesni havi szinten. Ami nem olyan sok, de mégis érződik a fizetésemen. Mivel kereskedelemben dolgozom nem másról beszélek, mint a délutános műszakpótlékról. Ámbár azokhoz viszonyítva, akiknek adósságuk van, elvesztették a munkájukat, vagy megbetegedtek azt gondolom csendben maradhatok, de ez mégis zavar. Másfelől pedig senki nem betegedett meg a környezetemben, tehát ha a korlátozások betartását nézzük, akkor semmilyen hatása nincs rám a járvány, kizárólag érzelmileg visel meg, de most már nagyon.
Az egy év nagyon sok volt ebből. Volt persze pozitív oldala is, ha megnézem, hogy hány helyre sikerült eljutnom, mert a turizmus gyakorlatilag szinte a csőd szélére került, ezért az árak lejjebb mentek, így olcsóbb volt elmenni kirándulni. Addig, ameddig nem volt kijárási tilalom, addig bevallom én is jobban viseltem, habár az emberek agresszív viselkedéséből hamar elegem lett. De azt gondolom talán a szerencsésebbekhez tartozom, akiknek majdnem biztos munkahelye van azokkal szemben, akik sajnos a csőd szélére kerültek. Azonban nem mehetek el az mellett, hogy azok táborát erősítem, akik szerint a jelenlegi intézkedések csak látszat intézkedések, és sajnos átgondolt valóban hasznos döntés nincs mögötte.

A vásárlási idősáv bevezetése totális hülyeség volt, hiszen az idős korosztály akkor mehetett vásárolni, amikor csak akart. Mint kereskedelmi dolgozó ezt többször el is mondtam jó pár ismerősömnek, hogy a délutáni időszakban konkrétan a boltok tömve voltak, és egy részük bizony pont az a korosztály volt, amelynek létre lett hozva a vásárlási idősáv. Mindezek mellett a kijárási tilalmat sem értem teljesen, hiszen nappal tömve van a város, s az üzletekbe is beözönlik a sok ember. Ami nem csoda, mert eddig is ez volt a délutáni időszakban, de a hét órási boltzár azokat is erre kényszerítette, aki egyébként este nyolckor tervezett volna vásárolni menni.
Ezért is gondolom többek között, hogy ezeknek az intézkedéseknek nincs értelmük, hiszen a fertőzésveszély sokkal nagyobb, amikor a jelentős embertömeg beözönlik zárás előtt egy boltba, vagy amikor napközben tömve vannak a tömegközlekedési eszközök. Engem kifejezetten azért is viselnek meg ezek a korlátozások, mert sajnos a munka miatt gyakorlatilag a szabadidőm szinte arra a két szabadnapra korlátozódik, amelyet megkapok az adott héten. Mivel javarészt délután dolgozom, így a boltzár miatt korábban is kell indulnom, így gyakorlatilag úgy néz ki a napom ilyenkor, hogy felkelek, elmegyek dolgozni, s igyekszek haza. Este nyolctól meg gyakorlatilag unatkozom, mert ugyebár nem lehet az utcára kimenni.

A legnagyobb problémát nálam leginkább a szociális tevékenység jelentik. Egyrészről hétvégéken javarészt dolgozok, így a hétköznap vagyok szabad. Ekkor azonban sok ember elfoglalt, vagy pedig késő délután ér rá. A kijárási tilalom miatt pedig nagyon be vagyok korlátozva. Hiszen, ha valaki este hat után ér már csak rá, akkor nagyon el kell gondolkoznom, hogy benne legyek egy találkozóban, hiszen nem mindegy, hogy az illető hol lakik. Mindezek mellett nehéz a személyes kapcsolattartás, hiszen sokan dolgoznak, vagy ha nem érnek rá akkor a kijárási tilalom szeli ketté a lehetőségeket. Emiatt pedig úgy érzem, hogy több kapcsolatom is kezd megszűnni a személyes találkozó hiánya miatt.
Mindezek mellett pedig ott van a szórakozási tevékenységének lehetőségének hiánya. Konkrétan majdnem minden zárva van, így aztán akár egy strand, vagy egy mozi szóba se jöhet. Vagy az sem, hogy egy kávézóban megigyunk egy pohár üdítőt. Így marad a séta, vagy a másik lakására való felmenetel. Én az a fajta voltam, aki ha nagyon nem tudott társas programot összehozni, akkor feltalálta magát és elment sétálni. Ha az nem elégített ki, akkor ott volt sok lehetőség, de sajnos ezek is zárva vannak jelenleg, és nem tudni, hogy mikor nyitnak ki ismét. Ráadásul elvileg nyárig meg is vannak hosszabbítva az intézkedések. Így pedig elég elkeserítő számomra, mert eddig könnyebben bírtam, hiszen tél volt, hideg volt. Most viszont jön a tavasz, s éled a természet. Még, ha nem is sikerül összehoznom társas csavargást, akkor egyedül is elég látványos, ahogyan Budapest kivirágzik, és ahogy az emberek is felélednek. Azonban nem tudom mi lesz így sok mindennek a sorsa.

Szociális élet halála lesz 2021?

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

 

Tudatos vásárlási folyamat: lesz-e a társam a Huawei P40 Pro?

Idén júliusban lejár a második előfizetésem is, amelyet a nevemre kötöttem. Azt már múlt évben eldöntöttem, hogy a kettőből egyet tartok meg. Természetesen a legrégebbit, s a másikat pedig megszüntetem. A kérdés persze adott, hogy innentől kezdve hogyan tovább. Az idő előrehaladtával az internet térhódítása hatalmassá vált, s ezáltal szinte mindenki számára elérhetővé vált. Számomra ezért is volt nagyon meglepő, hogy még a mai napig is, ha olvasok fórumokat, vagy bejegyzéseket, esetleg találkozok a hétköznapokban emberekkel, akkor mennyire nem tudják kihasználni az internet adta lehetőségeket. Főleg akkor, ha mindenkinek ott van az okostelefon a kezében.
Számomra mindig meglepő volt, amikor nem találták fel magukat tájékozódás terén, de senkinek nem jutott eszébe a telefonján megnézni merre kell menni, ha már van rajta előre telepített térkép. Vagy készülékvásárlásnál kevesen olvasnak teszteket, és tesznek fel kérdéseket megfelelő helyen. Vagy, ha feltesznek, akkor sokszor tapasztalom, hogy egy kis utána olvasás, vagy megfelelő szövegértés esetén nem születne meg az adott kérdéskör. Én próbálok tudatos vásárló lenni, így egy ideje tartó olvasgatás következménye, hogy valószínűleg idén egy Huawei P40 Pro tulajdonosa leszek. De levezetem miért is gondolom így annak fényében, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az amerikai szankció miatt a készülék nem rendelkezek GMS (Google Mobile Service) keretrendszerrel, ezáltal Google Play áruházzal sem, tehát jó pár applikáció hivatalosan nem lesz rá elérhető.

Tovább

Leaving Neverland (2019)

Magyar cím: Neverland elhagyása

Soha nem voltam Michael Jackson rajongó. Ő az a híresség számomra, akinek elismerem a karrierjét, és a zenei tehetségét, sikerét, de engem nem nagyon ragadott magával. Az életútja, és a sikerei vitathatatlanok, csak úgy, mint a magánélete és az azt övező furcsaságok, és botrányok. Összesen három dal az, amit szeretek tőle, de már gyerekként is figyelemfelkeltő volt a viselkedése és kinézete, amikor a tévében megláttam. Lehet furcsa, de gyermekként a beszéde, hangszíne és kinézete miatt én azt hittem, hogy nő. Ugyanis az első emlékeim róla akkortájt vannak, amikor már átesett pár plasztikai műtéten, és a bőre is jelentősen elkezdett fehéredni.
A tavaly napvilágot látott Leaving Neverland egyébiránt érdekelt, de valami miatt végül nem tekintettem meg. Sok írás jelent meg róla. Valamelyik alátámasztotta az elhangzottakat, valamelyik pedig támadta. Gondolkoztam is, hogy megtekintése után írjak-e róla. S végül úgy döntöttem igen. Személyes véleményem mellett inkább próbálok a látottakról írni, illetve a középvonalon maradni, és objektív véleményt alkotni a két részes sorozatról némi háttérinformációk tudatában.

Tovább

Miért utálok moziba járni?

A filmes írásaimban az esetek többségében megemlítem, hogy a szóban forgó alkotást hol is tekintettem meg. Általában szót ejtek a miértekről, azaz miért itthon néztem meg, vagy miért a moziban. Ami egyébiránt azért is érdekes, mert átlagban kevés film szokott érdekelni, s mivel időmbe beleférne, és anyagilag is megengedhetném magamnak, de az esetek többségében mégis kimarad a mozizás. Ennek pedig egyetlen oka van: gyakorlatilag utálok moziba járni. Eme bejegyzés keretében összeszedem, hogy mik azok a hatások, amelyek engem érve a moziteremben csak nagyon indokolt esetben veszek jegyet és megyek el filmet nézni.

Tovább

Netcelebek pöcegödrében: A Molnár Krisztián-akta

Idén májusban volt immáron 7 (!!) éve annak, hogy elkezdtem írni a saját blogomat. Érdekes visszaolvasni részemről jó pár az induláskor keletkezett bejegyzésemet, hogy azóta mennyit is változtam sok mindenben. Főleg úgy, hogy mélyebb magánéleti tartalommal nem bír ez a blog.
Mikor elérhetővé vált az internet hozzáférés itthon is azonnal elkezdtem mindenféle oldalakra felmenni. Szerencsére nem a pornó oldalak kötöttek le, hanem olyan közösségi oldalak, fórumok, ahol ismerkedni lehet másokkal. A kialakult közösségeknek köszönhetően eljutottam oda, hogy sok fórum már olyan volt, mint a virtuális világban a második otthonom, ahová hazatérek minden egyes nap megnézni, hogy mi is történt azokkal, akikkel belaktam az adott netes címen alakult világot. Ebből fakadóan jó pár ismeretségre szert tettem, továbbá egyes helyeken már szinte kritikai és teszt jellegű hosszú hozzászólásaim születtek, amelyek szinte mind az enyészeté váltak miután ezek az oldalak megszűntek. Időközben persze eljutottam blogokra is, s úgy döntöttem indítok magamnak is egyet. Egyet azonban szem előtt tartottam: egy átlagos webhely legyen, melynek legyen személyessége, s kiemelkedjen picit a többi előtt. De ennek fényében mégis legyen anonim, hogy a későbbiekben ne okozhasson problémát a magánéletemben, munkahelyemen egy-egy bejegyzésem, de mégis figyelemfelkeltő legyen.

Mindeközben persze elindult egy egyszerűbb módja a bloggolásnak: Vlog. Tulajdonképpen az adott blogger írás helyett videóban teszi közzé a mondanivalóját, melyet a nézőinek szán. Ezt lehet jól csinálni, illetve rosszul is. Ha úgy alakul lehet némi profitot szerezni ezzel, vagy akár rajtunk röhöghet az ország. Nagyjából fél éve annak már, hogy a Gyakori kérdések oldalán találkoztam egy olyan kérdéssel, mely szerint mit gondolnak a válaszolók Molnár Krisztiánról. Mivel az olvasók kaphattak kis segítséget ki ő, így az első három videója alapján a döbbenet lett rajtam úrrá. A három videó miatt a Youtube folyamatosan az ajánlott sávba tesz legalább egy videót, melyet ő csinált, vagy róla szólt, így párat már láttam.

Tovább

Sorozatfüggőség a mindennapokban

Nagyon sok sorozatos híreket olvasok. Azonban leginkább csak felszínesen figyelem őket, ugyanis a véleményemet már a blog létezése óta ide írom, mint sem más oldalakra. Publikálás előtt azért elolvasom, hogy minden megfelel-e az én elvárásaimnak, illetve még olykor korábbi bejegyzéseimet is visszaolvasom. Azonban, ha megnézem a blog tartalmát, illetve hogyan is épül fel a már lassan hat éve vezetett blog, olykor eszembe jut, hogy vajon milyen hamis kép alakulhat ki abban, aki ide téved. Tehát arra gondolok, hogy ránézésre egy virtuális világ függőségében szenvedő személyről lenne szó.

Már régóta gondoltam, hogy egy ilyen bejegyzést is ideje volna már megejteni. Legfőképpen azt, hogy hogyan lehet a virtuális szórakozást beépíteni úgy a mindennapi életbe, hogy ne legyenek annak negatív következményei.

tvs01

Tovább

A boltok nyitva tartásának szabályozásáról szubjektíven!

Még tavaly ősszel fogadták el azt a törvényt, mely szerint szabályozni kell a boltok nyitva tartását. Az indok első körben az, hogy a családok több időt tudjanak együtt tölteni. Az intézkedés következménye a pozíciók megszűnése a munkaerő többlet miatt, illetve a kereskedelemben dolgozók bérének csökkenése. Ebből fakadóan nagyon sokan felszólaltak, hogy miért is lenne jó egy olyan intézkedés, amelynek rengeteg negatív következménye van, illetve olyan emberek életét is megnehezíti, akik nem is a kereskedelemben dolgoznak.

A megvalósítás pedig előző hónap közepén lépett életbe. Azok, akik nyomon követték az eddigi bejegyzéseket nyilván tudják, hogy jómagam is kereskedelemben dolgozok. Valahol pont ezért is bosszant egy olyan törvény megalkotása, amely engem is érint, ellenben semmiféle lehetőség nem volt arra, hogy véleményt nyilváníthassak ez ügyben, mondjuk egy népszavazás keretén belül. Már korábban is terveztem megírni eme bejegyzést, de most jutottam el oda, hogy tapasztalatot tudjak belefűzni.

zt00

Tovább

Exkluzivitás felsőfokon, avagy mennyire jövedelmezőek az exkluzív címek?

Nemrégiben lezajlott a Gamescon, ami azért tartogatott nem kis meglepetéseket. Még nekem is. És mindezt mondom úgy, hogy továbbra is azt vallom, hogy akadnak olyan címek, amiket szeretek, és/vagy kijátszottam, de nagyjából itt véget is ér az én “szerelmem” a virtuális játékok irányába.
Körülbelül 7-8 évvel ezelőttig eléggé csúnya szemmel néztem a konzolokra. Első körben váltig megvoltam győződve arról, hogy a billentyűzet & egér kombináció olyan  kényelmi funkciót jelent, amit nem lehet sárba tiporni. Emellett persze sokakhoz hasonlóan én is beálltam a “csataárokba”, hogy értelmetlen virtuális harcomat megvívjam a konzolpártiakkal, esélytelenül. Persze ehhez az érzéseimhez azért javarészt hozzájárult egy negatív fórumos tapasztalat, melyben szembe kerültem a tulajdonosokkal, akik ugyebár nem nézték jó szemmel a felhasználók számítógépes hozzászólásait, hisz Sony imádatuk tagadhatatlan volt. A már nem létező oldal máig megmaradt tagjai még persze emlékeznek mekkora harcok folytak belül is, de a konkurenciával szemben is, de azóta érzelmi vonala gyakorlatilag megszűnt létezni. Én is idősebb lettem azóta, s konzol utálatom szinte megszűnt. Nem is véletlen, hogy beruháztam egyre, habár tény, hogy mind játékok, mind gépek tekintetében megvártam a leárazásokat, illetve szinte a konzol kifutását. Bár igaz, hogy a vásárlás mögött az exkluzív címek álltak. Ebből azért valamennyire sejthető, hogy mennyire is éri meg egyetlen egy platformra fejleszteni.

Tovább

A nagy bevásárlás – Azaz biztos, hogy a vevő az Isten???

Sok férfitársamhoz hasonlóan valahogy én sem rajongok a vásárlásért. Amennyiben műszaki termékről van szó, mely engem érint természetesen úgy pattanok fel a bringámra, s indulok útnak, hogy valószínűleg egy traffipax sem tudná bemérni a sebességemet. Az internet térhódításának köszönhetően a vásárló könnyen tud tájékozódni, hogy hol tud bizonyos dolgokat megvásárolni, illetve mely az az üzlet, ahová bátran bemehet. Nyilván egy kisebb üzletet nem igazán tud bemérni a virtuális világban, de teszem azt egy üzlet lánccal ezzel szemben már elég nagy esélye lehet.
Mivel nem vagyok eleresztve én sem anyagilag, így számomra is fontos, hogy amire szükségem van, vagy meg szeretnék vásárolni azt hol lehet kapni, illetve a vásárlás helyei közül hol tudom minél olcsóbban megszerezni. Gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy a multinacionális vállalatok miatt a kisebb boltok egyre inkább háttérbe szorulnak, s a megélhetésük, fenntartásuk miatt olykor elég nagy árréssel dolgoznak. Így nagyon sokszor maradnak a nagyobb üzletek, melyek pofátlanul olcsón adnak bizonyos termékeket. Mivel sokszor a kényszer szüli ezeket a vásárlásokat, így sokszor kötök itt ki, habár nem igazán érzem magam kedvezően. Természetesen én is olvastam nagyon sok mindent online, hogy hogyan is csalnak, hazudnak a vevőknek, illetve hogyan is akarják a potenciális vásárlót átvágni. Tény és való, ez létezik. Viszont jómagam is kerültem már konfliktusba más vásárlóval méghozzá úgy, hogy pont ő volt az hibás. De volt már olyan is, amikor segítséget kellett kérnem egy eladótól, aki épp vitatkozott egy vásárlóval, hogy ő nem bontja ki az általa kinézett fülhallgatót. A vásárló pedig nem akarta megérteni, hogy egy másik potenciális vevő nem biztos, hogy elviszi a kiszemelt fülhallgatót, ha az  más ember váladékát tartalmazza, ha a jelenlegi tranzakció meghiúsul. Ekkor azért megfordult a fejemben, hogy biztos, hogy a vevőnek kell magának Istennek lennie a kereskedelem szempontjából?

Tovább

Mikor számítunk rasszistának?

Hogy más ez a nyár, mint a többi biztos.
Egyelőre próbálom élvezni, már amit lehet belőle. Illetve igyekszem az összes szabadidőmet arra fordítani, hogy minél jobban tudjak kikapcsolódni. Sajnálatos módon utóbbi nem nagyon megy, főleg annak fényében, hogy lassan már a munkahelyemre járok pihenni, s ez már elég gáz véleményem szerint. Főleg abban, hogy mindezt az itthoni állapotnak, illetve a költözésből fakadó problémáknak köszönhetem.
Igazából nem nagyon akartam “helyzetjelentés” kategóriába illő bejegyzést írni pár hete, mert úgy vagyok vele, hogy vannak bizonyos dolgok, melyek nem valók nyilvános felületre, főleg azért sem, mert az anonimitásomat azért szeretném megőrizni. Ebből fakadóan pedig akadhatnak az épp aktuális történéseknek fekete részei, melynek köszönhetően az általam nyilvánossá tett bejegyzés tartalmi szempontból gyakorlatilag értelmezhetetlen lenne. Mivel egyébként is már aktuális lenne egy kis “helyzetjelentés”, így úgy gondoltam neki futok még egyszer, hogy hátha sikerül olyan bejegyzést írni, mely minden  szempontból tökéletes. Számomra.

Szóval miről is van szó? Gyakorlatilag arról, hogy már nyár elején kiderült, hogy költözés lesz a nóta vége. Annak idején lakbért kellett fizetnünk a régi lakhelyünkön, ahol tulajdonos váltás miatt jött szóba költözés. Ennek van már legalább több, mint tíz éve, hogy ide költöztünk. Tulajdonjog, illetve lakbér nélkül, de barátságos környezetbe. Természetesen kompromisszumokat kellett kötni a többi lakótárssal, de ezzel különösebb gond nem volt egy ideig, hisz örültünk annak, hogy az általunk használt költségeket kell fizetni, s a lakhatás biztosított. Sőt! Stabil. Tartja a mondás, hogy két dolog biztos: az adó, és a halál. Jelen esetben is fennáll ez a dolog, ugyanis a tulajdoni jogviszonynak köszönhetően kisebbségnek sikerült házrészt szerezniük, így tudatosult bennünk a jövő, amit nem szeretnénk átélni. A második pofára esés akkor következett, amikor jó barátnak vélt ismerősről kiderült, hogy nem túlságosan gerinces alak, ugyanis kezdetben eléggé hízelgőnek tűnt, hogy miért is nem költözünk hozzájuk, hisz nekik amúgy is nagy területen elhelyezkedő házuk van, elférnénk ott. A döntés megszületett, az előkészületek el is kezdődtek. Majd költözés előtt nem sokkal kiderült, hogy a gerinces embernek ismert barátunk nem is olyan jó, illetve nem is nevezhető barátnak. Ugyanis a vállalhatatlan költségek mellett személyi szabadságunk nagy része is oda lett volna, így én voltam az, aki sztornózta az egész költözést, így maradtunk jelenlegi helyünkön.
Öt éve indítottam útjára a blogot. Korábban még próbálkoztam naplóírással, hosszú évekig vezettem is őket, majd rájöttem, hogy a személyes dolgok leginkább csak rám tartoznak. Ezért is semmisítettem meg őket nyom nélkül, habár érdekes dolog lenne őket visszaolvasni, hogy vajon mennyit is változtam azóta. A virtuális naplómat azonban már úgy indítottam útjára, hogy abban az esetben, ha a személyazonosságom nyilvánosságra kerülne, akkor se legyen belőle problémám. Emellett pedig az írásaimmal kapcsolatban továbbra is megtudjam őrizni a személyazonosságomat, főleg alapul véve azt, hogy rajongóknak megalapított, és azóta is folyamatosan frissülő weboldalamon használt nicknevem megegyezik itt használttal. Öt év hosszú idő, azért nemrég visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet, s akadtak olyanok, amelyeken jót derültem. Jó példa a négy évvel ezelőtti írásom, melyben azon lepődtem meg, hogy mennyire egyszerűen mondták meg nekem, hogy ennyi volt a munkaidőm, nem kell többet jönnöm. Bevallom még egy kicsit jót is nevettem, hogy miket hittem elsőre. Ahhoz képest ezen a téren teljesen megváltoztam.

Visszatérve a tartalmi részhez eddig nagyon kegyes sorsom volt, ugyanis megtudtam azt csinálni, amit a többi ember nem egy olyan fizetés mellett, mint az enyém volt. Spórolni, s megvenni különböző műszaki cikkeket, illetve némi kikapcsolódásra is költeni strand, csavargás, mozi mellett. Persze volt olyan, hogy igencsak meg kellett húzni a nadrágszíjat nekem, de ugye ez nem volt olyan nehéz, ha csak minimális költségek voltak a vállamon. Minap gondolkozva pedig azt kell mondanom most érzem azt, hogy tényleg felnőttem. És nem csak azért, mert megtanultam, hogy az élet nem kegyes hozzám, s hogy milyen gusztustalanok is tudnak lenni az emberek olykor, hanem azért is, mert megtanultam olyan döntéseket hozni, amelyhez nem kis felelősség jár. És miért is írom ezt? Ugyan van ingatlanunk, de annak elhelyezkedése olyan, hogy munkába járás számomra vállalhatatlan lenne. Így én voltam az, aki idézőjelesen az asztalra csapott, s közölte a tényállást: albérlet kizárva, veszünk házat. Hitelre.
Rengeteg negatív példa van előttem, előttünk, akik azt gondolták, hogy majd ilyen húzással majd biztosított lett a lakhelyük, de közben már utcára kerültek. Tény, de mivel a családból én vagyok az egyetlen, aki képes ezeket a dolgokat átlátni, így én lettem az, aki ennek utána nézett, s el is indította a folyamatot. Az ügyintézőm egyébiránt roppant aranyos, s kedves (bár muszáj neki annak lennie), s hitelképességem teljes mértékben pozitív. Egyelőre az értékbecslés szakaszában tart a dolog, bár próbálom siettetni a dolgot, hogy minél előbb megvalósulhasson az esetleges költözés. Viszont furcsa érzés az, hogy ez az első teljesen önálló döntésem, melynek köszönhetően a későbbi életemre kihatással lehet ennek a dolognak a következménye. Legyen az akár negatív, akár pozitív.  Hogy a jelenlegi problémába ne futhassunk bele a város másik vége lett végül a költözés célhelye, így végül jelenlegi környezetünktől, szomszédoktól teljesen elhatárolódunk majd. Ennek lényegi része pedig az, hogy teljesen meg kell tanulni önállósodni. A jelenlegi ingatlan megtekintésekor persze érdeklődtünk, de szerencsére pozitív volt a visszajelzés, hogy élnek-e a környéken a kisebbséghez tartozó emberek. Szerencsére (még) nem.

Ezen eléggé elméláztunk itthon is, illetve a munkahelyen is, s erre még rátett pár lapáttal az videómegosztó portálokon látható videók is, hogy mennyire is lehet az ember toleráns a kisebbséggel. Véleményem szerint nem lehet az embereket szelektálni különböző külső tulajdonságok alapján, s azt korábban is többször mondtam, hogy nem az a kisebbség, aki kívülről magán hordozza a fizikai jegyeket, hanem az, aki úgy él. A probléma csak az, hogy életem során eddig csak olyanokkal találkoztam, akivel pórul jártam, vagy pedig félni kellett tőle. És ez baj. Ebből fakadóan pedig nem tudom nem azt mondani, hogy nem utálom őket, hisz kizárólag negatív tapasztalatom van velük kapcsolatban. Habár lightos történet a miénk ahhoz képest amiket láttam, olvastam rólunk az interneten, s nem is olyan megyében, városban élek, ahol nagy számban fordulnának elő. Viszont azt én is viccnek tartom, hogy meg kell őket különböztetni, s ennek köszönhetően pozitív diszkriminációban kell őket részesíteni, melynek eredménye, hogy mindent megtehetnek. Az már a no comment kategória, hogy ha kiejti az ember a “c” betűvel kezdődő szót, már rasszistának bélyegzik meg. Tehát az olvasottak alapján én rasszista lennék?
Eme dolog persze rányomja a bélyegét a mindennapokra, így nem igazán tudok jól szórakozni. Persze megpróbálok, de mindig jön össze, főleg akkor nem, amikor valamit eltervezek ,s nem úgy sül el. Jelen pillanatban a hitel, s annak a költsége, ami terhel engem, de egyelőre bizakodó vagyok, hogy hamar megoldódik, s megjelenik az alagút végén a fény. Mert az egy dolog, hogy játékokban én vagyok a nagy harcos, de azért ezt nem szeretném átültetni a való életbe. Szerencsére azért akadtak nyugodtabb napok, amikor nem épp a fentebb leírt probléma volt terítéken, így az Uncharted második részének is neki tudtam kezdeni, illetve a mai napon a Dawn Of The Planet Of The Apes is megvolt. Utóbbival kapcsolatban rendkívül pozitív a véleményem. Elsősorban pont azért, mert immáron beigazolódott, hogy délelőtt kell menni filmet nézni. Egyrészről ilyenkor iszonyatosan kevesen vannak, másrészről pedig kulturált emberek mennek el ilyenkor megnézni egy-egy alkotást, melynek köszönhetően nincs csámcsogás, büfögés, illetve más ember szagának az “aromáját” sem kell magamévá tennem légzés útján.

Mit remélek?
Azt, hogy hamar megoldódik a költözési kálvária.

Melyik éned az igazi: virtuális vagy a való életbeli?

“Az én időmben…”  – úgy vélem nincs olyan ember, aki ne hallott volna ilyen mondatkezdést valamelyik ismerőse szájából. Amikor ilyen mondatkezdést olvas, vagy hall az ember akkor rögtön idős emberekre asszociál. Az igazság azonban az, hogy olyan gyors ütemben fejlődik a világ, hogy ha bizonyos dolgokról van szó akkor egyre sűrűbben kezdem így a mondatomat. Ebben a legérdekesebb dolog az, hogy bő három évem van még a harmincadik életévem betöltéséhez, s így nem is mondható rám, hogy középkorú, vagy időskorú lennék.
Azt mindenki tudja, hogy ami felkerül a világhálóra az többnyire ott is marad függetlenül attól, hogy letöröljük onnan. Ennek okán logikusan, s következetesen teszek közé hozzászólást, bejegyzést vagy bármi mást. Ebből fakadóan akadnak olyan dolgok, melyeket nem fejtek ki bőven, s ennek egyetlen oka a magánélet védelme, mely úgy vélem rám tartozik. Nem is mennék bele pont ezért részletekbe, de azt elmondhatom, hogy jelenleg sokkal több lehetőségem van arra, hogy minőségibb, s nyugodtabb életet éljek, hisz gyermekkorom koránt sem volt megfelelő, vagy épp gyermeknek való. Azonban nem tudom nem kijelenteni, hogy ha esélyem lenne, akkor nagyon sok mindent ismét átélnék, mert nagyszerű emlékek lettek. Emlékszem arra, amikor először mentem iskolába, s mennyi mindent csináltunk az udvaron, főleg a fára mászásra értem. Tiltott dolog volt, s nem is értettem miért, persze később megvilágosodtam, hogy a tanárunk felelőssége volt, hogy ne történjen bajunk, s ebből az ártatlan dologból bizony akár kemény csonttörések lehettek volna. Szerencsére ilyen nem történt. Ott voltak a különböző mesefilmek, amelyekért rajongtunk, s másnap ez volt a téma. Vagy épp a tamagotchi őrület, amelyért szinte mindenki megvolt bolondulva. A különböző üdítőitalok, cégek, melyek mára már megszűntek létezni. De ide sorolnám az iskolakezdéseket is, melyeket nem vártunk, ezzel szemben a szünetek megváltásnak bizonyultak. Stresszlevezetőnek rendkívüli volt az udvaron történő fogócska, vagy az iskola utáni bicajozás, mely nyári estéken sötétedésig tartottak. És persze a legsokkolóbb dolog, amikor tizenöt éves osztálytársunk szemünk láttára csókolózott.

Ahogyan sokak, úgy engem is berántott a népszerű közösségi portál, mely a Facebook nevet képviseli. Mindenki köpködi, de az emberek többsége fenn van természetesen. Számomra a legnagyobb előnye, hogy régi osztálytársak, tanárok is megtalálhatóak az ismerőseim között. Az iskola szünet megkezdése előtt egyik tanárom töltött fel pár képet, melyet a közeli játszótéren készített. Ahogyan néztem körülbelül hatodikos gyerekek lehettek. Ahogy számoltam húszan lehettek, de szinte mindegyik kezében volt telefon. Persze mindenki megvolt jelölve, így szinte majdnem minden gyereknek volt adatlapja. Hajtott a kíváncsiság, így megnéztem őket. Valahol elborzadtam a látottakon, hogy mennyire virtuális életben élik az életüket. Ekkor elgondolkoztam, hogy én mennyire is a technikai eszközök bűvkörében élek. Aznap megvolt minden általam látogatott oldal olvasgatása, s az oda érkezett hozzászólásoknál eszembe ötlött valami.
Ezeknek az embereknek melyik énjük az igazi? Virtuális vagy a valódi?

Tovább

Kell-e Playstation 4 – Uncarted 4: A Thief’s end

Annak idején nagy meglepetés volt nekem, amikor ráakadtam az Uncharted egyik gameplay videójára. Már akkor is éreztem belül, hogy ez a játék nagyon kell nekem. Egyetlen egy nagy probléma volt vele, hogy konzol exkluzív volt, s PC-sként kimaradt belőle. Hozzászoktam ehhez a tudathoz, de idővel érkezett még pár érdekes cím erre a masinára, s mivel rendelkezett Blu-ray lemezek olvasásának lehetőségével, s mivel az ilyen típusú lejátszóm meghalt, végül úgy döntöttem: veszek egyet.
A fagyi jelen pillanatban ott nyalt vissza, hogy idővel megjelent a Playstation 4, s az idei E3-on pedig bejelentésre került az Uncharted 4: A Thief’s End. A játék egyébként nagyszerű, s a kérdés adott, hogy megéri-e ezért venni egy teljesen új konzolt, ha a meglévőt sem tudom teljesen kihasználni. A megjelenés jövőre van, így ezzel még ráérek gondolkodni. Egyelőre addig itt a játék előzetese:

A tökéletes szagminta, azaz a kunkorodó hónaljszőr története

Rengeteg embertípus létezik mind küllemre, mind pedig személyiségre is. Ezt alapul véve látott napvilágot az a teória miszerint két egyforma ember nincs kerek e világon. Azonban, ha az ember ebbe belegondol, akkor máris érdekes kérdések vetődhetnek fel benne ezzel kapcsolatban. Honnan erednek például bizonyos sztereotípiák, melynek alapjai épp hogy az emberi természet, személyiség? Kinézetről már nem is beszélve, hisz gondolom mindenki hallott már ikertestvérekről, akik külsőre teljesen egyformák.
Megragadva a fenti mondatsor lényegi részét elmondhatjuk, hogy nem csak személyiség, s külső létezik emberi civilizációt alapul véve, hanem életforma is. Hisz nem mindegy, hogy ki hogyan él, mennyi intelligenciával rendelkezik, s ezeknek köszönhetően pedig milyen képet is fest magáról. Ezeknek köszönhetően pedig akár csoportokra is osztható az emberi társadalom, melynél megfigyelhető, hogy kik azok az egyének, amelyek úgymond közutálatnak örvendenek szinte mindenhol, s még a legtoleránsabb ember is csak erősen tudja elnyomni a nemtetszését. Egyértelmű, hogy küllemre taszító embert könnyebben el lehet fogadni, mint egy olyat, akinek személyisége, életvitele több, mint irritáló. Ezeken a dolgokon persze lehetne változtatni amennyiben ez nem lenne mindenki számára egy kényes, zavarba ejtő téma, mely szinte tabu mindenhol. Igen, eme bejegyzés témája az igénytelen, büdös emberek.

Tovább