Apex (2021)

Magyar cím: Apex – Vadászok szigete 

Ha a vizuális szórakozásról van szó, akkor általában nagyon megszoktam fontolni, hogy mibe kezdtek bele, ha a korlátozott szabadidőmet veszem alapul. Nagyon sok film maradt ki számomra, ezért a tavaly év végéhez közeledtével úgy gondoltam, hogy amikor nincs kedvem zenét hallgatni, vagy sorozatozni, akkor elindítok valami filmet, amit nem láttam, s előzetes alapján semlegesnek mondanám. Esetleg, ha nem tetszik, akkor bealszok rajta. Eme film már a főszereplője miatt is érdekelt, mert kíváncsi voltam arra, hogy vajon mit is tudnak összehozni egy akciósztárral, aki azért már jelentősen benne van a korban, amikor már az ilyen kaliberű szerepeket lehet szögre kellene akasztania. A filmet ugyan végig tudtam nézni, de a végén csak lestem, hogy mi volt ez. 

Tovább

Üvegtigris (2001)

Az Üvegtigris az egyik legsikeresebb moziban bemutatott magyar film volt. Korábban egyébként már láttam, de nem igazán voltam oda érte fiatalként. Mivel már korábban láttam, így úgy döntöttem jó döntés lesz az évet ezzel zárni, ha alapul veszem mekkora hangzavar szokott lennie az év utolsó napján. A filmet tulajdonképpen utáltam. Ez annak volt betudható, hogy tinédzserként, ha valakivel konfliktusom volt, vagy nem szerettük egymást akkor a másik által kedvelt vizuális tartalmakra is kiterjedt. S mivel olyan személynek volt a kedvence eme film, akivel elég viharos volt a kapcsolatom, így nem is voltam hajlandó a filmet újra megtekinteni. Felnőttként persze ez a fajta hozzáállásom megváltozott, s ebből fakadóan egy cikknek köszönhetően ismét szembe jött velem a film címe, s mivel majdnem húsz év telt el a megtekintése óta úgy döntöttem megnézem. Annak fényében pedig végképp, hogy az elkészült két folytatásra nem is emlékszem. Tehát nagy az esély arra, hogy talán nem is láttam őket. Az utálatomat pedig felcseréltem egy közepes értékelésre. 

Tovább

Tavaszt hozott az új év

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát:

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt. 

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.  

2021: Az újabb pofára esések éve

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben. Előtte viszont egy visszatekintés hogyan is éltem meg az aktuális éveket, amióta eme blogra vetem a gondolataimat: 

Matrix: Resurrections (2021)

Magyar cím: Mátrix – Feltámadások 

Szerintem kevés ember van, aki nem ismeri valamilyen szinten a Matrix franchise-t. Ha nem is rajongó, és ha nem is tetszett neki de valószínűleg halott már róla. Én tinédzserként láttam az első részt, és tetszett. Nem mondanám magam rajongónak, de tetszett. Mai napig emlékszem, hogy pont akkor került bemutatásra a folytatás, amikor épp tavaszodott és a ballagás előtt álltam az általános iskolában. Mivel nem társultam be a többi tinédzser közé, így a szórakozási lehetőségem kimerült a strand és a mozizásban. Így aztán sűrű vendég voltam a moziban. A folytatást, ha jól emlékszem háromszor néztem meg, míg a befejező harmadik részt kétszer. Ha iskolásként lett volna keret rá, akkor minden bizonnyal megvásároltam volna DVD-n, de helyette egy akció keretén belül hat évvel ezelőtt megvettem Blu-ray kiadásokat. Én azok közé tartozom, akiknek tetszettek a folytatások is. Habár tény, hogy a film mitológiájába nem ástam bele magam. Egyszerűen csak leültem elé és jól éreztem magam a megtekintése közben. Folytatásra nem is vágytam, és bevallom számomra annyira lezárt volt a film, hogy meg is lepődtem, hogy elkészült a negyedik rész. Amivel kapcsolatban viszont már elég vegyes érzelmeim támadtak. 

Tovább

A majmok bolygója széria

Ha egy film sikeres lesz, és megvan benne a folytatás lehetősége, akkor annak előbb vagy utóbb érkezik egy újabb része. Kérdéses persze, hogy alapból több részesnek terveztek valamit, vagy pedig sikerfüggvénye, hogy lesz-e újabb része az adott filmnek. Mint mi nézők persze a szórakozási részét nézzük, ellenben a filmgyártó cégek pedig a bevételi forrást elsősorban. Hiszen, ha valami sikeres lesz az bevételt termel, és persze többször kerül leadásra tévében is, ami szintén hoz bevételt a sugárzási jognak köszönhetően. Azt gondolom pedig nincs olyan ember, akinek nem járt már úgy, hogy nem tetszett neki egy adott film, és fogta a fejét, hogy miért is kellett egy újabb részt elkészíteni, ami iszonyatosan gyenge vagy egyenesen élvezhetetlen lett.
Jómagam elég érdekesen álltam a címben lévő filmszériához. Ugyanis szülői részről volt elsősorban rajongás az eredeti szériához, és gyerekként kifejezetten gyűlöltem, amikor az volt a program, hogy valamelyik részt meg kellett nézni, mert épp valamelyik csatorna vetítette. Aztán 2010-es évben megérkezett a remake, amely azonnal berántott, és ha már több napot töltöttem itthon a hónap elején úgy döntöttem az eredeti részeket is megnézem. 

Tovább

Boldog ünnepeket?

A blog keretén belül sokszor leírtam a véleményemet. Kissé frusztráló tud lenni, amikor az ember ünnepek előtt, vagy ünnepkor megnéz egy fórumot, vagy közösségi portált, és kétféle helyzettípussal találkozik. Az egyik, aki imádja az ünnepeket, és már előtte ráfeszül és rágörcsöl, más pedig szinte gyűlöli ezeket a dolgokat. Persze viccesek tudnak lenni amikor meglát egy ilyen dologgal központosított mém videót vagy képet, esetleg bejegyzést, de egy idő után elég idegesítő tud lenni. Amikor szóba kerülnek az ünnepek, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy én már kinőttem belőle. Ami tulajdonképpen igaz is. 

Ahogyan többször is leírtam gyermekkoromban meghatározóak voltak a névnapok, születésnapok, valamint az ünnepek. Kivételt képeznek természetesen a nemzeti ünnepek, amik hidegen hagynak teljesen. Nagy jelentőséggel bírt például a karácsony, vagy a szilveszter, ami egy jelentős ünnepnek számított nekem. Az igazság az, hogy már gyermekként is nagyon szerettem sétálni, biciklizni, valamint a kirándulások is jelentősen megmozgattak. Tinédzserként már kifejezetten rosszul éreztem magam ezektől, így inkább a véleményemet nem vállalva jópofát vágtam mindenhez. Bár tény, hogy inkább csalódásnak mondhatom az álláspontomat. A karácsony nekem leginkább arról szólt, hogy a feldíszített fa mögött az ablakon kitekintve mennyire szép volt a hó, vagy a havazás. Sajnos mostanság a havazás már lassan csak emlékeimben él, így fehér karácsony nem nagyon fordul elő Magyarországon.
Mindezek mellett inkább szülői hozzáállás volt, ami miatt inkább vártam ezt. A szenteste mindig arról szólt, hogy sütés, főzés, és persze a nap felénél persze frusztráció, és idegeskedés az el nem készült ételek miatt, s az este pedig filmnézés, és döglés az ágyban, valamint a rosszullétig való zabálás volt a fő program. Karácsony első napját még élveztem, és elvoltam, de már karácsony másnapján már nem bírtam magammal, mert annyira untam magam a négy fal között, hogy már nem bírtam elviselni, hogy nem tudok úgy viselkedni, ahogy szoktam. Soha nem felejtem el, amikor emlékeim szerint tizenévesen karácsony másnapján úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálok egyet a környéken, és ezen mennyire ki voltak akadva a szülők, hogy karácsonykor el merem hagyni a házat. Középiskolásként már nem nagyon foglalkoztam ezzel, hanem azt csináltam, amit szerettem. Habár szeretem a bejglit, és a töltött káposztát, de valahogy kifejezetten idegesít, amikor ha hazalátogatok akkor tudom, hogy két napig biztosan ez lesz a menü, és nem ehetek azt, amit szeretnék. Felnőttként pedig tulajdonképpen amilyen magasról csak lehet pottyantok az egészre. Egyetlen dolog az, ami miatt érdemleges számomra, hogy tudom ezeken a napok nekem nem munkanapok. 

A szilveszter egy teljesen más ünnep számomra. Ez az, amit nem igazán tudtam gyerekként hova tenni. Egy ideig persze elhittem, hogy majd lesz egy koccintás, és másnap minden más lesz, mert új év. Aztán amikor eltelt a szilveszter, akkor másnap maradt az üresség érzése, hogy semmi nem változott, valamint semmi különleges nincs a másnapban. Mindezek mellett persze ott volt, hogy otthon szilvesztereztem, és persze az éjfélt mindenképp meg kellett várni. Emlékszem arra a szituációra, amikor egyszer már este tízkor fáradt voltam, és lefeküdtem, és kaptam a döbbent tekinteteket. Aztán tinédzserként megvoltam arról győződve, hogy ezek az érzések azért vannak, mert itthon töltöm az ünnepeket. Aztán eljött a pillanat, amikor nem itthon töltöttem, hanem egy másik városban. Barátokkal. Persze jeleztem, hogy alkoholt nem fogyasztok, de ennek ellenére csak előkerült a bor, sör, és töményebb italok. Így aztán az emeletem töltöttem a szilveszter hátralévő részét azok társaságában, akik szintén nem fogyasztottak alkoholt. A beszélgetés, és hülyéskedés közepette pedig az az érzésem támadt, hogy ezt bármelyik nap megtudnám tenni. Egy év múlva pedig úgy döntöttem nem görcsölök rá az ünnepekre, és nem fogok senkinek sem hazudni, hogy milyen jól telt, és ugyanazt csináltam, mint mindenki más. Szilveszterkor becsuktam az ajtót, elindítottam a számítógépet, s játszottam még el nem fáradtam. Az volt az első jól sikerült szilveszter.
Idén is tartottam magam az álláspontomhoz, és vállaltam a véleményemet. A karácsonyt jelöltem ki hazalátogatásnak, mert biztos voltam benne, hogy szenteste napján legrosszabb esetben is délig dolgozok, és utána következik két biztos szabadnap. Nagyjából úgy telt, ahogy terveztem. Első nap kis pihenés, majd karácsony első napján egy hosszú, s majdnem egész napos séta, hogy mi változott a városban. Kifejezetten örültem, hogy szinte nem is találkoztam emberrel. Karácsony másnapja pedig hazautazásról szólt. Bár tény, hogy az eső és az ónos eső rányomta a bélyegét a szabadban töltött időmre. Szilveszterre a petárdázók és az alkoholfogyasztók miatt továbbra is otthon tervezem tölteni, s délutántól ismét jön a filmnézés, zenehallgatás, majd pedig ha szerencsém lesz és nem lesz egész éjjel tartó zajongás, ami miatt hajnalig ébren vagyok, vagy többször felébredek, ha már sikerült elaludnom. 

És miért is írtam le ezeket a sorokat?
Bevallom, hogy azért kissé engem már szokott frusztálni az ünnepek közti felhajtás, és az emberi viselkedés. Véleményem szerint túl nagy jelentőséget biztosítanak neki, és unalmas, hogy ilyenkor már van egy megszokott “menetrend”, hogy ki hogyan is áll ezekhez a dolgokhoz. Ami kissé furcsa is tud lenni. Személyes környezetemhez is úgy állok már felnőttként, hogy nem árt, ha valaki kimond egy fontos dolgot. Ami nem más, minthogy az ünnepnapok is tulajdonképpen ugyanolyan nap, mint az összes többi. S nem attól fogja valaki jól vagy rosszul érezni magát, mert nem azt teszi, mint mások, hanem azért, ahogyan hozzááll az adott naphoz. És szomorúnak tartom azt, amikor azért születnek konfliktusok, vagy mérgesednek el emberi kapcsolatok, mert sokan képtelenek elengedni a tömegviselkedést, és szabadon élni, ahogyan szeretnének. 

A tanár: 4.évad

Sorozatokra az elmúlt bő egy évben nem nagyon jutott időm. Így aztán egyre inkább szelektálok, hogy mit akarok követni és mit nem. Ezzel szemben azért bevállalós vagyok, hiszen azért egy új széria bevezető epizódjára azért be szoktam nevezni. A magyar film és sorozatgyártás soha nem a minőségéről volt híres, hanem inkább arról, hogy mennyire be tudtak állni a földbe ezek az elkészített “remekművek”, vagy mennyire tudta tükrözni, hogy az ember sokszor szörnyűlködni ül a képernyő elé, vagy pedig jót röhögni az elkövetett hibákon. A személyes véleményem, hogy azért van fejlődés, még ha így is bőven felróható hibák vannak jelen. Többek között ezért is volt újabb felüdülés A tanár, így aztán beneveztem az újabb évadra is, amiről időközben derült ki, hogy az utolsó, valamint online volt eddig elérhető, és jövőre jön majd a tévés premier. 

Tovább

Karácsonyi séta

A blog keretén belül többször leírtam, hogy nem nagyon izgatnak az ünnepek. Tulajdonképpen hidegen is hagynak, hiszen nem igazán szeretem a magánéletemben a kötelező jellegű dolgokat. Az ünnepek pedig sokszor ezt jelentik nekem. A szabadidőm jelentő részét pedig nem igazán szoktam és nem is szeretem a négy fal között tölteni. Persze mindig vannak érdekes dolgok, amelyek érdekelnek, így idén is úgy döntöttem, hogy megnézem, hogy hogyan is vannak feldíszítve a főváros egyéb részei. Kicsit visszafogottnak éreztem most, de ennek ellenére azért nem bántam meg, hogy az egyetlen szabadnapomon nyakamba vettem a várost, hiszen “szerencsés” jellemként a következő napokban dolgoztam, s a szabadnapomon pedig esett az eső. Első utam a Fashion Street-re vezetett, bár ott a karácsonyi vásárt nem néztem meg, hiszen rengetegen álltak sorba, valamint el is volt kerítve. Utána pedig az országháznál lévő karácsonyfát tekintettem meg. 

Nekem kifejezetten tetszett. Mondjuk tény, hogy nagy elvárásom nem is nagyon volt. A véleményekre meg nem is nagyon voltam kíváncsi. Ezek mellett persze megnéztem a fényvillamost is. Habár gondolkoztam rajta, hogy teszek vele egy kört, de aztán két okból le is tettem róla. Egyrészről szabadidőmben nagyon sokszor használok villamost, és belülről ugyanolyan, mint amelyik nincs égősorral feldíszítve. Másfelől pedig iszonyatosan tömeg volt rajta, én pedig nem akartam nyomorogni rajta. 

Nálam a karácsony és a szilveszter ezzel a sétával le is zárult, így a december hátralévő részét megpróbálom úgy tölteni, ahogy az átlagos hétköznapjaimat szoktam. Persze nagyban meghatározó lesz, hogy a környezetemben lévő emberek hozzáállása és viselkedése, habár idén is megfogadtam, hogy tartom magam az álláspontomhoz, és ezáltal vállalom is a véleményemet miszerint ünnepelni akkor szoktam, amikor történik valami érdemleges, s nem pedig valamelyik nap pirossal van kiemelve a naptárban. 

Uncharted előzetes

Ha visszagondolok, akkor nagyjából öt évvel ezelőtt még hatalmas játékrajongó voltam. A személyes véleményem az, hogy viszonylag értelmes és elfogadható korlátok között mozogtam. Amíg itthon laktam elég kevés szórakozási lehetőségem volt a város nagyságából adódóan is, így aztán a filmek és a sorozatok mellett a játékok voltak, amelyek valamelyest lekötöttek. Ott viszont valaminek nagyon jónak kellett lennie, hogy rajongó legyek. De ezek is olyan alkotások voltak, hogy a számítógépemre is azért mertem kicsit többet költeni, mert nem csak játékra használtam. Idővel megvásárolt játékkonzol (amely sajnos rövid időn belül villámkár következtében tönkrement és javíthatatlanná vált) is azért került megvételre, mert alkalmas volt DVD és Blu-ray filmek lejátszására. Az egyik kedvenc példának okáért az Uncharted széria volt, amely négy epizódot élt meg, és nekem nagyon tetszett.
Amióta felköltöztem a fővárosba a szabadidőm kicsit megcsappant, hiszen a munka mellett leginkább a városban bolyongok, hiszen sok választható szórakozási lehetőség van egy olyan férfinek, aki többek között nem fogyaszt alkoholt, és nem is dohányzik. Sok időt töltve a természetben, és mások társaságában a játékok teljesen kiestek a szórakozási lehetőségeim közül, valamint a filmekkel és a sorozatokkal is elég jól megcsúsztam. Hírekkel kapcsolatban sem vagyok naprakész, így aztán meglepődtem, hogy februárban érkezik a fent említett játék filmes verziója. A maszkhasználat és a további korlátozások mellett még így is gondolkozok, hogy elmegyek moziba, s ezáltal meglesz az első tervezett fix programom a jövő évre. 

Becsúszó szerelem (2021)

Ha filmekről van szó korlátozott szabadidő fényében elég nehezen veszem rá magam olyanra, amely már az előzetes alapján sem győzött meg teljesen. Magyar filmek terén főleg így van ez, s azt kell mondanom, hogy nem is könnyű dolog a magyar filmet készíteni. Egyrészről nagyon kevés a jó szakember, másrészről pedig azt kell mondanom, hogy nagyon kevés a tényleg jó színész. Így aztán nagyon nagy meglepetés, amikor olyan alkotásokkal találkozok, amin nem csak ki tudok kapcsolódni, hanem tényleg el tudom hinni azt, hogy amit a képernyőn és/vagy a vásznon látok az valóság. A Becsúszó szerelem az előzetesével érdekesnek ígérkezett, de tavasszal nem ültem be rá. Egyrészről nem volt kedvem maszkban moziban menni, és emlékeim szerint csak védettségi igazolvánnyal lehetett beülni bármelyik filmre. Így aztán erről lecsúsztam, ámbár annyira nem is estem kétségbe. Az viszont tény, hogy kíváncsi voltam a filmre. Egészen mostanáig, amikor is végre megjelent, s idehaza is megtudtam nézni. 

Tovább

Finch (2021)

Magyar cím: Finch

Ha filmekről van szó, akkor bizony sokszor elég nehezen veszem rá magam, hogy megnézzem azt, ami a felkeltette a figyelmemet. Már ott kezdődik a probléma, hogy kevés az, amelyik felkelti a figyelmemet, s mivel a járvány “gyönyörűen” elintézte a mozikat (is), így sokszor a filmek megjelenéséig kell várni. Azonban ekkor szembesülök azzal, hogy olykor bizony elég nehezen állok neki, hiszen szembe kell néznem a szabadidőm korlátozottságával is. Az év vége felé pedig a fennmaradó szabadságokat mindenképp ki kellett adni, így aztán mivel ezt most kaptam meg úgy döntöttem, hogy pár filmmel felzárkózok. Ilyen volt első körben a Finch

Tovább

Lesz a jobb a helyzet?

Azt hiszem kevés olyan ember van, aki megjósolta volna, hogy hogyan is fog alakul majd a 2020-as év. Az valahol egyértelmű volt, hogy egy világjárványon nem leszünk túl két hét vagy két hónap alatt, azonban most a hideg idő beköszöntével ismét megugrott a fertőzöttek száma. Pont minap beszélgettük többekkel, hogy vajon megint milyen telünk lesz, mert mondjuk én nem szeretném, ha ismét egy időszak arról szólna, hogy elmegyek dolgozni és hazajövök. 

Ámbár tény és való, hogy én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan pozícióban és munkahelyen dolgozom, ahol bizony kevés az esélye annak, hogy bezárjunk, vagy felmondjanak. Abból a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hogy én nem lettem eddig még beteg, és sokan mások sem a környezetemben, aki pedig igen, az megúszta komolyabb problémák nélkül. Természetesen szeretném megúszni, ámbár oltáson nem gondolkozok, hiszen több oltott kollégám is ennek ellenére elég komolyan megbetegedett. Persze lassan, de biztosan érkezik a december, és megindulnak az ünnepi felvásárlások és az ünnepi láz majd magába keríti az embereket. Ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindenféle ünnep hidegen hagy, amelyek úgymond csak egy piros napot jelentenek a naptárban. Kérdés persze adott, hogy mennyire is fogok tudni majd kikapcsolódni, valamint pihenni, ha ismételten komolyabb korlátozásokat vezetnek már be.
Mondjuk az is igaz, hogy sok múlik az időjáráson is, hiszen a héten három napon keresztül elég komoly szél volt, így nem nagyon tudtam komolyabban mozogni a városban, és inkább itthon ültem. Annak ellenére, hogy jó volt nem menni dolgozni mégis kissé keserédes volt, és nagyon bízom benne, hogy a decemberi hónap kissé kellemesebb lesz majd. Főleg úgy, hogy tervbe van véve a hazautazás ünnepkor. Habár tény, hogy nem az ünnep miatt, hanem az eltelt idő miatt, ameddig nem voltam otthon. 

Az elmúlás

Én az a fajta vagyok, aki szinte minden évszakban megtalálja a szépet, és szinte minden dologban tud olyat találni, ami leköt. Mostanság sajnos a munka elég sok szabadidőmet elvette, és sokszor tényleg csak arról szólt az egész, hogy hazaértem, és leültem a TV elé. Sajnos a járvány gondoskodott arról, hogy ismét ne legyen a kedve embernek kimozdulni itthonról, így én is az elmúlt egy hónapban szinte csak ismerősökkel találkoztam, valamint elmentem dolgozni. Azonban a fent maradó szabadságot mindenképp ki kellett adni az év végéig, így a héten pihenést sikerült összehoznom. Azonban nem tudtam, hogy mit is kellene csinálnom, mert nem nagyon volt kedvem ugyanazokra a helyekre ismét elmennem.
Lassan több, mint két éve költöztem fel a fővárosba és nagyon sok érdekes részét fedeztem fel. Elsőkörben inkább a természeti övezeteket tekintettem meg, azonban nemrég hallottak napja újabb ötletet adott, hogy mit is kellene csinálnom. A halál az egyik olyan dolog, ami biztos az életben, és én szerencsésnek mondhatom magam, hogy nagyon kevés olyan ember halt meg, aki ténylegesen közel állt hozzám. Minap amikor egy ajánlott videót dobott fel a youtube akkor döntöttem el, hogy ellátogatok a közelben lévő Fiumei úti sírkertbe, ami elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert inkább néz ki egy emlékparknak, mintsem egy temetőnek. Habár némi negatívumot azért okozott az, hogy a bejáratnál lévő térkép nem túl megbízható, valamint vannak elhanyagolt részek is. Az első megtalált közismert ember emlékműve Vásárhelyi Pálé volt. 

A sírkert egyébként tényleg elég nagy, így nagyjából egy fél napot töltöttem itt, mire körbejártam. Bár tény, hogy az ősznek köszönhető hulló falevelek azért adtak némi hangulatot az egésznek. Azért kellemes élmény volt felfedezni Karinthy Frigyes vagy Mikszáth Kálmán síremlékét. 

Soha nem voltam oda az irodalomért, vagy a költészetért, de azért mindenképpen érdekes volt a híres írok síremlékére rábukkanni. Mivel az időjárás is engedte, hogy bóklásszak, így aztán további meglepetést okozott, hogy Radnóti Miklós és a Móricz Zsigmond síremlékére is rátaláltam. 

Ezek után természetesen nem álltam le, hiszen tovább bóklásztam még a sírkertben, ami részemről vegyes érzelmekkel töltött el, hiszen mint ahogyan fentebb is írtam egyes részei nagyon szépen rendben vannak tartva, míg egyes részei iszonyatosan lepusztulva néznek ki. Annak ellenére, hogy a halál nem egy olyan dolog, amire az emberek többsége vágyna, s nem egy olyan, amelyről szívesen beszél az ember bevallom én kellemesen éreztem magam, mert annak ellenére, hogy az elmúlás nem egy jó dolog, de jó érzés töltött el, hogy az emberek azért megemlékeznek emberekről. Főleg olyanokról, akikről én is tanultam az iskolában, vagy olvastam az interneten. Ilyen Kertész Imre vagy Kosztolányi Dezső

Ahogyan fentebb írtam a térképet nem találtam túlságosan pontosnak, ugyanis voltak olyan sírhelyek, amelyeket szerettem volna megnézni, de akármennyire is követtem a térképet sajnos nem találtam meg. Arra tudok gondolni, hogy vagy el lett bontva, vagy pedig a térkép nem megfelelő. Mindenesetre tervbe van véve még egy séta ámbár tény, hogy az elsősorban közös programként van tervezve. Mindenesetre érdekesnek tartottam, s mivel az időjárás és a hamar sötétedés kevés szabadtéri programot kínál, így úgy döntöttem, hogy a következő programom a héten a Farkasréti temető lesz, ahol nagyon sok híres színész, színésznő és sportoló nyugszik, amely elég látogatott, valamint nagyjából háromnegyed órányi tömegközlekedésre van a lakóhelyemtől. 

Post Mortem (2021)

Az, hogy a magyar film és sorozatipar elég szép fejlődésen megy keresztül szerintem nem vitatárgya. Hiszen sok pozitív példát lehetne felhozni. Ennek ellenére azért én sem ülök be akármire egy moziban, és elég nehezen szánom rá magam valamire, hogy megnézzem. A Post Mortem ráadásul pont nem olyan volt, amelyre el akartam menni, hanem inkább csak megvártam még megjelenik. 

Tovább