Őszies nyár

A munkaterület váltással együtt járó pozíció váltás magával hozta azt a döntést, hogy még tavasszal úgy voltam vele, hogy elmegyek szabadságra, és amikor majd visszajövök, akkor majd teljesen a munkára összpontosítok. Ez változóan sikerült, s nem csak a hozzáállásommal kapcsolatos dolgokkal voltak problémák, hanem a munkatársakkal, és munkakörülményekkel is. Ez kissé helyre rázódni látszik, ámbár ez magával hozta azt, hogy sokszor nem volt kedvem kimozdulni. Ehhez még hozzájött egy nyár eleji költözés, mellyel kapcsolatban még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen épületen belül történt a dolog, így sokkal gyorsabban, és hamarabb végére értünk a dolognak. Azonban az időjárás sem volt túl kegyes, hiszen iszonyatos hőség volt, így talán ez is közrejátszott abban, hogy sokszor arról szólt az időm, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem. Kevés programom volt, hiszen munka után nem volt kedvem már sehová menni, s a szabadnapomat igyekeztem minél jobban kihasználni. A fentiekből fakadóan pedig jött az, hogy sajnos nyáron nem voltam szabadságon, így végül ez augusztus utolsó hetére csúszott.
Szokás mondani, hogy sosem kedvező az időjárás, amikor az embernek szabadnapja vagy épp szabadsága van. Ha őszinte akarok lenni, akkor most én is egyfajta szopórolleren vagyok. Ugyanis elég változatos volt az időjárás az elmúlt napokban, így szabadban programot nem nagyon tudtam összehozni, továbbá eléggé kérdőjeles volt számomra is sokszor, hogy mit is kellene csinálnom. Amióta felköltöztem a fővárosba rengeteg helyen megfordultam, és szerettem is volna kimozdulni, de sajnos nem tudtam ezt megtenni. Ugyanis annyi szabadidőm nem volt, továbbá a szabadságom első három napját otthon töltöttem. Most kifejezetten még élvezhető is volt, habár ott is siralmas volt az időjárás, így az utolsó estén többek között sikerült el is áznom. 

Visszatérve a fővárosba azonnal azt helyeztem ki célul, hogy nem tudom mikor kapom meg a következő szabadságomat, illetve a munkaerő hiánynak köszönhetően lesz-e egyben annyi, hogy egy egész hetet itthon tudjak tölteni. Kissé jól esett, hogy lehűlt a levegő, viszont az kevésbé, hogy nem nagyon tudtam emiatt a szabadban mozogni. Mondjuk nem épp a legjobb, amikor az ember majdnem negyven fokban szaladgál erdős, vagy partmenti részeken, de azért mégis másabb, mint amikor gondolkoznia kell, hogy vajon szabadtérre tervezhet-e programot. Mindenesetre bízom benne, hogy még kellemes őszies időben kapom meg a következő adag szabadságomat, amikor jelentősen ki tudok mozdulni, hiszen most több olyan hely is kimaradt, ahová szívesen mentem volna.
Visszaérkezéskor természetesen inkább a szociális kapcsolatokra helyeztem a hangsúlyt. Többek között a már régóta tervezett találkozó is megvalósult, amit általános iskolás osztálytársammal terveztem, aki a járványügyi intézkedések enyhítéséhez kötötte a találkozó lehetőségét. Ez szerencsére meg is valósult, így érdekes volt több, mint tíz éves osztálytalálkozó után látni egymást. Főleg úgy, hogy mindketten sokat változtunk, és sok olyan dologról mertünk beszélni, amiről gyermekként, vagy tinédzserként viszont nem. Így elmondhatom, hogy a szabadságom első fele viszonylag kedvezően telt. Ezek mellett nagyjából egy napot töltöttem itthon, de akkor is ellátogattam korábbi munkahelyemre. Kérdéses volt mit fogok csinálni a rá következő napon viszont hamar megszületett a döntés. 

Én a pesszimisták közé tartozom, tehát azt gondolom, hogy a szeptember ismét járványügyi intézkedéseket fog hozni, így most inkább arra törekedtem, hogy kihagyjam azokat a dolgokat, amelyek úgymond “ingyen” elérhetőek. Ezek mellett az erdős és a parkos részekre gondolok, ami látogatható volt a járvány alatt állandó jelleggel. Tegnap szívesen kilátogattam volna Budapest külterületébe egy kis erdős részen való kóválygásra, de az időjárás elég esőre állt, valamint amennyi portált megnéztem annyiféleképpen jelezték előre az esőt. Így végül úgy döntöttem fedett szórakozást választok. 

Ez a program a fenti képekből jól láthatóan pedig nem más volt, mint a Tropicarium, ahol tavaly voltam utoljára. Aztán ugyebár jöttek a korlátozások, bezárások, valamint a védettségi igazolványhoz való bejutási lehetőség, így nekem kimaradt most. Ahogyan fentebb is írtam a szeptemberrel kapcsolatban a tavalyi tapasztalatokat alapul véve pesszimista vagyok, s ugyan három hét múlva terveztem kilátogatni fizetéskor, de végül tegnap meggondoltam magam. Nem bántam meg még akkor sem, ha egyedül kellett mennem. Jól éreztem magam, és mindent megnéztem, habár egyetlen negatívum volt, hogy az ott élő krokodil kimaradt a látványból. Bár tény, hogy a Google értékelések javával egyet kell értenem, tehát  az állatok száma azért csökkent, továbbá némely akvárium valóban koszos. A jegy árát nem találtam horror árnak, hiszen valamiből ezt is fent kell tartani. Azonban tény, hogy nem biztos, hogy hétköznap délutánra kellett volna időzítenem a látogatást, hiszen a visszaút kizárólag busszal volt megoldható, amelynek duplaannyi időbe került a forgalom miatt. Azonban nem bántam meg, hogy kilátogattam, és következő hónapra csak egy moziprogram van kilátásba helyezve, ha a fizetős dolgokat veszem alapul, és azt, amelyre egy járványügyi intézkedések kezdetekor nem lesz lehetőségem. 

Eső áztatta szabadság

Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az “összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.

A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan “jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le “szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.

Tovább