Steril évkezdés

A tavalyi évem elég eseménydúsra sikerült. Volt munkahely váltás, és mellette költözés is. Végre megvalósult az álmom, amely sajnos elsősorban az anyagiak miatt nem jöhetett létre. Ez nem volt más, mint a teljes önállósodás. Ugyan az anyagiak miatt továbbra is elengedhetetlen az együttélés, de ez merőben más, hiszen nem rokonról van szó. Ebből fakadóan pedig az ember sokkal, de sokkal szabadabbnak érzi magát. Főleg annak fényében, hogy ennek köszönhetően mint munkában, mint pedig magánéletben sikerült pár negatív dologtól megszabadulnom.
Az utolsó hónap nem sikerült nagyon jól, hiszen a hónap elején sikerült megfáznom, amely több, mint egy hétig tartott annak köszönhetően, hogy elkerülve az orvost begyógyszerezve mentem dolgozni. Mindezek mellett sikerült az év vége felé tökéletesen elcsapnom a gyomrom, amely “meghálálta”, hogy szilveszter napján engedtem a csábításnak, és ittam egy kis üdítőt, és ettem normális ételt. Mivel nem akartam táppénzre menni, s bajlódni az orvossal, így végül komolyan vettem a diétát, s szinte egy hétig elég erősen megvontam magamtól mindent, amit csak lehetett. S szigorúan csak azt ettem, ami szerepelt a diétában gyomorrontás esetén. Szerencsére sikerült kikúrálnom magam, ámbár az újévi fogadalmammal még hadilábon állok, mely szerint tudatosabban táplálkozok, amely magával hozhatja, hogy az egészségesebb életmód felé hajlásnak köszönhetően vitaminokkal árasztom el a szervezetem, melynek köszönhetően sokkal több energiám lesz.
Az új év konkrétan arról szólt, hogy igyekeztem összeszedni magam, s az első két napos szabadnapomon haza is látogattam, s ezáltal letudva a havi hazamenetelt. Ámbár most otthon is töltöttem az éjszakát, ami nekem nagyon furcsa, és kényelmetlen volt, hiszen otthon is történt egy költözés, melynek köszönhetően új házban kellett aludnom. A szokatlan környezetnek köszönhetően sikerült alig négy órát aludnom úgy, hogy előző este sem sikerült kialudnom magam.

Gyönyörűen megdőlt az az eszmém, mely szerint függetlenül az időjárástól nem fogok lemondani a sétálásokról, és kimozdulásokról. Annak ellenére, hogy a fővárosban van hova kimozdulni mégis itthon vagyok legtöbbször, s ha kell is valahová menni a séta kiegészül abban, hogy kerülőúton megyek, hogy hosszabb legyen a menetidő. Ebből fakadóan pedig várom már a jó időt, habár ez a tél sem halmozott el sok hóval. Ugyan előrejelzés nem volt róla, de pár napja azért fehérbe borult pár város, köztünk Budapest is.

Az utolsó hónap!

Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.

Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.

Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.

Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.

Megérkezett!

Többször értekeztem arról, hogy számomra mekkora nagy érvágás az, hogy nekem nincs ünnepi hangulatom decemberben, hiszen az esetek túlnyomó többségében semmilyen formában nincs csapadék, holott nálam a tél egyenlő a havazással, ami nekem nagyon gyönyörű tud lenni. Úgy tűnik idén csak szerencsénk lesz, és lehet fehér karácsonyunk. Legalábbis ma már fehérbe borult az ország jelentős része. 

Természetesen azonnal elkezdtem “őrült” módjára fényképezgetni, s ezzel is tesztelve, hogy mit is tud valójában a múlt hónapban megvásárolt Huawei Mate 20 Lite telefonom. Fényképezőgép minőség nem várható el egy telefontól, de azt gondolom, hogy középkategóriás készülékként elég szépen teljesít, ha megnézzük, hogy délelőtti, délutáni, és végül esti képeket is lőttem vele. Azt gondolom nem lőttem mellé (ismét) ezzel a vásárlással. 

A tél “maradványai”

Ugyan már az utolsó hó is elolvadt, azonban keserédes meglepetés volt az, hogy egy héttel ezelőtt a hőmérő higanyszála a -16°c -t is elérte, ezzel nem kis meglepetést okozva. A havazásnak gyakorlatilag én örültem, hiszen ezen a télen ismét nem nagyon volt ebben részünk. Ámbár véleményem szerint látványra valóban jó, azonban csak akkor, ha napokon, heteken keresztül ilyenben van része az embernek, nem pedig négy napig tartson a “csoda”. 
Természetesen továbbra is okot adott a bosszankodásra az, hogy az utak nem voltak letakarítva, valamint sok helyen a házak tulajdonosai sem gondoskodtak a problémamentes közlekedésről, továbbá az emberek biztonságáról, amennyiben a tulajdona előtti járdán sétálnak. 

Egyébiránt amikor a legnagyobb fagy volt pont dolgoztam, s mivel továbbra is többen kidőltek betegség által, így aztán maradt a műszakok folyamatos átszervezése. Ebből is fakadt, hogy sajnos nappali fényben nem tudtam megcsodálni a meglepő fagy bájos eredményeit, azaz azt, hogy mekkora jégcsapok is keletkeztek. Ámbár tény, hogy akadt olyan épület is, ahol szinte az egy méteres hosszúságot is elérték ezek a képződmények, melynek köszönhetően a közlekedés az adott részre le volt zárva. Számomra maradt az éjszakai – nem túl látványos – fénykép készítés. 

Az öröm annyiból áll, hogy az előrejelzések alapján is érkeznek a nappali 13-15 °c hőmérsékletek, tehát elő lehet venni a biciklit, amellyel nem csak a munkába való eljutás, illetve onnan való hazatérés időtartama csökken majd elég látványosan, hanem végre lehet csavarogni is, nem csak sétálni.  

Fagyos hangulat

Kicsit nehezen mentem neki a február hónapban. A többi emberhez hasonlóan engem is elért az a bizonyos téli átmeneti depresszió. Egyrészről ott volt a decemberi hónap, amely az ünnep által generált vásárlási hullámnak köszönhetően eléggé lefárasztott. Nem csak magánélet, de munka szempontjából is sikerült teljesen “kifinganom”, s ahogyan nekilendültem az új évnek egyetlen egy dolgot vártam: mikor tudok már hosszabban pihenni. Természetesen minden úgy csináltam, ahogyan eddig. Megvolt a megszokott ritmusom, s mentem dolgozni, s közben mindig néztem, hogy mikor is lesz a szabadságom, hiszen egyetlen egy fix hetet kértem, mely májusban lesz.
Ugyan úgy gondoltam minden oké lesz, azonban elindult egy remek kis vírusos betegség, amelyhez társult még az influenza szezon is. Ahogyan rászoktam lassan egy éve a mindenféle gyógytea fogyasztására, így minden bizonnyal ez (is) segíthetett abban, hogy ezeket a betegségeket sikeresen elkerüljem, ami az ismerőseimre, családtagjaimra, kollégáimra nem volt igaz. Idehaza egyértelmű volt, hogy kerülnöm kell a betegeket, illetve minimalizáljam az egy légtérben való létet. Azonban az ismerősöket érintő betegség már kissé frusztráltan érintett, hiszen a közös programok estek áldozatul a makacs betegségeknek. A munka miatt pedig egy megszűnt program helyére találni másikat, másokkal bizony nem könnyű. Azonban a munkahelyemet is elérte a hullám, amelynek köszönhetően olyan beosztás átvariálás történt, amire még nem volt példa. Nem csak amióta itt dolgozom, hanem a működés megkezdése óta. Így csak reménykedtem, hogy engem nem fog kényelmetlenül érinteni azon felül, hogy két ember helyett kellett dolgozni. Azonban felcsillant a szemem, amikor kiderült, hogy a hónap elején majd egy hetet itthon lehetek. De persze jött a fekete leves.

Egyrészről a táppénzen, és a szabadságra küldött betegek számától függött, hogy az adott szabadságot meg tudom-e kezdeni. Mindezek mellett egyik napról a másikra szinte minden előjel nélkül sikerült nekem is megbetegednek, ami azért is volt frusztráló, mert nem tudtam, hogy mi is lesz a végkimenetele, illetve végig tudom-e majd vinni az adott hetet. Amit tudtam, hogy nem szeretném táppénzzel meghosszabbítani a szabadságomat, így hát elkezdtem betegen végigdolgozni a hetet. Annyi szerencsém volt, hogy pusztán megfázásról volt szó, hiszen nagyjából három napig szenvedtem úgy, hogy a taknyom-nyálam egyben volt. Utána pedig szépen fokozatosan ki is jöttem az egész betegségből. Örömmel kezdtem meg a szabadságomat, amelyre mindenféle programot találtam ki, s sok ötletem is volt a saját magam szórakoztatására. Azonban az első két nap minden kötelező dolgot meg akartam csinálni, mint a nagymosás, nagytakarítás és nagy bevásárlás, hogy utána jöhessen a láblógatás.
Természetesen nem is nem én lennék, ha nem sikerült volna ezt a szabadságot is elszúrni. Mondjuk nem szándékos volt, de azért egy hetet végigszenvedni gyomorrontással nem volt könnyű dolog. Főleg úgy, hogy teljesen legyengültem a nem evés, vagy az éppen kevés evés miatt. Ámbár egy hét alatt sikerült helyre hoznom magam, hogy enni tudjak, de úgy mentem vissza dolgozni, mint akiben semmi erő sincs. És persze tombolt az influenza és egyéb vírus, mely még több betegállományos dolgozót eredményezett, amely aztán soha nem látott beosztás átvariálására kényszerítette a vezetőket.

Ha ez nem lenne elég, akkor bizony elérkezett az igazi tél. Havazással, faggyal és hóval. Rengetegen panaszkodtak az időjárás miatt, köztük én is. Természetesen a télnek arról kell szólnia, hogy ilyen időjárás van. Azonban én azt sérelmeztem, hogy december-január hónap elég enyhének minősült, s nem épp február végére akar az ember -11°c  és -18°c közti hőmérsékletet. Persze elmondható, hogy legalább ismét lett hó ezen a télen (is).

Maga a látvánnyal nem is volt gondom, mert egyébként ebből a szempontból szeretem a telet. Azonban azzal már igen, hogy a munkahelyre való eljutás már korántsem volt könnyű. Hiszen országos probléma volt, hogy az utak nem voltak megfelelően eltakarítva, ezáltal sok autós szinte drift versenyzőként képzelhette magát. Mindezek mellett akadt olyan is, aki a saját háza előtt nem volt hajlandó eltakarítani a lehullott havat, így aztán nagyon élvezetes volt, amikor bokáig elsüllyedtem a hóban. 

A februári hónap a mai nappal véget ér, s bízom benne, hogy maximum négy hét múlva elkezdődik a tavaszodás. Bizakodom az időjárás előrejelzésben is, hiszen elvileg március 22-e után már komolyabb enyhüléssel nézhetünk szembe. Én pedig bízom abban, hogy semmilyen betegség nem fog ledönteni a lábamról, s komolyabban sem lesz átszervezve a beosztásom. 

Az év első havazása

Gyermekként nagyon szerettem a telet. A tulajdonságai közül egyedül a hideg részével volt bajom, de minden mást élveztem benne, de leginkább azt, hogy szép. Hiszen nincs annál szebb, és jobb érzés, amikor az ember a frissen hullott havat ropogtatja a lába alatt. Kivétel ez alól persze az, amikor havat kell lapátolni. Sajnos a karácsony ismét “fekete” maradt, de mára megérkezett a havazás, s bízom benne marad is belőle valami reggelre, és a későbbi napokba. Valamint abban is bízok, hogy az elkövetkezendő két hónap elegendő lesz a télre, s márciusban már kezdődik a tavasz.

Újévi fogadalmaim nem voltak. Egyrészről nem hiszek bennük, s  rengeteg olyan dolog közbejöhet, amely ezeket meghiúsítja. Jelen pillanatban nagyon örülök annak, hogy ismét sikerült fizetésemelést kapnunk, melynek köszönhetően az egész évre való tervezésem könnyebb lett. Bízom abban is természetesen, hogy sikerül jól bánnom a pénzemmel, s semmi nem jön közbe. S itt elsősorban nem az impulzus vásárlást értem, hanem a meglévő tulajdonaimnak a renoválását, illetve pótlását eltűnés, és tönkremenetel esetén. 

Tavalyi évre terveztem, de végül átcsúszott erre az évre az egykor megvásárolt, majd villámcsapás következtében tönkrement Playstation 4 pótlása, amely bevallom nagyon feladta nekem a leckét. Hiszen annak idején a Playstation 3-at is csak azért vásároltam meg, mert lejátszotta a Blu-ray és a DVD lemezeket, ezáltal nem lett volna felesleges pénzkidobás azért a 2-3 exkluzív címért, amire évek óta vágytam. Először is önmagában véve az Uncharted széria négy része és a The Last Of Us nem lenne elég húzóerő az új konzolba való pénzfektetésbe, még úgy sem, hogy az utóbbi címnek jön a folytatása. Főleg úgy, hogy decemberben egy elég komoly akció keretén belül szert tettem egy minden fájlformátumot lejátszó Blu-ray lejátszóra. Ámbár végül úgy döntöttem, hogy csak pótolom a fent említett konzolt, hiszen a lejátszó is bármikor meghibásodhat, s a számítógép is. Habár a fejtörést inkább azt adta, hogy hiába vásároltam meg két éve az akkor újnak és elég stabilnak számító GTX 1060-at, ha játszani munka mellett szinte nem szoktam. Se kedv, se idő nincs rá.
A tavalyi pesti kiruccanásom alkalmával nagyon sokat tanultam. Például azt, hogy nem érdemes kitennem a lábamat itthonról szűkre, szinte fillérre számolt pénzzel, mert az úgy sem fogom tudni betartani. Így a végcél a téli időszak alatt a spórolás, és a vásárlás megváltoztatása részemről. Utóbbinál leginkább az impulzus vásárlások értendők, melyek az utóbbi időben élelmiszerre összpontosult. Lassan olyan leszek, mint egy nyugdíjas, aki meglát valamit akcióban, s rögtön megveszi. Ennek következménye volt a sok lejárt szavatosságú termék kukában való kikötése. Ezen próbálok változtatni, ami egyelőre nagyon jól megy. Természetesen a táplálkozásomon is finomítottam, hogy minél több egészséges, s vitamindús étel kerüljön a szervezetembe, ugyanis tavaly április óta nem voltam megfázva, s nem is szeretnék az lenni. Főleg úgy, hogy mindenki beteg körülöttem. A cél persze az, ha nem is sikerül elkerülnöm, de legalább ne kényszerüljek táppénzre. 

Ugyan sokan nem értik, de amikor beköszönt a rossz idő, s 10°c alá csökken a hőmérséklet, akkor én fogom a bicajom, s szépen elteszem téli álomra, s mindenhová gyalog járok. Ennek oka pedig az, hogy sokkal jobban fázok biciklin ebben az időszakban, mint gyalog. Valamint nem túl kellemes reggel felébredni, majd pedig ráülni a hideg ülésre. Fent látható képen pedig ma le is mértem, hogy nagyjából mennyit is gyalogoltam, miközben bebaktatva az adóhivatalba elrendeztem az adózási kérelmemet.
S persze bízom abban is, hogy ha nem is ebben a hónapban, de február elején is megkapom az év eleji szabadságomat. Igaz nem sokat fogok tudni csinálni az időjárás miatt, de reménykedek benne, hogy lesz elegendő programom majd, hogy ne unjam magam halálra. 

Szilveszteri utózönge!

Szépen, de csendesen eltelt a 2016-os év. Ahogyan lassan az elmúlt tíz évben, idén is megőriztem azt a “hagyományt”, hogy nem mentem sehová. Ugyan lett egy felkérés, ahol minden bizonnyal nem a “bebaszunk a gecibe” hozzáállással töltöttük volna az időt, de ott aludni nem akartam, az utakon jelenlévő ittas és ész nélküli petárdázók miatt inkább biztonságosabbnak tartottam itthon lenni.
Természetesen most is vizuális szórakozások voltak a középpontban, mint a Cities: Skylines, illetve a Crysis. Mindezek mellett persze történt némiképp bealvás is, amit az előző napi munkának tudható be elsősorban. Az új szerencsére csendesebben telt, ámbár több napot töltöttem itthon, de végül csipás szemmel kezdtem meg munka szempontjából az új évet. Aminek viszont örültem, hogy a mai napon ismét részem lehetett “igazi” télben, azaz szép kis hózáporban:

Sajnálatos módon elsősorban a téli szezon olyan, amikor olyan időjárási körülmény áll fenn (értsd: szétfagyok), ami miatt gyalog közlekedek, amennyiben lehetséges. A munkahelyemre is így megyek, melynek csak oda alapjáraton 40 perces séta. Amikor kiléptem akkor kezdett el esni. Nagyjából tíz percnyi havazás eredménye a fentebb lévő képek, s mire hazaértem már minden fehér volt.

A mai napon viszont új irányt vett a Playstation 4-el való tervem. A Sony Support magyarországi elérhetőségén e-mail-re nagyjából egy hét múlva reagáltak, s telefonon pedig kétszer kellett próbálkoznom legalább 12 percnyi várakoztatással, melynek összköltsége volt legalább 2500 forint mobilról. A szervizhez irányítottak, melyet több, mint egy hétig hívtam, mire ma sikerült beszélnem velük, de akkor is csak vérnyomás emelésre volt elegendő.
A fentiek fényében véleményem szerint a hivatalos támogatás egyenértékű egy kupac lótrágyával, ha nem garanciális ügyintézésről van szó. Terméket nem javítanak, de a gépet cserélik, melynek össze 67 ezer forint szállítási költséggel együtt. Többet modellszám nélkül nem tudnak mondani. De lényeges, hogy külsérelmi nyom ne legyen a gépen. Ez, amit igazából nem értettem, mert véleményem szerint, ha nem garanciális csere, s nem kis összeget kell fizetnem az újért, akkor aztán szerintem darabokban is visszaküldhetném. Bár a dolog mögött szerintem az áll, hogy első körben nem elektrotechnikai hulladék lenne a jelenlegi masinából. A hozzáállás, meg az ár, ami nem kicsit sokkoló, hiszen első generációs modellről van szó, azóta megjelent egy tunningolt Pro változat, valamint egy kisebb, csendesebb, hardveres szinten kicsit fejlesztett Slim változat is:

Ha cserében gondolkodok, akkor nagyjából szállítási költséggel együtt saccolva 70 ezerben kellene gondolkodnom. A dolog érdekessége, hogy ha értékesítem a jelenlegi gép használható alkatrészeit (gamepad, merevlemez), már abból egy 12-15 ezer bejönne. Ha ezt hozzáadom a saccolt árhoz, akkor a képen látható Slim 82 ezres árát ki tudom perkálni, azaz felesleges gépcserével foglalkozni.
Ez azért is gáz, mert nem tudom, hogy csak a magyarországi terméktámogatás ilyen, vagy ez az általános a Sony-nál, de elég durva, hogy tavalyi érdeklődésemnél 60 ezret mondtak, mikor a legolcsóbb gép 100 ezer volt, s most, amikor megbízható webshopokból 82 ezerért lehet venni egy teljesen újat akkor már 67 ezer a csere, melyhez a szállítási költség még hozzájön.

A terv a kontroller, merevlemez, illetve a gép eladása, majd pedig egy Slim változat vásárlása. Bízom benne, hogy a fentebb említett ár stabil lesz, vagy pedig csökken, mert a hivatalos szervizzel nem érdemes foglalkozni, ami elég szomorú egy ilyen értékű gép és cég esetében…

Beköszöntött a tél?

Minap éppen arra lettem figyelmes, hogy ismét egy frissítés érkezett a WordPress-hez, mely ennek a blognak is az alapját jelenti, mint tartalomkezelő rendszer. Ilyenkor természetesen rögtön készítek biztonsági mentést, s ugyan hiába is volt megint sokadszorra tökéletes minden azért ilyenkor még mindent megnézek biztos, ami biztos alapon. Pont ekkor láttam meg, hogy bizony a rendszeresen naprakészen lévő “Helyzetjelentés” kategóriát bizony sikerült rendesen elhanyagolnom, habár ennek leginkább az volt az oka, hogy nem igazán szerettem volna személyesebb hangvételű bejegyzést kilőni a virtuális térbe.
Ez az év sajnos nem igazán volt az én évem. Sajnálatos módon elég nagy többletkiadásom keletkezett meghibásodott, tönkrement dolgok miatt is, de sajnos a magánélet is hozott magával változásokat. Az a fajta ember vagyok, aki ténylegesen csak akkor kér segítséget, amikor nem marad más megoldás, s szeretem magam megoldani a problémákat, felmerülő akadályokat. Már gyermekként is elképzeltem, hogy majd milyen házat fogok venni, mit fogok dolgozni, s igazából ebből csak az utóbbi valósult meg. A legnagyobb probléma olykor, hogy nem igazán látom azt a bizonyos “fényt az alagút végén”, mert környezetemben tele vagyok olyan emberekkel, akik vagy a szülőktől, vagy párjuktól függnek, önállóan képtelenek lennének talpon maradni elsősorban anyagi értelemben. S még nem is ejtettem szót az eladósodott, hitelekkel küszködő ismerősökről.

Harmincas éveimhez közeledve egyre inkább érzem azt, hogy ugyan hiába működik eme nagy kertes ház társasházként, s hiába van külön lakrészem egyszerűen ezt én már “kinőttem”. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy saját életemet akarom élni távol innen, de akárhányszor belegondolok ebbe sajnos megakadok annál a résznél, hogy ehhez kellene pénz is. Ugyan összetehetem a kezem, hogy van munkám, amivel legalább harmincezerrel többet keresek az átlagbérnél, de még így is azzal kell szembenéznem, hogy bizony egy albérletnél ez arra lenne elég, hogy egyik hónapról a másikra vegetáljak.
Mások véleménye igazából hidegen hagy, megjegyzéseket szemembe ezzel kapcsolatban nem szoktam kapni. De többek között a fentiek miatt is maradtam még itthon. Másrészről sajnos a szülők házassága már gyermekkorom óta rossz, aminek most nyáron vége is szakadt, majd végül október végén történő különköltözéskor felmerült a remény, hogy beköszönt némi béke. Főleg úgy, hogy egyiküknek már új kapcsolata is lett a válás alatt. Ugyan külső szemmel pozitívnak mondható ez, rám nézve korántsem volt ez, hiszen további konfliktusokat eredményezett. Sokadik alkalommal próbáltam meg érvényt szerezni annak a nézetemnek, hogy bármiféle terv, álom, vagy ötlet megszületésénél nem úgy kell számításba venni engem, mint “szülő-gyermek” kapcsolatot, s ezáltal a “gyermek” titulusban tündököljek, hanem úgy rám gondolni, hogy én egy felnőtt férfi vagyok, s másodsorban pedig azt, hogy kihez köt rokoni kapcsolat. Továbbra sem sikerült, s kifejezett frusztráló dolog, amikor elgondolkodok azon, hogy honnan is ered az a hozzáállás mindkét szülő részéről, hogy mindent együtt kellene csinálni.

Fentiek szövődménye volt az, hogy megpróbáltam minél gyorsabban bővíteni az ismerősi körömet, melynek következménye volt jó pár párkapcsolati próbálkozás olyanokkal, akiknek egyébként korábban nem adtam, vagy nem adtam volna esélyt. Bíztam abban, hogy megítélésem téves annak ellenére, hogy nem vagyok felszínes, s nagy igényeim sincsenek. Ennek az eredménye persze az volt, hogy volt jó pár kellemetlen találkozásom, ismerkedési próbálkozások, mely kínos elutasítással végződött részemről.
A fentiekből kiindulva három napot töltöttem Dabason, melynek célja egyébként az volt, hogy megnézzem milyen is a hely, s egyáltalán tudnék-e ott élni. Az igazság az, hogy tisztában voltam azzal, hogy aki meginvitált magához annak tetszem, mint férfi, s az utazás előtti két hétben már olyan személyes hangvételű beszélgetéseket kezdeményezett, mint ha már párkapcsolatban lennénk. Ez ugyan nem tetszett, de bíztam abban, hogy majd együtt töltött három nap majd valamit kompenzál ezen, hiszen mindenáron szerette volna a hosszú hétvégét velem tölteni. Maga a hely tetszett, s úgy éreztem tudnék is ott élni. Azonban alapul kellett vennem azt, hogy hiába voltam korrekt, s beszélgettem el a vendéglátómmal még aznap este arról, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, de úgy vettem észre nem igazán akarta megérteni. Hiába futottam újra neki másnap, hogy lehet valakivel együtt élni muszájból, vagy csak közös örömforrásként intim kapcsolatot létesíteni egymással, az még nem jelenti, hogy ott komoly érzelem fog kialakulni. Annak ellenére, hogy elsőre szimpatikus volt, inkább a harmadik napon hazautaztam, s úgy döntöttem, hogy a vele való együttélésnek még a lehetőségét is elhessegetem. Inkább lehetőséget biztosítok egy valódi párkapcsolatnak.

Ezek után igyekeztem a munkába temetkezni, s annak viszont örültem, hogy ismét szerződés hosszabbítást kaptam, s még decemberben nem csak jutalmat kaptam pénzben (aminek fele el is ment adóba, természetesen), hanem szerencsére ajándékutalvány is ütötte a markomat, így aztán a nyáron villám csapott Playstation 4 végül javításra lett elküldve, s minden bizonnyal karácsony után új életre fog kelni. Igaz, kedv nem sok van játékra, de igyekszem minél jobban kikapcsolni az agyam ahhoz, hogy mindenképpen pozitív kisugárzásom legyen, hiszen nem csak a munkámhoz elengedhetetlen, hanem a magánéletemhez is.
Mindenez mellet annak ellenére, hogy már jó ideje kinőttem a karácsonyból itthon a megváltozott felállás miatt persze megint mindenki lázban ég, így hát a ház is ki lett rittyentve, s úgy látom, ha nem találok programot karácsonyra jönnek majd a közös nagy evések, s együtt töltött idő. Ámbár én reménykedek abban, hogy elegendő lesz napi két óra, hogy meglegyen a vizit, s aztán elvonulhatok a saját lakrészembe. Azonban reménykedek abban, hogy a fehér táj marad karácsonyig, mert ugyan olvadt a két napja esett hóból, de a fagy és a köd gondoskodott róla, hogy igazi téli hangulatom legyen:

Megérkezett az első hó!

Az a fajta ember vagyok, aki nagyon szereti a havat. Leginkább a hangulatos tájak, hófehér kilátás az, ami nekem nagyon tetszik. Természetesen egy idő után unalmassá válnak, főleg a didergős kültéri tevékenység miatt, de azért az első hópelyheket mindig megcsodálom.
A mai napon végre ismét elkezdett hullani a hó, bár nem sokan jósoltak, hogy meg is marad. Sajnos délutános műszak lévén nem nézhettem végig a hóesést, így csak már este tudtam pár fotót lőni, hogy jelenleg hogyan fest a környék, ahol élek:

A képekből nem csak az szűrhető le, hogy milyen is a táj, hanem a tavaly vásárolt Huawei P8 Lite készülékem szinte csak nappali fényviszonyok között tud jó képeket készíteni, mint ahogyan már publikáltam párat. Bár még így is lekörözi az előző Sony telefonjaimat a készülék.

Megérkezett a tél!

Én az a fajta ember vagyok, aki imádja a havat. Nem csak azért, mert szerintem iszonyatosan szép látvány, hanem imádok a befagyott úton csúszkálva hazaérkezni.
Negatívum, hogy sajnos karácsonyra nem kaptunk semmit, de az év negyedik napján végül megérkezett a várva várt hó. Egyelőre nem bénult meg a közlekedés (bár, ami késik, az  nem múlik), s jelenleg is el kezdett esni.

Hazafelé jövet azért megörökítettem, hogy hogyan is áll nálunk a helyzet:

Várom az sms-t…

…és ma délelőtt megérkezett!! Azért nem ártott volna, ha ez karácsonykor “fordul elő”.

DSC_0001 DSC_0002 DSC_0003 DSC_0004 DSC_0006 DSC_0007 DSC_0008 DSC_0010Egyelőre még csak ennyi van. Ide mondja még a havat, szóval ebből a pár centiből még lesz több is. Engem kiváltképp nem zavar, szeretem ezt az időjárást is, hisz meg van a maga szépsége is.
Az mondjuk kevésbé tetszik, hogy sajog minden porcikám, mivel csúszkálva jöttem haza és egyszer sikerült el is esnem.  😀

Túlóra, ami sok óra!

És végre itt van: December. Nagyjából az a hónap, ami rengeteg embert érint így, vagy úgy. Nálam már évekkel ezelőtt lecsengett a karácsonyi láz, s nekem ez az ünnep az, ami gyakorlatilag itthon olyan, mint ha nem is lenne. Tehát nincs sütés, főzés, s nincs nagy takarítás, hogy a karácsonyfa jól mutasson majd a szoba egyik sarkában. Mindezek mellett nincsen nagy fejvakarás, hogy hogyan is jöjjünk ki a pénzből, hogy mindenkinek jusson valami a fa alá. Ez megszűnt. Leginkább annak köszönhető, hogy felnőttem, s mivel önálló keresettel rendelkezek, így megveszem magamnak azt, amit szeretnék. Persze akkor, ha futja rá. A szülők pedig már nem igazán erőltetik az ünnep dolgot. Inkább csak öröm van, hogy kettő, vagy három napig nincsen munka.
Természetesen másoknál ilyenkor kezdődnek a nagy bevásárlások, illetve indul meg a hatalmas ünnepi láz. A kereskedelemben pedig ez számít az egyik legkiemelkedőbb hónapnak szinte. Érzem, érezzük. Nem csak mint vásárló, hanem mint dolgozó is. Utóbbi azért is volt rizikós számomra, mert a felhalmozódott munkát túlórában próbálták, s jelenleg is próbálják orvosolni. Ahogyan előre gondoltam persze én is beleestem egy-két akcióba. A bankkártyámon (mint mindenki másnak) van hitelkeret, így amikor kicsit bele is estem igyekeztem, hogy a következő havi fizetés után is mindenképp pluszos legyen a számlám. Azonban még most is vannak, s voltak olyan akciók, amelyet szinte azonnal kellett megvásárolni, mert így sokkal gazdaságosabban jöttem ki. Ugyebár szeptemberben megvásároltam az első Xbox 360-at, aminek központi lelke ugyebár a live rendszer. Az érdeklődést fenn tartva pedig minden héten akadtak eddig eléggé jó árzuhanások. A héten például a Crysis első része potom ötszáz, míg a Need For Speed: Hot Pursuit került nyolcszáz forintért a letöltések közé. Nem beszélve az Xpress akcióinak köszönhetően, így a Harry Potter filmek váltak teljessé Blu-ray lemezen. Ebből fakadóan pedig a novemberi hónapomat elárasztották a túlórák.

A pénz eléggé motiváló tud lenni, főleg akkor, amikor az ember tudja, hogy többet kaphat a vártnál. Így hát belementem. Ennek köszönhetően a novemberem közepe gyakorlatilag megszűnt létezni olyannyira, hogy az alvás jóformán szórakozási formává lépett elő, ugyanis nem tudtam mit tenni elenne, de nem volt időm semmire. Mindenkinek ígértem mindent, így amikor itthon voltam három napot jóformán teljesen szétszórt voltam, s szinte semmit nem tudtam normálisan megcsinálni. Így hát tükörbe néztem, s eldöntöttem, hogy a decemberi hónapom tiszta lesz, s semmilyen túlórát nem vagyok hajlandó vállalni. Így a délutánjaim és/vagy a délelőttjeim szabadok lesznek.
Minden bizonnyal nehéz lesz, mert az első hétben feltehetően majd többször említésre kerülnek majd a túlórák, de megpróbálok mindenképp erős lenni. Arról nem is beszélve, hogy nem én vagyok az egyetlen ember, aki úgy döntött, hogy köszöni szépen, de nem kér belőle, annak ellenére, hogy mindig kifizetésre kerültek ezek. Az én véleményem, hogy inkább összehúzom magam erre a hónapra, s szépen a munka után megpróbálok mentálisan kikapcsolódni. Első sorban munka után vizuális szórakozásokat óhajtom igénybe venni. Mivel teljes a széria, így nekiálltam a Harry Potter Blu-ray-ek megtekintését elkezdeni, s minden napra van egy, s jelen pillanatban a második epizódnál járok. Az utolsó kettő meg marad a szabadnapomra, már ha tudom tartani a folytonosságot. Mindezek mellett utolértem magam sorozatok szempontjából is. Habár nem volt könnyű, s igazi kikapcsolódást nem jelentettek. Ugyanis sorozatnézés közben mást is csináltam: pakoltam, takarítottam, vasaltam stb. Így időt spóroltam meg. De azért szeretnék ezen változtatni. Játékok terén viszont meg vagyok lőve. A Tomb Raider került kipörgetésre Xbox 360-on, s ugyanezen a konzolon indultam neki a Silent Hill: Downpour-nak is, de még mindig egy helyben topogok. És akkor nem beszélve a Playstation 3-as The Last Of Us-ról sem, ami valóban mestermű, de másodjára csak pár órát tudtam vele foglalkozni időhiány miatt. És akkor még nem beszélve a személyes találkozókról sem.

…és miben reménykedem? Elsősorban abban, hogy valóban erős leszek, s nem fogja a munka elvinni a teljes szabadidőmet, s nem fogja az összes energiámat kiszívni, amire a pontot csak a rossz idő teszi fel. Mindezek mellett ugyebár meglesz a karácsony, illetve a szent este, aminek köszönhetően nagyjából három olyan nappal gazdálkodhatok, amikor a többség a családjával van, így nincs sértődés, ha nem megyek sehová, illetve nem találkozok senkivel. Persze bízom abban, hogy majd el tudok menni sétálni fél órára, egy órára, miközben ilyen idő lesz:

large_deep_freeze_spreads_across_europe_2012_030Csak mert szeretem a havat, s szép a havas táj.
És persze ott van a szilveszter. Mivel nem vagyok a részeges, dübörgően bulizós fajta, így ismét itthon töltöm majd, igaz délelőtt majd dolgoznom kell. De ugyebár legalább délután ismét megírom az éves értékelőmet, immáron hatodik alkalommal.

…és amikor Holle anyó megrázza dunyháját!

Két fajta gyerek létezik: aki szereti a havat, s aki nem. Én előbbi csoportba tartoztam. Ugyan még a harmadik x-et sem értem el kor szempontjából, de már most kijelenthetem, hogy az én időmben még fehér volt a karácsony. A legutolsó karácsonyra sajnos ez nem volt jellemző, s fájt is iránta a szívem. Ugyan “kinőttem” már a karácsonyozásból, de azért semmi sem pótolja a csillogó havat december tájékán. Főleg, amikor a fehér lepedőn nem a nap fénysugarai csillannak fel, hanem a szépen feldíszített város, s házak fényei. Ennek ellenére mégis örültem, hogy megérkezett az első hó. Annak persze kevésbé, hogy dolgozni is kellett menni, de azért kicsit mosolyt csalt az arcomra az alábbi látvány, amikor tegnap reggel kinyitottam az ajtót:

Persze sok helyen lehet hallani, hogy mindenki felkészült a télre, főleg úgy, hogy ez volt az előre jelzésbe is. De ilyenkor többnyire az szokott lenni, hogy hóakadályok, s balesetek mindenfelé. Ennek ellenére sikeresen beértem a munkahelyemre, habár hazafelé azért némi akadály volt, ami a tömegközlekedést jelenti.
Bár felkészültem a késést illetően, így egyedül a fülhallgatóm lógót ki a fülemből mereven, melyből lágy muzsika szólt, s ez biztosította a jókedvet, s stresszmentességet is annak ellenére, hogy majd fél órás késéssel értem haza. De azért útközben még lőttem pár képet, hátha két nap múlva megint tavasz lesz:

Üdvözlet Playstation 3!

Általában a téli hónapokban egyfajta “hibernálás” kezdődik nálam, ami annyit jelent, hogy ha nem muszáj bizony nem mozdulok ki itthonról. Idén ez kicsit változott a helyzet, ugyanis sajnálatos módon január elején olyan rendkívüli időjárás volt, hogy egy szál pulóverben közlekedtem, mert téli kabátban majd megfagytam. A hónap eleji szabadnapok jól teltek, ugyanis végére értem a Metro: Last Light-nak, illetve ismét visszavettem a nézendők listájára a South Park-ot, amellyel elég jól haladok.
Hogy őszinte legyek azért kicsit féltem attól, hogy vajon mi is lesz, ha majd véget ér a szabadságom. Főleg attól, hogy majd nem tudok visszarendülni a munka világába. Utóbbival nem volt gondom, ugyanis nem kellett fél óra, hogy úgy érezzem, mint ha nem is mentem el volna szabadságra. Viszont alvás terén ez nem volt elmondható, ugyanis sikerült olyan jól kipihennem magam, hogy nagyjából négy órás alvás után indultam el, hogy ismét elfoglaljam a helyemet a kereskedelemben.  Körülbelül egy hónappal ezelőtt “örültem” annak, hogy megfáztam. Leginkább azért, mert általában bő 6-8 hétig nem fordul elő nálam ez a betegség. Ennek ellenére a “gyönyörű” időjárásnak köszönhetően ismét sikerült első helyre kerülnie a takonyparádénak, remek…

Az előző évem érdekes volt. Sokszor megfogadtam, hogy félreteszem az impulzus vásárlást, s csak megfontoltan költök pénzt. Na már most megjelent az igény, hogy esetleg egy új telefon legyen ismét, ugyanis az előzőnél volt egy-két érdekes anomália. Aztán úgy döntöttem, nem olyan nagy probléma ez, megtartom a régit. Ennek ellenére január elején tulajdonosa lettem egy Xperia L-nek. Többször leírtam, hogy nem vagyok nagy játékos, de ennek ellenére azért akadt egy-két olyan cím, ami magával ragadott. Ezek közül akadt pár konzol exkluzív cím is, amely feltehetően soha nem lát napvilágot PC-re. A karácsony tájékán megjelenő olcsó konzolok nagyon csábítóak voltak, de az eredeti játékok ára visszatartott attól, hogy én is konzol tulajdonos legyek.
Még az előző hónapban megnéztem pár olyan filmet, amelyet megvásároltam eredeti Blu-ray lemezen. A problémám leginkább az volt, hogy a lejátszóm csöppet hangos volt, így amikor nem volt zene, vagy csak sima párbeszéd volt bizony eléggé zavart, s olyan hangzása volt, mint ha valami csiszoló korong lenne a lejátszóban. Nem minden lemeznél csinálta ezt, s szerencsére a lemezeknek sem lett semmi baja. Akkor megfordult a fejemben, hogy egy új lejátszót kellene beszerezni. Ekkor belebotlottam a 12GB-os Playstation 3-ba, ami valóban nagyon csábító árcédulát kapott, de amikor megtudtam, hogy Blu-ray lemezeket is lejátszik, nem volt megállás, vásároltam egyet:

Sokat gondolkodtam korábban, hogy nem sok értelme van beszerezni egy ilyen konzolt, ha összesen két játék érdekel. S ezek közül ugyebár csak videók, s tesztek alapján tudtam dönteni. Kicsit féltem, de végül úgy döntöttem, ha játékok terén nem vált világot még akkor is tudom használni egy szimpla Blu-ray lejátszóként. Ezek mellett természetesen igyekeztem azt is meglépni, hogy azért legyen valami játszható is mellé, így végül 2000 forintért a vatera segítségével hozzájutottam az Uncharted: Drake’s Fortune-hoz:

Féltem attól, hogy mellényúlok, s ha azt is hozzáteszem, hogy mennyibe kerül ez a szórakozás összesen, akkor bizony tényleg nagy volt a rizikófaktor. Igazából februárban akartam megrendelni, de úgy voltam vele, hogy várok addig, míg megtudom milyen is lesz a beosztásom. De mivel a szabadnapjaim a hónap elején elég érdekesen alakulnak, így nem volt választásom: meg kell ebben a hónapban rendelni.
Két nappal ezelőtt a munkahelyen délelőtt küldtem e-mail-t az üzletnek, hogy megoldható, hogy akkor szállítsák ki, amikor itthon vagyok majd, pihenőnapon. Válasz nem érkezett, így délután gyorsan elbújva az öltözőben felhívtam az online üzletet, ahol azt mondták igen, csak írjam be a megjegyzésbe. Hazaérve meg is tettem, de a visszaigazoló e-mail-ben sem, s a profilomban sem volt látható a megjegyzésem, csak az első mondat, amiben nem volt benne a lényeg. Így a weboldalon hagytam üzenetet a webmesternek, amire semmi válasz nem érkezett. Majd késő este jött az e-mail a futárszolgálattól, hogy a következő munkanapon érkezik a gép. Nem tudtam mire vélni, de anyám meggyőzött, hogy adjam oda a pénzt neki, majd ő itthon lesz. Nem tetszett az ötlet, hisz ha jeleztem mikorra kérem a szállítást, ami megvalósítható, akkor azért ez kicsit felháborítónak éreztem. Arról nem is beszélve, hogy hiába hívtam az e-mail-ben megadott számot, a futárszolgálat nem vette fel. Másnap kaptam az sms-t itthonról, hogy korán reggel megérkezett a gép, majd két órával később a postás meghozta a játékot, amely annyira megtetszett, hogy szintén 2000 forintos áron megvettem a második, s harmadik részt is. Érdekes hónap lesz a február.

Mindezek mellett megérkezett az igazi tél, s immáron elkezdett havazni is. Ugyan a szélnek nem igazán örültem, de kellemes volt hazacammogni a hóesésben. Valahogy ez hiányzott a decemberi ünnephez. Bevallom kicsit félek, hogy milyen lesz a március, mert nem szeretnék tavasszal is havat lapátolni, vagy pedig benne lépkedni.
Az elkövetkezendő napokban – játék mellett természetesen – igyekszem kipihenni magam, s meggyógyulni. Szerencsére most nem voltam annyira beteg, hogy talpon se tudjak állni, de nem volt leányálom így bemenni dolgozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt indok, hogy a ledolgozott munkanap miatt ne kapjak kevesebb pénzt a táppénz miatt. Szóval nem mondhatom magam a munka hősének, de azért igyekeztem nem göthös csirkeként viselkedni. Mondjuk tény, hogy más úgy, ha munkaidő alatt talpon vagyok, mint ha ülök egy iskolapadban.