Szabadnapos esőzések

Lassan, de egészen biztosan elérünk a nyár közepéhez. Egy olyan nyár közepéhez, amely minden bizonnyal senkinek sem lesz a kedvence. Több okból is.
Jómagam elég rosszul viselem a kialakult helyzetet, hiszen az év elején elindult koronavírus járvány miatt jelentősen átrendeződtek a mindennapjaim. Első körben hatalmas érvágásnak éltem meg, hogy nagyon sok szórakozóhely bezárt, illetve a kijárási korlátozás miatt is kénytelen voltam sokszor otthon ülni, vagy pedig egyszerűen csak elengedni pár programot. Szerencsére az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tény, hogy továbbra is vannak olyan helyzetek, amelyek aggódalomra adhatnak okot, hogy vajon mit is tartogat az év második fele. 

Jómagam nagyon bízom benne, hogy nem lesz második hullám, mert annak kifejezetten örülök, hogy pozitív hatással volt rám a költözés. Azóta kicsit nyugodtabb lettem, s annak mégjobban örülök, hogy már kezdhetek szervezkedni a programokat illetően. Akadt egy kis szabadságom is, amelynek egy kis részét otthon töltöttem. Tény és való, hogy érdekes volt hét hónap után hazalátogatni, és találkozni régen nemlátott ismerősökkel, s a családdal. Hamar el is telt a szabadság, így visszatértem a fővárosba, s ismét felvettem a munkafolyamatokat. Sajnos a stressz továbbra is jelen van az életemben, amelyre rátesz egy lapáttal a jelenlegi óvintézkedések. Próbálnék kikapcsolódni, amely nagyon nehéz annak fényében, hogy sajnos az esetek többségében rossz idő van, így amikor szabadnapos vagyok sokszor marad a négy fal közti maradás, vagy pedig valamelyik pláza, vagy zárt terű találkozóhely. Bár tény, hogy legalább ilyenkor jó fotókat lehet készíteni, aki szeret fényképezni. 

A szélsőséges időjárást elég nehezen viseli a szervezetem, hiszen egyik pillanatban rekkenő hőség van, s a másikban pedig meg lehet fagyni. Természetesen voltak elég durva esőzések is, de szerencsére én nem áztam el, s fedett helyről voltam szemlélődő. Ámbár tény, hogy érdekes vizuális élményt nyújtott, ahogyan a fővárost elöntötte rekord mennyiségű eső által okozott víztömeg.
Az előrejelzések alapján elég hektikus lesz az időjárás, de bízom benne, hogy ha nem is júliusban, de augusztusban sikerül eljutnom végre a strandra, amely tavaly sajnálatos módon kimaradt. 

A továbblépés

Bő egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy hogyan is sikerült megtennem az első lépés afelé, hogy elköltözhessek otthonról. Sajnálatos módon én is azon fiatalok közé tartoztam, akik az anyagi körülmények és az egyedülálló kapcsolati státusz miatt nem engedhette meg magának, hogy különköltözzön. Azonban jött egy lehetőség, és úgy döntöttem, hogy nyakamba veszem a világot, s ha pofára esek még akkor is van egy lehetőség: hazaköltözni.
Gondolom mindenkinek vannak olyan tapasztalati élethelyzettel kapcsolatban, ami átmenetinek indult, majd végül tartós lett. Nálam így volt a lakhatással, ami pár hónapnak indult, de mivel annyira jól kijöttem, akivel laktam, hogy végül a maradás mellett döntöttünk. A koronavírus nem csak a gazdaságra, hanem az élet minden területére kihatott. Így történt meg, hogy az átmenetiből tartóssá vált együttlakásra pontot tettem május végén. 

Az egyik problémaforrás az volt, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság kihatott az albérletárakra, így az előző lakótársam elkezdett azon agyalni, hogy most kellene költözni, mert nagyon jó áron lehet megfogni lakásokat. Annyit kell csak tenni, hogy több évre kötünk albérleti szerződést. Jómagam ennek nem örültem, hiszen előrelátó voltam. Bármelyikünk elveszítheti állását, megbetegedhet, karanténba kerülhet, s a bevételi forrás bármikor elveszhet. Így azt szerettem volna, ha kivárjuk ennek az egésznek a végét, s ha stabilizálódik a helyzet, akkor lehet továbblépni. Azonban ez nem így történt, hiszen becsatlakozott egy harmadik ember az együttlakásba, s így elindult a mindenki által ismert kavarás a másik háta mögött. Próbáltam megoldani a problémát, de sajnos a jelzésem, hogy üljünk le és beszéljünk nem igazán működött. Ekkor már lassan egy hónapja tartott a helyzet, s én pedig besokkaltam, hogy hogyan akarjak így együtt élni emberekkel. Egy csütörtök este pedig elhatároztam: ennyi volt. Mivel volt hová mennem, így a költözési szándékomat bejelentettem, s három nappal később el is költöztem, sikeresen. 

Nem fogok hazudni, hogy az egy év, az egy év volt. S nem épp így képzeltem a szétköltözést. Bármilyen is állapotban voltam, mégis sikerült különválasztani az érzelmeket, s letisztázni magamban, hogy helyesen cselekedtem, s jelen helyzetben sokkal jobb körbe kerültem. Nem csak sikerült lenyugodnom, hanem a napi feszültségemet is sikerült lejjebb adnom, hogy már sokkal magasabb lett az ingerküszöböm. Úgy érzem, hogy sikerült megnyugodnom.
A koronavírus okozta hatások még mindig tartanak, de a lazításoknak már sokkal jobban örülök. Végre lehet menni kirándulni, szédelegni, s nem csak a négy fal közt kell ülni. Szerencsérea beosztásom is megfelelő lett, így a jövő héten több, mint fél év után ismét hazautazhatok, s végre találkozhatok a már rég nem látott ismerősökkel. 

Az “utolsó nap”

A munkahelyváltással nagyon szerencsés voltam, hiszen tulajdonképpen sokkal előnyösebb helyzetbe kerültem. Első körben annak örültem, hogy végre volt szabadságom. Gyakorlatilag majdnem teljes hetet tudhattam magaménak, amiből két napot töltöttem otthon. Tekintve, hogy otthon költözéssel kerültem szembe, így sajnos az első két nap egyáltalán nem a pihenésről szólt, továbbá mikor visszaérkeztem a fővárosba gyakorlatilag egy nap arra ment rá, hogy pihenjek. Arról nem is beszélve, hogy a maradék időben próbáltam kicsit leleményesebb lenne. Első körben a Normafa volt a cél, ahol megnéztem az őszi tájat, valamint megvártam a naplementét. Emellett persze még kilátogattam a Margitszigetre.

Az időjárás előrejelzés miatt a tegnapi nap volt az utolsó tavaszias, napsütéses, rövid pólós idő, így ezt az utolsó napot én a szabadban töltöttem, s estére igyekeztem sétálós összejövetelt tartani.
Ami mindenképpen pozitív, hogy maradt még szabadságom, tehát mindenképpen lesz még egy 4-5 napos kikapcsolódásra alkalmas munkaszüneti nap számomra. Bár tény, hogy előre jeleztem, hogy decembertől előbb nem lesz nálam hazalátogatás.

Ősz

A nyár elég hosszúnak tűnt nekem. Mondjuk hozzásegített az is, hogy a fővárosba való költözésem után egy olyan munkahelyet fogtam ki, ahol nem volt fizetett szabadság, így gyakorlatilag ismét sikerült a nyarat végig dolgoznom, ráadásul úgy, hogy a strandra – amit egyébiránt nagyon szeretek – nem jutottam ki. Úgy látszik azonban, hogy a munkahelyváltás némileg pozitívan hatott rám, hiszen sokkal jobb a közösség, kevesebb feszültség, stressz van, továbbá megkaptam, amit szerettem volna: nyolc órás munkaidőt, vele pedig mindenféle hivatalos bejelentést.
Mindezek mellett természetesen teljesen elvitte a figyelmemet a munka, valamint a munka utáni pihenés, és szabadidős tevékenység olyannyira, hogy gyakorlatilag a sétáláson, és a zenehallgatáson nagyon mást nem is csináltam. Így némileg a filmekkel, és a sorozatokkal is lemaradtam. Ugyebár jön a hidegebb idő, valamint a tél is itt van a nyakunkon, tehát nagy valószínűséggel nemsokára a sétáim nem pár órát fognak igénybe venni, hanem sokkal kevesebbet, így beszorulok majd a négy fal közé. Ezáltal elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mit is csináljak. Ugyan annak idején abbahagytam a tizedik évadnál a Supernaturalt, de mivel idén a tizenötödik lesz az utolsó a sorozatból, így úgy döntöttem, hogy felzárkózok belőle, ami nagyon jól fog menni, hiszen a jövő héttől hat napig szabadságon leszek.

Az év második szakasza is érdekesen fog kinézni, hiszen a mostani szabadságom mellett lesz még legalább ugyanennyi idejű. Mindezek mellett pedig a hazalátogatás is egy naposak lesznek, hiszen költözés miatt az új házban nem elsődleges feladat lesz egy szoba kialakítása számomra, hogy közben nem otthon élek. Így aztán várható némi konfliktus abból, ha nem otthon fogom tölteni az éjszakát.
Egyébiránt abszolút teljes meglepetés volt számomra, hogy a felköltözés mennyire megváltoztatta a dolgokhoz való hozzáállásomat, elsősorban azt, hogy mennyire elfelejtkeztem olyan dolgokon agyalni, amiken agyaltam még odahaza laktam.

Itt van az ősz, itt van…. (?)

Szinte észrevétlenül, de elszaladt fejünk felett ismét a nyár, s lassan elmondható, hogy már szeptember közepén vagyunk. Mindezt úgy, hogy jómagamnak kivételesen eseménydúsnak volt mondható ez a rövid időszak.
Az egész ugyebár kezdődött azzal, hogy április utolsó napján befejeztem a munkát a második munkahelyemen három év után, s majd a következő munkanapon felvéve a fizetésem, s a kilépő papírjaimat hátrahagytam mindent, s felköltöztem Budapestre. Ennek oka elsősorban az volt, hogy sajnos hiába laktam megyeszékhelyen nem igazán tudtam elhelyezkedni, s nem is igazán éreztem azt, hogy az életem előre haladna, aminek elsősorban a fizetés, és a munkahelyhiány volt az oka. Tehát akármennyire is volt egy munkahely rossz, akkor is kapaszkodni kellett belé, mert nem volt másik. Vagy, ha ott is hagyta az ember, akkor ha nem volt szerencséje akár hónapokig kereste a következőt. A hagyományos módszert alkalmaz önéletrajz kiküldéssel felköltözéskor gyakorlatilag egy szabad hétvégém volt, s máris munkába álltam.

Megfogadtam, hogy támaszkodok az összegyűjtött pénzemre, s nem vállalom el az elsőt, amelyik szembe jön. Ennek ellenére csak sikerült rögtön az elsőre igent mondanom, ahová felvettek volna, így aztán bekerültem egy kisebb magánvállalkozóhoz, ahol sajnálatos módon több olyan dolog is volt, amely nem tetszett nekem. Ugyan hősiesen viseltem ezeket a kisebb, de annál jobban frusztráló dolgokat, mígnem két héttel ezelőttig sikeresen összecsaptak a hullámok a fejem felett.
Első körben tudni érdemes, hogy nagyobb városban könnyebben találtam szórakozási lehetőséget, továbbá az új ismerősi kör is lehetővé tette, hogy végre ne a négy fal között kuksoljak, vagy pedig különböző virtuális programok segítségével tartsam a kapcsolatot másokkal. Ennek is volt köszönhető, hogy a programok, és a rövid időre párkapcsolatra változó párkapcsolati státuszom rendesen elvitte az időmet. Egyrészről otthonról is megtapasztaltam azt a bizonyos fekáliakavarást, amely az váltotta ki, hogy mertem változtatni, s otthagyni mindent, mely burkolt irigységet szült. Mindezek mellett pedig egy olyan probléma merült fel a munkahelyemen, amelyet véleményem szerint nem kezeltek helyesen, s emberhez méltón, mely arra ösztönzött, hogy azonnali hatállyal felmondjak, s másnap már munkanélküliként ébredjek.

Igazából gondolkodásra ösztökélt, hogy saját magammal kapcsolatban talán nem is vagyok annyira objektív, hiszen nem éreztem magam elég tökösnek. Úgy sem, hogy képes voltam majdnem kétszáz kilométerre arrébb költözni, továbbá pár embert “kitakarítani” az életemből a hozzáállása miatt. Mindezek mellett pedig ott van, hogy képes voltam felmondani úgy, hogy nem volt másik munkahelyem. Természetesen nem bírtam magammal, így vasárnap este műszak után hazaérve már küldözgettem is önéletrajzokat. Úgy gondoltam másnap sétálok, s a cél a Normafa lesz, még szép idő van. Végül nem jutottam fel, ugyanis vissza kellett fordulnom, hogy odaérjek az üzemorvoshoz alkalmassági vizsgálatra. Tíz órával a műszakom letétele után már fel is vettek a következő munkahelyre. Azaz fél napot voltam munkanélküli. Mivel minden hivatalosan ment, így nem is tudtam azonnal munkába állni, de összesen négy napot töltöttem csak itthon.

A négy napot igyekeztem pihenéssel tölteni. Két napot odahaza töltöttem, míg a maradék kettőt pedig idefent. Igazából csak a Margitszigetig jutottam ismét, ahol a mókusokban gyönyörködtem, ahogyan keresik az élelmet a téli időszakra.
Az igazság az, hogy egyelőre jónak néz ki a munkahely, amit találtam. Legalábbis normálisabb, mint az előző. Elég már csak abból kiindulni, hogy legalább nyolc órás munka, s nem pedig napi tizenvalahány. Mindenesetre tény, hogy ismét egy nyugodtabb időszak elé nézek, amellyel kapcsolatban bízok, hogy jövedelmező lesz számomra.

Előrelépés!

A nyáron úgy hozta az időjárás, hogy nem tudtam használni az asztali számítógépemet, így az abban a hónap megvásárolt laptop került az asztalra, még kint csapkodott a villám. Akkor ugrott be, hogy mióta a blog létezik, azóta folyamatosan teszem közzé, hogy pontosan mit is vásárlok, amelynek túlnyomó többsége műszaki termék, ezáltal is egyfajta vásárlási tanácsot adjak azoknak, akik vásárláson törnék a fejüket. Így született meg az a bejegyzés, amelyben felsoroltam, hogy milyen mobiltelefonjaim voltak. Mindezek mellett természetesen nem sokkal rá érkezett egy másik is, amelyben viszont azt taglaltam, hogy milyenre is szeretném cserélnem az akkor még jelenleginek számító készülékemet. Ugyebár sokat írtam a blog keretein belül az impulzus vásárlásaimról, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy valamit megvásárolok, vagy nem azt veszek meg, amit kinéztek. Ez annak fényében érdekes, hogy részemről szokás, hogy mindent igyekszek előre megtervezni, hogy véletlenül se hozzak rossz döntést, vagy fussak ki a pénzemből. Nos, azt kell mondjam, hogy az október nem ilyen lett, de kezdjük ugyebár az elején.
Tavalyhoz hasonlóan sajnos úgy hozta a sors, hogy ismételten nem sikerült szabadságra mennem nyáron. Idén az húzta keresztbe a számításom, hogy fixre be volt nálam tervezve a május végi szabadság, amelynek köszönhetően megcsappant a kiadható szabadnapok száma, így végül kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ha bevállalok egy nyári egy hetes szabadságot, akkor könnyen lehet, hogy 3-4 nappal gazdálkodhatok az év végéig. Ebből fakadóan bevállaltam ismét, hogy munkáról fog szólni az egész. Amely kicsit fárasztó volt, hiszen még kerékpárral is több, mint negyedóra a munkahelyem, és mivel izzasztó hőség volt, így nem volt felüdülés elmenni oda. A szeptemberi szabadságot abból a szempontból buktam, hogy itthon voltam kénytelen maradni, ráadásul meg is betegedtem arra a hétre. Később végül az október végére bekalkulált, és nemzeti ünneppel összerakott szabadságomra végül ismét lett egy betervezett utalás, amely ismét a fővárosba vezetett. 

Az október végét vártam, mint egy messiást, hiszen a pihenőnapokat összerakva, valamint belerakva a munkaszüneti napot és a szabad hétvégét majdnem két hét jött ki végül, amelyet teljes egészében a fővárosban töltöttem, ámbár most elsősorban nem is a szórakozás volt a cél. Természetesen ismét ellátogattam az állatkertbe, ahol némileg plusz volt, hogy az eddig lezárt terület már nyitva volt. 

Azért olyan hatalmas élmény már nem volt, hiszen még teljesen nem volt kész, valamint sikerült ismét összefutni ember módjára nem viselkedő emberekkel. Mindezek mellett természetesen többszöri látogatás célja a Margit-sziget volt, ahol előfordult, hogy egyedül voltam, de olyan is, hogy társaságom akadt, és vele sétáltunk. Ugyan fényképeket nem készítettem, de tény, hogy vizuális szempontból nagyon jó volt a sárgán hulló falevelek látványa. Persze még este visszamentem, hogy megnézzem a szökőkutat, amelyből sikerült végre elölről is elcsípnem a fényjátékot, amelyet tavaly nem. 

Ami lényegében fontosabb dolog volt az az volt, hogy az ismerősömmel szóba került az itt lévő munkaerő piac, valamint a munkakörülmények, s ennek köszönhetően felajánlásra került, hogy fent képességeimnek és végzettségemnek megfelelően jobb munkalehetőségek várnának több pénzért. Első körben elutasítottam, hiszen nem a mindent egy lapra feltevő típus vagyok, valamint spórolt pénzem sem volt, így aztán megbeszélésre került, hogy amennyiben egyikünk helyzete sem változik magánélet, munka és lakhatás szempontjából, úgy márciusban visszatérünk a dologra, és akkor lefixáljuk ezeket. Addig pedig marad a spórolás, és több havi bér összegyűjtésre az áprilisi hónapra, amelyben elvileg dobbantanék innen.
A fenti dolgoknak köszönhetően történt az, hogy azon kezdtem el gondolkodni, hogy mekkora kiadás lenne a decemberben a telefonvásárlás, s mivel megnéztem a fővárosban használt adatmennyiséget végül úgy döntöttem, hogy sokkal jobban jönnék ki előfizetésesként, mint feltöltő kártyásként. Így végül a múlt héten átváltottam előfizetésesre és magamévá tettem a Huawei Mate 20 Lite-ot, ami fényképezés terén nem okozott csalódást. 

Hatalmas nagy előrelépés főleg kamera terén, amely többféle fényképezési opciót ajánlj, amennyiben éjszaka akarunk képet lőni. Még az utolsó előtti éjszakai móddal vaku nélkül, addig az utolsó kép vakuval, hagyományos módon készült.
Két negatívum jutott róla eszembe. Az egyik sajnos a zenehallgatás téren kicsit halkabb hangzás, valamint a nagyság, ami nekem már kétkezes kezelést igényel. Ennek ellenére azt gondolom sokkal jobb vétel volt, és lett is volt, mint a korábban gondolt P20 Lite. 

Szeptember végére

Ismételten el telt egy hónap, amely sajnos ismét nem a tervek szerint alakult.
A tavalyi nyaram szinte teljesen megvalósult idén is. Azaz a rosszul kalkulált szabadságkiosztásnak köszönhetően a pihenőnapjaim kivételével tulajdonképpen nem voltam huzamosabb ideig itthon. Ami azért kicsit megviselt, hiszen a nyár ismét tikkasztó hőséget hozott, s a munkahelyemen sem volt annyira elviselhető, habár ment a klíma, de az csak nagyjából pár fokkal hűsítette a benti levegőt. Ennek köszönhetően úgy vártam a szeptembert, s azzal eljövő egy hetes szabadságomat, mint a megváltást. De ahogyan lenni szokott, hiába terveztem előre. 

Ha már nem jött össze a mostani fővárosi kiruccanás, így elkezdtem mindenkit felkeresni, hogy ki az, aki ráérne ebben az időben. Természetesen most is sikerült programot találnom magamnak, s alig vártam, hogy végre elkezdődjön a kiruccanásom. Ugyebár tartja a mondás, hogy ember tervez, Isten végez, amely ebben a szituációban is tökéletesen érvényesült. Pontosan négy hónapnyi megfeszített munkatempó után örömmel értem haza, s már tervezgettem is, hogy másnap mit fogok csinálni. Úgy döntöttem, hogy az első nap mindenképpen itthon fogom tölteni, s sehová nem akarok menni. Ez meg is valósult, s annak már kevésbé örültem, hogy estefelé kezdődő torokkaparásom másnap reggel teljes megfázásban öltött szerepet, így a szabadságomat tulajdonképpen betegen töltöttem le.
A hétvége előtt persze összejött egy kisebb program, azonban ahhoz sem volt igazán kedvem, s csak azért vállaltam be, mert a hét elejit lemondtam úgy, hogy szinte az utolsó pillanatban kapott el a takonykór, s ugyan nem tehettem róla, de mégis égett a pofámon a bőr. Ahogyan néztük a szabadságom utolsó három napjára erős lehűlést és esőt írtak, így múlt hét pénteki napján végül sort kerítettünk egy kirándulásra. Bár lehetett volna jobb is, de igazából részben munkaútjára kísértem el ismerősömet, így aztán kissé korlátoltak voltak a lehetőségek. 

Természetesen minden átmenet nélkül egyik napról a másikra legalább 13°c hőmérsékletcsökkenés következett be, amelynek örültem az őrült kánikula után, ellenben nehezebbé tette a gyógyulásomat. Így aztán úgy mentem vissza dolgozni, hogy közben épp a megfázás végét jártam. A hideg időnek köszönhetően persze a héten is kitartott a köhögésem, így aztán jelenleg is kúrálom magam.
Persze komolyabb probléma nem volt, hiszen egy valaminek örülhetek, hogy legalább maradt még egy hetem, amelyet remélem megfelelően tudok majd eltölteni.

Augusztus végére

Mikor még diák voltam az augusztus nem tartozott a kedvenc hónapjaim közé, hiszem azon kívül, hogy hamar eltelt, szembe kellett néznem azzal is, hogy az utolsó héten többnyire ráébredtem egy fontos dologra. Méghozzá arra, hogy a nyaram szinte eseménytelenül lezajlott mindenféle komolyabb program nélkül. Nyilván diákként nem rendelkeztem fizetéssel, így ez ellen nem is nagyon tudtam tenni semmit. Bár tény, hogy a programbeli részével továbbra is komoly gondok vannak nálam, amelynek problémaforrása meglepő módon nem anyagi jellegű.
Minden évben volt valami, aminek következménye egyenesen az volt, hogy a nyár jelentős részét munkával, illetve a négy fal között töltöttem. Idén is sajnos így sikerült, így a személyes találkozókat leszámítva gyakorlatilag nem sok mindent csináltam, mint amit beterveztem. 

Ismételten belefutottam abba a hibába, hogy a szabadságolások rosszul lettek kiadva, így aztán feleszmélve ebből rájöttem, hogy két dolog közül választhatok: vagy nyáron is elmegyek legalább egy hétre, s pár nap szabadsággal számolhatok, vagy pedig spórolok szeptemberi és az őszi időszakra. Az utóbbit választottam, aminek következménye az lett, hogy rájöttem: a hétvégék pihenésre egyáltalán nem elegendőek huzamosabb időn keresztül. Persze az eltervezett kerékpározásokból semmi nem lett, hiszen július elejétől olyan forróság volt, hogy egyszerűen nem tudtam időt szakítani rá. Délután meg lehetett dögleni, míg este már késő volt, amikor valóban ki lehetett volna mozdulni a másnapi munka miatt.
Strand hétvégére mindig ki volt lőve, hiszen akkor zsúfolásig van az egész, s úgy már nekem sem élvezetes. Így hétköznapra hagytam, egészen addig toltam az egészet, míg sikerült egy olyan alkalmat kiválasztani, amikor egy órát tudtam csak kint tölteni. Egyrészről megfájdult a fejem napközben, ami fájdalomcsillapító hatására sem enyhült, másfelől pedig beborult teljesen, így hát nem mertem tovább maradni az elázástól félve. Persze egy csepp eső sem esett. 

Természetesen két hét múlva indul a szabadságom, mely hova fog kifutni még nem tudom. Egyrészről az időjárás előrejelzés miatt nem túl kegyesnek ígérkezik, ámbár ez annyira nem érdekel, mert mindenképpen jól fog esni, hogy egy kicsit több napom lesz itthon. Másfelől azonban a betervezett fővárosi utazásom lóg a levegőben, hiszen most más lenne a szállásadóm, ahol egy harmadik féltől függ, hogy megoldható lesz-e az egész. Bízom benne, hogy a héten, de legkésőbb jövő hét elején kiderül, hiszen ha az utolsó pillanatig várok, akkor egyre nehezebb lesz itthon tervezni bármit is. 

A rövid terv egyelőre persze az, hogy az elkövetkezendő két hetet kibírjam, s lehetőleg semmi ne történjen velem (betegség, baleset stb.), ami keresztülhúzhatná a számításaim. S persze bízom a sokkal kellemesebb időben. 

Amikor túl szorossá válik a nadrágszíj

Annyi bizonyossá vált számomra, hogy mindent össze tudok hozni, ha az évszak tavasz, ősz, vagy tél. Azonban nyáron egyáltalán nem úgy mennek a dolgok, mint ahogyan kellene.
Korábban többször megfogadtam, hogy bizony változtatok a hozzáállásomon, és bizony végre egy olyan nyarat rittyentek magamnak, amiben van minden: szórakozás, pihenés, munka, és természetes ezekhez szükséges anyagi háttér. Természetesen ismételten nem jöttek be a számításaim. Első körben szembe néztem ismét a tavalyi problémával: a munkahelyi kollégák száma a szabadságolás szempontjából elhanyagolható, azonban a koruk és a gyerekek száma már kevésbé, melynek következménye a napok számában nyilvánul meg. Mivel az év első felében háromszor voltam szabadságon, így az év második felében összesen két hét szabadsággal számolhatok, s ha ezeket nyáron akarom igénybe venni akkor nem elég, hogy akár fél évnyi szabadság nélküli munkahónapok elé nézek, de még ott van a probléma, hogy mindenki nyáron megy el szabadságra. Utóbbival nekem nem is lenne problémám, ha éppenséggel a jelentős többség a szabadságának 80%-át nem nyárra tervezné, aminek köszönhetően akár 2-3 alkalommal is odavan, miközben a másik emiatt nem tud elmenni. Így zsinórban másodjára belecsúsztam abba, hogy a nyár szabadság nélkül telik el. 

A pénz mindig jól jön, így végül sikerült összehoznom egy másodállást, amiből nem lett semmi a munkáltató hozzáállása miatt, aminek így utólag örültem, mert jelentősen nem gondoltam bele, hogy vajon mi is lehetne a következménye, ha szinte aludni járnék haza. A plusz pénz jól jött volna, s időtöltésnek is jó lett volna dogozni, azonban későbbiekben már nem örültem annak, hogy ebből nem lett semmi. A blog keretein belül többször leírtam, hogy az elmúlt négy évben a bekalkulált anyagi kiadásaim azért csúsztak meg jelentősen olykor, mert valami váratlan kiadás jött szóba. Ez akkor volt probléma, ha éppenséggel nem tudtam elkerülni a pénzköltést. Ilyen volt a számítógép alkatrész meghibásodása, amely az elmúlt három évben kétszer is megtörtént. Egyszer villámkár, egyszer pedig folyadék okozta rövidzárlat. Ugyan gyűjtöttem az alkatrészekre, de hirtelen pótlásuk nagy kiadást jelentettek, így eldöntöttem, hogy egy másodlagos PC is kellene. Azonban annak tárolása helyigényes lenne, s mivel időközben utazást is igénybe vettem, így végül laptop jött számításba.
Összesen 100 ezer alatti gépre gondoltam, s ilyet is néztem ki. Egészen addig, míg két héttel ezelőttig nem világosítottak fel, hogy hiába csak internetezés, és zenehallgatást szolgálna a gép az általam bekalkulált ár csak silány minőséget eredményezne. Olyan minőséget, ahol egy böngészőből megnyitott közösségi portál is megakaszthatja az adott gépet, így egy SSD-Intel Core i3-as processzorú változat mellett kikötnöm, ami természetesen legalább 40 ezerrel megugrotta a vételárat, amit szerettem volna költeni. Végül így lett a kiszemelt egy DELL masina, amelyet eme hónap végén tervezek megvásárolni. 

Nem tetszett az ár, de kénytelen voltam belátni, hogy ha valóban másodlagos PC-nek szánom, amit akkor használnék, ha valami meghibásodna a gépemben, vagy elutaznék itthonról, akkor nem érdemes spórolni. Mindezek mellett természetesen azt is figyelembe kell vennem, hogy ezáltal máris csúszok a szeptemberrel, hiszen nem csak új játék megjelenéssel kell szembenéznem, hanem az egy hetes szabadságommal is, amelyet ismételten nem itthon, hanem a fővárosban tervezek tölteni. 

Azt is megfogadtam, hogy az augusztus tökéletesen jó lesz arra, hogy kimozduljak itthonról. Ez megint nem jött össze. Egyrészről ott volt a munka, melynek köszönhetően sokszor kellett lemondani programokat figyelembe véve azt, hogy másnap korán kelés van. Másfelől pedig vagy éppen esett az eső, vagy meg lehetett dögleni olyan meleg volt. Így sajnos a napközben lófrálás, sétálás, és bicajozás teljesen kiesett a lehetőségek közül. Amikor viszont már kellemes lehetett a levegő, az viszont már bőven este kilenc után volt, akkor pedig már azzal kellett szembenéznem, hogy vagy senki nem érne rá, vagy pedig felverném az egész házat. Így marad a zenehallgatás, és filmnézés.
A laptop vásárlás miatt spórolást tervezek, így a hónapban egyetlen egy programot hoztam össze, ez pedig a strandolás, amelyet jövő héten akarok majd megvalósítani, amennyiben nem lesz rossz idő, valamint ténylegesen megúszom mindenféle probléma nélkül, mint legutóbb a füldugulás. 

Júliusi “hullámok”

Minden egyes év elején elhatározom azt, hogy az az év más lesz. Máshogyan fogok hozzáállni a dolgokhoz, és megpróbálok jó pár dolgon változtatni. Aztán úgy telik el az év, hogy ismételten rá kell eszmélnem, hogy minimálisan sikerült korrigálnom a dolgokat az előző évhez képest. Tavaly gyönyörűen belefutottam abba, hogy a nyaram simán elment a munkára a rosszul kiosztott és kivett szabadságoknak köszönhetően. Megfogadtam, hogy idén ez máshogyan lesz, és természetesen megint nem jött össze, ugyanis az eddig nyár munkával telt, és bizony munkával is fog telni, hiszen a következő szabadságom szeptember közepén lesz legközelebb. Ami koránt sincs közel, ha alapul veszem, hogy legalább 6 hét van még addig. De ahogyan lenni szokott nem úgy mentek a dolgok, ahogyan szerettem volna.

Amikor tisztázódott, hogy hogyan fogok nekifutni a nyárnak megfogadtam, hogy igyekezni fogok azzal, hogy minél jobb formában maradjak, és mindenre jusson időm. Igyekeztem minél többet kimozdulni, és persze sportolni is, ami jelen helyzetben csak a biciklim gumikereke koptatásában valósult meg nagyjából három hónapig. Azt gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy sajnos milyen állapotban van a munkapiac ebben az országban, így valóban jó munkát kifogni, amellyel az ember kényelmesen fent tudja tartani magát sajnos nem könnyű, sőt. Még ennek ellenére is azt gondolom, hogy sokakhoz hasonlóan igencsak befoghatom a számat, de minden napra jutott valami, ami gondoskodott arról, hogy ne legyen jó napom. Egyrészről vagy nagyon döglesztő meleg volt, vagy pedig zivatarok, viharok, így eljutni a munkahelyre, s onnan vissza úgy, hogy közben az ember nem stresszmentes környezetbe kerül bizony nem könnyű. Ennek is volt köszönhető többek között, hogy szinte semmihez sem volt kedvem, így a munkaidőn túli tevékenységem kimerült az órákba nyúló zenehallgatásban, valamint sétálásban. Aztán amikor eldurrant az agyam, akkor bizony jött a szikra: munkahely váltás. 

Az ilyen természetesen nem megy zökkenőmentesen, s az első állásinterjúra is úgy mentem el, hogy tulajdonképpen megbántam az egészet, hogy belevágtam. Azonban a jó körülmények, és a viszonylag korrekt dolgozók arra késztettek, hogy ha nem is vállalom be az egészet, akkor próbáljak meg egy kis kiutat találni ebből az egészből, kecske-káposzta megoldást alkalmazva. Így egyelőre úgy néz ki, hogy sikerült a jelenlegi mellett találnom egy másodállást úgy, hogy az egyik munkáltató nem szeretné, hogy elmenjek, és a másik pedig szeretné, ha teljesen az övé lennék. Így kialakult egy olyan szituáció jelenleg, hogy elképzelhető, hogy ha jelentősen nem is járnék jól ezzel a helyzettel anyagilag mégis sikerül a napi stresszből lefaragnom úgy, hogy közben lefoglalom magam, több pénzt is keresek, s az időm sem arra megy el, hogy lenyugodjak.
Természetesen nem arról szólna a dolog, hogy látástól vakulásig munka lenne, de azért bízom benne, hogy a kettőt össze tudom hozni. Nyilván szükségem lesz némileg változtatni a hozzáállásomon, valamint az étkezésemet is átszabni, hogy minél több vitamint vigyek a szervezetembe, aminek köszönhetően bírjam a terhelést, még ha a másodlagos munka fizikai és mentális szempontból sem megterhelő. Azonban tény, hogy jelentősen fog csökkenni a szabadidőm, így aztán nem fogom tudni, hogy hogyan is fogok eljutni a strandra, ahol még ebben az évben nem voltam. 

Ismét kellemetlen lesz majd a nyár!

Ahogyan tavaly, úgy idén is sikerült belefutnom abba, hogy számomra nem túl előnyös mennyiségű szabadság lett kiadva. Lévén nem túl stressz mentes munkahelyről és munkakörről van szó, így engem ez nem is zavart, ámbár szembe kellett néznem a többiek nyári két hétre szóló szabadságaival, valamint a munkaerő megcsappanásával. Ebből fakadóan ismét sikerült úgy járnom, hogy a maradék szabadságomat majd szeptembertől vehetem ki, így a nyár ismét munkával fog majd telni.
A fentiek annyira nem is zavarnak, hiszen előző hónapban sikeresen sikerült rálépnem a pénzre költés terén, így aztán valahol örülök is a dolognak, hiszen nem tudom miből finanszíroznám a szórakozás részét egy kimozdulásnak. A gyűjtögető életmód lép életbe nálam, hiszen jó pár rövidtávú tervem van. Első körben úgy döntöttem, hogy vásárolok magamnak egy laptopot. Egyik oka az, hogy az elmúlt két évben iszonyatosan sok pénz ment el a számítógép alkatrészeire leginkább akkor, amikor épp nem volt rá keret. Így aztán többször futottam abba bele, hogy az eredeti terveket félre kellett tennem, s helyette teljesen máshogy alakultak a dolgok. A laptok megvásárlása mögött leginkább az a tényező áll, hogy amennyiben másodlagos készülékként szolgálna, így vihar esetén is el tudnám foglalni magamat, valamint tervezett utazások alkalmával nem csak a mobiltelefonom nyomkodása lenne kapcsolat a virtuális világgal. Mindezek mellett pedig nem kellene azonnal alkatrészt vásárolnom a számítógépbe, ha abban valami elromlik. Egyelőre egy Lenovo készüléket néztem ki, amely jelen pillanatban 82 ezer forintba kerül. Bízom benne, hogy őszre “bekukkant” 80 ezer alá.

A nyáron nem tervezek semmit, ami megyén belül nem valósítható meg, azaz kerékpárral nem tudok valahová elmenni, az minden bizonnyal sztornózom is. Szerencsére nagyon toppon vagyok, amennyiben a kerekezést kell megemlítenem, s igazán stresszoldó, ahogyan az ember kitekeri magából a feszültséget. Azonban szembe kell néznem azzal, hogy az időjárás nem túl kegyes hozzám ezen a téren: 

Ez a tegnap előtti képernyőkép. Aznap sikerült rettenetesen eláznom munkába menet, s mindezt úgy, hogy előtte való nap szó se volt arról, hogy aznap reggel esőre fogok majd ébredni. Ennek ellenére az égdörgés ébresztett engem, s szomorúan vettem tudomásul, hogy bizony kénytelen leszek kerékpárral menni, mert nem lesz időm beérni a munkába, ha gyalog indulok neki. Tudniillik, hogy húsz perccel később kelek most már, hogy a drótszamarammal jutok el dolgozni. A reggeli étkezést pedig kihagyni nem szeretném. Nyilván remekül állnék a letekert kilométerekkel, ha nem az eget kellene bámulnom, amely negyed óra alatt be tud borulni. 

Igyekszem minél többet kimozdulni, de sajnos  a fenti okok miatt sokszor elmarad a kerekezés. Pedig a világítás mellett már kerékpár kesztyűt is beújítottam magamnak, mert felfedeztem, hogy mennyire kényelmetlen egy idő után a kormány, amennyiben sajnálatos módon elkezd izzadni a tenyerem. Ebből fakadóan egyelőre a mozi, strand mellett marad a bringázás, s bízom benne, hogy sikerül a 100 km-es elképzelésemet is valóra váltani az egyben való letekeréshez. Szerencsére a drótszamaram bírja, s nagyon örülök neki, mert remek vásárlást csináltam tavasszal annak ellenére, hogy sok kihagyott kerekezés volt azóta.
A fenti statisztikában igazából a munkába való menetel is mérve volt, különben elég szegényes lenne a letekert kilométerek száma. Sajnos sokat dob az időjárás változékonysága. Ugyanis jártam úgy, hogy tiszta ég esetén is nagyjából tíz perc alatt elborult, s lestem, s tanakodtam azon, hogy vajon elinduljak-e vagy sem. Azonban mindig itthon maradtam. Lévén mozgékony vagyok ilyenkor megöl az unalom.

Egy szabadság mind felett!

Idén már nagyon vártam azt, hogy kijöjjön végre a tavasz. Egyrészről év elején már nagyon untam a telet, másrészről pedig elterveztem, hogy tavasztól bizony aktívan szeretnék visszatérni a kedvenc sportomhoz, amit hobbi szinten űzik. Ez nem más volt, mint a bicajozás, amelynek eredményeképp megvásároltam egy komolyabb kerékpárt még március végén. Szerencsére hamar jóra fordult az idő, így már áprilisban is komolyabban igénybe vehettem az új kedvencet. Azonban tény, hogy sajnos csak három hétig tartott a tavasz, mert utána jöttek a meleg délutánok, amikor az ember inkább azt hinné, hogy június van, mint sem május eleje.
Tavaly év elején megszületett a döntés, mely szerint ideje lenne felnézni a fővárosba. Az tény, hogy nagyon sok mindent nem láttam belőle akkor még, így hát minden egyes alkalomnál fenntartottam az esélyt, hogy hátha akad egy valóban korrekt és normális ismerős, akinél lehet pár napig lógni, miközben megismerem a fővárost. Ez sajnos az elmúlt években nem nagyon jött össze, de ez megtörni látszódott tavaly nyáron, amikor is elfogadtam, hogy a szeptemberi hónapban hajlandó leszek több napot fenntölteni egyhuzamban. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ez meg is történt, s természetesen akkor ismét fel lett ajánlva, hogy legközelebb is szívesen fogadnak. Egyrészről remek programokat találtam ki akkori napokra, valamint a többek felé bebizonyosodott, hogy amennyiben rólam van szó, akkor az ott alvás, illetve vendéglátás szempontjából nem vagyok problémás. 

Fentiekből fakadóan már év elején megszületett a terv, mely szerint az egyik szabadságomat össze kellene kötni valamelyik ünneppel, s akkor ismét felmehetnék, hiszen továbbra is volt olyan pontja a fővárosnak, ahová nem jutottam el. Ugyan a húsvét kiesett, így végül a pünkösd volt az, ami nyerőnek tűnt, hiszen még plusz pihenőnapnak köszönhetően majdnem két hétnyi nap állt rendelkezésemre, amelyből hét napot töltöttem most fent. Most végül elmondhatom, hogy ténylegesen mindent láttam.
Az egyértelmű volt, hogy a szabadságom elején utazok fel, s úgy jövök vissza, hogy legalább négy napom legyen még itthon. Ez így is történt. Idén továbbra is betervezett útvonal volt, mint az állatkert, ami némileg azért picit untatott, azonban másodjára is ugyanolyan szép volt a Tropicarium, mint tavaly elsőre. 

Fentiek mellett persze az is fontos volt, hogy picit éjszakai is tudjak mászkálni, hiszen a főváros éjszakai fényekben való pompázása is nagyon gyönyörű tud lenni. Ismerve a magyar munkaerő piacot, valamint a magyar munkáltatókat és a munkahelyi körülményeket sajnos egész hétnyi szabadságot egyik budapesti ismerősöm sem tudott intézni, így végül kénytelen voltam önálló programot szervezni magamnak. Idehaza ezzel nincs gond, hiszen ismerem a várost, s a környező településeket, viszont egy idegen városban ez már kicsit necces volt. Azonban ez nem törte le a kedvemet, s a telefonom térképét használva kezdtem el a környéken bolyongani. Ugyan kezdetben csak gyalogosként mertem közlekedni, így jutottam el éjszaka ismét pár helyre, ahonnan tényleg elég jó képeket lehetett készíteni. 

Mindezek mellett továbbra is akadtak olyan pontjai a városnak, ahová nem jutottam el még szeptemberben. Ilyen volt példának okáért a libegő, és a közvetlen környezete, amelyet egyébként nagyon szépnek találtam. Lévén természetimádóként azok a területek jöttek be, amelyek “zöldek”. Sajnálatos módon én is megtapasztaltam, hogy milyen zajos és büdös a főváros, így folytonos problémát képezte a reggeli korán kelés, hiszen a zajtól nem tudtam aludni. Emellett persze az sem elhanyagolható, hogy némileg küszködtem allergia tünetektől, melyekre a többiektől azt a választ kaptam, hogy minden bizonnyal nem vagyok hozzászokva a fővárosi szennyezett levegőhöz. Amit igaznak véltem, hiszen ahogyan zöld terepre értem máris nem kellett tüsszenteni, továbbá normálisan tudtam levegőt venni. Nem mintha fulladoztam volna, de kellemetlennek, kellemetlen volt.
Ahogyan fentebb írtam sajnos “idegenvezetőt” nem találtam, így az utolsó napokban kénytelen voltam a programokat úgy szervezni, hogy az adott helyszínre egyedül kellett eljutnom. A telefonomra töltött applikáció szerencsére segített, így már a hét vége felé bátran mertem találkozókat szervezni, valamint kiszemelni pár dolgot újra megnézésre, hiszen a tömegközlekedést minden akadály nélkül tudtam használni. Ennek (is) volt köszönhető, hogy este ki tudtam menni a Margit-szigetre, ahol megcsodálhattam milyen is a szökőkút éjszaka. Természetesen a telefonom tárhelyét “gyönyörűen” sikerült felhasználnom, hiszen a hazautazásom előtt egy nappal már alkalmazásokat, zenéket kellett törölnöm, hiszen nagyjából 15 gigányi fénykép és videó kapott helyett a készülékemen. 

Ezt nem is nagyon bántam, hiszen remek fényképek születtek a fenntartózkodásom alatt úgy, hogy közben jó pár dolgot már korábban megörökítettem, továbbá láttam újdonságokat is. Mindenképpen pozitívnak mondanám el a fenntöltött időt, hiszen innentől kezdve számomra nem idegen a főváros, így akár egy napra is feltudok utazni úgy, hogy nincs szükségem arra, hogy valaki kalauzoljon közben, főleg a tömegközlekedést illetően. Valamint a program találással sem volt probléma, hiszen feltaláltam magam, így következő utazás is be van tervezve annyi különbséggel, hogy most már nem kell összehangolnom a fent élőkkel a szabadságomat. Bevallom vége felé kicsit untam már magam, hiszen már láttam mindent, ellenben a tömeg már zavart, valamint az emberek személyisége is, amely a bunkó és a közönyös stílus között mozgott. Ugyanakkor nem feledkezhetek meg arról sem, hogy sajnálatos módon mozgékonyságomat a séta nem elégítette ki, így már nagyon hiányzott a biciklim. Ellenben az éjszakai szökőkutazás ezt enyhítette. 

Múltkor szembe kellett néznem azzal, hogy a költségvetés nem úgy alakult, ahogy terveztem. Így most úgy mentem fel, hogy tisztában voltam vele, hogy mennyibe fognak kerülni a belépők, utazási költségek, élelmiszer, és természetesen céltudatosan az ajándékboltokat céloztam meg. Ennek ellenére is sikerült elcsúsznom ismét, hiszen tudomásomra jutott, hogy a fenti MediaMarkt üzletekben vannak akciós filmek, így hát betértünk nézelődni. Ennek következménye pedig öt darab film lett végül: 

Mindegyik darabja 1990 forintba került. Már korábban is úgy voltam vele, hogy a leakciózott Gyűrűk Ura beszerzés gyanús, hiszen a bővített változat nem fért volna el egy hagyományos egyrétegű írható Blu-ray lemezre, így olcsóbban jöttem volna ki, ha megveszem leakciózott 3490 forintért. Azonban csábító volt az 1990 forintos címke, s nem elhanyagolható volt a Titanic felújított változata, valamint a Godzillaamelyet moziban néztem, s be is volt tervezve a megvásárlása, igaz nem eredeti áron. 

Az utolsó napon már nagyon unatkoztam, így aztán előbbi vonattal hazajöttem, hogy aztán a kerékpározásnak, és a filmnézésnek szenteljem a maradék időmet, miközben felkészülök a munkára.

Tavaszjáró

Az a fajta ember vagyok, aki sokáig nem nagyon tud egy helyben megmaradni. Valaminek nagyon le kell kötnie ahhoz, hogy ne azon járjon az eszem, hogy folyamatosan mozgásban legyek. Több ismerősömmel szemben gyakorlatilag örökmozgó vagyok, s számomra szinte felfoghatatlan olykor, hogy hogyan is képesek sokan egész nap ücsörgéssel, fekvéssel, semmittevéssel tölteni anélkül, hogy ne kattannának be. Minden évszakban megvan a maga sajátos bája, ámbár a tél az, amit a legkevésbé szeretek. Hiszen a hideg idő miatt az itthonról való kimozdulás lehetősége gyakorlatilag majdnem nulla, hiszen az ember nem szívesen pattan fel egy biciklire miközben álló helyzetben is süvítenek a mínuszok a füle mellett.
Ebből fakadóan is vártam már nagyon a jó időt, hiszen eldöntöttem, hogy idén végre meglépem a több éve tervezett bicikli vásárlást, s komolyan elkezdtek végre kimozdulni. Annak idején élvonalbeli sétálgatós, bicajozós ember voltam, azonban a munka világa eléggé megváltoztatott. Időközben rájöttem, hogy olykor sokkal jobb a csend, s az egyedüllét, vagy csak a magányos baktatás az utcákon. Ekkor értettem meg egykori tanárom osztályfőnöki óráján elhangzott monológját, mely szerint miért is nem volt bunkó egykori diákjával, aki szeretett volna vele hosszan beszélgetni, s ezalatt hazakísérni őt. Mai napig kristálytisztán emlékszem a “jól esik az embernek az a kis csend, ami körülveszi míg hazaér”. Azonban ez rátelepedett az itthoni létre is, s azon kaptam magam, hogy egyre feszültebb, s idegesebb vagyok, amely főleg a munkahelyre igaz, valamint a programokat is úgy intézzem, hogy előtte-utána minél több időt tudjak egyedül tölteni. Ezt az űrt hivatott betölteni az új kerékpár, hiszen ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanúgy zenét hallgatok. Annyi különbséggel, hogy közben mozgok, s ez pedig remek stresszoldó. 

A kerékpár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ámbár tény, hogy van rajta állítgatni való. De még így is sokkal jobb, mint a korábbi, amelyre hosszabb útra nem tudtam volna indulni. Jelenleg próbálom a mindennapjaimba ismét visszavezetni a mozgást úgy, hogy közben jusson mindenre időm: munkára, programokra, emberekre, és persze vizuális szórakozásra is. Ugyan még az összhangot nem találtam meg, de folyamatosan keresem a megfelelő programokat a telefonomra, hogy minél hitelesebb statisztikát tudjak meg arról, hogy mennyire is vagyok mozgékony. Jelen pillanatban a legtöbb megtett út 60 km volt, amit azért majd szeretnék felülmúlni. Azonban minden bizonnyal a szabadságom alkalmával lesz, amelynek jelentős részét ismét a fővárosban akarom tölteni. Annyi különbséggel, hogy most sokkal, de sokkal céltudatosabban.
Fentiek mellett ismételten hódolok a fotózásnak, ámbár lassan már nincsen tavasz. Nagyjából két hét volt az a kellemes idő, amikor a nap bármely szakaszában elindulhatott az ember sétálni, bicajozni. Így április közepén már simán megvan a 25°c napközben, amely a kezdődő nyarat idézi, így aztán a délutáni órákra időzítem a kijárást. Ráadásul a héten már többször töltöttem az alvást ventilátor mellett. 

Fagyos hangulat

Kicsit nehezen mentem neki a február hónapban. A többi emberhez hasonlóan engem is elért az a bizonyos téli átmeneti depresszió. Egyrészről ott volt a decemberi hónap, amely az ünnep által generált vásárlási hullámnak köszönhetően eléggé lefárasztott. Nem csak magánélet, de munka szempontjából is sikerült teljesen “kifinganom”, s ahogyan nekilendültem az új évnek egyetlen egy dolgot vártam: mikor tudok már hosszabban pihenni. Természetesen minden úgy csináltam, ahogyan eddig. Megvolt a megszokott ritmusom, s mentem dolgozni, s közben mindig néztem, hogy mikor is lesz a szabadságom, hiszen egyetlen egy fix hetet kértem, mely májusban lesz.
Ugyan úgy gondoltam minden oké lesz, azonban elindult egy remek kis vírusos betegség, amelyhez társult még az influenza szezon is. Ahogyan rászoktam lassan egy éve a mindenféle gyógytea fogyasztására, így minden bizonnyal ez (is) segíthetett abban, hogy ezeket a betegségeket sikeresen elkerüljem, ami az ismerőseimre, családtagjaimra, kollégáimra nem volt igaz. Idehaza egyértelmű volt, hogy kerülnöm kell a betegeket, illetve minimalizáljam az egy légtérben való létet. Azonban az ismerősöket érintő betegség már kissé frusztráltan érintett, hiszen a közös programok estek áldozatul a makacs betegségeknek. A munka miatt pedig egy megszűnt program helyére találni másikat, másokkal bizony nem könnyű. Azonban a munkahelyemet is elérte a hullám, amelynek köszönhetően olyan beosztás átvariálás történt, amire még nem volt példa. Nem csak amióta itt dolgozom, hanem a működés megkezdése óta. Így csak reménykedtem, hogy engem nem fog kényelmetlenül érinteni azon felül, hogy két ember helyett kellett dolgozni. Azonban felcsillant a szemem, amikor kiderült, hogy a hónap elején majd egy hetet itthon lehetek. De persze jött a fekete leves.

Egyrészről a táppénzen, és a szabadságra küldött betegek számától függött, hogy az adott szabadságot meg tudom-e kezdeni. Mindezek mellett egyik napról a másikra szinte minden előjel nélkül sikerült nekem is megbetegednek, ami azért is volt frusztráló, mert nem tudtam, hogy mi is lesz a végkimenetele, illetve végig tudom-e majd vinni az adott hetet. Amit tudtam, hogy nem szeretném táppénzzel meghosszabbítani a szabadságomat, így hát elkezdtem betegen végigdolgozni a hetet. Annyi szerencsém volt, hogy pusztán megfázásról volt szó, hiszen nagyjából három napig szenvedtem úgy, hogy a taknyom-nyálam egyben volt. Utána pedig szépen fokozatosan ki is jöttem az egész betegségből. Örömmel kezdtem meg a szabadságomat, amelyre mindenféle programot találtam ki, s sok ötletem is volt a saját magam szórakoztatására. Azonban az első két nap minden kötelező dolgot meg akartam csinálni, mint a nagymosás, nagytakarítás és nagy bevásárlás, hogy utána jöhessen a láblógatás.
Természetesen nem is nem én lennék, ha nem sikerült volna ezt a szabadságot is elszúrni. Mondjuk nem szándékos volt, de azért egy hetet végigszenvedni gyomorrontással nem volt könnyű dolog. Főleg úgy, hogy teljesen legyengültem a nem evés, vagy az éppen kevés evés miatt. Ámbár egy hét alatt sikerült helyre hoznom magam, hogy enni tudjak, de úgy mentem vissza dolgozni, mint akiben semmi erő sincs. És persze tombolt az influenza és egyéb vírus, mely még több betegállományos dolgozót eredményezett, amely aztán soha nem látott beosztás átvariálására kényszerítette a vezetőket.

Ha ez nem lenne elég, akkor bizony elérkezett az igazi tél. Havazással, faggyal és hóval. Rengetegen panaszkodtak az időjárás miatt, köztük én is. Természetesen a télnek arról kell szólnia, hogy ilyen időjárás van. Azonban én azt sérelmeztem, hogy december-január hónap elég enyhének minősült, s nem épp február végére akar az ember -11°c  és -18°c közti hőmérsékletet. Persze elmondható, hogy legalább ismét lett hó ezen a télen (is).

Maga a látvánnyal nem is volt gondom, mert egyébként ebből a szempontból szeretem a telet. Azonban azzal már igen, hogy a munkahelyre való eljutás már korántsem volt könnyű. Hiszen országos probléma volt, hogy az utak nem voltak megfelelően eltakarítva, ezáltal sok autós szinte drift versenyzőként képzelhette magát. Mindezek mellett akadt olyan is, aki a saját háza előtt nem volt hajlandó eltakarítani a lehullott havat, így aztán nagyon élvezetes volt, amikor bokáig elsüllyedtem a hóban. 

A februári hónap a mai nappal véget ér, s bízom benne, hogy maximum négy hét múlva elkezdődik a tavaszodás. Bizakodom az időjárás előrejelzésben is, hiszen elvileg március 22-e után már komolyabb enyhüléssel nézhetünk szembe. Én pedig bízom abban, hogy semmilyen betegség nem fog ledönteni a lábamról, s komolyabban sem lesz átszervezve a beosztásom. 

Az év első havazása

Gyermekként nagyon szerettem a telet. A tulajdonságai közül egyedül a hideg részével volt bajom, de minden mást élveztem benne, de leginkább azt, hogy szép. Hiszen nincs annál szebb, és jobb érzés, amikor az ember a frissen hullott havat ropogtatja a lába alatt. Kivétel ez alól persze az, amikor havat kell lapátolni. Sajnos a karácsony ismét “fekete” maradt, de mára megérkezett a havazás, s bízom benne marad is belőle valami reggelre, és a későbbi napokba. Valamint abban is bízok, hogy az elkövetkezendő két hónap elegendő lesz a télre, s márciusban már kezdődik a tavasz.

Újévi fogadalmaim nem voltak. Egyrészről nem hiszek bennük, s  rengeteg olyan dolog közbejöhet, amely ezeket meghiúsítja. Jelen pillanatban nagyon örülök annak, hogy ismét sikerült fizetésemelést kapnunk, melynek köszönhetően az egész évre való tervezésem könnyebb lett. Bízom abban is természetesen, hogy sikerül jól bánnom a pénzemmel, s semmi nem jön közbe. S itt elsősorban nem az impulzus vásárlást értem, hanem a meglévő tulajdonaimnak a renoválását, illetve pótlását eltűnés, és tönkremenetel esetén. 

Tavalyi évre terveztem, de végül átcsúszott erre az évre az egykor megvásárolt, majd villámcsapás következtében tönkrement Playstation 4 pótlása, amely bevallom nagyon feladta nekem a leckét. Hiszen annak idején a Playstation 3-at is csak azért vásároltam meg, mert lejátszotta a Blu-ray és a DVD lemezeket, ezáltal nem lett volna felesleges pénzkidobás azért a 2-3 exkluzív címért, amire évek óta vágytam. Először is önmagában véve az Uncharted széria négy része és a The Last Of Us nem lenne elég húzóerő az új konzolba való pénzfektetésbe, még úgy sem, hogy az utóbbi címnek jön a folytatása. Főleg úgy, hogy decemberben egy elég komoly akció keretén belül szert tettem egy minden fájlformátumot lejátszó Blu-ray lejátszóra. Ámbár végül úgy döntöttem, hogy csak pótolom a fent említett konzolt, hiszen a lejátszó is bármikor meghibásodhat, s a számítógép is. Habár a fejtörést inkább azt adta, hogy hiába vásároltam meg két éve az akkor újnak és elég stabilnak számító GTX 1060-at, ha játszani munka mellett szinte nem szoktam. Se kedv, se idő nincs rá.
A tavalyi pesti kiruccanásom alkalmával nagyon sokat tanultam. Például azt, hogy nem érdemes kitennem a lábamat itthonról szűkre, szinte fillérre számolt pénzzel, mert az úgy sem fogom tudni betartani. Így a végcél a téli időszak alatt a spórolás, és a vásárlás megváltoztatása részemről. Utóbbinál leginkább az impulzus vásárlások értendők, melyek az utóbbi időben élelmiszerre összpontosult. Lassan olyan leszek, mint egy nyugdíjas, aki meglát valamit akcióban, s rögtön megveszi. Ennek következménye volt a sok lejárt szavatosságú termék kukában való kikötése. Ezen próbálok változtatni, ami egyelőre nagyon jól megy. Természetesen a táplálkozásomon is finomítottam, hogy minél több egészséges, s vitamindús étel kerüljön a szervezetembe, ugyanis tavaly április óta nem voltam megfázva, s nem is szeretnék az lenni. Főleg úgy, hogy mindenki beteg körülöttem. A cél persze az, ha nem is sikerül elkerülnöm, de legalább ne kényszerüljek táppénzre. 

Ugyan sokan nem értik, de amikor beköszönt a rossz idő, s 10°c alá csökken a hőmérséklet, akkor én fogom a bicajom, s szépen elteszem téli álomra, s mindenhová gyalog járok. Ennek oka pedig az, hogy sokkal jobban fázok biciklin ebben az időszakban, mint gyalog. Valamint nem túl kellemes reggel felébredni, majd pedig ráülni a hideg ülésre. Fent látható képen pedig ma le is mértem, hogy nagyjából mennyit is gyalogoltam, miközben bebaktatva az adóhivatalba elrendeztem az adózási kérelmemet.
S persze bízom abban is, hogy ha nem is ebben a hónapban, de február elején is megkapom az év eleji szabadságomat. Igaz nem sokat fogok tudni csinálni az időjárás miatt, de reménykedek benne, hogy lesz elegendő programom majd, hogy ne unjam magam halálra.