Felkészülni a lehető legrosszabbra?

Korábban volt egy bejegyzésem, amelyben nem voltam túlságosan elragadtatva a jelenlegi helyzetemtől. Tény és való, hogy minden bizonnyal én még csendben is maradhatok, hiszen nagyon sok egyedülálló személy és család lehet most bajban addig én viszonylag elfogadható keretek közt mozoghatok. Sajnos a fluktáció minket is elért, s amennyire elszálltak az árak nem mindenki hajlandó arra, hogy tulajdonképpen a semmiért dolgozzon. Én is egyre inkább veszem észre, hogy hiába próbálok spórolni sajnos nem igazán megy, mert szinte naponta változnak az árak, s sajnos nem jó irányba. Ennek köszönhetően ráadásul további kolléga mondott fel, így megint kevesebben vagyunk, melynek rám nézve két probléma ütötte fel a fejét. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy az összes vezetővel jóban vagyok. Ellenben nekik van egy fontos dolguk, amely nem más, mint a műszakok lefedettsége. Ezzel pedig az a baj, hogy egyrészről a fennmaradó szabadságomat nem kaptam meg a nyáron másrészről pedig az augusztusi hónapra készen van a beosztás, s sajnos a második olyan hónapnak futok neki, hogy a heti két kötelező szabadnapom havi szinten csak egyszer van egymás mellé írva. Mivel a tegnapi és a mai napot kaptam egybe, így megpróbáltam kihasználni. A kormány általi intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban sok volt a tüntetés, így kérdés volt számomra, hogy vajon merre is kellene menni. Egy valami biztos volt, hogy fizetős dologba nem akarok belevágni. Így először jött a Hűvösvölgy. 

Azt már a korábbi bejegyzésemben leírtam, hogy sokat gondolkoztam azon, hogy vajon vásároljak-e egy okosórát, lévén a telefonon mindig mentek az épp aktuális applikációk, melyek mérték merre megyek, mennyi idő alatt teszek meg távolságokat. Végül ő lett a Honor Band 6, amely további löketett adott ahhoz, hogy kipróbáljam élesben is, de erről majd egy későbbi külön bejegyzésben.
Mivel java részben délelőttös leszek, így sajnos azzal szembesülnöm kell majd, hogy éjszakai programokat nem nagyon szervezhetek, valamint legkésőbb este tízre azért ajánlott ágyba kerülnöm, ha éppenséggel nem akarok elaludni, vagy kialvatlanul menni dolgozni. Az más kérdés, hogy ezzel kapcsolatban sok kritikát kapok másoktól továbbá azért az ismeretes, hogy Budapest éjszaka elég csodás tud lenni, így nem volt kérdés, hogy visszafelé kilátogatok és megcsodálom a zenélő szökőkutat. 

Most azért olyan sok időt nem töltöttem ott, ugyanis erőteljesen sikerült félrekalibrálnom az okosórámat, mely tulajdonképpen ahhoz vezetett, hogy a telefonom a 10%-os töltöttségi szintre merült. Még az év elején vettem egy külső akkumulátort vészhelyzet esetére, de sajnos persze most fordult elő velem az, hogy egy olyan táskát vittem magammal, amiben pont nem volt benne. Így igyekeznem kellett, hogy hazaérjek. Azért tettem még egy kis kitérőt a rózsakertnél. 

Mindezek után természetesen azonnal útba vettem a villamosmegállót, s meg sem álltam addig, míg ki nem értem. Ahogyan az lenni szokott természetesen pont az orrom előtt ment el, de komolyabb problémát nem csináltam belőle, hiszen öt percenként járt. Ennek köszönhetően készítettem pár fotót a kivilágított belvárosról, illetve arról, hogy mennyire is van leapadva a Duna. 

Gondolkozok azon, hogy ha továbbra is ilyen meleg lesz, s ilyen alacsony lesz a vízállás, akkor valakit ráveszek majd arra, hogy mi is nézzük le a híd lábához, ha már ennyien megtehetik. Mindenesetre bízom abban, hogy komolyabb anyagi problémával nem fogok szembesülni, habár egyelőre még rezsiszámla nem jött, de bízom benne, hogy nem lesz komolyabb probléma valamint majd szeptember első felében megkapom a már megérdemelt szabadságomat is. Addig pedig megpróbálom minél többet pihenni. 

Az új rekord!

A blog bejegyzésein belül többször írtam arról, hogy milyen érzésekkel töltött el, amikor több, mint három évvel ezelőtt felköltöztem a fővárosba. Hatalmas élmény volt kiszakadni a megszokott környezetből, ámbár tény, hogy voltak dolgok, amelyeket nehezen hagytam ott. Az egyik dolog a biciklizés volt, hiszen nagyon mozgékony voltam, s amikor úgy éreztem, hogy feszült vagyok esetleg unatkozom akkor nyeregbe pattantam és sokszor még a szomszédos városokba is áttekertem köszönhetően annak, hogy egyre jobban épültek a kerékpárutak. A véleményem továbbra is az, hogy Budapest nem kerékpárbarát város, s közlekedési szempontból főleg a belváros alkalmatlan eme tevékenység végzésére, így a biciklizést felváltotta a séta. Szerencsére több érdekes hely van, s szabadnapok tekintetében nem is tudok mindenhová eljutni. Tegnapi nap megérkezett végre az enyhülés, így aztán már kora reggel elindultam itthonról, majd pedig délután több ismerőssel találkozva tovább folytattam a sétát a belvárosi parkokban. Ebből fakadóan pedig új rekord született számomra. 

Mozgáskultúra

Az időjárás, és a munkabeosztás erősen beleszól abba, hogy vajon hogyan és mikor tudok megfelelően mozogni, amely számomra egészséges, stresszoldó és egyben kikapcsolódást jelentő tevékenység.
Sajnos azt kell mondanom, hogy a tél ismét nem örvendeztetett meg fehér ünneppel, és jelenleg sem úgy áll az egész, hogy fehérbe borulna a főváros. Így idén a hóból csak bizonyos országrész kapott megint. Ennek ellenére azért kedvezettnek mondhatom az időjárást, így hónap közepén viszonylag elég jól állok a sétálási idővel, valamint megtett távolsággal. 

Tavaszt hozott az új év

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát:

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt. 

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.  

2021: Az újabb pofára esések éve

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben. Előtte viszont egy visszatekintés hogyan is éltem meg az aktuális éveket, amióta eme blogra vetem a gondolataimat: 

A negyedik hullám?

Kérdés továbbra is adott, hogy vajon lesz-e negyedik hullám, és ha igen, akkor mit is fog magával hozni majd. Azért bízom benne, hogy némi szabadság azért marad, mert nem tudnék a négy fal közt meglenni. Mindenesetre ma szellős idő ellenére kihasználtam a szabadnapomat, és ellátogattam a rég nem látott római strand melletti sétányra. Egy jó nagyot sétáltam, és egészem Budakalászig elmentem. Sajnáltam, hogy nem volt jobb az idő, továbbá holnap dolgozni kell mennem. 

Kezdődik egy visszafogott nyár!

Jelen helyzetben egy bolthálózatban dolgozom. Sajnálatos módon a vezetői alkalmatlanság szülte azt a fajta problémakört, amely azt eredményezte, hogy sajnos több kolléga nem úgy viselkedett, ahogyan egy munkahelyen illet volna. Ennek köszönhetően voltak konfliktusok, továbbá két kolléganőmmel sem sikerült jól kijönnöm, s hiába próbáltam először szépen, majd utána csúnyán kiállni magamért, és megoldani a problémát sajnos nem sikerült. Miért is sikerült volna, ha a vezetők egy csomó mindent elnéznek. Így aztán nagyon örültem, amikor kiderült két hónappal ezelőtt, hogy alkalmasnak találtak egy pozícióra, ezért egy fontosabb üzletbe helyeznek át. 
Nem mondom, hogy aranyból van a kerítés, de egy kicsit jobban érzem magam, és a pozícióváltás azt eredményezte, hogy jobban eltelik az időm, mert keveset érintkezek a kollégáimmal, akiknek egyébként java része nő. És persze azt kell mondanom, hogy van alapja annak, hogy a nők mennyire nem tudnak együtt dolgozni, és mennyire szeretik fúrni egymást. Ám szerencsére én ebből messze állok. 

Mindezek mellett természetesen alapul vettem, ha valami nem úgy működik ahogy kellene, akkor váltani fogok, amit most elengedtem teljesen, ugyanis a jelenlegi lakótársam egy másik albérletben gondolkozott, amely egy picivel drágább, viszont sokkal komfortosabb, így áldásom adtam arra, hogy pár emelettel lejjebb költözzünk. Mivel spórolt pénzem nem sok maradt, így szerencsém volt, hogy kaptunk némi bónuszt, így aztán ez lehetővé teszi a kaukció, és az egy havi lakbér kifizetését, azonban tény, hogy most nehéz időszak jön, hiszen komolyabban ki kell centiznem magam anyagilag, ami annyit jelent, hogy sok mindenről le kell mondanom. Itt persze elsősorban rossz szokásokból eredő dolgokról van szó, mint az üdítő, édesség, vagy a nem megfelelő étkezés. Szerencsémre bejött a jó idő, így aztán örülök annak mindenképp, hogy végre én is élvezhetem a jó időt, így aztán a mai napon kilátogattam a kopaszi gátra. 

Annak ellenére, hogy kicsi mégis jól éreztem magam, mert kevesen voltak. Lévén igyekeztem délelőtti órákban kimenni, amelynek meg is volt az eredménye. Nagyon jó idő volt, habár csepergett az eső, de szerencsére ez is hamar elállt, így sikerült kicsit felfrissülnöm a heti munka után, amely kicsit azért megerőltető, ha az ember egész nap zárt térben van. Az mindenképpen jó dolog, hogy végre véget értek a komolyabb megszorítások, és végre lehet könnyebben mozogni, habár nekem csak a szabadtér marad, hiszen nem oltattam be magam, és nem is tervezem. 

Aktív hónap volt a május

Amióta felfedeztem, hogy különböző statisztikát készítő alkalmazások vannak mobilra, azóta előszeretettel használom őket. Tény, hogy számomra a Huawei Health vált be. A fővárosba való költözéssel kénytelen voltam lemondani a kerékpározásról, mert nem éreztem biztonságosnak a várost, és a biciklit sem tudtam volna hol tárolni. Így az egészet kiváltotta a sétálás. Ebben a hónapban cégen belül másik helyre kerültem, így a telefonomat magamnál tartottam, és mértem mennyit sétálok egy nap. Ebben benne volt a munkavégzés, s a hazasétálás is, valamint az egyéb tevékenységek, ahová el kellett sétálnom. Így a május a rossz idő ellenére több, mint 700 lesétált kilométernyi távot mért. 

Március végére

A járványügyi intézkedések, melyek korlátozásokat vontak maguk után lassan több, mint egy éve velünk vannak. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mozogni, kirándulni, csavarogni, és csak a legszükségesebb esetben itthon üldögélni. Sajnos sokkal kevesebb lehetőségem van így, ennek ellenére azonban ebben a hónapban is sikerült kimozdulni. Főleg úgy, hogy megérkezett időjárásilag is a tavasz. Az esti kijárási korlátozás sokszor nem kedvezett a kikapcsolódásnak, hiszen munka után azonnal haza kellett jönnöm. Azonban pozícióváltással a délutánjaim szabadok lesznek, így valószínűleg még többet tudok majd kimozdulni. Főleg úgy, hogy vár rám egy hetes szabadság is. A mai nap rátekintettem a statisztikámra, és ismét szép eredményt sikerült elérnem. 

Tavasz?

Ugyan még csak február van, de nagyon megörültem neki, amikor a szabadnapomon végre ki tudtam mozdulni. Nem csak azért, mert végre pihenős voltam, hanem azért is, mert ez az első alkalom, amikor olyan idő van, amikor még a kabátot is levettem annyira jó idő volt. Így az első sétám a Gellért-hegy irányába vezetett.

Ezek után természetesen folytattam az utamat a “csúcsra”. Mindenképpen örültem, hogy hétköznap volt, mert így kevés ember volt fent, s nem volt tömeg, mint ahogyan lenni szokott. Annak mindenképpen örültem, hogy kitartott a jó idő. Időközben még sikerült hóvirágokba is belebotlanom.

Majd ezek után pedig úgy döntöttem, hogy a hegy másik oldalára fogok átsétálni, miközben még egy hintázást is bepróbáltam. Bízom benne, hogy további korlátozások nem lesznek, mert nagyon szeretném igazi tavasszal is megcsodálni azt a szép kilátást, amit megörökítettem.

Ezek után pedig a Margit-szigetre indultam el, ahol további virágokra bukkantam, mely jelezte, hogy a természet tényleg érzi a tavaszt.

Nem sokkal később pedig a japánkertben csodálhattam meg a napozó teknősöket.

Annak ellenére, hogy nagyon élveztem a sétát azért a végére már elfáradtam. Annak fényében főleg, hogy ez az egy pihenőnapom volt, és holnap újra kezdődik a hajtás. De ennek ellenére is sikerült összehoznom 17 km-nyi sétát.

Az első szabad levegővétel!

Érdekes ért véget az évem, és sajnos fizikai tüneteket produkáló testtel indítottam az évet. Amelynek az lett a vége, hogy konkrétan két hétig voltam itthon, ámbár szerencsés voltam, hiszen egyszer fellépő láz mellett némi kiütéssel tökéletesen átvészeltem a tavaly év végén elkapott, és év elején nálam diagnosztizált bárányhimlőt. A mai napon havazás is volt egy kicsi, így miután reggel megörökítettem az ablakból végül tettem egy kört a Margit-szigeten is.

A hóból sajnos sok nem maradt, s jelentős része el is olvadt. De legalább maradt a hideg, így elmondható, hogy friss levegőn sikerült sétálnom, ami két hét kényszerpihenő után nagyon jól esett. Olyannyira, hogy majdnem húsz km-nyi távolságot sikerült legyalogolnom.

Az utolsó látogatás?

Lassan végéhez érünk a nyárnak, amit én nehéz szívvel fogadok. Egyrészről sajnálatos módon ismét szembesültem vele, hogy vannak hátrányai is annak, ha az ember nem csak teljesít, hanem túlteljesít a munkahelyén. Így alakult az, hogy egy hat napos szabadságot sikerült beszereznem a nyár elején, s szépen, de biztosan végigdolgoztam az egész nyarat. Ami még önmagában nem lett volna gond, de sajnos a beosztás milyensége, és a további járványügyi intézkedések a szórakozási, és a szociális tevékenységekre jelentősen rányomta a bélyegét. Mindezek mellett igyekeztem a szabadidőmet hasznosan eltölteni, így amikor jó idő volt, akkor próbáltam kimozdulni készülve arra, hogy a lassan egy hónapja belendített második hullám megérkezik a Koronavírus helyzetben. Első körben kihasználtam, hogy két szabadnapom egymás mellé került, így tettem egy kört a Margit szigeten, habár a zenélő szökőkutat csak nyár elején sikerült kétszer megcsodálnom. 

A legjobban továbbra is japánkert, illetve a vadaspark volt az, ahol több időt töltöttem el. Utóbbinál kicsit elgondolkoztam, ugyanis tervbe volt véve állatkertezés, de kizárólag csoportos programként. Csodálva a vadaspark állatvilágát félve a járvány miatt újra bekövetkezhető intézkedésektől úgy döntöttem, hogy kihasználom a jó időt, és elmegyek a fővárosi állatkertbe. Olvastam jó pár negatív értékelést róla a járvány után, így félve mentem el, de úgy voltam vele, hogy egész napos programnak tökéletes. Egy részével egyet is értek, miszerint túl sok idő megy el a Biodom építésére, miközben jelentős részek vannak lezárva, illetve nem teljesen karbantartva. Nyilván járványügyi intézkedések alatt nem épp az állatkert a legfontosabb dolog, de azért borzasztó volt látni sok helyen az algás vizet, s piszkos üveget. Jelentős része nem volt lezárva, de a lepkeház nyitva tartásának örültem. 

Sokadszorra voltam itt, de még mindig magával tudott ejteni. S habár a beosztásom milyensége miatt kénytelen voltam egyedül menni még így sikerült élvezetesre formálni a túrámat. Teljesen sikerült kikapcsolódnom, ámbár sajnáltam, hogy az ajándékbolt még továbbra is drágának találom, legalábbis a fővárosi árakhoz mérten. Mondjuk egy olyan helyen, ahol sok külföldi fordul meg nem csoda, ha hozzájuk vannak mérve az árcímkék. 

A séta hónapja

Én az a fajta ember vagyok, aki sajnos nem tud a fenekén megülni, s egész nap a négy fal közt ülni. Sajnos a járvány jelentősen rányomta a bélyegét a kiruccanási lehetőségekre, de az augusztusban sikerült teljesítenem több, mint 100 km-t, ami talán több is lehetett volna, ha nem felejtem el bekapcsolni az egészség applikációt a telefonomon. 

A hosszú hétvége

Abban a szakmában, és munkakörben, amelyben dolgozom olyan, hogy “hosszú hétvége” konkrétan nincs. Van a fizetett ünnepnap és csókolom. Én választottam ezt, tehát semmi jogom nincs panaszra, és igazából nem is nagyon szoktam ezen rugózni. Azzal kapcsolatban viszont szoktam szót emelni, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét nálam a szórakozásra. Azaz általában délutános vagyok, aminek köszönhetően oda az egész napom, s a műszak végén nem marad más alternatív szórakozás, minthogy egyedül hazapattyogjak, vagy pedig internetezzek, filmet nézzek. Hiszen későn már senki nem ér rá. A legtöbben délután érnek rá, munka után. Én pedig pont akkor dolgozom. Ez minden bizonnyal változni fog, hogyha a munkakör változás létrejön, ami jelen pillanatban kizárólag a kolléganőm állapotán múlik, hogy hogyan is fog haladni a várandóssága, és komplikáció mentes lesz-e. Mindezek mellett pedig ott vannak a hétvégék, amikor szintén dolgozok általában, így pedig elég nehéz programot szervezni. Azonban most sikerült, s kifejezetten örültem a kirándulásnak, ami indult Pilisszentlászlóról, s folytatódott gyalogtúrában. 

Az útvonalterv nem volt más, mint hogy elsétáljunk Visegrádi várig, így gyakorlatilag több órát sétáltunk az erdőben. A kilátos, s a nyugalom nagyon jó volt, s annak kifejezetten örültem, hogy a saját “ritmusomban” tudtam haladni. Ugyan kicsit fárasztó volt, de harcedzett voltam sétában, így nagyon örültem, hogy végre szép panorámát láthatok. 

Szerencsére nem esett az eső, habár tény, hogy nagyon szeles idő volt. A kilátás tényleg jó volt, s visszafelé pedig komppal mentünk át a túloldalra, ahonnan vonattal jöttünk vissza a fővárosba. Így utólag lőttem egy képet a várról: