Hogy tengődik a sorozatfront?

Így április végéhez közeledve megindulnak majd az évadfinálék, s lassan elindul kint az Upfronts is. Szerencsére pár nap pihenőnapom volt itthon, így ebből kettőt felhasználva sikerült is magam utolérnem. Habár tény, hogy ez elsősorban a kedvtelenségből, s a rossz időből fakadt.
De nézzük is a listámat:

  • X-files (X-akták)
    Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb sci-fi-je. Méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag szinte semmit nem láttam belőle pár részen kívül. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor gyermekként (saccolva olyan 7-8 évesen) már maga az intro is elég volt arra, hogy kiverjen tőle a víz. Egyes epizódok miatt pedig szó szerint a paplan alá bújtam, s a sírás kerülgetett. Többnyire ekkor volt egy kis családi perpatvar, hogy az egyetlen tévé készüléken mást nézzünk, mert nem tudok majd aludni.
    Egyszer már nekifutottam a sorozatnak, de alább hagyott a lelkesedésem. Végül úgy döntöttem, hogy még egy kört teszek vele, ha már olyan kultstátuszban van, s jön a folytatás. A második évad első fele után végül úgy döntöttem, hogy a meglévő évadokat is törlöm. Ennek oka egyszerű: felnőttem, s megváltozott az ízlésem. Annak idején a szériának volt számomra egy horror jellege, ami az újranézéskor nem volt meg. Egyszerűen untatott, s nem tudott lekötni. Amikor még diák voltam minden bizonnyal végig is néztem volna, de most korlátozott időm miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy egy olyan sorozatot kövessek nyomon, ami nem köt le, s csak erős közepes.
  • The Returned (Egyelőre nincs magyar cím)
    A halottakat eléggé felkapták a kinti készítők, ugyanis zsinórban ez a harmadik olyan széria, amely arról szól, hogy visszatértek a halottak. Habár tény, hogy eme széria feldolgozás azt gondolom, hogy nem sikerült rosszra. Talán a nyomon követett felhozatalból az egyik, amelyet ténylegesen várok hétről hétre.
  • Game Of Thrones (Trónok harca) 
    Annyira, de annyira dübörög körülötte a hype, hogy naponta legalább három olyan cikkbe futok bele, amely ezzel a sorozattal foglalkozik. Annak idején már megpróbálkoztam vele, ámbár nem sokra emlékszem. Láttam képeket a sárkányokról, így úgy voltam vele, hogy habár nem igazán szeretem a kosztümös “izéket” ezzel mégis teszem most már próbát. Még az első részt sem tudtam végignézni. Valahogy ilyen hatáshatás vadász “valamit”, melyet úgymond csöccsel és szoftpornóra hasonlító jelenetekkel akarnak eladni, háááát…
  • The Big Bang Theory (Agymenők)
    Szinte az egyetlen olyan sitcom, ami jelenleg leköt, s meg is tud mosolyogtatni. Az igazság az, hogy már régóta nem önmaga, s inkább már párkapcsolati széria lett belőle. De ettől függetlenül még nem tervezem, hogy elbúcsúzom tőle.
  • Supernatural (Odaát)
    Az általam követett sorozatok “virtuális állatorvosi lova”. Annak idején nagyon megfogott a széria, s tetszett is nagyon. A harmadik évados finálé olyan szinten pofán csapott, hogy egy egész nyarat rajongói fórumon töltöttem. Habár diák mivoltomból, s szinte nulla forintos zsebpénzemnek köszönhetően nagyon más elfoglaltságom nem is nagyon lett volna. Ez az a sorozat, mely megmutatta, hogy hogyan is lehet szintet lépni minőségileg, majd pedig hogyan lehet mélyrepülést véghez vinni, hogy gyakorlatilag már olyan mélyen van, hogy már csak akkor nézem, ha épp mást is csinálok a szobámban.
    Ennek ellenére a régi emlékektől nem tudok szabadulni, így még nem jutottam el oda, hogy abba hagyjam a nézését, annak ellenére, hogy már biztos, hogy jövőre is visszatér.
  • The Messengers (Egyelőre nincs magyar cím)
    Frissen indult széria, melynek csak részben sikerült elnyernie a tetszésemet. A kevés általam nyomon követett sorozatnak köszönhetően belefér az időmbe. Lévén, hogy nézettségének köszönhetően nem lesz folytatás, így kíváncsian várom, hogy a készítők majd mit fognak kihozni belőle.
  • The Last Man On Earth (Egyelőre nincs magyar cím)
    Íme az általam várt egyik sitcom, amely ugyan nem hozta azt, amit elvártam volna, de még a mércét eléri, hogy a nézősök között legyen. Kíváncsian várom, hogy a készítők mit is tudnak majd kihozni belőle minimum az évadzáróra, ha már a cím az ötödik résztől elvesztette jelentését.
  • Sailor Moon Crystal (Egyelőre nincs magyar cím)
    Na még egy olyan sorozat, amely csak a húsz perces játékidejének, s egy korábbi változatának köszönheti azt, hogy nyomon követem. Bevallom kacérkodok a gondolattal, hogy az évadzárója után abba is hagyom, mert valahogy sem a hangulat, sem pedig a látvány nem lett olyan, amit érdemes lenne nézni. De ugyebár két hetente jön új rész, szóval.

Elbukik a sorozatfront?

Emlékszem arra az időre, amikor iszonyatosan sok mennyiségű sorozatot néztem. Ez leginkább az iskolás idő volt, s tudtam szinte mindenre időt fordítani. Természetesen akkor is voltak olyan pillanataim, amikor csak fogtam a fejemet, hogy mi is lesz, illetve mikor tudok megcsinálni majd valamit. Azonban ott volt egy adott dolog, mely rendesen előtérbe kerített mindent: a nyári szünet. Az az időszak, amikor korlátlanul tudtam bármit bepótolni. Természetesen vizuális értelemben.
Mióta munkába álltam természetesen ez elég szépen megváltozott, s most örülök annak, ha sokszor van időm arra, hogy ténylegesen tudjak annyit aludni, hogy ha majd másnap kinyitom a csipás szememet, akkor ne azt érezzem, hogy hány óra múlva fogok tudni ismét ágyba kerülni, hanem azt, hogy milyen jót aludtam. Pont ezért is történet meg, hogy az általam közepes megítélt alkotások is mennek a kukába. Könyörtelenül. Ez olyannyira jól megy nálam, hogy míg régen átlagosan követtem akár 20-25 sorozatot, most ez a szám keményen ötre redukálodott.

A túlélők
Nálam ez az a fajta kategória, amelyet leginkább két részre szeretem szedni. Mert itt nem csak azok a szériák kapnak helyett, amelyek számomra a legnagyszerűbb szórakoztatást nyújtanak. Hanem vannak olyanok is, amelyeket egyszerűen már nem tudok abba hagyni, mert kísért a múlt. Ilyen a Supernatural, melynek első három évada kellemes kikapcsolódás volt, s a harmadik etapja olyan szintű tökön rúgás volt, hogy csak lestem azon a minőségi szintlépésen, ami a negyedik évaddal elindult. Sajnos a széria már csak árnyéka egykori önmagának, de a régi idők annyira nem engednek el tőle, hogy még most a tizedik évadban is kitartok, pedig már nem szórakoztat. Sőt!
Nem említeném egy szinten, de sokszor felmerül bennem, hogy én miért is nézem a The Walking Dead-et. Ugyanis valóban tetszett az öt évvel ezelőtt indult zombis sorozat, de mára nagyjából van öt karakter, akiket be tudok lőni, hogy kicsoda. A többiről nagyjából semmit sem tudok, hogy pontosan hogyan is csatlakozott a szériához. Általában egyben nyomok le két, esetleg három részt, s végül így maradok vele szinten. És többnyire mindig jön egy olyan jelenet, vagy egy olyan epizód, melynek köszönhetően tovább kitartok. Hasonló érzéseim vannak a Sailor Moon Crystal-lal szemben, melynek kézzel rajzolt sorozatának nagy rajongója voltam, de a cgi szintűre süllyedt reboot egyáltalán nem tetszik. Bár lehet erre lehet azt mondani, hogy annyira rossz, hogy már jó.

De a fentieket alapul véve természetesen akadnak olyanok, melyek hozzák az általam elvárt szintet (még). Ilyen a The Big Bang Theory, Resurrection.

Az elesettek
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az utóbbi időben nem próbáltam be több sorozatot. Nagyon sokan mondták, hogy a sokadik évadával visszatérő Shameless jó. Részben egyet is értek velük, hisz az első évadot csak végig néztem. Habár számorma kicsit nyersnek tűnt, főleg a szexualitás részével hozott olykor kínos zavarba. Mivel csak egy posztert láttam belőle, így számomra elég nagy meglepetést okozott az első ilyen jelenet. Főleg azért, mert sok mindent gondolhattak a szomszédok főleg úgy, hogy elég komoly hangrendszeren tapasztalhattam, hogy milyen szépen is szól a Full HD változat 5.1-ben. Tanulván az esetből így fülhallgatóval indultam neki már a többi résznek, de a második évad első harmadánál inkább kiszálltam belőle.

The Comeback nálam kellemes meglepetés volt. Főleg így ősszel. Így nem is volt kérdés, hogy gyorsan végig megyek rajta. Hisz a játékidő epizódokra bontva kevés volt, illetve az epizódszám sem volt félelmetes. Azonban a hat éves pihenőidő, amely beiktatódott az évadok között nem tett jót, így a második évadban nagyot csalódtam. Három részt ért meg nekem. Nem többet. A Constantine nekem nagyon várós volt, s a bevezető rész tetszett is. Nagyjából a harmadik résznél éreztem azt, hogy nekem ebből nem kell semmi. Talán az évad feléig bírta a Red Band Society is, aminél fájó volt, hogy mennyire szerethetőnek tűnt, s mennyire más irányt vett végül.
Egy epizód azonban elég volt például a Web Therapy, The Job Lot, The Flash, Bad Judge, Selfie esetében, hogy tudjam nekem több nem is kell belőlük.

A visszatérők
Nagyjából ők azok, akik felértek arra a szintre, hogy nem csak nyomon kövessem őket, hanem többször is megnézzem az adott epizódokat, vagy az évadokat. A nyáron indult Friends darának a végére értem. És akkor itt van a Terminator: The Sarah Connor Chronicles, melyet csak a webes pályafutásom alfájának és omegájának tartok. Egyrészről ez volt az a széria, melynek köszönhetően immáron saját webhellyel, illetve bloggal rendelkezek. Ámbár egyik legfájóbb vizuális pontja is a virtuális életemnek, ugyanis csak két évadot élt meg, s lezárás nélkül ért véget. Szerintem már van két éve, hogy már HD minőségben is lemezre került, de most jutottam el oda, hogy újra nekiüljek.

A kérdőjelesek
Ők nem mások, mint a midseason-re hagyott újoncok. Hat szériáról van szó, illetve egyetlen visszatérőről, ami nem más, mint a Glee. Utóbbinak minőségi szintje lement a béka rottyantója alá, de ha már utolsó évad, akkor mindenképp végigkövetem.

…és egyre inkább hiszem azt, ha így haladok lassan nem lesz TV széria, amit nyomon tudok majd követni.

Sailor Moon Crystal – 1×01 (Pilot)

Tényleg ennyire nincs ötlet?? Már nincsen a készítőknek fantáziájuk, tehetségük?? Egyre inkább az ember csak azt látja filmek, sorozatok, játékok és zenék között is, hogy a korábbi alkotások újrafeldolgozása jelenik meg a szórakoztató iparban, melyekből már annyi van, hogy akár egy átlagos családi ház padlását is képes volna megtölteni. Nem arról van szó, hogy nem lehet szórakoztató egy újabb feldolgozás más rendező, készítő szemszögéből, de azért várnék már valami ötletességet is újabb alkotások terén. Vagy a régit turbózzuk fel, vagy pedig folytatjuk ahol abbahagytuk. Eredeti ötletnek nyoma sincs.
Egy hónappal ezelőtt lőttem ki a virtuális térbe a Sailor Moon első évadáról egy írást, mely mögött igazából nem volt semmi más, mint nosztalgiázás. Gyermekként szerettem, felnőttként szórakoztató volt. Igazából az egész széria újranézéséhez két dolog kellett: egyrészt egy hír, mely szerint az alap széria kap egy reboot-ot, illetve ehhez kapcsolódó jó pár korábbi videó, mely meghozta a kedvemet. Jól szórakoztam, úgy voltam vele, hogy elleszek egy darabig, míg nem jön az új. Az új megérkezett. Ismereteim szerint 26 epizódos lesz, mellőzve lesznek a töltelék epizódok, s a részek pedig két hetente érkeznek majd (az tudósok is között egy év egy évad). S bemutatkozott a Sailor Moon Crystal, amitől nem estem hanyatt. Nagyon nem.

Tovább