Filmek a gyerekkoromból

Amióta internet van, azóta az ember sok mindenhez hozzá tud férni. Főleg akkor tud hasznos lenni, ha éppenséggel nosztalgiázni akar az ember. Annak ellenére, hogy még középkorúnak sem mondhatom magam azért sokszor belefutok abba, amikor valamilyen tartalom visszaköszön, és eszembe jut, hogy milyen volt gyermekként. Azért nagyon sajnálom, hogy annak idején nem volt a technika annyira fejlett mint most, hiszen nagyon sok dolgot sajnos kizárólag az emlékeimben őrzök. Manapság pedig elég sok minden rögzíthető a megfelelő eszközöknek köszönhetően. Nagyjából egy hónapja született két bejegyzés tőlem, amelynek témája azon TV sorozatok voltak, amelyek gyermekként rám hatással voltak. Ebből fakadóan most újabb bejegyzés születik tőlem, amelynek középpontjában a filmek vannak. 

Tovább

Sorozatok a gyermekkorból II.

Minap épp arról írtam, hogy az egyik közösségi portálon beléptem a kilencvenes évek gyermekei csoportba. Ez magával hozta, hogy nagyon sok képet és videót tettek közzé, amelynek hatására engem is elkapott a nosztalgikus hangulat. Java részük természetesen filmek, és sorozatok voltak, ezért is döntöttem úgy, hogy írok a gyermekkori kedvenceimről. Már amelyekre komolyabban emlékszem, és nem csak egy-két jelenet maradt meg. Első körben a magyar vonatkozású sorozatokat vettem célba, most pedig jöhetnek a külföldiek. 

Tovább

Sorozatok a gyermekkorból I.

Én azon emberek közé tartozom, akik a nyolcvanas évek vége felé született, és a kilencvenes években élte a gyermekkorát. Ismerősi ajánlásra csatlakoztam egy Facebook csoporthoz, amely tulajdonképpen azoknak jött létre, akik a kilencvenes években voltak gyermekek. Bevallom eléggé nosztalgikus hangulatba kerültem tőle, hiszen mindennap több bejegyzés is napvilágot lát. Ennek is köszönhető többek között, hogy úgy döntöttem készül egy bejegyzés azokról a szériákról, amelyekért nagyon rajongtam gyermekként, vagy pedig valamilyen szinten meghatározó volt, hiszen emlékek kötnek hozzá. Az más kérdés, hogy felnőtt fejjel ezeknek a többségét már nem tudnám élvezni, és amennyiben elérhetőek lennének java részük, akkor már csak nosztalgia miatt néznem meg őket.
Mindenképpen érdekesen éltem meg ezeket a bejegyzéseket a fent említett közösségi portálon. Az internet térhódításával, és a technika fejlődésével a mai gyermekek teljesen más életet élnek, mint régen. Az, hogy ez mennyire fogja őket alakítani nem tudom, ámbár tény, hogy én is azon emberek közé tartozom, akik szerint rossz hatással lehet egy gyerekre, ha úgy akarják lefoglalni, hogy leültetik a számítógép elé vagy kezébe nyomnak egy telefont. A kilencvenes években ilyen nem volt. Anyagi szempontból nem nélkülöztünk, de nem is voltunk eleresztve, így azon gyerekek közé tartoztam, aki iskola után, vagy nyári szünetben kint biciklizett, játszott, vagy játszottunk más gyerekekkel. Ha ezek nem voltak, akkor pedig otthon voltam, és közösen tévéztünk. Ráadásul középiskolás koromig kizárólag a szabadon fogható csatornák álltak rendelkezésre, azaz a TV2 és az RTL Klub indulásáig maradt a két közszolgálati csatorna, mint szórakozási lehetőség. De nézzük szépen sorban, hogy mik azok, amelyekhez kellemes, vagy érdekes élmények kötnek, s kezdve az első bejegyzést magyar sorozatokkal. 

Tovább

ALF: 1×01 (Pilot)

Az a véleményem, hogy a nyolcvanas, s kilencvenes években nagyon sok olyan széria készült, amely a mai napig sikeres. Mindezek mellett pedig azt gondolom, aki akkor volt fiatal, vagy gyermek, mint én, annak megvannak a kedvencei ezek közül. Vannak olyanok, amelyeket akár manapság is bármikor újranéz az ember, de akadnak olyanok, amelyeknek kifejezetten rosszat tett az évek múlása. Esetleg teljesen feledésbe merült. Nemrégiben beléptem egy csoportba Facebook-on, amelynek központi témája a kilencvenes évek. Mivel akkor nőttem fel, így nagyon sok sorozat, vagy film esetleg másfajta emlékeket osztottak meg, melyekről rég elfelejtkeztem. Ilyen például az ALF sorozat, amelynek bevezető epizódját tegnapi nap magamévá tettem. 

Tovább

Friends: The Reunion

Magyar cím: Jóbarátok – Újra együtt

Aki nyomon követi a blogbejegyzéseimet az valószínűleg tisztában van azzal, hogy én is azok táborát erősítem, aki hatalmas Friends rajongó. Végigkövettem a sorozatot, és talán háromszor is végignéztem már, amióta befejeződött. Ami nem nehéz, hiszen húsz perces epizódokról van szó. Ez akkor sem sok, ha azt a részét nézem a dolognak, hogy 236 epizód készült el. Sokak szerettek volna új részeket, vagy egy mozifilmet, de bevallom én ennek nem örültem volna. Egyszerűen sok film, és sorozat van, amit nagyszerűen fejeznek be, aztán jön egy ötlet, hogy valamilyen formában visszatérjen, és akkor ott szembesül az ember, hogy egy jó befejezést mennyire elrontottak. Aki pedig rajongó, annak elég nehéz azt a tényt feldolgoznia, hogy kedvencét gyakorlatilag meggyalázták. Főleg akkor, ha mondjuk ez kihat az előzményekre. Ugyan nem követtem a sorozatos híreket egy idő óta, de meglepődtem, hogy készül valami. Míg nagyon sokan fel voltak háborodva, hogy nem mozifilm, s nem is új epizód, hanem egy talkshow készül a hat főszereplővel, én ennek nagyon örültem. Annak fényében pedig végképp, hogy most ültem ismét neki a sorozatnak úgy, hogy amúgy is vannak lemaradásaim más szériákkal kapcsolatban. 

Tovább

Véget ér a Barátok közt

Bevallom engem nagyon meglepett a hír, amikor egyik reggel kómás fejjel épp az egyik közösségi portál friss hírfolyamát olvasgattam, és valaki belinkelte, hogy a 22 éve képernyőn lévő magyar szappanopera, azaz a Barátok közt véget ér. Ha megpróbálom összeszedni az emlékfoszlányaimat, akkor nagyjából 9-10. éve lehetett a képernyőn, amikor kiszálltam belőle. Habár soha nem voltam rajongója, amolyan családi “hagyománynak” éreztem, hogy minden hétköznap este közösen leülünk a tévé elé, s megnézzük az aktuális epizódot. Ebből a szempontból gondolkoztam, hogy írjak-e róla egy bejegyzést, hiszen totálisan nem vagyok képben már vele. De 22 év és több, mint tízezer epizód azért nem kevés, továbbá akkor egy hosszabb írásban hangot adok a véleményemnek, hogy miért is nem volt a kedvencem, és miért szálltam ki. 

Tovább

Szomszédok: 1.évad

Amennyiben nincs programom, továbbá a zenehallgatást meguntam úgy belevetem magam a vizuális szórakozások krémjébe: jönnek ilyenkor a filmek, s a sorozatok. Utóbbit jobban szeretem, hiszen ha sikeres szériáról van szó, akkor több évaddal állok szemben, ami sokkal több játékidőt jelent nekem, mint egy hagyományos egész estés film, amely kifullad másfél vagy két óránál. Mivel az általam követett sorozatok véget értek erre a szezonra, s a szeptember még soká lesz, így nem tudtam mit csinálni, mit azon gondolkodni, hogy mit is vegyek elő pótlásra.
Ahogyan máskor úgy ilyenkor is bizonyos youtube csatornákon lógtam egészen addig, míg bele nem botlottam a Szomszédok egyik elhíresült jelenetébe, amin persze jókat röhögtem. Ekkor jött az isteni szikra, miszerint ideje lenne pótolnom a hiányosságomat a sorozat terén, hiszen nem kis epizódmennyiség állna rendelkezésemre, valamint a sorozat “közepét” láttam csak. Hiszen amikor elindult, akkor én még csak “pocaklakó fázisban” léteztem ezen a világon, s amikor elindultak a kereskedelmi csatornák, akkor a közszolgálati adó, mint TV csatorna “megszűnt” számunkra. 

Tovább

Sailor Moon: 3.évad

Magyar cím: Varázslatos álmok

Nos, ha már a remake nem nyerte el a tetszésemet, ellenben gyermekkori emlékek felidézésére azonban tökéletes volt, s nem maradt más, mint az eredeti széria újranézése. Mivel annyira nagy rajongó nem voltam, így természetesen nem is meglepő, ha azt mondom, hogy idő közben sikerült teljesen elfelejtenem a szériát, s csak azért álltam neki ismét, mert úgy gondoltam, hogy jól jöhet egy kis extra tárhely a merevlemezemen.
Azonban a harmadik évadnak már úgy ültem neki, hogy azért nagyon sok mindenre emlékeztem vele kapcsolatban, így semmiféle negatív érzelem nem társult hozzá, hogy kínlódjak a megtekintésével kapcsolatban. Azt kell mondanom, hogy ha választanom kellene, hogy az öt évad közül melyik mondható kiemelkedőnek, akkor mindenképp erre mondanám. Nem bántam meg, hogy ismét időt engedtem neki, habár ebben nagy szerepet játszott az is, hogy éppenséggel szabadságom alkalmával rengeteg szabadidőre tettem szert.

Tovább

Sailor Moon: 1.évad

Azok közé tartozom, akik ott voltak annak idején, amikor az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi csatorna megkezdte a sugárzását. Természetesen az RTL Klubról van szó, s akkor még én is javában koptattam az általános iskola padját. Első dolog amire rögtön rátapadt a szempárom az többnyire a délután fél négykor kezdődő rajzfilmklub volt, melynek köszönhetően két hatalmas rajongótábort szerző animével ismerkedhettem meg. Az egyik a Dragon Ball volt a másik pedig a Sailor Moon (magyar vonatkozásban Varázslatos Álmok).
Igazából mindkettőt nagyon szerettem, habár a történeti részletekben elvesztem az előbbinél, így a rajongási mérce inkább az utóbbira billent. Nemrégiben történt meg, hogy a virtuális világ bugyraiban történt barangolás közben ráakadtam egy olyan hírre, miszerint a címbeli anime is megkapja a reboot-ját, hisz a huszadik évfordulója következik. Mivel rég feledés homályába veszett nálam, így azonnal képbe került. Egyébként is nyári uborkaszezon honol, tehát szériák nagyon nincsenek, s mivel azért naponta húsz percem többnyire mindig van, így úgy gondoltam retro jelleggel újranézem, felnőtt fejjel.

Tovább

Vágjunk bele!

Azt hiszem eljött az idő, hogy ismét beizzítsam a “helyzetjelentés” kategóriát.
Június elején tettem le a szóbeli vizsgát, s ezzel egyetemben zártam sikeresen a középiskola utolsó évét, ami tulajdonképpen második évét jelentette az érettségi utáni szakmai képzésnek, s melynek keretein belül egy viszonylag sok mindenre és sok területen elhelyezkedést biztosító OKJ-s szakmát szereztem magamnak. Természetesen ezzel nem lehet világot megváltani. Arra elég, hogy több esélyem legyen elhelyezkedni, de ahhoz, hogy igazán meg lehessen élni belőle bizony még szükség van sok-sok év tapasztalatra – és persze több továbbképzés – után tudnék olyan fajta élet és munkakörülményeket kialakítani magam körül, amivel az ember igazán elégedett lehet.
Négy hónapnyi sikertelen munkakeresés után a héten úgy néz ki, hogy csak rám mosolygott a szerencse. Egyrészről örülök, hogy lesz valami, másrészről pedig teljesítmény orientált a fizetés, azaz jutalékban történik az elszámolás. Nem szeretnék részletekbe belemenni. Egyelőre annyit kell tudni, hogy a főnökkel, s egy-két jövendőbeli kollégával már összebarátkoztam (annyi viszont legyen elég róluk, hogy a “kollégák” közül nekem van a legtöbb fogam!). Azonban el kell kezdeni egy OKJ-s képzést, majd vizsgázni. Majd utána lesz még egy kis dolgom, s utána vághatom bele teljes egészében. Ami még pozitívum (s leginkább pont ez volt, amiért igent mondtam), hogy az első hat hónapban fix fizetés kapok, melyre könnyen rájöhet a jutalék, utána pedig kizárólag jutalékból lehet majd megélni. Ugyan nem repesek az örömtől, hogy nem lesz fix fizetés, de a lényeg, hogy elég 7-8 hónapot náluk dolgozni, s meglesz a 200 ledolgozott nap, s ott hagyhatom őket, ha nem jön be a dolog, s mehetek munkanélküli segélyre. Mert ugyan az nagy semmi, de az is több, mint amit pályakezdő munkanélküliként kapok (azaz semmit). Kitartásom és elképzeléseim vannak, szóval nem igen tudok belebukni. Egyelőre a vizsgára, az útiköltségre kell megteremteni a rávalót.

Az elmúlt hetek viszonylag eseménydúsan teltek. Végre sikerült volt osztálytársammal összehozni a személyes találkozót, így egy egész napot töltöttünk együtt. Megdöbbentem, hogy a találkozó napján – ami szombat volt egyébként – szó szerint kongott az ürességtől az egész város, s csak a helyi bevásárlóközpontban volt valamiféle élet. Jól elbeszélgettünk, pletykáztunk, ahogyan illik. Szokás szerint ecsetelte, hogy milyen rossz az új munkahelye, amit nem csodálok, hisz kereskedői szakmával csirkefeldolgozóba kartondobozokat hajtogat. Ezen felül persze sikerült új ismeretségekre is szert tennem. Szóval négy hónap után végre kezd beindulni az élet.

Az itthon töltött napok továbbra is leginkább film, sorozat nézéssel, illetve zenehallgatással teltek. Nem igazán izzasztottam még meg a tavaly összeállt új PC-met, s csak pár játékot pörgettem ki azóta lévén, hogy nem vagyok nagy játék fanatikus. Azonban még a múlt héten magamévá tettem az Aliens vs. Predator 2010-et (melyről érkezik írás, csak egy csöppet lusta vagyok), továbbá újabb játékba fogtam bele, mely megvett kilóra. Igen, ez a Prototype lenne. Egyelőre még a játék elején vagyok. Szóval nem tudom mikor érek a végére főleg, hogy bejött ugyebár a munka is. Ráadásul jövő héten érkezik a Star Wars: The Force Unleashed II is, szóval lesz mivel tökölnöm itthon.

Igyekeztem hasznosan eltölteni az időt. Ami hol sikerült, hol nem. Még a nyáron ültem neki ismét a Lost-nak abban a hitben, hogy talán elejéről ismételve megnézve a szériát valamelyest jobban fog tetszeni az utolsó évad, azonban a harmadik évad első epizódjánál beálltam a földbe, s képtelen voltam tovább nézni. Ezen felül erősen retró van idehaza, mert belekezdtem olyan sorozatokba is, amik régen a kedvenceim voltak. Meglepő módon találtam letöltő linkeket a Pokémon (nem röhög!) eddigi részeihez, s mivel jó nosztalgiázni, így belekezdtem. Nem mondom, hogy nem röhögök fel hangosan, amikor “megszólal” Pikachu, de tény és való, hogy kizárólag azért ültem neki ennyi idősen, mert valamikor néztem.

Ősz…

Igen, igen. Beköszöntött az ősz.
Ami nagyjából annyit jelent, hogy az ember felkészül a fűtési szezonra. Azaz téli, tavaszi, s nyári nagytakarítás után ideje, hogy az ember belefogjon az őszibe is. Így került elő többek között egy 1998-as magazin… Igaz, azonnal meg is semmisítettem, de azért lőttem pár képet…

Na, de a részletek mögött tekintsük meg milyen cikkek is voltak a magazinban…
Tovább