…s eltelt ismét egy év!

Ahogyan az eddig eltelt évek alatt most sem marad el a szokásos évértékelővel egybekötött utolsó bejegyzés szilveszter napján. Bár továbbra sem kedvenc ünnepem a szilveszter. Főleg azért, mert számomra nem számít ünnepnek, s mindezek mellett egyszerűen kulturált szórakozási lehetőség nincs, ellenben petárdázók tömkelege, illetve részegek mindenfele az van.
Az ünnepek – de leginkább a karácsony – miatt rendkívül húzós volt ez az egy hónap, s egyben kimerítő is volt. Az egész leginkább olyan volt, mint egy hatalmas hullámvasút, melynek voltak jó részei, s voltak rosszak is. Természetesen ez igaz az évre is egyaránt.
Ami talán számomra a legnagyobb pozitívum, hogy úgy telt el az évem, hogy úgy kezdhetem immár az új évet, hogy egy teljes egészében ledolgozott munkaévet tudhatunk magaménak, így lassacskán már másféle éve van munkahelyem. Amire nagyon vártam mióta befejeztem az iskolát, de leginkább az volt a mozgatórúgója ennek az egésznek, hogy végre kicsit több pénzt fordíthatok majd magamra, s ezáltal a szórakozási lehetőségek tárháza kiszélesedik. Ebből a szempontból tavaly nagyon sok mindent megfogadtam, s java részüket sikerült is betartani.

Sajnálatos módon az új adótörvények és a munka törvénykönyve átírása engem is érintett elég érzékenyen, így nem csak a fizetésemen, de a munkakörülményeken, munkaidőn is meglátszott ez a döntés. Azóta próbálom ezeket emészteni, de kevés sikerrel. Azt hiszem kevés olyan ember van, aki könnyen el tudná azt viselni, hogy fizetése növekedjen bruttóban, de nettóban stagnáljon az előző évhez képest, ugyanis a különbözet adók formájában tűnne el. Arról nem is beszélve, hogy egyéb intézkedéseknek köszönhetően immáron úgy variálhatnak, ahogy akarnak. S sajnos ebből én is kaptam, így gyakran megesett, hogy úgy mentem dolgozni miközben belül imádkoztam, hogy össze ne essek a fáradtságtól.
Igazából hatalmas nagy terveim nem voltak. Hosszú tervezés után sikerült nyáron feljutni a pesti állatkertbe, ami számomra hatalmas élmény volt. Először még 2002-2003 körül voltam az osztályommal, amikor még lazán az általános iskolás padokat koptattam. Akkor sajnálatos módon már több pubertáló diák nézőpontja inkább a suttyomban vásárolt, majd megivott vodkára irányult, így teljesen felhőtlennek nem mondhatnám azt a kirándulást. Második alkalommal egy fórumtalálkozó kapcsán utaztam fel, s eléggé nagy csalódás volt. Első körben a probléma abból fakadt, hogy nem sikerült teljesen kipihennem magam, s az eredeti számú jelentkezőből elég kevesen bólintottak rá, s a fizikai találkozó kapcsán derült ki, hogy további tagokra sem kell számítunk hús-vér formában. Idén viszont kicsit következetes voltam, így a családi esemény címszóval utaztunk fel. Mivel nem vagyok korán kelő típus, így természetesen az utazás előtt sem tudtam magam kipihenni, de ennek ellenére jól éreztem magam. Ugyan többször szerettem volna kijutni, de már az is rendkívül nagy előrelépés volt tavalyhoz képest, hogy egyszer sikerült strandrolni. Ahogyan az lenni szokott nem hallgattam a bölcs tanácsokra, így sikeresen leégtem, melynek következtében majdnem három hétig kellett szenvednem annak a tüneteitől. Később sajnálatos módon lebetegedtem, így az kihatással volt a fizetésemre is, így valamikor szeptember végére sikerült ismét visszatérnem a régi kerékvágásba, de sajnos már akkor az idő nem volt olyan, hogy még egy utolsó, nyarat záró pancsikolást megeresszek.

Szórakozás szempontjából sem volt elhanyagolható ez az év. Év elején összeállt az általam csak erőműnek hívott PC konfiguráció, melynek köszönhetően kellemes órákat tudhattam magaménak. Év közben persze költöttem, ugyanis a tervezett dolgok mellé sikerült pár impulzus vásárlást is időzítenem. Első körben a régi monitorom került lecserélésre, majd időközben egy 2.1-es hangfalszett boldog tulajdonosa lettem. Utóbbi végül a tévé mellé került, s teszi rendesen a dolgát. Ebben a hónapban pedig egy Xbox 360-as kontrollert sikerült beszereznem a PC-mhez, így most már teljes kényelem ezen a téren. Ebből fakadóan rendkívül sok játéknak nekiültem, de csak kevésnek értem a végére a munkámból kifolyólag. Az utolsó három Tomb Raider (Legend, Underworld, Anniversary) mellett azért a Need For Speed: The Run, Lost: Via Domus és a Prince Of Persia: The Forgotten Sands is kipörgetésre került.
További pozitívuma az évnek, hogy ismét elkezdtem járni moziba. Az idei év sikerfilmjei nálam kizárásos alapon a Silent Hill folytatása, illetve a The Amazing Spider-man volt. Utóbbi már Blu-Ray lemezen fent található a polcomon. Ellenben a Prometheus hatalmas nagy csalódás volt. Digitális adathordozók terén idén sikerült egy Blu-Ray lejátszóra is szert tennem, így el is kezdtem az eredeti kópiák gyűjtését. 1-2 darabtól eltérően mindegyik akciós áron került megvételre. Ebből a szempontból legnagyobb öröm viszont a Jurassic Park trilógia kapcsán volt, melynek képi és hangvilága eszméletlen minőségűre sikeredett. Sorozatok sem maradtak el ezen a téren, de idén már csak hatot követek nyomon. A megcsappant szabadidőmben nem szeretnék kínlódni, így hosszú évek óta nézett sorozatok kerültek részemről kaszálásra. Ilyen a Supernatural. Idén több véget ér, így elég kevés maradt, amelyeket még nyomon követek. Kár.

Bízom benne, hogy a jövő évem is jövedelmező lesz, s nem lesz semmi komolyabb probléma. Tervek vannak, de jelentősen kevesebbek, mint tavaly ilyenkor. Szülői megbeszélés után szinte már majdnem biztos, hogy egy újabb tévé kerül megvásárlásra, így az enyém kerül át a szülőkhöz, mert az övék erőteljesen haldoklik. Mivel még használható, így havi szinten egy kisebb összeget vagyok hajlandó félretenni erre a projectre, hogy ha véletlenül beütne valami legyen hová nyúlnom, illetve ne csak pár ezer forintom maradjon. Emellett egy új kerékpár van tervben, mivel nemrég bicikli lopás áldozatává váltam. Ezek mellett március elején érkezik az új Tomb Raider, melynek a polcomon kell lennie. Nyárra pedig ismét egy állatkerti kiruccanás lenne az elképzelés, s mindezek mellett pedig strand. Rengeteg naptejjel, persze.

Előre hozott karácsony

Egy ideje jómagam különösebb jelentőséget nem tulajdonítok a karácsonynak. Ennek legnagyobb oka az, hogy gyermekként megvolt az ajándékozás öröme, s olyan közösségben éltem, amely kiemelt figyelmet adott ennek az ünnepnek. Ez nem volt más, mint az általános iskola. Bevallom őszintén azért szoktam gondolni azokra az évekre. Elmondható, hogy sok nehézség ellenére boldog szakasza volt az életemnek, mert megvolt bennem a gyermeki ártatlanság,  s emellett azért élhetőbb voltak a dolgok, mint mostanság. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megváltozott a világ, amely olyan felgyorsult tempót diktál, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét a változások után.
Jelentősen eltértem a mondandóm lényegétől. Visszakanyarodva eredeti eszmefuttatásomhoz az igazság az, hogy felnőttként már nem úgy gondolok a karácsonyra, mint korábban. Középiskolai évek alatt félig kivesztek belőlem azok az élmények, melyek a karácsonyhoz köthetőek, s leginkább azért vártam a december végét, mert akkor bizonyos volt, hogy akár két hétig nem kell iskolába mennem. Függetlenül attól, hogy mennyi időt töltöttem el ténylegesen munkanélküliként, de az iskola befejezése óta minden decemberben volt munkám, így anyagiak nem jelentettek különösebb akadályt. Ebből fakadóan pedig nem vártam el, hogy ajándékot kapjak, hanem amit szerettem volna azt megvettem magamnak, ha megengedhettem azt. Az viszont tény, hogy a karácsony hangulatát mindig is szerettem, s ez idén sincs másképp.

Nem tudom létezik-e olyan munkahely, amit nem befolyásol a közeledő karácsony. Én természetesen olyan helyen dolgozom, ahol elég befolyásoló tényezőt jelentenek az ünnepek, így ebből fakadóan sokkal több dolgom van, s sokkal többet kell dolgoznom, s a pihenőidőm pedig minimális. Már jó előre kinéztem magamnak, hogy mit is szeretnék megvenni magamnak. Úgy döntöttem várok fizetésig, de végül a munkahelyi stressz, fáradtság, kevés szabadidő egyvelege olyan hatással volt rám, hogy végül még fizetés előtt megleptem magam, hogy ez elég pozitív energiát adjon nekem ahhoz, hogy a decemberi hónapot túl tudjam vészelni.
Mivel szabadidőm jelentősen lecsökkent, így azt a pár órát inkább négy fal közt töltöttem. Az okát nem tudom, de ismét visszatért a játék kedvem, s ismét órákat ültem a tévé előtt a kedvencemet játszva. Nem kell mondanom, hogy örök favorit Tomb Raider sokadjára lett végigjátszva, de emellett korábbi kedvencek is előkerültek. És ugye a legtöbb konzolport, így a korábban vásárolt gamepad nem mindegyikkel volt hajlandó működni, illetve a billentyű-egér kombináció sem volt nyerő páros amennyiben tévére átváltva akartam játszani. Mert ugyebár miért is ne helyezzem magam kényelembe, ha megtehetem. Rengeteg dicsérő hozzászólás után végül ez a bejegyzés után döntöttem el, hogy én is beruházok egy Xbox 360-as kontrollerre, amit PC-hez is tudok használni. Mondjuk én a vezetékes változatot választottam, mivel az árát sokallottam, s nem terveztem ismét költeni a PC-re.
Bevallom őszintén sokat gondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e. Hisz féltem attól, hogy esetleg ugyanazok a játékok működnének vele, mint a régivel, s nem szerettem volna felesleges pénzeket kiadni azért, hogy egy tudásban ugyanolyan kontroller birtokosa legyek. Habár tény, hogy hajtott nagyon a kíváncsiság, mert akadt pár játék, melynek játékélményére rányomta negatív bélyegét az irányítás. Végül szülői ösztönzésre engedtem a csábításnak, s november utolsó vasárnapján nyakamba kaptam a várost, s megvettem magamnak.
Nem kell mondanom, hogy iszonyú sebességgel száguldoztam haza, hogy kipróbáljam valóban igazak-e a tesztek, amiket írnak róla. Őszintén? A vásárlást nem bántam meg, sőt! A korábbi gamepad-emet bizonyos játékok nem ismerték fel, illetve nem nagyon volt irányítható. Példának okáért egy Star Wars: The Force Unleashed II és egy Prince Of Persia: The Forgotten Sands botrányosan rosszul volt irányítható. A kamera kezelésről már említést se tegyek. Mindezek mellett egyik nagy kedvencem a Silent Hill Homecoming se volt hajlandó működni vele. Azonban a fenti két cím tökéletesen elindult, s még a kamera kezelésről sem ejthettem egy rossz szót sem. Mindezek mellett külön öröm volt, hogy a Silent Hill Homecoming is felismerte a kicsikét, amelyet rendkívül sokat szidtam amiatt, hogy nem volt hajlandó megjegyezni a billentyűzet kiosztásomat, így minden egyes alkalommal újra kellett konfigurálnom azt. És ez még elmondható jó pár játékról is. Az igazi meglepetés a Crysis 2 volt, hisz még azt is simán tudtam kezelni ezzel a kontrollerrel. Tavaly első kipróbálás után pont az irányítás miatt vérzett el a Need For Speed: The Run, most pedig ennek a drágaságnak köszönhetően vittem végig. Egyetlen negatívum az I Am Alive volt, mely nem volt hajlandó érdemben megmozdulni. Habár sokan panaszkodnak rá, hogy a kiadó a játéknak ezt a részét (is) elrontotta. Bár a legutolsó frissítés ezt a problémát úgy látszik orvosolta.

Másik nagy ötletem egy új telefon vásárlása volt. Tavalyi készülékvásárlás dömping sajnos elrontott döntések sorozata volt. Első telefon a Sony Ericsson Spiro volt, melyről kiderült, hogy minden, csak épp nem telefon. Nem terveztem volna újabb készüléket venni, ha éppenséggel nem fagyott volna le, vagy épp nem karcolódott volna meg a kijelzője akár egy szösztől. Ez azért is volt roppant idegesítő, mert én vigyázok az ilyen készülékekre. Négy év alatt egyetlen egy karc sem volt az előző telefonomon.
Október környékén pedig beújítottam egy W8-as készüléket szintén a Sony Ericsson palettájából. Megvolt életem első okos telefonja, s minden téren megvoltam vele elégedve. Egészen odáig, míg rá nem jöttem, hogy a belső memória véges, s a hardvere elavult, így az utolsó frissítés az android 2.1, melynek köszönhetően hiába vásároltam később 4 gigás memóriakártyát, azt csak zeneszámok, képek tárolására tudom használni mindazok mellett, hogy a készülékben rejlő fényképező sem volt túl acélos.  Ennek ellenére szerettem ezt a készüléket. Mivel a családban is felmerült az igény egy ilyen telefonra, így végül úgy döntöttem a megkímélt állapotban lévő sajátomat tovább adom, s egy újba ruházok be, amit hosszú időre tervezek.

Így esett a választásom egy Sony Xperia U készülékre természetesen szigorúan fekete színben. Ennek beszerzése is megért egy misét. Első körben online rendeltem meg. Jó ötletnek tűnt, hisz innét rendeltem tavalyi készülékemet is, továbbá itt volt a legolcsóbb, hisz mindenhol bőven 50-60 ezer feletti árban volt ez a készülék, s bevallom őszintén én nem volt hajlandó ennyit adni érte még akkor sem, ha ki tudtam volna spórolni az árát.
Péntek délután leadtam a rendelést, s akivel beszéltem azt ígérte másnap itt lesz a készülék. Nem kell mondanom, hogy a készülék nem érkezett meg, én pedig hiába telefonálgattam,emaileztem… Se kép, se hang. Végül a dühtől nem látva felkerekedtem, s a nyakamba kaptam a várost. Alternatív tervem volt, ha ez a készülék elfogyna, vagy nem tudnám megvenni, akkor melyik változatot választom, de szerencsémre ahol kinéztem ott áremelés volt, így ebből a szempontból pofára estem ott is. Aztán másfele vettem az irányt, ahol szerencsére belefutottam ebbe a készülékbe. A szerencsémet még növelte az is, hogy annak ellenére, hogy soha nem volt üzembe helyezve, s tökéletesen állapotban van, de árengedménnyel elvihettem, hisz kiállított darab volt, habár az óvatlan kezektől egy üvegvitrin védte. Mindezek mellett pedig egy éves garanciával is rendelkezik, így duplán jól jártam. A készülékkel teljes mértékben meg vagyok elégedve. Az 5 megapixeles kamerája pedig nekem maga a mennyország.

Ennyi nekem egyelőre bőven elég volt, hogy erős löketett adjanak a decemberi hónaphoz. Mindenesetre bízom benne, hogy hamar átvészelem ezt az hónapot, s a jövő év valamivel sikeresebb lehet a mostaninál. Mindenesetre a téli időszak alatt többnyire itthon fogok punnyadni, habár tervezem, hogy amint kijön a jó idő ismét elkezdek tervezgetni különböző szabadtéri programokat, bár még az utazási cél nem fogalmazódott meg bennem.

Evezzünk ismeretlen vizekre!

Az elmúlt napokban leginkább a munka jellemezte a mindennapjaimat. Lévén korán reggel fel kellett kelnem, így nem volt erőm arra, hogy virtuális pennámat elővegyem, s bárhol bármilyen bejegyzést, hozzászólást megejtsek. A jövőben persze ezen változtatni szeretnék majd, de majd meglátom, hogy erre mennyi lehetőségem lesz, s mennyire tudom majd kivitelezni. Egyelőre annyi biztos, hogy jelentős, s radikális változásokat szeretnék eszközölni.
Először is helyre kellene tenni az alvási ciklusomat. Sajnálatos módon változó, hogy mikor mikorra kell mennem dolgozni, s a pihenőnapok száma is változó, hogy mikor mennyi, vagy két műszak között mennyi idő is telik el. Hellyel-közzel jól viselem feltéve, ha nem kell korán kelnem. Természetesen továbbra is rendkívül pozitívum az, hogy van munkám, s jelen pillanatban is úgy áll a helyzet, hogy még jó sokáig lesz, amennyiben semmi nem történik időközben. Bár utóbbira rendkívül mód odafigyelek, hogy a munkafolyamatban, amelyben részt veszek ne essen hiba, vagy csak annyi, ami belefér a hibahatárban. Emellett észrevettem, hogy óhatatlanul is kezdek eltunyulni. Annak idején rendkívül sokat mozogtam, ami leginkább a sétálásokban, s bringázásokban nyilvánult meg. Ugyan munka után is van bennem energia, de azt leginkább arra fordítom, hogy hazajussak, majd pedig a gép, s tévé előtt döglődjek, miközben szinte vesztes harcot folytatok az éberségért az álmossággal kapcsolatban. Az utóbbi azért is gáz, mert ugye délutáni órákban érek haza, s onnantól kezdve akad 1-2 óra, amit mondhatni a holtpont, amikor már nagyon húz az ágy. Ha ezen  túl vagyok akkor rendszerint sokkal élénkebb leszek, s még akkor is fent vagyok, amikor már aludni kéne. Ilyenkor ráadásul még fáradt sem vagyok. Erre akarok megoldást találni, ami nem az orvosi kezelésben, s gyógyszerek szedésében manifesztálódik.

Első körben mindenképp megoldásra vár, hogy mindenre egyformán jusson idő. Szórakozásra, házon kívüli tevékenységekre, kellő mozgásra, illetve magánéletre. A folyton változó munkarend mellett ezekre nem mindig van idő, s nem is mindig van kedv. De ezen változtatni szeretnék. Mivel magánéletemben történt – egyébként rám rendkívül pozitív hatással lévő – esemény hatására több idő jut magamra, így ez mindenképp kivitelezhető megoldás lenne. Tegnap úgy döntöttem, hogy ideje életmódon változtatni, ami olykor igen stresszes tud lenni. Mivel mindent megvásároltam már, amit szerettem volna a fizetésemből, így minden bizonnyal, ha nem lesz nagyobb összegű kiadás, akkor minden bizonnyal több marad belőle. Ebből kiindulva pedig azt hiszem, hogy ideje némi változás táplálkozás terén. Ugyanis az utóbbi időben nem kis mennyiségű édesség, chips, s energiaital fogyott el. Utóbbit teljesen száműzöm az életemből, előbbikből pedig minimális mennyiségre korlátozom a fogyasztást. S sokkal több gyümölcs, zöldség helyettesítené ezeket, ugyanis egyre inkább veszem észre a helytelen életmód következményeit. És azért ezeket szeretném kivitelezni míg átlagos testalkatból nem lesz elhízott.
A táplálkozáson kívül a mozgást is visszahozom az életembe. Tehát ismét előkapom a bicajt, amit nem csak arra használnék, hogy eljussak a munkahelyemre, illetve elmenjek vásárolni. Mint ahogyan korábbi bejegyzéseimben írtam rendkívül imádok fürdeni, így igazi szívfájdalmam volt, amikor sokadik tervezésre sem sikerült eljutnom a strandra. Annak idején az osztállyal jártunk úszótanfolyamra, de sajnos betegség miatt ez félbemaradt. Így úgy döntöttem, hogy idén megnézem azokat a lehetőségeket, hogy hol tudnék, s ki tudna megtanítani úszni. Természetesen utóbbi szigorúan úszómesterre, s nem ismerősre, családtagra vonatkozni. Amennyiben ez a kihívás sikeresnek bizonyulna, így heti két alkalommal egészségmegőrzés, s erőteljesebb fizikai kondíció érdekében végezném ezt. És rám vár a feladat, hogy ezeket összhangba tudjam hozni a munkahellyel, magánélettel, s egyéb szórakoztató tevékenységgel (mozi, játék, filmnézés, zenehallgatás, kirándulás, utazások). Tehát itt az ideje, hogy ha anyagiak rendelkezésre álljanak igazán elkezdjek élni.

Ha már igazán hosszú bejegyzésben ecseteltem közeli, s távolabbi terveimet ideje,  hogy konkrétumok is szóba kerüljenek az elmúlt napok eseményeiből. A Tomb Raider harmadik epizódja után sikeresen beszerváltam eredeti változatban, s mellé csatlakozott a negyedik rész, s a Crysis első része. Jelentős csúszással megérkezett az adó visszatérítés, így nem volt kérdés, hogy azonnal irány a vásárlás körút. Ennek keretén belül vásároltam meg a Prince Of Persia: The Forgotten Sands, ami annak idején iszonyatosan tetszett.

 

Gyakorlatilag ehhez kötődik a múlt hét egyik legnagyobb felháborodása, s kiakadása részemről. Múlt hónapban beszerváltam az Alien vs. Predator (2010)t igencsak remek áron. Egy offline kiadásnál egyáltalán nem értem, hogy mi a francért kell telepíteni a Steam nevű alkalmazást, amit gyakorlatilag semmire nem használok, mert hát kizárólag csak eredeti lemezen veszek játékot. És hát nem azért vettem meg eredetiben, hogy mindenféle vackot felrakjak a gépre, mert anélkül ugye nem megy. Ami leginkább felháborított, hogy Steam-en keresztül tudtam aktiválni a játékot, ami után egyszer engedte feltenni a játékot lemezről. Azonban időközben eszközöltem egy teljes újratelepítést a gépen, így szépen mindent újra kellett felraknom a gépre, köztük a játékokat is. Ugyanez a procedúra azzal a különbséggel, hogy ez a “nagyszerű” Steam alkalmazás nem volt hajlandó lemezről telepíteni a játékot, hanem automatikusan csatlakozott a szerverére, s onnan elkezdte tölteni a játékot a maga 14 gigányi telepítőjével együtt…. Nem mondom, hogy nem ment el sok idő, s eközben pedig rengetegszer szidtam a program alkotójának édesanyját elég obszcén módon. Végül segítségül hívtam a legjobb barátomat, a Google-t, aki némi keresgélés után segített is nekem. Egy parancssort kellett begépelnem ahhoz, hogy telepíteni tudjam a játékot lemezről. Örültem, hogy sikerült, de valahol felbosszantott, hogy ez sem a kézikönyvben, sem a DVD-n nem volt megtalálható. Kérdés persze az, hogy akinek nincs internet hozzáférése, az mit csinál?
Másik pedig az utoljára megvásárolt Prince Of Persia: The Forgotten Sandshoz kötődik. Természetesen ennél a kiadványnál is fel kell telepíteni egy klienst (bár most nem ugrik be pontosan a neve). Ennél azért már kicsit elkapott az ideggörcs. Egyrészről azért vettem meg, mert tetszett, s tetszik a játék. A másik pedig abban a hitben éltem, hogy mivel egy másodpéldányom volt, ezért volt lassú a telepítés. Nos, ez már az első telepítéskor kiderült, így megint várhattam vagy negyed órát még felment a játék.

Természetesen ezzel még nem értek véget a virtuális megpróbáltatásaim. Mostanában nem igazán akar nekem működni a Windows 7-en futtatott böngészők. A Chrome és a Firefox nem tölt be bizonyos oldalakat. És ezt a hibát többször is észleltem. De csak bizonyos oldalaknál. Ez igazán roppant bosszantó dolog, de egyelőre nem jöttem rá a megoldás kulcsára. Hatalmas tesztelő vagyok, s mindig szeretek kipróbálni új dolgokat, így persze azonnal feltettem a Windows 8-at, ami egyébként remekül funkcionált. Gyors volt, böngésző minden oldalt betöltött pillanatok alatt. Örültem neki. Ugyan a metro felülettel nem voltam teljesen kibékülve, de szerencsére volt asztal lehetőség is. A gyorsasága bejött, azonban nem igazán díjazott jó pár drivert. Így először fél óránként, majd negyedóránként, végül két percenként lefagyott. Így röppent vissza a jól megszokott Windows 7. Amennyiben lesz a végleges verzióban is asztal lehetőség, továbbá kompatibilis lesz mindennel, akkor elképzelhető, hogy a gyorsaság miatt áttérek.

Fókuszban: A játékok

Egyrészről temérdek szabadidő, másrészről pedig gépfejlesztés közepette ismét előkerültek a korábban kipörgetett, de ismét előkapart valamint kipörgetésre váró játékok. Így rögtönzött toplistát dobtam össze:

10. Sniper: Ghost Warrior

Nem igazán szeretem az FPS játékokat, s ez alól a Ghost Warrior sem kivétel.
Egyrészről rengeteg pozitív kritikát olvastam róla, másfelől a gameplay videók meggyőztek arról, hogy grafikailag elég jónak kinéző játékot tudhatunk magunkénak. Így azonnal neki is estem, bár abban nem vagyok biztos, hogy 15-20 perces játék után nem repül a kukába.

—————————————————————————————

9. Lost: Via Domus

Hajdanán hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat játékadaptációjával állhatunk szemben. Sokaknak nem tetszett, azonban nekem teljesen feküdt. Grafikailag sem lehet rá panasz. Ráadásul Gamepad-del teljesen játszható, azaz kényelmi szempont maximumon van. Kritika itt.

—————————————————————————————-

8. The Sims 3

Akár a méltatlanul hanyagolt széria kiváló győztese lehetne e a The Sims 3. Elődeivel rendkívül sokat foglalkoztam, viszont a harmadik generáció sajnos kimaradt az életemből. Először a gépem nem volt elegendő a futtatásához, majd az első fejlesztési szakasz megvalósulása és a Windows 7 kombinációja rendszerkövetelmények szempontjából nem volt kedvező hatással a játék futtatásához.
Egyelőre még mélyebben nem foglalkoztam a játékkal.

————————————————————————————–

7. Dirt 2

Egy nagy sikerű folytatást próbálhattam ki múlt hónapban. Azonban időhiány miatt egyelőre passzoltam a versenyzést. Maga a játék nem fogott meg, azonban a látvány igen, így ismét feldobtam, s később látom majd, hogy hogyan fog alakulni a “viszonyunk”.

————————————————————————————-

6. Need For Speed: Hot Pursuit 2010

A Need For Speed sorozatot elég behatóan ismerem, de valahogy egyetlen egy játéka sem tudott engem megfogni. Ellenben a Hot Pursuit nekem egy kellemes meglepetés volt, főleg grafikai szempontból. És persze arról sem szabad elfeledkezni, hogy Gamepad kompatibilis, azaz rendkívül kényelmes ágyból versenyezni.

————————————————————————————–

5. Silent Hill Homecoming

Rendszerkövetelmények minimumát tudta az előző PC-m. Így nem volt kérdés, hogy fejlesztés után azonnal neki kell ülni, s minimum egyszer ki kell még pörgetni. Sajnos nagy negatívum, hogy a játék nem jegyzi meg a módosított billentyűkiosztást, valamint nem teljesen kompatibilis a gamepad-del, bár utóbbin talán még lehet dolgozni. Kritika itt.

————————————————————————————–

4. Star Wars: The Force Unleashed II

Az ősz egyik legjobban várt játék megjelenése volt a Star Wars: The Force Unleashed II. Konfigurációm is bőven teljesítette az elégségest, így nem volt kérdés, hogy megint neki kell ülni. Annak fényében végképp, hogy készült hozzá honosítás is. Kritikaitt.
Igazából az első epizód is szerepelt a listámon, de sajnos letettem róla, ugyanis a játék konzolport, melynek hátulütője az, hogy irreális a rendszerigénye, így a mostani PC-m se tökéletes a futtatásához.

————————————————————————————–

3. Prince Of Persia: The Forgotten Sands

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt számomra a sorozat legújabb része. A trilógiát is kedveltem, de nem annyira, hogy sokadik alkalommal is leüljek mellé. Ellenben barátságos gépigény, remek grafika, szórakoztató képességek és történet megtette a hatását. És természetesen teljesen gamepad kompatibilis, bár a játék vége felé lévő nehezebben kivitelezhető mozdulatokat még nem tudom miképp fogom kivitelezni. Kritika itt.

————————————————————————————

2. Tomb Raider Anniversary

Bronzérmes egyöntetűen az Tomb Raider széria új generációs évfordulós epizódja. Ugyan szeretem a széria, de az új generációsok közül pont az Anniversary az, melyet annyira nem sorolom a kedvencek közé. Első körben a túlzott egyiptomi helyszín miatt, valamint jó pár nehéz szint miatt is. Pozitívum, hogy a Gamepad tökéletesen működik vele, s már kézre is áll. Jó pár nehezebb részt könnyebb is volt így megcsinálni. Kritika itt.

—————————————————————————————

1. Tomb Raider Legend & Tomb Raider Underworld

Aranyéremben persze osztozni kell. Ez nem más mint az Legend és az Underworld a Tomb Raider szériából.
Mindkettő kompatibilis teljesen a Gamepad-el. Legend már kipörgetve, jelen pillanatban a lista második helyezettjét gyűröm, de utána kezelésbe veszem az Undwerworld-öt is. Legend kritika itt, Undwerworld kritika itt.


Készüljünk a télre!

Ugyan még csak most vágtunk bele a novemberbe, ami hozott pár kellemesen meleg napot, hisz októberben előfordult, hogy bizony fűteni kellett, illetve elő kellett kaparnom az elég rendesen bejáratott bőrkabátomat, ami alá egy pulcsit is fel kellett venni. Ennek ellenére is igazán dideregtem. Így nagyon örültem, hogy november eleje igencsak kellemes napokat hozott, hogy elég volt egy pulcsit felkapni, s irány amerre az embernek kedve tartja.
Viszont a jó időnek nem sokára vége lesz, ha lehet az idokep.hu-nak hinni még a héten.  Tehát fel kell készülni, hogy ismételten a négy fal közé fogok szorulni. Amivel egyébként nem lenne különösebb nagyobb probléma, ha mondjuk nem fejeztem volna be az iskolát júniusban, s azóta nem lennék álláskereső.

Az előző bejegyzésben viszont épp arról áradoztam, hogy végre találtam munkát. Gondolom mindenkinek volt olyan élménye, amely túlságosan jó volt, hogy az emberből ne jöjjön elő a pesszimista énje. Nem fogok hazudni: az állásinterjún megvettek kilóra. Szépen húzogatták a mézesmadzagot előttem. Aztán nagyon elkezdtem gondolkodni, hogy túlságosan is könnyen jött ez az egész. Ugyebár az egyik neves biztosítóról van szó.
Nos az állásinterjún már az megütötte a fülem, hogy bizony nincs alkalmazotti jogviszony, ezért muszáj lenne kiváltanom a vállalkozói igazolványt. Igazából nem sokat töprengtem rajta, így rá is mondtam a főnöknek az igent. Azonban nem hagyott nyugodni az egyik alkalmazott elszólása, miszerint aki rendelkezik ilyen igazolvánnyal annak havonta x összeget le kell perkálnia az Apeh-nak. Ez már szöget ütött a fejemben. Hisz csak első hat hónap lenne fix fizetésű, s utána teljesítményre menne az ember. Ugye egy hónap értékelésen is csendes megfigyelő voltam, amikor is megütötte a fülem, hogy átlagosan (!) 1-2 esetleg 3-4 biztosítást tudnak nyélbe ütni havonta. S azok se biztos, hogy akkora összegűek, hogy kaszálni lehetne vele rendesen.
Lényeg, hogy volt időm gondolkodni. Még azon a hétvégén megtaláltam, hogy vállalkozói igazolvány kiváltásával szépen kiütném a Start kártyára való jogosultságomat, azaz havi x összeget kellene befizetni az Apeh-nak (azért a biztosítónál ezzel jó fel akartak ültetni). Emellett ugye szükség lenne könyvelőre is… Arról már nem is beszélve, hogy előfordulhatnak olyan esetek is, amikor – miután teljesítmény bér lenne teljesen – nem lenne miből fizetni. Az utolsó lökést pedig a Munkahelyi Terror Blog néhány  biztosítós  bejegyzései – és persze a hozzájuk érkezett hozzászólások – adták meg számomra. Így még azon a hétvégén felhívtam a főnököt és közöltem, hogy inkább nem élnék a lehetőséggel. Nem kell mondanom, hogy eléggé lebeszéltem a kártyámat. Pedig megérdemelte volna, hogy egyszerűen lecsapjam a telefont, s nem hallgatni a győzködést tíz percen keresztül.

Így most még mindig aktuális munkakeresés van napirenden. Tehát ismételten 24 órából 24 áll a rendelkezésemre. Igyekszem hasznosan tölteni az időmet – főleg a szabadban -, de ugye egyre inkább jön a rosszabb idő, tehát ismételten a négy fal közé szorulok. Persze személyes találkozókat is össze tudok hozni csak nem sűrűn. A legnagyobb gáz, hogy a legtöbben messze laknak. Tanulnak, dolgoznak, vagy pályakezdők, mint én.
Ebből a szempontból pedig itthoni szórakozásnak kell eleget tenni. Pár nappal ezelőtt örültem, amikor megjelent a Star Wars: The Force Unleashed második javítása is, ami eléggé pozitív visszhangokat keltett játékos körökben. Így rögtön feltettem a játékot, azonban a második javításnak már nem maradt hely… Helyszűke miatt pedig a Windows 7-ről visszaváltottam Windows XP-re, hisz az csak 1 gigányi helyet foglal, míg az előbbi 20-at. Persze nem sokat javított a javítás. Így kezdtem volna dühöngeni, hogy megint hiába formáztam le a gépet, amikor Isteni szikra kapcsán feltettem a klasszikus Tomb Raider-t, amit sikerült elindítanom. Ami nagy öröm lévén, hogy a kiegészítőkkel nem játszottam. Kihasználva azt, hogy több hellyel rendelkezem, hogy XP-re visszaváltottam (persze addig, míg nagyobb merevlemezt nem szerzek be) így azonnal kijelöltem azokat a játékokat, amelyeket szeretnék ismét magamévá tenni. Ilyenek közt szerepel a Tomb Raider teljes széria, Star Wars: The Force Unleashed 2(ami olyan jó, hogy már harmadjára ülök neki), Prince Of Persia: The Forgotten Sands, Peter Jackson’s King Kong The Official Game Of The Movie valamint a Silent Hill Homecoming vár kipörgetésre.

Emellett tovább folytattam a Pokémon nézését. Ám a 14. epizódnál is elkapott a röhögőgörcs akárhányszor Pikachu tűnt fel a képernyőn, így az ment a kukába. Helyette visszatértem a Lost-hoz, amit a harmadik évaddal folytattam. Ezután – az aktuálisok mellett, természetesen – elkezdem a Smallville-t is.
Természetesen a legkézenfekvőbb az lenne, ha fenti tervek meghiúsulnának, mert találtam munkát. 🙂

Még tart a “nyári szünet”

Körülbelül lassan két hónapja már annak, hogy valamilyen személyesebb hangvételű bejegyzés született volna tőlem. Ennek egy része természetesen csak a lustaságomnak tudható be.

Korábbi bejegyzésben épp az ecsetelgettem, hogy ideje visszatérni azokhoz a bizonyos “gyökerekhez”, ami tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy a korábbi nyarakat figyelembe véve tölteném el az ideit is. Ami ugye egy csöppet más, hisz már nem nyári szünetet tartó diák vagyok, hanem állás nélküli munkakereső.
Munkaügyileg persze megint nem számolhatok be semmi említésre méltó pozitív változásban. Ami számomra gáz, hisz már jó előre eldöntöttem mire is szeretném költeni a fizetésem. Szóval rendesen lóg a bilibe a kezem, miközben folyamatosan küldözgetem az önéletrajzokat, melyekre legtöbbször válasz sem érkezik. Persze akadnak kivételek. Azért mindenesetre reménykedek, hogy október-november környékén összejön végre valami, mert az időm java részét az itthon üldögélés teszi ki, ami eléggé monoton lett egy ideje.

Persze szerencsére elkezdődött az idei sorozatidény is, így nem maradok néznivaló nélkül. Neki ültem unalmamban a Lost-nak, amit a harmadik évad elején hagytam abba az új sorozatok miatt. Majd valamikor folytatom. Fontos még megemlíteni, hogy idő előtt ismét kikerült a legújabb Tomb Raider játék (Guardian Of Light), amivel el-el szórakozgatok.
Szerencsére sikerült itthonról “elszakadni” is, s kicsit szocializálódhattam. Azonban egyre inkább észreveszem, hogy bizony valami furcsa módon bevonzom a hülyéket (és ez most nem szubjektív vélemény lenne). Persze ez csak hab a tortán, ugyanis általában akkor szokott jönni a baj, amikor nagyon nem kéne. Mivel egyébként sem akartam plusz pénzt áldozni rá, ezért suli után nem vettem kézbe a TB-m fizetését, s úgy voltam vele, hogy ráér akkor majd, amikor lesz majd munkám. Magától értetődő, hogy pont ekkor lett problémám a kezemmel (ekcéma), s nem sokkal rá pedig a hátam kezdett el fájni. Gondoltam, hogy majd elmúlik egy új matractól, de nem így lett. Így hol jobban fáj, hol csak sajog. Végül itthon ráleltem egy gyógyszerre, amit a szülők is előszeretettel használtak, így hát bepróbálkoztam vele. Fantasztikus volt, hogy a legrosszabb mellékhatása jött elő, így azonnal le is álltam a gyógyszer szedésével, ami azt eredményezte, hogy még jobban megfájdult a hátam. Gondolom csak a fájdalmat szüntette meg, s nem az okot, amiért fáj a hátam. Persze eközben lazán megerőltettem magam. Így végül kézbe vettem a TB-m intézését, s hamarosan meglátogatom az orvosom is.

Szabadidőm nagy részét továbbra is a zenehallgatás tette ki. Persze emellett más egyéb tevékenységeknek is hódoltam. Először is ismét elővettem pár kedvenc játékot, s ültem nekik, habár egy ideje már csak a merevlemezemen integet vissza. Ilyen például a Silent Hill Homecoming, Tomb Raider Anniversary és a Prince Of Persia: The Forgotten Sands.

Gyerekkoromban teljesen megvoltam bolondulva a tévéért. Egyéb rögeszmém volt a műholdas televíziózás, amiből persze gyerekként semmi nem lett. Így általában irigykedve nézegettem a tetőkön elhelyezett parabola antennának. Aztán úgy négy évvel ezelőtt – ráadásul a kábel tv bekötése után egy évvel  – elhatároztam, hogy nekem bizony kell egy ilyen műholdvevő szett. Egyik ismerősünk megajándékozott egy egykori UPC direct antennával, így nem volt kérdés, hogy kell mellé beltéri egység is. Persze azonnal felszereltem (aztán hónapig állt kint dísznek), s amint megvolt a szükséges pénz rá azonnal be is szereztem a beltéri egységet.
Mivel nem vagyok szakember, így magamat is megleptem azzal, hogy milyen könnyen tudom beállítani ezt az antennát mindenféle műszer nélkül. Persze ezek után a ház különböző pontjaira szereltem át az antennát. A szempont a jól láthatóság (ezt nem részletezném 🙂 ), illetve a stabilitás volt, hisz a tetőre nem igen lehetett kidobni. Végül egy tükör és fejcsere után landolt a mostani helyére. Azon stabilnak nem volt mondható, mert a szél igencsak szerette elforgatni, arról már nem is beszélve, amikor lazán lefejelték… Így bő egy éve ott volt feltéve, s semmit nem lehetett vele kezdeni. Aztán csak addig nem hagyott a gondolat nyugodni még szépen be nem sikerült lőni az egyik műholdat. Így hát gyors szétszerelés volt, hisz az antennához csak egy rögzítő bilincset mellékeltek, ami egy 90 centiméter átmérőjű acél antennánál azért elég gáz. Így szépen leszedtem az előzőről, s szépen odafogattam. Egy antenna szerelő, ha meglátná egészen biztosan sikítófrászt kapna az én “munkámtól”… Persze kérdés az is, hogy ha le kell szedni, hogyan is fogom megoldani… mert ugye a stabilitás már nem probléma 😀

A nyár nem volt valami szerencsés, már csak a fenti szösszenetből kiindulva sem. Sajnos maga az időjárás nem kedvezett annyira, hogy amikor épp nem volt semmi nyavalyám kimehessek a strandra, így idén sajnos ez nem jött össze. Korábban már írtam, hogy talán kétszer voltunk kint, de sajnos a viharok után nem igen lett volna élvezetes fürdeni (pl. hordalékos víz).
Lényegében így telt el a nyár. Az utolsó héten semmi probléma nem volt. Viszont hozzászoktam, hogy szeptembertől suli. Így én is ugyanolyan ferde szájjal feküdtem le augusztus 31-én, mint a többi iskolás, s én is ugyanúgy pokolba kívántam az iskolát, mint mindenki más. És persze én is izgultam a másnap miatt. Csak ugye a probléma ott van, hogy nekem nem is volt okom, hogy így érezzek. Így jó pár napig olyan érzésem volt, mint ha lógnék az iskolából. Persze nehéz kiiktatni az ilyen meghatározó eseményeket az ember életéből, ha x év arról szólt, hogy ha szeptember 1. van, akkor bizony iskolába kell menni.
És igen… Nekem már most hiányzik!

Vissza a gyökerekhez…

Az elmúlt hetekben eléggé letargikus állapotban voltam. Ezért is nem volt kedvem sok mindenhez, inkább csak neteztem és zenét hallgattam. Ennek leginkább az az oka, hogy rendkívül unatkozom itthon.

Egyelőre az ismerősökkel MSN-nen és telefonon tartjuk a kapcsolatot, de elvileg augusztusban megvalósulhat pár találkozó. Valahol azért kezdek magamra kicsit mérges lenni amiatt, hogy még suliba jártam magasról tojtam arra, hogy egyetlen egy közeli barát sincs a városban. A legközelebbi is 20 km-re van tőlem. Ami még viszonylag kiküszöbölhető, de ugye utazni kell. Ami eléggé macerás, hisz legtöbbnek (főleg akik távolabb laknak) nincs is rá pénze. Ez van. Akkoriban nem foglalkoztam vele, hogy helyileg is “bebiztosítsam” magam emberekkel, így most tűkön ülve várom a találkozókat. Persze azt hozzátenném, hogy az én elképzelésem szerint július közepén, legkésőbb végén már keményen dolgoztam volna, de ugye ember tervez, sors végez. Jelenleg még semmilyen visszajelzést nem kaptam az elküldött önéletrajzokkal kapcsolatban. Egyelőre még a szakmában igyekeznék elhelyezkedni, szóval elsődlegesen ezeket a hirdetésekre vadászok, viszont ezekből kevés van.

Ezen felül ismételten helyre raktam magam alvásügyileg, ugyanis nappal alszom, éjjel pedig fent vagyok. A mai napot pedig arra szánom, hogy nagyban kávézok (amit egyébként nem szeretek, de ébren kell tartanom magam estig).
Nagy elmélkedések voltak itt a napokban, így sok dologra rájöttem. Például arra, hogy a suli befejeztével gyakorlatilag stabil terveimnek lőttek, tehát nem tudom most verni az asztalt, hogy alig három hét múlva kezdődik a suli. Bevallom, twitteren már “elcsiripeltem”, hogy bizony hiányzik. Valahogy hat kerek évig megvolt az a bizonyos rendszer, és most eléggé rossz kiszállni belőle. Úgy, hogy közben nincs az embernek munkája, tehát biztos talaj nincs alatta végképp nehéz. Persze még nincs értelme kétségbe esni, hisz alig 5-6 hete keresek munkát, s összesen tíz önéletrajzot küldtem szét (ezekből kettő csak kis részben kapcsolódott ahhoz a szakmához, amim van).
Persze a fenti állapot miatt elkapott a gépszíj, szóval igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Legtöbbször egész napos zenehallgatásba, netezésbe fulladt az egész, ráadásul az előre letöltött, merevlemezről vigyorgó sorozatok, filmek is itt álltak napokig, hetekig. Emellett persze igyekeztem újabb kapcsolatokat kialakítani itt helyben. Nem kell mondanom, hogy bevonzom én a hülyéket rendesen. Egy pár normális ismerős már fetreng, hogy milyen emberekkel össze nem hoz a sors. És tényleg! Válogatni, szelektálni nem érdemes. Mondhatnám úgy, hogy nemtől, kortól, szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki megtalál, akinek nem kéne. Szóval lehetne ezen napestig elmélkedni. Egyelőre támaszkodom az eddigi meglévő ismeretségi körömre, s a megvalósuló találkozóra.

Mint ahogyan a bejegyzés címe is utal: vissza a gyökerekhez… Ergó megint ki kell alakítani egy rendszert, amolyan “nyári szünet” félét. Azaz az idő nagy részében filmek, sorozatok, net, zene stb. estefelé itthonról röppenés 1-2 órára, hogy a napi mozgás meglegyen (ezt azért minden nap művelem), este pedig pihenés.
Szóval két napja kezdtem magam tudatosan “visszanevelni” erre a “szintre”. Azt hiszem jó úton haladok. Először is sikeresen befejeztem a Sanctuary aktuális évadát, továbbá több filmet meg is néztem. Persze ezekről a holnapi, vagy a holnapi utáni nap folyamán lesz bejegyzés (jelen pillanatban kilenc kritikai jellegű bejegyzés várakozik megírásra). Ha már ősszel összeállítottam álmaim PC-jét, akkor már elvárható, hogy ki is legyen használva. Szóval vissza a játékosok világába. Újra játszásra kijelölve, elkezdve a legutóbbi Prince Of Persia-epizód, Tomb Raider: Underworld, valamint újult erővel ugrottam neki a Silent Hill Homecoming-nak, mely két meglepetéssel is szolgált: először is korábban nem jegyezte meg az általam átkonfigurált billentyű kiosztást, no lám, most megjegyezte. Ugyan a Windows 7 újra lett rakva – hely megtakarítás miatt lett volna megint XP, de ugye nem vált be -, de meglepő. Továbbá egy zeneszám is megtetszett. Igaz, eddig is tetszett, s nem értem miért nem kerestem rá youtube-on (Olyannyira jó szám, hogy külön postot érdemel).

Mivel merevlemezemen már nem sok hely van, így visszatérés az alap sorozatokhoz: X-files elkezdve, öt évad van meg DVD-n, jelen pillanatban az elsőnél tartok. Továbbá megfogant bennem, hogy négy szinte tökéletes évad után – s mivel már teljes a sorozat – érdemes nekiülni még egyszer a Lost-nak is, hát ha második blikkre javulni fog a szememben a zárás.

Prince Of Persia: The Forgotten Sands Teszt

Platform: PC

Az eredeti sorozat még valamikor a 2D-s korszakban indult hódító útjára, de az igazság az, hogy igazából csak a 2003-as Sands Of Time és az azutáni epizódokról van értelme beszélni. Legalábbis részemről mindenképp.
A 2003-as epizód nekem nagy kedvencem lett, habár eddig kétszer vittem végig, szóval nem érzem olyan erősnek, mint például egy Tomb Raider-t, melynek sokadszorra is hajlandó vagyok nekifeküdni. Ennek ellenére elismerem, hogy az Ubisoft bizony bizonyított a 2003-as trilógia első epizódjával. Így hát egy évvel később érkezett a Warrior Within, ami személy szerint nekem nem jött be annyira, azonban a The Two Thrones volt az, ami valóban megszeretette velem a Prince Of Persia szériát. Teljesen elvakult rajongó sem lettem, hisz az eltelt évek alatt talán, ha kétszer végig vittem az első és a harmadik epizódot. A második epizód azóta pedig rég a feledés homályába veszett nálam.

Az Ubisoft a harmadik epizód után hosszú szünetre vonult, majd pedig 2008-ban dobta piacra az újragondolt,s nemes egyszerűséggel Prince Of Persia-ra keresztelt – korábban Prodigy alcímet viselő – epizódot, mely tulajdonképpen több sebből is vérzett. Legnagyobb probléma talán ott gyökeredzett, hogy a játék elején szert tettünk különleges segítőtársra, akinek köszönhetően a legrosszabb helyzetben mindig túléltük az adott szituációt. Tömören: a negyedik epizódban képtelenség volt meghalni. Ebből fakadóan nehézségről nem igen beszélhetünk, ráadásul számomra teljesen riasztó, már-már visszataszító volt a grafika, mely tulajdonképpen eléggé képregényes sikeredett. Persze sokaknak tetszett ez a megoldás, de nekem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, így már a játék elején ért is egy nagy csalódás grafika szempontjából.  Ezért nem is éreztem késztetést arra, hogy valóban játszak is vele, habár kipróbálgattam, de a negyedik végigjátszás is abbamaradt félúton, így végül ment a süllyesztőbe.

Mivel nemcsak nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az új rész, így az Ubisoft igencsak elgondolkozott, s úgy döntött, hogy itt az ideje visszatérni az alapokhoz, s onnan végrehajtani a különböző finomításokat, változtatásokat. Az idén mozikba kerülő filmnek köszönhetően a játék kapott némi hátszelet is, hogy új rajongókat tudjon maga köré gyűjteni, azonban régieknek ellenszenvét vívta ki az Ubisoft, aki kizárólag konzol exkluzív játékot készített, azonban a rajongók hada meggyőzte a kiadót, hogy valamivel több, mint egy hónappal később megjelentesse a The Forgotten Sands-ot – ami egyébként az első és a második rész közé tehető történetileg – PC-kre is.
Történet most is van, habár az előző epizódokkal ellentétben itt már nem annyira meglepő, pörgős, hanem inkább kiszámítható. Hősünk hazatér, azonban ismét csata fogadja. Segíteni próbál bátyjának Malik-nak, akinek fontos a győzelem, ezért az ellenség hadára engedi egy túlvilági sereget. Azonban ez nem a legjobb ötletnek bizonyul, hisz a sereg elfoglal mindent, továbbá homok szoborrá változtat szinte mindenkit. Ha ez még nem lenne elég, akkor a legyőzésükhöz szükségünk van egy bizonyos pecsét másik felére – melynek egyik felét ugye mi birtokoljuk -, de annak megszerzése elég körülményes, hisz maga a bátyjánk birtokolja azt. Ami ugyan nem lenne probléma, ha rokonunk éppenséggel nem lenne fertőződne és borulna el elméje a legyőzött ellenfelek kapcsán.

Continue reading

Tervek

Tavaly nyáron már volt egy azonos című bejegyzés, bár az leginkább az utolsó – iskola előtti – hetekre vonatkozott, míg a fenti cím inkább az elkövetkezendő fél, egy évre.

Az elmúlt bő egy hétben igazán említésre méltó nem történt. Első körben elmentem a munkaügyi központban, ahol regisztráltattam magam, mint álláskereső. Ezután hazajövet elküldtem három helyre az önéletrajzomat, majd pedig vártam. Természetesen egyelőre egyikre sem kaptam választ. Tegnap azonban összekaptam magam, s oda is elküldtem önéletrajzomat, ahová csak fényképes “változatot” vártak. Természetesen nem mentem el újra fényképészhez, inkább itthon csináltam igazolványképhez hasonlót. Így azokat szétküldtem. Persze nem reménykedtem semmiben sem, hisz elvileg egy hete keresek munkát, szóval lehetetlenség lenne kapcsolatok nélkül ilyen rövid idő alatt állást találni. Azonban egy szinte rögtön válaszolt, hogy már betöltötték a meghírdetett állást, azonban a testvér cégnél lenne hely, feltéve, ha érdekel. Az e-mail-ből szinte semmit nem értettem jóformán, de a mai nap folyamán majd felcsörgetem az adott számot és reménykedem.
Persze ez nem jelenti azt, hogy anyagi csőd fenyeget. Pusztán van pár dolog, amit előre kiszemeltem magamnak, hisz addig, míg önálló lakást nem szerzek (az most lényegtelen, hogy albérlet, vagy saját) addig kicsit szórhatom a pénzt. Első körben áldoznék a PC-mre. Mindenképp megtámogatnám egy 2GB-os memóriával, valamint egy darab 1 TB-os vinyóval is, hisz a letöltések nálam állandó jelleggel működnek, lemezért rohanni állandóan pedig nem akarok. Ezen felül feltehetően egy nagyobb processzor is kilátásba van helyezve, s ha ez sikerül, akkor a jelenlegi PC-m fejlesztését abba hagyom egy jó darabig. Ezután egy új telefon van betervezve, majd pedig egy Full HD-s LCD tv vétele lenne esedékes – amit átmenetileg rá tudnék kötni PC-re -, majd pedig Blu-Ray lejátszó is befigyelne. Szóval lenne mire költeni. Pontosabban megvan mire szeretném költeni.

Viszonylag sikerülget pihengetnem az elmúlt hat évet, furcsa lesz mindenképp, hogy a tanulással lezsibasztott agyam fellazulhat. Az elmúlt napokban végére értem a Fringe-nek, Survivors-nak, s újult erővel vetettem bele magam a Cougar Town-ba, amit az elkövetkezendő két napban tervezek “kivégezni”. Emellett egy csomó film vár rám, mint például az I Love You Phillip Morris, The Invention Of Lying, Underworld 3, Valentines Day. De korábbi kedvenceimet is tervezem újranézni. Jelen pillanatban az Alien tetralógia epizódjai vannak betervezve, természetesen szigorúan a 2003-ban napvilágot látott rendezői és extra kiadások jöhetnek szóba. Nem régiben egy MSN beszélgetés alkalmával előkerült, hogy rajzfilmek terén komoly hiányosságokkal küzdök, így a Mézengúz, Pocahontas 1-2, Macskarisztokraták van még terítéken.

Játékok terén végre kezem ügyébe vehettem a Prince Of Persia sorozat legújabb darabját, a The Forgotten Sands-et, ami már most a kedvencem. Meglehet, hogy a napokban már olvasható lesz eme blogban némi kritika róla, hisz elég gyorsan haladok előre.

Prince Of Persia: The Two Thrones (2005) Teszt

Platform: PC

Ahogyan behajózott a mozikba idén a Prince Of Persia film úgy kénytelen voltam előkapni a játékokat is, már csak legyen hasonlítási alap. És ugyebár, ha már neki állunk az első résznek, akkor illik a többinek is.

Ennek az epizódnak kivételesen örömmel ültem neki, hisz a trilógiából ez az epizód az, ami nekem leginkább tetszett. Természetesen van egy sötétebb tónusa is, ami kiemelte számomra a játékot a többi közül, s ami miatt kedvencem lett.
Igazából többször akartam ismét elővenni, azonban a Windows 7 ezt nem tette lehetővé, hisz a játék egy olyan speciális védelmet használ, ami nem kompatibilis az új operációs rendszerrel, így sem az eredeti, sem a kalózverzió nem fut. Azonban szerencsére lett megoldás, így örömmel ültem neki, immáron másodjára.
Barátságos gépigény, viszonylag jobb grafika jellemezte a harmadik részt, amely szintén egy évvel később került a boltok polcaira, mint az elődje. Így hatalmas változtatásokat nem igen lehet felsorolni.  Ellenben viszont elmondható, hogy a trilógiából ez az epizód lett a legélvezetesebb, mely gyakorlatilag az előző két rész tulajdonságait vegyíti egybe!

A készítők szakítottak azzal az irányvonallal, amit az előző – Warrior Within névre hallgató – részben lefektettek. Nem minden játékosnak jött be az a fajta sötét tónus, ami a második epizódban feltűnt. Így kiemelték a jobb epizódokat, majd szépen hozzáadták az első részhez, majd megkaptuk ötvözetként a The Two Thrones-t. És igen, a készítők nem tévedtek!

Continue reading

Prince Of Persia: Warrior Within (2004) Teszt

Platform: PC

Az idén mozikba kerülő film viszonylag elég nagy hatást gyakorolt rám, hogy újra elővegyem minimum az első epizódot, hogy lássam, mit is sikerült átültetni a vászonra. Ugye tulajdonképpen egy több részes sorozatról van szó, melynek gyökerei még a 2D-s virtuális világból indultak. S úgy voltam vele, ha már az első epizódot végig vittem, akkor már előkapom a másodikat is, melyet csak kipróbálás szintjén tulajdoníthattam magaménak.

Az Ubisoft-nak sikerült 2003-ban feltámasztania a Prince Of Persia szériát, méghozzá a Sands Of Time alcímre keresztelt epizóddal. Így nem volt kétséges, hogy folytatás követte. Kicsit meglepően, de alig egy év múlva látott napvilágot a Warrior Within, amely radikális változtatásokon esett át úgy, hogy közben megtartotta azokat az alapokat, melyeket a trilógia első része egy évvel korábban lefektetett.
Az, hogy mennyire sikerült ez a lépés nem tudom, de részemről a Warrior Within annak idején, s most is csalódást keltett.  Természetesen ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy rossz a játék, hanem leginkább azt, hogy sokkal több a negatívum benne, mint a pozitívum. Amit pedig ki lehetne belőle emelni, azokat a negatívumok lehúzzák a mélybe.

Continue reading

Kész!! Ennyi volt!!!

Kétértelmű a cím, de nem kell aggódni (már aki akart), nem tervezek öngyilkosságot, nem tervezem abba hagyni a blogolást, és persze nem tervezek eltűnni az elektronikus világból, habár utóbbiban töltött idő jelentősen csökkent. Szóval nézzük, mire is vonatkozik a cím.

Előző bejegyzés durván több, mint két hete volt. Azóta történtek dolgok ugyan, csak erőm nem volt őket virtuálisan közkinccsé tenni. Mondjuk ebben egyedül az játszott szerepet, hogy az időmet igyekeztem máshogy kitölteni, továbbá legtöbbször nem volt kedvem leírni azt, amit épp akartam, mert előbb haladni akartam másfajta bejegyzésekkel. Tulajdonképpen a “kritikai” (és most azért van idézőjelben, mert nem vagyok kritikus, de valamivel jobban sikerültek ezek a bejegyzések, mint ha véleményt nyílvánítottam volna) bejegyzésekkel volt probléma, mert nem mindig volt ihlet ahhoz, hogy épp írjak egyet, így sokszor volt az, hogy fél készen, piszkozatként hevert megíratlanul, félbehagyva. Persze régen volt már ilyen bejegyzés, így közben az utolsót futom át, hogy biztosan ne maradjon ki semmi, hisz hosszú ideig kevés ehhez hasonló töltetű bejegyzés fog itt helyet kapni (leírom későbbiekben is, hogy miért).

Szóval májusban eléggé ramaty idő volt, pontosabban alig volt olyan nap, amikor nem esett volna. Szerencsére a vizsgára már nem volt ilyen idő, így szép napsütéses, izzadós napnak nézhettünk elébe. Mint ahogyan az előző (pontosabban az utolsó) bejegyzésben taglaltam, hogy bizony nem készültem fel túl jól a vizsgára. Részben annak volt köszönhető, hogy a májusi szabadtéri programomat és/vagy találkozóimat más emberszerű lényekkel (?) nemes egyszerűséggel elmosta az eső. Általában sok mindent csinálok. Ha épp elunom az agyam itthon, s az idő is engedi hajlamos vagyok itthonról elröppeni. Lehet ez egy találkozó miatt, vagy lehet azért, hogy kiszellőztessem a fejem, ilyenkor általában egy jó nagy kerülőt teszek, s máris jobb a hangulatom. Sajnos erre nem volt lehetőségem, így rendkívül rosszul hatott ez a kedélyállapotomra. Ráadásul, ha ez nem lenne önmagában elég, akkor megjegyezném, hogy ugyan kertes, de társas házban lakunk, így mindig volt valami, ami épp megzavart a tanulásban. Egyedi szocprobléma tudom, alkalmazkodni a többiekhez, ezzel is tisztában vagyok. Csak valahogy zavart, hogy a rossz idő miatt beszorultam a négy fal közé, s valahogy a falak vékonysága miatt mindig hallottam a kutyaugatást, vagy épp az aktuális beszélgetést. Mivel mindig eléggé szélsőséges volt a téma (pl. politika), így szinte kizárólagosan a beszédhangtól eltérő hangmagasságot sikerült megütni szinte mindenkinek. És persze mire kijött a jó idő már nem tudtam normálisan felkészülni, hisz a hátsókertben sem sikerült magányra lelnem, mert ahogyan kijött a jó idő, így mindenki kiszabadult a saját udvarára, kertjére. Legfőképp unokák kíséretében. Azt már megsem említem, hogy épp egy nagy kerti asztal épp az én ablakom alatt van – ami mellesleg elég vékony -, így szinte 5.1-es hang szűrődött az udvarról, és a szomszédos házrészből is. Természetesen egy társasháznál meg ki a francot érdekel, hogy nekem a tanuláshoz épp csendre van szükségem?
Persze az embernek van magánélete is, ami épp akkor pöccintette fel az agyamat, amikor épp nem kellett volna, így egy határozott mozdulattal a földhöz vágtam a tételeimet. Hozzávetőleg nyolc részből állt a szóbelim, mondhatjuk úgy is, hogy nyolc tantárgyból kellett muzsikálni, s mindegyikhez 20 tétel tartozott, amelynek részese még az idegen nyelv is, szóval megközelítőleg 150 tétellel kellett gazdálkodnom.

Persze lehet mondani, hogy időben kellett volna elkezdeni tanulni. Igen, részben igaz is lett volna, de a körülmények nekem nem voltak megfelelőek, habár ebben benne volt némi lustaság is, nem tagadom. De egyértelmű, hogy a vizsga előtti egy hét eléggé megkínzott. Valahogy vizsga előtt mindig ez szokott lenni. Elég csak a vizsga tag-ra kattintani. Persze szerepet játszott még az is, hogy nem tudtam, hogy az írásbeli vizsgám sikerült-e, hisz eléggé leblokkoltam, amikor megláttam a feladatsort. Bevallom másra számítottam, ráadásul épp abba tört bele a bicskám, amit a legkönnyebbnek tartottam. Így hát megvolt az, amivel eléggé ki lehetett húzni alólam a talajt.
Így hát összesen 30-35 tételt sikerült ténylegesen megtanulni. Volt, amibe bele se ütöttem az orrom, de volt olyan is, amihez nem is kellett leülni. Így mentem be szóbelizni. Természetesen bennem volt az ideg rendesen. Két napon volt a szóbeli. Első napon rögtön három tantárgyi részből kezdtünk, ami igazából csak elméleti volt. Első két tételem rendkívül jó volt, így rögtön elsőnek jelentkeztem, hogy elmondhassam azt, amit tulajdonképpen nem tudtam, azaz szépen rizsáztam egy sort. Persze olyan tételről van szó, amihez egyébként józan ész kell, feltéve, ha az ember nyitott a világra, s képes gondolkodni. Szerencsém volt. Legalábbis gondoltam, hisz a vizsgaelnök kiszúrt magának, majd jól lehordott egy rosszul megválasztott köszönésforma miatt. Bevallom, amikor a második tanár jött oda hozzám, hogy na mi volt a baj majdnem elbőgtem magam. Remekül betalált a vizsgabiztos “oltása”, hisz legtöbbször inkább elküldeném az illetőt a francba, ehelyett olyannyira váratlanul ért a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. Bevallom, rosszul esett, hisz arról nem tehetek, hogy ő neki nem tetszett a köszönés forma, amit egyébként az összes osztálytársam használt! Ebből kiindulva a vizsga második, azaz gyakorlati helyszínére értem, ahol szintén két részből állt a felelet. Persze még akkor sem voltam teljesen magamnál, még akkor sem tértem magamhoz a vizsgabiztos viselkedésén, aki nem mellesleg bátorkodott még hátba is vágni, miután remekül leszidott. Ismét két rész jött, két tétel. Az egyiket viszonylag alig tudtam, de sikerült magam kivágni. A másodikban biztos voltam, hisz ugyan a tételt nem tanultam meg, de az elmúlt két évben háromszor feleltem belőle, így jöttek elő a dolgok, amiket annak idején megtanultam. Eléggé vizuális alkat vagyok, így ha van mihez viszonyítanom, akkor könyebben megy a tanulás. Mivel itt nem kellett elképzelnem, mert ott volt előttem az, amiről beszélnem kellett volna, így teljes magabiztosággal álltam neki. Azonban a tanár helyett (!!!) a vizsgabiztos feleltetet, de olyan kérdései voltak, amelyek nem hogy a tételben, hanem magában a vizsga követelményei között sem voltak! Minden mondatom megkérdőjelezésre került, és olyan kérdései voltak, amit ott hallottam először. A tanár fejét fogta, engem meg sírás kerülgetett… Egyszerűen nem értettem, hogy mi a jó abban, hogy nem engedi elmondani azt, amit tudok. Végén belezavarodtam, s makogtam. Akkor már nem voltam annyira padlón, amikor a többiek is elmesélték, hogy velük is eljátszotta a vizsgabiztos.

Tény és való, hogy nem készültem fel a vizsgára rendesen. Azonban az aznapi tételek anyagát tudtam (aranykezem volt…). Egyetlen volt, ami kicsit neccesebb volt, de azt a másik tanárnál (mivel két vizsgabiztos és két tanár volt) mondtam fel, és nem kötött bele. Ráadásul a másik vizsgabiztos annyira nem szólt bele, inkább csak hallgatója volt a feleletnek, addig a másik ráment arra, hogy mindenbe belekérdezzen, mindent megkérdőjelezzen. És pont az zavart, hogy egy olyan tételt rontottam el, amit korábban háromszor mondtam fel – ötösre, természetesen -, arról már nem is beszélve, hogy olyan kérdései voltak, hogy azt hittem falnak megyek. A másnapi tételsorokból szinte semmit nem tudtam, így már előre eltemettem az egészet. Hisz, ha már olyan tételből nem tudok tündökölni, amit tudok, akkor olyanból hogy akarok, amit még elő sem vettem.
Így jöttem haza, habár tartottam magam pár órát, utána az egész délután jóformán átsírtam. Mert hát szemét húzás volt a vizsgaelnöktől, ez tény. Így este szépen előre vázoltam, hogy másnap készüljenek arra, hogy megbukok, mert hiába akarnának segíteni a tanárok, hiába tudják, hogy van bennem tudás, hiába tudják, hogy ki tudnám magam vágni egy felelet alól, s össze tudok kaparni minimum egy kettest, ha a vizsgaelnök miatt nem tudnak segíteni.  Így gyakorlatilag nagyban lesz@rtam az egészet úgy, ahogy illik. Persze másnap korábban felkeltem, s elővettem a tételeket, beleolvasgattam, azonban semmi jóra nem számítottam aznap. Ismét két helyszínen volt a felelés, három tételsorból. Első vizsgahelyszínen viszonylag jó tételt húztam ki. Így gondoltam szándékosan a másik tanárnál felelek, hogy ha megint próbálna lerontani, akkor mégis csak legyen valami, ami megmenthetne. Aznap annyira nem próbálkozott, így meglepően jól ment az a felelet. Megint csak arany kéz esete forgott fenn, hisz olyan tételt húztam, amiről tudtam beszélni. A másik helyszínen is szerencsés voltam. Ott is tündököltem, szóval megint csak az a vizsgarész ment a legjobban, amitől tartottam, amit nem tudtam. Egyedül az előző napi felelettől féltem.

Visszaérve a suliba a gyakorlati tanár közölte, hogy eredményt nem mond, de mindenkinek sikerült a vizsga. Viszont tudja, hogy ki az, aki tanult, és ki az, aki nem. Nos, a januári vizsgám is rendkívül jól sikerült, így megszólalt bennem valami, hogy valószínű ez a vizsgám is jól sikerült. Ehhez természetesen nem kellett semmilyen beképzeltség, csak józan gondolkodás, hisz rajtam kívül egyetlen egy ember volt, aki valóban készült, az összes többi nem igen. És hát azért a feleletek sem voltak olyannyira meggyőzőek, mint az enyém. Így hát kicsit félve álltam a tanárok elé, ahol persze én voltam az első, akit szólítottak. A lábam földbe gyökerezett, amikor az elmúlt két hónapi vizsgaeredményemet meghallottam (írásbeli, szóbeli együttesen), miszerint a végső jegy, ÖTÖS. WOW, az elmúlt napok, hetek, hónapok visszapörögtek, és nem hittem a fülemnek. De igen, ez is sikerült, és megint nem azért, mert tanultam, hanem azért, mert van magamhoz illő eszem, és persze ehhez tartozó szám. Természetesen hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha 2%-al kevesebbet értem volna el, akkor csak négyest sikerült volna beszereznem. Így rajtam kívül még egy embernek sikerült ötöst elérnie (százaléka magasabb is volt), a többiek hármast, illetve egy kettest gyűjtöttek be. Szóval elégedetten távoztam az iskolából, habár nagy volt a sietség, így igazából vissza se néztem.
És hogyan tovább? Hát egyelőre úgy néz ki, hogy a további bejegyzések címkéi közül hiányozni fog a “suli” (mondjuk eddig kategória is hiányzott ebből a szempontból), helyét átveszi majd a “munka”. Egyelőre másfél hete itthon dekkolok, szóval egyéb dolgok miatt még nem jutottam el oda, hogy munka után nézzek, de minden bizonnyal a héten már megtudom tenni a szükséges lépéseket. Valahol hiányozni fog a suli. Nem a tanulás miatt, hanem a társaság, tanárok miatt. Azért a munka is csak azért vonzó számomra, mert van anyagi vonzata. Az pedig valóban a jövő zenéje, hogy el tudok-e majd helyezkedni abban a tevékenységi körben, amelyhez a vizsgám köt (elvileg).

Természetesen azonnal elkezdtem a pihenést, hogy reprodukáljam megterhelt agysejtjeim. Ennek keretében jó pár sorozatot végignéztem, mint például a The Vampire Diaries, Chuck, Glee csak, hogy a nagyobbakat említsük. Persze kritika van róla, habár nem sokszor volt kedvem leírni. Továbbá játékokat is elővettem, így például a Batman: Arkham Asylum erősen végigjátszás gyanús, míg a Metro 2033 a lomtárba került. A Prince Of Persia sorozat leporolva, elkezdve a kezdetektől (3D-s korszak, természetesen).
Talán a leghosszabb bejegyzésnek értem most a végére. És persze a lassan egy hónapja halmozódó, megírandó bejegyzések végére is. Szóval utolértem magam szinte minden szempontból. Tehát jöhet pár sor utolsónak, hogy mik is a terveim a nyárra feltéve, ha sikerül munkát találni. Ha az utóbbi nem igen jön össze, akkor ez effajta bejegyzések száma erősen a nulla irányába fog esni.
Vannak tervek programok terén, de inkább nem írom le, esetleg akkor, ha valóban sikerül megvalósítani. Emellett természetesen lesz mit nézni, hisz az idei évadból lazán kihúztam a Grey’s Anatomy, Private Practice párost, mindkettő 22-22 epizóddal bír. Továbbá nekiestem a Fringe-nek, de itt várakozik a Cougar Town és a Survivors aktuális évada. Filmek terén kellene a nagy kedvenceket újra nézni, de eddig csak előkaptam a DVD-ket, s feltettem a TV tetejére, hogy jól látható helyen legyenek. Talán holnap neki is esek. Blogban feltehetően lesznek bejegyzések. De billen a mérleg nyelve a többi kategóriába…

Prince Of Persia: The Sands Of Time (2003) Teszt

Platform: PC

A nagy vizsgaőrület után kellett azt mondom kellett egy kis lazítás. Mivel jelen helyzetben még munka nincs kilátásban, így az elmúlt egy hétben azzal töltöttem az időmet, hogy teljesen regenerálódjak, ami inkább agyi kapacitásra, mint testi állapotra értendő.
Természetesen hogyan is lehet pihentetni az agyat anélkül, hogy nem szórakoznánk? Nos, mivel az idő is olyan volt, így végül napközben maradtam a szobám árnyékámban, miközben a ventillátor kellemesen “nyalogatta” a bőröm. S mivel estig – amikor is lazán röppenhettem itthonról a kellemes éjszakába – valahogy el kellett ütni az időm, így úgy döntöttem, hogy ideje valamiféle játékot előkapni, hogy ha már ősszel sikeresen összeállítottam egy új PC-t.

A Prince Of Persia sorozattal jó pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg, de az eddig megjelent négy epizódból csak az elsőt (The Sands Of Time) és a harmadik (The Two Thrones) sikerült magamévá tennem. A többibe tulajdonképpen csak belekóstoltam. Mivel nemrég került a boltok polcaira az új rész, mely visszatér a régi sorozat hagyományaihoz, így úgy gondoltam, hogy ajánlott a történeti áttekintés a kezdetektől, főleg, hogy időközben kijött egy filmfeldolgozás is. Így hát nekiültem az első kultikus epizódnak, amit pár nap alatt sikerült is újra kipörgetnem. Bevallom, jobban bejött, mint amikor először ültem neki.

Continue reading

Nyár van (?)

Legalábbis elvileg. Gyakorlatilag pedig a pulcsi, vastagzokni erőteljesen befigyel. Ha ez persze nem lenne elég, akkor egész májusban rossz idő volt, alig volt nap, amikor tulajdonképpen nem esett volna az eső. Az eső még annyira nem is zavart volna, ha éppenséggel nem lettem volna itthon vizsgaidőszak miatt (ugye a felkészülési szünet) így ennek köszönhetően beszorultam a négy fal közé. Ami extra röhej, hogy lemaradtam a sorozatokkal, filmekkel, sőt akad olyan játék, amivel még behatóan nem is foglalkoztam. Szóval akár fogalmazhatunk úgy is, hogy a szabadidőmet sikerült sikeresen elpazarolnom.
Természetesen a suliba való bejárást a minimumra csökkentettem, ami azt jelenti, hogy pár órára mentem be, ami egyébként csak az “ajánlott” címkét viselte, nem pedig a “kötelezőt”. Mint fent említettem, vizsgaszünet. Az más kérdés, hogy nem tanultam magam agyonra, nem is tervezem. Hisz a nyelv tételem egy kaptafára mennek, ott lényegében elég egészben a tételek 20%-át megtanulni, majd pedig mehetnek a szavak, és máris kész tételekkel dolgozhatok. Másrészt ugyan nem jutottam el a nyelvvizsgáig – leginkább anyagi okok miatt -, de nyelvtudásom az átlagtól nagyobb, így tudok improvizálni is, ha a helyzet úgy hozza. Bár kétlem, hogy szükségszerű lenne. A magyar nyelvű tételekben sem kívánok elmélyedni nagyon mélyen. Több olyan tananyag van, amit józan ésszel, egyszeri elolvasással is elegendő magamévá tennem, erre jó példa, hogy a gyakorlati tantárgyból végig jelesre feleltem egyszeri elolvasás után is. Természetesen nem tagadhatom le, hogy befigyel egy enyhe önbizalom is, hogy vizsga előtt így merek “felkészülni”. De eddig ezzel a technikával nem volt probléma. És persze azt hozzá kell tennem, hogy az egyik vizsgarész elég jól sikerült. Így három részből kettő már a zsebemben van, a harmadik még kérdéses, mivel nem tudom az eredményt. De elvileg a leggyengébb tanuló (aki a próbateszten többször elvérzett) átment, s mivel én segítettem a legtöbbet, így elvileg nekem is a zsebemben van az a vizsga.

Mint már fentebb említettem, az eső elmosta szinte az összes szabadtéri programomat. Elvileg megkezdődött a nyár, de valahogy az egész olyan ősziesen hat. Mert, hát nagyjából az van. Nem mondom, hogy nem baj, de valahogy jobban örültem volna egy langyos szellőnek, mint szakadó esőnek. Ennek köszönhetően pedig sikeresen itthon ragadtam.
Inkább zenehallgatással ment el minden időm, meg ugye a böngészéssel is. Szóval hellyel-közzel, de sikerült haladnom pár dologgal, habár még így is le vagyok maradva teljesen. Filmek terén már március óta itt pihen a két Tomb Raider film microHD verziója, de még nem ütöttem bele az orrom. De itt van még az Avatar 720p-s változata, szintén megtekintetlenül. Sorozatok terén hátra van még a Cougar Town és a Fringe aktuális évada, melyek már rég a merevlemezemen pihennek. Ami nyárra marad (azaz vizsga után, és jó pár kiírott DVD után) a Grey’s Anatomy és a Private Practice idei évada. Mindkettőt egy-egy epizód után tettem el későbbre. Amiket sikerült végignéznem az a How I Met Your Mother, The Big Bang Theory, Chuck és a The Vampire Diaries volt (írás lesz róla, mindenképp). Természetesen előkaptam korábbi játékokat is, mint a Tomb Raider: Underworld vagy a Prince Of Persia sorozat, habár a harmadik epizódot nem tudom, hogyan fogom szóra bírni, hisz az egyik összetevője nagyon nem kompatibilis Windows 7-el. Na meg van itt egy Metro 2033 és Batman Arkham Asylum. Látjuk, hogy hogyan alakul majd a dolog.