Tudatos vásárlási folyamat: lesz-e a társam a Huawei P40 Pro?

Idén júliusban lejár a második előfizetésem is, amelyet a nevemre kötöttem. Azt már múlt évben eldöntöttem, hogy a kettőből egyet tartok meg. Természetesen a legrégebbit, s a másikat pedig megszüntetem. A kérdés persze adott, hogy innentől kezdve hogyan tovább. Az idő előrehaladtával az internet térhódítása hatalmassá vált, s ezáltal szinte mindenki számára elérhetővé vált. Számomra ezért is volt nagyon meglepő, hogy még a mai napig is, ha olvasok fórumokat, vagy bejegyzéseket, esetleg találkozok a hétköznapokban emberekkel, akkor mennyire nem tudják kihasználni az internet adta lehetőségeket. Főleg akkor, ha mindenkinek ott van az okostelefon a kezében.
Számomra mindig meglepő volt, amikor nem találták fel magukat tájékozódás terén, de senkinek nem jutott eszébe a telefonján megnézni merre kell menni, ha már van rajta előre telepített térkép. Vagy készülékvásárlásnál kevesen olvasnak teszteket, és tesznek fel kérdéseket megfelelő helyen. Vagy, ha feltesznek, akkor sokszor tapasztalom, hogy egy kis utána olvasás, vagy megfelelő szövegértés esetén nem születne meg az adott kérdéskör. Én próbálok tudatos vásárló lenni, így egy ideje tartó olvasgatás következménye, hogy valószínűleg idén egy Huawei P40 Pro tulajdonosa leszek. De levezetem miért is gondolom így annak fényében, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az amerikai szankció miatt a készülék nem rendelkezek GMS (Google Mobile Service) keretrendszerrel, ezáltal Google Play áruházzal sem, tehát jó pár applikáció hivatalosan nem lesz rá elérhető.

Teljes bejegyzés