A nem kívánt ősz

Milyen nyarunk volt az sok minden meghatározza. Én átlagosnak mondanám az enyém. Bár néha akadtak elég nehéz időszakok is. Ezt leginkább annak köszönhettem, hogy a létszám nem teljes, s továbbá nem írtam be szabadságot nyárra az erre a célra használt naptárban, aminek a következménye az lett, hogy egész nyáron dolgoztam. Nem mondanám, hogy irigy lettem volna a többiekre, de egy kis pihenés azért jól esett volna. Ennek ellenére szeptember elejére egy egész hetet tölthettem munka nélkül, aminek örültem. Annak már kevésbé, hogy idén valahogy máshogyan jött az ősz, mint ahogy korábban.
Ámbár azt kénytelen vagyok beismerni, hogy sajnos eléggé elfáradtam a nyár végére. A legnagyobb problémám talán azzal volt, hogy a munkaidőm jelentős része délelőttre esett, ami azt hozta magával, hogy estére nagyon nem tudtam programot szervezni, ha az volt a cél, hogy mondjuk kipihent legyek másnapra. Esetleg megpróbáljak időben elaludni, ami azért sokszor nem sikerült az erre való rágörcsölés miatt. A napközbeni átlaghőmérséklet pedig olyan mértékegységeket ért el, aminek köszönhetően nappal kénytelen voltam itthon maradni, s csak az estét megcélozni, ha menni akartam valahová, s az mondjuk nem volt zárt hely. Mindezek mellett hiába vártuk a kiadós esőt sajnos keveset kaptunk a nyárra. Aztán ahogyan visszaérkeztem a fővárosba megindult a nagy esőzés, s ha nem is volt eső, akkor viszont biztosan volt szél vagy be volt jelentve a csapadék. Így aztán nagyon sok helyre elmenni nem tudtam, aminek nagyon nem örültem. Annak kevésbé, hogy nagyjából négy nap alatt váltott a nyár őszbe. Mindezek mellett pedig sokszor meg kellett gondolnom, hogy el merjek-e indulni itthonról amilyen gomolyfelhők gyülekeztek. 

Munka viszonylag eltelt, s annak is örültem, hogy kicsit tudtam legalább pihenni annak ellenére, hogy volt módosítás a beosztásomban. Amiket szerettem volna azokat többnyire megcsináltam bár tény, hogy a Normafára még mindig nem jutottam fel. Sajnos vizuális szórakozások terén sem állok valami jól, hiszen kevés a néznivaló, s az új tartalmak, melyek érdekelnek még nem kerültek bemutatásra. Szép lassan pedig visszaszoktam a filmnézésre, s előkaptam a régi kedvenceimet. Főleg akkor érdekes ez, amikor tényleg olyan idő van, hogy semmi értelme kimozdulni a lakásból. Mondjuk ebből a szempontból kíváncsi leszek, hogy vajon milyen telünk lesz, ha ennyire gyorsan és durván beköszöntött az ősz. Mindenesetre kérdéses még, hogy mi lesz, hiszen szabadságom maradt még, s azt pedig mindenképpen ki kell adni az ünnepek előtt. Természetesen továbbra sem tettem le arról, hogy elmenjek sétálni esetleg kirándulni, de mennyire fog ez a dolog működni az minden most már az időjárástól függ. Nem jelentene problémát az ilyen állapot, ha mondjuk ténylegesen lenne néznivaló, s nem unnám el magam itthon. Mindenesetre bízom benne, hogy az október kicsit könnyebb lesz, mint elődje. 

Itt van az ősz, itt van újra!

Amikor elkezdődött a szabadságom akkor nagyon bíztam abban, hogy a szeptember vállalható hónap lesz. Sajnálatos módon a szabadságom alatt történtek változások, amelynek köszönhetően nagyon kipihenni magam nem tudtam továbbá több programom csődöt mondott annak köszönhetően, hogy akadtak változások a közelemben élőkkel. Ennek köszönhetően pedig nem csak a a beosztásom került átírásra, hanem pár programom is lemondásra került, melyet egyedül nem igazán akartam bevállalni. Annak azonban mindenképp örültem, hogy ismét nekiültem a Jóbarátoknak, amelynek lassan ismét a végére érek, hiszen a sitcomokkal lehet a legjobban haladni, hiszen nincs olyan nap, hogy legalább egy, de minimum kettő ne férne bele az ember idejében. Ugyan előrejelzést nem nagyon néztem, de nagyon bíztam abban, hogy majd lesz egy kis vénasszonyok nyara, de sajnos szembe kellett néznem azzal a helyzettel, hogy lassan második hete van az a fajta időjárás, amit annyian azért nem szeretnek. Mondjuk annak örülök, hogy beköszöntött az ősz, s végre nincsenek negyven fokok naponta továbbá este is sokkal gyorsabban alszok el, mert iszonyatosan jó levegő érkezik be az ablakon. Szerencsémre pont nem volt dolgom, amikor az első kiadós vihar megérkezett, amely még jégesőt is hozott a fővárosra. 

Csináltam magamnak egyfajta bakancslistát, amit hellyel-közzel, de sikerült teljesítenem. Hosszas gondolkodás után sikerült kijutnom a farkasréti temetőbe, ahol első nekifutásra sajnos az izraelita temetőbe mentem be. Mivel szeptemberi nyitva tartás változott, így nem volt időm már a keresztény temetőbe bemenni, ahol sok közismert ember nyughelye található. Akkor gondolkoztam azon, hogy többet nem megyek vissza, de mivel általam ismert és kedvelt közismert személy síremlékét még nem találtam meg ismét visszalátogattam. Sajnos ismét negatív tapasztalattal jöttem ki. A temető iszonyatos nagy területen helyezkedik el. Viszonylag szépen rendben tartott, de ennek köszönhetően elég könnyen el lehet tévedni. A művészparcella viszonylag könnyen megtalálható, de mivel épp egy sírt gondoztak inkább kikerültem. Mivel több híres ember nem ott nyugszik, így gondoltam sétálok egyet, mert elég jó idő volt viszonylag. Azonban belefutottam egy temetésbe, így elég nagy területet kellett kerülnöm, mert nem akartam a gyászolókat zavarni. Ebből fakadóan sikerül el is tévednem. Mindezek mellett úgy döntöttem nem jövök haza, s mivel másnap amúgy is délutános műszakban voltam, így bementem a Margit-szigetre. 

Egy jó nagyot sétáltam, s kifejezetten tetszett, hogy most kevesebben voltak, mint mikor szoktak lenni. Azonban elgondolkoztam azon, hogy mennyiszer voltam itt mikor épp lement a nap, s hányszor történt meg az, hogy majdnem éjfélre estem haza olyan jól éreztem magam. Egyértelműen hozzászoktam a sziget látványához már, de még mindig ki tud kapcsolni, amennyiben ellátogatok ide. Mivel elég karcsú a szabadságaim száma, melyeket nem tudom mikor kapok meg, de biztosra mentem, így ismét megtekintettem a szökőkutat. Ezt a tervemet is sikerült kimaxolnom, továbbá a Honor Band 6 is jól teszi a dolgát. 

Mi lesz ezután? Bevallom nem nagyon tudom. Az biztos, hogy amennyiben az időjárás engedi a sétálást nem tervezem kiiktatni ámbár tény, hogy a lenge öltözéket már el kell engedni, így komolyabb túrákra nem készülök. Ami viszont biztos, hogy azt alapul kell vennem, hogy sajnos jön a kemény ősz, amely minden bizonnyal magával hoz majd olyan időjárási tényezőket, mely itthon maradásra fog kényszeríteni. Sorozatok terén nem tudom mibe fogok belekezdeni továbbá azt sem tudom lesz-e olyan film, amire be fogok nevezni még idén esetleg a korábbiakat nézem újra. Munka minden bizonnyal sok lesz főleg akkor, ha az összes szabadságom el fog fogyni, s marad a heti két pihenőnap, amelyet jól be kell majd osztanom. Abban bízok, hogy pár ismerős élete kicsit könnyebb lesz, s bele fog férni a személyes találkozó továbbá annak keretén belül további programok is. Egyelőre a rezsicsökkentés kivezetése, s pár kormánymódosítás egyelőre nem ért el engem ámbár a napi bevásárlásnál már vannak érezhető hatásai anyagi szempontból. Mindenesetre bízok benne, hogy komolyabb hatással rám nem lesz. A hazalátogatást továbbra is decemberre tervezem, s akkor is karácsony tájékára. Azért abban bízok, hogy lesz minimális hóesés, mert szeretnék egy komolyabb sétát tenni a hófedte természetben. 

 

A ketté tépett szabadság

Azt gondolom kevés olyan ember van ma, aki Magyarországon él nincs tisztában a jelenlegi helyzettel. Nekem is nehéz ámbár leginkább abból a szempontból, hogy a vidéken élő rokonok valamint az albérleti társ rendelkezik komolyabb anyagi problémákkal, amelyek rám is hatással vannak legtöbbször. Ez nyilván akkor jelenik meg, amikor többet kell kiadnom, vagy pedig segítséget nyújtok. Sajnos most is sikerült kissé megcsúszni, de úgy döntöttem ezt a tényt félre teszem, s szépen megpróbálok kikapcsolódni. Ezt több hete fontolgatom, ami nagyon nehéz volt úgy, hogy semmiféle szabadságtervet nem kértem. Ebből fakadóan aztán szembe kerültem azokkal, akik nyárra tervekkel rendelkeztek. Tulajdonképpen kötelező pihenőnapokat kiveszem a képből, akkor sajnos végig dolgoztam a nyarat. Ami nem is lett volna probléma, ha megfelelő beosztás mellett tudtam volna pihenni, s a meghozott politikai intézkedések nem nyomták volna rá sokak életére egy bizonyos problémakört, melynek hatása rám az volt leginkább, hogy több emberrel a kommunikáció alapja inkább a panasz, elkeseredettség, harag és rosszkedv kiadása volt. Utóbbi érthető, hiszen megkönnyebbül az ember, ha kiadja magából, ami bántja, továbbá segítséget is kaphat még akkor is, ha ez csak annyit jelent, hogy meghallgatásra kerül az illető. Azonban ez nagyon sok energiát el tud vonni az embertől, s én is éreztem azt már egy ideje, hogy nem tudok elviselni pár embert magam körül, akik annyira elmerültek a problémáikban, hogy a sajátom is egyre jobban kezdett zavarni.
Fentiekből fakadóan fakadóan nagyon vártam a szabadságomat, ami sajnos eléggé rosszra sikerült. Az otthon töltött idő viszonylag pozitívnak éreztem, mert legalább kicsit kiszabadultam a fővárosból, ami rengeteg kikapcsolódási lehetőséget biztosít még mindig számomra, mint természetkedvelő és mozgásigényes személynek. Egy nappal maradtam tovább, mert a betervezett lakásbéli szerelők egy nappal későbbre tették a szerelni valójukat, s a hét közepén haza is érkeztem. Most nem volt csúszás, s az idő is kedvező volt, így aztán szépen a Keleti pályaudvarról inkább hazasétáltam. A fennmaradó időt pedig ágyban pihenve tévénézéssel töltöttem el. Az otthon töltött idő alvás szempontjából nem volt jó, de ebből fakadóan a fővárosba való visszatérésem napján elég korán sikerült elaludnom. Mindezek mellett pedig nem is keveset sikerült most. Pihenve ébredtem, így úgy döntöttem délelőtti órákban, hogy kikapcsolódok, s a cél az volt, hogy teszek egy sétát a Hűvösvölgyi túra útvonalon, majd pedig utána este a Margitsziget lesz célba véve. Kettő közül sajnos az elsőbe tudtam belevágni, mert sajnos félúton vissza kellett fordulnom, mert probléma keletkezett itthon. 

Viszonylag sikeresen megoldottam a helyzetet, de a nap hátralevő részét már itthon kellett töltenem. Annak fényében kicsit ideges voltam, hogy tudtam másnap jönnek a szerelők, s nagy valószínűséggel a fél nap itthon üléssel fog telni, s a másik pedig takarítással, ami meg is valósult. Aztán végül kaptam egy telefont, s mivel kevesebben lettünk kilépők és betegséggel küzdőknek köszönhetően végül egy nappal rövidebb lett a szabadságom. A fennmaradó nap időjárási bizonytalanság miatt csak a napi bevásárlást, s a helyi parkon való áthaladást némi kerülőúton történő sétálással mertem bevállalni. Azt nem mondom, hogy kiakadtam a történtektől, de azért némileg frusztrált, hogy a betervezett dolgok csupán negyedét tudtam megvalósítani. 

Mint ahogyan fentebb említettem a kormányintézkedések engem is érintenek, s habár hiába vagyok fizetőképes, ami azért nekem is feladja a leckét, de a velem kapcsolatban lévőknek azért komolyabb problémát jelent. Ámbár voltak terveim az évre nézve, de végül ezeket tulajdonképpen feladtam. Olyan film nincs, amely annyira érdekelne, hogy beüljek egy moziba, s a nyár végével még a strand lehetőségét is elvetettem. Azt megbeszéltem odahaza, hogy stabil a munkám, s habár maradt még pár nap szabadságom, de hazalátogatást karácsonyra tervezem. A lassan beköszönő ősz mellett a kirándulóhelyeket venném célba, de kérdés mennyire fog összhangban lenni az időjárás a beosztásommal. Mert bevallom inkább legyen jó idő, amikor itthon vagyok, mint amikor dolgozok. Bízok benne, hogy november közepéig lesz olyan időjárás, mely megengedhetővé teszi a kicsit lazább öltözködést, mint a farmer és a vastag pulóver párost, mert szívesen igénybe venném a sétáimhoz a korábban megvásárolt Honor Band 6-ot, mellyel továbbra is meg vagyok elégedve. Mindezek mellett bízom abban, hogy még egyszer sikerül este kijutnom a Margitszigetre a szökőkúthoz, valamint megnézni a naplementét a Normafánál. A héten pedig tervezek egy sétát a Farkasréti temetőben, ahol legtöbb híres ember nyugszik. Korábban már jártam ott, de akkor és most is kegyeleti okok miatt nem készült róla írás, hisz fényképek nélkül elég érdekes lett volna.
Annak örülök, hogy kicsit hűlt a levegő, mert így nem kell a ventilátornak mennie folyamatosan, s mivel nem izzadok este, de az ablak továbbra is nyitva lehet az elmúlt napokban kicsit minőségibbnek éreztem az alvásomat. Mondjuk hozzátartozik, hogy lefekvéskor az internetről beszerzett nyugtató zene szól a háttérben, valamint a fent említett okosóra rendelkezik alvási időmérésnek, így kezdek leszokni arról, hogy ágyba kerüléskor elkezdem nézegetni az időt. Ebből pedig következik az, hogy elkezdem magam stresszelni, hogy nem fogom tudni magam kipihenni, fáradtan fogok ébredni, s emiatt nem sikerül elaludni. Ez javult az elmúlt három hétben, s bízom benne további pozitív változás fog majd jönni ezen a téren, ami véleményem szerint sokat fog dobni azon, hogy mennyi energiám lesz, valamint mekkora lesz a tűrőképességem egyes dolgokkal szemben. 

Nyári utószó

Én azon emberek közé tartoztam, akik sajnos nem rendelkeztek olyan anyagi háttérrel, hogy több napos komolyabb utazást be tudtunk volna tervezni. Többnyire így úgy döntöttem, hogy csak akkor kérek szabadságot magamtól, ha valamit el kell intéznem, s alkalmazkodom majd a főnökséghez. Lényeg részemről pedig csak annyi, hogy lehetőleg ne adják ki az első fél évben, hogy utána tulajdonképpen azt érezzem sokszor, hogy meghalok, ha fel kell kelnem az ágyból.

Fix beosztásom nincs. Egyetlen egy fix dolog a munkahetemben az az, hogy két pihenőnap jár. Azonban az is úgy van elsősorban megtervezve, hogy a műszakok le legyenek fedve. Ezek többnyire nem szoktak nekem kellemetlenséget okozni, mert többnyire hétköznapra esik, melynek én különösebben örülök. Főleg azért, mert a legtöbb dolgot hétköznap tudom csak elintézni, s ebből a szempontból pedig nem kell szabadnapért könyörögnöm. Most azonban egyre nagyobb lett a fluktáció, melynek köszönhetően sajnos egyre nehezebben működőképes a normálisan kiadott pihenők. Sajnos így most futok neki a második olyan hónapomnak, amelyben összesen egy olyan alkalom van, amikor a heti két pihenőnapom egymás mellett van, s mindezek mellett pedig még megvannak a további szabadságaim is. 

Igazából csak mozgásra gondoltam, hogy majd a szabadnapjaimon ezzek próbálom majd elütni az időt, ha már sajnos komolyabb programot nem tervezhetek. Sajnos hazautazni ebben a hónapban nem tudok, s amikor pedig nincs kedvem semmihez, akkor pedig jöhetnek a sorozatok. Próbálok minél több újat bepróbálni, de sajnos egyelőre kevés az, ami ténylegesen megfog. Egyelőre bízom benne, hogy szeptemberben komolyabban is ki tudom majd pihenni magam, s kicsit enyhülni fog majd az idő, mert sajnos eléggé döglesztő meleg van, s szinte semmi csapadék. Ámbár egyik nap esett az eső. Tény és való, hogy akkor tudtam a legjobban aludni.

Miért is nem voltam öt éve strandon?

Az előző bejegyzésem ihlette eme írást, mert miközben kitértem a strandolásra eszembe jutott, hogy gyakorlatilag öt éve nem voltam strandon. Aminek egyébiránt több oka is van sajnos. Mint ahogyan több bejegyzésben is említést tettem róla megyeszékhelyről költöztem fel a fővárosba. Amikor gyermek voltam családi kiruccanás volt a strand, s általában havi egy alkalommal egyik vagy másik szülővel tettem tiszteletemet a helyi fürdőben. Akkor is megvoltak a hőségek, de kevés alkalommal fordult elő, hogy napszúrást kaptam volna, vagy leégtem volna. Most azonban eléggé megváltozott a helyzet. De nézzük őket sorjában. 

Számomra az egyik legjelentősebb dolog az értékek megtartásaamely a strandokat alapul véve elég komoly problémaforrásnak vélek. Amikor odahaza éltem, akkor gyermekként ezzel annyira nem foglalkoztam. Valahogy megvolt oldva, s semmi nem tűnt el. Sok mém kering a neten, hogy legtöbb fürdőző táskával érkezik, majd amikor pedig elmegy fürdőzni, akkor pedig az értékeit törölközővel letakarja. Én soha nem voltam ez a fajta, így amikor beléptem a munka világába, akkor tulajdonképpen úgy oldottam meg a dolgot, hogy kizárólag törölközőt, és a belépőjegy összegét vittem magammal, valamint egy kis szatyrot ivóvízzel. Ennek leginkább az értékmegőrző hiánya, majd pedig későbbi kialakításának díjfelszámolása volt. Ennek fényében pedig sok választásom nem volt. Bár tény, hogy jó megoldás volt, hiszen lopás esetén elég kicsi kár keletkezett volna, s nagyságrendileg olyan kétezer forintra tudnék saccolni. Azonban számos hibája volt, hiszen amennyiben történik valami jelentős dolog, akkor értesíteni nem tudott volna senki továbbá én sem tudtam volna senkit értesíteni. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges igazoltatásnál mekkora gubanc lehetett volna iratok nélkül hazatartani. Ámbár utóbbi dolog soha nem történt meg velem.
A másik legjelentősebb dolog részemről a pihenés lehetősége volt, amelynek lehetősége az emberi tömeg függvényében volt elrejtve. Hangulatfüggő az, hogy mennyire tudom elviselni az embereket. A véleményemet sosem titkoltam, hogy többnyire nem szeretem a családos, vagy nagycsaládos embereket, akiknek gyermeke, gyermekük érzelmi állapota annyira fontos, hogy tulajdonképpen mindent megengednek neki, s ennek köszönhetően a neveletlenség csillaga ragyog az égen. Mindezek mellett természetesen jó pár olyan ismerőssel, s meglévő vagy volt kollégával rendelkeztem, akikkel nem szívesen futottam volna össze, így aztán a strandolás nálam kizárólag pihenőnapra esett, ami csak hétköznap volt megléphető. Ennek is volt köszönhető, hogy a strand látogatása számomra idővel egyszemélyessé vált, mivel hétvégi programnak teljesen kizártnak tartottam. 

Mindenképpen fontos az egészségem számomra, így a harmadik ok inkább egészségügyi szempont. Ahogyan korábban is írtam eléggé megváltozott az időjárás, s nagyjából megszűntek az átmeneti évszakok. Elég zavaró számomra, mert nagyjából egy hét alatt lefut egy tavasz vagy ősz. Persze gyermekkoromban is voltak elég kemény nyári napok, de manapság már lassan elviselhetetlen hőségek vannak. A strand kialakítása nálunk ráadásul úgy volt, hogy kevés árnyékos hely volt, így felnőttként már többször futottam bele, hogy strand alkalmával sikerült leégnem. Ugyan nem olyan szinten, amivel orvoshoz kellett fordulnom, de az ilyen jellegű leégések többnyire bőrhámlással végződtek, amelyek általában pár nap legrosszabb esetben egy hét alatt befejeződtek. További ok sajnálatos módon az árazásban rejlik. Ugyan vannak akciós napok, hétvégék, esetleg kuponok, de a belépőt pár órányi lubickolásért elég merésznek tartom. Nyilván az infláció is megtette a maga hatását, aminek oka az áremelkedés, de azért kissé sajnálom erre a szórakozásra a pénzt. Hazalátogatás többnyire csak három esetleg négy napot ölel fel, mivel ilyenkor zsúfolt napjaim vannak a strandolás kivitelezhetetlen. Minap kezdtem el nézegetni, hogy milyen fürdőzési lehetőségek vannak, ha a fővárost veszem alapul, amely elég szép számnak bizonyult. Ellenben az árcédula már kevésbé, amely ugyan olcsóbb hétköznap, de ha a város nagyságát veszem alapul minimum pénztárcával kellene nekivágnom az útnak, s kivétel nélkül minden strandon felárat számolnak fel értékmegőrzésre. Másik megoldás a kocsivaló való kijutás, s abban tartott értékek, de anyagi szempontból ez sem megoldás, hiszen ott pedig a parkolási díj emeli meg a belépő árát. Ebből fakadóan pedig egy pár órányi strandolás minimum 5000 forintos értékhatárt jelentene. 

Kikapcsolódás szempontjából nagyon gondolkozok, hogy öt év utána ideje lenne kilátogatni valamelyik strandra. De elengedhetetlen lenne vízálló napozó olaj vagy spray beszerzése, valamint úszáshoz használt füldugó, továbbá értékmegőrző használata, amely jelentős anyagi kiadást jelentene. Ugyan nem vállalhatatlan, de bevallom komolyan gondolkozom azon, hogy ennyit megérne-e egy napi lubickolás. Természetesen van még két hónapom minimum eldönteni ezt, bár hajlok afelé, hogy ezt a fajta szórakozást elfelejtsem. 

Hőségriadó és az infláció

Én azon emberek közé tartozom, akiknek nagyon jó emlékei vannak gyermekkoromból a nyárról. Igaz, akkor is voltak nagy hőségek, aminek köszönhetően a nappalt legtöbbször a házban töltöttem, s csak délután négy vagy öt óra után engedtek ki játszani, biciklizni a többi gyerekkel. Kivétel volt persze a strand, amit egyébiránt nagyon szerettem. Ugyan többször előfordult, hogy a hőmérő higanyszála feljebb ment, mint 35°c, de azért ritkán történt nálam napleégés. Ha mégis, akkor sima bőrhámlással egy héten belül megoldódott a helyzet. Felnőttként szintén igyekeztem a nappalt a ház vagy a lakás falai közt tölteni, annak ellenére, hogy nagyon szeretek programokat szervezni. Ellenben úgy érzem, hogy a hőség egyre jobban megvisel, mint jó pár évvel ezelőtt. Bár tény, hogy ugyanezt tapasztalatom sok ismerősömnél is. Bár ennek az oka talán az lehet, hogy ahogyan lassan megszűntek az átmenő évszakok, mint a tavasz és az ősz úgy megszűnni látszik a fokozatos felmelegedés is, mert már reggel kilenckor kibírhatatlan a hőség. Arról nem is beszélve, hogy még odahaza rengeteg fa van az utcán, addig ez nem mondható el a Budapest belvárosáról, amelyben én is lakom. Így a betonövezet még jobban tud véleményem szerint dobni azon a dolgon, hogy még éjszaka sem tud lehűlni rendesen a levegő. Habár az alvást is úgy tudom megoldani, hogy beszereztem egy álló ventilátort, amit magamra állítottam lévén nem vagyok klíma párti. 

Ha őszinte akarok lenni, akkor ugyan már egy hónap eltelt a nyárból, de azért várom a kis lehűlést még akkor is, ha ez vihart vagy esőzést jelent, ami jelentősen keresztbe tesz ilyenkor a külső programjaimnak. Jó pár dolgot terveztem még az év elején szabadtéri programok terén, de sajnos sok helyre nem jutottam el. Az egyik ok a fent említett hőség. Azt gondolom nincs olyan ember, aki az elmúlt időszakban nem találkozott volna az infláció okozta drágulással anyagi helyzettől függetlenül. Így én is megpróbálok spórolni, s habár egyik megoldásom a napozó spray-k lettek volna, de több üzletet meglátogatva elég magas árcédula hatására inkább úgy döntöttem, hogy maradok itthon, s igyekszek minél kevesebb időt tölteni a napon. Ennek ellenére a munka utáni hazavezető útnak köszönhetően egyes testtájaimon észrevehető a színkülönbözet a takart területektől. Többek között a kirándulási szándékom így esett kútba, valamint az infláció okozta drágulás miatt ismételten nem jutottam el a strandra, valamint a szabadtéri programok is megritkultak a munkámból kifolyólag. Ugyanis sajnálatos módon legtöbbször délelőtt dolgozom, így konkrétan a legmelegebb időszakban végzek, s amikor már vállalható lenne a szabadba menni, akkor nagyjából komoly döntést kell hoznom azzal kapcsolatban, hogy nem foglalkozok azzal, hogy másnap dolgozni kell mennem, s akkor jövök haza amikor kedvem van, s ezáltal másnap komoly fáradtsággal küzdhetek a munkaidő alatt. A másik pedig az, amit jelenleg is csinálok, hogy figyelembe veszem az időben való lefekvést, s emiatt kevés szabadidő áll rendelkezésre, s nagyon messzire emiatt nem is tudok menni, ami jelentősen rányomja a bélyegét az emberi kapcsolataimra.

Jelen pillanatban munkaerőhiánnyal küzdünk, ráadásul többen egészségügyi okok miatt kiestek a munkából, így sajnos olyan beosztással rendelkezem, amely a szabadtéri programszervezésemre elég szépen rányomja a bélyegét a fent említettek fényében. Mindezek mellett hazalátogatást ebben a hónapban nem tervezek, lévén most az előre tervezés problematikája miatt négy alkalommal voltam otthon idén egymás után, ami jelentősen megdobta az anyagi kiadásaimat. Emiatt pedig ebben a hónapban nem tervezek hazalátogatni, s fizetős programot sem tervezek. Ennek ellenére elég keveset pihentem, így a tegnapi napot megragadtam arra, hogy elmenjek moziba este még akkor is, ha eléggé fáradt voltam, mert úgy éreztem ez a kikapcsolódás jár nekem. Erőteljesen gondolkozom azon, hogy ha partnerek megvannak, akkor bevállaljak-e további mozizást, valamint több, mint három évnyi fővárosban való tartózkodással a hátam mögött elmenjek-e valamelyik strandra. Amelynek egyik akadálya az árcédula, s a másik pedig a biztonsági része, mert tartok tőle, hogy az értéktárgyaim eltűnnének. Ámbár tény, hogy most a legnagyobb problémát a pihenés jelenti. Bár bízom benne, hogy augusztus már viselhetőbb lesz. 

 

Nyár

Annak ellenére, hogy még a negyvenéves kort nem éltem meg (és még elég távol állok tőle) sokszor elhangzik tőlem írásban, s szóban egyaránt, hogy mi volt az én időmben. Amely egyébiránt nem meglepő, hiszen alig húsz év alatt nagyon sok minden változott. S persze alapul veszem azt is, hogy felnőve én is sokat változtam. Emlékszem arra, amikor átmenetes évszakok is léteztek, mint a tavasz és az ősz. Valamint a tél valóban tél volt, s ténylegesen felölelt időszak volt vagy három hónap, addig jó, ha talán van két hétig amikor az ember megfagy, s talán hóesés is megtörténik. Természetesen, ha választani kell akkor én is a jó időre szavazok, hiszen ilyenkor sokkal több lehetőség áll fent, mint amikor az ember csak akkor lép ki a négy fal közül, ha éppen muszáj.
A fentiekkel szemben most kifejezetten annyira nem voltam kibékülve azzal, hogy jóformán alig egy hét volt az átmenetes időszak, s szinte már május közepén nyár volt. Mehetnékem megvolt, de nehezen tudtam elviselni a hetente többször változó frontokat főleg úgy, hogy közben dolgoztam is. Egyre inkább éreztem azt, hogy kihatással van rám. Bár még így is enyhének mondanám ismerőseim, s kollégáim tapasztalataival szemben, akik fejfájásról, rosszullétekről, vérnyomásingadozásról számoltak be. Addig én némi alvászavarral, fáradékonysággal esetleg ingerlékenységgel küzdöttem. Emiatt is örültem, hogy szabadságra való kiírásra kerültem. Ezt pozitív és negatív is volt számomra. Hiszen szabadságról visszamenni nem teng az emberben a munkakedv, ráadásul az időjárás és a szabadnapok pont úgy keresztezték egymást, hogy sokszor nem tudtam kimozdulni itthonról. Többeknek említettem, hogy nálam nem úgy működik a pihenés, hogy egész nap fetrengek az ágyban vagy itthon vagyok és nem csinálok semmit. Mert hiába szeretek bambulni ki a fejemből, valamint zenét hallgatni, ha egy idő után elunom magam. Talán szerencsém is volt, hogy az utolsó munkanapomon későig dolgoztam, mert minden bizonnyal műszak után azonnal nyakamba kaptam voltam a táskám, s elindultam volna haza, amely két és fél órás vonatútnak felelt volna meg. Másnap hazamentem, s ugyan több napot töltöttem otthon, de megint nem tudtam nyugton maradni. Sok volt a mozgás, s ráadásként még a biciklit is előkaptam. 

Visszatérve a fővárosba igyekeztem mindenkivel találkozni, akivel a munka vagy az időjárás miatt nem sikerült. A szabadság letelte után pedig ismét indult a munka. Mivel nem volt zökkenőmentes, így úgy döntöttem talán az lesz a legjobb, ha éppenséggel kicsit sikerül kimozdulni itthonról. A fentebb említett probléma leginkább pedig abban nyilvánult meg, hogy késő délutánig kellett várnom, hogy elindulhassak itthonról, s még így is sikerült némileg enyhén leégnem, hogy használtam sapkát valamint igyekeztem kerülni a napfényt. A Hűvösvölgy így már ki van pipálva. 

Oda kell figyelnie sokszor az embernek, amikor mesél vagy épp véleményét osztja meg másokkal, hiszen könnyen megtörténhet az, hogy más megsértődhet. Ebből fakadóan többek előtt inkább hallgattam arról, hogy sokszor frusztráló tud lenni, ha sokak életének nem része a tényleges mozgás, vagy kevésbé lehet őket rávenni arra, hogy kimozduljanak otthonról. Most ezzel szemben nagyobb szerencsém volt, mert legalább volt többször társaságom, így messzebbre nem egyedül kellett mennem. Idén estefelé kijutottam a Margitszigetre, ahol egy nagyobb séta követően tartalmas beszélgetés után sikerült hazaesnem elég későn. 

A szakma amelyben mozgok, valamint a munkakör is olyan, hogy ha a fizetést veszem alapul továbbá, hogy emberek között van az ember, akkor nem meglepő, ha nagyon gyorsan változnak a kollégák száma és összetétele. A betegség is életünk része, s ebből kiindulva jeleztem, hogy a kiesők és a távozók számát alapul véve több napos pihenőnapot fogok kihasználni arra, hogy hazautazzak, mert a szabadság kiadása illetve tényleges letöltése kérdőjeles lehet jelenleg. Annak örültem, hogy többször esett az eső, s nyitott ablaknál nagyon jót lehetett aludni, s kellő energiát tudtam összeszedni, hogy ebben a hónapban is haza tudjak látogatni. Kijelenthető, hogy a júniusi hónapom is tulajdonképpen már előre meg van tervezve. 

Szentendre

Ahogyan korábbi bejegyzéseimben is írtam a főváros leginkább a sokszínűsége és a sokfelé való kiruccanás lehetősége volt az, ami igazán vonzott. Amióta felköltöztem igyekszem ezt a dolgot minél jobban kihasználni, s ha az időjárás és a munka engedi, akkor ez általában sikerül is. Egyetlen egy probléma van, hogy akikkel kapcsolatban vagyok azoknak többsége otthonülős, vagy pedig tipikus szórakozó fajta, s így kevés olyan személy akad, akivel össze tudok hozni egy nagyobb sétálást vagy akár kirándulást. Szerencsére akadnak olyanok, akik társul szegődnek, s a városban lévő helyeket már elég jól ismerem, s nagyon könnyen eljutok oda függetlenül az utazási időtől. A bérlet persze mindig nálam van, mert felvagyok készülve arra, hogy bármikor jöhet számomra egy lehetőség, hogy kimozdulhassak itthonról vagy pedig egyszerűen csak kedvem támad elmenni sétálni. Még a covid időszak alatt egyik ismerősöm úgy döntött kocsival lemegyünk Szentendrére, s a Dunakorzón teszünk egy sétát. Azóta gondolkodtam az ismétlésen, de mivel az illetővel megszakadt a kapcsolat, így úgy gondoltam tökéletes kiránduló hely lehetne. Ehhez pedig nem kell más, mint némi helyismeret, valamint az odavaló lejutás zökkenőmentessége. Én azon embere közé tartozom, akik tudnak és akarnak is olvasni, s a leírtakat tudják is értelmezni. Így aztán csak arra a kieső 15 km-es szakaszra kellett vonaljegyet vásárolni, s a telefonon lévő térképek elegendőek voltak, hogy lejussak a Dunakorzóra. 

Annak nagyon örültem, hogy az állomástól nagyjából negyed órányi sétára volt a Dunakorzó. Egyrészről emiatt könnyebb túravonalat kijelölni, másfelől pedig elég jól éreztem magam, hogy ennyire könnyen sikerült lejutnom. Mivel hétköznapra kaptam a két szabadnapomat, így annak mindenképpen örültem, hogy most elég kevesen voltak. Ebből fakadóan pedig kedvemre tesztelhettem a lassan egy hónapja megvásárolt Huawei P50 Pro-t, melynek kameraképességeiben továbbra sem csalódtam, s a vásárlást sem bántam meg. Mindenképpen meg akartam találni azt az utcát, amelyben az esernyők vannak feltéve, s ez is viszonylag elég közel volt. 

Ezek után szépen sétáltam egyet, de mivel a napom nem úgy alakult a délelőtti órákban így az utam az egyik közeli boltba vezetett. Mivel nem akartam korán hazaérni, s szerettem volna még kóvályogni egyet úgy voltam vele elindulok egyenesen abból baj nem lehet. Ebből fakadóan találtam rá a Japán kertre, amely ugyan kicsi, s ha nem fotózunk tíz perc alatt vagy még kevesebb időn belül végig lehet menni. Engem ez nem zavart, mert elég megnyugtató hangulatot árasztott, s emellett pedig szépen karban van tartva. Mindezek mellett pedig az élővilágot is lencsevégre sikerült kapnom. 

Már meg van, hogy melyik ismerősömet fogom “megkörnyékezni” ezzel a kiruccanással. Az viszont biztos, hogy ha végül megsem jön össze biztosan le fogok utazni még egyszer, s teszek egy még nagyobb sétát. 

A negyedik hullám?

Kérdés továbbra is adott, hogy vajon lesz-e negyedik hullám, és ha igen, akkor mit is fog magával hozni majd. Azért bízom benne, hogy némi szabadság azért marad, mert nem tudnék a négy fal közt meglenni. Mindenesetre ma szellős idő ellenére kihasználtam a szabadnapomat, és ellátogattam a rég nem látott római strand melletti sétányra. Egy jó nagyot sétáltam, és egészem Budakalászig elmentem. Sajnáltam, hogy nem volt jobb az idő, továbbá holnap dolgozni kell mennem. 

Az állatkert

Az előző helyzetjelentés kategóriában született bejegyzésemben épp azt taglaltam, hogy ez is egy olyan év lesz, amelyben nagyon sok mindent történt már eddig is velem. Az kevésbé tetszett, hogy az évet ismét a járvánnyal nyitottuk meg, tehát ott folytatódott a dolog, ahol abba is maradt. Bevallom én már nagyon kezdtem unni, s leginkább azért, mert elegem volt már a folyamatos maszkból, valamint különböző helyeken való konfliktusokból. Persze érthető mindkét oldal ebből a szempontból, de azért egy idő után azért mégis fárasztó. Ugyan én nem voltam maradéktalanul oda az újabb költözésért, de a lakbér és a lakás állapota végül meg győzött, hogy belemenjek. Habár utólag nem bántam meg, de azért be kell vallanom, hogy a nyaramat szépen eltolta. Egyrészről nem sikerült döntésre jutni a költözés időpontjával kapcsolatban, amelynek eredménye az lett, hogy az utolsó pillanatban derült ki, így tulajdonképpen felemelő érzés volt munka után hazajönni és pakolni. Persze szerencsésnek mondhatom magam, hogy a háztömbön belül volt a költözés, így csak a teherliftet kellett használni.
Ennek ellenére azért két nap alatt lezajlott, de utána még legalább két hétbe teltek a “finomhangolások” a lakáson, mire tényleg kialakult az otthon érzet. Ennek egyik mellékhatása az volt, hogy nem nagyon mozdultam ki otthonról, vagy ha igen, akkor elég keveset. Így aztán kialakult ismét, hogy a munka után maximum vásárolni mentem el, illetve tervezgettem a programokat, amelyeknek jelentős része végül nem valósult meg. Mindezek mellett persze az álláskeresést is aktívabbá tettem, s találtam is mást, s képes voltam a szabadnapjaimat feláldozni a betanulásra, de végül bukás lett a vége, mert rájöttem, hogy eléggé ki szeretnének használni. A jelenlegi helyemen pedig jól jött az emberhiány, mert végül pozitívan jöttem ki az egészből, s nem kellett lesütött szemmel felmondást visszamondani, hanem tulajdonképpen elbeszélgettek velem, én pedig “meggondoltam” magam, így aztán mindenki örült ennek a dolognak. Természetesen magával hozta azt a dolgot, hogy akármi is történik, azért most egy kis időre nagyon takarékra kell magam tennem, így bízom benne, hogy semmilyen jobb lehetőség nem jön szembe velem, mert elég kellemetlen lenne ismét felmondani rövid időn belül. Bár a lényeg számomra az volt, hogy kicsit békén hagyjanak, ami egyelőre sikerült.

A költözés nem kis kiadással járt, s elég ha csak a kaukció összegét veszem alapul. Mindezek mellett persze fontos még megemlíteni, hogy azért magával ragadott a hév, így aztán én is elkezdtem a helyi boltokba járni. S hiába három számjegyű árcédulát viselő dekorációs termékeket vásároltam, ha ezekből egy tucatot sikerült vásárolnom, így lett egy nem kis kiadásom. Pedig úgy álltam a dologhoz, hogy úgy is majd csavarogni fogok, és nem nagyon fogom itthon tölteni az időmet, így nagyon berendezkedni nem akarok. Végül pont máshogyan történt, így az időm java részét itthon töltöttem. Ehhez hozzájárult, hogy sokszor iszonyatosan meleg volt, ami miatt nem sok kedvem volt kimozdulni, vagy épp vihar tombolt. Mindezek mellett persze a munka is leszívta az erőmet, így sokszor tényleg csak arra volt erőm, hogy valamit épp nézzek.
Természetesen azért ez is magával hozta, hogy nem kellett egy hónap ahhoz, hogy tulajdonképpen besokalljak az itthon üléstől, így aztán úgy vártam a fizetést, mint a megváltást. Ugyan terveztem kirándulni, és sok mindent, de sokszor erőm nem volt hozzá, vagy pedig időm. Így ugyan csak egy szabadnap állt rendelkezésre, de a múlt héten úgy döntöttem, hogy tiszteletemet teszem az fővárosi állatkertben. 

Azért nem fogok hazudni, hogy kicsit frusztrálva éreztem magam, hogy akik rendelkeztek oltással, azoknak már korábban is sok helyre elmehettek. Én is szerettem volna kikapcsolódni rendesen, de egy idő után éreztem, hogy a szabad levegőn való sétálás egy idő után már eléggé unalmas tud lenni. Mindezek mellett nagyon szerettem volna elmenni más helyekre is, így végül úgy döntöttem, hogy ha egyedül is kell mennem, de elmegyek, mert nagyon szeretnék a négy fal közül kitörni egy kicsit. Bevallom most nem élveztem annyira, mint a korábbi alkalmakat, ami szerintem nem meglepő, hiszen nagyon sok hely le volt zárva. Mindezek mellett pedig a gondozatlanság benyomását keltette nagyon sok állat kifutója, és pár állat sem nézett ki túlságosan egészségesnek. Még korábban majdnem fél napot eltöltöttem az állatkertben, addig most csak három órát sikerült. Egyrészről nagyon meleg volt, de ennek ellenére viszont sokan voltak. Továbbá nagyon sok minden le volt zárva, s a pandémia alatt véleményem szerint megfelelő anyagi ráfordítással nagyon sok mindent helyre lehetett volna hozni, vagy épp befejezni. Sajnos ez nem sikerült, így nekem ez kissé csalódásnak hatott. Azonban tény, hogy még itt a hónap végi egy hetes szabadságom, amely alatt mindenképpen szeretnék hazalátogatni, és meglátogatni a régen látott ismerősöket. Azért bízom benne, hogy nem betegednek le még többen, s kilépő kolléga sem lesz, mert nem nagyon örülnék, ha nem tudnék egy huzamosabbat pihenni. 

Szeptember végére

Ismételten el telt egy hónap, amely sajnos ismét nem a tervek szerint alakult.
A tavalyi nyaram szinte teljesen megvalósult idén is. Azaz a rosszul kalkulált szabadságkiosztásnak köszönhetően a pihenőnapjaim kivételével tulajdonképpen nem voltam huzamosabb ideig itthon. Ami azért kicsit megviselt, hiszen a nyár ismét tikkasztó hőséget hozott, s a munkahelyemen sem volt annyira elviselhető, habár ment a klíma, de az csak nagyjából pár fokkal hűsítette a benti levegőt. Ennek köszönhetően úgy vártam a szeptembert, s azzal eljövő egy hetes szabadságomat, mint a megváltást. De ahogyan lenni szokott, hiába terveztem előre. 

Ha már nem jött össze a mostani fővárosi kiruccanás, így elkezdtem mindenkit felkeresni, hogy ki az, aki ráérne ebben az időben. Természetesen most is sikerült programot találnom magamnak, s alig vártam, hogy végre elkezdődjön a kiruccanásom. Ugyebár tartja a mondás, hogy ember tervez, Isten végez, amely ebben a szituációban is tökéletesen érvényesült. Pontosan négy hónapnyi megfeszített munkatempó után örömmel értem haza, s már tervezgettem is, hogy másnap mit fogok csinálni. Úgy döntöttem, hogy az első nap mindenképpen itthon fogom tölteni, s sehová nem akarok menni. Ez meg is valósult, s annak már kevésbé örültem, hogy estefelé kezdődő torokkaparásom másnap reggel teljes megfázásban öltött szerepet, így a szabadságomat tulajdonképpen betegen töltöttem le.
A hétvége előtt persze összejött egy kisebb program, azonban ahhoz sem volt igazán kedvem, s csak azért vállaltam be, mert a hét elejit lemondtam úgy, hogy szinte az utolsó pillanatban kapott el a takonykór, s ugyan nem tehettem róla, de mégis égett a pofámon a bőr. Ahogyan néztük a szabadságom utolsó három napjára erős lehűlést és esőt írtak, így múlt hét pénteki napján végül sort kerítettünk egy kirándulásra. Bár lehetett volna jobb is, de igazából részben munkaútjára kísértem el ismerősömet, így aztán kissé korlátoltak voltak a lehetőségek. 

Természetesen minden átmenet nélkül egyik napról a másikra legalább 13°c hőmérsékletcsökkenés következett be, amelynek örültem az őrült kánikula után, ellenben nehezebbé tette a gyógyulásomat. Így aztán úgy mentem vissza dolgozni, hogy közben épp a megfázás végét jártam. A hideg időnek köszönhetően persze a héten is kitartott a köhögésem, így aztán jelenleg is kúrálom magam.
Persze komolyabb probléma nem volt, hiszen egy valaminek örülhetek, hogy legalább maradt még egy hetem, amelyet remélem megfelelően tudok majd eltölteni.

Júliusi “hullámok”

Minden egyes év elején elhatározom azt, hogy az az év más lesz. Máshogyan fogok hozzáállni a dolgokhoz, és megpróbálok jó pár dolgon változtatni. Aztán úgy telik el az év, hogy ismételten rá kell eszmélnem, hogy minimálisan sikerült korrigálnom a dolgokat az előző évhez képest. Tavaly gyönyörűen belefutottam abba, hogy a nyaram simán elment a munkára a rosszul kiosztott és kivett szabadságoknak köszönhetően. Megfogadtam, hogy idén ez máshogyan lesz, és természetesen megint nem jött össze, ugyanis az eddig nyár munkával telt, és bizony munkával is fog telni, hiszen a következő szabadságom szeptember közepén lesz legközelebb. Ami koránt sincs közel, ha alapul veszem, hogy legalább 6 hét van még addig. De ahogyan lenni szokott nem úgy mentek a dolgok, ahogyan szerettem volna.

Amikor tisztázódott, hogy hogyan fogok nekifutni a nyárnak megfogadtam, hogy igyekezni fogok azzal, hogy minél jobb formában maradjak, és mindenre jusson időm. Igyekeztem minél többet kimozdulni, és persze sportolni is, ami jelen helyzetben csak a biciklim gumikereke koptatásában valósult meg nagyjából három hónapig. Azt gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy sajnos milyen állapotban van a munkapiac ebben az országban, így valóban jó munkát kifogni, amellyel az ember kényelmesen fent tudja tartani magát sajnos nem könnyű, sőt. Még ennek ellenére is azt gondolom, hogy sokakhoz hasonlóan igencsak befoghatom a számat, de minden napra jutott valami, ami gondoskodott arról, hogy ne legyen jó napom. Egyrészről vagy nagyon döglesztő meleg volt, vagy pedig zivatarok, viharok, így eljutni a munkahelyre, s onnan vissza úgy, hogy közben az ember nem stresszmentes környezetbe kerül bizony nem könnyű. Ennek is volt köszönhető többek között, hogy szinte semmihez sem volt kedvem, így a munkaidőn túli tevékenységem kimerült az órákba nyúló zenehallgatásban, valamint sétálásban. Aztán amikor eldurrant az agyam, akkor bizony jött a szikra: munkahely váltás. 

Az ilyen természetesen nem megy zökkenőmentesen, s az első állásinterjúra is úgy mentem el, hogy tulajdonképpen megbántam az egészet, hogy belevágtam. Azonban a jó körülmények, és a viszonylag korrekt dolgozók arra késztettek, hogy ha nem is vállalom be az egészet, akkor próbáljak meg egy kis kiutat találni ebből az egészből, kecske-káposzta megoldást alkalmazva. Így egyelőre úgy néz ki, hogy sikerült a jelenlegi mellett találnom egy másodállást úgy, hogy az egyik munkáltató nem szeretné, hogy elmenjek, és a másik pedig szeretné, ha teljesen az övé lennék. Így kialakult egy olyan szituáció jelenleg, hogy elképzelhető, hogy ha jelentősen nem is járnék jól ezzel a helyzettel anyagilag mégis sikerül a napi stresszből lefaragnom úgy, hogy közben lefoglalom magam, több pénzt is keresek, s az időm sem arra megy el, hogy lenyugodjak.
Természetesen nem arról szólna a dolog, hogy látástól vakulásig munka lenne, de azért bízom benne, hogy a kettőt össze tudom hozni. Nyilván szükségem lesz némileg változtatni a hozzáállásomon, valamint az étkezésemet is átszabni, hogy minél több vitamint vigyek a szervezetembe, aminek köszönhetően bírjam a terhelést, még ha a másodlagos munka fizikai és mentális szempontból sem megterhelő. Azonban tény, hogy jelentősen fog csökkenni a szabadidőm, így aztán nem fogom tudni, hogy hogyan is fogok eljutni a strandra, ahol még ebben az évben nem voltam. 

…és elkezdődött az ősz!

Mai napon alig vártam, hogy végre legyen a munkaidőnek, lévén tegnap nem nagyon sikerült kialudnom magam. Bár mondjuk ez annak is volt betudható, hogy nem is feküdtem le időben, hiszen nem úgy alakítottam az esti terveimet, hogy abba beleférjen majd egy olyan koránkelés, amelynél nem kell imádkoznom, hogy ki tudjak kelni az ágyból az álmosságtól.
Ahogyan haladtam előre a már megszokott útvonalamon hazafelé a szemem egyre inkább az ünneplőben haza pattyogó, illetve kerekező diákokra összpontosult. Jómagam emlékszem, hogy mindig arról volt szó, hogy ősszel kezdődik az iskola mindig, azaz az első tanítási nap a szeptember 1. Persze gyerekként is tudtam, hogy nem egy nap alatt változnak az évszakok. így aztán a szeptemberi kezdés mindig arról szólt, hogy ünneplőben, majd pedig tanítást megkezdően utcai ruhában izzadtunk a tanteremben. Bár tény, hogy a mai nap azért jót röhögtem, ha azt veszem alapul, hogy annál nagyobb szívás nem lehet egy diáknak, ha az iskolakezdés pont péntekre esik.

Ahogyan fentebb is említettem az évszakok nem egyik napról a másikra változnak, hanem szépen lassan, folyamatosan. Mivel szeptember közepéig mindenképpen bízok a szép nyári időben, így aztán megléptem azt, hogy szeptember közepén szépen össze “gereblyézve” plusz pihenőnapokat műszakcserével majdnem két hétre elmenjek szabadságra. Lévén nyáron nem sikerült, hiszen május közepén, végén gyors kaptam 1-1 hetet, mert ugyebár a többség több gyermekes, legalább 40 éves dolgozó, akik majdnem harminc napnyi szabadsággal rendelkeznek, s ebből természetesen legalább 20-at nyáron akarnak kivenni. Ebből fakadóan pedig én előretervezett program híján gyönyörűen kiestem. Így aztán a nyarat szépen végigdolgozhattam.
Természetesen igyekeztem mindent összehangolni, de sajnos nem igazán jött össze. Leginkább a meleg volt az, ami leszívott, s iszonyatos volt majdnem negyven fokokban járni dolgozni úgy, hogy a munkaruha nem épp légáteresztő mivoltából műszak végére a hátamon folyt a víz. Mindezek mellett persze próbáltam magam az épp betervezett Vészhelyzettel szórakoztatni, de sajnos az lett a vége, hogy július elején megrekedtem, hiszen legtöbbször nem tartózkodtam itthon, vagy pedig korábbi filmeket néztem újra, zenét hallgattam, vagy épp a megfogadott napi testmozgási igényemet teljesítettem séta, vagy bicajozás keretén belül.

Az elmúlt két hétben volt elég sok minden,amit csináltam. Legutoljára például a hétvégi zártkertbe kerekeztem ki, melynek okán legalább 35 km-t teljesítettem, majd pedig őrült fényképezésbe kezdtem, hogy megörökítsem az ottani növényeket, illetve a körtefáról lehullott termésben táplálkozó rovarokat, ezáltal tovább növelve az eddig elkészített fényképek számát, valamint tesztelve a telefonomat.

Mindezek mellett igyekeztem hódolni a pihenésemnek is, hiszen kellett erő a munkához is, hiszen vállaltam be extra műszakokat, amit a már akkor megbántam, amikor az igen szó elhagyta a számat, és természetesen voltak olyanok is, akikkel cserélni is kellett.  A strandra el akartam még jutni, de sajnos nem jött össze sem az idő, sem pedig az időjárás, ámbár remélem, hogy az elkövetkezendő három hétben még lesz olyannyira jó idő, hogy megtudjak mártózni a habokban.
Ugyan nem sok időt töltöttem itthon, de meglepetésként ért, hogy a nemrégiben meghosszabbított hűségidő a szolgáltatónkkal módosult, hiszen mindenféle hűségpontokról esett szó lévén, hogy mindhárom szolgáltatás meg van rendelve. Persze nálam már ebből kettő ki is esett, hiszen az internet az egyetlen, amire igényt tartok, s használok. Aztán persze volt némi meglepetés, amikor a beharangozott 250 mbit helyett csak 100 mbit lett végül az 50 mbit-től, amit jeleztem is itthon. Ugyan elvileg csak 350 forinttal növekszik a számlánk, de azért megjegyeztem, hogy egy ügyintézőnek illene tudnia, hogy mely csomagok érhetőek el egy adott kerületben.

Nem mintha eddig sem lett volna gyors, de azért némileg sikerült pofára esnem, hogy nem azt kaptuk, amire módosítva lett. Egyelőre zajlik az élet, s már számolom a napokat, amennyi napom hátra van a szabadságig. Szerencsére egyik ismerősöm felajánlott alvási lehetőséget a lakásában, így aztán a szabadságom felét nem itthon, hanem a fővárosban fogom tölteni. Mindezek mellett pedig van tervben mozi, strand, és némi “bandázás” azokkal, akikkel nem tudok találkozót összehozni munkanapokon.

Didergős nyárutó

Lassan már egy hónapja annak, hogy ebben a kategóriában született tőlem bejegyzés. Ennek legnagyobb oka talán az, hogy egyszerűen nem nagyon tudtam visszatérni önmagamhoz, hogy kipihenve tudjak bármi értelmeset is írni. A szinte két hetes szabadságom utáni időszak igencsak megviselt. Első körben azért, mert ugyebár még nem töltöttem be a harmadik x-et, s ennek köszönhetően kevés éves szabadságom van. A több, mint tíz napos szabadságom pedig úgy jött össze, hogy bizony volt benne szabadság, pihenőnap egyaránt. Ráadásul mindig van egy valaki, akinek valahogy sohasem jó az aktuális beosztás, s így cserélnem kellett vele. Ennek köszönhetően miután visszatértem azzal kellett szembe néznem, hogy három hétre van összesen öt (!!!) pihenőnapom, melyből négy természetesen a vasárnapot jelentette. Így múlt héten jött el az a pillanat, amikor végre két napot egyben itthon lehettem. Ennek viszont nagyon örültem, s végre kicsit fellélegeztem, hogy nem arról szólt a délelőttöm, hogy azt kellett várnom, hogy a mosógépből mikor tudom kivenni a ruhát, hogy megszáradjon.

Próbáltam minél többet pihenni, de ugyebár ez nem mindig jött össze. Főleg, amikor több műszakról van szó, akkor sokszor megesik, hogy az ember nem tudja magát kialudni. Ilyenkor elég nyűgös tud lenni. Nálam is előfordult, s persze ilyenkor alig vártam, hogy itthon legyek, s befeküdjek a puha ágyba. Ennek volt többek közt köszönhető, hogy nagyjából sehová nem mentem. Kivéve egy helyet: a strandot.
Tudni illik, hogy a helyi strand elég sok kedvezményt hirdetett, így végül a hozzánk is bedobásra kerülő újságban is volt egy kupon, melynek köszönhetően majdnem 50%-al olcsóbb volt a belépő. Mivel elég jó idő volt, ezért úgy döntöttem, hogy szeptember 1. nálam nem a tanévkezdés első napja lesz, hanem az év utolsó strandolása, hiszen elnézve a beosztásomat, s az időjárás előrejelzést nem hiszem, hogy lett volna rá esélyem még egyszer. Ami be is jött. Legjobban arra voltam kíváncsi, hogy vajon mennyien is lesznek, hiszen amit legjobban utálok az a tömeg. Amit meg is tapasztaltam már mindkét alkalommal, mikor kimentem. Az idő jónak tűnt, s meg is lepett, hogy mennyire kevesen voltunk. Ennek örültem, hiszen kedvemre lubickolhattam, illetve végre magam is megtapasztalhattam, hogy tökéletesen megtanultam az úszáshoz szükséges mozdulatokat. Egyetlen egy dolgot kell még tökélyre fejlesztenem: a tempózást. Egyetlen egy negatívum volt, hogy a magas hőmérséklet ellenére fújt a szél, s ennek köszönhetően volt némi vacogás. De ennek ellenére jól éreztem magam, s még leégni sem sikerült.

Sajnálatos módon az időjárás eléggé megváltozott, s bizony olyan hűvös volt, hogy kénytelen volt egy bizonyos időre a kerékpáromat nyugdíjazni, s gyalog útnak indulni a munkahelyre. Mindezek mellett pedig rengeteg eső esett, melynek köszönhetően nem egyszer sikerült elázni, ami nem az esernyő hiányának, hanem inkább a rossz út miatt történt. Hiszen borzasztó, hogy egyes utcák errefelé olyan szinten kátyúsak, hogy nem tud az ember normálisan közlekedni ilyenkor.
Természetesen azért olykor felsütött a nap, amelynek én nagyon örültem még akkor is, ha nem tudtam elmenni sehová, hiszen másnap munkanap volt. De ennek ellenére volt egy gyönyörű hétköznap, amikor a fél utca előkapott valamit, hogy megörökítse az égboltot:

IMG_20150906_191332 IMG_20150906_191339 IMG_20150906_191441

Nagyon ilyet sem láttam még, s örültem, hogy itthon voltam, így lehetőségem volt megörökíteni. Habár csak az udvarból sikerült, hiszen nem tartott sokáig. Gondolkodtam, hogy majd az utca végén lévő gátra felmegyek, ahol van egy szép szántóföld, de sajnos mire odaértem, addigra már rég eltűnt… Kár.

A hideg idő arra kényszerített, hogy a négy fal közt legyek. Mondjuk tény, hogy a munka után, illetve előtt nem is nagyon volt kedvem sehová se menni. Azok az egy pihenőnapok meg olyanok voltak, mint ha nem is lettek volna. Ezeken meg egyébként sem akartam senkivel se találkozni. Számomra bőven elég, ha napi szinten hallgatom egy-két kolléga idióta marhaságait, s ilyenkor örülök, ha csend van körülöttem. Ennek köszönhetően pedig aztán a virtuális szórakozás volt a középpontban nálam. Ismét. Első körben végre megérkezett az Alien Anthology, melybe ma kezdtem bele. Szállítási költséggel együtt nem érte el az 5 ezer forintot, így azt gondolom nagyon jó vétel volt. Persze az alacsony ár nagyon vonzó volt, így jelen pillanatban három film van úton, mely elvileg jövő hét péntekig meg kellene, hogy érkezzen. Ha jól számolom, akkor minden bizonnyal szerdára már itt is lesz.
Nagy hiányosságomat pótoltam végre a Tomb Raider: The Last Revelation-nal, illetve a Tomb Raider: The Times-szal. A sorozatból egyik sem volt a kedvencem, de ha már nekiálltam a klasszikus részeknek, akkor már nem volt megállás, hogy ezeket is magaménak tudjam. Bár tény, hogy annak idején is eléggé fogtam a fejemet, most is sokszor éreztem úgy, hogy elég volt. De kitartó voltam, így a vállalhatatlan nehézségi szint ellenére mindkettőnek a végére értem. Ennek kapcsán pedig örültem, hogy végre neki kezdhettem az ötödik résznek. De mivel azért itthonról is ki kell mozdulni, így jelentősen át kell szerveznem, hogy mikor mit csinálok, hogy jusson idő mindenre. Így játékok terén csak ez lesz most terítéken.

Többször kaptam már az arcomba, hogy nem vagyok “ünnepi ember”. Ez alatt azt lehet érteni, hogy én csak akkor szeretek ünnepelni, hogy ha ténylegesen egy olyan dologról van szó, ami jó kedvre derít. Az, hogy felkelek, s születésnap, vagy névnap van, esetleg szilveszter vagy egyéb ünnep nekem az nem ad okot az ünneplésre. De mivel mostanság kissé megéheztem a tortákra, így belementem, hogy legyen némi ünneplés, s magamat meg megleptem a fenti filmekkel. Így végül a hétre kivettem három pihenőnapot, s ezeknek a megtekintésével fogom tölteni az időt elsősorban.
Ahogyan pedig néztem sajnálatos módon már megkezdődött az ősz, s bízom benne, hogy elég sokáig lesz még a hőmérséklet 20°c felett, mert dideregni csak akkor szeretek, amikor hó van. Mert az legalább látványban nekem tetszik.

Vásárolj okosan netről, avagy hogyan NE rontsd el a nyarad!

Ha lehet ilyet mondani, akkor talán kijelenthető, hogy az idei lesz az egyik legnehezebb, s legrosszabb nyár az életemben, ami leginkább anyagilag fog majd megérződni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan nagyon sok mindent terveztem az idei nyárra, de az biztos, hogy azok, amelyekre gondoltam megvalósításban nem fog működni. Nagyon nem. És ezek azok, amelyekhez bizony bele kell nyúlni a zsebbe.
Amit nagyon szerettem volna, hogy minél több időt töltsek a szabadban. Egyértelműen befolyásolta volna a munka is, hisz nem mindegy, hogy hánytól hányig dolgozok, illetve másnap kell-e menni, s még arról sem szabad megfeledkezni, hogy az sem elhanyagolható tényező, hogy mennyi napot is vagyok itthon egyben. Amit mindenképp szerettem volna, hogy havonta többször elmenni a strandra, hisz már az előző bejegyzéseimben is leírtam, hogy mennyire imádom a vizet, s abban lubickolni. Ahogyan megvolt 2012 és 2013 nyarán egyaránt idén sem kihagyható dolog lett volna felutazni Budapestre, s meglátogatni a fővárosi állatkertet. Egyrészről részemről anyagilag nem olyan nagy érvágás, s ugyan egy napért nem kis összeget kell kicsengetni, de eddig még egyszer sem bántam meg, hogy felutaztam. Az már májusban eldőlt, hogy itt költözés lesz. Egyelőre nem volt biztos időpont, most úgy látszik, hogy július 1.-én megváltozik véglegesen a lakcím. Nyilván az új helyet rendben kellett pofozni, így abba is kellett pénzt ölni, s ebből fakadóan azért jelentősen csúsztak a programjaim is. Hősiesen viseltem ezt, hiszen nem csak hogy muszáj volt, hanem a jobb komfortérzet is jelen lenne, vagyis pontosabb lesz a következő lakhelyen. Akadt egy-két olyan kiadás, amelynél azt láttam, hogy ha valóban meglépem, akkor jó pár programomról le kell mondanom, de végül úgy alakult, hogy ezek a terhek végül nem valósultak meg, s másfajta járható utat találtunk. Abban a hitben éltem, hogy most kicsit nyugodtabb időszak következik, s ez tartott múlt hét keddig. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy jövő hónapban egy mozit megengedhetek magamnak, de egyébiránt semmilyen olyan programon nem vehetek majd részt, amelynek van anyagi vonzata. Azaz maradnak a séták, bicajozások, itthon ülés. És miért? Twitteremen már kilőttem múlt héten, hogy a lent látható Xperia SP nem túl boldog tulajdonosa lettem. És ezt úgy, hogy év elején újítottam be az új telefonomat, amely Xperia L volt.

Lassan tényleg az lesz rám igaz, hogy úgy váltogatom a mobiltelefonjaimat, mint az alsónadrágomat. És mindezt úgy, hogy megpróbálok minél jobb döntést hozni főleg annak fényében, hogy én vigyázok az ilyen fajta, s viszonylag drága készülékekre. A középiskolás időszakomban volt egy elég jó SonyEriccson zenemobilom, ami néptelefonná lőtte ki magát, s én is nagyon szerettem. Nem mondom, hogy tényleg élvezet volt használni. Amikor viszont a fülhallgató része meghalt, akkor az új pótlása minimum öt számjegyű összeg volt. Ezért is történt meg, hogy amikor az iskolát befejeztem azonnal vettem egy másikat. Jó ötletnek tűnt, de sajnos zsákutca volt, mert tényleg egy műszaki selejt volt minőségileg. Már attól égnek állt a hajam, hogy egyszer mertem letenni az asztalra, s olyan durva karc lett a kijelzőjén, hogy majdnem újra kellett éleszteni, mert olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem ott helyben szívinfarktust kapok.
Így nem volt kérdés, hogy le kell cserélni. Amikor elkezdtem dolgozni a jelenlegi munkahelyemen rögtön gondolkoztam a további készüléken. Az már akkor elvárás volt, hogy a kijelzője jó legyen, s tényleg ne úgy járjak, hogy ha hozzá merek érni, akkor össze-vissza karcolódik, még képernyőfólia használata közben is. Végül így vettem meg a csodálatos Sony Ericsson W8-at. Ez a készülék tényleg élt a kezeim között egy évet, amikor is végül továbbadtam a családban, hisz a szoftvertámogatottsága lejárt, s a fényképező részével nem voltam teljesen elégedett, ugyanis utóbbi nekem döntő tényező. Mivel drága mobiltelefont nem akartam, de próbálkoztam a középkategóriában maradni, így végül lettem egy Xperia U boldog tulajdonosa. Ezzel maradéktalanul megvoltam elégedve, s örültem, hogy nem kell fényképezőgépet magammal cipelnem, ha akarok pár képet lőni.Persze hamar rájöttem, hogy a képek csak a képnézegetőben olyan csodásak, hisz ha egy képszerkesztő programmal megnyitom teljes méretben akkor látszik, hogy 5 megapixel bizony elég kevés. Mindezek mellett kicsit idegesítettek a térerő problémák a munkahelyemen, s hiába mondták többen is, hogy nekik is megvan ez a jelenség, valahogy nem nyugtattak meg teljesen. Mivel a családban ismét igény volt egy telefonra, ezért ez ismét továbbadásra került, s így került hozzám januárban a fent említett készülék az Xperia L.

A készülékkel megvoltam elégedve teljesen, habár már itt is látszódott, hogy 8 megapixel sem fogja megváltani a világot, főleg éjszakai használatkor. De én ezzel nem törődtem, s boldogan használtam, habár akkor is, amikor kiderült, hogy nem annyiba fog kerülni, mint amennyiért kidobta jó pár weboldal. Ugyanis az online webshopoknak van egy olyan trükkjük, hogy a nem magyar nyelvű készülékeket hirdetik meg olcsóbban, s ezek kerülnek listázásra mindenhol. Az ember rákap az olcsó ár miatt, majd a rendelésnél kiderül, hogy vagy nem magyar, vagy pedig csak maga a készülék töltővel, vagy anélkül. Aki pedig akar rendelni, az megteszi így is, úgy is. Mivel a “megbízható bolt” plecsni ott volt, s Sony termékről volt szó (na itt jön nekem a nagy termék b*ziság), megrendeltem. A délutánra beígért futár megjelent reggel 7-kor úgy, hogy nem csöngetett, nem telefonált, s a szülők rángattak ki az ágyból. Még az sem zavart, hogy nem volt semmilyen papír hozzá, de úgy voltam vele, hogy Sony termék. Nem lesz belőle baj.
Körülbelül majd egy hónappal ezelőttig minden rendben volt, amikor is egy pixel hibát véltem felfedezni a kameragombhoz közel. Akkor már megszólalt bennem valami, de garancia papír nélkül inkább nem törődtem vele, hisz elhanyagolható dolog volt, ha azt nézzük.  Egészen múlt hét keddig, amikor reggel felkeltem megnézni mennyi az idő. Minden rendben volt a készülékkel, majd amikor két órával később felkeltem, megnéztem mennyi az idő ismét már olyan volt a kijelző, mint ha be lenne ázva. Mindez úgy, hogy víz nem érte a készüléket. Természetes, hogy kiakadtam rajta, hisz előzőleg az itthon használt fejhallgatóm, majd utána a fül hallgatóm ment tönkre, s ezeket viszont pótolnom kellett, hisz mindennapi használati cikkek nálam. S mivel nem terveztem semmiféle nagy értékű terméket venni, illetve nem akartam nagy összeget költeni, így ott nem spóroltam a minőség kárára. Természetesen azonnal felhívtam a szervizt, mely közölte velem, hogy kitöltött garancia papír nélkül nem tudja javítani a készüléket.

Természetesen jó pár helyi GSM boltba betértem, hogy most mit tudok csinálni, de mindegyik elmondása alapján nem kis összeget kellett volna otthagynom, feltéve ha javítható a telefon. Arról nem is beszélve, hogy már a bevizsgálás is pénzembe került volna. Telefonra szükségem lett volna mindenképp, így gondolkodóba estem. Mivel a bankszámlámhoz tartozik hitelkeret, melynek havi pár száz forint fix összege van, így úgy döntöttem vásárolok egy új készüléket. Hisz, ha felhasználom a hitelkeretem egy részét akkor van új telefon, de ugrik minden anyagiakhoz kötött szórakozásom a nyáron. Amennyiben nem használok fel belőle semmit, hanem gyűjtögetem a pénzem, akkor is ugrik minden anyagiakhoz kötött szórakozásom, ellenben nincs telefonom.
Hitelt nem szerettem volna felvenni, s akár egy vagy két évig fizetni, viszont a hitelkeretemnek köszönhetően számításaim szerint két hónap alatt lerendezhettem volna. Így utóbbira esett a választásom. Mivel butább készüléket nem akartam, ugyanolyat szintén, melynek szoftveres támogatottsága eléggé meredek, ezért végül a következő lépcsőfok volt a döntés, mely az Xperia SP lett, melyre két éves garanciát kaptam, illetve mellé az első évben törésbiztosítást. Persze égetett belülről a düh, így azonnal a közkedvelt árukereső portálon leírtam a véleményem, mely ugye moderációs sorba került. Itt még nem ért véget a történet, ugyanis szokásomhoz híven frissíteni akartam a meglévő készüléket. Ami nem sikerült, ugyanis frissítés közben megszakadt a folyamat, s onnantól kezdve egyik frissítő programmal sem tudtam előröl kezdeni az egészet. Az egyik nem ismerte fel, a másik meg nem listázta ki az én modellemet. Ekkor már fájt a fejem, szédültem az idegességtől, de azért elmentem még bevásárolni, hisz muszáj volt. Közben meg azon járt az agyam, hogy mit is ronthattam el, illetve hogyan is hozhatnám helyre. Ugyanis a  telefon nem volt hajlandó újraindulni. Szerencsére valamennyire azért konyítok idegen nyelven, így jó pár külföldi oldal átnézése után ráleltem a probléma forrására: a jelenlegi operációs rendszerem, a Windows 8.1 nem teljesen kompatibilis a frissítő szoftverrel. Ekkor kénytelen voltam visszatenni a Windows 7-et, ahol szerencsére megtudtam oldani mindent, s a telefon frissítése sikeresen megtörtént.

Mire kezdtem volna beletörődni, hogy van egy rossz telefonom fenn a szekrény tetején kaptam egy hívást a webshoptól, miszerint olvasták a hozzászólásomat. Meglepődtem, főleg amikor közölték, hogy akarnak segíteni. Azért kicsit értetlenkedtem, hogy ha a rendszerükben utána tudnak nézni a tőlük rendelt készülék adatainak, s tudják szervizeltetni, akkor ezt miért nem ajánlották fel két nappal előtte. Nem törődtem vele, mert úgy voltam, hogy a megjavított készüléket el tudom adni, akkor csak a júliusom lesz vészes, de az augusztusban már mehetek csavarogni, vagy amerre akarok menni. Megbeszéltek szerint futárt vártam másnap, aki nem jött. Persze a szervizen kívül senkit nem tudtam elérni, aki azt mondta utána néz a dolgoknak. Mivel hétvégén nincs ügyintézés, így küldtem egy e-mailt, amire kaptam választ. Vicc az egészben, hogy a következő munkanapon megjelent a futár, akit egyébként vissza kellett hívni, mert ugyan ide jött, de se nem csengetett, se nem hívott. Szerencsére sikerült utolérni, így visszafordult. Jelen pillanatban pedig ott van a szervizben a készülékem, egyelőre nem tudom mi lesz a sorsa. Gondoltam leírom melyik boltról van szó, de végül meggondoltam magam, azt hiszem elegendő, ha ott van azon a bizonyos weboldalon a véleményem.
Persze nem ment minden simán, ugyanis vasárnap a Windows 7 szépen összeomlott, majd pedig nem is volt hajlandó elindulni. Végül fel mérgeltem magam, így visszakerült a Windows 8.1. Több napon ment rá mire mindkettőre visszavarázsoltam a programokat, s nem is voltam túl vidám tőle. Az viszont más kérdés, hogy tegnap már jelzett a frissítő program, hogy a jelenlegi telefonomra megérkezett az új szoftver. Szerencsére egy kedves fórumtárs segített, így a Windows 8.1-en is tudtam frissíteni az Xperia SP-t, amellyel meg vagyok elégedve, s nem is tervezem lecserélni egy ideig. Az új szoftverrel pedig száguld, mint egy megvadult bika.

A szabadságomat az egész telefonmizéra szépen vitte, de azért maradt némi szabadidőm is. Ebben az új lakást újítottuk, s mindent próbáltunk elrendezni, hogy kész legyen, költözhető legyen két hét múlva. Jelenleg úgy néz ki, hogy minden a tervezettek szerint fog menni. A jelenlegi kábelszolgáltatónál is jártam, ahol mindent egyeztettem, s költözés előtt 2-3 nappal kötöm majd meg a szerződést. Itthon mindent egyeztettünk, miszerint nekem TV nem kell, mert egyébként sem nézem. A TV-t pedig filmnézésre, sorozatnézésre, s játékra használnom. Így némi költséget sikerül megtakarítani. Így feltehetően július közepére legkésőbb már online tudok lenni számítógépről is, nem csak telefonról. Persze netfüggőség nincsen nálam, hisz van jó pár játék, melyből sikerült másodjára is kipörgetnem az Uncharted-ot, illetve jó pár film megtekintése még rám vár, de azt majd az új helyen.