…még, ha beledöglök is!!!

Körülbelül ezzel a mondatzáróval tettem ígéretet magamnak tavaly nyáron, s a novemberi fizetés tájékán a munkáltatóm által közölt hír – miszerint a cég igényt tart rám próbaidő után – is csak megerősített abban, hogy bizony, ha jó idő kijön akkor kicsit átalakítom a jelenlegi élethelyzetemet az eddigiekhez képest.
Ugyanis eddig a szabadidőmet, s annak eltöltése leginkább anyagi korlátok miatt volt kissé szürke és állandó, s ezen kívántam már régóta változtatni, illetve akarok jelen helyzeten változtatni.  Alapul véve csak az elmúlt öt évet a tavaly előtti és a tavalyi nyaram volt igazán kritikán aluli. Az idein mindenképp változtatni szeretnék, így már tavaly év végén illetve év elején elkezdtem tervezgetni, de igazából csak úgy egy hónappal ezelőtt tisztult le, hogy anyagi szempontból mire szánok és mire is lesz elég. Két éve enyhíteném strandolási éhségemet kevés sikerrel, azonban idén már meg is tettem a szükséges intézkedéseket. Hisz a hónap eleje óta szinte már lassan kánikulához hasonló időjárás volt, így azonnal gondoskodtunk a fürdőruha utánpótlásról. Egyik vasárnapra volt tervezve a strandolás, hisz pont akkor volt szabadnapom is. És persze ahogy lenni szokott akkor ért ide egy remek hidegfront, s bizony a strandolásból végül nem lett semmi. Ennek ellenére próbáltam pozitívan állni a dolgokhoz, így végül itthon töltöttem el a szabadidőmet, s a merevlemezem darálásra váró sorozatoknak ültem neki. Örültem, hogy hamarosan ismét szabadnapoknak nézhetek elébe, azonban mire eljutottam odáig, hogy végre idén első alkalommal tiszteletemet tehessem a helyi strandon ismét beköszöntött a borús idő. Remek. A hónap második felében sincs rá sok esély, hisz egyrészről már megvannak a programjaim, másrészről pedig dolgos hétköznapoknak nézek elébe, továbbá pedig anyagiakat is inkább másra fordítottam, fordítom. Így marad minden júniusra sajnálatos módon.

Ellenben a nyárra már céltudatosabban készülök, így a tervezett pesti kirándulást júliusra szúrtam be. Ugyanis a munka törvénykönyvének változtatásai miatt augusztustól ismét meg fog csappanni a havi fizetésem, de a júliusi még érintetlen marad. Így mindenképp akkor szeretnék menni, amikor több érkezik a számlámra, mint egy hónappal később.
Tavalyi nyarak az esetek többségében mindig a sorozatok darálásáról szóltak. Az év közbeni lemaradások pótlása, illetve az uborkaszezon alatt bepróbált szériákkal való megismerkedése volt általában a nyári program. Iskolás koromban rengeteg időm volt sorozatokra, így nem volt olyan, amit elkezdtem, de nem fejeztem volna be. Nos, mióta dolgozom a szabadidőm igencsak karcsú, így végül rászoktam arra, hogy azokat a sorozatokat abbahagyjam, amelyeket szinte csak megszokásból nézek. Szerencsére a májusi beosztásom eléggé jóra sikeredett, így fel tudtam magam hozni sorozatok terén. Ami hátra van még az a Supernatural és a Nikita teljes évada. Tavalyihoz mérten ez a két széria elég elenyésző mennyiség. Nyári sorozatok közül is csak három van terítéken ezek közül kettő csak húsz perces. Így az uborkaszezonra nagyon sorozat nem is fog jutni. A sorozatok helyett pedig elsősorban strand, kirándulás van betervezve. Persze anyagi forrásaim nekem is véglegesek, így persze valami itthoni tevékenységet is be kell iktatni. Rengeteg – már látott – filmet begyűjtöttem HD minőségben, s a nyári uborkaszezon épp jó lesz rajta, hogy egy hűs nyári estén bármelyiket újranézzem.  De persze bízom abban, hogy minden úgy alakul majd, ahogy elterveztem.

Véget ért az Upfronts, s ezeket nézzük jövőre!

Tavalyihoz hasonlóan idén is megvolt a szokásos TV-s Upfronts. Voltak meglepetések, de voltak várható dolgok. Idén nagyon sok sorozattól búcsút vettem, hisz már nincs annyi szabadidőm, mint korábban, hogy azokat a szériákat nyomon tudjam követni, melyek már nem kötnek le annyira. Persze már kijelöltem melyek azok, amelyeket mindenképp be szeretnék majd próbálni ősszel. Persze minden bizonnyal akad olyan, amit majd elkerül a figyelmem, s aztán majd a pozitív visszajelzésnek köszönhetően én is teszek vele majd egy próbát. De ne szaladjunk ennyire előre. Upfronts. És igen, idén is az NBC nyitott:

Tavalyihoz hasonlóan idén se volt a legerősebb az NBC tévés évada. Összesen két sorozatot követtem nyomon tőlük. Az egyik a The Office, mellyel majd jövőre is találkozunk, illetve a Chuck, ami idén az ötödik évaddal véget is ért.
Jövőre kicsit acélosabb lesz a felhozatal. Egyrészről a The Office továbbra is nézős maradt, másfelől pedig sok újonc sorozat az, ami igazán érdekel. Első körben itt van a Do No Harm, amely egy több személyiséggel rendelkező idegorvosról fog szólni. Másik a Revolution, melynek alapkoncepciója szerint egy nap megszűnik az elektromosság a földön, s ez káosz helyzethez vezet. Majd pedig hosszú évek után elég civilizálatlan körülmények között élő emberek sorsát követhetjük nyomon. Továbbá még itt van a The New Normal is, amit alapesetben nem próbálnak be, de Ryan Murphy nevével fémjelzett sorozatot bűn nem bepróbálni legalább a bevezető epizód erejéig.

Folytatódik: 30 Rock, Betty White’s Off Their Rockers, Community, Dateline NBC, Football Night in America, Fashion Star, Grimm, Law & Order: Special Victims Unit, The Office, Parenthood, Parks and Recreation, Smash, Sunday Night Football, The Apprentice, Up All Night, Whitney, The Biggest Loser

Kasza: Are You There Chelsea?, Awake, Bent, Best Friends Forever, Free Agents, Harry’s Law, The Playboy Club, Prime Suspect, Fear Factor, The Marriage Ref, Minute to Win It, The Sing-Off, Who Do You Think You Are?, Who’s Still Standing, It’s Worth What?, Escape Routes, The Firm

Befejeződött: Chuck

Újoncok: Chicago Fire, Do No Harm, Hannibal, Infamous (eddig: Notorious), Revolution + 1600 Penn, Animal Practice, Go On, Guys with Kids, Next Caller, Save Me, The New Normal

És íme a FOX, melyet szokás szidni minden évben. A legnézettebb, legtökösebb csatorna, amit persze én is sokszor a fészkes fenébe küldök. Idén vegyes érzelmekkel követtem végig a bejelentéseket. Idén a New Girl-ért nagyon nagy pacsi a csatornának, de a Fringe utolsó évados berendelése felett a mai napig csak pislogok. Persze lehet örülni, hogy ismét van egy sorozat, amit normális módon fejeznek be, de azért valahol az ember zsebében a bicska nyílik, hisz mindenkinek van olyan FOX sorozata biztosan, ami sokkal jobb nézettség ellenére is “sírba szállt”. Ami igazán érdekel a fentebb említett New Girl és a Raising Hope. Jövőre kicsit felrázva jön a Glee negyedik etapja, s remélem felpezsdülést hoz az idei poshadt évad után. Ami érdekel az a The Mindy – project egyedül.

Folytatódik: American Dad, American Idol, Bob’s Burgers, Bones, The Cleveland Show, Family Guy, Fringe, Glee, Kitchen Nightmares, Raising Hope, The Simpsons, New Girl, Touch, The X Factor US, Hell’s Kitchen, Mobbed, Cops

Kasza: Alcatraz, Allen Gregory, Breaking In, House, The Finder, I Hate My Teenage Daughter, Terra Nova, Napoleon Dynamite 

Befejeződött: House

Újoncok: The Mob Doctor, The Following, The Mindy Project, The Goodwin Games

Idén nálam az abc volt a favorit csatorna, hisz tőlük sok sorozatot néztem. Először is örök hála a Once Upon a Timeért és egy bazi nagy beintés a The River kaszájáért. Félelem nem volt bennem, de jó, hogy a Modern Family is visszatér a következő évadban. Egy korszak viszont idén lezárult, hisz a nyolcadik évaddal leköszönt a képernyőről a Desperate Housewives.
Az újoncokat alapul véve a 666 Park Avenue és talán a Zero Hour, ami felkeltette az érdeklődésem.

Folytatódik: America’s Funniest Home Videos, The Bachelor, Body of Proof, Dancing with the Stars, Happy Endings, Shark Tank, Castle, Grey’s Anatomy, The Middle, Modern Family, Private Practice, Don’t Trust The B—- in Apartment 23, Last Man Standing, Once Upon a Time, Revenge, Scandal, Suburgatory, Wife Swap, Extreme Makeover: Weight Loss Edition

Kasza:  Extreme Makeover: Home Edition, Charlie’s Angels, GCB, Man Up, Missing, The River, Work It, Pan Am, You Deserve It, Million Dollar Mind Game

Befejeződött: Desperate Housewives

Újoncok: Last Resort, Red Widow, Mistresses, 666 Park Avenue, Nashville, Zero Hour , How To Live With Your Parents For The Rest Of Your Life, The Neighbors, Malibu Country

 

…a CBS. Na ez az, ami igazán érdekes. Ugyanis idén sokadik alkalommal letettem a How I Met Your Mother pótlásáról, s továbbá a The Big Bang Theory is kapott tőlem akkora kaszát, hogy a fal adta a másikat. Ráadásul az újoncok közül egyetlen egy sincs, ami igazán érdekelne….

Újoncok: Elementary, Golden Boy, Vegas, Made in Jersey + Partners, Friend Me

Folytatódik: The Amazing Race, The Big Bang Theory, Blue Bloods, Criminal Minds, CSI, CSI: NY, The Good Wife, Hawaii Five-0, How I Met Your Mother, The Mentalist, Mike & Molly, NCIS, NCIS: Los Angeles, Survivor, Two and a Half Men, Undercover Boss, 2 Broke Girls, Person of Interest, 48 Hours Mystery

Kasza: CSI: Miami, NYC-22, A Gifted Man, How To Be A Gentleman, Unforgettable, Rob

És utolsónak maradt a legkisebb. Két sorozatot követek nyomon tőlük a Supernatural-t és a Nikita-t, de mindegyik darálása vár a merevlemezemen.És ugyanez a helyzet az újoncokkal, mint fentebb: nem várok egyet sem.

Folytatódik: Hart of Dixie, Gossip Girl, 90210, Nikita, The Vampire Diaries, Supernatural, America’s Next Top Model

Kasza: Ringer, The Secret Circle, One Tree Hill, Re-Modeled, H8R

Újoncok: Arrow, Cult, Emily Owens M.D., The Carrie Diaries, Beauty and The Beast

Jönnek a finálék!!

Egy sorozatrajongónak mézédesnek számít az április és a május. Feltéve, ha a sorozatokat az amerikai premierrel egy időben nézi. Mivel tavaly nyár folyamatosan van munkám, így a sorozatokkal sikerült lemaradnom ismét. Természetesen most tudatosabban pótolom őket, mint tavaly nyáron, ugyanis köszönhetően annak, hogy egy nagyobb merevlemez került a gépembe, így az aktuális epizód – természetesen kizárólag HD-ben – azonnal begyűjtésre kerül, hogy majd később megtekinthessem.
Szerencsére az általam nézett sorozatnak már kikerült az aktuális évadának a finálédátuma. Java részük május elején búcsúzik el. De most nézzük a listát:

  • Raising Hope volt idén az első teljes, 22 epizódból álló évaddal rendelkező sorozat, amely finálézott, s ezzel is megindítva a sort. Viszont örömhír, hogy a széria visszatér egy harmadik évadra ősszel;
  • Jelen pillanatban is pótolom a The Office-szal elszenvedett epizódkimaradásokat. A sorozat május 10-én köszön le. Következő évadról egyelőre nincs hír, de nézettség alapján nem kell aggódnom, hogy esetleg nem folytatódik majd jövőre;
  • Május 8-án az évad egyik legvidámabb és legnagyobb meglepetését okozó New Girl búcsúzik majd. És ami még jó hír, hogy a zsákban van a következő évad;
  • Viszonylag hamar már május 9-én elköszön az aktuális évadával a Modern Family. Egyelőre semmi hír a következő évadról, de mivel az anyacsatorna legsikeresebb sorozatáról beszélünk, így elég érdekes lenne, ha nem kerülne berendelésre a következő évad;
  • Május 10-én a The Big Bang Theory lesz soron. Hasonlóan több CBS sorozathoz az ő sorsáért sem kell aggódnom, hisz két évvel ezelőtt két évadot rendelt belőle a csatorna. De mivel továbbra is saját rekordjait dönti meg nézettség terén, így azt gondolom, hogy jó sokáig élvezhetjük majd még a sorozat epizódjait;
  • Május 11-én búcsúzik a Supernatural és a Fringe. Egyelőre mindkét sorozat jövője kétséges, de leginkább az utóbbinak. Jelen pillanatban eme két sorozatot szeretném minél hamarabb pótolni, ugyanis horrorisztikus lemaradásban vagyok velük;
  • Egy korszak ér véget május 13-án. Ugyanis ekkor nyolc évad után véget ér a Desperate Housewives. De emellett finálézik a másik legjobb országos újonc a Once Upon A Time is;
  • Az igazi érdekesség Május 18-án lesz, ugyanis ekkor zárja a második évadát a Nikita, melynek aktuális évadában egyetlen egy epizódot sem láttam, ellenben jó pár nézettségi statisztikát láttam, amelyből kiderül, hogy igencsak rezeg a sorozat alatt a léc;
  • Május 22-én pedig a Glee fejezi be a sort a nézettségileg és rajongói visszajelzések alapján leggyengébb évadával.

Nézzük, hogy állunk sorozatfronton!

Iskolás koromban nem volt különösebb probléma a sorozatokkal. Ha valamire épp nem jutott idő aznap, akkor legkésőbb a hétvégéig, vagy hétvégén bepótoltam. De jelenleg a munkahely, család, magánélet együttesének köszönhetően ez a helyzet ma már jelentősen megváltozott, s az erre a tevékenységre áldozható idő jelentősen lecsökkent. De lassan kezdődik a sorozat és évad finálék, s ha már körülöttem mindenki kilőtt egy listát sorozataival kapcsolatban, s hogy hogyan áll velük, hát én sem maradhatok ki.

Annak idején több szabadidőm volt, így több sorozatot követtem nyomon. Ha valamelyik felé elvesztettem az érdeklődésemet még akkor is tovább néztem addig, amíg véget nem ért. Azonban, ha az ember szabadideje jelentősen lecsökken, akkor viszont kénytelen az ilyen szériáktól elbúcsúzni. Hisz újranézni nincs ideje a régi kedvenceket, de időt pazarolni olyan szériára, ami iránt a rajongás megkopott időpocsékolás. Ebből fakadóan nálam az angol Being Human három, míg az amerikai változat egy évad után vérzett el nálam. De természetesen mindkét szériából megnéztem az új epizódjait mielőtt lekerültek a terítékről. Minden bizonnyal a Chuck is erre a sorsra jutott volna, ha idén nem ér véget a sorozat. De nem rúg többet labdába nálam a Dexter sem.
Alváshoz számomra elengedhetetlen, hogy menjen a tévé. Persze fontos, hogy valami átlagos műsor menjen, így az esetek többségében általában a comedy central az, amit elalváshoz szoktam “használni”. Így többször előfordult, hogy a How I Met Your Mother korábbi évadaiba futottam bele, s néha egy-egy epizódot megnéztem. A sorozatot már rég abbahagytam, de a régi részeknek köszönhetően újra elővettem. Az egész talán három epizódig tartott, így a sorozat második esélyei s elúszott. Feltehetően az utolsó részt majd megnézem.

Rajongásom és feltétlen szeretetem tovább él a Desperate Housewives, Modern Family, és a Raising Hope irányt annyira, hogy jóformán mindegyikből naprakész vagyok. Persze van itt egy idei újonc, a New Girl is, amiről szégyen szemre semmiféle írás nem született a blog keretein belül.  De mivel lassan nyakunkon a finálék zöme, így feltehetően az évadról egészében lesz majd valami firkálmány. De ugye nem szabad elfelejteni, hogy a The River, The Walking Dead, és a Terra Nova már finálézott, bár utóbbiról kiderült, hogy következő évad nem lesz, előbbiről meg nézettséget ismerve várható, hogy nem készülnek újabb epizódok.
Kicsit zűrösebb a helyzet a The Big Bang Theory és a The Office háza táján. Míg az előbbiből hét, addig az utóbbiból kilenc epizóddal vagyok lemaradva. Bár tény, hogy emellett idén a Supernatural aktuális szezonjából kemény négy epizódot sikerült megnézni, de a Fringe-ből  is csak kettő volt, amit megtekintettem. A tavaly indult Nikita kint veszélyben van, de lehet nálam is, mert az aktuális évadból egyetlen egy epizódot sem sikerült megnézni. Minden bizonnyal ebben a bekezdésben említett sorozatok epizódjait majd pótolom évad végén. Lévén tavaly is nehézséget okozott utólag begyűjteni az epizódokat főleg HD minőségben, így előrelátóbb voltam (ami mondjuk könnyű egy másfél terrás vinyóval a gépben), s ennek fényében az új epizódokat szinte azonnal begyűjtöttem egy ideiglenes mappába, ahol már csak a megtekintésre várnak.

Idei újoncokat nézve bepróbálásra került az Alcatraz, Touch, Once Upon A Time is, bár egyik sem lett nézős. Habár az utóbbiról elég jó vélemények születtek az utóbbi időben, s eléggé meggyőztek, hogy folytatásba is belekukkantsak. Habár az Alcatraz olyan szinten volt botrányos, hogy a bevezető epizódot sem tudtam végig nézni. De hasonló helyzet volt az Awake-kel is, amit egyébként rendkívül vártam.

Nikita: 1.évad

Kevés ember az, aki még ne hallotta volna azt a nevet, hogy Nikita. Az persze más kérdés, hogy az alkotások (egészen pontosan az eredeti film után egy amerikai változat és egy négy évaddal büszkélkedő kanadai sorozat készült) közül vajon melyik is került megtekintésre.
Az egyik legjobban várt újonc nálam egyik a Nikita volt. Csajos sorozat lévén azonnal felkaptam a tavalyi Upfronts kapcsán a fejemet, hisz leginkább a sorozatról nekem régi kedvencem az Alias ugrott be, mely műfajában bizony nekem nagy kedvencem lett, s ez bizony nagy szó ahhoz képest, hogy én túlzottan nem rajongok az akcióért, mint műfajért. Úgy tűnik korábbi öt évadot megért kedvenc után itt a következő, hisz a Nikita részemről átlagon felül teljesített!

Tovább

Véget ért az Upfronts…

Tavalyhoz hasonlóan idén is megrendezésre került az amerikai tévés upfronst, ahol szépen a kinti csatornák szépen bejelentik őszi programtervüket. Természetesen sorozatrajongóknak ez a nap rendkívül fontos, hisz ezen a napon tudhatjuk meg melyek azok a szériák, amelyek folytatást kapnak, illetve melyek azok, amelyek többnyire gyenge nézettség miatt végül nem folytatódik.

Az NBC tévés évada idén nem volt túl erős nálam, hisz szinte egyetlen egy sorozatát sem néztem. Frissen berendelt sorozatai közül a The Cape-nek és a The Event-nek adtam egy-egy esélyt, de mindkettő elvérzett szinte az első epizód után nálam. Ugyanez igaz a nézőkre is, akik szépen elkezdtek lemaradni hétről-hétre való nyomon követésről, így mindkét szériáért végül eljött a kaszás. Sorozatai közül egyedül a Chuck-ot követtem, habár az új évadot sajnos még nem láttam, de hamarosan pótlásra kerül. Viszont jövőre búcsúzik a széria.
Az NBC újoncai közül a Grimm keltette fel elsősorban a figyelmemet. Tündérmesék és nyomozás? Mindenképp be kell próbálni. Ugyanakkor itt van az Awake. Párhuzamos világok? Naná!

Újoncok: Are You There Vodka? It’s Me Chelsea, Awake, Bent, Free Agents, Grimm, Prime Suspect, Smash, The Firm, The Playboy Club, Up All Night, Whitney, Best Friedns Forever

Nem folyatódik: The Cape, Chase, The Event, Law & Order: Los Angeles, Outsourced, Perferct Couples, America’s Next Great Restaurant, School Pride, Friday Night Lights, Undercovers, Outlaw, The Paul Rieser Show,  The Apprentice

Folytatódik: 30 Rock, The Biggest Loser, The Celebrity Apprentice, Chuck, Community, Harry’s Law, Law & Order: SVU, Parenthood, Parks and Recreation, The Office, The Sing-Off, The Voice, Saturday Night Live, Who Do You Think You Are?, Sunday Night Football

A FOX többnyire a legjobb sorozatokat szállítja nekünk. Merészségnek ugyan vannak hátulütői, hisz ugyanilyen merészséggel kaszálja el a nézettségileg nem túl jól teljesítő sorozatait. Ami elsősorban fontos, hogy az általam nézett összes sorozat, azaz a Glee, Fringe, Raising Hope megkapta a következő évadát, továbbá a már tavaly bejelentett Terra Nova sajnos csúszik őszre.

Újoncok: Terra Nova, New Girl, I Hate My Teenage Daughter, The X-Factor, Allen Gregory, Alcatraz, The Finder (Bones-spinoff!), Napoleon Dynamite

Kasza: The Chicago Code, The Good Guys, Human Target, Lie To Me, Lone Star, Million Dollar Money Drop, Running Wilde, Traffic Light

Folytatódik: American Dad, American Idol, Bob’s Burgers, Bones, The Cleveland Show, Family Guy, Fringe, Glee, House, Kitchen Nightmares, Raising Hope, The Simpsons, Mobbed

 

Idén rengeteg szériát néztem az ABC-től, és persze korábban is. Az ember fejlődik, s idővel megtanulja, hogy az idejével egy bizonyos idő után nem ő rendelkezik, továbbá nem fecsérelheti el minden sorozatra, amely igazából nem tetszik, vagy már nem annyira tetszik. Ebből kiindulva jó pár általam nézett szériát kukáztam, mint a Private Practice, Cougar Town, valamint jó pár epizód után a No Ordinary Family. Azok a szériák közül, amelyekhez hű maradtam, s tetszett is sajnos csak a Modern Family kapott folytatást, míg a V idén véget is ért. Újoncok közül kizárólag a Charlie’s Angels érdekel komolyabban.

Újoncok: Apartment 23, Charlie’s Angels, Good Christian Belles, Last Man Standing, Man Up, Missing, Once Upon a Time, Pan Am, Revenge, The River, Scandal, Suburgatory, Work It.

Kasza: Better with You, Brothers & Sisters, Detroit 1-8-7, Mr. Sunshine, My Generation, No Ordinary Family, Off The Map, Skating With The Stars, Supernanny, V, The Whole Truth

Folytatódik: America’s Funniest Home Videos, The Bachelor,Body of Proof, Dancing with the Stars, Desperate Housewives, Extreme Makeover: Home Edition, Happy Endings, Secret Millionaire, Shark Tank, Castle, Cougar Town, Grey’s Anatomy, The Middle, Modern Family, Private Practice

Amerika talán legkisebb országos adója a The CW is bejelentette szokásos menetrendjét. Azok közül, amiket nyomon követek a Supernatural és a Nikita kapott egy újabb évadot, míg a Life Unexpected évad közben kihullott csak úgy, mint én a nézők közül. Újoncok közül semmi nem érdekel, viszont ideje lenne a Smallville-t befejezni, ha már véget ért odakint…

Újoncok: Ringer, Hard of Dixie, Secret Circle + The Frame, Re-Modeled, H8R

Véget ért: Smallville

Kasza: Hellcats, Life Unexpected

Nikita – Pilot (1×01)

Az idei sorozatszezon egyik legjobban várt újonca volt számomra a Nikita. Amelynek ugye van egy 1990-es filmes alapja (amit ugyan láttam, de nem emlékszem rá), melyből született is egy öt évados sorozat is, amit én nem láttam.

Tehát csajos akciósorozatról van szó, melyre már alapból fel is kaptam a fejemet, hisz szeretem ezt a műfajt feltéve, ha normális módon van találva, s nem valami “zs” kategóriás híg széklet. A sorozat nyitánya is remek számokat hozott a csatorna szintjén, noha kicsit furcsállom, hogy pont egy ilyen sorozatot rendelt be a The CW, mely tulajdonképpen a nőket jelöli meg célcsoportként. Lényeg, hogy szeptember elején már láthattuk is a bemutatkozó epizódot, melyből mindenki eldönti, hogy kíván-e a sorozattal maradni. Részemről óriási pozitív csalódás volt, s magasan felülmúlta az elvárásaimat.

Tovább

Upfronts: Ezt nézzük jövőre!

Véget ért a május 16 és 20 között megrendezésre kerülő TV-s Upfronts, melynél az öt legnagyobb amerikai csatorna jelentette be a következő évre műsorrendjét. Ezek közül kiemelkedő fontossággal bír a sorozatok jövője, hisz itt jelentik be, mely sorozatok térnek vissza, vagy érnek véget (azaz kapnak kaszát), illetve mely új sorozatokat rendeltek be a TV társaságok.
Jó magam is a netről szerzem be a mindennapi “betevőmet”, hisz nem várok a hazai bemutatásra. Az idei már fontosabb Upfronts volt, habár csak egy-két szériáért aggódtam. Nos, sorrendben lássuk hogyan is alakul a jövő év.

Talán az idei év egyik legtöbb sorozatát rendelte be az NBC. Hisz a The Jay Leno Show lelövésével nagyon sok hely szabadult fel.
Az újoncok közül tutira bepróbálós a The Cape, ami gyakorlatilag a Heroes utódjának számít. Ugyan felemás évaddal búcsúzott, de azért elnéztem volna még a Heroes-t, ami bizony megkapta a kaszát, sajnos. Egyelőre pletykálnak bizonyos két órás filmet, mint lezárás. Jó volna, ha megvalósulni. S ami még fontos, hogy folytatódik 13 epizóddal a Chuck is. Hurrá!

Új sorozatok: The Cape, Chase, The Event, Friends With Benefits, Harry’s Law, Law & Order: Los Angeles, Love Bites, Next, Outlaw, Outsourced, Perfect Couples, Undercovers, School Pride
Kasza: Heroes, Mercy, Trauma, Law & Order
Folytatódik: 30 Rock, The Celebrity Apprentice, The Biggest Loser, Chuck, Community, Friday Night Lights, Law & Order: SVU, The Marriage Ref,  Minute To Win It, The Office, Parenthood, Parks and Recreation, Saturday Night Live, Vasárnap esti foci, Who Do You Think You Are


Az egyik csatorna, amit szidok a Terminator: The Sarah Connor Chronicles kaszájáért, de magasztalok az idei Glee-ért, ami nálam lazán az év legjobb sorozata lett (persze jelentős szünetet vezettek be, hogy ******).
Visszatérők közül ott a Glee és a Fringe, habár utóbbit időhiány miatt passzoltam még év elején. Ami viszont igazán megfogott az a Raising Hope, ami sitcom mivoltából adódóan megbukik majd a csatornán. És persze nem elhanyagolható, hogy Steven Spielberg keze alatt érkezik majd a dinoszauruszos-időutazós Terra Nova, amit látatlanba rendelt be a csatorna, s 2011 tavaszán mutatják be. Nos, az utóbbi részemről iszonyatosan várományos.
Ami viszont igazán érdekes, hogy a többször elkaszált Til & Death is örök nyugalomra tér. A rengeteg képernyőről való lekerülés miatt a negyedik évad jelenleg a negyvenedik epizódjánál tart!

Újoncok: Bob’s Burgers, Raising Hope, Lonestar, Ride-along, Running Wilde, Mixed Signals, Terra Nova
Kasza: 24, Brothers, Dollhouse, Out Little Genius, Past Life, Sit Down Shut Up, Sons of Tucson, Til Death, The Wanda Sykes Show
Folytatódik: American Dad, American Idol, Bones, The Cleveland Show, Family Guy, Fringe, Glee, Hell’s Kitchen, House, Human Target, Kitchen Nightmares, Lie To Me, The Simpsons.


Talán a legtöbb szériát épp ettől az anyacsatornától szerzem be. Idén véget ér a Lost, viszont cserébe folytatódik a V, ami sajnálatos módon midseason-re csúszott, ami feltehetően 2011-es visszatérést jelent. Kár. Szintén időhiány miatt került parkolópályára a Cougar Town, ami még évközben megkapta a második évados megrendelést. Mivel nem vagyok hithű rajongója egyik szériának sem, ezért tavalyhoz hasonlóan idén is gyors egymás után teszem magamévá a Grey’s Anatomy-t, s a Private Practice-t, aminek csak az első részét néztem meg év elején. És persze jön a Desperate Housewives újabb évadja is.
Kaszált sorozatok közül egyedül a Better Off Ted érint, de az meg annyira nem jó, hogy sírjak miatta. A berendelt sorozatok közül pedig egyik se érdekel.

Újoncok: Detroit 1-8-7, Better Together, Body of Proof, My Generation, Happy Endings, Mr. Sunshine, No Ordinary Family, Off The Map, The Whole Truth, Secret Millionaire
Kasza: Better Off Ted, The Deep End, Eastwick, FlashForward, The Forgotten, Hank, Happy Town,  Romantically Challenged, Scrubs, Ugly Betty
Véget ér: Lost
Folytatódik: America’s Funniest Home Videos, Brothers & Sisters, Castle, Cougar Town, Dancing With The Stars, Desperate Housewives, Extreme Makeover: Home Edition, Grey’s Anatomy, The Bachelor, The Middle, Modern Family, Private Practice, Supernanny, V (2009)


Az idei év egyik legnagyobb meglepetéséről gondoskodott a CBS csatorna, amely iszonyú sok sorozatot elkaszált, s mellé sokat be is rendelt, majd pedig olyan szinten rendezte át a programstruktúráját, hogy öröm volt nézni. Egyértelmű, hogy a cél a nézettségi versenyben való előrébb jutás, esetleg első helyre való feltornázás. Igazából csak két sorozatot nézek tőlük, s mindkettő rendelkezik egy új évados berendeléssel. Az egyik a The Big Bang Theory a másik pedig a How I Met Your Mother. A berendelt sorozatok közül pedig egy se érdekel.

Újoncok: Hawaii Five-O, Defenders, Blue Bloods, Mike & Molly, $#*! My Dad Says, Cím nélküli Criminal Minds-spinoff
Kasza: Accidentally on Purpose, Cold Case, Gary Unmarried, Live For The Moment, Miami Medical, Ghost Whisperer, The New Adventures of Old Christine, Numb3rs, Three Rivers
Folytatódik: 60 Minutes, The Amazing Race, The Big Bang Theory, Criminal Minds, CSI, CSI: Miami, CSI: NY, The Good Wife, How I Met Your Mother, Medium, The Mentalist, NCIS, NCIS: Los Angeles, Rules of Engagement, Survivor, Two and a Half Men, Undercover Boss


És akkor utolsónak maradt amerikai legkisebb kereskedelmi televíziója a The CW. Tőlük három sorozatot nézek, s örvendetes hír, hogy mindhárom megkapta a következő évadát. Supernatural már év közben megkapta a hatodik évados berendelést, majd követte a The Vampire Diaries (ami jelenleg hétvégére van beütemezve), valamint a Life Unexpected gyenge nézettség ellenére visszatér 13 epizód erejéig. Újoncok közül pedig igazán ígéretesnek a Nikita ígérkezik.

Újoncok: Nikita, Hellcats
Kasza: The Beautiful Life: TBL, Blonde Charity Mafia, Melrose Place
Folytatódik: 90210, America’s Next Top Model, Gossip Girl, Life Unexpected, One Tree Hill, Smallville, Supernatural, The Vampire Diaries