Nyár

Annak ellenére, hogy még a negyvenéves kort nem éltem meg (és még elég távol állok tőle) sokszor elhangzik tőlem írásban, s szóban egyaránt, hogy mi volt az én időmben. Amely egyébiránt nem meglepő, hiszen alig húsz év alatt nagyon sok minden változott. S persze alapul veszem azt is, hogy felnőve én is sokat változtam. Emlékszem arra, amikor átmenetes évszakok is léteztek, mint a tavasz és az ősz. Valamint a tél valóban tél volt, s ténylegesen felölelt időszak volt vagy három hónap, addig jó, ha talán van két hétig amikor az ember megfagy, s talán hóesés is megtörténik. Természetesen, ha választani kell akkor én is a jó időre szavazok, hiszen ilyenkor sokkal több lehetőség áll fent, mint amikor az ember csak akkor lép ki a négy fal közül, ha éppen muszáj.
A fentiekkel szemben most kifejezetten annyira nem voltam kibékülve azzal, hogy jóformán alig egy hét volt az átmenetes időszak, s szinte már május közepén nyár volt. Mehetnékem megvolt, de nehezen tudtam elviselni a hetente többször változó frontokat főleg úgy, hogy közben dolgoztam is. Egyre inkább éreztem azt, hogy kihatással van rám. Bár még így is enyhének mondanám ismerőseim, s kollégáim tapasztalataival szemben, akik fejfájásról, rosszullétekről, vérnyomásingadozásról számoltak be. Addig én némi alvászavarral, fáradékonysággal esetleg ingerlékenységgel küzdöttem. Emiatt is örültem, hogy szabadságra való kiírásra kerültem. Ezt pozitív és negatív is volt számomra. Hiszen szabadságról visszamenni nem teng az emberben a munkakedv, ráadásul az időjárás és a szabadnapok pont úgy keresztezték egymást, hogy sokszor nem tudtam kimozdulni itthonról. Többeknek említettem, hogy nálam nem úgy működik a pihenés, hogy egész nap fetrengek az ágyban vagy itthon vagyok és nem csinálok semmit. Mert hiába szeretek bambulni ki a fejemből, valamint zenét hallgatni, ha egy idő után elunom magam. Talán szerencsém is volt, hogy az utolsó munkanapomon későig dolgoztam, mert minden bizonnyal műszak után azonnal nyakamba kaptam voltam a táskám, s elindultam volna haza, amely két és fél órás vonatútnak felelt volna meg. Másnap hazamentem, s ugyan több napot töltöttem otthon, de megint nem tudtam nyugton maradni. Sok volt a mozgás, s ráadásként még a biciklit is előkaptam. 

Visszatérve a fővárosba igyekeztem mindenkivel találkozni, akivel a munka vagy az időjárás miatt nem sikerült. A szabadság letelte után pedig ismét indult a munka. Mivel nem volt zökkenőmentes, így úgy döntöttem talán az lesz a legjobb, ha éppenséggel kicsit sikerül kimozdulni itthonról. A fentebb említett probléma leginkább pedig abban nyilvánult meg, hogy késő délutánig kellett várnom, hogy elindulhassak itthonról, s még így is sikerült némileg enyhén leégnem, hogy használtam sapkát valamint igyekeztem kerülni a napfényt. A Hűvösvölgy így már ki van pipálva. 

Oda kell figyelnie sokszor az embernek, amikor mesél vagy épp véleményét osztja meg másokkal, hiszen könnyen megtörténhet az, hogy más megsértődhet. Ebből fakadóan többek előtt inkább hallgattam arról, hogy sokszor frusztráló tud lenni, ha sokak életének nem része a tényleges mozgás, vagy kevésbé lehet őket rávenni arra, hogy kimozduljanak otthonról. Most ezzel szemben nagyobb szerencsém volt, mert legalább volt többször társaságom, így messzebbre nem egyedül kellett mennem. Idén estefelé kijutottam a Margitszigetre, ahol egy nagyobb séta követően tartalmas beszélgetés után sikerült hazaesnem elég későn. 

A szakma amelyben mozgok, valamint a munkakör is olyan, hogy ha a fizetést veszem alapul továbbá, hogy emberek között van az ember, akkor nem meglepő, ha nagyon gyorsan változnak a kollégák száma és összetétele. A betegség is életünk része, s ebből kiindulva jeleztem, hogy a kiesők és a távozók számát alapul véve több napos pihenőnapot fogok kihasználni arra, hogy hazautazzak, mert a szabadság kiadása illetve tényleges letöltése kérdőjeles lehet jelenleg. Annak örültem, hogy többször esett az eső, s nyitott ablaknál nagyon jót lehetett aludni, s kellő energiát tudtam összeszedni, hogy ebben a hónapban is haza tudjak látogatni. Kijelenthető, hogy a júniusi hónapom is tulajdonképpen már előre meg van tervezve. 

Szentendre

Ahogyan korábbi bejegyzéseimben is írtam a főváros leginkább a sokszínűsége és a sokfelé való kiruccanás lehetősége volt az, ami igazán vonzott. Amióta felköltöztem igyekszem ezt a dolgot minél jobban kihasználni, s ha az időjárás és a munka engedi, akkor ez általában sikerül is. Egyetlen egy probléma van, hogy akikkel kapcsolatban vagyok azoknak többsége otthonülős, vagy pedig tipikus szórakozó fajta, s így kevés olyan személy akad, akivel össze tudok hozni egy nagyobb sétálást vagy akár kirándulást. Szerencsére akadnak olyanok, akik társul szegődnek, s a városban lévő helyeket már elég jól ismerem, s nagyon könnyen eljutok oda függetlenül az utazási időtől. A bérlet persze mindig nálam van, mert felvagyok készülve arra, hogy bármikor jöhet számomra egy lehetőség, hogy kimozdulhassak itthonról vagy pedig egyszerűen csak kedvem támad elmenni sétálni. Még a covid időszak alatt egyik ismerősöm úgy döntött kocsival lemegyünk Szentendrére, s a Dunakorzón teszünk egy sétát. Azóta gondolkodtam az ismétlésen, de mivel az illetővel megszakadt a kapcsolat, így úgy gondoltam tökéletes kiránduló hely lehetne. Ehhez pedig nem kell más, mint némi helyismeret, valamint az odavaló lejutás zökkenőmentessége. Én azon embere közé tartozom, akik tudnak és akarnak is olvasni, s a leírtakat tudják is értelmezni. Így aztán csak arra a kieső 15 km-es szakaszra kellett vonaljegyet vásárolni, s a telefonon lévő térképek elegendőek voltak, hogy lejussak a Dunakorzóra. 

Annak nagyon örültem, hogy az állomástól nagyjából negyed órányi sétára volt a Dunakorzó. Egyrészről emiatt könnyebb túravonalat kijelölni, másfelől pedig elég jól éreztem magam, hogy ennyire könnyen sikerült lejutnom. Mivel hétköznapra kaptam a két szabadnapomat, így annak mindenképpen örültem, hogy most elég kevesen voltak. Ebből fakadóan pedig kedvemre tesztelhettem a lassan egy hónapja megvásárolt Huawei P50 Pro-t, melynek kameraképességeiben továbbra sem csalódtam, s a vásárlást sem bántam meg. Mindenképpen meg akartam találni azt az utcát, amelyben az esernyők vannak feltéve, s ez is viszonylag elég közel volt. 

Ezek után szépen sétáltam egyet, de mivel a napom nem úgy alakult a délelőtti órákban így az utam az egyik közeli boltba vezetett. Mivel nem akartam korán hazaérni, s szerettem volna még kóvályogni egyet úgy voltam vele elindulok egyenesen abból baj nem lehet. Ebből fakadóan találtam rá a Japán kertre, amely ugyan kicsi, s ha nem fotózunk tíz perc alatt vagy még kevesebb időn belül végig lehet menni. Engem ez nem zavart, mert elég megnyugtató hangulatot árasztott, s emellett pedig szépen karban van tartva. Mindezek mellett pedig az élővilágot is lencsevégre sikerült kapnom. 

Már meg van, hogy melyik ismerősömet fogom “megkörnyékezni” ezzel a kiruccanással. Az viszont biztos, hogy ha végül megsem jön össze biztosan le fogok utazni még egyszer, s teszek egy még nagyobb sétát. 

Tavasz vagy nyár?

Minden évszakban megtalálom a szépséget. Annak ellenére, hogy még középkorúnak sem számítok sokszor ejtem ki a számon, hogy milyen volt, amikor gyermek voltam, vagy “az én időmben”, amikor azért még élénken élnek bennem azok a dolgok, hogy milyenek voltak az átmenetek az évszakok között. Sajnos ez mára megszűnt. Tél nem nagyon van, maximum csak hideg. Tavasz és ősz sem, mert vagy a hidegből egyből megyünk át majdnem a nyárba, vagy a nyár vált át majdnem télbe. Ez volt jellemző az áprilisra is, habár szerencsére az én frontérzékenységem elég karcsú azokkal ellentétben, akik ilyenkor eléggé szenvednek, mert nem bírják ezt a fajta gyors időjárás változást. Bevallom én nagyon vártam már a jó időt, így annak is örültem, hogy majáliskor jó idő volt, habár nehezen tudtam eldönteni hogyan öltözzek fel, mert nagyon gyors volt a hőmérséklet változás. 

Még egyelőre kérdéses, hogy mikor kapok a többiekhez viszonyulva szabadságot. Mindenesetre kérelmet időpontra nem adtam be, hiszen én általában ahhoz alkalmazkodom, hogy hogyan dolgozok. Sajnos a kiesők számának és a munka mennyiségének köszönhetően eléggé el voltam havazva az utóbbi időben. Annak kifejezetten nem örültem, hogy amikor dolgoztam rendszeresen akkor volt jó idő, s amikor szabadnapos voltam akkor pedig azon kattogott az agyam, hogy elmerjek-e indulni itthonról. Egyelőre sokat nem mozogtam, mert sajnos az időjárás sokszor megtréfált, ámbár már a hónapra konkrét tervem van. Mindenképpen tiszteletemet akarom tenni az állatkertbe, illetve a túra útvonalakon is akarok tenni egy kört. Ha pedig minden jól alakul, s megfelelően leszek beosztva akkor pünkösdkor még egy hazalátogatást is megejtek. Azonban az is tény, hogy rám is hatással van az infláció, amely jelentős áremelkedést hozott már most magával, s én is döbbentek állok az előtt, hogy sokkal több pénz fogy, s közben tulajdonképpen ugyanazokra a dolgokra költök, mint eddig. Mindenesetre bízok abban, hogy jobb nyaram lesz a tavalyinál, s sokkal többször tudok majd itthonról kimozdulni. Az estékre megmaradnak majd a Margit-szigeti séták, valamint az itthoni sorozatozások, amelyekkel eléggé le vagyok maradva. Bár igyekszem pótolni a hiányosságaimat főleg akkor, amikor délutáni műszakot kapok, mert akkor a délelőtti ezeknek a megtekintéséről szól. 

Tavaszváró

Én is azon emberek közé tartozom, akik minden évszakban meglátnak valami szépet. Akármennyire is tud gyönyörködtető lenni egy ősz sárga levelekkel tarkítva, vagy tél hólepellel rendelkezve, de egy idő után azért megunja az ember az adott évszak adottságait. Igazi tél már jó ideje nem volt, így sajnos idén is elmaradt a várva várt havazás. Ismételten belebotlottam abba a hibába, hogy a hétköznapok tulajdonképpen arról szóltak, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem, és valamit csináltam. S nem is nagyon mozdultam ki. Mondjuk amilyen időjárás volt, majd pedig a covid fertőzésem is gondoskodott róla, hogy a négy fal közé kényszerüljek. Mivel eléggé lefoglalt a munka így aztán nem is nagyon gondolkoztam azon, hogy lassan ideér az április, s bizony ideje lenne már tavasznak. Egyik nap még elég hideg volt, s kabátban mentem dolgozni. Másnap szabadnapos voltam, s délután már rövid pólóban sétáltam, s lőttem pár képet az éppen virágozni készülő fákról. 

Mivel szerencsés voltam, így másnap is szabad voltam. A szerencsém itt nem ért véget, ugyanis másnap is remek idő volt, így aztán nem volt kérdés, hogy tiszteletemet teszem majd a Hűvös völgyben. Jól éreztem magam, de sajnos még nem borult zöldbe az erdő, de mindenképpen feltöltött, hogy a friss levegőn sétálhattam. Hamar a végére értem, s nem igazán volt kedvem hazajönni, s ülni a TV előtt. Habár tisztában voltam azzal, hogy mekkora távolságról van szó, ha éppenséggel el akarok jutni a Camponáig, de végül úgy döntöttem, hogy idén márciusban teszem tiszteletemet a Tropicariumban. 

Elmondhatom, hogy ismét szerencsém volt, mert kevesen voltunk. Habár ez betudható annak is, hogy hétköznap mentem megnézni az állatokat. Annak ellenére, hogy nagyon tetszett valahogy most nagyjából negyed óra alatt végig értem az egészen, s még az üzlet részében sem vásároltam semmit. Fáradt nem voltam, de némi csalódottság azért volt. Aztán visszanézve a régi képeket rádöbbentem, hogy egyre inkább fogyatkoznak az állatok, s sajnos utánpótlásuk pedig nincs. Mindezek után a munkanapjaimat magamévá tettem, majd pedig ahogyan ígértem hazautaztam két napra. Az otthon töltött idő élvezetes volt főleg azért, mert nem csak sikerült másokkal találkozni, de még az időjárás is jó volt. Habár nem esett szó arról, hogy mikor lesz a legközelebbi utazásom, de mire visszaértem a fővárosba eldöntöttem, hogy a legjobb, ha a Húsvétkor lelátogatok, mert ünnepnap lévén az fix szabadnap. S eközben pedig bízom abban, hogy majd egyre inkább jobb idő lesz, s ismét indulhat majd a csavargás. 

Covid utóhatás

Nagyjából egy héttel ezelőtt írtam arról, hogy milyen volt a tavasz kezdés számomra. Mint ahogyan a bejegyzések, s a közétett fotók is tanúsítják nem igazán vagyok otthon ülős fajta. A nem túl jól sikerült munkahelyi körülményeknek köszönhetően a téli időszak sokszor számomra csak arról szólt, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem. Szerencsére ez kicsit változott, hogy máshová kerültem. Időközben sikerült magam anyagilag is helyre tenni, így aztán úgy döntöttem, hogy ha majd ki akarok mozdulni, akkor itt az ideje, hogy a közeli plázában lévő sportboltba betérjek. Már ideje volt lecserélni a hátitáskámat egy erősebbre, amely ténylegesen alkalmas kirándulásra, valamit vásároltam még cipőt, amely kifejezetten sétálásra lett tervezve. Aztán elmentem dolgozni, és egész nap rosszul voltam. Mivel a legnagyobb probléma az volt, hogy iszonyatosan fáradnak éreztem magam, így megvoltam róla győződve, hogy az a baj, hogy az elmúlt napokban nem aludtam sokat, majd az utolsó munkanapomon a pihenőnapom előtt meg majdnem fél napnyi időt sikerült alvással töltenem. Majd hazajöttem délután, s másnap majdnem délig aludtam. 

Ekkor már megvolt a köhögés és az étvágytalanság, valamint jelentkeztek hasmenéses tünetek. Ezekből már kezdtem sejteni, hogy nagy valószínűséggel Covidról lehet szó, s minden bizonnyal annak a legújabb változatáról, mert annak vannak ilyen jellegű tünetei. Természetesen a teszt azonnal pozitív lett, így én pedig telefont ragadtam, és jeleztem, hogy nagy valószínűséggel egy hétig biztosan nem megyek majd dolgozni. Kissé megviselt a dolog, mert pont attól a héttől enyhültek az intézkedések, s bíztam is abban, hogy majd ki tudok itthonról mozdulni, de sajnos ez nem így alakult. Ráadásul mindez a szabadságom előtti héten történt, s hogy anyagilag ne legyen bukás ebből, így a szabadságom előrébb lett hozva. Az orvossal sem volt különösebb problémám, s elmeséltem neki, hogy én ezt elsősorban enyhe tüneteknek vélem. Főleg úgy, hogy nem voltam napokig rosszul, hanem inkább egy nap többször váltakozott az, hogy hogyan is érzem magam. Majd ez kezdett el enyhülni. Szerencsére komolyabb bajom nem lett, így egy héten után ismét munkába álltam.
A bezártság kicsit megviselt, de azért a hét közepén már este lementem sétálni. Mivel nagyon aluszékony voltam, így nálam a játékkal való időtöltés totálisan kiesett a lehetőségek közül, így aztán nagyon sok korábbi kedvenc filmemet elővettem, valamint elkezdtem nézni, hogy sorozatos fronton mit érdemes újrakezdeni, vagy pedig pótolni, ha éppenséggel abbamaradt. Annak azért jobban örültem volna, hogy ha ez kimarad az életemből, és minden a rendes ütem szerint megy, hiszen akkor ezen a héten szabadságon lennék, és közben haza is utaztam volna pár napra. Így aztán végül utólag ez majd jövő héten lesz megoldva, amikor majd két pihenőnapom lesz egymás mellett. Nem mondom, hogy rossz volt itthon, hiszen nagyon sok korábbi régi kedvencet újra néztem, hiszen amikor felköltöztem a fővárosba, akkor a “falakon túl” kerestem a kikapcsolódást, így sokszor a sorozatok is akkor lettek pótolva, ha már az egész évad egyben volt. Ebből fakadóan pedig ezeket pótoltam a múlt héten. Mindenesetre rákacsintva az előre jelzésekre bízom benne, hogy már a jövő héten megérkezik a valódi tavasz, s végre ténylegesen ki lehet majd mozdulni, s gyönyörködni majd a virágzó fákban, s az éledező természetben. 

Mit várhatunk a tavasztól?

Már korábban többször leírtam pár bejegyzésemben, hogy én jobban szerettem azt a fajta időjárást, ami gyermekkoromban volt. Ugyanis a telet követte a tavasz, s azt pedig a nyár, aminek véget az ősz vetett. Gyakorlatilag pedig megvoltak a hónapok, amikkel kapcsolatban kalkulálni lehetett, hogy milyen időjárás várható. Manapság azonban ez már kiszámíthatatlan, hiszen átmeneti évszakok lassan megszűnnek, és marad a nyár és a tél úgy, hogy utóbbinál komolyabb hideggel nem is számolhatunk. Én kicsit megvoltam zuhanva az elmúlt időben. Egyrészről decemberben sajnos volt egy munkahelyi balesetem, ami miatt táppénzre kényszerültem, s az év sem indult jól a bőrgyógyászati problémámmal, amivel normálisan nem is akartak ellátni az orvosok. Ámbár végül helyrejöttem, de úgy döntöttem, hogy kontroll vizsgálatot nem vállalok, ha a viselkedési formát veszem alapul. Így aztán tulajdonképpen volt két teljes hónapom, ami azzal telt, hogy elmentem dolgozni, és hazajöttem, valamint ha szükség úgy hozta, akkor elmentem vásárolni. Minap már nem bírtam magammal, így mivel a telefonos applikáció szerint 48 perc alatt gyalog elérhető a Margit sziget, így a jó időt kihasználva kisétáltam, ahol megcsodálhattam a teliholdat. 

Ugyan rengeteg mém kering az interneten, és bizonyos fokig viccesek is, ha a COVID fertőzést vesszük alapul. Azonban elszomorító, hogy még mindig mennyi korlátozásnak vagyunk kitéve, továbbá több, mint két éves a pár hetesnek bejelentett intézkedések. Ebből a szempontból részemről kíváncsian várom a tavaszt, hiszen egyrészről jönnek a választások, amik minden bizonnyal magukkal hoznak jó pár olyan dolgot, amit várnak az emberek, másrészről pedig bízom benne, hogy most már kicsit jobbra fordul a dolog. Bízom abban is, hogy az időjárás is kicsit elviselhetőbb lesz, mert tulajdonképpen engem inkább érzelmileg terhel meg, hogy egyik nap tél van, másik nap tavasz, és ezek hozzák magukkal a frontokat, és a nem várt csapadékmennyiséget, vagy vállalhatatlan szeleket. Hiszen ezek miatt is sokszor nem is tudok programot szervezni, s szórakozási lehetőség kizárólag “tető alatt” vállalható.
Minap elmélkedtem azon, hogy mit is kellene csinálom, mert gyakorlatilag már halálra untam magam itthon miközben kint pedig olyan szél tombolt, hogy az ablakból végig nézhettem, ahogy felkapja a könnyebb tárgyakat, és az erkélyekről akár a műanyag székek is az utcára kerülnek. Egész nap filmet, sorozatot nézni nem tudok még akkor sem, ha az adott produkció leköt. Ugyanez igaz a zenehallgatással is. Főleg úgy, ha az ember szereti hangosan hallgatni azt fej és fülhallgató használatával, így pár óra után már egyébként is ajánlott egy kis pihenés. A hétvégi mozizás után azonban lett egy vásárlási fellángolásom, amit elhessegettem, de végül megvásároltam a megkímélt állapotban lévő használt első generációs Playstation 4-et, aminek persze örültem, hiszen fele annyiba fájt, mintha újonnan vettem volna, továbbá használt konzolokkal foglalkozó üzletből szereztem, így még garancia is van rá minimális időre. Mivel nem vagyok hatalmas játékos, és rajongásom is csak egy határig tart, így volt két nap, ameddig “feldolgoztam” a tényt, hogy mire költöttem a pénzt. Persze megvolt rá a keret, és még maradt is, csak ha az értéket veszem alapul, akkor nem mindegy mennyire használom ki, valamint mennyit is fogom használni. Mai nap ismét “fantasztikus” időjárás volt, így aztán a mai napot a játéknak szenteltem. Mivel nagy kedvenc volt a The Last Of Us, így nekiültem az első résznek, ami elég jól lekötött, s a döntésem is annak volt köszönhető, hogy egy nappal előtte megvásároltam a folytatást, s előtte azért szeretném ismét átélni az előzményeket. Az elkövetkezendő két nap valószínűleg erről fog szólni, hiszen az időjárás jelentést alapul véve ismét “bámulatos” két hét következik, amelyen nagyon kimozdulni nem fogok tudni. 

Azért bízom benne, hogy pár héten belül azért az időjárás enyhülni fog. Egyrészről lassan végére érünk a februárnak, s márciusban ismét szabadságot kaptam a túlórákat alapul véve. Így ismét lesz egy hét, amit itthon fogok dönteni. Az már tény, hogy a következő hónapban a fizetés után ismét elkezdem megvenni a havi bérleteket lévén a tömeg közlekedést erősen szeretném használni. Ugyan szeretek gyalogolni, de gyalog elég szűk területen mozoghatok csak, és kevesebb időm is marad másra, ha mindenhová gyalog megyek. A fényképezést minden bizonnyal nagyobb mennyiségben fogom igénybe venni, hiszen majd virágba borul majd az egész város minden bizonnyal. Én pedig bízom benne, hogy jobb évre számolhatok, mint amilyen az előző volt.

Takaréklángon

Ugyan még igazán középkorúnak sem számítok, de sokszor elhangzik a számból, hogy mi is volt az én gyerekkoromban. Pedig harminc év még véleményem szerint nem számít olyan sok időnek. De emlékszem milyen volt, amikor még “rendesen” voltak az évszakok. A nyarat követte az ősz, amit a tél nem kis mennyiségű hóval többnyire, amire megérkezett a tavasz, amit pedig ismét a nyár követett. Most pedig tulajdonképpen köztes évszakok nem nagyon vannak, és a telek sem igaziak már. Legalábbis a fővárosban nem volt benne részem.
A tél számomra mindig érdekes szokott lenni, hiszen sokkal kevesebb lehetőség is van elsősorban a hideg időjárás miatt. A decemberi munkahelyi balesetemnek köszönhetően (amely hozzájárult, hogy telep helyet váltsak cégen belül) eléggé lefoglalt. Így a karácsonyi hazautazás után tulajdonképpen minden erőmet belefektettem abba, hogy az új helyre beilleszkedjek, ami egyelőre jól ment. S bízom benne, hogy hosszú távon is ez lesz. Természetesen időközben nem sok időt engedtem szabadtéri szórakozásnak, így javarészt arról szóltak a hétköznapjaim, hogy vagy telefonon beszélgettem, vagy pedig elmentem dolgozni, illetve vásárolni. Időközben lett egy kis bőrgyógyászati problémám, amely szerencsére helyrejött egy házi praktikának köszönhetően, habár minden bizonnyal a kontroll vizsgálatot még bevállalom, ha már egy lehetséges rutin műtét fényében felvettem az első (és remélhetőleg) utolsó oltást, amelyet én nem tartok annyira hatékonynak. Eközben pedig inkább itthon játszottam a lakótársam macskájával, aki ezt nagyon élvezte, hogy egyelőre hanyagolom a csavargást. 

Annak köszönhetően, hogy itthon voltam több időm is jutott arra, hogy kontaktjaimat ápoljam. Első sorban többször sikerült az otthoniakkal beszélnem, s az már most bizonyos, hogy kevés esély van arra, hogy ebben a hónapban, vagy a következőben hazalátogassak, ugyanis ismét covid fertőzöttek lettek, habár egyelőre úgy néz ki, hogy a javulás útjára léptek. Habár időközben volt egy hét szabadságom, de sajnos az időjárás nem tette lehetővé, hogy kimozduljak, mert sajnos sok volt az eső, és a viharos szél. Igazi télből nem jutott, viszont otthonról kaptam képet milyen szépen havazott is odahaza. 

Sajnáltam, hogy itt nem esett, mert szívesen tettem volna egy kört a behavazott Margit-szigeten, de sajnos úgy néz ki, hogy ez már idén nem fog bekövetkezni. Egyszer tettem tiszteletemet a moziban, s igyekeztem a sorozatokkal felzárkózni. Mivel sokat unatkoztam, így az annak idején félbe hagyott Szomszédokat vettem elő, és már az 55. epizódnál tartok jelenleg a 331-ből. Bevallom nem tartom nagy kedvencemnek, de gyerekkorom egyik ikonikus darabjának tartom. Mondjuk tény, hogy sok néznivaló nem nagyon volt két hetente csütörtökönként, hiszen addig amíg nem indultak el a kereskedelmi csatornák, és nem terjedt el szélesebb körben a kábel TV nem sok választás volt, hogy mit nézzen az ember. Így most én úgy döntöttem, hogy végig nézem, lévén az utolsó évadokat már nem láttam.
Két hét van hátra a hónapból, s utána érkezik a Március, amit minden bizonnyal a tavasz fog következni. A bőrgyógyászati problémám annyira lefoglalt, valamint az új hely, hogy sem az előző hónapban, sem pedig ebben a hónapban nem vettem bérletet, s csak a környéken csavarogtam, s részben elvoltam itthon. Azonban bízom benne, hogy jövő hónaptól enyhébbre fordul az idő, és ismét indulhat majd a csavargás. Első körben szeretném meglátogatni a Farkasréti temetőt, ahol nagyon sok híres ember van eltemetve. Egyszer már voltam, de kegyeleti okokból nem posztoltam képeket. Mindezek mellett a már kedvelt helyszíneken is szeretném tiszteletemet tenni, valamint amennyiben az otthoni helyzet engedi, akkor haza is látogatnék. Amennyiben pedig sikerül végére érnem a Szomszédoknak, akkor mindenképpen tervezek egy sétát a forgatási helyeken. 

A COVID árnyékában

Lassan két éve annak, hogy mindenki hétköznapi életének a része lett a COVID járvány. Persze kezdetben pár hetes korlátozásokról volt szó, illetve arról, hogy nem egy komoly dologgal állunk szemben. Én azt gondolom, hogy valahol még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen közvetlen környezetemben nem igazán betegedtek meg emberek, és szerencsére eddig nem is történt komolyabb szövődmény, aki elkapta, továbbá halálesetről sem tudok. Ezek mellett komolyabb egészségügyi ellátásra sem szorultam, hiszen átlagos dolgokkal volt problémám, mint a nátha, vagy az, ha nem tudtam magamnak parancsolni, ha evésről volt szó.
Az év kezdés mindig nehéz szokott lenni. Főleg akkor, amikor az időjárás sem teszi lehetővé, hogy az ember otthonról ki tudjon mozdulni. Nagyjából szilveszterre tudom pontosítani, hogy akkor gondoltam, hogy valami nincs rendben, majd az év első hetében szembesültem egy kellemetlen bőrgyógyászati problémával, amelynek elég érdekesen hatott a kivizsgálása. Szerencsére nem arcon vagy karon keletkezett a problémám, így aztán legalább dolgozni el tudtam menni. A COVID miatt nem kell mondanom, hogy a TB által finanszírozott orvosi ellátás milyen is volt, főleg akkor, amikor szembesültem azzal, hogy ha egy rutin műtétre lesz szükségem, ahhoz viszont oltást is fel kell vennem, amiről korábban már írtam egy gondolatébresztőt. Leginkább azért, mert eléggé megosztja az embereket a hétköznapi életben is, valamint aki nem a négy fal közt él az azért nem kis mennyiségű tapasztalatokat hallhat nem csak az oltással, hanem a betegellátással kapcsolatban egyaránt. 

Igyekeztem az állami orvosi ellátást igénybe venni, hiszen magánrendelést nem igazán engedhetem meg magamnak kivéve, ha nem szeretnék utána adósságban úszni. Nagy nehezen sikerült eljutnom két orvoshoz is, de mindkettőnél azt éreztem, hogy felületesen vizsgáltak meg. Amit tanácsoltak megfogadtam, valamint az általuk felírt krémet és gyógyszert is elkezdtem szedni. Nagy javulás nem következett be, így ezen a héten kontrollvizsgálat előtt álltam, s másnapra már be is voltam regisztrálva az oltásra. És ekkor jött tulajdonképpen egy hatalmas pofára esés, ami nem csak a bánásmóddal volt kapcsolatos, hanem azzal is, hogy milyen állapotok is uralkodnak az állami egészségügyben.
Az adott napon nem használtam semmilyen kenőcsöt, csak egyszerűen megfürödtem. Elmentem a rendelésre, ahol az orvos egy teljes labort javasolt, hogy nincs-e valami probléma esetleg a koleszterinemmel, vagy a cukrommal. Habár utóbbival kapcsolatban nem hiszem, hogy lenne, hiszen lakótársamnak van vércukorszint mérője, és azzal többször megmérve mindig normális értéket mutatott. A legnagyobb pofára esés akkor jött, amikor megkérdeztem azt orvost, hogy másnapra vagyok oltásra időpontom, és ez nem befolyásolja-e a vérvétel eredményét. Miután a kérdésére válaszolva, hogy ez az első lesz konkrétan hangsúlyt váltott, feltett egy hegesztőpajzshoz hasonló arcmaszkot, és az asszisztenssel együtt konkrétan elkezdtek kioktatni, hogy milyen felelőtlen vagyok, és a főnököm hogyan engedhet beoltatlanul dolgozni. Ha nem lett volna fontos, hogy megvizsgáljon azonnal feláltam volna és minden bizonnyal elég rendesen kiosztottam volna. Másnap szerencsére az oltásnál emberségesek voltak, de ez nem volt elmondható az utána napon következő vérvételen. 

Mivel fővárosban élek, de saját lakásom nincs, így az itt való lakhatásomat kivétel nélkül kizárólag az albérleti szerződésemmel tudok igazolni, amit egyszer elfogadnak, egyszer pedig nem. Mivel eléggé felkaptam a vizet, így az otthoni kórház szakrendelését hívtam fel, ahol szerencsére emberségesek voltak és megfelelő tájékoztatást kaptam. Szembesültem azzal, hogy az ottani orvos oltásellenes, így amikor jeleztem, hogy beoltottam magam, akkor magánrendelést javasolt. Mindezek mellett rengeteg dolgot olvastam az interneten, így aztán belekezdtem gyógytea kúrába, valamint napi kétszeri fürdést is bevezettem. Az egyik a hagyományos, s a másik pedig egy kamillás fekvőfürdő. A vicces az egészben, hogy nagyjából három hétig szenvedtem bőrproblémával, bőrrepedéssel és mellé fájdalommal, és ahogyan abbahagytam a gyógyszereket és kenőcsök használatát azonnal javulásnak indult a bőröm alig két nap alatt. Egyik oldalam örül ennek az eredménynek, mert minden bizonnyal akkor valami gyulladás vagy valami enyhe fertőzést kaphattam el, de a másik oldalam pedig dühös. Hiszen beoltattam magam, továbbá nem kis mennyiségű pénzt költöttem el, hogy meg tudjam magam vizsgáltatni, és a javasolt dolgokat betartsam. Emellett pedig elegendő lett volna pár doboz gyógynövény teát vásárolni. Bízom benne, hogy kis idő múlva megszűnik a problémám, habár egy hónap múlva sikerült a helyi kórházba kontrollvizsgálatot elérnem, s nem kell majd elmennem. Annyi bizonyos számomra amennyiben minden rendben lesz és ennek köszönhetően megszűnik a problémám mindenképpen életmódváltást fogok csinálni, amiben fontos szerepet fognak játszani a gyógynövények fogyasztása teaként, esetleg bizonyos időközönkénti bennük való fürdés. 

Más komolyabb problémám nem volt szerencsére. A hónap végére még egy hét szabadságot is kaptam, így legalább volt időm pihenni, és kicsit lenyugodni a fentiek által okozott idegeskedés miatt. Sajnos az időjárás nem tette lehetővé, hogy mozoghassak kicsit a szabadban, így aztán sokszor kénytelen voltam itthon ülni, és ahogyan látom az időjárás előrejelzést valószínűleg a jövő hét is a munkáról fog majd szólni. 

Mozgáskultúra

Az időjárás, és a munkabeosztás erősen beleszól abba, hogy vajon hogyan és mikor tudok megfelelően mozogni, amely számomra egészséges, stresszoldó és egyben kikapcsolódást jelentő tevékenység.
Sajnos azt kell mondanom, hogy a tél ismét nem örvendeztetett meg fehér ünneppel, és jelenleg sem úgy áll az egész, hogy fehérbe borulna a főváros. Így idén a hóból csak bizonyos országrész kapott megint. Ennek ellenére azért kedvezettnek mondhatom az időjárást, így hónap közepén viszonylag elég jól állok a sétálási idővel, valamint megtett távolsággal. 

Tavaszt hozott az új év

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát:

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt. 

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.  

2021: Az újabb pofára esések éve

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben. Előtte viszont egy visszatekintés hogyan is éltem meg az aktuális éveket, amióta eme blogra vetem a gondolataimat: 

Lesz a jobb a helyzet?

Azt hiszem kevés olyan ember van, aki megjósolta volna, hogy hogyan is fog alakul majd a 2020-as év. Az valahol egyértelmű volt, hogy egy világjárványon nem leszünk túl két hét vagy két hónap alatt, azonban most a hideg idő beköszöntével ismét megugrott a fertőzöttek száma. Pont minap beszélgettük többekkel, hogy vajon megint milyen telünk lesz, mert mondjuk én nem szeretném, ha ismét egy időszak arról szólna, hogy elmegyek dolgozni és hazajövök. 

Ámbár tény és való, hogy én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan pozícióban és munkahelyen dolgozom, ahol bizony kevés az esélye annak, hogy bezárjunk, vagy felmondjanak. Abból a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hogy én nem lettem eddig még beteg, és sokan mások sem a környezetemben, aki pedig igen, az megúszta komolyabb problémák nélkül. Természetesen szeretném megúszni, ámbár oltáson nem gondolkozok, hiszen több oltott kollégám is ennek ellenére elég komolyan megbetegedett. Persze lassan, de biztosan érkezik a december, és megindulnak az ünnepi felvásárlások és az ünnepi láz majd magába keríti az embereket. Ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindenféle ünnep hidegen hagy, amelyek úgymond csak egy piros napot jelentenek a naptárban. Kérdés persze adott, hogy mennyire is fogok tudni majd kikapcsolódni, valamint pihenni, ha ismételten komolyabb korlátozásokat vezetnek már be.
Mondjuk az is igaz, hogy sok múlik az időjáráson is, hiszen a héten három napon keresztül elég komoly szél volt, így nem nagyon tudtam komolyabban mozogni a városban, és inkább itthon ültem. Annak ellenére, hogy jó volt nem menni dolgozni mégis kissé keserédes volt, és nagyon bízom benne, hogy a decemberi hónap kissé kellemesebb lesz majd. Főleg úgy, hogy tervbe van véve a hazautazás ünnepkor. Habár tény, hogy nem az ünnep miatt, hanem az eltelt idő miatt, ameddig nem voltam otthon. 

Keserédes ősz

Aki olvasott már hozzászólást, vagy bejegyzést tőlem az minden bizonnyal nem most fogja olvasni tőlem azokat a sorokat, amelyek kifejtik, hogy a gyermekkoromban mennyire imádtam az időjárást, és szinte az összes évszakot. Ugyanis mindegyiknek megvolt a maga varázsa, és mindegyikhez volt köthető olyan emlékem, amelyre szívesen emlékszem vissza. Felnőttként ez már kicsit sarkított megjelenést kapott, ugyanis egyre inkább eltűnnek a köztes évszakok. Beszélek például a tavaszról, és az őszről. Helyette kapunk enyhe telet, valamint elég meleg nyarat.
Bevallom idén sem sikerült eljutnom a strandra, és kirándulni is visszafogottan mentem. Ennek egyik oka volt, hogy iszonyatosan meleg volt, így nappal nem szívesen mentem sehová, hanem estefelé. A munkahelyemen történt változások miatt pedig sokszor futottam szembe azzal, hogy a korán kelés miatt legtöbbször döntést kellett hoznom, hogy szórakozok és jól érzem magam, vagy pedig korán kelek és lehetőleg kipihenten. Én az utóbbit választottam még akkor is, amikor ennek ellenére sem sikerült elaludnom időben. Ez is magával hozta azt, hogy szinte a szeptember egész végig eléggé izzasztóra sikerült, így sokszor csináltam azt, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazaestem, és inkább nem mentem sehová. Ha mentem is, akkor sem szívesen tettem. Természetesen én is azok közé tartozom, akiknél nagyon könnyen kijön a száján a “majd” és a “holnap” továbbá eme szavak társjelentése, még végül odáig jutottam, hogy mire feleszméltem már a csapadékos és hideg időjárás fogadott, s alig két nap alatt a nyár átváltott őszbe. Kollégáimhoz mérve én még szerencsés voltam, mert mindenféle egészségügyi problémák nélkül meg úsztam a dolgot, így nekem nem kellett például fejfájással bemennem dolgozni, és kapkodnom befelé a fájdalomcsillapítókat. 

Szépen, de lassan és biztosan ismét rájöttem arra, hogy nagyjából ugyanaz történt velem, mint pár évvel ezelőtt. Annyira lefoglalt a munka, hogy szinte minden mást elhanyagoltam, így nagyon sokszor csak zenehallgatás volt, s szinte még filmet sem néztem. Azzal nyilván szembe kell néznem, hogy most jön majd a zordabb időjárás, tehát hamar fog sötétedni, és ha akarok valahová menni, akkor azt minél korában kell megtennem, és oda kell figyelnem erősen az időjárásra. Természetesen bízok abban, hogy idén lesz hólepte táj, mert véleményem szerint a fővárosnak azért van jó pár olya helye, amit szívesen megcsodálnék miközben hótakaró borítja.
Amit korábban többször leírtam az az, hogy eléggé mozgásigényes vagyok. A kerékpározás mellett szívesen sétálok is, ámbár mióta felköltöztem csak az utóbbit csinálom. Minap egyik ismerősömnél járva szóba elegyedtünk, és előjött a téma, hogy bizony ő sok mindent kipróbálna úgy is, hogy elmúlt már bőven harminc éves. Így esett meg, hogy előkerült két pár görkorcsolya, és elkezdtünk róla beszélni. Nem kell azt mondanom, hogy aznap azzal is álmodtam, majd miután rákerestem végül oda jutottam, hogy magamnak is vásároltam egy párt. 

Előtte természetesen rákerestem mennyibe kerülnek, és bevallom elcsodálkoztam, hogy akár százezres tétel is lehet egy ilyen. Azonban, aki meg akar tőle szabadulni, és az ember jól utána olvas, az négy számjegyű árat kell csak megfizetnie, és már övé is lehet egy elég jó minőségű korcsolya. A vásárlás mellett inkább az döntött, hogy a városban vannak olyan részek, ahol ezt a tevékenységet elég jól lehetne űzni, továbbá csoportot is találtam, ahová tudnék csatlakozni idővel, és közös gurulós programot is lehet csinálni. Természetesen a védőfelszerelés még hiányzik, de mivel elsősorban tavaszi sportnak tervezem, így aztán ez még várat magára. Mindezek mellett a lakásban felpróbáltam, és kipróbálni is sikerült. Bízom benne, hogy a használat is elesés mentes lesz, ahogyan az első próba.
Mielőtt még belementem volna a vásárlásba, azért meg is kérdeztem pár ismerőst. Felmerült a korábban vásárolt kerékpár felhozatala. Ezt azonnal el is vetettem, ugyanis a véleményemet még mindig tartom, mely szerint a főváros zsúfoltsága nem teszi kerékpárbaráttá. Valamint legalább két éve nem nagyon használtam az otthoni biciklit, amire azért kellene költeni, és a felhozatala sem lenne olyannyira egyszerű, mint ahogyan többek között leírják az interneten. Így aztán hosszas beszélgetés után isteni szikra keletkezett a fejemben, hogy talán az lenne a legjobb, ha a téli időszakban használtan vásárolnék egy olyat, amit annak idején magamnak is vettem, így olcsóbban is kijöhetnék, és nem lenne akkora ráfizetés, ha csak hobbi biciklinek használnám, és a lakásban lenne tartva. Ha a biciklis futároknak sikerül közlekedni a városban, akkor azt gondolom én is megtudom tanulni, habár ahhoz azért tény és való, hogy még jobban meg kell ismernem a város, minthogy beírom az applikációba, hogy hova akarok menni, és kidobja, hogy mikor és mire kell felszállnom, vagy átszállnom. Egyelőre decemberre, vagy januárra tervezem a vásárlást, és kíváncsi leszek, hogy vajon mennyire fog megvalósulni, és lesz-e még egy Neuzer kerékpárom. 

 

Búcsú a nyártól

Ismét eljött az az idő, amikor el kell búcsúzni a nyártól. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy nem volt épp jó nyaram. Nem mondom, hogy negatív volt, hiszen kellemetlen dolgok nem nagyon történtek velem. Voltam otthon is, sikerült egy nagyobb lakásba költözni, illetve valamilyen szinten sikerült beilleszkednem a jelenlegi azon a helyen, ahová a felsővezető át tett felsőbb pozícióba. Anyagilag akkora előrelépés nem volt, de jó pár negatívum eltűnt a munkakörnyezetemből, hogy más területre kerültem.
A nyár kissé kemény volt, hiszen kevesen voltunk az új helyen, így nem nagyon tudtam elmenni szabadságra. Azt is augusztusban sikerült meglépnem, és sajnos olyan meleg volt sokszor, hogy kimaradtak a kedvenc elfoglaltságaim, mint a sétálás, kirándulás. És sajnos sikeresen magamra is vettem azt a rossz szokást, hogy elmentem dolgozni, majd hazajöttem, és nem mentem sehová. De ezt az utolsó hetekben igyekeztem levetkőzni. Így aztán örültem, hogy kicsit enyhébb lett az idő, mert így ismét eljutott a Hűvösvölgybe, ahol a Kaán Károly kilátóig felsétáltam. 

Sajnos ismét egyedül kellett ezt a túrát megtennem, de már nagyon szerettem volna a kilátóig felsétálni. Szerencsére eltévedés nélkül ment és semmiféle baleset nem történt velem. Meg is voltam lepődve, hogy mennyire hamar felértem, továbbá milyen szép kilátás tárult elém. 

A szeptemberi terv az lett volna, hogy most nem én utazok haza, de sajnos ez nem valósult meg, mert sajnos a családban felütötte a fejét a covid, de szerencsére mindenki remekül viseli. Jó pár szabadtéri program így csúszott, de annak örültem, hogy ismét kijutottam a Margit szigetre, és remek látványban volt részem, és végre társaságom is akadt annak ellenére, hogy mindez hétköznap történt. 

Annak kifejezetten örülök, hogy kissé visszább vett a nyár, mert már nagyon nem bírtam a nagy meleget, hiszen izzadtam is rendesen, és így kimozdulni elég nehéz lett volna. Minden lehetőséget megragadtam, hogy kimozdulhassak, de sajnos a munka sok időmet lefoglalta. Igyekeztem kikapcsolódni, így sokszor a zenehallgatásban találtam meg a megfelelő stresszoldó lehetőséget. Emellett pedig sikerült új emberekkel is megismerkednem. Távlati terveim nincsenek, csak a korábban meghiúsult fővárosba való rokoni felutazás, továbbá a szabadba való kimozdulás, ha az időjárás engedi. 

A séta

A pozíció és a munkavégzésének helye magával hozta azt a fajta problémakört, hogy az új csapat, és a kieső tagok miatt sajnos nyáron elmaradt a szabadságom kiadása. S az elsőt is augusztusban sikerült megvalósítani. Már akkor is megfogadtam, hogy nem tudom mi várható járványügyileg, de mindenképpen biztos voltam benne, hogy majd szeretném a szabadidőmet rendesen kihasználni, és lehetőleg olyan tevékenységeket összehozni, amelyek feltöltenek is. Az első hét kissé megerőltető volt, hiszen próbáltam bepótolni mindent, amire szabadidőmben nem volt lehetőség. Hiszen volt ismét egy költözés, noha most nagyobb lakás miatt, valamint többször fordult elő, hogy csak hazajöttem, és leültem a TV elé, amelyről jelentősen leszoktam az elmúlt két évben, amikor felköltöztem a fővárosba.
Nagyon sokszor mozdultam ki, s több bejegyzésemben is leírtam, hogy a fővárost nagyon nem tartom kerékpár barátnak, így a kerékpárom lent maradt a korábbi lakhelyemen. Így aztán a kerékpározást felváltotta a séta. Így történt, hogy a szabad hétvégémen úgy döntöttem kilátogatok a rég látott Hűvösvölgybe, azonban némi séta után a telefonom keresője feldobta, hogy nagyjából egy órányi sétára van a Budakeszi vadaspark. S mivel volt három órám zárásig, így végül úgy döntöttem lesétálok oda. Az más kérdés, hogy a térkép navigációja elég érdekes útvonalat adott ki, de végül odaértem. 

A belépőjegy ára szerintem nem volt magas, habár korábbi hasonló jellegű kiruccanásaimnál többen jelezték, hogy magasak a jegyárak. Legyen szó állatkertről, vagy valamilyen hasonló jellegű létesítményről. Ilyenkor mindig jeleztem, hogy nagy állatbarát, és emellett állatrajongó vagyok, így nekem megéri a jegy árát, továbbá érdekes módon sokszor olyanoktól kaptam meg ezeket a kritikákat a jegyárakkal kapcsolatban, akik ennél sokkal többet elbuliznak, vagy az adott jegyár többszörösét elköltik például cigire.
Bevallom meglepődtem, hogy mennyire könnyen odataláltam gyalog. Főleg úgy, hogy egy részét erdős részen ösvényen kellett megtennem. De nem adtam fel, így végül sikeresen lesétáltam, így nagyon örültem, amikor szembesültem azzal a lehetőséggel, hogy van bankkártyás fizetés is. A vadaspark nem hatalmas, és volt pár rész, ami le volt zárva, de nekem tetszett. Nem mondom, hogy idén fogok menni, de jövőre azért betervezek egy sétát ismét, ha kijön a jó idő. Ami külön tetszett, hogy volt egy dinoszaurusz park része is, amely elég jól lett megcsinálva. Egyetlen egy negatívumot tudok felhozni, hogy oda külön jegyet kellett váltani, és sajnos ugyanannyiba került, mint a vadasparkba való belépő, ami így azért nem tartottam túl barátinak. Főleg úgy, hogy a bejárat előtt nem lehetett jegyet venni csak a főbejáratnál. 

Elég jó idő volt, és feltöltődve mentem dolgozni. Az igazsághoz az is hozzátartozik természetesen, hogy korai őszies idővel állunk szemben, tehát esti órákban azért jelentősen hűl le a levegő, s ezt azért én ki is használom. Igaz, hogy vastagon kell felöltözni, de legalább nyitott ablaknál kellemeset lehet aludni, így az elmúlt egy hétben ez is hozzájárult a kellemes alvásomhoz, és a kicsit kipihentebb önmagamhoz. Mindezek mellett most kivételesen a fővárosba való felutazás fog megtörténni családon belül, így ebben a hónapban is van nagyjából egy hetem, és programbörze, amivel kapcsolatban remélem nem lesznek negatív tapasztalataim, továbbá a mai napon sikerült két év után ismét eljutnom a moziba. Annak viszont mindenképpen örülök, hogy kézhez kaptam a bérpapíromat, és a fentiek mellett még így is lesz legalább egy hetem pihenni.