La Brea: 1×01 (Pilot)

Emlékszem, hogy fiatalabb koromban, illetve középiskolásként mennyire faltam a sorozatokat. Szinte vártam a szeptembert, amikor indultak az új szériák. Egy ideig megvoltak a kiválasztottak, majd pedig szépen leírás alapján sokszor olyanokat is bepróbáltam, amik koncepciók alapján nem is nagyon jöttek be. A High Concept szériák voltak az egyik kedvenceim, de aztán szép lassan véget értek, amelyeket követtem, s az újak pedig nem húztak be. Azonban most itt van a La Brea, amelyre nem tudom azt mondani, hogy minőségileg kiemelkedő lenne, ellenben lekötött, aminek nagyon örültem. 

Tovább