A ketté tépett szabadság

Azt gondolom kevés olyan ember van ma, aki Magyarországon él nincs tisztában a jelenlegi helyzettel. Nekem is nehéz ámbár leginkább abból a szempontból, hogy a vidéken élő rokonok valamint az albérleti társ rendelkezik komolyabb anyagi problémákkal, amelyek rám is hatással vannak legtöbbször. Ez nyilván akkor jelenik meg, amikor többet kell kiadnom, vagy pedig segítséget nyújtok. Sajnos most is sikerült kissé megcsúszni, de úgy döntöttem ezt a tényt félre teszem, s szépen megpróbálok kikapcsolódni. Ezt több hete fontolgatom, ami nagyon nehéz volt úgy, hogy semmiféle szabadságtervet nem kértem. Ebből fakadóan aztán szembe kerültem azokkal, akik nyárra tervekkel rendelkeztek. Tulajdonképpen kötelező pihenőnapokat kiveszem a képből, akkor sajnos végig dolgoztam a nyarat. Ami nem is lett volna probléma, ha megfelelő beosztás mellett tudtam volna pihenni, s a meghozott politikai intézkedések nem nyomták volna rá sokak életére egy bizonyos problémakört, melynek hatása rám az volt leginkább, hogy több emberrel a kommunikáció alapja inkább a panasz, elkeseredettség, harag és rosszkedv kiadása volt. Utóbbi érthető, hiszen megkönnyebbül az ember, ha kiadja magából, ami bántja, továbbá segítséget is kaphat még akkor is, ha ez csak annyit jelent, hogy meghallgatásra kerül az illető. Azonban ez nagyon sok energiát el tud vonni az embertől, s én is éreztem azt már egy ideje, hogy nem tudok elviselni pár embert magam körül, akik annyira elmerültek a problémáikban, hogy a sajátom is egyre jobban kezdett zavarni.
Fentiekből fakadóan fakadóan nagyon vártam a szabadságomat, ami sajnos eléggé rosszra sikerült. Az otthon töltött idő viszonylag pozitívnak éreztem, mert legalább kicsit kiszabadultam a fővárosból, ami rengeteg kikapcsolódási lehetőséget biztosít még mindig számomra, mint természetkedvelő és mozgásigényes személynek. Egy nappal maradtam tovább, mert a betervezett lakásbéli szerelők egy nappal későbbre tették a szerelni valójukat, s a hét közepén haza is érkeztem. Most nem volt csúszás, s az idő is kedvező volt, így aztán szépen a Keleti pályaudvarról inkább hazasétáltam. A fennmaradó időt pedig ágyban pihenve tévénézéssel töltöttem el. Az otthon töltött idő alvás szempontjából nem volt jó, de ebből fakadóan a fővárosba való visszatérésem napján elég korán sikerült elaludnom. Mindezek mellett pedig nem is keveset sikerült most. Pihenve ébredtem, így úgy döntöttem délelőtti órákban, hogy kikapcsolódok, s a cél az volt, hogy teszek egy sétát a Hűvösvölgyi túra útvonalon, majd pedig utána este a Margitsziget lesz célba véve. Kettő közül sajnos az elsőbe tudtam belevágni, mert sajnos félúton vissza kellett fordulnom, mert probléma keletkezett itthon. 

Viszonylag sikeresen megoldottam a helyzetet, de a nap hátralevő részét már itthon kellett töltenem. Annak fényében kicsit ideges voltam, hogy tudtam másnap jönnek a szerelők, s nagy valószínűséggel a fél nap itthon üléssel fog telni, s a másik pedig takarítással, ami meg is valósult. Aztán végül kaptam egy telefont, s mivel kevesebben lettünk kilépők és betegséggel küzdőknek köszönhetően végül egy nappal rövidebb lett a szabadságom. A fennmaradó nap időjárási bizonytalanság miatt csak a napi bevásárlást, s a helyi parkon való áthaladást némi kerülőúton történő sétálással mertem bevállalni. Azt nem mondom, hogy kiakadtam a történtektől, de azért némileg frusztrált, hogy a betervezett dolgok csupán negyedét tudtam megvalósítani. 

Mint ahogyan fentebb említettem a kormányintézkedések engem is érintenek, s habár hiába vagyok fizetőképes, ami azért nekem is feladja a leckét, de a velem kapcsolatban lévőknek azért komolyabb problémát jelent. Ámbár voltak terveim az évre nézve, de végül ezeket tulajdonképpen feladtam. Olyan film nincs, amely annyira érdekelne, hogy beüljek egy moziba, s a nyár végével még a strand lehetőségét is elvetettem. Azt megbeszéltem odahaza, hogy stabil a munkám, s habár maradt még pár nap szabadságom, de hazalátogatást karácsonyra tervezem. A lassan beköszönő ősz mellett a kirándulóhelyeket venném célba, de kérdés mennyire fog összhangban lenni az időjárás a beosztásommal. Mert bevallom inkább legyen jó idő, amikor itthon vagyok, mint amikor dolgozok. Bízok benne, hogy november közepéig lesz olyan időjárás, mely megengedhetővé teszi a kicsit lazább öltözködést, mint a farmer és a vastag pulóver párost, mert szívesen igénybe venném a sétáimhoz a korábban megvásárolt Honor Band 6-ot, mellyel továbbra is meg vagyok elégedve. Mindezek mellett bízom abban, hogy még egyszer sikerül este kijutnom a Margitszigetre a szökőkúthoz, valamint megnézni a naplementét a Normafánál. A héten pedig tervezek egy sétát a Farkasréti temetőben, ahol legtöbb híres ember nyugszik. Korábban már jártam ott, de akkor és most is kegyeleti okok miatt nem készült róla írás, hisz fényképek nélkül elég érdekes lett volna.
Annak örülök, hogy kicsit hűlt a levegő, mert így nem kell a ventilátornak mennie folyamatosan, s mivel nem izzadok este, de az ablak továbbra is nyitva lehet az elmúlt napokban kicsit minőségibbnek éreztem az alvásomat. Mondjuk hozzátartozik, hogy lefekvéskor az internetről beszerzett nyugtató zene szól a háttérben, valamint a fent említett okosóra rendelkezik alvási időmérésnek, így kezdek leszokni arról, hogy ágyba kerüléskor elkezdem nézegetni az időt. Ebből pedig következik az, hogy elkezdem magam stresszelni, hogy nem fogom tudni magam kipihenni, fáradtan fogok ébredni, s emiatt nem sikerül elaludni. Ez javult az elmúlt három hétben, s bízom benne további pozitív változás fog majd jönni ezen a téren, ami véleményem szerint sokat fog dobni azon, hogy mennyi energiám lesz, valamint mekkora lesz a tűrőképességem egyes dolgokkal szemben. 

Felkészülni a lehető legrosszabbra?

Korábban volt egy bejegyzésem, amelyben nem voltam túlságosan elragadtatva a jelenlegi helyzetemtől. Tény és való, hogy minden bizonnyal én még csendben is maradhatok, hiszen nagyon sok egyedülálló személy és család lehet most bajban addig én viszonylag elfogadható keretek közt mozoghatok. Sajnos a fluktáció minket is elért, s amennyire elszálltak az árak nem mindenki hajlandó arra, hogy tulajdonképpen a semmiért dolgozzon. Én is egyre inkább veszem észre, hogy hiába próbálok spórolni sajnos nem igazán megy, mert szinte naponta változnak az árak, s sajnos nem jó irányba. Ennek köszönhetően ráadásul további kolléga mondott fel, így megint kevesebben vagyunk, melynek rám nézve két probléma ütötte fel a fejét. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy az összes vezetővel jóban vagyok. Ellenben nekik van egy fontos dolguk, amely nem más, mint a műszakok lefedettsége. Ezzel pedig az a baj, hogy egyrészről a fennmaradó szabadságomat nem kaptam meg a nyáron másrészről pedig az augusztusi hónapra készen van a beosztás, s sajnos a második olyan hónapnak futok neki, hogy a heti két kötelező szabadnapom havi szinten csak egyszer van egymás mellé írva. Mivel a tegnapi és a mai napot kaptam egybe, így megpróbáltam kihasználni. A kormány általi intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban sok volt a tüntetés, így kérdés volt számomra, hogy vajon merre is kellene menni. Egy valami biztos volt, hogy fizetős dologba nem akarok belevágni. Így először jött a Hűvösvölgy. 

Azt már a korábbi bejegyzésemben leírtam, hogy sokat gondolkoztam azon, hogy vajon vásároljak-e egy okosórát, lévén a telefonon mindig mentek az épp aktuális applikációk, melyek mérték merre megyek, mennyi idő alatt teszek meg távolságokat. Végül ő lett a Honor Band 6, amely további löketett adott ahhoz, hogy kipróbáljam élesben is, de erről majd egy későbbi külön bejegyzésben.
Mivel java részben délelőttös leszek, így sajnos azzal szembesülnöm kell majd, hogy éjszakai programokat nem nagyon szervezhetek, valamint legkésőbb este tízre azért ajánlott ágyba kerülnöm, ha éppenséggel nem akarok elaludni, vagy kialvatlanul menni dolgozni. Az más kérdés, hogy ezzel kapcsolatban sok kritikát kapok másoktól továbbá azért az ismeretes, hogy Budapest éjszaka elég csodás tud lenni, így nem volt kérdés, hogy visszafelé kilátogatok és megcsodálom a zenélő szökőkutat. 

Most azért olyan sok időt nem töltöttem ott, ugyanis erőteljesen sikerült félrekalibrálnom az okosórámat, mely tulajdonképpen ahhoz vezetett, hogy a telefonom a 10%-os töltöttségi szintre merült. Még az év elején vettem egy külső akkumulátort vészhelyzet esetére, de sajnos persze most fordult elő velem az, hogy egy olyan táskát vittem magammal, amiben pont nem volt benne. Így igyekeznem kellett, hogy hazaérjek. Azért tettem még egy kis kitérőt a rózsakertnél. 

Mindezek után természetesen azonnal útba vettem a villamosmegállót, s meg sem álltam addig, míg ki nem értem. Ahogyan az lenni szokott természetesen pont az orrom előtt ment el, de komolyabb problémát nem csináltam belőle, hiszen öt percenként járt. Ennek köszönhetően készítettem pár fotót a kivilágított belvárosról, illetve arról, hogy mennyire is van leapadva a Duna. 

Gondolkozok azon, hogy ha továbbra is ilyen meleg lesz, s ilyen alacsony lesz a vízállás, akkor valakit ráveszek majd arra, hogy mi is nézzük le a híd lábához, ha már ennyien megtehetik. Mindenesetre bízom abban, hogy komolyabb anyagi problémával nem fogok szembesülni, habár egyelőre még rezsiszámla nem jött, de bízom benne, hogy nem lesz komolyabb probléma valamint majd szeptember első felében megkapom a már megérdemelt szabadságomat is. Addig pedig megpróbálom minél többet pihenni. 

Nyár

Annak ellenére, hogy még a negyvenéves kort nem éltem meg (és még elég távol állok tőle) sokszor elhangzik tőlem írásban, s szóban egyaránt, hogy mi volt az én időmben. Amely egyébiránt nem meglepő, hiszen alig húsz év alatt nagyon sok minden változott. S persze alapul veszem azt is, hogy felnőve én is sokat változtam. Emlékszem arra, amikor átmenetes évszakok is léteztek, mint a tavasz és az ősz. Valamint a tél valóban tél volt, s ténylegesen felölelt időszak volt vagy három hónap, addig jó, ha talán van két hétig amikor az ember megfagy, s talán hóesés is megtörténik. Természetesen, ha választani kell akkor én is a jó időre szavazok, hiszen ilyenkor sokkal több lehetőség áll fent, mint amikor az ember csak akkor lép ki a négy fal közül, ha éppen muszáj.
A fentiekkel szemben most kifejezetten annyira nem voltam kibékülve azzal, hogy jóformán alig egy hét volt az átmenetes időszak, s szinte már május közepén nyár volt. Mehetnékem megvolt, de nehezen tudtam elviselni a hetente többször változó frontokat főleg úgy, hogy közben dolgoztam is. Egyre inkább éreztem azt, hogy kihatással van rám. Bár még így is enyhének mondanám ismerőseim, s kollégáim tapasztalataival szemben, akik fejfájásról, rosszullétekről, vérnyomásingadozásról számoltak be. Addig én némi alvászavarral, fáradékonysággal esetleg ingerlékenységgel küzdöttem. Emiatt is örültem, hogy szabadságra való kiírásra kerültem. Ezt pozitív és negatív is volt számomra. Hiszen szabadságról visszamenni nem teng az emberben a munkakedv, ráadásul az időjárás és a szabadnapok pont úgy keresztezték egymást, hogy sokszor nem tudtam kimozdulni itthonról. Többeknek említettem, hogy nálam nem úgy működik a pihenés, hogy egész nap fetrengek az ágyban vagy itthon vagyok és nem csinálok semmit. Mert hiába szeretek bambulni ki a fejemből, valamint zenét hallgatni, ha egy idő után elunom magam. Talán szerencsém is volt, hogy az utolsó munkanapomon későig dolgoztam, mert minden bizonnyal műszak után azonnal nyakamba kaptam voltam a táskám, s elindultam volna haza, amely két és fél órás vonatútnak felelt volna meg. Másnap hazamentem, s ugyan több napot töltöttem otthon, de megint nem tudtam nyugton maradni. Sok volt a mozgás, s ráadásként még a biciklit is előkaptam. 

Visszatérve a fővárosba igyekeztem mindenkivel találkozni, akivel a munka vagy az időjárás miatt nem sikerült. A szabadság letelte után pedig ismét indult a munka. Mivel nem volt zökkenőmentes, így úgy döntöttem talán az lesz a legjobb, ha éppenséggel kicsit sikerül kimozdulni itthonról. A fentebb említett probléma leginkább pedig abban nyilvánult meg, hogy késő délutánig kellett várnom, hogy elindulhassak itthonról, s még így is sikerült némileg enyhén leégnem, hogy használtam sapkát valamint igyekeztem kerülni a napfényt. A Hűvösvölgy így már ki van pipálva. 

Oda kell figyelnie sokszor az embernek, amikor mesél vagy épp véleményét osztja meg másokkal, hiszen könnyen megtörténhet az, hogy más megsértődhet. Ebből fakadóan többek előtt inkább hallgattam arról, hogy sokszor frusztráló tud lenni, ha sokak életének nem része a tényleges mozgás, vagy kevésbé lehet őket rávenni arra, hogy kimozduljanak otthonról. Most ezzel szemben nagyobb szerencsém volt, mert legalább volt többször társaságom, így messzebbre nem egyedül kellett mennem. Idén estefelé kijutottam a Margitszigetre, ahol egy nagyobb séta követően tartalmas beszélgetés után sikerült hazaesnem elég későn. 

A szakma amelyben mozgok, valamint a munkakör is olyan, hogy ha a fizetést veszem alapul továbbá, hogy emberek között van az ember, akkor nem meglepő, ha nagyon gyorsan változnak a kollégák száma és összetétele. A betegség is életünk része, s ebből kiindulva jeleztem, hogy a kiesők és a távozók számát alapul véve több napos pihenőnapot fogok kihasználni arra, hogy hazautazzak, mert a szabadság kiadása illetve tényleges letöltése kérdőjeles lehet jelenleg. Annak örültem, hogy többször esett az eső, s nyitott ablaknál nagyon jót lehetett aludni, s kellő energiát tudtam összeszedni, hogy ebben a hónapban is haza tudjak látogatni. Kijelenthető, hogy a júniusi hónapom is tulajdonképpen már előre meg van tervezve. 

Szentendre

Ahogyan korábbi bejegyzéseimben is írtam a főváros leginkább a sokszínűsége és a sokfelé való kiruccanás lehetősége volt az, ami igazán vonzott. Amióta felköltöztem igyekszem ezt a dolgot minél jobban kihasználni, s ha az időjárás és a munka engedi, akkor ez általában sikerül is. Egyetlen egy probléma van, hogy akikkel kapcsolatban vagyok azoknak többsége otthonülős, vagy pedig tipikus szórakozó fajta, s így kevés olyan személy akad, akivel össze tudok hozni egy nagyobb sétálást vagy akár kirándulást. Szerencsére akadnak olyanok, akik társul szegődnek, s a városban lévő helyeket már elég jól ismerem, s nagyon könnyen eljutok oda függetlenül az utazási időtől. A bérlet persze mindig nálam van, mert felvagyok készülve arra, hogy bármikor jöhet számomra egy lehetőség, hogy kimozdulhassak itthonról vagy pedig egyszerűen csak kedvem támad elmenni sétálni. Még a covid időszak alatt egyik ismerősöm úgy döntött kocsival lemegyünk Szentendrére, s a Dunakorzón teszünk egy sétát. Azóta gondolkodtam az ismétlésen, de mivel az illetővel megszakadt a kapcsolat, így úgy gondoltam tökéletes kiránduló hely lehetne. Ehhez pedig nem kell más, mint némi helyismeret, valamint az odavaló lejutás zökkenőmentessége. Én azon embere közé tartozom, akik tudnak és akarnak is olvasni, s a leírtakat tudják is értelmezni. Így aztán csak arra a kieső 15 km-es szakaszra kellett vonaljegyet vásárolni, s a telefonon lévő térképek elegendőek voltak, hogy lejussak a Dunakorzóra. 

Annak nagyon örültem, hogy az állomástól nagyjából negyed órányi sétára volt a Dunakorzó. Egyrészről emiatt könnyebb túravonalat kijelölni, másfelől pedig elég jól éreztem magam, hogy ennyire könnyen sikerült lejutnom. Mivel hétköznapra kaptam a két szabadnapomat, így annak mindenképpen örültem, hogy most elég kevesen voltak. Ebből fakadóan pedig kedvemre tesztelhettem a lassan egy hónapja megvásárolt Huawei P50 Pro-t, melynek kameraképességeiben továbbra sem csalódtam, s a vásárlást sem bántam meg. Mindenképpen meg akartam találni azt az utcát, amelyben az esernyők vannak feltéve, s ez is viszonylag elég közel volt. 

Ezek után szépen sétáltam egyet, de mivel a napom nem úgy alakult a délelőtti órákban így az utam az egyik közeli boltba vezetett. Mivel nem akartam korán hazaérni, s szerettem volna még kóvályogni egyet úgy voltam vele elindulok egyenesen abból baj nem lehet. Ebből fakadóan találtam rá a Japán kertre, amely ugyan kicsi, s ha nem fotózunk tíz perc alatt vagy még kevesebb időn belül végig lehet menni. Engem ez nem zavart, mert elég megnyugtató hangulatot árasztott, s emellett pedig szépen karban van tartva. Mindezek mellett pedig az élővilágot is lencsevégre sikerült kapnom. 

Már meg van, hogy melyik ismerősömet fogom “megkörnyékezni” ezzel a kiruccanással. Az viszont biztos, hogy ha végül megsem jön össze biztosan le fogok utazni még egyszer, s teszek egy még nagyobb sétát. 

Tavaszváró

Én is azon emberek közé tartozom, akik minden évszakban meglátnak valami szépet. Akármennyire is tud gyönyörködtető lenni egy ősz sárga levelekkel tarkítva, vagy tél hólepellel rendelkezve, de egy idő után azért megunja az ember az adott évszak adottságait. Igazi tél már jó ideje nem volt, így sajnos idén is elmaradt a várva várt havazás. Ismételten belebotlottam abba a hibába, hogy a hétköznapok tulajdonképpen arról szóltak, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazajöttem, és valamit csináltam. S nem is nagyon mozdultam ki. Mondjuk amilyen időjárás volt, majd pedig a covid fertőzésem is gondoskodott róla, hogy a négy fal közé kényszerüljek. Mivel eléggé lefoglalt a munka így aztán nem is nagyon gondolkoztam azon, hogy lassan ideér az április, s bizony ideje lenne már tavasznak. Egyik nap még elég hideg volt, s kabátban mentem dolgozni. Másnap szabadnapos voltam, s délután már rövid pólóban sétáltam, s lőttem pár képet az éppen virágozni készülő fákról. 

Mivel szerencsés voltam, így másnap is szabad voltam. A szerencsém itt nem ért véget, ugyanis másnap is remek idő volt, így aztán nem volt kérdés, hogy tiszteletemet teszem majd a Hűvös völgyben. Jól éreztem magam, de sajnos még nem borult zöldbe az erdő, de mindenképpen feltöltött, hogy a friss levegőn sétálhattam. Hamar a végére értem, s nem igazán volt kedvem hazajönni, s ülni a TV előtt. Habár tisztában voltam azzal, hogy mekkora távolságról van szó, ha éppenséggel el akarok jutni a Camponáig, de végül úgy döntöttem, hogy idén márciusban teszem tiszteletemet a Tropicariumban. 

Elmondhatom, hogy ismét szerencsém volt, mert kevesen voltunk. Habár ez betudható annak is, hogy hétköznap mentem megnézni az állatokat. Annak ellenére, hogy nagyon tetszett valahogy most nagyjából negyed óra alatt végig értem az egészen, s még az üzlet részében sem vásároltam semmit. Fáradt nem voltam, de némi csalódottság azért volt. Aztán visszanézve a régi képeket rádöbbentem, hogy egyre inkább fogyatkoznak az állatok, s sajnos utánpótlásuk pedig nincs. Mindezek után a munkanapjaimat magamévá tettem, majd pedig ahogyan ígértem hazautaztam két napra. Az otthon töltött idő élvezetes volt főleg azért, mert nem csak sikerült másokkal találkozni, de még az időjárás is jó volt. Habár nem esett szó arról, hogy mikor lesz a legközelebbi utazásom, de mire visszaértem a fővárosba eldöntöttem, hogy a legjobb, ha a Húsvétkor lelátogatok, mert ünnepnap lévén az fix szabadnap. S eközben pedig bízom abban, hogy majd egyre inkább jobb idő lesz, s ismét indulhat majd a csavargás. 

2021: Az újabb pofára esések éve

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben. Előtte viszont egy visszatekintés hogyan is éltem meg az aktuális éveket, amióta eme blogra vetem a gondolataimat: 

A következő lépcsőfok

Épp minap beszéltem egyik ismerősömmel, aki megerősített abban, hogy ismét egy olyan évben lesz részem, amelyben nagyon sok dolog történt velem. Eddig természetesen voltak negatív, és pozitív dolgok egyaránt.
Az mindenképpen pozitívnak könyvelem el, hogy másik területre kerültem a munkahelyemen belül, így a munkavégzés helye is megváltozott. Ez magával hozta természetesen azt is, hogy megszabadultam olyan emberektől, akikkel nem szerettem dolgozni, vagy pedig olyan habitussal rendelkeztek, amelynél szinte elkerülhetetlen volt a konfliktus, amelyben volt nem is egyszer részem. S mivel olyan ember vagyok, aki törekszik, hogy ne legyenek körülötte problémák, így kissé nehezen viseltem azt, amikor nem tudtam megoldani, mert a másik féllel nem lehetett egyszerűen értelmesen beszélni. Az új hely magával hozta azt, hogy felütötte a fejét az a probléma, hogy konkrétan egy teljesen új csapat lett összeállítva, s ilyenkor természetesen az ember próbál odafigyelni, hogy kinek mit mond, és kivel hogy viselkedik. A lépéstávolság most sem hozta meg az eredményét, ugyanis itt is felütötte az a fejét, amely szinte minden munkahelyen megvan. Ez pedig nem más, mint a másiknak a háta mögötti kibeszélés. Ez pedig magával hozta a konfliktusokat, és a konfliktusokból eredő besértődéseket. És feltárta természetesen azok személyiségét is, akik előszeretettel szeretik kerülni a munkát. Ebből pedig egyenesen következett az, hogy emberek felmondtak. Volt, aki gerincesen tette, de volt, aki egyszerűen másnap nem jött be dolgozni, majd pedig mindenhonnan törölte magát, és tiltott minden kollégáját mindenféle platformon, hogy ne legyen elérhető. Bár annak ellenére, hogy én is aktív módba tettem az álláskeresést, azért ezt a lépést túlzásnak érzem. 

A fentiek fényében nem meglepő, hogy az utóbbi időben nem éppen a kipihent állapotomról voltam híres. Ennek ellenére a magánéletemben is megvoltak a változások. Kisebbek, és nagyobbak egyaránt. Az tény, hogy az említésre méltó az ismételt költözés volt. Azonban most egy nagyobb, és élhetőbb lakás lett végül a végcél, és végre bérleti szerződés is emberbarátnak volt mondható, így aztán áldásomat adtam a dologra. Az más kérdés, hogy mennyire volt felemelő érzés, hogy munka után még a költözéssel is szembe kellett néznem. Annak viszont mindenképp örülök, hogy ezen túl vagyok. A maszkviselés, és az oltási igazolvány miatt, valamint a kevés szabadidő miatt továbbra is városon belül mozogtam, így ha sétára vágytam, akkor továbbra is a Margit-sziget volt az egyik végpont, ahol tiszteletemet tettem a halastónál, ahol elkészítettem a sokadik fényképemet a vízirózsákról. 

Sok tervem a nyárra nem nagyon volt. Ámbár nagyon hiányoznak a szórakozási lehetőségek, így aztán nagyjából három héttel ezelőtt én is rászántam magam, hogy regisztráljak az oltásra, mellyel kapcsolatban eddig is szkeptikus voltam. Az én véleményem leginkább az, hogy túl rövid idő volt, hogy védőoltás jöjjön létre, továbbá én egy teljes kivizsgálásra igényt tartanék magammal szemben, hogy ne legyen mellékhatása egy védőoltásnak. Ilyen kivizsgálásra viszont a járvány alatt sok lehetőség nincs egy egészséges embernek. Azonban annak mindenképpen örültem, hogy a tegnapi nappal eltörölték a kötelező maszkviselést, valamint sok helyre elmehet az ember, hogy nem szükséges az igazolvány felmutatása. Így aztán előtérbe helyeztem mindenképpen egy állatkerti látogatást, továbbá még pár helyre szeretnék eljutni városon belül. Az más kérdés, hogy véleményem szerint ennek meglesz a böjtje, és valószínűleg egy újabb hullámra is felkészülhetünk majd ősszel. 

Az erdő

Amikor megkérdezik, hogy mit szeretek csinálni szabadidőmben nagyon sok dolgot szoktam mondani. Az egyik egyértelműen a mozgás. Amíg otthon éltem a biciklizés volt az egyik kedvenc tevékenységem, s ha abban a városban élnék, ahol felnőttem szerintem már rég beruháztam volna egy modernebb kerékpárra. Emellett szerettem sétálni is, és bevallom nagyon kellemes volt egy fárasztó nap után hosszú sétát tenni a város utcáin, ahol hétköznap és vasárnap alig volt ember. Amikor felköltöztem a fővárosba a munka mellett a kimozdulási lehetőségek tárháza volt a másik, ami miatt mindenképpen szerettem volna itt élni. Többször leírtam mit gondolok a fővárosról. Ha a külső kerületeket nem számolom, akkor azt kell mondanom, hogy az én tapasztalataim alapján nem túl kerékpárbarát város, így a biciklim otthon maradt, és nem is tervezem felhozni, továbbá újat sem tervezek vásárolni. Ugyanis nem érzem biztonságosnak ebből a szempontból a várost. Így a kerékpározással megtett mozgást totálisan felváltotta a sétálás. Nagyon sok helyre eljutottam városon kívül, és városon belül is. Utóbbinál már konkrétan kedvenc helyeim alakultak ki, s annak kifejezetten örülök, hogy vannak a külső kerületekben erdős részek is.
Vannak, amelyeket azonnal felfedeztem, de akadnak olyanok is, amelyeket csak később sikerült. Mivel többször előfordult, hogy a Margít híd budai hídfőnél szálltam fel a villamosra, így megláttam azt a villamost, amelynek végállomása a Kamaraerdei ifjúsági park. Rákerestem interneten, mert nem szerettem volna úgy járni, mint tavaly a Savoya Parkkal kapcsolatban, amelyről megvoltam győződve, hogy valami kiülős hely lehet. Aztán pedig kiderült, hogy egy bevásárlóközpont. A héten azonban úgy döntöttem megnézem mi a végállomás, és elég érdekes élményben volt részem. Az mindenképpen pozitív volt, hogy nem bevásárlóközpont, és nem is kicsi, habár az ifjúsági park látogathatósága számomra nem volt opció. 

Az ifjúsági park mellett egy kis út vezetett, amin csak félig gyalogoltam, de elég hangulatos volt. Elég érdekesnek hatott, hogy a bal oldalon ott volt az erdő, míg a jobb oldalon a park. Bevallom kíváncsi voltam, hogy hova vezet az út, de mivel másnap várt a munka, így úgy döntöttem, hogy majd máskor gyalogolok rajta végig. Eléggé hangulatos, és érdekes volt. Ezután pedig úgy döntöttem, hogy bemegyek az erdőbe, amely vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Ami nem tetszett, hogy elég sűrű volt az erdő, így akadtak olyan ösvények, amelyeken inkább nem mentem végig, mert úgy voltam vele, hogy nem szeretném, ha tele lennék bogarakkal. Mindezek mellett pedig elég sűrűn benőtték a növényzetek, amelynek oka szerintem a látogatottság hiányából is fakad. Azonban tény, hogy csendes volt, és érdekes volt hallgatni kizárólag a madarakat, és ténylegesen nem nagyon találkoztam senkivel sem. Így kikapcsolódásnak, és egy kis fáradt gőz kieresztésnek tökéletes volt. Mindezek mellett olyan hangulatom volt, mintha egyedül lennék a világon. 

Természetesen szokásomhoz híven bőven készítettem fotókat. Nagyon tetszett a táj, és meg kell mondanom eléggé meglepett, hogy jó pár romos épülettel is találkoztam, valamint hétvégi házakkal is. Mivel időben korlátozva voltam, így nem nagyon néztem meg őket, és csak egy fajta épület volt, amelybe bementem, bár bevallom kissé féltem, hogy esetleg hajléktalanok lakhatnak benne, de szerencsére csak pár szemétdombon kívül mást nem nagyon találtam ott. De mindenképpen érdekesnek találtam, ahogyan elkezdtem gondolkodni, hogy vajon korábban milyen épület is lehetett ez. 

Nem mondom, hogy a kedvenc helyem lesz. Egyrészről mert több, mint egy órányi az út eljutni oda. Valamint nem biztos, hogy nyáron a legjobb megoldás az lenne, ha éppenséggel a rothadó melegben ott kirándulgatnék. Két alkalommal mindenképpen vissza szeretnék térni, mert a Google vélemények alapján több látogatható épület is van, ami érdekel, valamint kíváncsi vagyok, hogy a betonút hova vezet. Főleg úgy, hogy a villamosból kitekintve a végállomás előtt valamiféle parkot is láttam. Azonban ezt kizárólag akkor tervezem, amikor majd szabadságon leszek, s bízom benne, hogy ez július tájékán lesz majd. 

Március végére

A járványügyi intézkedések, melyek korlátozásokat vontak maguk után lassan több, mint egy éve velünk vannak. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mozogni, kirándulni, csavarogni, és csak a legszükségesebb esetben itthon üldögélni. Sajnos sokkal kevesebb lehetőségem van így, ennek ellenére azonban ebben a hónapban is sikerült kimozdulni. Főleg úgy, hogy megérkezett időjárásilag is a tavasz. Az esti kijárási korlátozás sokszor nem kedvezett a kikapcsolódásnak, hiszen munka után azonnal haza kellett jönnöm. Azonban pozícióváltással a délutánjaim szabadok lesznek, így valószínűleg még többet tudok majd kimozdulni. Főleg úgy, hogy vár rám egy hetes szabadság is. A mai nap rátekintettem a statisztikámra, és ismét szép eredményt sikerült elérnem. 

2020: A pofára esések éve!

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra. Tovább

A séta hónapja

Én az a fajta ember vagyok, aki sajnos nem tud a fenekén megülni, s egész nap a négy fal közt ülni. Sajnos a járvány jelentősen rányomta a bélyegét a kiruccanási lehetőségekre, de az augusztusban sikerült teljesítenem több, mint 100 km-t, ami talán több is lehetett volna, ha nem felejtem el bekapcsolni az egészség applikációt a telefonomon. 

A hosszú hétvége

Abban a szakmában, és munkakörben, amelyben dolgozom olyan, hogy “hosszú hétvége” konkrétan nincs. Van a fizetett ünnepnap és csókolom. Én választottam ezt, tehát semmi jogom nincs panaszra, és igazából nem is nagyon szoktam ezen rugózni. Azzal kapcsolatban viszont szoktam szót emelni, hogy ez mennyire rányomja a bélyegét nálam a szórakozásra. Azaz általában délutános vagyok, aminek köszönhetően oda az egész napom, s a műszak végén nem marad más alternatív szórakozás, minthogy egyedül hazapattyogjak, vagy pedig internetezzek, filmet nézzek. Hiszen későn már senki nem ér rá. A legtöbben délután érnek rá, munka után. Én pedig pont akkor dolgozom. Ez minden bizonnyal változni fog, hogyha a munkakör változás létrejön, ami jelen pillanatban kizárólag a kolléganőm állapotán múlik, hogy hogyan is fog haladni a várandóssága, és komplikáció mentes lesz-e. Mindezek mellett pedig ott vannak a hétvégék, amikor szintén dolgozok általában, így pedig elég nehéz programot szervezni. Azonban most sikerült, s kifejezetten örültem a kirándulásnak, ami indult Pilisszentlászlóról, s folytatódott gyalogtúrában. 

Az útvonalterv nem volt más, mint hogy elsétáljunk Visegrádi várig, így gyakorlatilag több órát sétáltunk az erdőben. A kilátos, s a nyugalom nagyon jó volt, s annak kifejezetten örültem, hogy a saját “ritmusomban” tudtam haladni. Ugyan kicsit fárasztó volt, de harcedzett voltam sétában, így nagyon örültem, hogy végre szép panorámát láthatok. 

Szerencsére nem esett az eső, habár tény, hogy nagyon szeles idő volt. A kilátás tényleg jó volt, s visszafelé pedig komppal mentünk át a túloldalra, ahonnan vonattal jöttünk vissza a fővárosba. Így utólag lőttem egy képet a várról: 

Volt egyszer egy kirándulás

Amíg otthon éltem többnyire két dolog volt, ami zavart. Az egyik a munkabér, amelynek mértéke nem tette lehetővé az elköltözést, továbbá a városban való különélését, valamint az önálló élet fenntartását. Mindezek mellett pedig problémát okozott a szórakozás, és a kimozdulás. Azaz vagy nem volt rá lehetőség, vagy pedig nem volt rá partner. A fővárosba való költözés ezt a dolgot kiküszöbölte, hiszen mindkét szempontból elég jól állok. Ezért az augusztusban a zempléni hegységbe mentem túrázni.

Gyönyörű kilátást kaptam az útért cserébe, s annak ellenére, hogy kevés emberrel találkoztunk, és szinte minden nagyvárosi dolgot hátrahagytunk jól éreztem magam. Nem csak a levegő frissessége, de maga a természet is feltöltött, arról nem is beszélve, hogy a bandukolás közben igyekeztünk felfedezni mindent. Természetesen rengeteg fotót készítettem, hiszen tetszett mind a regéci vár, mind pedig a csordogáló patak.

A sziklás részekre jómagam nem mertem felmászni, inkább csak távolról csodáltam, s bíztam benne, hogy a velem tartók nem fognak leesni, miközben igyekeztek a legjobb, és a leglátványosabb fotókat készíteni magukról.
Állatok visszafogottan jelent meg. Elsősorban békák, őzek, s madarak voltak azok, amiket láttunk, meglestünk.

A környezetben egyetlen egy dolog lepett meg, amikor az erdő közepén találtunk egy elhagyatott faházat. Nem a legjobb állapotban volt, de nem is a legrosszabban. Érezhető volt, hogy szándékosan nincs elbontva, de minden bizonnyal én egy éjszakát nem töltenék el benne.

Ideiglenes búcsú a tavasztól

Nagyon örültem annak, hogy megérkezett idén elég hamar a tavasz. Annak legjobban, hogy végre úgy mehettem akárhová, hogy közben nem fagytam szét. Sajnos változatos volt az időjárás az elmúlt hetekben (reggel megfagytál, délután megsültél), s talán ennek is volt köszönhető, hogy alig egy hónappal a megfázásom után ismét megfáztam.
Most természetesen nem mentem orvoshoz, hiszen komoly láz nélkül megúsztam a dolgot, viszont szembe kellett néznem azzal, hogy a húsvétot minden bizonnyal a négy fal közt kell töltenem, hogy minél jobban kikúráljam magam. Igazából egy röpke egy órás séta még belefért volna, de a szeles időnek köszönhetően ezt passzoltam. Azonban a mai nap engedett némi lehetőséget, hogy ki tudjak mozdulni, mert elég meleg volt, s a szél is alább hagyott. Így a közelben lévő élővíz csatorna mellett lesétáltam másfél órát. Persze emellett fotóztam is:

Ideiglenesen búcsút vettem ma a tavasztól, hiszen az előrejelzések alapján két hétig eléggé szeles, s csapadékos időjárás kezdődik, aminek azért annyira nem örülök. Miközben itthon voltam szinte minden jelenleg futó sorozatommal naprakész lettem, továbbá bepótoltam a már régóta megnézésre váró filmeket. Igaz, ebből kapásból négyet a felénél ki is kapcsoltam az érdektelenség miatt.
Még márciusban írtam, hogy már befejezett szériákat kezdtem el nézni, de aztán végül ezek közül maradt az ER, azaz Vészhelyzet. Aztán meglátom hogyan haladok vele, mert régen nagyon szerettem. Minden bizonnyal az első évaddal végzek, ha valóban rossz idő lesz. De bízom abban, hogy két hét múlva napi szintűvé tudom tenni a mozgást.

Akkor most magabiztosan felszállok arra a bizonyos szopórollerre!

Ha keresnem kellene, hogy melyik nyár volt az, ami számomra a legjobban telt el szinte mindenféle malőr nélkül… hát talán az általános iskolás éveim jutnak eszembe. Ugyanis szinte mindegyik nyáron volt valami, ami kesernyés emléket ébresztett bennem. Tény és való, hogy szinte a tavalyi volt az egyik olyan, amelyik eléggé nyomorúságosnak végződött, ugyanis hiába volt munkám, keretesem, s emellett megfelelő mentális, fizikális állapot, ha úgy jöttek az események, hogy minden komolyabb tervem meghiúsult.
Valahogyan pontosan ugyanez jutott eszembe tegnap is. Első körben már jó előre féltem ettől a hónaptól, hiszen a teljesítendő munkaórák száma kissé magasabb volt, mint az átlag. Mindezek mellett pedig bravúrosan sikerült a szabadságom jelenetős részét augusztusra áthelyeznem, melynek köszönhetően az elmúlt három hónapban kizárólag pihenőnappal voltak jelölve azok a napok, melyeket itthon töltöttem. Sok jót nem vártam, ámbár a beosztás kézhezvétele után enyhe sokk ért, hogy függetlenül az anyagi helyzetemtől bizony ebben a hónapban nem sokat fogok házon kívüli szórakozással tölteni.

Ami viszont tény volt számomra, hogy idén is muszáj valamerre kimozdulnom, így a júliusi terv első körben a kecskeméti fórumtalálkozó összehozása, illetve azon való megjelenés, mely jelenlegi percében is megvalósulni látszik. Ám teljesen biztos akkor lesz, ha ténylegesen nem jön közbe semmi, s holnap korán reggel pattyoghatok a buszhoz lelkesen. Mindezek mellett sajnos a pihenőnapjaim száma, elosztása horribilisnak mondható, így nagyjából egy, vagy jó eséllyel két strandot tudok összehozni. Az augusztusi pesti utazás viszont egyelőre labilis, mint a kutya vacsorája, ugyanis ismételten nem sikerült betartanom a vásárlás kapcsán felállított szabályt. Annak ellenére, hogy tavaly milyen esküt tettem tegnapi nap folyamán egy Huawei P8 Lite boldog tulajdonosa lettem.

HUA_P8_lite_white_group_04-41db98f6ed35af9eLegalább egy hetet gondoltam azon, hogy vajon vásároljak-e újabb mobil készüléket. Nyilván eme vásárlás negatívan hatással van arra az összegre, melyet költésre tudnék fordítani. Ámbár tény, hogy egy fokkal jobb helyzetben vagyok, mint tavaly, de hatalmas kételyeim támadtak, s szinte az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy mit is tegyek. A beosztásom egyébként sem volt valami jó, így eme hónap úszik minden tekintetben, ami már a szórakozást jelenti, hiszen úgy lettek elosztva a napjaim, hogy bizony erősen meg kell gondolnom, hogy mikor hova megyek. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor kisiskolás voltam, s délutánra nem tervezhettem komolyabbat, mert korán ágyban kell lenni, márt másnap iskola. Azt gondolom, hogy ezzel elmondtam mindent.
Ha a Fotók kategóriára kattint bárki, akkor leírható rólam, hogy szeretek megörökíteni olyan dolgokat, amely valami szempontból számomra érdekesek. Ehhez viszont az esetek többségében a mobilomat használtam. Sajnálatos módon a tavalyi készülék is csak megütötte azt a szintet, hogy használható legyen ebből a szempontból. Így kellemes meglepetés volt nekem, amikor a készüléket a kezembe fogtam, s csak komoly tesztek, videók után kezdtem el azon gondolkozni, hogy feladom a Sony-ba vetett hitemet. Főleg azért, mert ha valóban számomra elfogadható készüléket keresek hardveres szempontból, az sajnos csak a Z széria lenne, melynek kereskedelmi ára továbbra is százezer felett van bőven. Feltéve, ha normális boltból, s újonnan akarom megvásárolni. Tegnapi nap végül megkaptam a fizetésem, s nagyon gondolkoztam mi legyen. Még pár telefont is megeresztettem, mert tanácstalan voltam. Szinte biztos voltam, hogy ilyen készüléket szeretnék a jelenlegi helyett, így végül logikusan döntöttem: a júliusom szét van barmolva munkanapok és a pihenő napok gusztustalanul aránytalan elosztása miatt, így lényegtelen, hogy egy napon nyolc, vagy tizenkét órát húzok le, hiszen nem nagyon tudnék kimozdulni. Ebből fakadóan túlórákkal nem vesztek el programokat. Másfelől pedig megvoltak a saját egyéni kedvezményeim, kuponjaim, hogy az átlag vásárló mellett legalább tízezer forinttal olcsóbban hozzájussak egy normális üzletben. Ellenben ha megvárom még lemegy az ára (saccolva két-három hónap) lehet GSM boltokra, s online rendelésre lennék szorítkozva. Így lehet szürke importot kapnék szinte semmi garanciális háttérrel. S persze kedvezmények nélkül.

Hosszabb számolgatás után úgy döntöttem, hogy ebben a hónapban tudok vállalni annyi túlórát, hogy augusztusban már ne kelljen fillére kiszámolnom a pénzemet. Augusztusra beírt egy hetes szabadságom miatt pedig abban a hónapban is tudok vállalni plusz órákat, hogy közben nem cseszem szét a nyaram, s töltöm az egész időmet a munkahelyemen, vagy itthon. Szeptemberre pedig ismét tudok további programokat tervezni.
A mai napnak egy részét rászántam a tesztelésre. Persze egy kicsit szoknom kellett a készüléket, mely kétszer jobb hardveres teljesítménnyel rendelkezik, mint az előző. Ámbár tény, hogy ami legjobban megfogott benne (az ár mellett persze, ami nem érte el még így sem a száz ezres tételt) a kamera. Pár képet lőttem vele.

IMG_20150710_142046 IMG_20150710_142136 IMG_20150710_142232

Mivel sem időm, sem energiám nem engedte, így igazából csak itthon tudtam lövöldözni vele. Az igazság az, hogy annak ellenére, hogy páran lehordták a kamerát én meg vagyok vele maximálisan elégedve. Nem tökéletes, de az én igényeimet maradéktalanul kielégíti. Végre van lehetőségem arra, hogy ha valóban egy jó fotót készítek azt ki tudom tenni háttérképnek a számítógépen úgy, hogy ha átváltok valami miatt TV-re, akkor azon a kijelzőn nem virít bele a pofámba az adott kép hibái.

Sajnálatos módon a múlt havi betegeskedésnek, illetve az e havi beosztásnak köszönhetően kimozdulni nagyon nem tudtam sehová, de még itthon sem tudtam elfoglalni magam rendesen időhiány miatt. A hónap elején el tudtam menni a moziba, illetve még pár sorozat premiert be tudtam csekkolni. Játékok terén a helyzet nem rózsás. Egyedül az Uncharted trilógiának ültem neki, ami nagyjából annyi szórakozást jelentett, hogy nagyjából fél órát játszottam az első résszel.
Szorítós lesz ez a nyár, de bízom a legjobbakban. Főleg az augusztusban. Szikla szilárd tervem, hogy ezen a nyáron még kétszer mindenképpen teszek egy kört a strandon.