Az utolsó hónap!

Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.

Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.

Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.

Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.

Háttal az ünnepeknek!

Aki rendszeresen követi nyomon a bejegyzéseimet főleg a Helyzetjelentés kategóriában az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nagyjából nyolc évvel ezelőtt szinte teljesen felhagytam azzal, hogy az ünnepeket tartsam. Egy ideig csak becsuktam a szobám ajtaját, és ezzel kizártam az egészet, de miután tartós munkahelyet találtam úgy döntöttem, hogy felnőttként elég érett vagyok ahhoz, hogy ne úgy viselkedjek a magánéletemben, ahogyan a mások elvárják. Így onnantól kezdve nálam megszűntek névnapok, születésnapok, állami és keresztény ünnepek. Névnapokkal, s születésnapokkal úgy vagyok, hogy nem szoktam fejben tartani, amely olykor nem kis sértődéseket eredményezett. Részben érthető, hogy sokaknak ezek a napok fontosak, de részben viszont nem, hiszen az, hogy milyen név van felírva a naptárban az adott napra, vagy melyik napra esik az illető születésének évfordulója tulajdonképpen lényegtelen. Jómagam pedig soha nem szerettem, ha valakit körbe kell ugrálni lényegtelen dologért. Szerencsére ezeket sikeresen kilőttem azokkal az érvekkel, mely szerint én nem tartom sem a névnapomat, sem pedig a születésnapomat, a fenti okokkal indokolva. Azaz a napomat nem befolyásolja, hogy milyen név van írva aznapra a naptárban, továbbá mely napon növekszik eggyel az életkorom. Arról nem is beszélve, hogy mennyire is utáltam, amikor mások körbeugrálva köszöntgettek, miközben jó párral a kapcsolatom egyébként sem volt közeli, valamint nem is éreztem úgy, hogy az adott nap más lett volna, mint a többi.
Az állami ünnepeket soha nem éreztem sajátomnak, s tulajdonképpen valahogy hidegen is hagytak. A hagyományokon alapuló ünnepek is csak gyerekként fogtak meg, így a húsvétból és a karácsonyból úgy érzem kinőttem. Mindazonáltal azt gondolom, hogy az emberek kapcsolataikat ne ünnepnapokon ápolják, hanem törekedjenek azoknak a hétköznapi életben való megvalósításán is. És mivel én ezt meg is teszem, így például nálam a karácsony annyival másabb, mint a többi nap, hogy ilyenkor többnyire nem tudok programot tervezni másokkal, így marad az itthon ülés, vagy a sétálás. A szilvesztert pedig végleg eltemettem lassan tíz éve, hiszen nem dohányzóként, és nem ivóként sajnos kulturált programot nem tudtam összehozni másokkal, amelynek a vége nem tervezett berúgás lett volna.

Fentiek fényében teljes mértékben hidegen hagynak az ünnepek. Nem készülök kirittyenteni a házat fényfüzérrel, s nem is tervezek hatalmas karácsonyi zabálást, de szilveszteri bulit sem. Azon emberek közé tartozom akinek olyan közegben dolgozik, ahol az ünnepeknek jelentősége van a munkájában. Így én megpróbálok egyet nyelni, és mindenképpen túlélni a hónapot, miközben minden egyes vásárlásomnál megtekinthetem, hogy egyes emberek mennyire kiköltekezve magukból túlértékelik az ünnepet, melyet visszafogott január fog követni.
Engem tulajdonképpen csak az érdekel, hogy a jövő héten mennyi pénz fogja ütni a markomat fizetés gyanánt, hiszen érkeznek a bónuszok, és egyéb egyszeri juttatások, valamint roppant mód érdekel, hogy vajon mennyivel is fog nőni a bérem jövőre. Ugyanis jelen helyzetben továbbra is a terv a fővárosba való költözés, amelynek esélye jelenleg is 50-50%. Anyagi tartalékot mindenképpen fel akarok halmozni, valamint február végén, és március elején fog végleg eldőlni, hogy a terv megvalósul-e, ami már nem rajtam fog múlni.

Kezdetét vette a hülyék vására!

…és most mély levegőt veszek, s irigykedem azokra az ismerősökre, akik a holnapi naptól megkezdik a szabadságukat. Sajnálatos módon én nem tartozom a szerencsések közé, így sajnos az év hátralévő napjait is munkával fogom tölteni, miközben igyekszem az emberektől nem falra mászni.
Annak idején nagyon vártam a karácsonyt, s a szilvesztert. Habár tény, hogy ez elsősorban gyermekként volt nagy hatással rám. A karácsony számomra nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen mindig azt vártam, hogy kitől mit kapok. Azonban miután beléptem a munka világába ez a dolog megszűnt, hiszen akármit is szeretnék magamnak, azt amennyiben anyagiak engedik én azt megvásárolom magam. A szilveszter számomra kicsit utáltabb ünnep, hiszen annak idején mindig nagyon vártam a január 1-et, majd szépen lassan rájöttem, hogy az új évet várni gyakorlatilag felesleges. Ellenben tökéletes indok az ivásra, amennyiben valaki seggrészeg akar lenni. S lévén én nem iszok egy kortyot se, így sajnos érdemi szilveszteri buliban nem volt részem. Ellenben volt egy szilveszterem, amikor magasan tojtam az egész ünnepre, s azon éreztem a legjobban magam. Azonban szembe kell néznem azzal, hogy bizony idén karácsony előtt, és szilveszterkor is kénytelen leszek dolgozni. 

A karácsonnyal még hellyel-közzel megbékéltem, hiszen én vállaltam be, hogy december 24-én dolgozok. Számomra a karácsony nem létezik. Elsősorban már novemberben elkezdődik a felkészülés rá, s a boltok, áruházak tele vannak karácsonyi ajándék lehetőségekkel, illetve karácsonyi díszekkel, és kiegészítőkkel. Mindezek mellett már november elején elindul a karácsonyi díszvilágításba történő házak fényárba való úszása. És decemberbe lépbe pedig megindul a számomra “éhezők viadala” becenevet kapó vásárlási láz, melyben az emberek többsége tulajdonképpen úgy viselkednek, mint a majmok. Ugyan megértem, hogy benne van az emberekben ez a vásárlási kényszer az ünnepekkor, de valahogy azt, hogy bunkók és parasztok legyenek emiatt, ez valahogy nekem nem jön be. Arról nem is beszélve, hogy mennyire irritáló tud lenni, amikor egyszerűen nem találok olyan boltot, ahol be tudnék vásárolni hagyományos termékekből úgy, hogy közben kapkodnom kellene a levegő után, mert egy lépést nem tudok tenni a tömegtől. 

Idén úgy döntöttem, hogy annyi túlórát vállalok decemberben, amit elbírok, illetve megadnak. Ennek köszönhetően jelen pillanatban ebben az évben két szabadnapom egyben csak a karácsony lesz, s a jövő hét valóban arról fog szólni, hogy csak a hajtás ezerrel. Ennek köszönhetően az évből hátralévő két hetet minden bizonnyal nem szórakozással, hanem itthoni dögléssel fogom tölteni, melynek célja a sorozatokkal való felzárkózás, filmnézés, és korlátlan mennyiségben történő zenehallgatás lesz. A szilvesztertől jobban tartok, hiszen olyankor tényleg tele vannak az utcák részeg emberekkel, de bízom benne, hogy haza tudok majd sétálni, illetve a munkahelyről csapatosan megyünk haza, így talán elkerülhető, hogy egy részeg, vagy egy ittas banda belém/belénk kössön. Eddigi szilveszteri munkanapjaim szerencsére problémamentesen zajlottak le.
Bízom azonban abban, hogy az idei év problémamentesen fog lezárulni, hiszen sajnos az elmúlt hónapokban volt némi káosz minden tekintetben. Ugyan nem akartam egy napnál több túlórát vállalni, de sajnos a hónap elején sikerült egy olyan “fantasztikus” gyomorrontás elkapnom, hogy utána napokig az ágyat nyomtam. Igaz, hogy csak 2-3 napot sikerült táppénzen lennem a hétvége miatt, de az emelt bér miatt a túlórák arra lesznek jók, hogy “hagyományos” bért kapjak majd jövő hónapban, amin nem látszódik majd a plusz munkanap. 

Bízom benne, hogy a jövő év jobb lesz. Természetesen igyekszem szilveszterkor ismét a virtuális világba kilőni egy év értékelőt, melynek hangvétele legalább most nem lesz negatív. 

A “mindent megváltó” karácsony

Aki huzamosabb ideje olvassa eme blog “helyzetjelentés” kategóriájának bejegyzéseit az tudja nagyon jól, hogy én az a fajta vagyok, aki nem nagyon szokott ünnepelni. Ennek többnyire az az oka, hogy már “kinőttem” belőle. Az igazság az, hogy gyerekként csak azért vártam a karácsonyt, hogy mit kapok majd. Lehet mondani, hogy kis potyaleső takony voltam, mint az összes korombeli. Hiszen a társadalom is erre nevel valahol minket, hogy a karácsony az ajándékozásról szól elsősorban, s csak másodsorban a szeretetről.
Időközben felnőttem, már nem igazán érdekelt az ajándékozás lévén a családnak nem volt annyi pénze, hogy valóban azt kapjak, amire vágynék. Amikor pedig elkezdtem dolgozni, akkor elég volt spórolnom, hogy bizonyos időközönként “karácsony” legyen. Akiket pedig szeretek, azokkal pedig megoldom a találkozást. Így számomra ez a két nap leginkább csak azért jó, mert tudom biztosan, hogy ekkor nem fogok dolgozni.

Nagyon vártam már a karácsonyt, ugyanis sajnálatos módon a kolléganőm megbetegedett hónap végén, így műszakcserével vállaltam, hogy helyette megyek dolgozni. Nyilván akkor sem mondtam máshogy, ha láttam volna mi lesz ebből, hiszen én is lehetek még beteg, hogy ne tudjak bemenni. Azonban látni azt, hogy három hétig nem lesz két pihenőnapom egyben, már nem volt olyan jó. Természetesen bevállaltam még akkor is, amikor tisztában voltam azzal, hogy nem lesz majd könnyű. Főleg az utolsó napok.
Azzal is tisztában voltam, hogy az utolsó két hét lesz a legnehezebb. Érződött is sajnos, hiszen az ünnepek minden munkahelyen többlet munkával jár, s ezzel némi stressz is érződött. Szerencsére idén munkahelyváltás történt, így sokkal kevesebb stresszt kaptam, aminek köszönhetően kicsit kiegyensúlyozottabb lettem. Ennek is volt köszönhető, hogy hódolni tudtam a vizuális szórakozás, annak ellenére, hogy nem ültem egész nap a képernyő előtt, s így is ki tudtam mozdulni.
Az elmúlt másfél hónapban sajnos bekövetkezett a cudar idő, így ha éppen nem volt valami kötelezően elintézendő dolog, illetve nem volt személyes találkozó épp, akkor tehettem nem mozdultam ki. Ennek köszönhetően kicsit frissítettem a sorozat frontot, így befejeztem az X-aktákat, valamit a mai napon legyűrtem a South Park huszadik évadát, illetve belekezdtem a Shameless utolsó szezonjába, aminek remélem holnap már a végére érek. Ugyanis, ha nem sikerül hozzám hasonló személyt összeszednem, vagy valakit, akinek elege lesz otthon ülni, akkor személyes találkozó híján marad a sorozatos felzárkózás.

Igyekszem kikapcsolódni majd, mert sajnos ez az év nem volt túl jó számomra. Ráadásul a hónap elején elküldtem javításra a Playstation 4-et, amely villámkár ért még a nyáron. A szervíz tájékoztatása szerint nagyjából harmincezer lett volna a javítása, ám a tegnapi napon megkaptam az e-mail-t, hogy nem javítható. Így majd a legközelebbi munkanapon értekezek velük, hátha meg tudják venni alkatrésznek, mert máskülönben nekem kell értékesítenem, ami eladható belőle (merevlemez, kontroller).
Nem túlzottan örülök neki, habár tavaly elég jó áron vettem meg, ha azt nézem, hogy volt vásárlói és dolgozói kedvezményem, eladtam a régi konzoljaimat, s így a fizetésemből a fennmaradó összeg nem érte el a harmincezret sem. Szerencsére az új konzol megjelenése lenyomta az árakat, így már jóval olcsóbban vásárolható egy ilyen masina, melynek vételét majd valamikor a nyárra időzítem.

Beköszöntött a tél?

Minap éppen arra lettem figyelmes, hogy ismét egy frissítés érkezett a WordPress-hez, mely ennek a blognak is az alapját jelenti, mint tartalomkezelő rendszer. Ilyenkor természetesen rögtön készítek biztonsági mentést, s ugyan hiába is volt megint sokadszorra tökéletes minden azért ilyenkor még mindent megnézek biztos, ami biztos alapon. Pont ekkor láttam meg, hogy bizony a rendszeresen naprakészen lévő “Helyzetjelentés” kategóriát bizony sikerült rendesen elhanyagolnom, habár ennek leginkább az volt az oka, hogy nem igazán szerettem volna személyesebb hangvételű bejegyzést kilőni a virtuális térbe.
Ez az év sajnos nem igazán volt az én évem. Sajnálatos módon elég nagy többletkiadásom keletkezett meghibásodott, tönkrement dolgok miatt is, de sajnos a magánélet is hozott magával változásokat. Az a fajta ember vagyok, aki ténylegesen csak akkor kér segítséget, amikor nem marad más megoldás, s szeretem magam megoldani a problémákat, felmerülő akadályokat. Már gyermekként is elképzeltem, hogy majd milyen házat fogok venni, mit fogok dolgozni, s igazából ebből csak az utóbbi valósult meg. A legnagyobb probléma olykor, hogy nem igazán látom azt a bizonyos “fényt az alagút végén”, mert környezetemben tele vagyok olyan emberekkel, akik vagy a szülőktől, vagy párjuktól függnek, önállóan képtelenek lennének talpon maradni elsősorban anyagi értelemben. S még nem is ejtettem szót az eladósodott, hitelekkel küszködő ismerősökről.

Harmincas éveimhez közeledve egyre inkább érzem azt, hogy ugyan hiába működik eme nagy kertes ház társasházként, s hiába van külön lakrészem egyszerűen ezt én már “kinőttem”. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy saját életemet akarom élni távol innen, de akárhányszor belegondolok ebbe sajnos megakadok annál a résznél, hogy ehhez kellene pénz is. Ugyan összetehetem a kezem, hogy van munkám, amivel legalább harmincezerrel többet keresek az átlagbérnél, de még így is azzal kell szembenéznem, hogy bizony egy albérletnél ez arra lenne elég, hogy egyik hónapról a másikra vegetáljak.
Mások véleménye igazából hidegen hagy, megjegyzéseket szemembe ezzel kapcsolatban nem szoktam kapni. De többek között a fentiek miatt is maradtam még itthon. Másrészről sajnos a szülők házassága már gyermekkorom óta rossz, aminek most nyáron vége is szakadt, majd végül október végén történő különköltözéskor felmerült a remény, hogy beköszönt némi béke. Főleg úgy, hogy egyiküknek már új kapcsolata is lett a válás alatt. Ugyan külső szemmel pozitívnak mondható ez, rám nézve korántsem volt ez, hiszen további konfliktusokat eredményezett. Sokadik alkalommal próbáltam meg érvényt szerezni annak a nézetemnek, hogy bármiféle terv, álom, vagy ötlet megszületésénél nem úgy kell számításba venni engem, mint “szülő-gyermek” kapcsolatot, s ezáltal a “gyermek” titulusban tündököljek, hanem úgy rám gondolni, hogy én egy felnőtt férfi vagyok, s másodsorban pedig azt, hogy kihez köt rokoni kapcsolat. Továbbra sem sikerült, s kifejezett frusztráló dolog, amikor elgondolkodok azon, hogy honnan is ered az a hozzáállás mindkét szülő részéről, hogy mindent együtt kellene csinálni.

Fentiek szövődménye volt az, hogy megpróbáltam minél gyorsabban bővíteni az ismerősi körömet, melynek következménye volt jó pár párkapcsolati próbálkozás olyanokkal, akiknek egyébként korábban nem adtam, vagy nem adtam volna esélyt. Bíztam abban, hogy megítélésem téves annak ellenére, hogy nem vagyok felszínes, s nagy igényeim sincsenek. Ennek az eredménye persze az volt, hogy volt jó pár kellemetlen találkozásom, ismerkedési próbálkozások, mely kínos elutasítással végződött részemről.
A fentiekből kiindulva három napot töltöttem Dabason, melynek célja egyébként az volt, hogy megnézzem milyen is a hely, s egyáltalán tudnék-e ott élni. Az igazság az, hogy tisztában voltam azzal, hogy aki meginvitált magához annak tetszem, mint férfi, s az utazás előtti két hétben már olyan személyes hangvételű beszélgetéseket kezdeményezett, mint ha már párkapcsolatban lennénk. Ez ugyan nem tetszett, de bíztam abban, hogy majd együtt töltött három nap majd valamit kompenzál ezen, hiszen mindenáron szerette volna a hosszú hétvégét velem tölteni. Maga a hely tetszett, s úgy éreztem tudnék is ott élni. Azonban alapul kellett vennem azt, hogy hiába voltam korrekt, s beszélgettem el a vendéglátómmal még aznap este arról, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, de úgy vettem észre nem igazán akarta megérteni. Hiába futottam újra neki másnap, hogy lehet valakivel együtt élni muszájból, vagy csak közös örömforrásként intim kapcsolatot létesíteni egymással, az még nem jelenti, hogy ott komoly érzelem fog kialakulni. Annak ellenére, hogy elsőre szimpatikus volt, inkább a harmadik napon hazautaztam, s úgy döntöttem, hogy a vele való együttélésnek még a lehetőségét is elhessegetem. Inkább lehetőséget biztosítok egy valódi párkapcsolatnak.

Ezek után igyekeztem a munkába temetkezni, s annak viszont örültem, hogy ismét szerződés hosszabbítást kaptam, s még decemberben nem csak jutalmat kaptam pénzben (aminek fele el is ment adóba, természetesen), hanem szerencsére ajándékutalvány is ütötte a markomat, így aztán a nyáron villám csapott Playstation 4 végül javításra lett elküldve, s minden bizonnyal karácsony után új életre fog kelni. Igaz, kedv nem sok van játékra, de igyekszem minél jobban kikapcsolni az agyam ahhoz, hogy mindenképpen pozitív kisugárzásom legyen, hiszen nem csak a munkámhoz elengedhetetlen, hanem a magánéletemhez is.
Mindenez mellet annak ellenére, hogy már jó ideje kinőttem a karácsonyból itthon a megváltozott felállás miatt persze megint mindenki lázban ég, így hát a ház is ki lett rittyentve, s úgy látom, ha nem találok programot karácsonyra jönnek majd a közös nagy evések, s együtt töltött idő. Ámbár én reménykedek abban, hogy elegendő lesz napi két óra, hogy meglegyen a vizit, s aztán elvonulhatok a saját lakrészembe. Azonban reménykedek abban, hogy a fehér táj marad karácsonyig, mert ugyan olvadt a két napja esett hóból, de a fagy és a köd gondoskodott róla, hogy igazi téli hangulatom legyen:

Ünnepi kavalkád!

… s mai nappal hivatalosan is beléptünk az év utolsó hónapjába, amiben helyett kapott két olyan ünnep is, amely majd minden bizonnyal megbolondítja az embereket. Igen: karácsony és a szilveszter.

02223Gyermekként nagyon élveztem mindkettőt, habár utóbbi azért hagyott némi hiányérzetet maga után. Felnőve azonban mindkét ünnep számomra jelentéktelenné vált. A karácsonyról nagyon sok pozitív emlékem van, habár leginkább a látványa az, ami továbbra is meggyönyörködtet, s egyetlen egy nagy negatívuma van, amit hiányolok: eme nemes ünnepkor a hóesés. Részemről ez az egyetlen csapadékforma, amit el tudok viselni, s csodálattal tudok előtte adózni.
Idén kicsivel következetesebb voltam mind munka, mind szabadidős tevékenység kapcsán. Az előző évekből tanulva már előre láttam, hogy az év utolsó két hónapja szokta nálam kicsapni a biztosítékot, így – egyesek nem tetszésére -, spóroltam a szabadságokkal, így végül novemberben ejtőzhettem egy egész hetet. Egyetlen egy nagy negatívuma volt, hogy sajnálatos módon megbetegedtem, így a megfázás ledöntött a lábamról. Az idén eszközölt egészségesebb táplálkozás viszont úgy néz ki, hogy megtette hatását, mert a döglődéses hullám mérhetetlen lázzal elmaradt, illetve egyetlen egy kellemetlenség volt: öt percenkénti orrfújás, mely sebes bőrrel végződött végül.

Nem maradt el a hónap túlóra nélkül sem. Igazából teljesen mindegy az a kettő, vagy négy óra, amit ráhúzok az alapra, hiszen elfáradás szempontjából nincs különbség a kettő között. Ugyan év elején megfogadtam, hogy ennyi volt részemről a plusz munka, de nem tudtam tartani eme fogadalmamat. Lévén hozzá vagyok szokva a számlámra érkező összeg mennyiségéhez, illetve vásárlásoknál is ezt a mennyiségi értéket vettem mindig alapul. Továbbá az sem hátrány, ha a többség húzódozik ettől, ha pihenőnapomat nem érinti legalább plusz pénzhez jutok. Munkanapomon pedig ritka az, amikor én itthonról kiteszem a lábam.
A decemberi beosztást alapul véve engedtem a kollégák karácsonyi, illetve szilveszteri vágyának, s ennek köszönhetően most lesz egy olyan decemberem, amiben nem kell azon aggódnom, hogy mikor fogom magam kipihenni. Ámbár már előre elterveztem, hogy ebben az utolsó hónapban mit is akarok majd csinálni.

Első körben mindenképp igyekszek azon, hogy úgy álljak a dolgokhoz, hogy lehetőleg ne legyen mentális agyzsugorodás hatása, így ismételten legtöbbször minden bizonnyal a vizuális szórakozások lesznek majd a terítéken főleg úgy, hogy a hétvégéket remekül megnyertem munka szempontjából. A hétköznap függő eset, hiszen az a mérvadó, hogy a másik fél mennyire is lesz szabad ekkor. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem erőlködök a karácsonyon, hiszen már kinőttem belőle, s nem igénylem azt, hogy karácsonyfa legyen, vagy pedig feldíszítés alatt álljon a ház. A sütés, főzés minden bizonnyal meg lesz, mint kötelező program, de számomra kifog merülni ebben az ünneplés. Annak egyedül örülök, hogy lesz két olyan nap, amikor tényleg senki nem fog megsértődni, ha nem akarok közös programot senkivel. A szeret ünnepét pedig mindenképp a teljes rehabilitációmra fogom fordítani, azaz két napig nem szándékozom hosszabb időre emberekkel érintkezni. A szilveszteri programom pedig évek óta fix: mindenképpen a négy fal között, távol az emberek zajától. Ennek oka pedig az, hogy nem nagyon tudok olyat ünnepelni, aminek ünneplési értelmét nem látom, s mivel kifejezetten irritál az ittas emberek társasága, így a csoportosulást kihagyom. Hiszen mindig van egy valaki, aki aztán nem bír magával. Tapasztalat.

Többnyire mindig van előre valamilyen tervem. Főleg, ha vásárlás a fő. Még év elején elgondolkoztam azon, hogy mennyire is jó lenne Playstation 4-re váltani, hiszen tudását (főleg felbontás terén) iszonyatosan ki tudnám használni. A gép ára továbbra is horrorisztikus, legalább én nem adnék érte ennyit. Mivel az igényem lappadás helyett nőtt, így végül úgy döntöttem, hogy januárban majd beszámítással megvásárolok egyet. Viszont a konzoljaim beszámításának mértéke elég alacsony lett volna, így végül karácsonyi időszakot kihasználva szépen feldobtam őket az aukciós oldalakra. A beszámítással kalkulált árral szemben legalább 40%-al több “profit” folyt be, így végül vékony 25 ezerrel kellett megtoldanom a fizetésemből. Nem vártam: tegnapi napon tulajdonosa lettem egy Playstation 4-nek, melyhez a The Last Of Us újragondolt, grafikailag feltuningolt változatát választottam. Egyelőre keresem az állam, hiszen fantasztikusra sikerült, s január elején pedig majd érkezik ő is:

056

Kockulás nem lesz ezerrel, hiszen fejet is kellene szellőztetni, így majd arra is keresek majd házon kívüli programot. Legalábbis úgy, hogy közben ne fagyjak meg.

Idén is túl fogom élni a karácsonyt és a szilvesztert!

Rockin-Around-the-Christmas-Tree-Wallpaper…és elkezdődött. Az utolsó két hét, amelyre akár azt a kifejezést is használhatnánk, hogy a 2014-es év “végelgyengülése”, mely az év “elhalálozásával” fog majd zárulni december utolsó napján.
Kereskedelemben dolgozóként az év egyik legerősebb, s legkimerítőbb hónapja az, amit majdnem sikerült túlélni. Nagyon vártam már a szentestét, de leginkább azért is, mert tisztában voltam azzal, hogy azon a napon már nem fogok dolgozni, s mivel karácsony országos ünnepnapnak minőségül, így végre ebben a hónapban szert tehetek egy három napos itthon létre. Nagyon vártam már, mert az elmúlt pár hét mentálisan, s fizikálisan is rendkívül leszívtak. Ugyan párszor kimozdultam itthonról, de azok leginkább muszájból történtek, s leginkább itthon lustálkodtam. Egyetlen okból vártam ezt a három napot: leginkább pont azért, mert ilyenkor senki nem sértődik meg, ha lezárom, hogy kicsit egyedül lehessek, mert ilyen erős hetek után nem sok kedvem van emberek közé menni.

Én úgy érzem, hogy már kinőttem abból, hogy ünnepeljem a karácsonyt. Gyermekként nagyon szerettem. Egyrészről ott volt a hangulat, melyet megteremtett az általános iskola. Soha nem fogom elfelejteni, amikor szinte számoltam a napokat karácsonyig, s azt vártam mikor legyen hóesés. Hangulat jóformán eltűnt, mert nem nagyon volt fehér karácsony. Pedig mennyire is szép tud lenni a feldíszített házak miközben fehér lepel borítja be. Másrészről pedig az ajándékozás volt, ami meghatározta ezt az élményt. Fiatal középiskolásként sem vártam már el, dolgozóként pedig már megveszem magamnak azt, amire fáj a szívem. Így gyakorlatilag ez az ünnep nekem puszta fix pihenőnapokat jelent. Amit jelen pillanatban is élvezek. Habár szilveszterig dolgozni fogok, de azt ki lehet bírni főleg a januárban beígért szabadság miatt.
A szilveszter azonban nem lesz kedvencem. Ugyan várni fog rám majd a munka, de szerencsére legkésőbb délután négyig hazajutok, így feltehetően nem futok bele majd tajtrészeg emberekbe. Utóbbi miatt is utáltam meg leginkább. Idén sem tervezek semmit itthon ülésen kívül, habár már hangolódok, hogy mit is fogok majd nézni, vagy játszani éppen, ha éppenséggel nem fogok már este tízkor aludni lévén aznap fél ötkor kell majd kelnem munka miatt.

Az utóbbi két hétben az lebegett a szemem előtt, hogy itthon lehetek három napot, s mekkora pihenés lesz már. Részben sikerült, habár igyekszem a nagy zabálásokat elkerülni, hogy aztán azon jajjgassak, hogy mennyire is elcsaptam a gyomromat. Egyelőre minden a tervem szerint halad. Bízok a szerencsében, hogy így is marad!

Túlóra, ami sok óra!

És végre itt van: December. Nagyjából az a hónap, ami rengeteg embert érint így, vagy úgy. Nálam már évekkel ezelőtt lecsengett a karácsonyi láz, s nekem ez az ünnep az, ami gyakorlatilag itthon olyan, mint ha nem is lenne. Tehát nincs sütés, főzés, s nincs nagy takarítás, hogy a karácsonyfa jól mutasson majd a szoba egyik sarkában. Mindezek mellett nincsen nagy fejvakarás, hogy hogyan is jöjjünk ki a pénzből, hogy mindenkinek jusson valami a fa alá. Ez megszűnt. Leginkább annak köszönhető, hogy felnőttem, s mivel önálló keresettel rendelkezek, így megveszem magamnak azt, amit szeretnék. Persze akkor, ha futja rá. A szülők pedig már nem igazán erőltetik az ünnep dolgot. Inkább csak öröm van, hogy kettő, vagy három napig nincsen munka.
Természetesen másoknál ilyenkor kezdődnek a nagy bevásárlások, illetve indul meg a hatalmas ünnepi láz. A kereskedelemben pedig ez számít az egyik legkiemelkedőbb hónapnak szinte. Érzem, érezzük. Nem csak mint vásárló, hanem mint dolgozó is. Utóbbi azért is volt rizikós számomra, mert a felhalmozódott munkát túlórában próbálták, s jelenleg is próbálják orvosolni. Ahogyan előre gondoltam persze én is beleestem egy-két akcióba. A bankkártyámon (mint mindenki másnak) van hitelkeret, így amikor kicsit bele is estem igyekeztem, hogy a következő havi fizetés után is mindenképp pluszos legyen a számlám. Azonban még most is vannak, s voltak olyan akciók, amelyet szinte azonnal kellett megvásárolni, mert így sokkal gazdaságosabban jöttem ki. Ugyebár szeptemberben megvásároltam az első Xbox 360-at, aminek központi lelke ugyebár a live rendszer. Az érdeklődést fenn tartva pedig minden héten akadtak eddig eléggé jó árzuhanások. A héten például a Crysis első része potom ötszáz, míg a Need For Speed: Hot Pursuit került nyolcszáz forintért a letöltések közé. Nem beszélve az Xpress akcióinak köszönhetően, így a Harry Potter filmek váltak teljessé Blu-ray lemezen. Ebből fakadóan pedig a novemberi hónapomat elárasztották a túlórák.

A pénz eléggé motiváló tud lenni, főleg akkor, amikor az ember tudja, hogy többet kaphat a vártnál. Így hát belementem. Ennek köszönhetően a novemberem közepe gyakorlatilag megszűnt létezni olyannyira, hogy az alvás jóformán szórakozási formává lépett elő, ugyanis nem tudtam mit tenni elenne, de nem volt időm semmire. Mindenkinek ígértem mindent, így amikor itthon voltam három napot jóformán teljesen szétszórt voltam, s szinte semmit nem tudtam normálisan megcsinálni. Így hát tükörbe néztem, s eldöntöttem, hogy a decemberi hónapom tiszta lesz, s semmilyen túlórát nem vagyok hajlandó vállalni. Így a délutánjaim és/vagy a délelőttjeim szabadok lesznek.
Minden bizonnyal nehéz lesz, mert az első hétben feltehetően majd többször említésre kerülnek majd a túlórák, de megpróbálok mindenképp erős lenni. Arról nem is beszélve, hogy nem én vagyok az egyetlen ember, aki úgy döntött, hogy köszöni szépen, de nem kér belőle, annak ellenére, hogy mindig kifizetésre kerültek ezek. Az én véleményem, hogy inkább összehúzom magam erre a hónapra, s szépen a munka után megpróbálok mentálisan kikapcsolódni. Első sorban munka után vizuális szórakozásokat óhajtom igénybe venni. Mivel teljes a széria, így nekiálltam a Harry Potter Blu-ray-ek megtekintését elkezdeni, s minden napra van egy, s jelen pillanatban a második epizódnál járok. Az utolsó kettő meg marad a szabadnapomra, már ha tudom tartani a folytonosságot. Mindezek mellett utolértem magam sorozatok szempontjából is. Habár nem volt könnyű, s igazi kikapcsolódást nem jelentettek. Ugyanis sorozatnézés közben mást is csináltam: pakoltam, takarítottam, vasaltam stb. Így időt spóroltam meg. De azért szeretnék ezen változtatni. Játékok terén viszont meg vagyok lőve. A Tomb Raider került kipörgetésre Xbox 360-on, s ugyanezen a konzolon indultam neki a Silent Hill: Downpour-nak is, de még mindig egy helyben topogok. És akkor nem beszélve a Playstation 3-as The Last Of Us-ról sem, ami valóban mestermű, de másodjára csak pár órát tudtam vele foglalkozni időhiány miatt. És akkor még nem beszélve a személyes találkozókról sem.

…és miben reménykedem? Elsősorban abban, hogy valóban erős leszek, s nem fogja a munka elvinni a teljes szabadidőmet, s nem fogja az összes energiámat kiszívni, amire a pontot csak a rossz idő teszi fel. Mindezek mellett ugyebár meglesz a karácsony, illetve a szent este, aminek köszönhetően nagyjából három olyan nappal gazdálkodhatok, amikor a többség a családjával van, így nincs sértődés, ha nem megyek sehová, illetve nem találkozok senkivel. Persze bízom abban, hogy majd el tudok menni sétálni fél órára, egy órára, miközben ilyen idő lesz:

large_deep_freeze_spreads_across_europe_2012_030Csak mert szeretem a havat, s szép a havas táj.
És persze ott van a szilveszter. Mivel nem vagyok a részeges, dübörgően bulizós fajta, így ismét itthon töltöm majd, igaz délelőtt majd dolgoznom kell. De ugyebár legalább délután ismét megírom az éves értékelőmet, immáron hatodik alkalommal.

2013 a vizuális szórakozások éve volt?!

Folytatva a négy évvel ezelőtt elkezdett, s általam megteremtett “szilveszteri hagyományt” a blog keretén belül az év utolsó napján ismét jelentkezek egy személyes bejegyzéssel, ami egyben évértékelőben is funkcionál.

Ma kicsit megcsúsztam a bejegyzés megírásával, de szerencsére pótolt a délutáni, s esti itthoni vizuális szórakozások tömkelege, így nem panaszkodhatok, hogy az új év előtt két órával vagyok “kénytelen” megírni eme bejegyzést. Ugyan korábban is leírtam, de nálam nem kiemelt ünnep sem a karácsony, sem pedig a szilveszter. Főleg az utóbbi nem jelent számomra semmit, mert úgy érzem kinőttem belőle. Gyermekként vágytam arra, hogy ne itthon szórakozzak a szülőkkel. Később megvolt a lehetőség, de vagy betegség, pénzhiány, esetleg a szórakozási forma illetve a hozzá kapcsolódó társaság nem volt megfelelő. Ugyan már akkor sem volt nagy kedv elmenni szórakozni, de mégis megtettem hat évvel ezelőtt, de akkor rá kellett jönnöm, hogy ténylegesen nem jelent nekem semmit az szilveszter, amit én csak fogyasztás ünnepeként tartok számon. Egyrészről alapból nem vagyok az a típus, aki szeret “muszájból” szórakozni, másrészről pedig a szilveszter is ugyanolyan napnak számít, mint a többi. Egyetlen egy negatívum van, amit rendkívül utálok benne, az pedig az eszetlen petárdázók tömkelege, illetve a kulturált szórakozási forma, illetve hely hiányát. Arról nem is beszélve, hogy nem is merek kilépni az utcára, így amikor tavaly már este kellett haza pattyognom a munkából bizony igencsak remegtek a lábaim, hogy elkerüljek minden veszélyes szituációt. Ahhoz pedig nincs kedvem asszisztálni, hogy mások hogyan részegednek le, illetve jó arcot vágjak olyan dologhoz, amit nem élvezek. Végül pedig marad a hagyományos megoldás: sz*rni az egészre, s csinálni azt, amihez van kedvem itthon. Egy napot pedig kibírok, hogy nem megyek sehova.

Természetesen azért ne feledkezzünk meg az előző évek bejegyzéseiről sem: 2009, 2010, 2011, 2012.
Ugyan nem vagyok nagy játék rajongó, de azért akadnak olyan címek, amik elé szívesen leülök, s elütöm a szabadidőm velük. A billentyűzet & egér kombináció tökéletes volt számomra egészen addig, míg az első komolyabb munkámból nem vettem meg a hőn áhított TV-t, s nem jöttem rá, hogy monitorként is funkcionálhat, s kényelmesen, ágyból fekve is tudok jót szórakozni. Igaz, kényelmi funkciója ekkor a klaviatúrának. Volt pár vásárlás, melynek központjában a bizonyos gamepad-ek álltak. Sokat töprengtem, de a sok pozitív hozzászólásnak köszönhetően végül egy évvel ezelőtt megvásároltam az Xbox 360 számítógéppel is kompatibilis kontrollerét, melynek köszönhetően az év eleji tél vizuális szórakozások szempontjából elég kényelmesre sikeredtek.
Már korábban is szóba került, hogy a szülők TV-je már nem éppen a legjobb. LG készülékről van szó, mely lassan a tizenötödik születésnapját ünnepelte idén. Azonban már meglátszódott a kora, így felvetődött, hogy készüléket kellene venni. Ugyan bejelentették, hogy nekik olyan is jó, amellyel én rendelkezek. Ugyan nem volt betervezve, de végül úgy döntöttünk, hogy az enyém lesz az övéké, s én pedig újjal lepem meg magam. A készülék sokkal nagyobb, mint az előző, illetve LCD helyett LED lett, mely a 3D-s opciót is tudja. Nem ez volt eltervezve, de akció keretén belül esett az LG LM3400-as készülékére a választás, illetve fontos szempont volt számomra, hogy ha esetleg pénzre lenne szükség, akkor jobban tudok eladni egy ilyen készüléket, mely a 3D-s funkciót is tartalmazza, mint egy hagyományosat, még ha áron alul is kellene ezt meglépnem. Szerencsére egyelőre ilyen probléma nem áll fent, illetve azóta párszor teszteltem mire is képes a kicsike. Habár 3D-t ritkán használom rajta.

Valamivel el kellett ütnöm az időmet, s mivel sorozatok létszáma eléggé megkopott nálam, s nem is volt épp aktuális epizód, így végül úgy döntöttem, hogy ideje neki esni a Metro 2033-nak, mely végül kellemes szórakozásnak bizonyult. Mindezek mellett persze ismételten nekiültem a Jóbarátok-nak, miután megtaláltam őket a világhálónak köszönhetően HD minőségben is. Emellett pedig szabadidő kitöltésére tökéletesnek bizonyult a február végén napvilágot látó Crysis 3, mely új lépcsőfokra helyezte a játékok látványvilágát olyannyira, hogy vizuális orgazmusa valószínűleg megvolt jó pár játékosnak, köztük nekem is. 😀
Aki többször járt a blogon, vagy netán állandó olvasója írásaimnak annak nem kell ecsetelnem, hogy egyetlen egy töretlen szerelem létezik virtuális formában számomra, amelynek középpontjában az 1996-ban a számítógépek monitorján életre kelő Lara Croft irányában van jelen. Így hatalmas nagy öröm volt számomra, amikor fél éves csúszással végül idén márciusban megjelent az új rész, amely hatalmas lelkesedéssel töltött el, s szerencsére nem kellett csalódnom. Persze ez megtörtént pozitív értelemben, de mindenesetre nem bántam meg, hogy a megjelenéskor rögtön szert tettem rá, s fémdobozos, exkluzív kiadásnak lehettem a tulajdonosa. Persze rajongóként az volt az első, hogy még év elején leadtam igényemet szabadság tekintetében, ami természetesen tökéletesen lefedte a játék megjelenését, s a kipörgetésére szánt időt. Egyetlen negatívumot tudok felhozni erre az időszakra, hogy ezalatt megvásároltam az új bringámat, amit sajnos nem tudtam tesztelni jó ideig, ugyanis még március végén is röpködtek a mínuszok, s fehérben pompázott minden.

Április már szerencsére több mindent tartogatott számomra. Első körben végre megérkezett a tavasz, így már a kedvem is jobb lett, s sokkal több energiával rendelkeztem, mint előtte. Az már csak extrának számított, hogy végre az új bringát is lehetett tesztelni, így aztán voltak “túrák” rendesen. Amellett, hogy a szabadidőm java részét vagy munkahelyen, vagy pedig csavargással töltöttem jutott idő a vizuális szórakozásokra is. Jó pár sorozat letudta évad vagy sorozatzáróját már áprilisban, így ezáltal is szabadult fel némi időm. Szerencsére sokszor volt jó idő, így amikor nagyon untam magam csak elmentem itthon. Mindenképp érdemes még szót említeni, hogy ebben a hónapban ismét mozikba került a Jurassic Park, méghozzá 3D-ben, így azt volt lehetőségem megtekinteni széles vásznon is. Nem kell mondanom, hogy igazi élmény volt újra látni gyermekkori kedvencemet, így átélhettem azt, amit sokak megtapasztaltak még 1993-ban.
Nem akarok abba belemenni, hogy mi volt régen, s mi van most, de már május közepén bizony akadtak izzadós napjaim, hisz már akár akkor is megléphettem volna egy strandolást. Nagy terv volt idén nyárra is a strandra való kijutás, aminek mindig két feltétele volt: pénz, s a szabadidő. Iskolásként – főleg az utolsó években – hiába volt meg a szabadidő, ha a helyi strandra nem sikerült kijutni pénz hiányában. Ugyan volt szabad, ingyenes strand, de ahhoz legalább ötven percnyi kemény kerékpározás kellett, s tartós lubickolás után bizony nem kellemes még legalább húsz kilométernyi bicajozás. Így évente egy alkalommal sikerült meglépni egy ilyen szórakozási formát függetlenül attól, hogy mennyire “víz mániás” is vagyok. Idén persze minden feltétel adott volt, de ennek ellenére megint sikerült úgy összehozni, hogy simán megtapsikolhatom magam, hogy sikerült egyszer elmenni a strandra. De mindenképp pozitív, hogy ismét sikerült meglátogatni az budapesti állatkertet júliusban. A nyár eseménytelenül telt, jóformán igazi uborkaszezon volt. De azért megpróbáltam minden lehetőséget megragadni a pihenésre, vagy a szórakozásra. Persze ez nem mindig jött össze.

Az év utolsó harmada már azért szerencsére jobban telt. Július végén megfordult a fejemben, hogy ideje lenne a videokártyámat lecserélni. Így elkezdtem gyűjteni rá, de azért voltak kételyeim, mert az akkori kártyával semmi komolyabb problémám nem volt. Mondhatom azt is, hogy szerencsém volt, ugyanis a szeptemberi fizetésem előtt két nappal elfüstölt a régi kártyám, így kénytelen voltam újat venni. Akkor összetettem a kezem, hogy két hónappal előtte eldöntöttem, hogy cserélem, mert így legalább volt pénzem arra, hogy a gépbe egy igazán erős, GTX 760-as kerüljön. Ezután nem kell mondanom, hogy jó pár napos szobában gubbasztás volt. Ezek után különösebb dolgok nem történtek velem. A munka eléggé leterhelt, s munkahelyváltás sem jött össze, s végül úgy döntöttem, hogy bizonyos dolgok miatt jegelem is egy időre. Így maradok ott, ahol jelenleg is vagyok. Ugyan szellemileg, fizikailag leszív teljesen, s talán épp ezért kezdett el úgymond “honvágyam” lenni az általános iskolás évek iránt. Szerencsére ezt is sikerült legyűrnöm.
Mint ahogyan az első sorokban is említettem sem a karácsony, sem pedig a szilveszter nem érdekelt. Úgymond tojtam rá, így szinte megváltás volt az előbbi ünnep, amikor is végre itthon lehettem huzamosabb időt. Ugyan ez sem tartott sokáig, de nyugtat a tudat, hogy legalább pénzben ez jelent majd kicsit többet a januári fizetésemet illetően, illetve még szabadságot is kaptam a jövő hónapra, így legalább tudok majd pihenni. A vásárlási vágyamat is sikerült legyűrnöm, habár elég komoly érzésem támadt, hogy egy konzolt vegyek. Egyrészt sikeresen belebotlottam a Playstation 3 exkluzív Uncharted, s The Last Of Us tesztjébe, amelynek köszönhetően nagyon akartam az utóbbi két játékot, de amikor megláttam mennyibe kerülnek eredeti lemezen… hát letettem róla. Persze vásárolni azért eljártam, mert enni kell, így amikor belebotlottam egy igen jó áru Xbox 360-ba bizony elég nehéz volt otthagyni. De végül szerencsére jól döntöttem, hisz mint ahogyan mondtam nem vagyok nagy játékos, illetve tízezreket játékért kiadni úgy, hogy abból semmilyen játszható formátumot nem próbáltam… hát hülyeség. Sokat szemeztem vele, de végül mégis nekiültem a Metro: Last Light-nak, s ezzel is zárom majd az évet.

És mit is tervezek a következő évre?
Először is remélem, hogy jobb lesz, mint a mostani. Ha nem is, akkor ne legyen rosszabb. Mindenképp szeretném továbbra is fenntartani a tudatos vásárlást, spórolást, s mindenféle impulzus vásárlást kerülni. Leginkább azért, hogy egyrészről legyen spórolt pénzem, másrészről pedig úgy nekiindulni a következő évnek, hogy megvettem, megvalósítottam mindent, amit eddig akartam.
Mindezek mellett némi életmódváltást is tervezek beiktatni, ugyanis egyrészről kezdtek igencsak ellustulni, s mielőtt ez átesne ártó kategóriába mindenképp jó lenne megszüntetni. Így nem csak étkezés, de személet változásra is erősen szükség van, habár  első bejegyzéseimet olvasva sokat változtam már lassan öt év alatt, mióta ezt a blogot vezetem. Ugyan még nem döntöttem el végleg, de a mozgáshoz ugyan megvan a kerékpárom, de elképzelhető, hogy ha megfizethető áron lesz elérhető, akkor beruházok egy tartósabb, stabilabba. Aztán pedig indulhatnak a csavargások. Tavasszal ismét célpont lesz a fogorvosi rendelő, hisz most már csak esztétikai kezelések várnak rám. Ismét tervezek felutazni, s megnézni a budapesti állatkertet, mellyel nem tudok betelni. Igaz, sokan már unják, hogy nem tudok mást kitalálni. Nyárra pedig maradt egyetlen szórakozási forma: strand. Egyelőre úgy tervezek, hogy hetente egyszer mindenképp ki kell menni, ha a szabadidő, s az időjárás is úgy engedi.

…végezetül pedig mindenkinek Boldog új évet! 😉

Karácsony letudva!

…és most következik egy elégedett, s megkönnyebbülést tartalmazó mély sóhaj. Ugyanis végre kijelenthetem, hogy vége a karácsonynak!!!
Ha őszinte akarok lenni, akkor nem utálom a karácsonyt. Egyrészről kinőttem már belőle, másrészről pedig a körülötte forgó felhajtás az, amit nem igazán tudok sem elviselni, sem pedig tolerálni. Pár évvel ezelőtt természetesen még próbáltam felvenni az ünnepi hangulatot, de aztán rájöttem, hogy felesleges. Így nálam ez a kétnapos ünnep ugyanolyan napnak számít, mint az összes többi, kivétel persze az, hogy tudom ezen a két napon biztosan nem kell majd dolgozni menni. Gyermekként imádtam az ünnepet. Annak ellenére, hogy van mélyebb mondanivalója ennek az ünnepnek vallási szempontból nekem leginkább mindig a szépen feldíszített karácsonyfát, a várva várt ajándékot/ajándékokat, s persze a hatalmas nagy zabálásokat jelentette. S persze amellett sem mehetek el a szó nélkül, hogy mennyire hangulatosan teltek az ünnep előtti napok. Leginkább általános iskolásként játszott szerepet leginkább a karácsony, amikor tudtam, hogy decemberi hónapban lesz két hét szünet (és nem, nem 9 meg 10 nap, ahogyan pár éve van!), s bizony epekedve vártam, hogy vajon mi is lesz a fa alatt. És persze a szünethez közeledvén már lazák voltak az órák is, leginkább csak filmet néztünk, beszélgettünk, s persze kötelező programnak számított a tornateremben megtartott ünnepi előadás, mely után pedig mehettünk haza. Az idő előrehaladtával már publikus lett a karácsonyi ajándék, mert vagy jóval előtte megkaptam, vagy pedig be lett jelentve, hogy addigra lesz annyi pénz, hogy a hőn áhított vágy teljesülhessen. Így egy hangyányit már csorbult a karácsony. S persze később már kinézve az ablakon csak a fagyott tócsákat láttam, s hiába vártam, hogy fehérbe burkolózzon a szent ünnep. Végül pedig eljött az, amikor a soron következő tanévet már középiskolásként kezdtem. Ekkor már csak részben volt ünnep számunkra a karácsony. Az iskola végéhez közeledtével pedig már annyiból állt az egész, hogy volt sütve pár sütemény. Hasonló a helyzet a szilveszterrel is, melynek nagy feneket akartam keríteni, de gyermekként nem igazán mehettem el bulizni. Idővel ez is programmá vált, akkor pedig már nem igazán élveztem a “kötelező” szórakozást, így végül jutottam el a jelenlegi helyzetbe, amikor is nincs karácsonyfa, nincs szilveszteri buli, mert ezek ugyanolyan napok, mint a többi, amelyeknek semmi jelentősége nincs számomra. Egyetlen egy dolog, ami megmaradt a régi időkből, hogy ugyanúgy várom, hogy fehér legyen az ünnep. Idén elmaradt, de még valahol belül azért kíváncsian várom az első igazi nagy hószállingózást, melynek köszönhetően fehérbe borul minden. 🙂

Visszatérve az ünnepi forgatagra, számomra közömbös volt addig, míg éppen be nem fejeztem az iskolát. Kereskedelmi vonalon létfontosságúnak számít mindkét ünnep, hisz az emberek ilyenkor zsongnak igazán. Nem tehetek szemrehányást magamnak, hisz gyermekkoromban is két elképzelésem volt mi is szeretnék lenni, ha nagy leszek: tanár, vagy eladó. Nos, utóbbi teljesült végül. Anyagi szempontból mindkettő egy szinten áll, de szellemi oldalt megvizsgálva utóbbival jártam hozzá. Huszonévesként pedig felismerve, hogy iszonyatosan sokat változott a világ olyannyira, hogy tanárként biztosan eret vágnék magamon a mostani helyzetben.
A nagy sürgés, forgás persze most is megvolt. Emberek hada, akik kétségbeesetten próbáltak mindent megvásárolni, s ha két forinttal olcsóbb volt valami, mint előző nap, akkor már szinte harcot vívtak egymással. És persze akadtak olyanok is, akiknek intelligenciájuk épp hogy megütötte egy döglött tyúkét, ilyenkor helyzet állt fenn: hatalmas önuralom kellett, hogy épp ne röhögjem képen az adott személyt, vagy ne keverjek le neki akkorát, hogy szétzuhan a feje. Persze ez hangulatfüggő nálam. És akkor persze nem beszélve arról, hogy az emberek többsége külsejére nem igazán ad, így nem csak a látvány sokkoló, amikor kinyitja a száját, s az elől lévő egy fogával próbálja helyesen kiejteni az “r” betűt, de emellé még terjedelmes szagfelhő dukál. És akkor még sehol ejtettem szót, mennyire felemelő érzés a munka leteltével megejteni egy vásárlást. De hát ezért kell bevásárló központban dolgozni.

Ahhoz, hogy minden remekül menjen, s az ünnepre betervezett bevétel meglegyen mindenki kapott egy szép velős decemberi beosztást. Ebből fakadóan két fajta dolgozó volt: aki robotolt karácsonyig, vagy robotolt szilveszterig. Én előbbit nyertem meg, így egy-két nap itthon pihenés után gyakorlatilag egy huzamba lehúztam a kötelező óraszámot a jeles ünnepig. Így eléggé hulla voltam, amikor végre 24-én hazaestem délután arról nem is beszélve, hogy nem volt olyan ember se itthon, se ismerősök, se kollégák között, aki nem volt beteg. Így szépen sikerült nekem is gyönyörűen megbetegednem, amiből annyi van jelenleg, hogy kicsit még köhögök.
Az ünnep természetesen pihenéssel próbáltam tölteni, így végül maradt a játék, sorozat, film és persze elmaradhatatlan zenei kombináció a szórakozásnak. Mindezek mellett olyan enyhére sikerült a karácsonyi időjárás, hogy kedvem kaptam egy kis csavargásra, így ismét megcsodálhattam, hogy milyen szépen is van feldíszítve jelenleg a belváros. Aminek viszont rendkívül örültem, hogy végre van időm normálisan is pihenni. Azt nem mondhatom, hogy az elmúlt három hét nem látszott meg rajtam, mert annak ellenére, hogy éjszaka sikerült megvalósítanom a megfelelő alvásidőt még napközben azért hozzátettem minimum 2-3 órát, de persze ennek ellenére ugyanúgy gyötört az álmosság. Ennek pedig a vizuális szórakozás látta leginkább a kárát. Mindenesetre azért remélem, hogy ez nem lesz jellemző majd szilveszterhez közeledve. A sokak által nagy becsben tartott ünnepre továbbra sem tervezek semmit. Nagy ivászatról szóló házibulik, kocsmák, disco kilőve, kulturált szórakozás híján pedig majd marad az ágy, vagy valamelyik sorozat, amelyikkel le vagyok maradva. Persze, ha addig nem jön valami, vagy valaki(k) közbe. 😉

Télváró

Úgy érzem sikerült felkészülnöm lelkileg, szellemileg, s fizikailag egyaránt. Habár a legfontosabb igazából az utóbbi. Nem tudom, hogy van-e olyan munkahely, ahol nem játszik jelentős szerepet a közelgő ünnepek, mint a karácsony, s a szilveszter, de elmondható részemről, hogy a jelenlegi helyemen bizony elég fontos. S bizony ebből fakadóan kemény három hétnek nézek elébe, s bízok benne, hogy sikerül majd különösebb probléma nélkül átvészelnem ezt a kis időszakot. Ennek kapcsán pedig az elmúlt két hétben megragadtam minden alkalmat, hogy a pihenésre fordított idő példának okáért ne csak alvásról szóljon.
Első körben igyekeztem minél jobban összehangolni a szórakozásaimat a pihenőidőmmel. Mivel munkaidő után nem vagyok toppon, s fizikailag is eléggé le vagyok merülve, így a munkaidő végeztével többnyire inkább a sorozatokkal történő lemaradásomat igyekeztem pótolni több, kevesebb sikerrel. Mondjuk ennek akkora jelentősége egyébként sem lett volna, hisz nemsokára jön szinte az általam követett – egyébiránt elég karcsúra fogyott számú – szériáknál a téli szünet, így a legtöbbje január végén, vagy február elején jelentkezik új résszel, így bőven lett volna időm bepótolni. Bár a kedvem leginkább hozzájuk volt. Mindezek mellett persze ismételten megjött a játékkedvem, így a március elején megjelent Tomb Raider volt az, aminek ismét nekiültem. Igazság szerint ez volt az egyetlen, amit végig is sikerült vinni az elmúlt időszakban, habár a többiektől eltekintve ez rendelkezett olyan grafikai beállításokkal, mellyel tudtam tesztelni a szeptemberben vásárolt új videokártyámat. Mindezek mellett a nagy becsben tartott I am Alive illetve a Crysis 3 is kapott egy második nekifutást, de mivel elég kevés szabadidőm jutott rájuk, így hetekkel később tudtam ismét leülni eléjük. Habár érdekes élmény volt, amikor a játék elindítása után gyakorlatilag azt sem tudtam hol vagyok, vagy addig mit is hajtottam végre, mit gyűjtöttem össze, illetve mit csináltam, aminek kapcsán tovább tudnék menni. Így inkább pihenőre fogtam őket, aminek eredménye minden bizonnyal az lesz, hogy majd talán valamikor megér még egy végigjátszást.

Év vége fele eléggé megcsappan a szabadnapok száma, főleg a közelgő ünnepek miatt, így gyakran azon kapom magam, hogy nem nagyon van energiám szinte semmire. Mivel önmagában TV csatornát nem nézek, a játékok pedig szellemileg eléggé fárasztanak ilyen állapotban, ezért maradtak az elmúlt időben az általam követett sorozatok, vagy pedig a zenehallgatás. Szerencsére azért november közepéig olykor-olykor azért előjött némi kellemes őszi idő, melynek köszönhetően betudtam iktatni némi csavargással töltött órát, ámbár már beköszöntött a fagy is, így már a nemrég vásárolt télikabátot is sikerült tesztelni, melynek beszerzését szerencsére nem bántam meg, sőt. Innentől pedig jön a “nincs kedvem sehová se menni, mert kint nagyon hideg van, s inkább ülök a jó meleg szobában” nevű tevékenység. Talán én vagyok az egyetlen, aki szépnek látja a telet, így nekem kifejezetten csalódás volt, hogy sajnos az első havazás csak pár óráig tartott, s hamar kámforrá is vált a nedves talajon.
A munkarendet alapul véve tisztában voltam azzal, hogy legkorábban majd csak karácsony előtt pár nappal tudom elintézni a szokásos havi bevásárlást, így gondolkodóba estem, hogy hogyan is tudnám ezt ebben a hónapban megvalósítani. Hisz már most is tele vannak az üzletek vásárlókkal, mi lesz itt még később?? Végül szerencsére összehangoltam a dolgokat, így már a mai napon sikerült mindent lerendezni, s nyugodt szívvel ugorhatok neki a következő heteknek, hisz házon belüli tevékenységen belül más dolgom nem lesz. Habár most is sikerült olyanra költenem, aminek vásárlását később megbántam. Habár eme dolgok együttes értéke nem olyan nagy érvágás, annak fényében, hogy idén mindent sikerült megvásárolni éves szinten, hogy a karácsony csak egy átlagos nap legyen. De ennek ellenére, azért némileg bosszant, főleg azért, mert ismételten sikerült valamit elszúrni a kapkodásomnak köszönhetően. Ugyan a szilvesztert nem ünneplem, s nem is szoktam fogadalmat tenni, de azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit jobban átgondoljak bizonyos dolgokat, s nem kapkodni össze-vissza. Habár ebbe a hibába elég nehéz nem beleesni, ha az embernek kevés az ideje. Bár némi következetesség nem árt.

És akkor egy pár téli fotó, ha már errefelé “szürkeség” honol:

Közelgő ünnepek

Ha őszintének kellene lennem, akkor nem vagyok az az ünneplős fajta. Olyannyira, hogy csak azért tudom értékelni az ünnepeket – persze kivétel ez alól a születésnapok, névnapok – mert akkor az fizetett szabadnapnak számít, s nem kell menni dolgozni. Egyébiránt pedig, ha tehetném akkor bizony eltörölném őket amilyen gyorsan, s hatásosan lehetne. Igazából semmi olyan nem történt velem soha, ami miatt megvetném az ünnepeket, csak egyszerűen soha nem volt meg az ünnepi hangulat. Inkább csináltam azt, amit az átlagos hétköznapokban. Épp ezért tud irritálni, hogy holnaptól belevágunk az utolsó novemberi hétbe, de igazából már lassan négy hete karácsonyi lázban ég az egész város. Arról nem is beszélve, hogy már többször lett hozzám szegezve a kérdés, hogy mit is szeretnék karácsonyra?
Igazából elég sok mindent szerettem volna, de szerencsére a sors úgy hozta, hogy nem kellett sokáig munka nélkül tengődnöm, s amit akartam azt már meg tudtam magamnak venni. Így minden bizonnyal decemberre maximum finom ételek fognak jutni az asztalra, na meg persze némi kényeztetés a gyomornak nassolásra szánt ízletes falatok formájában. Igazából az első dolog, ami megfordult a fejemben egy új mobiltelefon lenne, mivel a mostani produkált egy-két érdekes jelenséget. De mivel ezeknek a száma elhanyagolható volt, így erről letettem. Aztán egyik legnagyobb dolog, ami megfordult a fejemben játékkedvelésemből fakadóan esetleg egy playstation 3, mert videoteszteket nézve belefutottam két konzol exkluzív játékba, ami eléggé elnyerte a tetszésemet. Az igazság viszont az, hogy a Tomb Raider-en kívül más nem igazán szippantott be, ami nagyon tetszett annak a tetszési faktora is maximum második végigjátszásra sarkallott, nem többre. Feltehetően ezeknek is ez lenne a sorsa, így ha alapul veszem azt mennyibe kerül egy konzol, illetve 10-13 ezer környékén mozog egy játék szinte azonnal letettem erről a tervemről. Amit viszont mindenképp megakartam valósítani, az viszont a Pi életének Blu-ray változatának beszerzése. Mindenhol viszonylag elég borsos ára volt, de végül a vaterán rátaláltam elég barátságos áron. Így azonnal megrendeltem, s feltehetően holnap már érkezik.

A kérdés természetesen az, hogy mi lesz majd a téli uborkaszezonban? Ugyanis sorozatok terén elég jól állok, s hamarosan sikerül bepótolnom a lemaradásomat, ami őszintén nem nagy. Viszont utána minden bizonnyal majd a filmek, s a játékok jönnek, ugyanis nem hiszem, hogy majd a röpködő mínuszokban szívesen kitenném a lábamat itthonról. Éppen elég lesz az az idő intervallum, még itthonról eljutok majd a munkahelyemig. Mivel havat szerető ember vagyok, így persze bízom benne, hogy idén lesz is belőle valami.
Munkahely szempontjából pedig ismételten ott tartok, hogy nem igazán tudom mit tegyek. Végül is már megemlítettem, hogy bizonyos meghirdetett állásokra már jelentkeztem, s elég sziklaszilárdnak bizonyult ebből a szempontból az elhatározásom. Az igazság viszont az, hogy az elmúlt – nem publikus – munkahelyi történések ismételten arra sarkallottak, hogy az álláskeresést bizonytalan időre felfüggesszem. Ha őszinte akarok lenni, akkor leginkább azért, mert nem tudom eldönteni mi is lenne már leginkább jó, így a teljes összezavarodottság jellemző rám az elmúlt napokban. Mindenesetre az év utolsó napjára kaptam szabadnapokat, így addigra igyekszem kipihenni magamat, s valamiféle vállalható döntést hozni a 2014-es évre.

Előre hozott karácsony

Egy ideje jómagam különösebb jelentőséget nem tulajdonítok a karácsonynak. Ennek legnagyobb oka az, hogy gyermekként megvolt az ajándékozás öröme, s olyan közösségben éltem, amely kiemelt figyelmet adott ennek az ünnepnek. Ez nem volt más, mint az általános iskola. Bevallom őszintén azért szoktam gondolni azokra az évekre. Elmondható, hogy sok nehézség ellenére boldog szakasza volt az életemnek, mert megvolt bennem a gyermeki ártatlanság,  s emellett azért élhetőbb voltak a dolgok, mint mostanság. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megváltozott a világ, amely olyan felgyorsult tempót diktál, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét a változások után.
Jelentősen eltértem a mondandóm lényegétől. Visszakanyarodva eredeti eszmefuttatásomhoz az igazság az, hogy felnőttként már nem úgy gondolok a karácsonyra, mint korábban. Középiskolai évek alatt félig kivesztek belőlem azok az élmények, melyek a karácsonyhoz köthetőek, s leginkább azért vártam a december végét, mert akkor bizonyos volt, hogy akár két hétig nem kell iskolába mennem. Függetlenül attól, hogy mennyi időt töltöttem el ténylegesen munkanélküliként, de az iskola befejezése óta minden decemberben volt munkám, így anyagiak nem jelentettek különösebb akadályt. Ebből fakadóan pedig nem vártam el, hogy ajándékot kapjak, hanem amit szerettem volna azt megvettem magamnak, ha megengedhettem azt. Az viszont tény, hogy a karácsony hangulatát mindig is szerettem, s ez idén sincs másképp.

Nem tudom létezik-e olyan munkahely, amit nem befolyásol a közeledő karácsony. Én természetesen olyan helyen dolgozom, ahol elég befolyásoló tényezőt jelentenek az ünnepek, így ebből fakadóan sokkal több dolgom van, s sokkal többet kell dolgoznom, s a pihenőidőm pedig minimális. Már jó előre kinéztem magamnak, hogy mit is szeretnék megvenni magamnak. Úgy döntöttem várok fizetésig, de végül a munkahelyi stressz, fáradtság, kevés szabadidő egyvelege olyan hatással volt rám, hogy végül még fizetés előtt megleptem magam, hogy ez elég pozitív energiát adjon nekem ahhoz, hogy a decemberi hónapot túl tudjam vészelni.
Mivel szabadidőm jelentősen lecsökkent, így azt a pár órát inkább négy fal közt töltöttem. Az okát nem tudom, de ismét visszatért a játék kedvem, s ismét órákat ültem a tévé előtt a kedvencemet játszva. Nem kell mondanom, hogy örök favorit Tomb Raider sokadjára lett végigjátszva, de emellett korábbi kedvencek is előkerültek. És ugye a legtöbb konzolport, így a korábban vásárolt gamepad nem mindegyikkel volt hajlandó működni, illetve a billentyű-egér kombináció sem volt nyerő páros amennyiben tévére átváltva akartam játszani. Mert ugyebár miért is ne helyezzem magam kényelembe, ha megtehetem. Rengeteg dicsérő hozzászólás után végül ez a bejegyzés után döntöttem el, hogy én is beruházok egy Xbox 360-as kontrollerre, amit PC-hez is tudok használni. Mondjuk én a vezetékes változatot választottam, mivel az árát sokallottam, s nem terveztem ismét költeni a PC-re.
Bevallom őszintén sokat gondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e. Hisz féltem attól, hogy esetleg ugyanazok a játékok működnének vele, mint a régivel, s nem szerettem volna felesleges pénzeket kiadni azért, hogy egy tudásban ugyanolyan kontroller birtokosa legyek. Habár tény, hogy hajtott nagyon a kíváncsiság, mert akadt pár játék, melynek játékélményére rányomta negatív bélyegét az irányítás. Végül szülői ösztönzésre engedtem a csábításnak, s november utolsó vasárnapján nyakamba kaptam a várost, s megvettem magamnak.
Nem kell mondanom, hogy iszonyú sebességgel száguldoztam haza, hogy kipróbáljam valóban igazak-e a tesztek, amiket írnak róla. Őszintén? A vásárlást nem bántam meg, sőt! A korábbi gamepad-emet bizonyos játékok nem ismerték fel, illetve nem nagyon volt irányítható. Példának okáért egy Star Wars: The Force Unleashed II és egy Prince Of Persia: The Forgotten Sands botrányosan rosszul volt irányítható. A kamera kezelésről már említést se tegyek. Mindezek mellett egyik nagy kedvencem a Silent Hill Homecoming se volt hajlandó működni vele. Azonban a fenti két cím tökéletesen elindult, s még a kamera kezelésről sem ejthettem egy rossz szót sem. Mindezek mellett külön öröm volt, hogy a Silent Hill Homecoming is felismerte a kicsikét, amelyet rendkívül sokat szidtam amiatt, hogy nem volt hajlandó megjegyezni a billentyűzet kiosztásomat, így minden egyes alkalommal újra kellett konfigurálnom azt. És ez még elmondható jó pár játékról is. Az igazi meglepetés a Crysis 2 volt, hisz még azt is simán tudtam kezelni ezzel a kontrollerrel. Tavaly első kipróbálás után pont az irányítás miatt vérzett el a Need For Speed: The Run, most pedig ennek a drágaságnak köszönhetően vittem végig. Egyetlen negatívum az I Am Alive volt, mely nem volt hajlandó érdemben megmozdulni. Habár sokan panaszkodnak rá, hogy a kiadó a játéknak ezt a részét (is) elrontotta. Bár a legutolsó frissítés ezt a problémát úgy látszik orvosolta.

Másik nagy ötletem egy új telefon vásárlása volt. Tavalyi készülékvásárlás dömping sajnos elrontott döntések sorozata volt. Első telefon a Sony Ericsson Spiro volt, melyről kiderült, hogy minden, csak épp nem telefon. Nem terveztem volna újabb készüléket venni, ha éppenséggel nem fagyott volna le, vagy épp nem karcolódott volna meg a kijelzője akár egy szösztől. Ez azért is volt roppant idegesítő, mert én vigyázok az ilyen készülékekre. Négy év alatt egyetlen egy karc sem volt az előző telefonomon.
Október környékén pedig beújítottam egy W8-as készüléket szintén a Sony Ericsson palettájából. Megvolt életem első okos telefonja, s minden téren megvoltam vele elégedve. Egészen odáig, míg rá nem jöttem, hogy a belső memória véges, s a hardvere elavult, így az utolsó frissítés az android 2.1, melynek köszönhetően hiába vásároltam később 4 gigás memóriakártyát, azt csak zeneszámok, képek tárolására tudom használni mindazok mellett, hogy a készülékben rejlő fényképező sem volt túl acélos.  Ennek ellenére szerettem ezt a készüléket. Mivel a családban is felmerült az igény egy ilyen telefonra, így végül úgy döntöttem a megkímélt állapotban lévő sajátomat tovább adom, s egy újba ruházok be, amit hosszú időre tervezek.

Így esett a választásom egy Sony Xperia U készülékre természetesen szigorúan fekete színben. Ennek beszerzése is megért egy misét. Első körben online rendeltem meg. Jó ötletnek tűnt, hisz innét rendeltem tavalyi készülékemet is, továbbá itt volt a legolcsóbb, hisz mindenhol bőven 50-60 ezer feletti árban volt ez a készülék, s bevallom őszintén én nem volt hajlandó ennyit adni érte még akkor sem, ha ki tudtam volna spórolni az árát.
Péntek délután leadtam a rendelést, s akivel beszéltem azt ígérte másnap itt lesz a készülék. Nem kell mondanom, hogy a készülék nem érkezett meg, én pedig hiába telefonálgattam,emaileztem… Se kép, se hang. Végül a dühtől nem látva felkerekedtem, s a nyakamba kaptam a várost. Alternatív tervem volt, ha ez a készülék elfogyna, vagy nem tudnám megvenni, akkor melyik változatot választom, de szerencsémre ahol kinéztem ott áremelés volt, így ebből a szempontból pofára estem ott is. Aztán másfele vettem az irányt, ahol szerencsére belefutottam ebbe a készülékbe. A szerencsémet még növelte az is, hogy annak ellenére, hogy soha nem volt üzembe helyezve, s tökéletesen állapotban van, de árengedménnyel elvihettem, hisz kiállított darab volt, habár az óvatlan kezektől egy üvegvitrin védte. Mindezek mellett pedig egy éves garanciával is rendelkezik, így duplán jól jártam. A készülékkel teljes mértékben meg vagyok elégedve. Az 5 megapixeles kamerája pedig nekem maga a mennyország.

Ennyi nekem egyelőre bőven elég volt, hogy erős löketett adjanak a decemberi hónaphoz. Mindenesetre bízom benne, hogy hamar átvészelem ezt az hónapot, s a jövő év valamivel sikeresebb lehet a mostaninál. Mindenesetre a téli időszak alatt többnyire itthon fogok punnyadni, habár tervezem, hogy amint kijön a jó idő ismét elkezdek tervezgetni különböző szabadtéri programokat, bár még az utazási cél nem fogalmazódott meg bennem.

…és akkor mit is kapok karácsonyra?

Gyermekkoromban mindig izgatottan vártam a karácsonyt. Egy-két kivételtől eltekintve nagyobb, vagy számomra jelentős dolog soha nem került a fa alá. Ahogyan pedig nőttem egyre inkább eltűnt a karácsony az életemből. Ugyan a hangulata mindig megfogott, de időközben felnőttem, s anyagi oldalról is nyilvánvaló volt, hogy karácsonyt csak hangulat szempontjából tartjuk. Így az utóbbi években már fenyőfa sem állt nálunk. Amikor befejeztem az iskolát szerettem volna egy kicsit lustálkodni a nagy hajtások után, annak fényében pedig végképp, hogy az utólagos vizsgák igencsak megtépáztak minden téren. Ellenben még jobban akartam dolgozni, hogy végre legyen pénzem, s kicsit élhessek, s ne csak álmodozhassak arról, hogy valahová elmehetek, vagy valamit megvehetek magamnak, esetleg pedig azt várni, hogy mikor lesz rá keret itthon.
Időközben szerencsére lett munkám, s próbaidő után is igényt tartottak rám. Noha a fizetés nem a legjobb, de teljes mértékben be vagyok jelentve, s eddig egyszer sem fordult elő, hogy nem kaptam volna meg időben az engem megillető bért. Az, hogy jelentősebb összegek maradnak zsebemben leginkább annak tudható be, hogy még a családi fészek melegét élvezem, s minden bizonnyal addig, míg stabil párkapcsolatom nem lesz, mely összeköltözést nem ér meg, addig feltehetően itthonról szemlélem a világot, hisz így én is, szülők is jól járnak. Mert ugyebár az anyagi terhek – folyamatos foglalkoztatásomnak köszönhetően – végre kölcsönös formát ölthettek.

Idén nagyon sok mindennel tudtam magamnak kedveskedni. Nyakunkon a karácsony, s már most fogalmazódnak az igények, hogy mivel is kellene meglepnek magam. ÉrkezikJurassic Park trilógia ismét Blu-ray formátumban külön megvásárolható részenként. Ezekre igényt tartok, hisz nagy kedvencem a film. Kérdés az, hogy mikor jelenik meg? Jelenleg a december 31. szerepel dátumként, de ugyebár ez még változhat. Megjelenhet előbb, később. Ha valóban ez a hivatalos dátum, vagy karácsony előtt jelenik meg közvetlenül akkor minden bizonnyal januárra tolom a filmek megvételét.
A másik ami megfordult a fejemben egy Sony Xperia U készülék megvásárlása.

Tavaly vásároltam egy készüléket. Sajnos elég rossz vételnek bizonyult, így cseréltem – egy azóta is tökéletesen működő Sony Ericsson W8-ra -, melynek sajnos szoftvertámogatottsága már lejárt. Eközben még édesanyámat is megleptem egy új készülékkel, ami sajnos használat után kiderült, hogy szintén rossz vásárlásnak bizonyult. Mivel neki nem jelentene akadályt, hogy az adott telefonra újabb szoftver nem fog érkezni, ha tud hívni, sms-ezni, s internetezni neki tökéletes lenne. Tökéletes, hibátlan állapotban lévő készüléket kapna. Már régóta tervezem lecserélni korábbi fényképezőgépet, viszont fent látható készülék kamerája picivel jobb minőséget produkál, mint a mostani, ami nekem teljesen megfelelne. Így rögtön két érv szólna, hogy decemberi fizetésből be kellene fektetni egy ilyen készülékbe. Arról nem is beszélve, hogy hardver szempontjából rendkívül jónak mondható a készülék. És amellett sem mehetek el, hogy ahonnan tavaly rendeltem a mostani készülékemet, ott az U 46 ropiért az enyém lehet magyar nyelvű szoftverrel, míg más oldalakon 58 – 60 alatt nem igen van.
És persze nem elhanyagolható indok: ha van rá keret, gondolkozzak sokáig rajta?

Ünnepek után

Még kora délután szerettem volna egy bejegyzést megereszteni, de mivel az előző óta nem sok minden történt, így az év első bejegyzését átengedtem a Silent Hill: Homecoming kritikámnak, hisz az sokkal terjedelmesebb, s érdekesebb.

Először is vége az ünnepeknek. Szilveszter kicsit szájathúzva telt, ugyanis az akkori 10°c idő arra tökéletesen jó volt, hogy felébressze a vágyat, hogy valahová elmenjek. Ugye szilveszter van, egyedül táncikálós szórakozóhelyek voltak nyitva, ahol persze alkohol fulladásig, s jómagam ebből nem kértem. Inkább vágytam egy mezei sétára, ami az észnélküli durrogtatók miatt nem valósulhatott meg. Egyéb szórakozási lehetőség meg nem volt, ugyanis minden zárva volt.
Este Silent Hill-éjszakát terveztem, de végül másképp alakult, ugyanis felléptem MSN-re, s egynél több beszélgető partnerem akadt, így végül maradtam, s csak a korai hajnali órákban ültem neki a játéknak. Továbbá voltam olyan ügyes, hogy este benyakaltam egy doboz energiaitalt, ami gondoskodott róla, hogy reggelig ne is tudjak aludni. Mivel a játékot már kipörgettem alig egy órája, s az élmény fantasztikus volt, így ki is esett az álom a szememből. Valahogy majd kikecmergek az ágyamból lehetőleg dél előtt. Nehéz lesz, de majd remélem meg tudom oldani.

Maradt még pár nap, azt megpróbálom kihasználni. Először is az Alias harmadik évadát mindenképp le akarom gyűrni, s a negyedikbe is bele akarok kezdeni. Persze pár filmet is újra kellene nézni. Szűkös idő lesz, de tanulni nem fogok, az ráér később. Mindenképp az agyamra fog menni, s jobb ha későn…