A koronavírus árnyékában

Nagyjából két hét múlva olyan évfordulóhoz érünk, amelyet szerintem senki nem szeretne sem ünnepelni, sem pedig emlékezni rá. Ugyanis lassan egy éve annak, hogy megtörtént a bejelentés, hogy koronavírus fertőzöttet találtak Magyarországon, s ezután pedig elindultak azok az intézkedések, melyeknek egy részét a lakosság értelmetlennek tartotta, másik része pedig megterhelőnek. Én nagyjából mindkettőt éreztem, de reménykedtem abban, hogy majd az év végére lecseng ez a dolog, de sajnos a héten ismételten meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket, amelytől konkrétan érzelmileg instabilnak érzem magam.

Ha őszinte akarok lenni, akkor én azon kevés emberek közé tartozom, akik igazából nem panaszkodhatnak. Egyrészről megmaradt a munkám, habár a kijárási korlátozás, és a boltzár miatt egy kisebb összegtől kezdtem el elesni havi szinten. Ami nem olyan sok, de mégis érződik a fizetésemen. Mivel kereskedelemben dolgozom nem másról beszélek, mint a délutános műszakpótlékról. Ámbár azokhoz viszonyítva, akiknek adósságuk van, elvesztették a munkájukat, vagy megbetegedtek azt gondolom csendben maradhatok, de ez mégis zavar. Másfelől pedig senki nem betegedett meg a környezetemben, tehát ha a korlátozások betartását nézzük, akkor semmilyen hatása nincs rám a járvány, kizárólag érzelmileg visel meg, de most már nagyon.
Az egy év nagyon sok volt ebből. Volt persze pozitív oldala is, ha megnézem, hogy hány helyre sikerült eljutnom, mert a turizmus gyakorlatilag szinte a csőd szélére került, ezért az árak lejjebb mentek, így olcsóbb volt elmenni kirándulni. Addig, ameddig nem volt kijárási tilalom, addig bevallom én is jobban viseltem, habár az emberek agresszív viselkedéséből hamar elegem lett. De azt gondolom talán a szerencsésebbekhez tartozom, akiknek majdnem biztos munkahelye van azokkal szemben, akik sajnos a csőd szélére kerültek. Azonban nem mehetek el az mellett, hogy azok táborát erősítem, akik szerint a jelenlegi intézkedések csak látszat intézkedések, és sajnos átgondolt valóban hasznos döntés nincs mögötte.

A vásárlási idősáv bevezetése totális hülyeség volt, hiszen az idős korosztály akkor mehetett vásárolni, amikor csak akart. Mint kereskedelmi dolgozó ezt többször el is mondtam jó pár ismerősömnek, hogy a délutáni időszakban konkrétan a boltok tömve voltak, és egy részük bizony pont az a korosztály volt, amelynek létre lett hozva a vásárlási idősáv. Mindezek mellett a kijárási tilalmat sem értem teljesen, hiszen nappal tömve van a város, s az üzletekbe is beözönlik a sok ember. Ami nem csoda, mert eddig is ez volt a délutáni időszakban, de a hét órási boltzár azokat is erre kényszerítette, aki egyébként este nyolckor tervezett volna vásárolni menni.
Ezért is gondolom többek között, hogy ezeknek az intézkedéseknek nincs értelmük, hiszen a fertőzésveszély sokkal nagyobb, amikor a jelentős embertömeg beözönlik zárás előtt egy boltba, vagy amikor napközben tömve vannak a tömegközlekedési eszközök. Engem kifejezetten azért is viselnek meg ezek a korlátozások, mert sajnos a munka miatt gyakorlatilag a szabadidőm szinte arra a két szabadnapra korlátozódik, amelyet megkapok az adott héten. Mivel javarészt délután dolgozom, így a boltzár miatt korábban is kell indulnom, így gyakorlatilag úgy néz ki a napom ilyenkor, hogy felkelek, elmegyek dolgozni, s igyekszek haza. Este nyolctól meg gyakorlatilag unatkozom, mert ugyebár nem lehet az utcára kimenni.

A legnagyobb problémát nálam leginkább a szociális tevékenység jelentik. Egyrészről hétvégéken javarészt dolgozok, így a hétköznap vagyok szabad. Ekkor azonban sok ember elfoglalt, vagy pedig késő délután ér rá. A kijárási tilalom miatt pedig nagyon be vagyok korlátozva. Hiszen, ha valaki este hat után ér már csak rá, akkor nagyon el kell gondolkoznom, hogy benne legyek egy találkozóban, hiszen nem mindegy, hogy az illető hol lakik. Mindezek mellett nehéz a személyes kapcsolattartás, hiszen sokan dolgoznak, vagy ha nem érnek rá akkor a kijárási tilalom szeli ketté a lehetőségeket. Emiatt pedig úgy érzem, hogy több kapcsolatom is kezd megszűnni a személyes találkozó hiánya miatt.
Mindezek mellett pedig ott van a szórakozási tevékenységének lehetőségének hiánya. Konkrétan majdnem minden zárva van, így aztán akár egy strand, vagy egy mozi szóba se jöhet. Vagy az sem, hogy egy kávézóban megigyunk egy pohár üdítőt. Így marad a séta, vagy a másik lakására való felmenetel. Én az a fajta voltam, aki ha nagyon nem tudott társas programot összehozni, akkor feltalálta magát és elment sétálni. Ha az nem elégített ki, akkor ott volt sok lehetőség, de sajnos ezek is zárva vannak jelenleg, és nem tudni, hogy mikor nyitnak ki ismét. Ráadásul elvileg nyárig meg is vannak hosszabbítva az intézkedések. Így pedig elég elkeserítő számomra, mert eddig könnyebben bírtam, hiszen tél volt, hideg volt. Most viszont jön a tavasz, s éled a természet. Még, ha nem is sikerül összehoznom társas csavargást, akkor egyedül is elég látványos, ahogyan Budapest kivirágzik, és ahogy az emberek is felélednek. Azonban nem tudom mi lesz így sok mindennek a sorsa.