A ketté tépett szabadság

Azt gondolom kevés olyan ember van ma, aki Magyarországon él nincs tisztában a jelenlegi helyzettel. Nekem is nehéz ámbár leginkább abból a szempontból, hogy a vidéken élő rokonok valamint az albérleti társ rendelkezik komolyabb anyagi problémákkal, amelyek rám is hatással vannak legtöbbször. Ez nyilván akkor jelenik meg, amikor többet kell kiadnom, vagy pedig segítséget nyújtok. Sajnos most is sikerült kissé megcsúszni, de úgy döntöttem ezt a tényt félre teszem, s szépen megpróbálok kikapcsolódni. Ezt több hete fontolgatom, ami nagyon nehéz volt úgy, hogy semmiféle szabadságtervet nem kértem. Ebből fakadóan aztán szembe kerültem azokkal, akik nyárra tervekkel rendelkeztek. Tulajdonképpen kötelező pihenőnapokat kiveszem a képből, akkor sajnos végig dolgoztam a nyarat. Ami nem is lett volna probléma, ha megfelelő beosztás mellett tudtam volna pihenni, s a meghozott politikai intézkedések nem nyomták volna rá sokak életére egy bizonyos problémakört, melynek hatása rám az volt leginkább, hogy több emberrel a kommunikáció alapja inkább a panasz, elkeseredettség, harag és rosszkedv kiadása volt. Utóbbi érthető, hiszen megkönnyebbül az ember, ha kiadja magából, ami bántja, továbbá segítséget is kaphat még akkor is, ha ez csak annyit jelent, hogy meghallgatásra kerül az illető. Azonban ez nagyon sok energiát el tud vonni az embertől, s én is éreztem azt már egy ideje, hogy nem tudok elviselni pár embert magam körül, akik annyira elmerültek a problémáikban, hogy a sajátom is egyre jobban kezdett zavarni.
Fentiekből fakadóan fakadóan nagyon vártam a szabadságomat, ami sajnos eléggé rosszra sikerült. Az otthon töltött idő viszonylag pozitívnak éreztem, mert legalább kicsit kiszabadultam a fővárosból, ami rengeteg kikapcsolódási lehetőséget biztosít még mindig számomra, mint természetkedvelő és mozgásigényes személynek. Egy nappal maradtam tovább, mert a betervezett lakásbéli szerelők egy nappal későbbre tették a szerelni valójukat, s a hét közepén haza is érkeztem. Most nem volt csúszás, s az idő is kedvező volt, így aztán szépen a Keleti pályaudvarról inkább hazasétáltam. A fennmaradó időt pedig ágyban pihenve tévénézéssel töltöttem el. Az otthon töltött idő alvás szempontjából nem volt jó, de ebből fakadóan a fővárosba való visszatérésem napján elég korán sikerült elaludnom. Mindezek mellett pedig nem is keveset sikerült most. Pihenve ébredtem, így úgy döntöttem délelőtti órákban, hogy kikapcsolódok, s a cél az volt, hogy teszek egy sétát a Hűvösvölgyi túra útvonalon, majd pedig utána este a Margitsziget lesz célba véve. Kettő közül sajnos az elsőbe tudtam belevágni, mert sajnos félúton vissza kellett fordulnom, mert probléma keletkezett itthon. 

Viszonylag sikeresen megoldottam a helyzetet, de a nap hátralevő részét már itthon kellett töltenem. Annak fényében kicsit ideges voltam, hogy tudtam másnap jönnek a szerelők, s nagy valószínűséggel a fél nap itthon üléssel fog telni, s a másik pedig takarítással, ami meg is valósult. Aztán végül kaptam egy telefont, s mivel kevesebben lettünk kilépők és betegséggel küzdőknek köszönhetően végül egy nappal rövidebb lett a szabadságom. A fennmaradó nap időjárási bizonytalanság miatt csak a napi bevásárlást, s a helyi parkon való áthaladást némi kerülőúton történő sétálással mertem bevállalni. Azt nem mondom, hogy kiakadtam a történtektől, de azért némileg frusztrált, hogy a betervezett dolgok csupán negyedét tudtam megvalósítani. 

Mint ahogyan fentebb említettem a kormányintézkedések engem is érintenek, s habár hiába vagyok fizetőképes, ami azért nekem is feladja a leckét, de a velem kapcsolatban lévőknek azért komolyabb problémát jelent. Ámbár voltak terveim az évre nézve, de végül ezeket tulajdonképpen feladtam. Olyan film nincs, amely annyira érdekelne, hogy beüljek egy moziba, s a nyár végével még a strand lehetőségét is elvetettem. Azt megbeszéltem odahaza, hogy stabil a munkám, s habár maradt még pár nap szabadságom, de hazalátogatást karácsonyra tervezem. A lassan beköszönő ősz mellett a kirándulóhelyeket venném célba, de kérdés mennyire fog összhangban lenni az időjárás a beosztásommal. Mert bevallom inkább legyen jó idő, amikor itthon vagyok, mint amikor dolgozok. Bízok benne, hogy november közepéig lesz olyan időjárás, mely megengedhetővé teszi a kicsit lazább öltözködést, mint a farmer és a vastag pulóver párost, mert szívesen igénybe venném a sétáimhoz a korábban megvásárolt Honor Band 6-ot, mellyel továbbra is meg vagyok elégedve. Mindezek mellett bízom abban, hogy még egyszer sikerül este kijutnom a Margitszigetre a szökőkúthoz, valamint megnézni a naplementét a Normafánál. A héten pedig tervezek egy sétát a Farkasréti temetőben, ahol legtöbb híres ember nyugszik. Korábban már jártam ott, de akkor és most is kegyeleti okok miatt nem készült róla írás, hisz fényképek nélkül elég érdekes lett volna.
Annak örülök, hogy kicsit hűlt a levegő, mert így nem kell a ventilátornak mennie folyamatosan, s mivel nem izzadok este, de az ablak továbbra is nyitva lehet az elmúlt napokban kicsit minőségibbnek éreztem az alvásomat. Mondjuk hozzátartozik, hogy lefekvéskor az internetről beszerzett nyugtató zene szól a háttérben, valamint a fent említett okosóra rendelkezik alvási időmérésnek, így kezdek leszokni arról, hogy ágyba kerüléskor elkezdem nézegetni az időt. Ebből pedig következik az, hogy elkezdem magam stresszelni, hogy nem fogom tudni magam kipihenni, fáradtan fogok ébredni, s emiatt nem sikerül elaludni. Ez javult az elmúlt három hétben, s bízom benne további pozitív változás fog majd jönni ezen a téren, ami véleményem szerint sokat fog dobni azon, hogy mennyi energiám lesz, valamint mekkora lesz a tűrőképességem egyes dolgokkal szemben. 

Felkészülni a lehető legrosszabbra?

Korábban volt egy bejegyzésem, amelyben nem voltam túlságosan elragadtatva a jelenlegi helyzetemtől. Tény és való, hogy minden bizonnyal én még csendben is maradhatok, hiszen nagyon sok egyedülálló személy és család lehet most bajban addig én viszonylag elfogadható keretek közt mozoghatok. Sajnos a fluktáció minket is elért, s amennyire elszálltak az árak nem mindenki hajlandó arra, hogy tulajdonképpen a semmiért dolgozzon. Én is egyre inkább veszem észre, hogy hiába próbálok spórolni sajnos nem igazán megy, mert szinte naponta változnak az árak, s sajnos nem jó irányba. Ennek köszönhetően ráadásul további kolléga mondott fel, így megint kevesebben vagyunk, melynek rám nézve két probléma ütötte fel a fejét. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy az összes vezetővel jóban vagyok. Ellenben nekik van egy fontos dolguk, amely nem más, mint a műszakok lefedettsége. Ezzel pedig az a baj, hogy egyrészről a fennmaradó szabadságomat nem kaptam meg a nyáron másrészről pedig az augusztusi hónapra készen van a beosztás, s sajnos a második olyan hónapnak futok neki, hogy a heti két kötelező szabadnapom havi szinten csak egyszer van egymás mellé írva. Mivel a tegnapi és a mai napot kaptam egybe, így megpróbáltam kihasználni. A kormány általi intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban sok volt a tüntetés, így kérdés volt számomra, hogy vajon merre is kellene menni. Egy valami biztos volt, hogy fizetős dologba nem akarok belevágni. Így először jött a Hűvösvölgy. 

Azt már a korábbi bejegyzésemben leírtam, hogy sokat gondolkoztam azon, hogy vajon vásároljak-e egy okosórát, lévén a telefonon mindig mentek az épp aktuális applikációk, melyek mérték merre megyek, mennyi idő alatt teszek meg távolságokat. Végül ő lett a Honor Band 6, amely további löketett adott ahhoz, hogy kipróbáljam élesben is, de erről majd egy későbbi külön bejegyzésben.
Mivel java részben délelőttös leszek, így sajnos azzal szembesülnöm kell majd, hogy éjszakai programokat nem nagyon szervezhetek, valamint legkésőbb este tízre azért ajánlott ágyba kerülnöm, ha éppenséggel nem akarok elaludni, vagy kialvatlanul menni dolgozni. Az más kérdés, hogy ezzel kapcsolatban sok kritikát kapok másoktól továbbá azért az ismeretes, hogy Budapest éjszaka elég csodás tud lenni, így nem volt kérdés, hogy visszafelé kilátogatok és megcsodálom a zenélő szökőkutat. 

Most azért olyan sok időt nem töltöttem ott, ugyanis erőteljesen sikerült félrekalibrálnom az okosórámat, mely tulajdonképpen ahhoz vezetett, hogy a telefonom a 10%-os töltöttségi szintre merült. Még az év elején vettem egy külső akkumulátort vészhelyzet esetére, de sajnos persze most fordult elő velem az, hogy egy olyan táskát vittem magammal, amiben pont nem volt benne. Így igyekeznem kellett, hogy hazaérjek. Azért tettem még egy kis kitérőt a rózsakertnél. 

Mindezek után természetesen azonnal útba vettem a villamosmegállót, s meg sem álltam addig, míg ki nem értem. Ahogyan az lenni szokott természetesen pont az orrom előtt ment el, de komolyabb problémát nem csináltam belőle, hiszen öt percenként járt. Ennek köszönhetően készítettem pár fotót a kivilágított belvárosról, illetve arról, hogy mennyire is van leapadva a Duna. 

Gondolkozok azon, hogy ha továbbra is ilyen meleg lesz, s ilyen alacsony lesz a vízállás, akkor valakit ráveszek majd arra, hogy mi is nézzük le a híd lábához, ha már ennyien megtehetik. Mindenesetre bízom abban, hogy komolyabb anyagi problémával nem fogok szembesülni, habár egyelőre még rezsiszámla nem jött, de bízom benne, hogy nem lesz komolyabb probléma valamint majd szeptember első felében megkapom a már megérdemelt szabadságomat is. Addig pedig megpróbálom minél többet pihenni. 

Nyár

Annak ellenére, hogy még a negyvenéves kort nem éltem meg (és még elég távol állok tőle) sokszor elhangzik tőlem írásban, s szóban egyaránt, hogy mi volt az én időmben. Amely egyébiránt nem meglepő, hiszen alig húsz év alatt nagyon sok minden változott. S persze alapul veszem azt is, hogy felnőve én is sokat változtam. Emlékszem arra, amikor átmenetes évszakok is léteztek, mint a tavasz és az ősz. Valamint a tél valóban tél volt, s ténylegesen felölelt időszak volt vagy három hónap, addig jó, ha talán van két hétig amikor az ember megfagy, s talán hóesés is megtörténik. Természetesen, ha választani kell akkor én is a jó időre szavazok, hiszen ilyenkor sokkal több lehetőség áll fent, mint amikor az ember csak akkor lép ki a négy fal közül, ha éppen muszáj.
A fentiekkel szemben most kifejezetten annyira nem voltam kibékülve azzal, hogy jóformán alig egy hét volt az átmenetes időszak, s szinte már május közepén nyár volt. Mehetnékem megvolt, de nehezen tudtam elviselni a hetente többször változó frontokat főleg úgy, hogy közben dolgoztam is. Egyre inkább éreztem azt, hogy kihatással van rám. Bár még így is enyhének mondanám ismerőseim, s kollégáim tapasztalataival szemben, akik fejfájásról, rosszullétekről, vérnyomásingadozásról számoltak be. Addig én némi alvászavarral, fáradékonysággal esetleg ingerlékenységgel küzdöttem. Emiatt is örültem, hogy szabadságra való kiírásra kerültem. Ezt pozitív és negatív is volt számomra. Hiszen szabadságról visszamenni nem teng az emberben a munkakedv, ráadásul az időjárás és a szabadnapok pont úgy keresztezték egymást, hogy sokszor nem tudtam kimozdulni itthonról. Többeknek említettem, hogy nálam nem úgy működik a pihenés, hogy egész nap fetrengek az ágyban vagy itthon vagyok és nem csinálok semmit. Mert hiába szeretek bambulni ki a fejemből, valamint zenét hallgatni, ha egy idő után elunom magam. Talán szerencsém is volt, hogy az utolsó munkanapomon későig dolgoztam, mert minden bizonnyal műszak után azonnal nyakamba kaptam voltam a táskám, s elindultam volna haza, amely két és fél órás vonatútnak felelt volna meg. Másnap hazamentem, s ugyan több napot töltöttem otthon, de megint nem tudtam nyugton maradni. Sok volt a mozgás, s ráadásként még a biciklit is előkaptam. 

Visszatérve a fővárosba igyekeztem mindenkivel találkozni, akivel a munka vagy az időjárás miatt nem sikerült. A szabadság letelte után pedig ismét indult a munka. Mivel nem volt zökkenőmentes, így úgy döntöttem talán az lesz a legjobb, ha éppenséggel kicsit sikerül kimozdulni itthonról. A fentebb említett probléma leginkább pedig abban nyilvánult meg, hogy késő délutánig kellett várnom, hogy elindulhassak itthonról, s még így is sikerült némileg enyhén leégnem, hogy használtam sapkát valamint igyekeztem kerülni a napfényt. A Hűvösvölgy így már ki van pipálva. 

Oda kell figyelnie sokszor az embernek, amikor mesél vagy épp véleményét osztja meg másokkal, hiszen könnyen megtörténhet az, hogy más megsértődhet. Ebből fakadóan többek előtt inkább hallgattam arról, hogy sokszor frusztráló tud lenni, ha sokak életének nem része a tényleges mozgás, vagy kevésbé lehet őket rávenni arra, hogy kimozduljanak otthonról. Most ezzel szemben nagyobb szerencsém volt, mert legalább volt többször társaságom, így messzebbre nem egyedül kellett mennem. Idén estefelé kijutottam a Margitszigetre, ahol egy nagyobb séta követően tartalmas beszélgetés után sikerült hazaesnem elég későn. 

A szakma amelyben mozgok, valamint a munkakör is olyan, hogy ha a fizetést veszem alapul továbbá, hogy emberek között van az ember, akkor nem meglepő, ha nagyon gyorsan változnak a kollégák száma és összetétele. A betegség is életünk része, s ebből kiindulva jeleztem, hogy a kiesők és a távozók számát alapul véve több napos pihenőnapot fogok kihasználni arra, hogy hazautazzak, mert a szabadság kiadása illetve tényleges letöltése kérdőjeles lehet jelenleg. Annak örültem, hogy többször esett az eső, s nyitott ablaknál nagyon jót lehetett aludni, s kellő energiát tudtam összeszedni, hogy ebben a hónapban is haza tudjak látogatni. Kijelenthető, hogy a júniusi hónapom is tulajdonképpen már előre meg van tervezve.