TV Sorozatok II: A legfájóbb kaszák

A szabadidőm azon részét, amit egyedül töltök az esetek többségében vizuális szórakozással ütöm el. Tény, hogy lassan elmúlt két évben olyan szinten elemi részemmé vált a zene, hogy akár képes vagyok egy délutánt, vagy egy egész napot azzal tölteni, hogy a fejemen van a fejhallgató, vagy épp az utcán sétálva, az adott helyszínt elérve bömböltetem a fülembe a zenét.
Sokszor eszembe jut, hogy mely szériát kellene ismét elővennem, s melyiket is kéne elkezdenem, de többnyire az elhatározásig jutok csak. Minap azonban úgy gondoltam, hogy ideje egy összegző listát készítenem különböző csoportokra szedve azokat a sorozatokat, amelyeket valamilyen szinten kitöltötték a szabadidőmet. Első nekifutásra azokat a szériákat vettem elő, amelyek jól indultak, vagy remek koncepcióval rendelkeztek, de a végeredmény, vagy a befejezés rossz lett.

Minden bizonnyal mindenkinek volt már olyan sorozata, amit nagyon szeretett, de aztán végül valamilyen oknál fogva az anyacsatorna elkaszálta, így aztán vége lett egy stabil szórakozásnak. Ámbár tény sajnos, hogy a sorozatok többsége emiatt befejezetlen marad. Így a második nekifutásra azok következnek, amelyekért azért mentális értelemben elmorzsoltam egy könnycseppet.
Tovább

TV Sorozatok I: A legrosszabb kivitelezések, befejezések

Sorozatok. Azt hiszem kevés olyan ember van, aki nem látott volna, illetve tetszett volna neki legalább egy. Egy széria megalkotása elég összetett feladat, s nem minden esetben lesz siker, vagy tart ki a siker a sorozat végéig. A sorozatok java része meg sem éri, hogy rendes befejezése legyen, s amelyik meg igen, azoknak a többsége is rosszul szokott sikerülni. S akkor még nem is ejtettem szót az epizódokról epizódokra, valamint évadról évadra történő minőségi romlásról.
A legtöbb sorozatot középiskolásként néztem, mivel a szabadidőmnek pénzhiánynak köszönhetően java részét itthon töltöttem, s főleg a nyarak teltek folyamatosan sorozatos pótlásokkal, felzárkózásokkal. Iskolás koromnak majdnem tíz éve vége, s rengeteg sorozatot kezdtem el, hagytam abba, illetve szerettem meg, s néztem végig. Ennek tudatában fordult meg a fejemben, hogy ideje egy szubjektív listát összeállítanom ezekről. Első körben jöhetnek a rossz kivitelezések, és befejezések.

Tovább

Heroes: Reborn – 1.évad

Mai napig emlékszem arra az időkre, amikor sajnálatos módon itthon még nem rendelkeztem internet hozzáféréssel. Ennek egyik legnagyobb átka az volt, hogy egyik legnagyobb szórakozási lehetőségem a TV volt. Így aztán jó pár sorozaton csüngtem. A probléma akkor volt, amikor egy-egy sorozat már rengeteg epizóddal rendelkezett itthon meg lekerült az első tíz után. Vagy amikor az aktuális évadokkal évekkel le voltunk maradva. Ebből fakadóan pedig csak az igazi sikerek éltek meg a kereskedelmi csatornákon idehaza.
Tisztán emlékszem arra, hogy április volt, amikor a TV2 elkezdte reklámozni a Heroes-t, melynek első évadát az iskolatársam elhozta nekem két DVD-n. Ott elkezdődött valami. A rajongásom nem sokáig tartott, lévén a sorozat szépen lassan, de biztosan elindult a lejtőn. A negyedik évad volt, amelyik végül az utolsó is lett, mely részemről felért egy sorozatzárónak is. Aztán rá pár évvel fel is lett támasztva. Hiába.

Tovább

Upfronts: Ezt nézzük jövőre!

Véget ért a május 16 és 20 között megrendezésre kerülő TV-s Upfronts, melynél az öt legnagyobb amerikai csatorna jelentette be a következő évre műsorrendjét. Ezek közül kiemelkedő fontossággal bír a sorozatok jövője, hisz itt jelentik be, mely sorozatok térnek vissza, vagy érnek véget (azaz kapnak kaszát), illetve mely új sorozatokat rendeltek be a TV társaságok.
Jó magam is a netről szerzem be a mindennapi “betevőmet”, hisz nem várok a hazai bemutatásra. Az idei már fontosabb Upfronts volt, habár csak egy-két szériáért aggódtam. Nos, sorrendben lássuk hogyan is alakul a jövő év.

Talán az idei év egyik legtöbb sorozatát rendelte be az NBC. Hisz a The Jay Leno Show lelövésével nagyon sok hely szabadult fel.
Az újoncok közül tutira bepróbálós a The Cape, ami gyakorlatilag a Heroes utódjának számít. Ugyan felemás évaddal búcsúzott, de azért elnéztem volna még a Heroes-t, ami bizony megkapta a kaszát, sajnos. Egyelőre pletykálnak bizonyos két órás filmet, mint lezárás. Jó volna, ha megvalósulni. S ami még fontos, hogy folytatódik 13 epizóddal a Chuck is. Hurrá!

Új sorozatok: The Cape, Chase, The Event, Friends With Benefits, Harry’s Law, Law & Order: Los Angeles, Love Bites, Next, Outlaw, Outsourced, Perfect Couples, Undercovers, School Pride
Kasza: Heroes, Mercy, Trauma, Law & Order
Folytatódik: 30 Rock, The Celebrity Apprentice, The Biggest Loser, Chuck, Community, Friday Night Lights, Law & Order: SVU, The Marriage Ref,  Minute To Win It, The Office, Parenthood, Parks and Recreation, Saturday Night Live, Vasárnap esti foci, Who Do You Think You Are


Az egyik csatorna, amit szidok a Terminator: The Sarah Connor Chronicles kaszájáért, de magasztalok az idei Glee-ért, ami nálam lazán az év legjobb sorozata lett (persze jelentős szünetet vezettek be, hogy ******).
Visszatérők közül ott a Glee és a Fringe, habár utóbbit időhiány miatt passzoltam még év elején. Ami viszont igazán megfogott az a Raising Hope, ami sitcom mivoltából adódóan megbukik majd a csatornán. És persze nem elhanyagolható, hogy Steven Spielberg keze alatt érkezik majd a dinoszauruszos-időutazós Terra Nova, amit látatlanba rendelt be a csatorna, s 2011 tavaszán mutatják be. Nos, az utóbbi részemről iszonyatosan várományos.
Ami viszont igazán érdekes, hogy a többször elkaszált Til & Death is örök nyugalomra tér. A rengeteg képernyőről való lekerülés miatt a negyedik évad jelenleg a negyvenedik epizódjánál tart!

Újoncok: Bob’s Burgers, Raising Hope, Lonestar, Ride-along, Running Wilde, Mixed Signals, Terra Nova
Kasza: 24, Brothers, Dollhouse, Out Little Genius, Past Life, Sit Down Shut Up, Sons of Tucson, Til Death, The Wanda Sykes Show
Folytatódik: American Dad, American Idol, Bones, The Cleveland Show, Family Guy, Fringe, Glee, Hell’s Kitchen, House, Human Target, Kitchen Nightmares, Lie To Me, The Simpsons.


Talán a legtöbb szériát épp ettől az anyacsatornától szerzem be. Idén véget ér a Lost, viszont cserébe folytatódik a V, ami sajnálatos módon midseason-re csúszott, ami feltehetően 2011-es visszatérést jelent. Kár. Szintén időhiány miatt került parkolópályára a Cougar Town, ami még évközben megkapta a második évados megrendelést. Mivel nem vagyok hithű rajongója egyik szériának sem, ezért tavalyhoz hasonlóan idén is gyors egymás után teszem magamévá a Grey’s Anatomy-t, s a Private Practice-t, aminek csak az első részét néztem meg év elején. És persze jön a Desperate Housewives újabb évadja is.
Kaszált sorozatok közül egyedül a Better Off Ted érint, de az meg annyira nem jó, hogy sírjak miatta. A berendelt sorozatok közül pedig egyik se érdekel.

Újoncok: Detroit 1-8-7, Better Together, Body of Proof, My Generation, Happy Endings, Mr. Sunshine, No Ordinary Family, Off The Map, The Whole Truth, Secret Millionaire
Kasza: Better Off Ted, The Deep End, Eastwick, FlashForward, The Forgotten, Hank, Happy Town,  Romantically Challenged, Scrubs, Ugly Betty
Véget ér: Lost
Folytatódik: America’s Funniest Home Videos, Brothers & Sisters, Castle, Cougar Town, Dancing With The Stars, Desperate Housewives, Extreme Makeover: Home Edition, Grey’s Anatomy, The Bachelor, The Middle, Modern Family, Private Practice, Supernanny, V (2009)


Az idei év egyik legnagyobb meglepetéséről gondoskodott a CBS csatorna, amely iszonyú sok sorozatot elkaszált, s mellé sokat be is rendelt, majd pedig olyan szinten rendezte át a programstruktúráját, hogy öröm volt nézni. Egyértelmű, hogy a cél a nézettségi versenyben való előrébb jutás, esetleg első helyre való feltornázás. Igazából csak két sorozatot nézek tőlük, s mindkettő rendelkezik egy új évados berendeléssel. Az egyik a The Big Bang Theory a másik pedig a How I Met Your Mother. A berendelt sorozatok közül pedig egy se érdekel.

Újoncok: Hawaii Five-O, Defenders, Blue Bloods, Mike & Molly, $#*! My Dad Says, Cím nélküli Criminal Minds-spinoff
Kasza: Accidentally on Purpose, Cold Case, Gary Unmarried, Live For The Moment, Miami Medical, Ghost Whisperer, The New Adventures of Old Christine, Numb3rs, Three Rivers
Folytatódik: 60 Minutes, The Amazing Race, The Big Bang Theory, Criminal Minds, CSI, CSI: Miami, CSI: NY, The Good Wife, How I Met Your Mother, Medium, The Mentalist, NCIS, NCIS: Los Angeles, Rules of Engagement, Survivor, Two and a Half Men, Undercover Boss


És akkor utolsónak maradt amerikai legkisebb kereskedelmi televíziója a The CW. Tőlük három sorozatot nézek, s örvendetes hír, hogy mindhárom megkapta a következő évadát. Supernatural már év közben megkapta a hatodik évados berendelést, majd követte a The Vampire Diaries (ami jelenleg hétvégére van beütemezve), valamint a Life Unexpected gyenge nézettség ellenére visszatér 13 epizód erejéig. Újoncok közül pedig igazán ígéretesnek a Nikita ígérkezik.

Újoncok: Nikita, Hellcats
Kasza: The Beautiful Life: TBL, Blonde Charity Mafia, Melrose Place
Folytatódik: 90210, America’s Next Top Model, Gossip Girl, Life Unexpected, One Tree Hill, Smallville, Supernatural, The Vampire Diaries

Heroes: 4.évad

Az, hogy évadzáró vagy sorozatzáró is egyben a negyedik évad, s annak 19. epizódja egyelőre nem ismert. Legkésőbb májusban majd kiderül. Addig lehet falat kaparni, s imádkozni, hisz a nézettség eléggé a béka segge alatt van. S én bizony nézek egy nagyot, ha közelegni fog az ötödik évad.

Annak idején természetesen én is odáig voltam a szériáért, habár én bevártam a TV2-es vetítést, s a premier előtt 5 (!!) órával kaptam meg lemezen az első évad addigi levetített epizódjait, melyet még aznap sikeresen megtekintettem. Sokaknak törött relikvia volt a második évad, azonban nekem az is tetszett. Azonban tavalyi harmadik évad valami borzalom volt, melyet csak két részletben tudtam megtekinteni. És természetesen jött az évadzáró, ami nekem bejött, így végül úgy döntöttem, hogy maradok a negyedik évadra is. Azonban az első két rész nem győzött meg eléggé, de mivel egyébként is nehezen kaszálok el egy szériát, ezért inkább úgy döntöttem, hogy pihentettem. S ismét két részletben sikerült megnézni.

Az a nagy büdös harci helyzet, hogy az évadfinálé megint remek volt, szinte hibátlan az évaddal ellentétben. Így megint csak azt tudom mondani, hogy remélem lesz új évad. De bevallom nem fogok eret harapni magamon, ha még se lesz. Az igazság az, hogy annyi mindent beletettek a készítők, hogy igazából az egész széria súlytalanná vált a negyedik évadra. Kár érte én azt mondom.
Tovább

Egy majdnem tökéletes hétvége

Vagy akár mondhatnánk majdnem tökéletes hétnek is.
Szóval vége a hétnek, s ezzel egyetemben a februárnak is. Holnap már március 1. ami nálam hivatalos tavaszt jelent. De csak nálam. Ennek kapcsán pedig ideje megeresztenem némi sort a héttel kapcsolatban, melynél továbbra is itthoni elfoglaltságom adta a többlet részét.
A héten viszonylag elfogadható időjárásnak örvendtem, bár néha azért a hőmérséklet a  mínusz felé kacsintott. De szerencsére nem lett belőle semmi. Ahogyan az lenni szokott, természetesen semmi nem úgy alakul, mint ahogyan tervezném. Így történt meg, hogy a héten ismételten be kellett iktatnom “szünnapot” az iskolában, habár most nem a lustaság miatt. Valahol örültem is, mert így több időm jutott egyéb elfoglaltságomra, mint például a Tomb Raider 3 kipörgetésére, mellyel majd egy hónapot szenvedtem. De ugye mellette csináltam mást is.
A hét közepe táján tovább folytattam a Heroes-t, melyet ma tudtam befejezni (írás lesz róla). Csak úgy igaz, a Better Off Ted-re is (bejegyzés szintén), ami igazából a maga 13 epizódos első évadával, s a 20 perces epizódjaival nem sok vizet zavart. Végre napvilágot látott a [REC] 2. is (na erről muszáj bejegyzést kanyarítani). Eredeti nyelven néztem, ami tulajdonképpen spanyol, de szerencsére volt angol. Azért tartottam attól, hogy valami vicces emberke majd más szöveget tesz a szereplők szájába, amit én úgy se fogok érteni, lévén spanyol az eredeti nyelv, de megbízható forrásból szereztem be az angol feliratot, így végül kellemesen csalódtam annak minőségében.

Az iskola egy vicc. Közeleg az év vége, alig van hátra két hónap, s megkezdődik a kemény vizsgaidőszak, s pont most hullanak ki az emberek, pont most döntenek úgy, hogy az elmúlt majd féléves hiányzásra még ráhúznak még két hónapot, még véletlenül se sikerüljön befejezni az évet. Hát így van ez, én is csak sóhajtok. Nagy kaszálások lesznek év végén az biztos, mert a tanárok eléggé ki vannak akadva az osztályra. Természetesen akadtak kivételek /mint például én is/, akiknek semmi okuk az aggodalomra.
A hétvége gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint egy hete. Pénteken rendkívül jó, már-már tavaszias idő volt, majd pedig szombaton egész nap esett az eső, ma pedig hideg volt. Pfff… ennyit a tavaszról. Még pénteken bele kezdtem az utolsó olyan Tomb Raider-nek, melyet még nem pörgettem ki. Ezen felül próbálkoztam a kiegészítő részekkel, de az első epizód ugye DOS alapú, így még nem sikerült dalolásra bírni a kicsikét, főleg, hogy a program, ami használható lenne nem ingyenes, így az egész játék alatt egy bazi nagy logó fityeg előttem. Köszönöm, egyszer megvettem a játékot, nem akarok rá fizetni, ha a lemez működik.
Természetesen addig akarok mindenféle játékot kipörgetni, míg be nem jön az igazi tavasz, mert így napi 3-4 órával kevesebbel gazdálkodhatok, lévén a kinti tevékenységeimnek köszönhetően. Ezzel szemben a legrosszabb időjárást fogtam ki szombaton. Ami még nem is lett volna baj, ha reggel bekapcsolva a gépet az Avast vírus írtóm nem dönt úgy, hogy blokkolja a Firefox-t, s vele együtt nem töröl egy rendszerfájlt a windows mappából, ezzel fagyások, s hibaüzenetek sokaságát okozva. Természetesen próbáltam menteni a menthetőt, így frissítettem a Windows 7-et, ami ugye netről szervált frissítéseket is feltette. Ami nem is lenne baj, ha épp eredeti példánnyal rendelkeznék. Így jött egy teljes újra telepítés, s ez el is vitte az egész szombatomat. Tulajdonképpen maga a frissítés volt 3 óra, szóval… De nézzük a jó oldalát: mindent vissza tudtam tenni a gépre, valamint pótoltam némi hiányosságomat filmek terén: megnéztem az X-men Origins-t, továbbá az Égi Tűz című filmet is. Persze megtekintés után landolt a kukába.

A következő hétre nem tervezek sok mindent. Persze az már alapból várható, hogy holnap iszonyú fáradtan fogok beesni az első órára…

2009/2010-es TV-s évad

Nincs annyi film, hogy minden napra jusson valami, a régi kedvenceimet pedig annak idején rongyosra néztem.
Maga a Lost volt az, ami eléggé berántott, hisz a mai szériák minősége és látványa már eléggé megközelítette néhány film minőségét, természetesen leginkább ez a kinti kereskedelmi csatornákra jellemző.

Lassan nézek én már mindent, mert annyi jó szériát tálaltak elénk, hogy az hihetetlen. Természetesen jó pár olyan széria van, amit “real time” azaz naprakészen nézek, illetve akadnak olyanok, amiket csak epizód “pakkban” nézem.

Tovább

Méltatlanul hanyagolt szériák (?)

Legkésőbb szeptember végére elindul a 2009/2010-es amerikai tévés évad. Érdeklődési körömbe elsősorban – és persze kizárólag – a sorozatok kerültek. Amelyik sorozat túlélte a tavalyi évet, az idén megint nekifuthat, aztán látjuk, hogy mi sül ki ebből. Ki mondja azt, hogy ennyi elég? Én, vagy a tévéadó?

2008/2009-es tévés évad érdekes volt számomra. Napi szinten 2-3 órát töltöttem sorozatok nézésével, hétvégén 4-5 órát, ami összeségében nem sok, hisz emellett iskolába jártam, jutott időm tanulni is részben, továbbá amint kijött a jó idő, azonnal bevezettem a napi szintű mozgást, amit kizárólag a szabadban lehetett elvégezni.

Még májusban kezdtem el blogolni, terveim közt szerepelt jó pár kritika filmekről, sorozatokról, játékokról. Sorozatok közül jó párat sikerült meg is írni, de a többi valahogy elsikkadt, nem véletlenül. Egyrészt nem unatkoztam eléggé, hogy elővegyem őket, és megfelelő képet vadásszak hozzájuk, másfelől nem is sikeredtek olyan jóra, mint amilyennek tűntek. Persze 1-2 kivétel azért mégis akad, amelyik azért kapott helyett eme posztban, mert már kevés időm maradt hátra a nyári szünetből, és inkább hanyagolom a kicsinosított, tudatosan felépített kritikát.
És akkor akkor a részletek mögött spoiler halmaz…

Tovább