Steril évkezdés

A tavalyi évem elég eseménydúsra sikerült. Volt munkahely váltás, és mellette költözés is. Végre megvalósult az álmom, amely sajnos elsősorban az anyagiak miatt nem jöhetett létre. Ez nem volt más, mint a teljes önállósodás. Ugyan az anyagiak miatt továbbra is elengedhetetlen az együttélés, de ez merőben más, hiszen nem rokonról van szó. Ebből fakadóan pedig az ember sokkal, de sokkal szabadabbnak érzi magát. Főleg annak fényében, hogy ennek köszönhetően mint munkában, mint pedig magánéletben sikerült pár negatív dologtól megszabadulnom.
Az utolsó hónap nem sikerült nagyon jól, hiszen a hónap elején sikerült megfáznom, amely több, mint egy hétig tartott annak köszönhetően, hogy elkerülve az orvost begyógyszerezve mentem dolgozni. Mindezek mellett sikerült az év vége felé tökéletesen elcsapnom a gyomrom, amely “meghálálta”, hogy szilveszter napján engedtem a csábításnak, és ittam egy kis üdítőt, és ettem normális ételt. Mivel nem akartam táppénzre menni, s bajlódni az orvossal, így végül komolyan vettem a diétát, s szinte egy hétig elég erősen megvontam magamtól mindent, amit csak lehetett. S szigorúan csak azt ettem, ami szerepelt a diétában gyomorrontás esetén. Szerencsére sikerült kikúrálnom magam, ámbár az újévi fogadalmammal még hadilábon állok, mely szerint tudatosabban táplálkozok, amely magával hozhatja, hogy az egészségesebb életmód felé hajlásnak köszönhetően vitaminokkal árasztom el a szervezetem, melynek köszönhetően sokkal több energiám lesz.
Az új év konkrétan arról szólt, hogy igyekeztem összeszedni magam, s az első két napos szabadnapomon haza is látogattam, s ezáltal letudva a havi hazamenetelt. Ámbár most otthon is töltöttem az éjszakát, ami nekem nagyon furcsa, és kényelmetlen volt, hiszen otthon is történt egy költözés, melynek köszönhetően új házban kellett aludnom. A szokatlan környezetnek köszönhetően sikerült alig négy órát aludnom úgy, hogy előző este sem sikerült kialudnom magam.

Gyönyörűen megdőlt az az eszmém, mely szerint függetlenül az időjárástól nem fogok lemondani a sétálásokról, és kimozdulásokról. Annak ellenére, hogy a fővárosban van hova kimozdulni mégis itthon vagyok legtöbbször, s ha kell is valahová menni a séta kiegészül abban, hogy kerülőúton megyek, hogy hosszabb legyen a menetidő. Ebből fakadóan pedig várom már a jó időt, habár ez a tél sem halmozott el sok hóval. Ugyan előrejelzés nem volt róla, de pár napja azért fehérbe borult pár város, köztünk Budapest is.

Az utolsó hónap!

Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.

Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.

Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.

Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.

Karácsony Karácsony nélkül

Aki nyomon követi a helyzetjelentés kategóriát huzamosabb ideje, az nyilván tudja, hogy hogyan is állok az ünnepekhez. Tulajdonképpen számomra már nem bírnak semmi jelentőséggel, hiszen a gyermeki varázs teljesen eltűnt azzal, hogy felnőttem. Mindezek mellett természetesen ünnepek közeledtével lett is egy nagy adag emberundorom, mert egyszerűen idegesítő, hogy ilyenkor nem tudok közlekedni rendesen, s nem tudok elmenni egy liter tejért sem a helyi közértbe, vagy nagyobb boltba. Vagy azért, mert nagy a tömeg, vagy pedig azért, mert üresre vásárolják a boltot.
Idén sem volt természetesen ez másképp, s a nagy ünnepi hajtásban kezdtem is kimerülni, így már biztos volt, hogy ugyanazt akarom csinálni, mint minden más ünnepen: sokat aludni, és pihenni. Természetesen idehaza is volt nagy sürgés-forgás, de ebből a részemet nem vettem ki, lévén még 24-én is dolgoztam. 

Azonban 24-én délutántól jólesően belezuhantam az ágyba, s majd némi pihenés után szépen elkezdtem feldolgozni azt a tudatot, hogy bizony most két kellemes napom jön, amin feltehetően senki nem fog nyaggatni. Ugyan már “kinőttem” a karácsonyból, de azért hiányzott, hogy most sem borított semmit sem a hó. Ellenben két nappal azt megelőzően viszont igen: 

Korán kellett kelnem szombaton, és reggel 4-kor bizony még friss és érintetlen volt a hó. Kellemes érzés volt, ahogyan ropogott a talpam alatt, azonban ezt előttem már megtette egy macska, aminek a lábnyoma több utcán át tartott.
Sajnáltam, hogy másnapra már nem maradt belőle semmi, de érdekes volt végig bandukolni a városon vasárnap délután, s szépen körültekintően látni, hogy egy-két ember csatangol az utakon. Bár tény, hogy engem legjobban az érdekelt, hogy mikor érek haza, mert aznap már fájdalomcsillapítóval kellett kezdenem a műszakot, hisz olyan fáradt voltam már. 

Az év maradék részére nem is tervezek semmi komolyat. Lévén még jön három munkanap, majd utána egy szabad szombatom, ahol megpróbálok bevásárolni anélkül, hogy idegbajt kapnék. Szilveszterre pedig bevállaltam némi túlórát. Ugyan délután már szabadulok, de szilveszterre ugyanazt tervezem, mint eddig: semmit. Ennek egyszerű oka, hogy a karácsonnyal egyetemben ez is elvesztette a varázsát, hiszen felnőve belátja az ember, hogy semmi különleges nincs abban, hogy új évet kezdünk. A szórakozás persze vonzana, de sajnos ilyenkor a vad bulizás, s az alkohol körül forog a világ, én pedig a kulturált és józan élménygyűjtés híve vagyok. 

Túlélve az ünnepeket!

Minden évben számomra a leghúzósabb egyértelműen az év végi hajtás. Nem csak magánéletileg, hanem munkahelyileg egyaránt is. A decemberi hónap végére megfáradtan pedig nem kívánok mást csak azt, hogy egyedül lehessek, s végre pihenhessek. Ez a múlt évre is jelentősen igaz volt.
A múlt év vége leginkább azzal telt, hogy a vizuális szórakozásokat helyeztem előtérbe. Egyrészről eléggé rossz idő volt, másrészről olyan szinten megugrott a munkanapjaim, s ezáltal a túlóráim száma is, hogy egyszerűen nem igazán volt kedvem szabadnapjaimon bárhová is menni. Természetesen az ember, ha nem akarja, hogy kapcsolatai szépen elsorvadjanak, akkor tenni is kell ellene. Így jó pár találkozót bevállaltam, persze nem éppen éreztem jól magam. Ugyanis nem igazán jó, amikor az ember hulla fáradtan elmegy valahová, aztán azon gondolkozik, hogy vajon hogyan is tudja hazahúzni a belét, vagy éppen mennyi lesz az az időmennyiség, amit majd az alvásra tud szánni.

Az már magától egyértelmű volt, hogy januárban mindenképp szeretnék legalább egy hét szabadságot, hogy végre magamra találjak. Leginkább azért akartam egyben hét napot lehúzni, hogy végre legyen erőm ahhoz, hogy ki tudjak itthonról mozdulni, s ne csak az ágyban hemperegjek, miközben próbálom magam összeszedni. Részben sikerül is, habár elég nehéz utat tettem meg, mire elértem, hogy elkezdődjön a szabadságom.
Mint ahogyan fentebb is írtam nagyon sokat dolgoztam az elmúlt évben. Ennek egyik része volt a kevés kolléga, illetve a felmondások, kirúgások is, melynek következtében ismételten több embernek a munkáját kellett elvégeznünk. Természetesen ott volt a költekezések is, melynek következtében nem volt választásom, így akármikor felkértek, hogy vállaljak túlórát én igent mondtam rá. Ökröt csináltam magamból, ez van. Ellenben nem túl jó tulajdonságomat hoztam ismét fel: a függőséget. Ugyanis megint sikerült rászoknom az energiaitalra, melyből napi szinten jelentős mennyiséget fogyasztok. Érzem én, hogy lejjebb kellene venni, de egyszerűen nem megy, s érzem már, hogy megint nem jó irányba haladok. Így történhetett meg, hogy amikor elaludtam időben este egy órakor felébredtem, s fenn voltam egészen kelésig, hogy aztán elkezdjem a munkaidőmet úgy, hogy tudtam legkorábban délután négy előtt nem fogok hazaérni. Fantasztikus.

Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy a The Nathan Drake Collection valóban rendkívül jóra sikerül, melynek köszönhetően sikerült részben kikapcsolódnom, s elfelejtkeznem a munkahelyi problémákról. Persze mellette igyekeztem házon kívüli tevékenységet is találni, ami annyira nem élveztem, lévén szeretem én a havat, de valahogy könnyebben elviselem, hogy ha az ablakból tekintek ki rá.
Ennek ellenére viszont úgy döntöttem, hogy nem fogok hét napot a négy fal közt üldögélni még akkor sem, ha kész korcsolyapálya az egész város. Így hát úgy döntöttem, hogy ideje a már hervadó kapcsolatokba új életet lehelni. Ami egyébiránt sikerült is, ámbár következménye az lett, hogy végül betegen voltam kénytelen visszamenni dolgozni. Nem tudom minek tudhatom be, de annak rendkívül örültem, hogy nem volt lázam, mert az az egyetlen egy olyan dolog, ami le tud dönteni a lábamról, ha meg vagyok fázva. Szerencsére ez most elmaradt, s férfiasan ledolgoztam öt napot taknyosan.

Az időjárás vegyes volt, így legtöbbször úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek sehová. Volt tervben mozizás is, de olyan szinten szét volt fagyva minden, hogy inkább úgy döntöttem a röpködő mínuszok maradjanak csak kint. Ugyan megfogadtam, hogy nem fogok semmiféle vizuális tartalmat vásárolni, de ennek ellenére a nagy januári leakciózásnak köszönhetően a Tomb Raider: Definitive Edition került a kosaramba, melyet talán három nap alatt magamévá is tettem. Ugyanakkor szintén megfogadtam, hogy nincs több vásárlás, de pénteken megvásároltam a Rise Of The Tomb Raider-t, melynek nagyjából 75%-át teljesítettem eddig. Arra mindenképpen jó volt, hogy bebizonyosodjon, hogy nem egy rosszul sikerül portról van szó, de ennek ellenére kénytelen leszek majd VGA fejlesztésen törni a kobakom idén, habár azt már eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó feláldozni a külső tevékenységeket emiatt. Ugyanis jön a tavasz, nyár, s jelentős programokat kezdtem már szervezni. Többek között ismét szeretném meglátogatni a fővárosi állatkertet, s nem éppen forróságban.
Februárra szintén nem tervezek semmi komolyat. Első körben megpróbálok magamon erőt venni, s leszokni az energiaitalról, mert már most érzem, hogy nem lesz ez így jó. Mindenek tetejében pedig további túlórákra számolhatok. Mert, hát szeretnék egy-két dolgot vásárolni magamnak, továbbá ismételten csökkent a létszámunk, s egyelőre nincsen pótlás a távozottak helyére.

…és amikor Holle anyó megrázza dunyháját!

Két fajta gyerek létezik: aki szereti a havat, s aki nem. Én előbbi csoportba tartoztam. Ugyan még a harmadik x-et sem értem el kor szempontjából, de már most kijelenthetem, hogy az én időmben még fehér volt a karácsony. A legutolsó karácsonyra sajnos ez nem volt jellemző, s fájt is iránta a szívem. Ugyan “kinőttem” már a karácsonyozásból, de azért semmi sem pótolja a csillogó havat december tájékán. Főleg, amikor a fehér lepedőn nem a nap fénysugarai csillannak fel, hanem a szépen feldíszített város, s házak fényei. Ennek ellenére mégis örültem, hogy megérkezett az első hó. Annak persze kevésbé, hogy dolgozni is kellett menni, de azért kicsit mosolyt csalt az arcomra az alábbi látvány, amikor tegnap reggel kinyitottam az ajtót:

Persze sok helyen lehet hallani, hogy mindenki felkészült a télre, főleg úgy, hogy ez volt az előre jelzésbe is. De ilyenkor többnyire az szokott lenni, hogy hóakadályok, s balesetek mindenfelé. Ennek ellenére sikeresen beértem a munkahelyemre, habár hazafelé azért némi akadály volt, ami a tömegközlekedést jelenti.
Bár felkészültem a késést illetően, így egyedül a fülhallgatóm lógót ki a fülemből mereven, melyből lágy muzsika szólt, s ez biztosította a jókedvet, s stresszmentességet is annak ellenére, hogy majd fél órás késéssel értem haza. De azért útközben még lőttem pár képet, hátha két nap múlva megint tavasz lesz:

Hólepte tavasz

Sokakkal egyetemben én is vártam már a márciust. Ugyan számomra több szempont volt mérvadó, de valahol a legnagyobb mégis az volt, hogy számomra ez a hónap már a tavasz ébredéséről szólt. Arról nem is beszélve, hogy átlagban ilyenkor már a jó idő adta lehetőségeket igyekszem megragadni, ami az esetek többségében a szabadban való csavargást jelenti részemről. Február legvége is arról szólt, hogy már nem igazán kellett a kabát alá aláöltözni elég jól ahhoz, hogy ne fagyjak szét. Mindezek mellett pedig megvolt az idei év legelső bicajozása is a meleg levegőn még akkor is, ha ez nem éppen tudatosan történt, hanem csak elég nagy kerülőutat választottam az otthonom és az úti célként választott bevásárlóközpont között. Ugyan média televolt azzal, hogy ismét tiszteletét teszi a zord időjárás, ennek ellenére bíztam benne, hogy ez mégsem volt bekövetkezni. Azt hiszem az eső, havas eső, majd az intenzív havazás, mely kellemetlen faggyal párosult bebizonyította, hogy még lehet hinni az időjárás előrejelzésnek. A hosszú hétvégémnek amúgy sem tett keresztbe, hisz a szabadságomat a múlt hétre időzítettem, így a hosszú hétvégétől tökéletesen elestem. De azért nem ilyen képeket szerettem volna készíteni március 15-én:

Az elmúlt időszakot vagy itthon, vagy pedig a munkahelyemen töltöttem, s igyekeztem minimálisra csökkenteni annak a lehetőségét, hogy munkaidőn kívül kimerészkedjek itthon. Nem túlságosan szeretem a hideget, habár ennek ellenére bőven akadtak olyan esetek, amikért megérte itthonról kimozdulni. Ebből a szempontból remek döntés volt az új TV vásárlást februárra időzíteni, hisz egyébként sem terveztem semerre sem menni, s legalább zord időben amúgy is a négy fal közt keresném a szórakozási lehetőséget. Mindezek mellett külön öröm volt, hogy március 5-én jelent meg az új Tomb Raider, melynek megjelenése alkalmából legalább négy napi pihenőnapot vettem ki ahhoz, hogy biztosra menjek, hogy végére fogok érni, mert valahogy nem szerettem volna úgy munkába állni, hogy ezen jár az agyam. Egyébként valóban fantasztikusra sikerült a játék, habár pár kisebb negatívum ért az online megrendeléssel kapcsolatban. Először is nem volt egyértelmű, hogy a megrendelt fémdobozos kiadást kapom-e, ugyanis a telefonos megkereséskor azt az információt kaptam, miszerint nem estem bele a darabszámba, később e-mail-ben épp az ellenkezőt kaptam. Mindezek mellett némi bosszankodásra adott okot, hogy direkt megadtam egy másik elérhetőséget is, hisz aznap épp nem tartózkodtam itthon ennek ellenére mégis engem kerestek telefonon. Azt már szóba se hozom, hogy külön kérésem ellenére sem kezdeményeztek hívást a másik telefonszámra. A hab a tortán csak a nyugtára ragasztott aktiváló kód volt a DLC csomaghoz. A kiadvány árát megérte teljes egészében, s végeredményben mindent megkaptam, s a lemezekkel sem lett gond a bónusz tartalmakkal egyetemben, de azt hiszem legközelebbi szoftverrendelésemet máshol fogom leadni.
Korábbi gépfejlesztéskor leginkább 2-3 évre kalibráltam. VGA terén nem is mertem nagyobbat álmodni, így az akkor meglévőhöz mérve vásároltam. A vásárlást nem bántam meg, s valóban büszke vagyok a jelenlegi kártyámra, de sajnos egyre inkább bebizonyosodik, hogy kevés a benne rejlő tudás. Mivel elsősorban Tomb Raider van kiszemelve többszöri kipörgetésre, így csöppet csípi a szemem, hogy sebesség – látvány téren némi kompromisszumot kell kötnöm. Így immáron bizonyos, hogy idén ismét gépfejlesztés veszi kezdetét, ami már tulajdonképpen elkezdődött. Első körben a processzorra került egy viszonylag izmosabb hűtő, amit már korábban is szerettem volna megvásárolni, illetve már előrendelve lett egy izmosabb tápegység is. Ugyan áprilisra terveztem, de végül most fog megvalósulni, ugyanis valami botrányos módon elkezdett felkúszni az ára. Május – Június hónapra memória bővítés, illetve egy SSD beszerezése a cél mindazok mellett, hogy igyekszek tökéletesen egyensúlyt teremteni a szórakozásban, így már többekkel egyeztetve megszülettek bizonyos tervek, melyeket csak a munkaidő, s az anyagiak tudnak keresztbe húzni. Így végül a hőn áhított VGA vásárlás teljes egészében őszre marad, hisz csak így tudok spórolni úgy, hogy közben nem kell itthon ücsörögnöm. Habár mozgalmasabb, s élvezetesebb nyarat tervezek a tavalyinál.

Mindezek mellett már a tervezett kerékpár vásárlás is lezárult, s szerencsére a jó időt ki tudtam használni, így már teszt körút is megtörtént. Bízom benne, hogy pár hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy végre a gyalogos munkahelyre történő közlekedést felválthassa a biciklivel való útra kelés öröme.
Ezek mellett persze igyekszem pótolni a lemaradásaimat, ami példának okáért a sorozatok illeti. A szintre jövés nem lesz nehéz, hiszen iszonyatosan sokat hagytam abba, vagy épp fejeződött be, így az esetek többségében már elfogyott a néznivaló.