Szabadnapos esőzések

Lassan, de egészen biztosan elérünk a nyár közepéhez. Egy olyan nyár közepéhez, amely minden bizonnyal senkinek sem lesz a kedvence. Több okból is.
Jómagam elég rosszul viselem a kialakult helyzetet, hiszen az év elején elindult koronavírus járvány miatt jelentősen átrendeződtek a mindennapjaim. Első körben hatalmas érvágásnak éltem meg, hogy nagyon sok szórakozóhely bezárt, illetve a kijárási korlátozás miatt is kénytelen voltam sokszor otthon ülni, vagy pedig egyszerűen csak elengedni pár programot. Szerencsére az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tény, hogy továbbra is vannak olyan helyzetek, amelyek aggódalomra adhatnak okot, hogy vajon mit is tartogat az év második fele. 

Jómagam nagyon bízom benne, hogy nem lesz második hullám, mert annak kifejezetten örülök, hogy pozitív hatással volt rám a költözés. Azóta kicsit nyugodtabb lettem, s annak mégjobban örülök, hogy már kezdhetek szervezkedni a programokat illetően. Akadt egy kis szabadságom is, amelynek egy kis részét otthon töltöttem. Tény és való, hogy érdekes volt hét hónap után hazalátogatni, és találkozni régen nemlátott ismerősökkel, s a családdal. Hamar el is telt a szabadság, így visszatértem a fővárosba, s ismét felvettem a munkafolyamatokat. Sajnos a stressz továbbra is jelen van az életemben, amelyre rátesz egy lapáttal a jelenlegi óvintézkedések. Próbálnék kikapcsolódni, amely nagyon nehéz annak fényében, hogy sajnos az esetek többségében rossz idő van, így amikor szabadnapos vagyok sokszor marad a négy fal közti maradás, vagy pedig valamelyik pláza, vagy zárt terű találkozóhely. Bár tény, hogy legalább ilyenkor jó fotókat lehet készíteni, aki szeret fényképezni. 

A szélsőséges időjárást elég nehezen viseli a szervezetem, hiszen egyik pillanatban rekkenő hőség van, s a másikban pedig meg lehet fagyni. Természetesen voltak elég durva esőzések is, de szerencsére én nem áztam el, s fedett helyről voltam szemlélődő. Ámbár tény, hogy érdekes vizuális élményt nyújtott, ahogyan a fővárost elöntötte rekord mennyiségű eső által okozott víztömeg.
Az előrejelzések alapján elég hektikus lesz az időjárás, de bízom benne, hogy ha nem is júliusban, de augusztusban sikerül eljutnom végre a strandra, amely tavaly sajnálatos módon kimaradt. 

A játékkorszak vége (?)

A 2020-as év hasonlóan indult, mint az összes többi. Szerencsére a tavalyi gyomorrontást hamar kihevertem, így szinte gyógyultan mehetettek vissza dolgozni, s a betegségem nem tért vissza. Természetesen megpróbáltam odafigyelni az étkezésemre, s jelenleg is azon gondolkozok, hogy hogyan is tudnám magam egy kicsit is észerűbb táplálkozás felé mozdítani, hogy lehetőleg elkerüljem a gyomorbántalmakat úgy, hogy közben azért megfelelően étkezem is. Természetesen ehhez megfelelő anyagiak mellett megfelelő hozzáállásra is szükség lesz. Utóbbit pedig sokkal nehezebb megszerezni, kialakítani, mint az ember gondolná.

Az év egyébként abból a szempontból jól indult, hogy megtudtam, hogy a kihirdetettel ellentétben tízezerrel nagyobb bér üti a markomat elsejétől, mint ahogyan az eredetileg be volt jelentve, és februárban további béremelésre számolhatok, ahogyan a próbaidőm lejár.
Mindezek fényében megpróbáltam magam jól elfoglalni, ami azért annyira nem jött össze, hiszen sajnos a rossz időnek köszönhetően a mozgásom majdnem a munkajárásba és a bevásárlásba esett bele, valamint ha nem szerveztem be magamnak programot. Ennek ellenére azért többször előkaptam a telefonomat, és megörökítettem, amit láttam, többek között az erkélyről látható Puskás Ferenc Stadion éjszaka.

A hónap többször lepett meg minket nagyon jó idővel, ámbár nagyon sokszor iszonyatosan haragos voltam amiatt, hogy ezeket a pillanatok majdnem mindig akkor voltak, amikor dolgoztam. Ebből fakadóan a januárra tervezett normafai kiruccanásom többször megfeneklett. Azonban az egyik pihenőnapomon már annyira untam magam, hogy képtelen voltam arra, hogy a négy fal közt szenvedjek, így útra keltem. A telefonom applikációját használtam, amelyben kizárólag a sétálással eltöltött időt mértem.

Annak ellenére, hogy egyedül voltam, s hétköznap tudtam ezt megtenni több, mint 13 km-t tettem meg gyalog viszonylag hideg időben. Iszonyatosan élveztem, hogy nem esett semmi, és akkor végre kijuthattam végre a szabadba.
Megfordultam a Margit szigeten, s ott is maradtam addig, míg be nem sötétedett. Így megnéztem hogyan van kivilágítva a híd.

Természetesen nem csak a szabadban sétáltam, hanem bementem jó pár plázába, s többek között a MediaMarkt-ba is. Lassan öt éve annak, hogy 2015 novemberében olyan jól oldottam meg az anyagi dolgaimat, és adtam el pár már általam nem használt műszaki cikket, hogy megvásároltam az akkor százezer feletti árcímkével rendelkező Playstation 4-et, amihez akkor az eladások utáni bevételemhez pusztán 20 ezer forintot kellett hozzátennem, hogy meg tudjam vásárolni. Nem sokáig tudtam élvezni a gépet, hiszen fél éven belül egy villámcsapásnak köszönhetően tönkrement.
Sajnálatos módon az anyagiak nem tették lehetővé sem a javíttatást, sem pedig új gép vételét. Azonban minap kiszúrtam, hogy bőven százezer alatt volt a gép, s tisztában voltam vele, hogy a hitelkeretemet használva megtudnám vásárolni, de mégsem tettem. Egyik részről elkezdtem gondolkodni azon, hogy még otthon laktam sajnos nem igazán volt szórakozásom otthon, mintsem a sorozatok, filmek nézése, és játék. Emellett pedig a biciklizés jó idő esetén, hiszen ugyan nem kis városban laktam, de sajnos egy alkoholt nem fogyasztónak, és éjszakai életet mellőzőnek maradt a mozi és a strand, mint kimozdulási lehetőség. Felköltözve a fővárosba pedig szinte meglepő, hogy mennyi lehetőségem van a kulturált szórakozásra, és ha több helyre el akarok menni, akkor már az utazás milyensége is időt vesz el, hogy akár egy napot is tartalmasan töltök el, hogy közben nem vagyok otthon, és nem mindig ugyanazokra a helyekre megyek.

Másrészről felhoztam az otthoni gépemet még tavaly, de azzal sem játszottam sokat, s mivel soha nem voltam igazi nagy játékos, így végül felülkerekedve a vásárlási ösztönömön a leakciózott gép végül az üzletben maradt.
Nagyon büszke voltam magamra, mert odahaza az ilyen dolgokat nem tudtam nem meglépni. Elképzelhető, hogy lesz majd egy ilyen gépem, de nem hiszem, hogy erre akarnék pénzt fordítani. S ahogyan kijön a jó idő egyre kevesebb időt fogok itthon tölteni. Egyedül a kerékpár hiányzik, amelyet otthon hagytam, mert véleményem szerint a főváros közlekedése alkalmatlan arra, hogy kerékpárt használjak, mint közlekedési eszközt.

Az “utolsó nap”

A munkahelyváltással nagyon szerencsés voltam, hiszen tulajdonképpen sokkal előnyösebb helyzetbe kerültem. Első körben annak örültem, hogy végre volt szabadságom. Gyakorlatilag majdnem teljes hetet tudhattam magaménak, amiből két napot töltöttem otthon. Tekintve, hogy otthon költözéssel kerültem szembe, így sajnos az első két nap egyáltalán nem a pihenésről szólt, továbbá mikor visszaérkeztem a fővárosba gyakorlatilag egy nap arra ment rá, hogy pihenjek. Arról nem is beszélve, hogy a maradék időben próbáltam kicsit leleményesebb lenne. Első körben a Normafa volt a cél, ahol megnéztem az őszi tájat, valamint megvártam a naplementét. Emellett persze még kilátogattam a Margitszigetre.

Az időjárás előrejelzés miatt a tegnapi nap volt az utolsó tavaszias, napsütéses, rövid pólós idő, így ezt az utolsó napot én a szabadban töltöttem, s estére igyekeztem sétálós összejövetelt tartani.
Ami mindenképpen pozitív, hogy maradt még szabadságom, tehát mindenképpen lesz még egy 4-5 napos kikapcsolódásra alkalmas munkaszüneti nap számomra. Bár tény, hogy előre jeleztem, hogy decembertől előbb nem lesz nálam hazalátogatás.

Tavaszjáró

Az a fajta ember vagyok, aki sokáig nem nagyon tud egy helyben megmaradni. Valaminek nagyon le kell kötnie ahhoz, hogy ne azon járjon az eszem, hogy folyamatosan mozgásban legyek. Több ismerősömmel szemben gyakorlatilag örökmozgó vagyok, s számomra szinte felfoghatatlan olykor, hogy hogyan is képesek sokan egész nap ücsörgéssel, fekvéssel, semmittevéssel tölteni anélkül, hogy ne kattannának be. Minden évszakban megvan a maga sajátos bája, ámbár a tél az, amit a legkevésbé szeretek. Hiszen a hideg idő miatt az itthonról való kimozdulás lehetősége gyakorlatilag majdnem nulla, hiszen az ember nem szívesen pattan fel egy biciklire miközben álló helyzetben is süvítenek a mínuszok a füle mellett.
Ebből fakadóan is vártam már nagyon a jó időt, hiszen eldöntöttem, hogy idén végre meglépem a több éve tervezett bicikli vásárlást, s komolyan elkezdtek végre kimozdulni. Annak idején élvonalbeli sétálgatós, bicajozós ember voltam, azonban a munka világa eléggé megváltoztatott. Időközben rájöttem, hogy olykor sokkal jobb a csend, s az egyedüllét, vagy csak a magányos baktatás az utcákon. Ekkor értettem meg egykori tanárom osztályfőnöki óráján elhangzott monológját, mely szerint miért is nem volt bunkó egykori diákjával, aki szeretett volna vele hosszan beszélgetni, s ezalatt hazakísérni őt. Mai napig kristálytisztán emlékszem a “jól esik az embernek az a kis csend, ami körülveszi míg hazaér”. Azonban ez rátelepedett az itthoni létre is, s azon kaptam magam, hogy egyre feszültebb, s idegesebb vagyok, amely főleg a munkahelyre igaz, valamint a programokat is úgy intézzem, hogy előtte-utána minél több időt tudjak egyedül tölteni. Ezt az űrt hivatott betölteni az új kerékpár, hiszen ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanúgy zenét hallgatok. Annyi különbséggel, hogy közben mozgok, s ez pedig remek stresszoldó. 

A kerékpár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ámbár tény, hogy van rajta állítgatni való. De még így is sokkal jobb, mint a korábbi, amelyre hosszabb útra nem tudtam volna indulni. Jelenleg próbálom a mindennapjaimba ismét visszavezetni a mozgást úgy, hogy közben jusson mindenre időm: munkára, programokra, emberekre, és persze vizuális szórakozásra is. Ugyan még az összhangot nem találtam meg, de folyamatosan keresem a megfelelő programokat a telefonomra, hogy minél hitelesebb statisztikát tudjak meg arról, hogy mennyire is vagyok mozgékony. Jelen pillanatban a legtöbb megtett út 60 km volt, amit azért majd szeretnék felülmúlni. Azonban minden bizonnyal a szabadságom alkalmával lesz, amelynek jelentős részét ismét a fővárosban akarom tölteni. Annyi különbséggel, hogy most sokkal, de sokkal céltudatosabban.
Fentiek mellett ismételten hódolok a fotózásnak, ámbár lassan már nincsen tavasz. Nagyjából két hét volt az a kellemes idő, amikor a nap bármely szakaszában elindulhatott az ember sétálni, bicajozni. Így április közepén már simán megvan a 25°c napközben, amely a kezdődő nyarat idézi, így aztán a délutáni órákra időzítem a kijárást. Ráadásul a héten már többször töltöttem az alvást ventilátor mellett. 

Jégeső

Ugyan csak egy átvonuló zápornak volt köszönhető, de azt hiszem senki nem akar jeget fejére. 

Számomra a hatalmas nagy szerencse az volt, hogy a zivatar megérkezte előtt érkeztem haza úgy negyed órával. Látványban tényleg érdekes volt, azonban ennél nagyobb jégesőt nem kívánok senkinek.
Mindezek mellett pedig délutánra egy egész szép felhőcsodát csodálhattam meg. Ámbár tény, hogy a fénykép nem adja vissza azt, amit élőben nyújtott. 

A sárga ötven árnyalata

Hamar végére érünk lassan ennek az évnek, ami részben tetszik, részben pedig nem. Egyrészről jó pár tervemet sikerült megvalósítanom, amit terveztem, másrészről pedig akadtak olyanok, amik nem. Utóbbinak a többségének megvalósításának akadálya pedig leginkább az anyagiak voltak a probléma forrásai, amit próbáltam ellensúlyozni némi túlóra vállalásával. A korábbi munkahelyemen szinte állandó jelleggel volt túlóra, s ha úgy alakult, hogy többet költöttem, mint szerettem volna, vagy valamit kinéztem, akkor bizony lehetőségem volt némileg “szépíteni” az egyenlegemen, ami fizetés után jellemezte a bankszámlámat.
A munkahely váltással nagyon sok minden változott, ámbár a fizetésemet érintő változások inkább negatívnak mondanám. Hiszen jelenlegi munkahely az évben két olyan ünnepet jelölt ki, amikor szükség van az emberre, s fizet túlórát. Egyik a húsvét, másik pedig a karácsony és az azt követő újév. Mivel utóbbit pár nap választja el, így szinte tekinthető egy ünnepnek is. 

Beköszöntött rendesen az ősz, azaz magával hozott mindent, ami némi változással járt a viselkedésemet illetően. Első körben igyekeztem minél több vitamint juttatni a szervezetembe, hiszen jellemző erre az évszakra, hogy eléggé becsapós tud lenni. Így aztán imádtam, amikor reggel és este az ember majd megfagy, ellenben napközben meg megsül. Ennek ellenére szerencsésen elkerült eddig a megbetegedés, így bízom benne, hogy ez a tendencia maximum egy enyhe takonykórban fog csak végződni, s nem leszek egészen beteg. Hiszen én azon férfiak közé tartozom, akik egy 38°c-os láznál már haldokolnak, s ilyenkor jelentősen megviseli a pénztárcámat, ha felvásárolom a fél gyógyszertári megfázásra való készletét.
Másik dolog, ami nem igazán tetszett, hogy a változékony időjárás miatt úgy döntöttem, hogy a biciklivel való közlekedés minimálisra csökkentem, így csak akkor használom, amikor muszáj. Ha lehetőség engedi, akkor mindenhová gyalog járok, hiszen így közlekedve kevésbé szoktam fázni, mintha a bicajra gyakorlatilag odafagyok. Mindezek mellett megtörtént az óraátállítás, így már délután négy után szinte sötét van, s én be is álltam erre szépen. Szabadságom elfogyott, így jönnek a kemény munkanapok feltehetően jövő év februárjáig, így aztán a téli szokásomat felvéve csak szükség esetén, vagy megbeszélt program kapcsán hagyom el a házat. Ebből is fakad többek között, hogy ilyen jól fel tudtam magam hozni a Vészhelyzet kapcsán, ami olyan jól alakult, hogy lassan már álmomban is műtenek, műtök. Ezek mellett próbáltam kihasználni olykor jó időt, ami eléggé változékony, de nem mindig sikerült. 

A jelenlegi időt kihasználva igyekeztem több fotót is készíteni. Egyrészről kíváncsi voltam mit is tud a telefonom, ámbár hamar beborult, s így gyorsan haza kellett jönnöm. A fenti képekből pedig jól látszik, hogy még mindig nem tudok olyan képeket készíteni, mint melyek megtalálható az interneten, s bárki háttérképnek használja szívesen.
Mindezek mellett már céltudatosan készülők az elkövetkezendő másfél hónapra, hiszen feltehetően szabadidőm jelentős részét itthon fogom tölteni. Egyrészről a hamar elfog telni a következő három hét, s ahogy megindul a december készülhetek az emberek idióta viselkedésére, vásárlási mániájára, s mellette a munkahelyemen rám váró túlórákra. Amiből mennyi fog megvalósulni nem tudom, de igyekeztem mindegyikre jelentkezni. 

Kérdés persze azonban, hogy a decemberem hogyan is fog alakulni. Az utolsó hónapra terveztem, hogy a tavaly nyáron elhalálozott Playstation 4 pótlásra kerüljön, azonban nem tudom, hogy mennyi pénz is üti a markomat. Egyrészről a tavalyi plusz összegek érkezéséről nincs hír, mely minden bizonnyal nem is kapunk, hiszen az év eleji fizetés emelés magával hozta ennek az elbukását. Másfelől viszont amennyiben elegendő pénzem is lesz rá nem láthatom előre, hogy a vásárlás pillanatában az azt követő három hétben lesz-e, s ha lesz mennyi váratlan kiadással kell számolnom. 

A képen látható egyedet néztem ki, melynek ára jelenleg 80 és 94 ezer között ingázik. Nem tudom karácsonykor lejjebb megy-e, vagy a két ünnep között, mert akkor láthatom igazán, hogy megéri-e nekem megvenni. Ugyanis tervem jelenleg az, hogy december 20 és január 24 közé teszem a megvásárlását, mert ekkor jobban fogom látni, hogy hogyan is fognak alakulni az anyagiak, arról nem is beszélve, hogy egy váratlan megbetegedés mennyi pénzt is tudna részemről felemészteni. 

Mivel elég kemény lesz az év vége, így addig minden bizonnyal igyekszem annyit pihenni, amennyit csak tudok, ámbár már előre látom, hogy mennyi lemondott program és találkozó lesz részemről, mert nem lesz kedvem kimozdulni itthonról. 

Éjszakai “őrjárat”

Bő egy hete tettem közzé azt a bejegyzéstamiben tulajdonképpen leírtam, hogy milyen is volt visszatérni a szabadságomról. A lényegi része az volt, hogy mivel az első fél évben összesen öt napot használtam el a rendelkezésre álló szabadságomból, így sejtettem, hogy májusban, de legkésőbb júniusban mindenképpen ki leszek írva szabadságra. Mivel én az vagyok, aki a munkabeosztáshoz alkalmazkodik, így többször is elmondtam, hogy akkor írnak ki, amikor akarnak. Majdcsak találok magamnak valamilyen elfoglaltságot, lévén nyaralás egyelőre kilőve. Bár tény, hogy lassan negyedik éve annak, hogy mindig történik valami anyagilag, ami keresztülhúzza a számításomat, hogy egy több napos szórakozást, vagy utazást be tudjak időzíteni.
Így történt ez most is, azonban annyival volt karcsúbb a történet, hogy az új telefonvásárlás miatt tulajdonképpen anyagilag bekorlátozódtam csöppet júliusig, amikorra szerettem volna megvásárolni ténylegesen a készüléket. Habár tény, hogy tudatosan vállaltam be így a dolgot, mert sem előfizetéses nem szerettem volna lenni, továbbá ha lakást/házat nem veszek hitelre, akkor már telefont végképp nem fogok. Ugyan a szabadságom saccolva 70%-a unalomba fulladt, így örömmel vettem tudomásul, amikor végül visszamentem dolgozni. Ámbár tény, hogy az ünnepnapok, illetve a kötelező szabadnappal megtoldva majdnem két hétig dekkoltam itthon, amelyből tulajdonképpen az első három napban megcsináltam mindent, amit akartam. A nagy bevásárlást is előre hoztam, hogy fizetéskor legyen szabad délutánom munka után, s ne rohangálással teljen. Mivel szokásomhoz híven kikalkuláltam mindent, így csöppet pofára estem, amikor második hetemet kezdtem meg múlt héten, majd közölték, hogy következő héten ismét szabadságon vagyok. Ráadásul a munka szombatomra kaptam az a heti szabadnapomat, így két szabad hétvége közé be lett dobva ismét öt szabadságbeli nap. 

Szó se essék róla, ha munka és a pihenés között kell választani,akkor egyértelműen a pihenést választom, csak ez kissé rosszul jött ki lépésként. Ugyanis kalkuláltam legalább hat heti folyamatos munkával, így se program, se kellő anyagi nem áll rendelkezésre nagyobb terv megvalósításra bő egy héttel a fizetés után. Természetesen elfogadtam a tényt, hogy nem jelöltem be fix szabadságot, így a júliust viszik a többiek, s az augusztusra bejelentett igények miatt következő két hónapban megállás nélküli lesz pihenőnapokkal. Csak kissé pofán vert mentálisan a tény, hogy nagyjából semmi tervem nincs. Ráadásul még két napig esett is az eső, ami miatt kénytelen voltam a négy fal közt tölteni az időmet.
Ennek ellenére igyekeztem a vizuális szórakozásokat előre tenni, valamint órákig tartó szórakoztató diskurzusba fektetni energiámat másokkal ezen a két napon. Végül a tegnapi napon nem törődve a  fekete felhőkkel éjfél után szépen besétáltam fél várost unalmamban, amelyeket persze meg is örökítettem. 

A hűvös levegő jót tett, valamint ismét tesztelhettem, hogy mit is tud a telefonom sötétben, amivel persze meg vagyok elégedve. Hazatérve pedig reménykedtem egy jobb időben. Szerencsére a mai nap már jobb időjárást biztosított, s estére is van társasági programom, s bízom benne, hogy hazaérve lesz még annyira jó idő, hogy egy jót tudjak kerekezni ismételten a városban. Holnapi napra ismét jó időt jósolnak, így mai nap bevásároltam, melynek célja a holnapi strandolás volt. Bízom benne, hogy most nem égek le, valamint kicsit jobban ráharapok a vizuális szórakozásra, s jobban ki fog kapcsolni majd, mint az elmúlt két napban. S természetesen abban is bízok, hogy másoknak munka mellett jut szórakozásra is idejük a hétköznapokban, s nem várva a hétvégét annak reményében, hogy akkor nem fogok unatkozni program híján. 

A szabadságbeli bakancslista

Kemény egy héttel ezelőtt pont arról írtam, hogy már tulajdonképpen megvan, hogy mit is szeretnék majd csinálni a szabadságom alatt. Év elején mentem el öt napra, azóta majdnem én lettem az egyetlen, aki az elmúlt fél évben nem volt legalább kétszer szabadságon. Ebből fakadóan rám került a sor, de volt választási lehetőségem. Megyek május végén, s ezáltal a szabad hétvégére eső pünkösd kilenc naposra bővíti az egyébként egy hetes szabadságom, vagy pedig megyek a fizetéses héten, s akkor viszont több program jöhet szóba, de kevesebb napot töltök itthon. Természetes volt, hogy az előbbit választom.
Miután túléltem a szombati hajtást ugyan hulla fáradtan jöttem haza, de annyi még belefért, hogy kimozduljak egy frissítő egy órára, míg a szobámat sikeresen kiszellőztetem, s reményem szerint hűsítő esti lehűlés fogad majd a falak között is, s nem csak kinn. Részben be is jött, így azonnal elkezdtem a vizuális tartalmakat magammá tenni elsősorban sorozatos részről. A vasárnapi napomra különösebb program nem jutott, de bizonyos voltam benne, hogy estére mindenképpen szeretnék majd kiválasztani tudatosan egy települést a környékről, ahová kellemes tempóban átbicajozva ledolgozhatom az egész napi henyélést. Ez persze be is jött, ha nem számítjuk, hogy legalább négyezer forintos többletköltségem lett miatta. 

Mint ahogyan írtam többször is, hogy nekem lételemem a természet. Imádok kirándulni, s a zsúfolt város helyett inkább ilyen helyeken tölteném a szabadidőmet. Persze nekem a kettőre egyszerre lenne szükségem, hiszen szeretem, ha minden elérhető a közelembe, de azért mégis van lehetőségem arra, hogy szépen el tudjak vonulni a zajos várostól, szomszédoktól. Legjobban az erdős, tavas részek vonzanak, így hát meg is volt az útvonal a szabadnapomnak számító, de tulajdonképpen a szabadságomat megkezdő vasárnapi pihenőnapomon. 

Ha már sikerült egy jó akkumulátorral megszerelt telefonhoz hozzájutnom, így úgy döntöttem, hogy szépen igénybe is veszem, s ezáltal be is indítottam a távolságot mérő applikációt, valamint a készülék kameráját. Ugyan kevesebbnek éreztem azt a fent látható 32 km-t, de rendkívüli érzés volt, hogy végre kiszabadulhattam itthonról, s tehettem némi kirándulást a szomszédos település zöldes részén úgy, hogy tisztában voltam azzal, hogy nem egy, nem két napig leszek itthon, hanem több, mint egy hetem van arra, hogy szépen kipihenjem magam. Így természetesen neki is álltam fotózgatni, pihenni, körbejárni a terepet. 

Az eszeveszett fényképezést természetesen hatalmas élménybeszámoló előzte meg hazatérésemet követően, majd pedig felvillant egy remek kirándulás lehetősége a következő hétvégére, ha már szabadságon vagyok, továbbá remek helyszín lenne a fentebb látható vízzel, s erdővel borított környezet. Így hát belementem, hogy legyen egy teljes nap, ami csak kirándulással telik majd. Természetesen némi keserű szájízt hagyott bennem a bicajom éktelen csikorgása, ami mindenképpen lánckenő olajért kiáltott, ámbár mivel nem volt itthon, így aztán máris megjött a vásárlási inger annak pótlására.
Természetesen nem óhajtottam szétcseszni a szabadságomat, így hát itthon közös megegyezés alapján megszületett a döntés, hogy a mindenképpen hátralevő dolgokat a szabadságom elejére időzítjük, így legalább egy hét szólna az aktív pihenésről. Ebből fakadóan a második napom a hátsó kert rendbetételéről szólt, ahol ültetés mellett még egy fészer elbontás project is várt. Mivel nem egyedül várt rám, így már késő délután szabaddá váltam, így aztán örömmel vettem tudomásul, hogy maradt némi időm, hogy elugorjak lánckenő olajat venni, valamint nem árt beszerezni némi légypapírt is, mert a korábbi már nem igazán működik úgy, ahogy kellene. A közeli OBI-ra esett a választás, hiszen ott minden van szinte. Azonban miután leparkoltam a bicajom meglepetés fogadott azzal kapcsolatban, hogy a lakat kulcsomhoz nem tartozik használható eszköz. Majd a kezdeti értetlenkedés után rájöttem, hogy előző nap többször letettem a bicajomat a zsenge fűbe a fenti fotók elkészítéséhez, valamint a területben való csodálkozásnak megfelelően, így valahol ott lehet a lakatom. Mivel meglétére nagyjából 50% az esély, így végül amellett döntöttem, hogy gyorsan berohanok az üzletbe, s pótlom a lakatot, miközben igyekszem minél gyorsabban bevásárolni, hiszen nagyjából fél óra volt zárásig. A terv sikeresen teljesült, hiszen senki nem szúrta ki a bicajomat, hogy nincs lezárva, így anyagi károm a saját hülyeségem miatt potom négyezer forint volt, hiszen nem akartam sima, s könnyen átvágható kerékpárlakatot vásárolni. 

Természetesen még aznapra sikerült némi társas tevékenységet is összehoznom másokkal, annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy másnap nem kis bicajtúra vár majd rám. A harmadik napon érdekesen kúsztam ki az ágyból, de már korábban megbeszélt program volt, hogy kinézünk a majdnem 20 km-re található zártkertben lévő ingatlanra, melyre minden bizonnyal vár némi rendbetétel. Első körben állapotfelmérés lett volna. Mivel a melegtől megdögleni lehet, így aztán a bicajjal történő kimenetelt választottuk, ami annyira nem volt jó ötlet, ha alapul vesszük, hogy reggel mentünk, este jöttünk. A köztes idő pedig a hely rendberakásával telt, melynek köszönhetően sikeresen leégtem, ahogyan az illik.
Az egész napos munka persze meghozta az eredményét, mert ugyan kialudtam magam rendesen, de izomlázzal, bőrfájdalommal, s némi fáradtságérzettel keltem fel a mai nap. Azonban örömmel nyugtáztam, hogy a tegnapi nappal befejeződött a szabadságom alá tervezett kötelező tevékenységek sora, így aztán most már ténylegesen a pihenésé lesz a maradék öt nap, s az elmúlt napokban elég sok mindent sikerült megcsinálnom, melyet terveztem. A mai nap kábulatára csak a napi bevásárlás jutott, illetve a vizuális tartalmakkal való felzárkózás, mellyel szerencsére elég jól elhaladtam. Így aztán mondható, hogy a szabadságom tervek szerint halad. Egyelőre. 

Kezdődik a visszaszámlálás!

Év eleje régen volt, s egyre inkább kezdtem elfáradni, mivel a rutin gépezete kicsit berántott a munkahelyen. Ehhez nagyban hozzátett a kiszámíthatatlan időjárás, de annak nagyon örültem, hogy időközben megérkezett a tavasz, amely magával hozta természetesen a megfázást is. Szerencsére az utóbbi kettőnél megúsztam szimplán torokfájással, s rekedtséggel, így a láz, s az orrfújás elmaradt.
Ennek ellenére nagyon szerettem volna menni a szabadba, s mozogni nem keveset, de sajnos kimerült kutyasétáltatásban, illetve kerékpározásban, lévén sajnos az időjárás mindig akkor mondott csődöt, amikor épp lehetőségem lett volna rá, vagy éppen dolgozni kellett volna. Ezért eléggé örültem annak, hogy a munkahelyemen kiderült, hogy a hónap végén megyek egy hosszabb szabadságra. Annyira azonban nem örültem, hiszen fizetés előtt lesz, így maximum egy mozizás fér majd bele a keretbe. Ámbár abból a szempontból viszont szerencsés leszek, hogy több, mint egy hét lesz majd anélkül, hogy a munkahelyi büfé ízes felhozatalát kihagyva jelentőset tudjak majd spórolni a be nem tervezett finomságokon. S természetesen nem elfelejthető az sem, hogy a lassan egy hónapos Huawei P9 Lite (2017)-et még jobban tudjam majd tesztelni, amihez elég szépen hozzászokott a személyiségem. 

Természetesen a kamera az, amitől nagyon el voltam ájulva, s persze azóta is igyekeztem szinte mindent lefotózni, amit csak tudtam. A helyi élővíz csatornát többször bejártam, valamint a távoli gáton is megfordultam. Nem utolsó sorban a zöld részeket bejárva a városban. Egy kis mozgás egyébként sem árt, s zenehallgatás mellett pedig élvezet minden egyes perce. 

Természetesen jelen helyzetben nem nagyon tudtam messzebb jutni, így aztán egyelőre maradt a városom sajátosságai. Egy idő után viszont igyekeztem tovább próbálgatni a kamera képességeit, s így rovarokat is próbáltam lencsevégre kapni. Ebből egy valami azonban lényeges volt számomra: a bogarak nem állnak meg pózolni. 

Mindezek mellett elég jól sikerült kiismernem a készüléket, amivel kapcsolatban azt gondolom ismét nem hoztam rossz döntést. Persze bízom benne, hogy ez is kibír majd két évet legalább, s nem is nagyon fog probléma lenni. Mindenképpen pozitívum, hogy akár három (!) napot is kibír az én használatom mellett, ami zenehallgatást, némi beszélgetést, nagyjából egy órányi internetezést takar. S szerencsére szinte semmit nem fogyaszt a telefon, ha készenléti állapotban van. Ez mindenképpen öröm volt számomra, hiszen az előző telefonom töltő része is azért ment szét, mert mindennap kellett töltenem. 

Ahogyan pedig elkezdődik a szabadságom – amire elég jó időt jósolnak – elkezdődhet a szórakozás. Tervek közt szerepel mindenképpen egy mozizás, valamint napi szinten legalább 2-3 óra aktív bicajozás akár másik városba való áttekerés. Nevezetességek, zöld rész meglátogatása, amennyire bírni fogom, ha éppen nem olvadok szét majd a szinte nyári melegben. S persze egy nagy adag csavargással megfűszerezett pihenés. 

Ideiglenes búcsú a tavasztól

Nagyon örültem annak, hogy megérkezett idén elég hamar a tavasz. Annak legjobban, hogy végre úgy mehettem akárhová, hogy közben nem fagytam szét. Sajnos változatos volt az időjárás az elmúlt hetekben (reggel megfagytál, délután megsültél), s talán ennek is volt köszönhető, hogy alig egy hónappal a megfázásom után ismét megfáztam.
Most természetesen nem mentem orvoshoz, hiszen komoly láz nélkül megúsztam a dolgot, viszont szembe kellett néznem azzal, hogy a húsvétot minden bizonnyal a négy fal közt kell töltenem, hogy minél jobban kikúráljam magam. Igazából egy röpke egy órás séta még belefért volna, de a szeles időnek köszönhetően ezt passzoltam. Azonban a mai nap engedett némi lehetőséget, hogy ki tudjak mozdulni, mert elég meleg volt, s a szél is alább hagyott. Így a közelben lévő élővíz csatorna mellett lesétáltam másfél órát. Persze emellett fotóztam is:

Ideiglenesen búcsút vettem ma a tavasztól, hiszen az előrejelzések alapján két hétig eléggé szeles, s csapadékos időjárás kezdődik, aminek azért annyira nem örülök. Miközben itthon voltam szinte minden jelenleg futó sorozatommal naprakész lettem, továbbá bepótoltam a már régóta megnézésre váró filmeket. Igaz, ebből kapásból négyet a felénél ki is kapcsoltam az érdektelenség miatt.
Még márciusban írtam, hogy már befejezett szériákat kezdtem el nézni, de aztán végül ezek közül maradt az ER, azaz Vészhelyzet. Aztán meglátom hogyan haladok vele, mert régen nagyon szerettem. Minden bizonnyal az első évaddal végzek, ha valóban rossz idő lesz. De bízom abban, hogy két hét múlva napi szintűvé tudom tenni a mozgást.

Tavaszi gyönyörök

Akkor elmondható, hogy ténylegesen tavasz van. Azaz reggel az ember majd megfagy, délután meg majd megsül. Mindezek mellett pedig elkezdte a növényzet az új “ruhájában” pompázni:

Mióta munkába álltam igyekeztem, hogy semmilyen betegség ne tudjon ledönteni a lábamról. Persze mindig jött egy “remek” gyomorrontás, vagy vírusos fertőzés. Persze a “kedvencem” a nátha/megfázás kombináció, ahol az orrfolyással, és a láz együttesével nem nagyon tudok megbirkózni érdemleges keretek között, hogy ne szenvedjek látványosan.
Múlt hónapban azonban kénytelen voltam bevállalni a táppénzt, mert ugyan betegen mentem dolgozni, s bíztam abban, hogy majd lábon kihordom, de sajnos nem így történt. Ennek köszönhető volt, hogy ugyan nem gyógyultam meg teljesen, s idő előtt visszamentem dolgozni. Feltehetően ebből is fakad, hogy három hétre rá ismét jelentkeztek a tünetek, ámbár most (sem) jutottam el az orvoshoz. Mivel igencsak éjjeli bagoly vagyok, s korán kelés nem az én műfajom, ezért lassan egy hónapja elkezdtem gyógynövény teákat inni, amely segíthet az elalvásban. Remélem ennek (is) volt köszönhető többek között, hogy ugyan hang nélkül, s orrfolyással küszködve kellett mennem dolgozni, de legalább láz nélkül.

Természetesen mielőtt megkaptam volna a fizetésem már jó előre fillére pontosan beosztottam, annak reményében, hogy jut egy kis szórakozásra is majd.
A betegségnek köszönhetően megint meglepő aktivitás “áldozata” lett a bankkártyám, amivel rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, teát, s vény nélkül kapható gyógyszert vásároltam, így megint örülhetek, mert pár nap leforgása alatt simán elköltöttem vagy tizenötezret. S ugyan még mindig nem csattanok ki az egészségtől, de remélem a mai nap pihenés kissé helyreráz, s a holnap már sokkal jobban indulhatok munkába. A húsvétnak köszönhető két munkaszüneti nap pedig arra lesz elegendő, hogy az immunrendszerem befejezze a munkát, s vagy legalább fél évig ne legyek beteg. Ismét.

“Túrázás” hobbi szinten!

A hideget nehezen viselem, illetve az ehhez tartozó “nyakig beöltözöm, mert szétfagyok” érzést. Ennek ellenére azonban szeretem a telet, mert amennyiben hóesés is társul hozzá elég szép szokott lenni látványban. Főleg akkor, ha a közeli ligetbe, vagy a városon kívül füves, tavas, fás részre is kijutok. Ámbár mivel városban élek, így gyalog azért messze van, s ezért ezekről készült képek száma majdnem a nullához konvergál.
Mint ahogyan többször leírtam a legjobban a köztes évszakokat szeretem, mert ez az a fajta időjárás, ami tényleg kedvez arra, hogy az ember a nap bármely szakában átlagosan felöltözhessen, s bármilyen – strandolást kihagyva – programot tudjon csinálni anélkül, hogy azt érezné, hogy még legalább két adag ruha kelljen rá, hogy ne fagyjon szét, továbbá ne akarjon közelébe egy disznóölő kést, amivel a húst is lehúzhatja magáról, hogy ne izzadjon, mint egy ló. A téli időszakban elsősorban a munka miatt kicsit ellustultam, s a hideg idő sem gerjesztett arra, hogy fogjam magam és csak sétáljak egyet. Ennek meg is lett a hatása, hiszen a két évvel ezelőtti étrend változtatást elhagyva, s visszatérve a régihez ismét sikerült arra a súlyra visszahíznom, amiből bő tizenkét kilót leadtam. Szerencsére még kövér nem vagyok, itt-ott zsírpárna, mely átlagos ruhában még mindig elrejthető számomra úgy, hogy felesleg mentesnek hisznek.

Az elmúlt hónapokban azért ez jelentősen zavart, de azzal tisztában voltam, hogy hiába változtatok az étkezési szokásaimon ismét, ha mozgás csak a munkahelyre illetve a hazasétálásra, továbbá a “bandázás” (ami részemről beszélgetést tartalmaz, és nem drogozást, ivást félreértések elkerülése miatt) sem segítette a mozgást.
A testépítésre senki nem tudna rávenni, de van egy dolog, amit iszonyatosan szeretek: bicajozni. Emlékszem milyen volt, amikor a másik városba jártam dolgozni, s pénz híján bicajjal mentem, s a napi 40-45 km meg sem kottyant nekem. Így úgy döntöttem, hogy annak ellenére, hogy megyeszékhelyen élek körülöttünk nagyon sok szép kisebb város van, aminek vannak élővíz csatornái, folyói, erdei. Így zenével a fülemben, valamint az Endomondo applikációval a zsebemben láthatom, hogy mit tudok teljesíteni. Így két nappal ezelőtt meg is volt az első eredményem.
Nyilván a kalória, illetve a hidratáció nem mérvadó, hiszen nem rendelkezek (és nem is fogok) semmilyen biciklire szerelhető “okos” mobiltelefon kiegészítő, amely mérné, hogy milyen sebességen használom a kerékpárt, s mennyi vizet fogyasztok.

Majdnem két és fél órát elbicajoztam. Igaz, közben megálltam fényképezgetni, s persze hazafelé bele kellett futnom volt kollégába is, így ebből az időből jóformán háromnegyed óra levonható, amit nem bicajon ülve, s azzal haladva töltöttem.

Zöldellő és durvuló tavasz

Van egy olyan közhely, hogy semmi nem úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezné. Na ez nagyjából tökéletesen igaz volt erre a hétre számomra.
Mint köztudott én legjobban a köztes évszakokat szeretem. Így aztán nagyon megörültem, amikor végre láthatóvá vált, hogy megérkezett a tavasz. Ez legjobban a zöldellő virágokban jelentkezett először, majd pedig az egyre inkább emelkedő hőmérsékleten is. Mindeközben persze miért is ne kapjak be egy defektet, így hát a bicajomat is helyre kellett tennem ahhoz, hogy tudjam használni. Persze elsősorban a cél az volt, hogy a jó idő beköszöntével végre mehessek a “világnak”, s mélyen magamba szippanthassam azt a bizonyos friss levegőt. Természetes, hogy ebből tulajdonképpen nem sok minden lett.
Annak nagyon örültem, hogy lassan a jó idő beköszöntével nem nagyon kell bajlódni a fűtéssel, s maximum arra az egy órára kell némi fűtést biztosítani, amikor az ember elvégzi a napi tisztálkodásához szükséges folyamatokat, hogy utána lehetőleg ne fázzon meg, ha egy mód van rá. Nem is én lennék, ha nem épp akkor köszöntött volna be ez a fájdalmasan jó idő, ha éppen nem délutáni műszakot húztam volna egész héten. Mivel a nyári szezon nem köszöntött be, így a légkondi használata mellőzve volt egész héten. Amit részben sajnáltam, mert még a múlt héten fagyoskodnom kellett, addig a héten jóformán izzadtam, mint a ló.

Ez az a tipikus igazi tavaszi napok voltak, melyek a héten beköszöntöttek. Saját bőrömön érezhettem, hogy milyen érzés az, amikor nap közben olyan az egész, mintha szauna lenne kint. Nyilván 20°c még nem jelenti, hogy az ember megsül, de a mínuszok után viszont eléggé fel tud hevülni az ember.
Jó pár évvel ezelőtt sikerült egy jó pénzért egy bőrkabátot venni, melynek cserélésen gondolkodom, mert sajnos nem bírja tovább a használatot. Ennek ellenére azért még mindig jó persze, ha alá öltözik az ember. A héten többször gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is menjek a munkába. Egészen csütörtökig úgy döntöttem, hogy jó idő ide, vagy oda, én bizony fogom magam és felöltözök rendesen. Az más kérdés, hogy ahogyan beléptem a munkahelyemre már minden testrészemen ömlött a víz. Ezt megelégelve úgy döntöttem, hogy pénteken kihasználva a jó időt póló felé csak egy vastagabb dzsekit veszek fel. Hiba volt. Persze tipikus tavasz, hogy reggel, s késő délután, este már majd meg fagy az ember, napközben meg majd meg sül. Mindehhez párosult a hideg szél, így aztán mire hazaértem már azt sem tudtam, hogy melyik dimenzióban vagyok.

Napközben viszont nagyon jó lett volna valamerre elmenni csavarogni, de mivel a hét minden napján dolgoztam, így sajnos ez kiesett a lehetőségek közül. Persze nagyon “gyönyörű” ablakaink vannak, s ennek köszönhetően nagyon szép panoráma nyílt elém, hogy láthassam, ahogyan a velem egykorúak kiülnek a padokra beszélgetni, bicajoznak, bandáznak, s hasonlók. Reménykedtem abban, hogy a hétvégére sikerül valamit ebből megvalósítani, de sajnos a szombati hideg szél, továbbá a mai hidegfront mindent keresztül húzott.
Itt természetesen nem ért véget a hét. Míg egy kollégám szabadságra ment, addig kettő betegségre hivatkozva kiesett az állományból, így három emberrel kevesebben ránk szakadt a munka. Ennek egyik következménye volt, hogy munka után ugyan nagyon szerettem volna elmenni itthonról, de lemondtam minden programomat, s a délelőttöt pedig arra használtam, hogy aludhassak sokáig, hogy valamennyire kipihenve mehessek dolgozni. Péntekre már alig vártam a szabad hétvégét, s két nap elteltével sem tudom hogyan is sikerült hazajutnom, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam vonszolni magamat.

Van egy olyan dolog, amit úgy nevezzünk, hogy anyagiak. Ez az a rész az életünknek, ami majdnem meghatározza azt, hogy mit is tudunk majd a későbbiekben tenni. Ha ügyesek vagyunk, s sikerül munkahelyre szert tennünk, s fizetésünkből még félre is tudunk tenni, akkor azért csurran-cseppen ide-oda.
Persze akkor lehet ezt élvezni, ha időközben nem lesz valami váratlan kiadás. Az utóbbi az, amivel lassan egy éve küzdök, s nem vagyok valami elégedett ezen a téren. Váratlan kiadások azok, amikre az ember nem nagyon tud felkészülni, s nem igazán kellemesek főleg akkor, ha éppenséggel mondjuk vannak félretett tőkéink, amelyek pillanatok alatt “elpárolognak”.  Eléggé fogom a fejemet ezzel kapcsolatban, mert szinte mindig jön valami, ami jelentős kiadással jár.
A februári hónapban kissé kiakadtam, amikor a spórolásom odáig fajult, hogy végül kénytelen voltam mindent megvásárolni, amit tologattam, így aztán a fél fizetésem gyakorlatilag pillanatok alatt a semmivé lett. A márciusi hónapot a spórolásra szántam, ámbár a bekövetkezett megfázásom, illetve az ezt követő táppénzes napok legjobban az április elején érkező fizetésemen fog meglátszani, hiszen durván olyan 30 ezres elcsúszás lesz nekem a saját magam által számolgatott költségvetésben.

Lassan beletörődve a fentiekbe, s hogy lábon nem tudtam kivinni a megfázásomat jött a következő dolog: mosógép. Év elején már volt alkatrész cseréje, aminek szintén nem örültem. Garancia már rég lejárt róla, igaz akkor egy 10 ezer volt az, amibe került nekem. Azonban rá nem egész két hónapra a gép szivattyúja megadta magát.
Hosszas mérlegelés után a szervizeltetése legalább 30 ezerbe fájna, s előreláthatólag most kezdi haláltusáját eme eszköz, tehát várható, hogy egyre több alkatrész fogja megadni magát. S mivel nem is egy márkás darabról van szó, így aztán szerelőt és alkatrészt találni hozzá maga lesz a rejtély. Ebből fakadóan végül megszületett a döntés: fele-fele arányban, de egy új gép lesz a megoldás, melynek megrendelése már lezajlott, s jelenleg jövő hétre esedékes a szállítás. Tehát összeszámolva 60 ezer forintos csúszással kezdem majd a fizetésemet, ami tökéletesen elegendő lesz ahhoz, hogy még júniusban is megszorítsam a nadrágszíjat, így aztán minden bizonnyal a szabadságomat júliusra, valamint augusztusra fogom kérni.

A “vasparipa” felébredése

Mindig komoly gondban vagyok, amikor megkérdezik, hogy melyik évszakot is szeretem a legjobban. Ilyenkor egy másodperc alatt rögtön ezernyi kép jelenik meg előttem. Többek között milyen az, amikor a majdnem harminc fokos melegben belevetem magam a strand vizébe, vagy amikor a harmadik pulóvert veszem fel, hogy meg ne fagyjak, miközben a hóban lépkedek.
Azonban mindig azt mondom, hogy a köztes évszakok a kedvenceim még akkor is, ha a szívemhez a nyár, s a tél áll legközelebb. Sajnos mostanság igazi nyár nincs, helyette van forróság, amiben meg lehet dögleni. Fátyolos fehérben pompázó tél helyett pedig van valami enyhe latyakos “izé”. Ellenben a köztes évszakok a kedvenceim, mert ilyenkor nem fagy halálra az ember, de nem is sül meg elevenen. Így hát nagyon örültem, amikor ezen a héten végre a hőmérő hőfoka elérte a húsz fokot. Azon nyomban előkaptam a bicajomat, és megtettem az első számomra hivatalos bringázást, s bízom benne, hogy az elkövetkezendő hetekben ezt többször megtehetem. Amennyi bizonyos, hogy már a növények is jelzik, hogy bizony itt nem nagyon kell félni attól, hogy rosszabbra fordul az idő.

A hónap eleji megfázásból sikeresen kijöttem, habár nem volt egyszerű, lévén betegen mentem, ami meg is hozta a következményét. Mivel növekedett a fizetés, s ezáltal az órabér is, így már két napos hiányzás is majdnem mínusz tízezret jelent a fizetésből, így én két nap után úgy döntöttem, hogy a következő héten bemegyek. Nem nagyon volt jó döntés, mert éreztem az enyhe lázat, illetve a köhögés, és az orrfújás sem volt túl kellemes, de szerencsére nem estem vissza, s bízom benne, hogy a személyes “statisztikámat” alapul véve jó pár hónapig ez a fajta nyavalya el fog kerülni.
Ahogyan megjött a jó idő egyre inkább érzem azt, hogy nem nagyon akaródzik itthon ülni. Sajnos ez a hétköznapokban a legrosszabb dolog, amikor tisztában vagyok azzal, hogy a munka miatt nem igazán lesz programom miután lehúztam a műszakomat. Ez legjobban a délutános beosztásokra jellemző, mert sajnos mire hazaérek a többség már otthon készülődik a vacsorához, s a lefekvéshez. Azonban eldöntöttem, hogy kicsit felturbózva a bringámat munka után jó pár kilométert magam mögött hagyok ahhoz, hogy este ne eléggé fáradt legyek ahhoz, hogy ne hajnalig legyek fent. A fizetést nagyon várom, mert most a cafetéria átszervezés miatt három havi összegnek megfelelő bónuszt kapunk, ami mindenképpen jó dolog részemről a kiadásaim, s a számlám állapotának szemszögéből. Így aztán májustól indulhat a spórolás, hogy aztán a korábban kiszemelt dolgokat megvehessem. Amennyiben semmi nem jön közbe, természetesen.