Didergős nyárutó

Lassan már egy hónapja annak, hogy ebben a kategóriában született tőlem bejegyzés. Ennek legnagyobb oka talán az, hogy egyszerűen nem nagyon tudtam visszatérni önmagamhoz, hogy kipihenve tudjak bármi értelmeset is írni. A szinte két hetes szabadságom utáni időszak igencsak megviselt. Első körben azért, mert ugyebár még nem töltöttem be a harmadik x-et, s ennek köszönhetően kevés éves szabadságom van. A több, mint tíz napos szabadságom pedig úgy jött össze, hogy bizony volt benne szabadság, pihenőnap egyaránt. Ráadásul mindig van egy valaki, akinek valahogy sohasem jó az aktuális beosztás, s így cserélnem kellett vele. Ennek köszönhetően miután visszatértem azzal kellett szembe néznem, hogy három hétre van összesen öt (!!!) pihenőnapom, melyből négy természetesen a vasárnapot jelentette. Így múlt héten jött el az a pillanat, amikor végre két napot egyben itthon lehettem. Ennek viszont nagyon örültem, s végre kicsit fellélegeztem, hogy nem arról szólt a délelőttöm, hogy azt kellett várnom, hogy a mosógépből mikor tudom kivenni a ruhát, hogy megszáradjon.

Próbáltam minél többet pihenni, de ugyebár ez nem mindig jött össze. Főleg, amikor több műszakról van szó, akkor sokszor megesik, hogy az ember nem tudja magát kialudni. Ilyenkor elég nyűgös tud lenni. Nálam is előfordult, s persze ilyenkor alig vártam, hogy itthon legyek, s befeküdjek a puha ágyba. Ennek volt többek közt köszönhető, hogy nagyjából sehová nem mentem. Kivéve egy helyet: a strandot.
Tudni illik, hogy a helyi strand elég sok kedvezményt hirdetett, így végül a hozzánk is bedobásra kerülő újságban is volt egy kupon, melynek köszönhetően majdnem 50%-al olcsóbb volt a belépő. Mivel elég jó idő volt, ezért úgy döntöttem, hogy szeptember 1. nálam nem a tanévkezdés első napja lesz, hanem az év utolsó strandolása, hiszen elnézve a beosztásomat, s az időjárás előrejelzést nem hiszem, hogy lett volna rá esélyem még egyszer. Ami be is jött. Legjobban arra voltam kíváncsi, hogy vajon mennyien is lesznek, hiszen amit legjobban utálok az a tömeg. Amit meg is tapasztaltam már mindkét alkalommal, mikor kimentem. Az idő jónak tűnt, s meg is lepett, hogy mennyire kevesen voltunk. Ennek örültem, hiszen kedvemre lubickolhattam, illetve végre magam is megtapasztalhattam, hogy tökéletesen megtanultam az úszáshoz szükséges mozdulatokat. Egyetlen egy dolgot kell még tökélyre fejlesztenem: a tempózást. Egyetlen egy negatívum volt, hogy a magas hőmérséklet ellenére fújt a szél, s ennek köszönhetően volt némi vacogás. De ennek ellenére jól éreztem magam, s még leégni sem sikerült.

Sajnálatos módon az időjárás eléggé megváltozott, s bizony olyan hűvös volt, hogy kénytelen volt egy bizonyos időre a kerékpáromat nyugdíjazni, s gyalog útnak indulni a munkahelyre. Mindezek mellett pedig rengeteg eső esett, melynek köszönhetően nem egyszer sikerült elázni, ami nem az esernyő hiányának, hanem inkább a rossz út miatt történt. Hiszen borzasztó, hogy egyes utcák errefelé olyan szinten kátyúsak, hogy nem tud az ember normálisan közlekedni ilyenkor.
Természetesen azért olykor felsütött a nap, amelynek én nagyon örültem még akkor is, ha nem tudtam elmenni sehová, hiszen másnap munkanap volt. De ennek ellenére volt egy gyönyörű hétköznap, amikor a fél utca előkapott valamit, hogy megörökítse az égboltot:

IMG_20150906_191332 IMG_20150906_191339 IMG_20150906_191441

Nagyon ilyet sem láttam még, s örültem, hogy itthon voltam, így lehetőségem volt megörökíteni. Habár csak az udvarból sikerült, hiszen nem tartott sokáig. Gondolkodtam, hogy majd az utca végén lévő gátra felmegyek, ahol van egy szép szántóföld, de sajnos mire odaértem, addigra már rég eltűnt… Kár.

A hideg idő arra kényszerített, hogy a négy fal közt legyek. Mondjuk tény, hogy a munka után, illetve előtt nem is nagyon volt kedvem sehová se menni. Azok az egy pihenőnapok meg olyanok voltak, mint ha nem is lettek volna. Ezeken meg egyébként sem akartam senkivel se találkozni. Számomra bőven elég, ha napi szinten hallgatom egy-két kolléga idióta marhaságait, s ilyenkor örülök, ha csend van körülöttem. Ennek köszönhetően pedig aztán a virtuális szórakozás volt a középpontban nálam. Ismét. Első körben végre megérkezett az Alien Anthology, melybe ma kezdtem bele. Szállítási költséggel együtt nem érte el az 5 ezer forintot, így azt gondolom nagyon jó vétel volt. Persze az alacsony ár nagyon vonzó volt, így jelen pillanatban három film van úton, mely elvileg jövő hét péntekig meg kellene, hogy érkezzen. Ha jól számolom, akkor minden bizonnyal szerdára már itt is lesz.
Nagy hiányosságomat pótoltam végre a Tomb Raider: The Last Revelation-nal, illetve a Tomb Raider: The Times-szal. A sorozatból egyik sem volt a kedvencem, de ha már nekiálltam a klasszikus részeknek, akkor már nem volt megállás, hogy ezeket is magaménak tudjam. Bár tény, hogy annak idején is eléggé fogtam a fejemet, most is sokszor éreztem úgy, hogy elég volt. De kitartó voltam, így a vállalhatatlan nehézségi szint ellenére mindkettőnek a végére értem. Ennek kapcsán pedig örültem, hogy végre neki kezdhettem az ötödik résznek. De mivel azért itthonról is ki kell mozdulni, így jelentősen át kell szerveznem, hogy mikor mit csinálok, hogy jusson idő mindenre. Így játékok terén csak ez lesz most terítéken.

Többször kaptam már az arcomba, hogy nem vagyok “ünnepi ember”. Ez alatt azt lehet érteni, hogy én csak akkor szeretek ünnepelni, hogy ha ténylegesen egy olyan dologról van szó, ami jó kedvre derít. Az, hogy felkelek, s születésnap, vagy névnap van, esetleg szilveszter vagy egyéb ünnep nekem az nem ad okot az ünneplésre. De mivel mostanság kissé megéheztem a tortákra, így belementem, hogy legyen némi ünneplés, s magamat meg megleptem a fenti filmekkel. Így végül a hétre kivettem három pihenőnapot, s ezeknek a megtekintésével fogom tölteni az időt elsősorban.
Ahogyan pedig néztem sajnálatos módon már megkezdődött az ősz, s bízom benne, hogy elég sokáig lesz még a hőmérséklet 20°c felett, mert dideregni csak akkor szeretek, amikor hó van. Mert az legalább látványban nekem tetszik.