Indul az “éhezés” eredeti kópián is!

Aki ismer, illetve olvassa eme blog bejegyzéseit az tudhatja, hogy nagy filmrajongó vagyok. Azonban az igaz, hogy mostanság kevés új film az, ami megtud fogni olyannyira, hogy többnézős legyen nálam. Amennyiben mégis az lesz onnantól kezdve az újranézési faktortól függ, hogy az adott alkotásra igényt tartok-e eredeti kópián.
Természetesen itt is eldől, hogy a forgalomba kerülés mely szakaszában vásárolom meg. Vannak azonnal megvásárlósak, és vannak, melyeket később egy akció keretén belül veszek meg. Azért fontos a kifogástalan minőség, így munkába állásom első célja egy Full HD felbontású TV volt, lévén a tartalmakat is ilyen minőségben voltak meg nekem. Minőség függvénye az adott tartalom mérete, így nálam a DVD, mint adathordó kiesett, helyette viszont jött a Blu-ray, amihez Blu-ray írót is beszereztem.

A mai nap ismét utamba ejtettem a kedvenc műszaki áruházamat, ahol a cél üres adathordó vásárlása. Annak idején kellemes meglepetés volt a The Hunger Games, amelyet kétszer néztem meg, s jelen pillanatban is kiírásra várt, ebből fakadóan úgy döntöttem, hogy itt lenne az ideje, hogy harmadszor is megtekintsem. Ekkor viszont szembefutottam azzal, hogy egy írható Blu-ray 1500 forint értékben vásárolható meg, addig a film akciósan 1900 forint. Így végül az eredeti kópia mellett döntöttem.

A mai nap egyértelműen filmes este lesz, s figyelni fogom, hogy valahol feltűnik-e a második rész.

The Hunger Games: Mockingjay (Part 2) (2015)

Magyar cím: Az éhezők viadala – A kiválasztott 2.rész

Három évvel ezelőtt egy unalmas, s esős délutánon belebotlottam a The Hunger Games címet viselő filmbe. Délutáni szórakozásnak kiváló volt, ámbár világot nem váltott meg. Majd jött a Catching Fire, ami még szórakoztatott, de igazából szintén csak egyszer nézendő alkotásnak bizonyult. Végül jött a Mockingjay, melyet tudatosan ketté vágtak, s valami iszonyatosan hánykolódó lett végül belőle, amit szinte alig bírtam végignézni. De mivel filmről van szó, így úgy döntöttem, hogy az utolsó részt is magaménak tudom. Hááááát…..

Tovább

The Hunger Games: Mockingjay (Part 1)

Magyar cím: Az éhezők viadala – A kiválasztott 1.rész

Lehet sokan elítélnének miatta, de nem szoktam könyveket olvasni. Ha még tetézni is szeretném, akkor nagyon a filmes hírekkel sem vagyok toppon. Így nem nagyon voltam képben, hogy épp melyik könyv kap filmes adaptációt. Két évvel ezelőtt a nagy ünnepi dőzsölés közepette hihetetlenül elkapott az unalom, így nem volt más választásom, mint hogy megnézzem mi a filmkínálat. Mivel kiadta a szabadidőm, így úgy döntöttem, hogy a The Hunger Games lesz az, amit majd be fogok próbálni. Az első rész nekem nagyon tetszett. Talán pont azért, mert gyakorlatilag nem is nagyon volt elvárásom a film felé. Tavaly egy spontán jött viharnak köszönhettem, hogy a második részt megnéztem, melyet sokáig halogattam. Az is tetszett, de ott már éreztem némi önismétlést. A harmadik rész megtekintéséért már nem habzott a szám, hogy mikor tudok rá sort keríteni, így majdnem három héttel a megjelenése után végül megnéztem.

hrt-the.hunger.games.mockingjay.part.1.1080p.mkv_snapshot_01.50.48_[2015.04.24_19.52.35]

Tovább

The Hunger Games: Catching Fire (2013)

Magyar cím: Az éhezők viadala – Futótűz

Végül ez is megvolt. Tavalyi év első napján döntöttem úgy, hogy ha már mindenki odavan a filmért, akkor már én is megnézem, hogy miért emlegetik mindenhol az első részt. Az előzetese alapján nem vágódtam hanyatt, de mivel egyébként sem volt épp jobb elfoglaltságom, így végül úgy döntöttem, hogy nekiülök annak a két órának, esetleg nem tetszik akkor fogom és kikapcsolom. Ennek ellenére végigültem, ugyan mély nyomott nem is hagyott bennem, de arra elegendő volt, hogy a játékidőt valóban kitöltse, s pozitív filmes élménnyel gazdagodjak. Bár már akkor is biztos voltam benne, hogy a folytatást is meglesem, de azt viszont biztosan tudtam, hogy nem mozis élményeim közt fogom számon tartani.
Így is lett, habár nem friss megjelenésről van szó, de azért akár merre mentem mindig belebotlottam film második részének valamilyen fizikai adathordozón lévő változatába, legyen az akár DVD, akár Blu-ray. Ennek ellenére azért a merevlemezemen azért hetekig itt “sínylődött”, mert nem tudtam magam rávenni, hogy megnézzem. Egyrészről ott volt a több, mint két órás játékidő, valamit ugyanazok az érzések, amelyek az előzményeket is végigkísérték: hiába látványos előzetes, de nekem közömbös volt. Így végül megvártam azt, hogy több napos szabadnapomon itthon legyek, s mivel az eső elmosta a lehetőséget, hogy elindulhassak itthonról akárhova, kénytelen voltam belevetni magam a folytatásba.

Tovább