Ősz

Beköszöntött. Ma egész nap esik az eső, ami nem jelent mást, mint hogy kénytelen vagyok itthon ülni, netezni és/vagy filmeket, sorozatokat nézni. Ez van.

Holnap meglátom mi lesz, ugyanis beszélnem kell az osztályfőnökömmel, ugyanis amikor beteg voltam, voltam olyan okos, hogy egy mezei megfázással nem mentem el orvoshoz, így természetesen nincs igazolásom. Habár jelen pillanatban le is szarom magasról, mert hiányzásaim napjainak száma még a kétjegyű számot se éri el, továbbá minden tantárgyból van jegyem, s nem is rosszak. De azért nyomatékosítanom kell, hogy közbeszólt az élet, ilyenkor nincs mit tenni. Még akkor is, ha ez csak fél igazság, melynek van valóságalapja, de nem játszott közbe az iskolai hiányzásaimba.
Tudom, nem szép dolog hazudni (jelen pillanatban jelenleg így van), de úgy vagyok vele a tavalyi év végén több embernek is el kellett volna véreznie hiányzásai miatt, főleg azoknak, akik 2-3 hónapot is “kivettek” szünetnek. De nem, ők itt vannak, és folytatják a “munkájukat”, akik meg bejárnak dögöljenek meg… Szép.

A fent említett hiányzások miatt nem tudtam adni egy jó tanácsot pár embernek, hogy először szedje ki magából azt a bizonyos gerendát, aztán keresse bennem a szálkát. De ugye ami késik, az nem múlik.
Péntek este végre kimozdultam itthonról, csak úgy, mint tegnap este. Na nem volt nagy valami, 1-1,5 óráig voltam csak távol. Egyszerűen nem volt kedvem itthon vagy épp máshol ülni, amikor elég jó idő volt. Tegnap ráadásul jó meleg is volt este, amit édesen főszerezett egy kis szél, szóval elég nagy hülyeség lett volna részemről itthon maradni, főleg hogy egész nap a gép előtt ültem. Ugyanis a weboldalamon egy enyhe változtatást hajtottam végre rögtön azután, hogy kimostam, s mire észbe kaptam már este nyolc óra volt!

Ma az interaktív vizuális élmények tengerébe vettem bele magam, azaz több mint egy hét után ismét nekiállok a Silent Hill 2-nek, annak a túlélő horror folytatásának, ami nekem nagyon tetszett. Nem hiszem, hogy ma végig vinném, de nem zárom ki ennek a lehetőségét.

Ember tervez…

…sors közbeszól. Ugyan nem így szól a hangzatos közmondás, de jelen pillanatban inkább a sorsra fognám a becsusszanó nehézségeket. Mert ugyebár az ember hiába próbál előre tervezni, legtöbbször pofára esik. Ráadásul elég keményen.

Valahogy ismételten kezd kicsúszni kezem közül az irányítás, s ezt valahogy nem veszem túl könnyen. Egyszerűen rengeteg időt töltök az iskolában, a délutáni szabadidőm pillanatok alatt “köddé” válik, majd kettőt pislantok, s már a buszon vagyok útban az iskola felé. Önmagában még ezzel nem is lenne problémám, hisz az ember nem élhet csak a szórakozásnak, dolgozzon is közben, mert ugyebár tanulóként a munkahelyem az iskola. És ugye aki nem dolgozik, az ne is egyék…
Ezzel teljes mértékben egyet értek, habár nem vagyok minta diák, néha napján nálam is becsúszik egy olyan termetes “nem akarok bemenni másnap” című hullám, de ettől függetlenül a jegyeim elég jók, s többször járok be, mint amennyit itthon vagyok, s szerintem ez így van rendjén.

Viszont mostanában egyszerűen elkezdetett idegesíteni ez az egész iskola. Egyszerűen arról van szó, hogy az osztály három negyede szinte állandó jelleggel hiányzik. Első órákra nem jár be, utolsókról elmegy, vagy pedig egész nap be se megy. Vizsgák következnek, fogyatkozik a létszám, s ez egyáltalán nem jó. Mert nem csak azzal van a baj, hogy nem haladunk a tananyaggal, hanem azzal is, hogy ezzel nekünk is betartanak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon úgy néz ki, hogy egyesek engem próbálnak felhasználni hiányzásuk elfedésére, melyre tökéletesen elferdített, vagy éppenséggel valóságnak egyáltalán nem megfelelő dolgokkal rukkolnak elő, ami hátterében természetesen a hétköznapi okoskodás és beképzeltség áll. Mert ugyebár én mire fel engedem meg magamnak a hiányzást, szép. Ennek fényében pedig eldöntöttem, hogy itt az ideje, hogy az asztalra csapjak, s jó pár embert elküldjek a jó büdös fenébe.

Igazából mostanság eléggé sok gondolat nyomaszt. Szeretném azt mondani, hogy ez mind azért van, mert ez az utolsó év, s ezután már a nagybetűs élet jön, de nem emiatt van. Egyszerűen csak látom magam, hogy már rég túl léptem a huszadik életévemet, s az egész életem szinte csak arról szólt, hogy valamilyen szinten teljesítsem az iskola által rám rót kötelességeket, ami viszonylag sikeres volt, s egy ideig élveztem is, egészen az érettségiig. Akkor csalódtam egy hatalmasat az egész oktatásban, s az egészet a fenébe kívánom, s azóta is rosszalóan rázom a fejem.
Ugyanis akkor jöttem rá, hogy senkit nem érdekel az, hogy a diák mit bír, vagy épp mit nem, vagy mire van energiája, vagy mire nincs. Borzasztó volt, amikor az ember nyolc órát kénytelen végigülni, majd fél négy tájékán hazaesni, s valamennyit csak tanulni, miközben hihetetlenül fáradt. A nap végére pedig arra sem marad elég energiája, hogy a kedvenc számát énekelje, miközben lazító fürdőt vesz. És akkor még nem beszéltem a baráti társaság lemorzsolódásáról, illetve elektronikussá “válásáról”. Aki meg marad, az pedig automatikusan landol a hétvégi barátok között. Szép.
És elvileg a húszas éveimnek kellene a legemlékezetesebbnek lennie, amire érdemes visszaemlékezni? Hát akkor nálam elég nagy problémák vannak, ugyanis én értékelhetetlennek tartom ezeket az éveket.

Nyilván részben én is hibás voltam a történtekért, hisz valami mód biztos lett volna arra, hogy elég időt tudjak áldozni a barátaimra, szórakozásomra, anélkül, hogy iskola kerülővé váljak. Nem váltam, ennek az ára pedig az lett, hogy a hétköznapjaim totál leszívják az energiám. Ha nem kialvatlanság, akkor a tanulás fáraszt le, de annyira, hogy este 7-re már csak TV előtt döglő zombi leszek. És ez így nagyon nincs rendjén! Nagyon nincs!
De akkor mi is lenne a megoldás?
Nem tanulni, s bukdácsolni? Nem járni iskolába? Természetesen az lenne a legjobb megoldás, ha lenne egy járható közép út. De a probléma itt gyökeredzik; ugyanis nincs járható közép út.
Noha hiányzásaim miatt soha nem rezgett alattam a léc – még, ha ezt a látszatot is akarták páran kelteni -, de valahol mégis úgy adódott, hogy amikor beteg voltam, még 1-2 napot hozzátettem, csak hogy meglegyen az a fránya egy hét. Továbbá meg adódtak az ilyen egy napos hiányzások is. Pont emiatt, mert egyszerűen elviselhetetlen a tanárok tempója, a rengetek hiányzása a többieknek, ami hátráltat minket, és még akkor arról nem is beszélve, hogy utazni is kell, s mire hazaérek már hulla vagyok.

Valahol épp ezért várom, hogy végre munkába állhassak. Letelik a meghatázott munkaidő, és onnanstól kezdve azt csinálok amit akarok. Nem kell haza menni, s könyvek felett szenvedni.
S ráadásul lehetnek barátaid, nem kell, hogy horrorisztikus gyorsasággal cserélődjenek az emberek a környezetedben, mert nincs időd találkozni velük, vagy csak ritkán. Nem kell egy chat programra (MSN) korlátozni a személyes kapcsolatokat. Mert hiába van webkamera, mikrofon, az élő találkozás mégis csak jobb.
Tényleg várom már, hogy vége legyen már ennek, s élhessem a saját életemet. Amikor nem kérik rajtam számon, hogy mit csináltam előző délután. Hihetetlen, de jelenleg itt tartunk. S nem csak én vagyok így vele…

Wake Up, When September Ends

…szól a Green Day egykori nótája. Hát bizony, jövő héten vége a szeptembernek, s amilyen módon telt, bizony én is örültem volna, ha valaki most ébresztene fel.

Úgy néz ki a tervezett heti 2-3 bejegyzést sikerült leredukálnom 1-re. Szép.
Ahogyan jeleztem egy héttel ezelőtt, félig gyógyultan libbentem be az iskolába, ahol természetesen megjegyezte egyik tanár, hogy én nem járok iskolába. Mondom kösz, beteg voltam, de lényegtelen.
Ráadásul aznap tudtuk meg, hogy pluszban kaptunk egy órát, ami nyolcadiknak felel meg. Egyértelműen be lehetett volna tenni máshova, de a tavalyról bukott tanuló miatt mégis maradt ott, ahol van. És miért? Hogy neki ne kelljen bejárjon, mert neki megvannak az anyagai. Igaz, ettől függetlenül neki be kellene járnia. Csak remélni tudom, hogy hamar elvérzik, mert egyáltalán nem csípem a fejét.

A hét közepén végül kivettem még egy napot, hogy elrendezzem a szükséges orvosi vizsgálatokat, természetesen pont emiatt nem mentem el az iskolaira, ugyanis az orvos egy idióta, neki aztán mondhattam volna, hogy betegen az ember otthon van, és nem kórházba rohangál, hogy – az egyébként is legyengült – immunrendszerét gyengítse azzal, hogy összeszedjen valamilyen kórt. És arról még nem is beszéltem, hogy ahhoz nem kis erőt kellett volna összeszednem, hogy bemenjek. Igaz, hiába mentem volna el időben, akkor sem tudtam volna elrendezni a szükséges dolgokat. Ez van.

A tanítás utolsó két napja nagy nehezen eltelt, én ennek nagyon örültem, habár olyan szinten eltelt a két nap, hogy hihetetlen. Ma pedig megint készülhetek másnapra, ami jelenleg az egyik legnehezebb is egyben.
Ráadásul még koránt sincs vége az adminisztrációs munkának, szóval… Remélem, hogy hamar elmegy ez az év, s a vizsgáim is sikerülnek, mert iskolát többet nem akarok látni.

True Blood: 2.évad

Kevés olyan sorozat van, amire azt mondom, hogy egyben jobb legyűrni az aktuális évadot, mint egy epizód/hét formában megnézni. Nálam a True Blood ilyen, melynek első évadával még január környékén ismerkedtem meg. Igaz, egy hét alatt sikerült is letudnom az akkor még aktuálisnak számító első évad tizenkét epizódját, s nagyon tetszett.

A széria idén nyáron tért vissza újabb tizenkét epizóddal, aminek csak az évadnyitányára voltam kíváncsi, utána eltettem, hogy majd valamikor folytatom. Az a “valamikor” pedig két napja jött el, amikor is leszedtem a teljes második évad, s azonnal landolt lemezen.
A tévécsatornák egyáltalán nem érdekelnek, kizárólag filmeket/sorozatokat nézek, azokat is többnyire letöltött formában. Valahogy mindig szomjazom az újdonságra, így végül úgy döntöttem, hogy úgy sincs net, a szerelők se akarnak erre járni, legyűrjük a második évadot.
Kezdtem az első résszel ismét, majd folytattam a másodikkal és harmadikkal, végül ma a negyedik epizódtól teljesen kivégeztem az aktuális évadot, ami szerintem borzalmas lett, s igazán nem is értem, mire fel ez a nagy ájuldozás az új évadtól.
Természetesen már nem csak egy történetszál az, amit látunk az egész évadban, hanem kapunk egy másikat is, ami az évad vége felé szerintem totális baromság volt. Egyszerűen nem is értem, hogy ez mégis miként érte el, hogy az HBO legnézettebb sorozatává váljon, mert ez bizony borzalmas volt. Mivel azért voltak jellegzetes dolgok, ezért nálam erősen közepes a széria, lehet, ha nem egyszerre nyomtam volna le a második évadot, már rég búcsút mondtam volna neki. Egy biztos: jövőre kizárólag egy mámoros napon fogom letudni az újabb tizenkét epizódot.

Részletek

Hung: 1.évad

A nyári darák, s nyári sorozatok közül a Hung volt az első újonc, amit rögtön bepróbáltam. Hazánkba októberben fog érkezni az HBO-ra, Hung: Neki áll a zászló címmel. Szerintem borzalmas magyar címet találtak neki, de sokaknak bejön. Mondjuk lényegtelen, mert úgy is az eredeti címét fogom használni.
És miről is van szó? Az HBO új vígjátéksorozatáról, ami elég nagy sikert ért el, s nekem is bejött teljes mértékben. Egyetlen negatív dolgot tudnék kiemelni, az pedig az epizódok száma, ugyanis az első évad csak tíz epizódból áll, sajnos.
Természetesen ez semmit nem ront az összképen, habár az elhúzódó tennivalók közepette én sem tudtam naprakész lenni, s egyben toltam végig az utolsó két részt.
Ez az a sorozat, amit semmit nem kell (nem is szabad) komolyan venni, s annyira tud rajta szórakozni az ember. A sorozat címe a középiskolai testnevelő tanár testrészére utal, ugyanis Ray övön alul rendesen el van eresztve. Az egykori iskola nagymenője harmincas éveire begyűjtött egy válást, két eléggé elfuserált gyereket, ráadásul háza is leég, így kénytelen egy sátorban aludni. Pénze nincs, ezért elmegy egy tanfolyamra, ahol reméli tanul valamit, amivel több pénzhez juthat. Sokadik alkalommal megfekteti Tanya nevű független költőnőt, aki felháborodása közepette adja az ötletet a férfinak: bocsájtsa áruba legbecsesebb testrészét.

Részletek

Silent Hill – A halott város

Műfajában számomra benne van a Top 10-ben. Nem tudom vajon akkor is ezt mondanám, hogy ha játszottam volna a játékokkal is?
Minden esetre nagyon hangulatos film volt az elejétől a végéig. Nekem nagyon bejött, pusztán azt sajnálom, hogy még semmi hír nincs a második részről.

Mint már említettem a játékokkal (sajnálatomra) nem játszottam. Kipróbálás erejéig jutottam a film megtekintése után. Abból a kevésből azt mondhatom, hogy sikerült a látottak alapján átültetni a filmre a hangulatot. Talán annyi különbséggel, hogy a lányát kereső személy a filmben nő, míg a játékban férfi.

Részletek

Weeds: 5.évad

A legtöbb széria kifut májusban, így az ember örömmel fogadja a nyári sorozatokat, mint amilyen a Weeds is, ami az első keresztségében még a Nancy ül a főben magyar címet kapta, azonban csatornaváltás következtében egyszeűően csak Spangli lett. De ez most nem lényeg.
Azt már korábban ecseteltem, hogy sorozatfüggőségem a Lost-tal kezdődött, melynek ötödik évada számomra teljesen értékelhetetlen volt. Viszont a kitaposott ösvényen halad a Weeds is.
Akkor ismerkedtem meg a sorozattal, amikor több, mint két éve ide is be kötettünk végre a kábel tévét. Mivel analóg volt, így elég volt a csatlakozásnál bütykölni egyet, s máris lett HBO prémium csatorna, ahol egy nyári estén futottam össze a sorozattal, melynek első évados ismétlései mentek. És persze nem azokat az epizódokat kaptam el, melyek épp visszafogottak voltak. Eredetiség volt benne, így hát párszor belenéztem.
Tavaly, érettségi szünetben kapott el az unalom, ugyanis a kora estéimet nem tudtam mivel elütni. Volt felesleges lemezem, így hát az első három évad elfért három lemezen, így hát begyűjtöttem, s megnéztem zsinórban a három évadot, melyet közvetlenül a negyedik követett, amelyben elkezdődött a minőségi színvonal esése, s ami az ötödik évadban is kitartott.

Részletek

És ennyi volt

És vége a hétnek, s a mai nappal pedig a “beteg szabadságom” is. Sajnos. Ugyanis nem jöttem rendbe teljesen, ezért azt gondoltam, hogy holnap nem megyek be, de mivel módosult a holnapi iskolai program, így egyetlen óráért kénytelen vagyok végigszenvedni hetet, mivel nemes egyszerűséggel olyan a tananyag, hogy nem merek hiányozni.

Érdekesen telt a hetem, az biztos. Nem hiszem, hogy az új influenzát kaptam volna el, mert ugyan más lefolyása volt a megfázásomnak, de valahogy könyebben átcsusszantam rajta. A héten tudtam pótolni a hiányosságaimat néznivaló terén, továbbá játszani is tudtam, meg zenét hallgatni. Egyetlen nagy negatívum volt, hogy itthonról nem tudtam elmenni, mivel azért annyira nem viseltem könnyen a betegségemet. Természetesen holnap majd “pakolok rá” még néhány tünetet, hogy ne mondhassa senki, hogy itthon lebzseltem. Mint már említettem, beteg voltam, nem haldokoltam ugyan, sőt, nem is volt olyan vészes, mint lenni szokott ez a megfázás, de ettől még volt lázam, és szarul éreztem magam. Más okoskodására meg végképp nem vagyok kíváncsi, ha ő lázasan, taknyosan be akar menni, akkor menjen, én ilyenkor itthon maradok és ápolom magam.

Szóval kedden kicsit jobban voltam, bár szerdán már éreztem, hogy ennyivel nem úszom meg. Csütörtökön volt a legrosszabb, pénteken és szombaton pedig magas lázzal küszködtem.
Már szerdán megvolt a pénzem, de inkább itthon maradtam, mert nem éreztem magamban annyi lelkierőt, hogy elmenjek, és megvegyem a memóriát az épülő PC-mhez, s ezt pénteken tettem meg. Beléptem a boltba, vártam is vagy tíz percet, mert előttem voltam. Nem értettem, hogy az eladó miért állítja át a légkondit. Éreztem, hogy melegem van, de persze ez csak a láznak volt betudható. Hazaérkezvén azonnal beszereltem a memóriát, s összetettem a kezem, hogy már csak a processzorra van szükségem, s végre egy normálisabb PC-m lesz, igaz az extra dolgokat csak később tudom megvenni.
Amikor öltöztem át, rájöttem miért is állítgatta az eladó a légkondit: iszonyatosan leizzadtam, csorgott rólam a víz, ugyan nem mértem meg a lázam, de mivel nem volt meleg, így gondolom több volt, mint 39° tekintve, hogy nálam ilyen reakció nem volt a lázra.

Ugyanez az eset megismétlődött tegnap is, amikor anyám egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy venni kell nekem egy új monitort, mert a régi már kileheli lassan a lelkét, így elmentünk a közeli PC boltba, ahonnan cipelhettem hazafelé a monitort. Igaz, csak húsz perces út volt, de jól bedurrant a kezem, olyan izomlázam van, mint ha konditeremből jöttem volna.

Először átkoztam is érte, hogy miért most, hisz beteg vagyok, de aztán működésre bírtam, s sokkal jobb volt, mint elődje. Ki is próbáltam rajta a Tomb Raider: Underworld-öt, ami iszonyatosan jól nézett ki rajta, s ekkor tudtam megvizslatni, hogy grafikailag mennyire is szép.
Viszont hátulütőként megtapasztaltam, hogy a mezei .avi kiterjesztésű fájljaim mennyire rossz minőségűek a HD tartalmakhoz képest, igaz, az én PC-m még nem áll készen arra, hogy nagyfelbontású tartalmakat tudjak rajta futtattni.

Ma úgy terveztem majd, hogy egész nap DVD-zek, de időközben utolértem osztálytársamat, aki közölte velem, hogy változott a holnapi terv, s az órák meg lesznek tartva. Mivel van egy óra, aminek a tananyaga nehéz, s az sem biztos, ha ott vagyok megértem, így ugyan húztam a számat, de jeleztem neki, hogy bemegyek. Kérdés már csak az, hogy holnap mennyire fogom magam jól érezni, mert elvileg most már csak jobb lehet, rosszabb nem, de ezt majd látjuk.

Silent Hill (1999) Teszt

Platform: PC

Kb. egy hete írtam meg a Silent Hill film kritikáját, melynek kezdő soraiban épp arról írtam, hogy magukkal a játékokkal nem játszottam, s csak kipróbálás erejéig jutottam.
Nos, a kritikám jövő hét hétfőre volt időzítve, azonban egyéb hangulati tényezőknek köszönhetően nekiültem az első játéknak is, s végül annyira beszippantott, hogy ki is pörgettem. Így ennek fényében azonnal közzé tettem a filmet, hogy közzé tudjam tenni a játékról szerzett benyomásokat.

Többször leírtam, hogy nem vagyok nagy játékos, 1-2 húzócím az, amit többször előveszek. Azokkal a játékokkal, melyekkel találkoztam szinte csak kipróbálás erejéig jutott, azonban pár címnek sikerült lekötni annyira, hogy valóban kipörgessem. Igaz, azóta is ott rohadnak valamelyik tokban.
Elég kevés olyan filmmel találkoztam, aminek “hírnöke” egy játék volt. Történetesen talán kettőt tudnék felhozni hirtelen, aminek a nevét is tudom. A Silent Hill ebből kiesik, ugyanis előbb láttam a filmet, mint ahogyan kipróbálhattam volna a játékot. Magáról a filmről csupa jót tudok csak mondani, semmi negatívat nem tudnék felhozni, esetleg a film befejezését, ami már folytatásért kiállt (habár jelenlegi hírek szerint nem lesz).

A film megtekintése után, természetesen az összes fellelhető anyagot elolvastam, amit érdemes a sorozatról tudni. Hiába, hajtott a vágy, hogy magamévá tegyem a játékot is, s kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lehet a város utcáin bolyongani egy-egy karaktert irányítva. S persze nem utolsó sorban arra is kíváncsi voltam, hogy melyik a jobb: a játék vagy a film.

Részletek

Ehh

Így kell kérem szépen szabadidőt csinálni úgy, hogy “jogosan” hiányozz az iskolából.
Elkapott rendesen a megfázás, s csak remélni tudom, hogy ez nem az új influenza törzs, mert akkor minden bizonnyal elég erősen meg fogom szívni.
Tegnap hajnalban iszonyatos torokfájásra ébredtem fel, sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége. Reggel már alig bírtam enni. Természetesen vittem magammal némi folyadékot is, hogy ne száradjon ki a torkom, mert akkor még jobban fog fájni. Természetesen okos vagyok és szép. Ugyanis az iskolában vettem észre, hogy otthon felejtettem az üvegem. Mondom nagyszerő, ennél több nem is kell.

Azt nem is kell mondanom, hogy a legunalmasabb órák voltak, az ötödiken már lázas voltam, haza is alig bírtam a saját lábamon állni. A mai napom azzal telt, hogy tévéztem és játszottam. Holnap se megyek be suliba, habár orvoshoz nem megyek, csak ha rosszabbodik az állapotom.
Ráadásul holnap szülinapom lesz… Jó lesz így ünnepelni. De sebaj, minden rosszban van valami jó. Először is ma sikerült kipörgetnem a Silent Hill játékot (kritika két percen belül részemről), továbbá belekezdtem a folytatásba is, s örömmel nyugtáztam, hogy Gamepad-del tökéletesen megy, így negyven fokos lázzal is tudom magam szórakoztatni, és nem kell a széken görnyedni. És minden bizonnyal holnap megveszem a következő alkatrészt is a PC-mhez!

Egy tökéletes hétvége

Péntek délután is akartam már írni egy kis szösszenetet, de kicsit fáradt voltam, aztán estére annyira felélénkültem, hogy teljesen meg is feledkeztem arról, hogy bejegyzést akartam írni. Mire észbe kaptam, már erősen szédelegtem lefele a székről, szóval inkább lefeküdtem.

Csütörtökön eléggé siettem haza, ugyanis még előző nap letöltöttem a District 9-et, amiben ugye Peter Jackson keze is benne volt, s a King Kong óta mélységesen tisztelek. Azonban rá kellett ébrednem, hogy két órát elvesztegettem az életemből. Gyógyír a sebre a Sanctuary volt, amit még az utolsó héten próbáltam be, de szintén lemez és helyhiány miatt félretettem.
A csütörtököm hamar eltelt, este kicsit tovább maradtam fent egy órával, mert úgy voltam vele, hogy másnap úgy se olyan nehéz, továbbá délután majd ledőlök pár órára.
Pénteken a vártnál korábban elengedtek minket, aminek én nagyon örültem. Ugyan a buszt lekéstem, de csak 20 percet kellett várnom a következőre! A buszon kissé kényelmetlen helyzetbe kerültem, ugyanis pont egy férőhelyes ülőhelyet választottam, ami ráadásul úgy helyezkedett el, hogy épp kristály tisztán rá lehetett látni egy nőre, aki az út során többször előkapta a mellét, hogy megszoptassa a gyerekét. Nem akartam, hogy a férj/vagy más perverznek tartson, aki csak ilyen esetekben lát női mellett, így kénytelen voltam roppant kényelmetlen ülő pozíciót felvenni, ami 5 perc után enyhe fájdalommal járt. De szerencsére a következő megállónál szálltak fel, s nem is kevesen, így a nő takarásba került, én pedig ismét felvehettem a kényelmes pózt.
Már elég korán hazaértem, amikor is megláttam, hogy a Supernatural új évadának első részéhez már magyar felirat is elérhető. Kíváncsi voltam, így hát neki álltam letölteni. Ugyan csalódás volt, de annak jó volt, hogy kissé felébresszen, s délután négykor már nem akartam lefeküdni egyet aludni.

Délutánom pedig azzal telt, hogy neki feküdtem a Silent Hill játéknak, amit egyrészt a film pozitív hatása miatt (kritikát írtam róla, időzítve van a bejegyzés) kezdtem el, s majdnem feladtam, amikor a hangulat eléggé berántott. Lényegében már a játék felén túl vagyok, nagyon élvezetes, sőt a második részt is letöltöttem, amibe délután belekukkantottam, s máris találtam két zeneszámot, ami bejött, így leszedtem a zenei albumot, melyen megtaláltam pár számot, ami elhangzott filmben is. Szóval játékok terén most a Silent Hill-t nyomom (kritika lesz róla, ha kipörgettem), utána pedig a második résznek esek neki (kritika erről is lesz).

Hétvégére nem terveztem semmilyen programot, így teljes egészében itthon töltöttem, többnyire egyedül. Tegnap délután anyámmal elmentem bevásárolni a Tesco-ba, majd később elmentem a MediaMarkt-ba DVD-ért, ahol sikerül megint beégnem a számla – blokk kérdésnek köszönhetően.
Mivel DVD hiányban küszködtem, ezért rögtön két csomagot vettem, hisz szeptember végén érkezik a Terminator: The Sarah Connor Chronicles 2. évada DVD-n, ami alapból 6 lemez, de ugye feltétlenül kellenek majd a rippek is, ami +2 lemezt fog “felemészteni”. Este is megvolt a program: mozgó vidámpark.

Ma egész nap töltögettem, nem sokkal ezelőtt adtam fel. Ugyanis olyan helyről töltök, ahol iszonyúan belassult a letöltést, s nem akartam már szenvedni, hisz a sávszélességem egy ötödével jön a kiválasztott anyag. Majd holnap délután.
Minden “mozdíthatót” leszedtem a másodlagos vinyóról, erre kiderül, hogy két nyári sorozatnak is csak jövő héten lesz a fináléja. Remek.

Bő egy évvel ezelőtt lestem bele a három részes Fallen című sorozatba, ami az akkori hiányos angol tudásomnak, s magyar felirat hiányának köszönhetően csak az első részt tudtam megnézni. Gondoltam azóta fejlődtem nyelv terén, be tudom fejezni, amikor egy noname oldalon ráakadtam az utolsó két rész feliratára. Az első részt úgy is régen láttam, szóval az esti program ez lesz.

Jövő hét is ígéretesnek néz ki, ugyanis egy iskola rendezvény miatt (amin természetesen nem fogok megjelenni) kapásból 5 órám elmarad, így ki tudom pihenni magam. Egyetlen negatívum, hogy a születésnapom pont arra a legrosszabb napra esik. Nem elég, hogy a legrosszabb óráim vannak aznap, de még testnevelés is lesz sok gyökér társaságában… hát nagyszerű.

Idióták…

Nagy az Isten állatkertje, aminek a kerítését már rég lebontották az állatok…

Múlt héthez képest elég jól vagyok, szinte vissza rázódtam a suliba. A nyár pedig olyan, mint ha egy hosszú hétvége lett volna, sajnálom, hogy a pihenésre szánt – s nem utolsó sorban utolsó – nyári szünet nem úgy telt el, ahogy terveztem, nem tudtam kiélvezni minden pillanatát.

Maga az órarend is tűrhető, már-már meglepő módon elfogadható, bár ezen szerintem még változtathatnak. A nagyobb negatívum megint csak a testnevelést érinti, amit személy szerint nagyon utálok. Nem a mozgást, hanem magát a tantárgyat kívánom a fenébe. Most pedig olyan jól megcsinálták az órarend beosztást, hogy két öltöző sem elég, ráadásul nem pont a jól nevelt osztály “férfi” tagjaival kell közösködni. Gondolom élmény lesz heti egyszer végig hallgatni, ahogy böfögve, szellentve csúsznak befelé az öltözőbe, miközben úgy ordibálnak, mint ha épp análisan erőszakolnák őket (és ebben az a vicc, hogy ez nem vicc!)

Én elhiszem, hogy az osztály létszáma nem épp a legnagyobb, de a “vérfrissítés” nem volt pozitív hatása az osztály közösségre nézve. Tavaly is megvolt már a két hisztérika, most kaptunk két újabbat, közülük az egyik teljesen elviselhetetlen. Buta, mint a föld, semmit nem tud, ráadásul ezt még méltósággal sem tudja viselni.
Én magasról teszek rá, hogy kinek milyen a kedve, mi áll a háttérben, ha ilyen módon nyilvánul meg. Tanulja meg elviselni, hogy ő sem tökéletes, és nem abban keresni a hibát, aki rá lát a dolgok mikéntjére. És legalább tanuljon meg alkalmazkodni, mert felőlem akár idegösszeroppanást is kaphat, de azért az mégis csak pofátlanság, hogy ezzel a hisztijével elrontja más napját is.

Az már csak hab a tortán, hogy az osztálykirándulás pont a hisztis p*csák miatt hiúsult meg, mert ugye győzőtt a lustaság meg a lógási kényszer. Ahhoz pedig csak gratulálni tudok, hogy az is baj, hogy nem megyünk sehová. Itt az alkalom, miért nem éltek vele?
Költői kérdés, persze. Ha nem olyan programról van szó, aminek keretein belül be lehet rúgni, akkor az már sz@rt se ér. Szomorú. De még az se mondható, hogy anyagilag megterhelő lett volna, hisz tanulmányi kirándulásként egy vasat se kellett volna befizetni.

Tegnap megint megtapasztaltam a tömegközlekedés “gyönyörűségeit”. Szóval ma fogtam magam, és szépen egy megállóval előbb szálltam fel. Igaz, ez nekem +15 perces utat jelentett, hazafelé pedig igencsak kellett koncentrálnom, hogy ösztönösen ne előbb szálljak le. Ráadásul reggel egy nő nagyon kereste a biciglijét, majd közölte velem, mint panaszt, hogy bizony ellopták. Mondom oké, és akkor nyugodt szívvel zárjam le az enyémet.

De a reggelem sem indult valami fényesen. Ugyanis a kutyák gondoskodtak róla, hogy egy órával a tervezettnél előbb felébredjek. Mondom, hurrá! Ráadásul arra az utolsó húsz percre bátorkodtam vissza aludni, hadd ne mondjam, hogy eme rövid idő alatt olyanokat álmodtam, s olyan töménytelen mennyiségben, hogy egy éjszakára is sok lett volna.

Egyelőre ennyi, remélem a jövő hetem is normálisan fog telni.

Ősz (?)

Hát nem sok minden történt velem az elmúlt napokban, kezdve azzal, hogy ma nem mentem be, és holnap sem tervezem, de beállítottam az órámat, ha reggel sikerül magamhoz térni.
Péntek délután aludtam egy csomót, így este huhogtam. Leginkább tévéztem, igaz semmi értékelhetőt nem néztem.
Úgy néz ki stabil már az órarend, s remélem hamar visszaszokok a normál hétköznapba, és a múlt heti dolog se fog többet visszaköszönni, látjuk.

Péntek este volt egy jó nagy vihar, azóta elég hideg van, már-már őszi idő van.

Viszont a nagy negatívum, hogy úgy néz ki ebben a hónapban nem fogom tudni összeállítani a régóta épülő PC-met. Kár.
Az igazság az, hogy minden évben terveztem valamit, most ez kimaradt, szóval gyorsan kell találnom valamit, ami leköt.
Hétvégén megírtam előre pár bejegyzést, mert hétköznap nem hiszem, hogy nagyon irogatni fogok, de ki tudja. Szeretném tartani a 2-3 naponta 1 bejegyzés ütemet.

Mivel PC-m nem lesz teljes, így a hétvégén veszek egy csomag DVD-t, s nekiülök jó pár szériának, amit eddig lemezhiány miatt passzoltam.
Addig kicsit játszogatok, azt úgyis olyan régen csináltam. Délután ismét elővettem a Tomb Raider: Underworld-öt, nem kicsit foglalt le, s a figyelmemet is elterelte. Legyilkolásztam pár tigrist:

“Allergia”

Már szerdán is meg akartam ereszteni egy bejegyzést, de túl fáradt voltam hozzá, tegnap pedig nem volt kedvem leülni. És bizony, ez nem véletlen.
Ahogyan a twitteren is írtam (s erre utal az MSN kiírásom is), bizony az iskolakezdés nem sikerült zökkenő mentesre. Olyannyira, hogy nem is emlékszem mikor akadtam ki így, ilyen szinten, s ilyen módon, mint kedden.

Az egész általános iskolás koromat végigkísérte ez a felesleges adminisztrációs baromság, melynek köszönhetően mindig fenn akadtam azon a bizonyos “hálón”, amit mai napig nem is értek igazán, hogy miért volt oly nehéz az iskolának, mint tanulót nyilvántartásba venni, majd pedig kezelni éveken át anélkül, hogy minden évkezdés egy kellemetlen procedúra volt számomra. Természetesen ehhez az ügyintéző bunkósága párosult, azaz amikor meghaladta szellemi képességeit az adminisztrálás valahogy mindig rajtam vezette le. Mondjuk ez annyira általános dolog, hogy ezen semmi meglepő nincs, hisz gondolom mindenki járt úgy, hogy az iskolában, munkahelyén, esetleg a hivatalban hiányoztak iratok, nem voltak pontosak, vagy épp valamivel nem rendelkezett, és akkor az ügyintéző/titkár nézett maga elé, s gőgös kioktató hangnemben közölte, mi is a probléma forrása.
Balszerencsémre az ilyen “problémák” végig kísérték az egész általános iskolás tanulmányaimat, amivel szépen megutáltam mindenféle adminisztrációt, adategyeztetést, adatleadást meg még a többi idetartozó dolgot. Miután 14 évesen kiváltottam a személyimet, látszólag megszűnt ez a probléma, örültem is neki nagyon, habár továbbra is az ilyen adminisztrációs baromságoknál azért ott volt az a bizonyos “félsz”.

A baj a reakciókkal van, és nem a problémával. Nem csak én tapasztalom azt, hogy néha felelesleges köröket kell róni a hivatalokban, semmit mondó, értéktelen papírokat kér be az iskola. Kevés dolog van, ami igazán fel tud húzni, ki tud akasztani, de az ilyen “buktatók” ide tartoznak.
Én azt elhiszem, hogy az iskolák, munkahelyek számadással tartoznak az állam szerveinek, de azt, hogy miért kell ilyen bicskanyitogató módon végrehajtani, azt ép ésszel sem tudom felfogni. És miről is van szó?

Hétfő este kaptam egy telefont osztályfőnökömtől, egy viszonylag fontos kérdésben. Közölte, hogy az iskolában volt egy ellenőrzés, ami egy új törvény miatt történt meg, s ebben én is érintett vagyok. Lényegében csak egy kérdést tett fel, amire én nemleges választ adtam. A telefon eléggé felidegesített, mert volt egy halvány sejtésem, hogy ez bizony több lesz holmi adategyeztetésnél. Megérzéseim ritkán csalnak, főleg rám nézve negatív dolgokban. Természetesen nem kell mondanom, hogy jelen esetben sem kellett csalódnom megérzésemben. Másnap ismét megkérdezett az osztályfőnök, melyre ismételten nemleges választ adtam. Ekkor az osztályfőnök teljes döbbenetben közölte, hogy akkor gyorsan irány az iskola titkár, mert ez nagy baj. Gondoltam magamban, hogy én is, mivel ez az egész megelőzhető lett volna, hogy ha egy héttel korábban felhív, vagy berendel az iskolába, illetve előző este kitisztítja a fülét, vagy esetleg kevesebb tudatmodósító szert fogyaszt, és eljut az agyához az egy nappal azelőtti válaszom, ami természetesen semmilyen formában nem különbözött a kedditől.

A reakciója több mint kellemetlen volt, már-már az égő kategóriába sorolható, amikor azt kívántam, hogy abban a szent pillanatban süllyedjek el. Valahol persze érthető volt reakciója, hisz kétségbe esett, hisz aznap volt a határidő a különböző adminisztrációs dolgoknak. Amit azért egy nagy viccnek tartok, hogy rögtön első nap minden papírnak a helyén kell lenni, mindent be kell vinni. Időközben sikerült összefutni az igazgató helyettessel, akiről nem tudom elképzelni, hogy a francba tud bejönni az ajtón anélkül, hogy beütné a hatalmas egóját, ami mellé bicskanyitogató túlzott jóneveltség és hatalmas beképzeltség társul. Jelzem, ebben a dologban abszolút nem voltam semmilyen módon hibás, persze véletlenül se az ott dolgozoknak lett egy kellemetlen napjuk, hanem nekem. Az igazgató helyettes, hogy fokozza a meglévő – korántsem pozitív – hangulatomat, beszólt.
Konkrétan ugyan nem ért engem atrocitás, de az egész számomra annyira megalázónak jött le, olyan érzékenyen érintett, ráadásul pedig rátett egy lapáttal, hogy korántsem nyithattam ki a számat, hogy már pedig ezt nem így kéne, az igazgató helyettes is elhúzhat a fenébe a beképzeltségével. Így végül remegő gyomorral indultam haza a papírokért, miközben hazafelé azon járt az agyam, hogy ezt akkor most hogy gondolták?

Természetesen visszaszédelgés az iskolába hasztalan volt, hisz addigra senki se volt fellelhető formában, ami igaz volt szerdára is, és tegnapra is. Ugyan átadtam a papírokat az osztályfőnöknek, de ugye ő nem iskolatitkár, szóval az egész lóg a levegőben. Ugyan itt a hétvége, s feltehetően a mai és a holnapi nap nyugalmasan fog telni. Ez az egész arra volt jó, hogy jelenlegi helyzetemben megutáljam az egész iskolát, s allergiás legyek az iskolára. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy vasárnap ismét enni fogom a kefét, hogy mi lesz másnap, sikerült-e elrendezni mindent.
Komolyan nem értem ilyen dolgokra miért van szükség. Persze az ilyeneket csak kibírni lehet, az más kérdés, hogy utána az ember padlóra kerül. Hiába, az ilyen dolgok mindig az érzékeny pontjaim voltak, s egyáltalán nem is számítottam ilyenre az első napon, így egyből megzuhantam, ahogyan arra talán még példa se volt eddig.

Természetesen ahogy hazaértem egyből elpanaszkodtam bánatom mindenkinek. Ugyan mindenki csak pislogott, hogy azért ezt hogy gondolták, de az egyetértésük, s az, hogy ott voltak, amikor kellett sajnos nem enyhített azon a terhen, amit a keddi nap a vállamra rakott.
Kedden, miután megittam egy bögre nyugtató teát, ledőltem két órára, de nem tudtam magam kipihenni, s különféle gondolatok emésztettek. Egész nap alig ettem valamit, este pedig tisztában voltam vele, hogy a délutáni sziesztám miatt biztosan nem fogok tudni időben elaludni, s mivel még akkor is ideges voltam kizártnak tartottam azt, hogy 2-3 óránál többet tudjak pihenni. Ami azért akkori állapotomban egyáltalán nem tett volna túl jót, annak fényében pedig főleg, hogy az azt megelőző éjjelen 3 óránál többet nem tudtam aludni. Így ennek fényében elővettem az altatót, de túl idegesnek ítéltem meg magam, ezért nem bíztam abban, hogy egy szem képes lesz álomba ringatni, ezért rögtön kettőt vettem be. Nem kell mondanom, hogy tíz órás alvás után is alig bírtam kikelni az ágyból.

Hiába volt mérföldekkel jobb az utolsó két nap, a keddi dolog mégis rányomta a bélyegét az egész hétre, s a délutánjaimra is, csodálkozom is azon, hogy nem lettem beteg. Tekintve, hogy az altató megvolt mind három nap, kedden alig ettem, szerdán szinte felfaltam az egész házat, tegnap pedig délután megint csak aludtam, ami esti huhogáshoz vezetett.
Eléggé elkapott ez a depresszív hangulat, azért nem örülnék neki, ha ez tartós maradna. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem nagy dolog, más is így járt, nem csak én. Annak ellenére, hogy valóban rosszul esett ez az egész dolog, mégis kicsit hálátlannak érzem azt, hogy míg másokat nap mint nap megaláznak, vagy olyan külsőt kapott az anyatermészettől ami miatt minden nap atrocitással kell szembenéznie, én pedig mégis ilyen dolgokon akadok ki, pedig hálásnak kellene lennem, hogy a nagy átlaghoz tartozok, még akkor is, ha a gondolkodásom kicsit más.

Az egészet még tetézi az az egy ember, aki miatt nincs osztályközösség. Aki iszonyúan buta, s akinél a szókimondóság párosul a hétköznapi bunkósággal, melynek hátterében a felsőbbrendűsége áll, miszerint ő tökéletes, s mindenki másban van valami ami miatt meg kell szólni.
Belegondolva, hogy az osztály létszáma nagyon alacsony, s kisebb csoportokra bomlik miatta, hát … nem lesz könnyű elviselni, mint ahogyan nem is volt könnyű a héten.
A leginkább mégis azon vagyok kiakadva, hogy ez az egész megmérgezte a napjaimat, s amit terveztem az elmúlt három napra az iszonyatos sz@r kedvem miatt meghiusúlt.

És ennyi volt!

Ennyi volt. Bizony, a mai nappal véget ér a nyári szünet. Az augusztussal ezzel egyetemben ennek is vége. Mint ahogy lenni szokott, természetesen az utolsó héten, de legfőképp az utolsó napokban már vissza sírtam a nyarat, amiről koránt sem volt jó véleményem.

Kezdjük rögtön a nyári gyakorlatomat, amit amolyan semleges dolognak tartottam. Legfőképp azért, mert ugyan a hátam közepére kívántam, de mégis lefoglalt, így a maradék időmet, amit arra fordítottam amire akartam, megbecsültem.
Sajnos épp ez hiányzott ebből a nyárból. A nagyon sok szabadidőt nem tudtam értékesen eltölteni, így úgy érzem azzal, hogy szinte ugyanazt csináltam, mint a szürke hétköznapokban, elpazaroltam a pihenésre szánt időt.
Korábban már több bejegyzésben is megemlítettem, hogy leginkább az játszott szerepet a nyár silányságában, hogy helyileg nem túl sok szabadtéri szórakozási lehetőség van. Kiemelve a szabadtért, hisz nálam jó időben megbocsájthatatlan bűn otthon ülni. Program és helyszín hiányában valóban maradt az otthon ülés. És nem csak nálam, de ez nem vígasztal, hogy másnak is így telt a nyara. Nagyon nem.
A nyári gyakorlat miatt egy hónappal megrövidült a nyári szünetem. Így július közepén nem tudtam magammal mit kezdeni. Ráadásul a fizetésemet is augusztusban kaptam meg, így a megmaradt júliusi hetekben nem tudtam egyáltalán kimozdulni itthonról. Mondjuk az már az én hibám, hogy nem vettem számításba a szomszéd településen lévő strandot, ami ugyebár ingyen van.

A nyár legjobban várt programja a pesti fórum találkozó volt. Egyrészt már kíváncsi voltam, milyenek élőben az a közösség, amihez másfél évvel ezelőtt csatlakoztam, másrészt régi tervem volt már feljutni a fővárosba. Sajnos az utolsó pillanatban lemorzsolódok, valamint a megjelentek kevés létszáma kettétörte a kialakuló hangulatot, így hamarabb véget ért a találkozó, mint ahogy terveztem.
Hazatérve döbbentem rá, hogy három hét, és ismét kezdődik a suli-időszak, valamit csak kell kezdeni az utolsó hetekkel. Kreativitással nem is volt gond, leginkább a pénzhiánnyal, hisz a fizetésem egy részét elköltöttem a pesti útra, a másik feléből megvettem a gépházat, szülői részről meg kifizetésre került a külön órám. Így maradt a strand, ami szintén balul sült el. Ugyanis sikeresen leégtem, de olyan szinten, hogy három napig szenvedtem a fájó bőrrel, majd a hámló bőrőm okozott gondot, főleg mikor itthonról el akartam menni.
Rövid összefoglaló után pedig lássuk, mit is sikerült megvalósítanom a terveimből.

Először is vasárnapra tervezett postból semmi lett, két nyomós okból is. Mindkenképp a nyári szünet utolsó napjára akartam időzíteni a bejegyzést, ami utólagos tájékoztatásból kiderült, hogy a nyári szünet utolsó napja nem augusztus 30. vasárnap, hanem 31.hétfő, azaz a mai nap.
Tegnap akartam is bejegyzést írni, de végül meghiusúlt, mivel elég vacakul voltam egész nap. Ugyanis az azt megelőző este kicsit túlzásba vittem a képernyő elő görnyedést, ami abból fakadt, hogy direkt linkekről töltögettem, s meg akartam várni, még a letöltött adatmennyiség teljes egészében leér. Keveset aludtam, már alapból fejfájásra ébredtem. Így délután – annak tudatában, hogy egy kis alvással jobb lesz – ledőltem két órára, de ez csak hab volt a tortán, ugyanis utána még rosszabbul lettem, ráadásul este se sikerült aludnom. De szerencsére pár órás alvás után 9-kor már fent voltam, így elméletileg ma korán ágyban kellene lennem, bár első tanítási napot megelőzve tuti, hogy nem fogok tudni elaludni.

Ugye anyám lépett öt napra, hétfőn ment és pénteken jött. Már a hétfő se kezdődött jól, ugyanis volt oly kedves, és gyakorlatilag pénz nélkül hagyott itthon. Ami önmagában nem lett volna probléma, ha mondjuk előtte az én “szájízemre” vásárol. Így végül kedden végre apámtól kaptam pénzt, amivel azonnal a Tesco-ba mentem bevásárolni.
Szerdán észrevettem, hogy a biciglim szépen leereszt a sokadik felpumpálásra is, így csütörtökön kénytelen voltam gyalog bemenni a városba, s megvenni a bérlemetemet, illetve kifizetni a webtárhely számláját. Mivel a legrövidebb úton mentem, így meglepődve vettem észre, hogy egykori internet kávézó, ahová jártam, megszűnt. Hm, ki gondoltam volna.

A strandolásból természetesen nem lett semmi. Múlt hét vasárnapján mentem volna ki, de csak mentem volna, ugyanis rendkívül esős idő volt. Ráadásul tegnap se tudtam még megkísérelni se, ugyanis szombat hajnalban jelentős eső esett.
És arról még nem is ejtettem szót, hogy a két héttel ezelőtti strandolás utóhatásai még mindig megvannak. Az arcomról és a vállamról már “eltávozott” az “égett bőr”, most a karomon van a sor. Szerencsére egy kiadós testápolós kezelés jó hosszú időre elfedi a hámló bőrt, így legalább nem kell hosszú pólóban mennem.

Ahhoz képest, hogy mit terveztem megnézni, csak töredékét néztem meg az általam felsorolt filmeknek. Egyedül a Harry Potter szériát néztem végig az új epizód miatt. A Gyűrűk Urát elkezdtem, de rögtön az elején feladtam. Mai napon nekiülök a Jurassic Parknak, aztán meglátom, hogy belefér-e az időmben a folytatás, illetve mennyire leszek fáradt, mert simán végignézném egyben a három filmet.
Sorozatok terén még mindig hadilában állok az X-aktákkal. Egyedül a Tell Me You Love Me-t szenvedtem végig. Játékok terén hosszú idő után úgy döntöttem, hogy nekiülök a Potter játékoknak, tekintve, hogy annak idején szerettem az elsőt. Így a második mai napon pörgettem ki, illetve nekiültem a harmadiknak. Továbbá letöltöttem egy Playstation 2 emulatort, szóval ha leér a kiszemelt játék, akkor majd meglátom, hogy érdemes volt-e töltögetni egész nap.

Kedden kimostam az itthoni ruháimat, a csütörtöki mosást pedig szombatra napoltam el. Ma viszont megint csak volt egy adag ruha. Ugyanis épp terveztem, hogy elmegyek már, s veszek pár farmert, amikor meglepetésemre előkerült rögtön kettő is. Igaz, rögtön repültek a mosógépbe.

Szóval ennyi volt a múlt hét, és holnaptól kezdődik a suli. Vissza a jól megszokott hétköznapokba!