Lost: 4.évad

Egy-egy széria újranézése nálam a lehetetlen kategóriába tartozik. Nemes egyszerűséggel azért, mert az internet közvetlen elérésének köszönhetően rengeteg új szériába csatlakoztam bele, vagy kezdtem újba, így a régiek újranézésére már nem igen maradt idő. A Lost rendkívül nagy kedvencem volt, főleg az első három évad tetszett, a többit – legfőképp az ötödiket – valahogy eléggé leírtam, mivel úgy voltam vele, hogy ez már nem az a Lost, amibe én annó beleszerettem.

Nos, az újranézés sok mindenre jó. A Lost esetében valahol szükséges volt, hisz egy-egy összefoglaló epizód nagyon kevésnek bizonyulna ahhoz, hogy az új évadba becsatlakozzak, elkezdjem nézni, ezért úgy döntöttem a teljes kedvéért előlről elkezdtem az egész szériát remélve, hogy pozitívabb képet alkothattok az újabb epizódokról. Ezt annak fényében tettem, hogy van jó pár széria, melynek lassú folyása, vagy történeti szála miatt jobb, ha egyben tudom le az adott évad összes epizódját, hogy nagyobbat üssön a csattanó (pl. Dexter) . De jó példa az is, hogy épp egy részemről erősen kaszaközelbe lévő szériát épp az egymás utáni megtekintés ment meg, mert sokkal jobb összképet biztosít, mint hétről hétre való epizód várás (pl. Heroes). És akkor belép a Lost negyedik évada, mely egyben megtekintve szinte szünetek nélkül minőségi magaslatokba emelkedik, s végre én is meglátom a zsenialitást mögötte. És igen, pont ez az évad az, ami darálva sokkal jobban ütött, sokkal jobban átjött a hangulat, mint annak idején hétről hétre várni a friss epizódokat.
Részletek

Nip/Tuck: 6.évad

Egy szériáról kizárólag akkor írok bejegyzést, ha az épp aktuális (vagy általam nézett) évada leadásra/megtekintésre kerül. Leginkább pont azért, mert egy teljes évadról könyebb írni, mint egy téli szünetre vonulóról, melynek (jobb esetben) még megannyi epizódja kerül majd leadásra. Ez leginkább pont azért érdekes eme bejegyzésnél, mivel tulajdonképpen a hatodik évad még javában tart a Nip/Tuck-nek (idehaza ugyebár Kés/Alatt). Egyelőre nem tudom miért, de az anyacsatorna a téli szünet utáni epizódokat már hetedik évadként kezeli, s mivel hivatalos, ezért én is így teszek.

A Nip/Tuck azon szériák táborát erősíti, melyek hazájukban, s itthon is kábelcsatornák kínálatában szerepel (pl. Dexter, True Blood, Six Feet Under habár utóbbi már véget ért).
Akinek nem lenne ismerős: a hatodik évadába lép széria két plasztikai sebész életét követi nyomon, melyet a készítők leginkább gyomorforgató műtős és arcpirító szexjelenetekkel fűszereznek. Olykor-olykor kapunk némi meglepő történetét, mely felkelti az ember érdeklődését, vagy épp annyira megdöbbenti, hogy képtelen a távkapcsoló után nyúlni (ugye én is a Viasat3-nak köszönhetem, hogy megismertem eme szériát), de akadnak aztán igencsak gyomorforgató jelenetek. A Nip/Tuck kezdetekkor épp ezért rántott be, habár az évadok számának növekedésével arányban csökkent a minősége is. Egy biztos: mesterien van elkészítve a széria. Így az egyszeri néző, aki újabb részt akar megtekinteni megtanulja, hogy a széria nézése közben jobb nem ebédelni, vagy kavargó gyomorral nekiülni. Persze egy szinten lehet dicsérni is, hisz annak biztos van valami a fejében, aki képes mesterien ötvözni a pikánst a gyomorforgatóval, s mi sem hangulatosabb egy szériában, ha egyik percben a páciensből leszívott testzsírt látjuk, a másikban pedig erotikus töltetű jeleneteket?
Részletek

Lost: 3.évad

A héten tovább folytattam a Lost újranézését a soron következő évaddal. A harmadik etap is a kedvenceim közé tartozik, s régen vettem már elő, továbbá a szép menüs DVD is csak belepillantás erejéig volt a lejátszóba, így ennek fényében örömmel ültem neki. Többek véleménye szerint a leggyengébb évaddal állunk szemben, de velük ellentében nekem maradéktalanul bejött annak ellenére is, hogy akadnak olyan epizódok, amiket nem tudtam hova tenni. Ennek megfelelően természetesen a napi 1-2 epizódszám azonnal felugrott 4-5-re, így pár nap alatt meg is tekintettem a teljes harmadik évadot, ami ugyebár 23 epizódot foglal magában.

Részemről talán a legjobbra sikerült évaddal folytattam az újranézést, amit egyelőre nem bántam meg. Az előző két évadhoz hasonlóan a harmadik is megannyi rejtélyt tesz elénk, amennyit szinte el sem lehet képzelni. Ezzel egyetemben azonban korábbiakat old meg, vagy zár le, ami részemről nagy pozitívumnak számít, így a gyengébb részeket nálam ez kiváltotta teljes egészében.
Vicces, hogy annak idején megbontottam a kronológiai sorrendet, így a második évad maradék epizódjait megtekintetlenül hagytam a fenébe, s kezdtem bele a harmadik évad “real-time” nézésébe, mely ugye tele volt jó pár több hetes szünetekkel. Természetesen minden ott folytatódik, ahol a második évad abbamaradt…
Részletek

A kötelező “bulik” után

Szóval ismét elröppent egy hét, ami viszonylag elég tömör és zsúfolt. Természetesen a héten sokszor fordult meg a fejemben, hogy bizonyos emberekre igazán rászakadhatna az ég, csak úgy általánosságban…
A hét elején nem tudtam eldönteni, hogy legszívesebben pofán csapnám, vagy vigasztalnám magam saját hülyeségem miatt. Először is valahogy soha nem tudtam ellenállni bizonyos ételeknek, melyek éppenséggel meggyorsítják, s felerősítik – az egyébként teljesen normális – anyagcserémet. Ezeket az ételeket kerülöm, vagy csak akkor fogyasztom, amikor teljesen biztos vagyok benne, hogy az azt követő két napon nem tervezek sehová menni. Ha pedig igen, akkor nem okoz gondot, ha rendetlenkedik a gyomrom. Azaz a laza nap nálam egyértelműen a péntek. Ezzel szemben kapásból tele ettem magam töltött káposztával vasárnap, melynek hatására kénytelen voltam a hét első napjait itthon tölteni. Persze, bíztam abban, hogy nem lesz semmi baj, ezért még elvonszoltam magam a közeli megállóig, ahol rövid tanakodás után jobbnak láttam, ha nem szállok fel az épp beérkező buszra. A helyzet csúcspontja egyértelműen az új fülhallgatóm volt, amely az első használat után világossá tette számomra: rossz vásárt csináltam. Egy dolog, hogy minőségben sehol nincs a Walkman mobilokhoz használt fülesekhez, de forgalmas úton használhatatlan, ugyanis a kocsik zaja elnyomja a fülemben szóló taktusokat. Ami azért elég gáz, hisz ez a tipikus “agybadugós”, szóval a csalódottságom határtalan volt. Főleg a füles árához képest. Így végül elhatároztam, hogy kénytelen leszek megvenni az új fülest horrorisztikus áron, azonban internetről rendelve olcsóbban megúszom, de továbbra is húzom a szám ezen a megoldáson. Persze nem sokáig kellett zene nélkül élnem, ugyanis szigetelő szalag felhasználásával a korábbit hamvaiból “támasztottam” fel. Az, hogy meddig bírja még… nem tudni.

A hét második felében az iskolai dolgok miatt morogtam. Először is végzősként ilyenkor megvannak a kötelező “bulik”, amiket én nem tartok sokra. A legtöbbjén legszívesebben meg sem jelennék, de ugye kötelező program. Az ehhez tartozó próbák is, melyek további időmet rabolták még úgy is, hogy gyakorlatilag passzív (néző) szerepet töltöttem be ebbe. De hát meg kell jelenni. Ennek köszönhetően a pénteken teljes egészében elment, ráadásul olyannyira rosszul sikerült az egész, hogy péntek estémet az ágyban töltöttem, ápolgatva saját magam.
A hét első felében farkasordító hideg volt, míg a másik felében enyhüléssel egybekötött havazás volt. Télen amúgy sem járok sehová. A szórakozóhelyeket is elkerülöm, mivel nem vagyok hajlandó pubertáló tinikkel együtt tölteni akár öt percet is, így végül marad a négy fal. Mivel zenehallgatásban, film/sorozat nézésben ki is merül a szórakozás címkével ellátott tevékenység, s ebből a szempontból lényegtelen, hogy a saját szobám négy fala, vagy más falai között folyik eme tevékenység. Ebből kifolyólag tovább folytattam a Lost újra nézését, melyből két évaddal kerültem előrébb, valamint a Kés/Alatt hatodik évadát. Írás róla nem született, ugyanis pénteken a fáradtság ledöntött a lábamról, a hétvégén pedig szerver hiba miatt nem tudtam megírni (ami késik nem múlik, ugyebár). Emellett hétvégi tevékenység keretein belül legyűrtem pár pályát a Tomb Raider III-ból, ezzel is közelebb kerülve a végleges kijátszáshoz.

The Fourth Kind

Ízlés kérdése az, hogy kinek mi jön be filmek terén. Gondolok itt elsősorban a műfajra. Régebben rengeteget néztem, de mióta megjelentek az igényesebb, s szórakoztatóbb TV szériák, valahogy kevesebb filmet is nézek. Ez betudható annak, hogy kevés az új alkotás, ami valóban tetszik, illetve kevés időm van. Vannak jobb, vannak rosszabb alkotások. Van amit csak végig szenvedek, van ami viszont nagyon bejön.
Ez igaz a The Fourth Kind-ra is, ami megtörtént események alapján nyugszik (legalábbis hihetően tudja ezt a látszatot kelteni). Nekem rendkívül bejött, csak úgy, mint a Paranormal Activity, melyen sokan fanyalognak, de valahogy nekem maradéktalanul bejött. A film kritikájánál leírtam, hogy nem igen foglalkozok azzal a témakörrel, amit a fentebb említett film boncolgat, de ettől függetlenül érdekel. Ismerve saját magam, hogy egy jól megrendezett film aztán tud álmatlan éjszakát okozni nekem, így ennek fényében óvatosan válogatom meg, hogy melyek azok az alkotások, amelyeket megnézek. Természetesen mindig sikerül kiválasztanom a számomra legfélelmetesebbet is.
Ezekkel az alkotásokkal pedig ugyanaz a helyzet, mint az összes többivel: aki kicsit is befogadóbb a témával kapcsolatban és/vagy képes kilépni a hétköznapokból, s elszakadni  földtől, annak minden bizonnyal maradéktalanul be fog jönni az adott alkotás. Szerencsére én nem azok közé tartozom, aki a hibákat keresi, így többnyire sikerül is élveznem az adott filmet.

A történet szerint Dr. Abigail Tyler elveszíti férjét, akit tulajdonképpen saját ágyában gyilkolnak meg. Dr. Tyler próbálja feldolgozni a veszteségét, illetve igyekszik visszaemlékezni az ominózus éjszakára, hisz férje gyilkosa továbbra is szabadlábon van, hisz képtelen visszaemlékezni a férfi arcára.
Miközben Dr. Tyler igyekszik visszaemlékezni, érdekes jelenségre lesz figyelmes a lakóvárosában. Igyekszik kideríteni páciensei alvászavarai mögött mik is rejlenek. Ehhez megfelelőnek találja a hipnózist, melynek köszönhetően az egyik páciense vissza emlékszik, s ennek hatására lemészárolja saját családját…

Részletek

Lost: 2.évad

Egy hét sem kellett ahhoz, hogy korábbi kedvencem második évadát megtekintsem. Noha az utolsó két évadért nem rajongtam túlzottan, azért a korai évadok még mindig a kedvenceim. Egyrészt nem volt kedvem új szériába belekezdeni, de mégis akartam valamit nézni, így az Alias után döntöttem a Lost mellett, hogy az utolsó évadra felkészüljek, hisz rendkívül sok mindent felejtettem, amire egy összefoglaló rész nem lenne gyógyír.
Egyébként is jó lett volna újra elővenni, hisz a második évadot elég kuszán tettem magamévá. Az internet mentes korszakban egy közeli ismerősnek köszönhettem az évad első tizenkét epizódját, majd a közeli internetkávézóba indultam minden héten, hogy beszerezzem a heti Lost adagomat. Azonban ahelyett, hogy a kronológiai sorrendet követtem volna, logikátlanul a harmadik évadba kezdtem, ami természetesen azt jelentette, hogy jó pár érdekes kérdésem támad a szereplőkkel kapcsolatban. Persze fontos azt is megemlíteni, hogy amint kezembe vettem az első tizenkét epizódot (nem sokkal az RTL Klub-os befejezés után) azonnal neki estem, így egy nap alatt sikerült is megnézni az összes lemezen található epizódot. Azóta pedig itt pihent lemezen, megtekintetlenül, szóval ideje volt már elővenni.

A történetet nem kell külön leírnom, hisz az 1.évad kritikájánál mindent leírtam, amit tudni érdemes. Természetesen cselekmény szempontjából minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Az epizódok felépítése továbbra is az előző évadhoz hű: egy epizód egyetlen egy karakterre fókuszál, majd úgynevezett visszatekintésekben (flashback) ismerhetjük meg a karakter előéletét, mielőtt a szigetre került volna.
A második évad rendkívül sok dologban ráver az elődjére, ami talán a megnövekedett büdzsének tudható be. Ezen kívül pár kérdésre választ is kaphatok, persze ezzel egyetemben egy csomó nyílik meg. Az első évadban a készítők még csak bontogatták szárnyaikat, s ezáltal a karakterek sem voltak különösebben veszélyben. Az évad végeztével is csak egy karakter távozott az érdemlegesek közül (pár statiszta kíséretében ugyebár), addig a második évadban elkezdtek hullani.
Részletek

Távol a tökéletestől…

Elsősorban: végre HÉÉÉÉÉÉTVÉGE!
Az egész hét viszonylag nyugodalmasan telt, ami leginkább annak is köszönhető, hogy már az sem nagyon jár be az órákra, aki eddig bejárt, így már nem szokatlan az sem, ha netalán senki nincs bent az iskolában. Természetesen a tanároknak ez egyáltalán nem tetszik, hisz eddig legalább volt egy fix létszám, amire számolhattak, most az a szám pedig erősen konvergál a nulla felé. Nos, én sem erőltettem meg magam e terén, leginkább pont azért, mert eddig viszonylag normálisan megjelentem, de valahogy nálam is kezdi kiütni a biztosítékot az, hogy más havi szinten bejön 4-5 napra, összeszed pár jegyet, s majdnem ott van, ahol én jegyileg. Persze ez erős túlzás, hisz akinek jobb a logikája, s jobban tud számolni az lazán lealáz számvitelből.
Az osztály hiányzási statisztikájától már csak a tanulmányi átlag rosszabb, s ha az “alattunk” lévő osztály nem verne ránk ebből a szempontból, minden bizonnyal mi lennék a legrosszabbul teljesítő osztály az iskolában. Az a pár ember (bele értve engem is) hiába teljesít jól, ha a többiek tanulmányi, s hiányzási átlaga rendkívül lehúzóan hat, elég csak a félévre gondolni, ahol az osztály 70%-a megbukott egy, vagy több tantárgyból, de nem szabad elfelejteni a vizsgaidőszakot sem, ahol pár egyedtől eltekintve a legtöbben kegyelem kettessel mentek át. Persze ott is volt olyan akinek mázlija volt, szóbeli részből azt az anyagot húzta, amelyiket tudta. Egyelőre engem még sem bukás, sem kicsapás veszélye nem fenyeget a hiányzások mennyiségét illetően, szóval én nem aggódom amiatt, hogy mi lesz pár hónap múlva.

Ahogyan pár bejegyzéssel előbb írtam, két évnyi hűséges szolgálat után gyakorlatilag megadta magát  a fülhallgatóm füles része, amit még annak idején a Walkman mobilomhoz kaptam (ami ugye a csomag része volt). Szerencsére a csatlakozó és a fülesrészt szét lehet szedni, így nekem csak a füles részre volt szükségem. A dolog szépséghibája az, hogy nekem ilyen típusú van, ami minőségileg kifogástalan, azonban erre felé meg is kérik az árát. Két év hosszú idő, így emelkedtek az árak is. Mivel csak a füles részre volt szükségem, emlékeim nem csaltak annak idején láttam a MediaMarkt-ban ehhez hasonló (természetesen nem Sony Ericsson) fülest. Bántam is, hogy nem vettem meg annak idején. Ami késik nem múlik, így ma örömmel vettem célba kedvenc elektronikai üzletláncomat. Hát kegyetlenül pofára kellett esnem, ugyanis a legolcsóbb füles rész is 2490 Ft-ba került (pár hónapja 1500 Ft-ért láttam), ráadásul a gyári alulról kóstolgatta a 6 ezres határt, így végül 3 ezer alatt maradtam, megvettem a fent említett fülest.
Természetesen minőségileg elmarad az előző(ek)től, ráadásul megszoktam, hogy tökéletesen “hangszigetel”, ami erről az új fülesről nem mondható el, továbbá nem emeli ki a hangszíneket, mint az előző, ami viszont roppant zavaró, hogy halkabb, mint a gyári. De hát garasoskodnom kellett…

Persze ez is jobb, mint a semmi, s remélhetőleg nem nyomja el majd a busz és a kocsik zaja a zenét, amit épp hallgatni szeretnék. Egy hét buszozás zene nélkül maga volt a borzalom, s mivel egyetlen egy ismerős sem közlekedik azon az útvonalon, amin én, így még beszélgető partnert sem tudtam magamnak szerezni. Meg kell mondjam, elég idegtépő volt néhány utam. Elsősorban a legzavaróbb a turbékoló párok voltak. Az egy dolog, hogy én kissé gátlásos vagyok az utcára történő kilépés után (az, hogy meghittebb, privátabb helyen hogyan viselkedek már más tészta), de azért ésszel nem tudom felfogni amit egyesek művelnek. Gondolok itt például arra, hogy a postán sorban állás közben miért gondolja a pár egyik tagja, hogy a másik nadrágjában kell matatni, miközben aktív nyálcserét folytatnak, s mindezt pár centire tőlem? Vagy miért gondolják azt, hogy miközben csókot váltanak, vagy puszit adnak egymásnak akkor elengedhetetlen eme tevékenységhez az, hogy cuppogjanak úgy, és olyan hangosan, mint a partra vetett hal? Komolyan nem értem. Ráadásul amilyen beszélgetéseket hallottam… Egy szinten félelmetes, hogy az emberek mennyire nem tudnak kommunikálni… Csak két példa:

– Nem értem. Egyszerűen nem értem, bazd meg!
– De érted? Én ezt nem értem, bazd meg!
– De érted, ne legyen már luxus egy sör, bazd meg!
– Bazd meg, tele vagyok ideggel, bazd meg!
– Bocs, hogy most neked mondom, de tényleg tele vagyok ideggel, bazd meg!
Barát egyetértően bólint.
– De nincs igazam? Ne legyen luxus egy sör, bazd meg! Megfogom mondani a szomszédnak is, hogy nem én randalíroztam éjszaka, bazd meg! Elegem van, hogy én vagyok a fekete bárány, bazd meg!!
(Hát, még ha kenyérről beszélt volna… De ilyen egyoldalú beszélgetés után azt hiszem mindenki levonhatja a következtetéseket, mint ahogyan én is tettem).

– Hát, hogy viselkedik már?? Figyelj odamegyek hozzá, eltöröm (???) a f@szát és odadobom a kutyámnak, hadd egyen húst!
– De látod, hogy megy? Holnap már nem fog így menni, mert nem lesz neki f@sza. Letöröm neki, esküszöm!
(Ah, a barátnői összetartás…)

És természetesen ezek csak két példák voltak a sok közül!

A héten tovább néztem a Lost-ot, így végül a második évad feléig jutottam. Elég kicsi az esélye annak, hogy a hétvégén nem fogom befejezni ezt az évadot, habár nagyon sokat szemezek a letöltött évadpremierrel, de egyelőre még erős vagyok.

Tomb Raider (1996) Teszt

Platform: PC

Lassan 15 éve annak, hogy Lara Croft “megszületett”. 1995-ben az akkor még létező Core Design kapta a nemes feladatot, hogy egy igen érdekes három dimenziós kalandjátékot tervezzen meg. Először férfi karaktert szerettek volna, de később a készítők úgy gondolták hiány van a női főszereplőknek a játékpiacon, így végül napvilágot látott Laura Cruz, akinek neve végül Lara Croft-ra módosult.
Gőzerővel folyt a munka a Core Design stúdióban. A készítők mindent beleadtak, s végül 1996 novemberében megszületett a Tomb Raider, mely hatalmas sikert ért el. Megjelent PC-re, Sega Saturn-ra, Mac-re, majd pedig 2003-ban pedig Nokia N-gage-re is tiszteletét tette Croft kisasszony. A játék átütő sikert ért el, s nem volt olyan számítógéppel foglalkozó újság, ami ne említette volna meg a domború idomairól is elhíresült kincskeresőt. Azóta nyolc folytatás, négy kiegészítő epizód, egy arcade típusú rész, s két mozifilm viseli a Tomb Raider nevet. Az első epizód még DOS programra íródott, így a mai kor gépein igencsak nehézkesen tudjuk elindítani a játékot. Persze mindenre van lehetőség, s ha kellően kutakodunk akkor minden bizonnyal jó pár olyan helyre eljuthatunk az internet segítségével, amely hasznos információval tud nekünk szolgálni, hogy újszerű PC-nken is elinduljon a játék. 15 éves játékról beszélünk, tehát senki ne várjon csodát a grafikától. Részemről másodlagos is, hisz egy játékot el tud ugyan adni a grafikai megjelenés, de ha mögötte nincs minőség, nincs beltartalom akkor talán egyszeri végigjátszás talán még belefér, de hogy soha nem fog az ember leülni elé az egyszer biztos. A Tomb Raider első része pedig pont ékes példája annak, hogy ennyi idő elteltével is érdemes ismét elővenni annak, aki annak idején nagyon szerette. Azok, akik pedig hajlandóak a kilencvenes évek játékaira is szentelni időt azoknak mindenképp kellemes kikapcsolódás lehet maga a játék feltéve, ha a műfaj is bejön. Sokak szerint a mai játékokban nincs kihívás. Az első rész kipörgetésekor két klaviatúrát kellett cserélni. Tehát a korszakalkotó első részről mindent lehet mondani csak azt nem, hogy könnyű. S ráadásul simán számolhatunk 11-12 órás játékidővel is!

Részletek

Áramszünet

A vizsgák végeztével szép lassan kezd visszaállni minden a régi kerékvágásba. Természetesen akadnak olyanok, akik egy nap helyett egy teljes hónapos szabadságot vettek ki. Vájjék egészségükre, év végén minden bizonnyal nagy kaszálások (és természetesen emiatt rendkívül cifra szitkozódások) lesznek.
Az időjárás sem kedvez nekem. A napokban erős havazások voltak, s mivel házon kívüli teendőim voltak, így keményen fáztam, ráadásul a réteges felöltözködés ellenére is sikerült kissé megfáznom, ami egyelőre csak torokfájásban nyilvánult meg. Természetesen azonnal gondoskodtam a kezelésről, tea minden mennyiségben. Valahogy nem érdekelt, hogy másnap iskola, azért jó kis hagymás dolgokat ettem, hisz köztudottan ilyenkor ez segít.

Kezdődik újra a hajtás, így viszonylag elég nehéz beosztani a szabadidőm. Egyrészt még nincs tanulás, így viszonylag csak “pihenés van”, másodsorban nosztalgiázok, így elég nehéz dönteni, hogy a PC előtt görnyedve kínlódjak a Tomb Raider szériával (melynek egyébként az összes eddigi elkészült epizódját felraktam), vagy épp Lost-ot daráljak. Mivel az utóbbihoz csak sassolni kell, így annak ültem neki erőteljesebben. Természetesen 3 lemezt már nem visz a lejátszóm, így a frissen szerzett másodlagos meghajtóra hoztam létre egy másodpéldányt, kérdés az, hogy meddig marad ott, hisz csak +80 gigányi hellyel gazdálkodhatok (melyből már 50 le van foglalva). De majd látom.
Mai nap ismét kiakasztó volt, ugyanis délutáni kemény tíz perces áramszünet azonnal megmutatta, milyen gáz is, ha az ember függ a század technikai vívmányaitól. Itthonról való elmenetel pedig szóba sem jöhet az időjárás miatt. Várom a tavaszt…

Lost: 1.évad

Időm rendkívül kevés, s rengeteg szériát nézek egy időben. Ennek fényében gyakorlatilag kevés idő marad arra, hogy egy-egy – szívemhez közel álló – szériát (vagy filmet) újra elő vegyem, s megnézzem.
Mivel merevlemezem tárolókapacitása véges, továbbá jóformán ész nélkül írok ki mindent lemezre, aztán pedig felkerülnek a polcra porosodni. Még ősszel az Alias-t vettem elő (ideje volt már, hogy az eredeti DVD ne csak porfogó legyen a polcomon), majd folytattam a további évadokkal, s nem rég sikerült az öt évadot sikeresen befejeznem. Így eltöprengtem azon, hogy melyik szériát is kéne elővenni.
Nem sokat töprengtem, hisz hamarosan (egészen pontosan egy nap múlva) érkezik az új – s egyben utolsó – évada a Lost-nak, melynek előző évada nálam csúnyán bebukott nézhetőség tekintetében, ellenben újra előkerült a Lost: Via Domus, s így megjött a kedvem az újra nézéshez. Hisz akármennyire is nézhetetlennek ítéltem az ötödik évadot, mégis volt előtte három remek évad, amit természetesen érdemes újranézni mindenképp. Annak fényében végképp, ha már csili-vili menüs DVD-t sikerült beszerezni, igaz másodpéldány.
Részletek

Dollhouse: 2.évad

És ennyi volt. Két évaddal, s 26 epizóddal búcsúzott tegnap végérvényesen a Dollhouse, mely vegyes érzelmeket keltett bennem, ráadásul ez volt az egyetlen olyan széria, amit úgy néztem végig, hogy tulajdonképpen nem is tetszett igazán.
Előzményeket jóformán már lefirkantottam még júliusban az 1.évad bejegyzésében. Tulajdonképpen ismeretlenül kívántam a fenébe az egész szériát azt gondolva, hogy az egykori kedvenc túlélési esélyei javulhatnak, azonban utóbbi randizott a “kaszással”, előbbi pedig kapott egy rövid, 13 epizódból álló második évadot. Elmondhatatlanul dühös voltam, s nem is értettem a logikát az egész döntésben, hisz nézettség alapján mindkét szériának el kellett volna esnie, ellenben a folyamatosan nézettségcsökkenéssel bírkozó Dollhouse kap még egy esélyt. Hmm…
Hogy mégis csak legyen némi véleményem, neki álltam az első évadnak, melyből egyetlen egy epizód volt az, ami valóban szórakoztatott, s egyetlen egy epizód volt az, amelyik tetszett is: történetesen az Epitaph One, a le nem adott, de DVD-n fellelhető tizenharmadik epizód volt.
Igazából kíváncsi voltam, hogy az Epitaph One (és a mellé társuló büdzsé csökkentés) után mennyire is lesz képes megállni a helyét a széria, javuló tendenciát fog-e mutatni, vagy éppenséggel még nézhetetlenebb lesz, mint ahogyan az első évad volt. A kezdetekkor nem tudtam megmondani,  hogy tulajdonképpen rossz-e vagy jó a második évad, ugyanis mielőtt a nézhetőbb epizódok leadásra kerültek volna, az anyacsatorna száműzte a szériát bő egy hónapra, ami nem volt meglepő, hisz az első évad nézettségét már csak hírből lehetett ismerni. És igen, jött a kaszás…
Részletek

James Cameron’s Avatar: The Game (2009) Teszt

Platform: PC

2009 decemberében megérkezett a mozikba az Avatar, mely elindult hódító útjára, s a filmet körülvevő hype meg is tette a hatását.  Természetesen engem is inkább a látvány fogott meg, habár még mindig nem sikerült megemésztenem, hogy nem sikerült eljutnom a moziba, hogy legalább 3D-ben megtekinthessem eme alkotást, de ugye jelen pillanatban ez lényegtelen.
Ahogyan a filmet, úgy vártam a belőle készülő játékot, melynek demója nem volt eléggé meggyőző, hogy ez valóban jó játék lehet, hisz elég keveset sikerült látni az alkotásból. Ennek ellenére nem adtam fel, hogy kipróbáljam. Megjelenés után azonnal napvilágot látott egy néhány verzió, ami azonban teljesen használhatatlan volt, hisz rendkívül jó másolásvédelmet kapott, s lehetett szurkolni azért, hogy valamelyik tökös release csapat megkerülje a védelmet. Ha ez nem lett volna elég, akkor a bolti vásárlás sem lehetett volna egyszerűbb választani, hisz több termékbe nem került aktivációs kód, amellyel nem csak a multiplayer módot, hanem magát a játékot sem lehetett aktiválni. Tipikus eset, amikor is visszanyal a fagyi. Természetesen ami késik nem múlik alapon hamarosan meg is jelent a játék tört verziója, amit én bátorkodtam beszerezni azonnali hatállyal.
Természetesen ismét harmadrangú játékkal találtam szemben magam, ami ugyan valamennyire visszaadja a film élményet, de ez korántsem teljes. Sőt! Néhol az embernek az az érzése támad, hogy soha nem lesz vége, s inkább kínlódásba csap át az egész. Így végül szomorúan könyvelhettem el, hogy a James Cameron’s Avatar: The Game sem fog mámorba taszítani, mint annak idején a King Kong játékadaptáció tette.  Persze akadnak pozitív tulajdonságai a játéknak, látványra nem igen lehet panasz, s ráadásul nem is kell PC-nek kinéző atomerőmű, hogy önfeledten neki tudjunk úgy ülni, hogy a PC-s társadalom jelentős része nem kezd azonnali szitkozódásba. Magát a játékot nem tartom rossznak, inkább erős közepesnek. Ez viszont arra elég, hogy egyszeri játék után DVD formájában porosodjon a továbbiakban, egészen addig, amíg valaki kölcsön nem kéri tőlem én pedig közölhessem, hogy meg is tarthatja a lemezt, ugyanis nem tartok tovább igényt rá.

Részletek

Elvonási tünetek!

Az ember fel sem fogja mennyire is függ a modern világ technikai vívmányaitól egészen addig, amíg szépen el nem veszti őket. Engem már akkor idegbaj kerülget, amikor 1-2 órára elmegy az áram (szerencsére ilyen ritkán van), net még hanyagolható, hisz van DVD is a világon. Azonban a múlt héten erőteljes beütött a sz@r, azóta pedig leginkább a hajamat tépném szívem szerint.
Történt ugyanis, hogy másfél év után a walkman mobilhoz tartozó fülhallgató füles része bemondta az unalmast. Lévén, hogy minőségileg teljesen rendben van, így pár ropogós ezresbe fájna egy újat beszerválni. Ráadásul teljesen váratlanul ért, így nem is tudtam felkészülni arra, ami majd rám fog várni. Valahogy a mindennapi buszozás elviselhetetlenné vált, hisz négy év után ez az első eset, hogy nem hallgattam zenét. Bírtam két napig, mire szerváltam egy minőségileg teljesen kifogásolható fülest, melyet csatlakoztatni tudtam a fülhallgatóm alsó részéhez, mely automatikusan a telefonba volt dugva egy ideje. Persze a busz zaja hangosabb volt, így anyáztam párat. Nem is lenne ez baj, ha a héten nem főváros és a lakhelyem között tengődnék, ami eléggé gáz, hisz órákat kell egy helyben ülni. Brrr….
Vizsgák után minden csendesedik, habár a tanárok már most pörögnek. Néha túlzottam is. Azért a kelleténél többször gondolok arra, hogy valakinek ki kellene vennie belőlük a Duracell elemet, hogy pihenhessenek. Borzalmas. Eddig még nem volt tanulni való, szóval egyelőre még lehet kicsit lazítani.
Teljes nosztalgia hangulat van itthon. Először is egy pár napja a Tomb Raider II-őt nyúzom, természetesen ahogyan szabadidőm engedi. Hisz még fityeg itt PC-n feltelepítve, aminek érdemes lenne neki ülni. Nem utolsó sorban a The Sims: Állatos krónikák.

Terveztem még megnézni a 2012-őt HD-ben, de túl hosszúnak találtam egyszeri megnézésre, így napoltam a hétvégére, amikor is kipihenten teljesen neki vetekszek, és végigülök majd 3 órát. Hasonló a helyzet az Avatar újboli megtekintésével is. Persze nosztalgiát ezúttal a Lost biztosítja, melynek tökéletes első évadára még mindig rá tudok csodálkozni, így minden bizonnyal a héten már be is fejezem az első évadot (írok róla mindenképp).

A “vihar” után…

Egy kis időre véget ért a vizsgaidőszak. Ennek örülök, habár eléggé fáradt voltam utána, s csak twitteren jeleztem az eredményt.
Nem sokkal előtte dühöngtem ki magam, hogy mennyire nem találok anyagot hozzá, majd nem sokkal később írtam arról is, hogy nagyjából megvannak az anyagok, amire szükségem volt. Természetesen akadtak olyanok, amelyek teljes egészében megvoltak, de voltak olyanok is, melyek kissé hiányosak voltak, és persze volt 1-2 ami magasról le volt ejtve. Ennek fényében álltam neki a tanulásnak az utolsó napokban. Mivel a vizsga két részből állt, így a nyelvi részéből már korábban is felkészültem, így maradt a magyar tartalmi rész. Azokkal vért izzadtam ugyan, de nagyjából megtanultam. Természetesen most lehetne mondani, hogy miért nem ültem neki előbb kidolgozni a témaköröket, illetve miért nem ültem neki korábban. Nos azt gondolom, hogy manapság diáknak lenni nem túlságosan fenékig tejfel, főleg ha a diákévei végéhez közeledik az ember. Főleg amikor minden egyes vizsgának értéke van! Ráadásul, ha órákba telik mire eljutsz az iskoládba, alig marad magadra időd. Nekem még plusz megoldandó dolgok jöttek közbe, amik teljesen lefárasztottak, így a téli szünet maradék idejében inkább magamra szántam, és pihentem. Az többet ért.

Természetesen nem ezt az “utolsó pillanatban kapkodok, és tépek hajat a tanulás miatt” technikát fogom alkalmazni az év hátralévő részében, de tanulva az érettségikor szerzett tapasztalatból, nem fogok eret vágni magamon, ha valami nem megy, vagy egészen egyszerűen nem tudok valamit időre megtanulni. Valahogy a tanárok “hegyi beszéde” sem tud meghatni a tanulás és a bejárás jelentőségéről. Na nem arról van szó, hogy hiányzok össze-vissza, és nem tanulok. Hisz azon emberek egyike vagyok, aki pontosan megjelenik mindennap amikor kezdődik az első (!) óra, s az utolsóig maradok. Illetve megfelelően teljesítek, ami jelen esetben annyit jelent, hogy a húzós tantárgyakból továbbra is gyengén állok, de bukáshoz még messze vagyok. S persze nem utolsó sorban az osztály szerencsés emberei közé tartozok, aki sikeresen zárhatta a félévet bukás nélkül. Persze ezt az osztály 75%-a (!) nem mondhatja el magáról. De ez van. Valahol pont ezért nem érdekel egy csomó dolog, hisz ha dolgom van akkor igenis engedjem már meg magamnak, hogy itthon maradjak, hisz más helyett is én járok be, továbbá én legalább minimum egy közepesre értékelhető beszámolót is tudok produkálni még a húzósabb tantárgyakból. Szóval…
De maradjunk a témánál. Múlt héten még maradék energiámmal átnéztem a tanulnivalókat. Persze vége fele már csak olvasás volt a tanulás helyett. Szerencsére megvolt az, ami érettséginél nem: pihenés. Ugyanis sikeresen átidőzítettem alvási ciklusomat este 8 és hajnali 4 közé, így plusz másfél óra marad mindenféle tevékenységre, mielőtt elindulhatnék az iskolába. Legyen az zenehallgatás, filmnézés, vagy akármi más. Természetesen emellett ki is tudom magam pihenni, s nem szájathúzva ugrok ki az ágyból. Így remélem az effajta alvási időköz nem változik meg.
Ennek fényében már korán ágyba kerültem, így egy órával az eredeti ébresztés előtt már fent voltam. Mivel vizsga van, előjött belőlem a vizsgadrukk, így nem tudtam vissza aludni. Egy korábbi beszélgetésnek köszönhetően újra előkaptam a korábbi Tomb Raider játékokat, így reggel stresszlevezetőként pont az egyik szolgált. Igaz, abból is a legbugosabb… Miután szépen felöltöztem némi bosszankodástól ment fel a vérnyomásom az egekbe, mikor kilépve az ajtón megpillantottam a töménytelen hó rengeteget, s a mellé párosult irdatlan havazást, valamint az alacsonyan, de magabiztosan csipkedő mínuszok kellemetlen érzetét. És persze mindezt vékony nadrágban, mely alá semmiféle plusz melegítőt nem lehetett felvenni. Így vacogva jutottam el a vizsga helyéig, ahol még vagy százszor elküldtem a fenébe azt, aki kitalálta, hogy milyen ruhában kell vizsgázni. Mert télen feltétlenül szükséges egy vékony nadrágban, mely ráadásul teljesen rám volt szabva. Természetesen örültem, hogy a “verseny súlyomat” sikerül megtartanom valamivel több, mint három évvel az érettségi után is, de ettől függetlenül plusz “kiegészítőt” a nadrág alá nem tudok venni. És persze júniusra időzített vizsgák is jó lesznek, melyeknek júliusban lesznek vége, szóval menjél öltönyben, izzadjál, mint egy ló.

Miután valamelyest megnyugodtam, valahol kárörvendés fogott el a többiek arckifejezésén, mely már száz méterről sugallta, hogy pelenkacsere szükséges. Nem vagyok rossz indulatú ember, de amikor első órákra nem képesek bejárni, utolsók elmennek, vagy hetekig nem látjuk őket, majd félévkor, év végén összeszenvedve kettest sikeresen teljesítik az adott időszakot, valahogy kinyílik a bicska a zsebembe. Leginkább az ehhez társuló mérhetetlen beképzeltség terén. Ez alatt értem a “minek járjak be, úgy is tudok mindent, vagy összemakogok egy kettest” stílust. Én  se akarok bejárni, már nem azért…
Szerencsém volt, hogy egy olyan témakör lett az enyém, amit rendesen belém “vertek” a másfél év alatt, ami leginkább a töménytelen ismétlésnek volt köszönhető, így kiemelkedően tudtam teljesíteni. Természetesen bukás nélkül zajlott le a vizsga, ami leginkább annak tudható be, hogy a tanárok inkább év végén akarnak kaszálni. Persze demagóg duma, hogy azért rugdosták át a többieket a vizsgán, hogy kellő létszám legyen a vizsgáztatáskor év végén. Hisz elsősorban pénzt kap az iskola minden egyes tanulóért, másodsorban pedig az igazgató presztizs kérdést csinál abból, hogy minden egyes embernek sikeres vizsgája legyen, habár ez minősíti az iskolát is. Persze mindez épp úgy van beadva, hogy mi értünk teszik. Persze kérdés az, ha szigorúbb lenne a rendszer, akkor is megtennék ezt “értünk”?

Hazaérve egy kiadós alvást választottam, majd pedig kellemes elfoglaltságot itthon, ugyanis kint eléggé harapósak a mínuszok, melyek jelenleg -11°c-on állomásoznak. Ennek fényében végre befejeztem az Alias utolsó évadának az újbóli megtekintését. Az utóbbi időben pedig egyre inkább nosztalgikus állapotba kerültem, így elővettem korábbi kedvenceimet. Ez alatt a Tomb Raider korábbi epizódjait értem (kritika lesz róla), majd pedig neki feküdtem a Lost-nak, melynek részemről igazából csak az első három évad az, ami igazán értékelhető, újra megtekinthető. Mindenesetre nem fogok sietni az évadok gyors megtekintésével, de igyekszem elkerülni az utolsó évados spoilereket.
Nagy örömömre szolgált, hogy a 2012 végre megjelent hivatalosan is, így természetesen megfelelő helyen hozzájuthattam a HD-s verzióhoz is. Persze keserű szájízzel töltöttem le, hisz valamivel több, mint 8,4 GB, így csak megnézésre került a merevlemezre, hisz nem fér rá egy dupla rétegű lemezre. Hüpp. Ezen felül a Hellboy II.-őt is sikerült szintén HD-ben megnézni, habár jobb volt, mint amennyire emlékszem. Sorozatok terén átmeneti kaszát kapott tőlem a Supernatural az évad végéig, valamint új kedvencként lépett be a Life Unexpected. Illetve továbbra is vár a Smallville első évadának megtekintése.
És a továbbiakban?
Januári és februári hónapban nem tervezem magam különösebben megerőltetni. Természetesen folytatom a Lost darát. Mivel látott epizódokról van szó, így napi egy epizód van betervezve, de persze nagy unalomkor lesz olyan is, amikor 5-6 is lefog menni egyben. De nem tervezem szintbe hozni magam a jövő heti premierrel. Itthonról csak a suliba vagyok hajlandó elmenni, az alatt az egy óra alatt olyan fagyott állapotban leszek, hogy egész nap olvadozhatok. Mire kiolvadnék, mehetek haza. Ördögi kör. Tavaszt akarok. De gyorsan!
PC-m erőforrásait sem fogom kímélni. Korábbi Tomb Raider epizódok várnak arra, hogy ismételten magamévá tegyem őket. Továbbá itt van még az Avatar játékadaptációja, mely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. És persze feltelepítve van még a The Sims 2: Állatos krónikák, melyet tervezek még kipörgetni, hisz a Hajótörött krónikák is elnyerte a tetszésemet. És mi lesz tavasszal? Feltehetően kiköltözök a szabadba és annyi D-vitamint szívok magamba, amennyit csak lehet!

Alias: 5.évad

Egyetlen egy akciófilm/akciósorozat sem tudta felkelteni a kíváncsiságomat, egyetlen egy ilyen műfajú alkotás sem nyerte el a tetszésemet, amit unalmamban végig néztem. Igaz, legtöbbje iskolai filmnézés kereteiben történt a megtekintés.
Aztán egy nyáron láttam az Alias reklámját az RTL Klub jóvoltából, így hát a második évaddal kapcsolódtam be a sorozatba. A hosszú szünetek az évadok között (gondolok itt a második és harmadik közöttire) lehetővé tette, hogy egy ismétlés keretein belül megtekintsem az első évadot először, a másodikat pedig újra. A harmadikat is így kezdtem, de a net bevezetésének köszönhetően napok alatt végeztem a szériával, ami a Magyarországi harmadik évados premierjekor (amit bátorkodtak másfél évvel a második évad után műsorra tűzni) már rég kifutott.
Rendkívül összetett, s izgalmasan felépített széria ért véget a 105 epizóddal. Most tulajdonképpen véget ért, vagy csak simán megkapta a kaszát nézettség fényében nem tudom egészen pontosan. Az utóbbit tartom valószínűnek, hisz nézettségileg nem remekelt túlságosan, ráadásul négyszer kapott új időpontot a széria. Igazából lényegtelen, hisz van lezárás, azaz ha valóban elkapta a kasza éle a szériát, akkor a tévé társaság jó fej volt, s időben szólt, s így nem maradt lógva semmi.
Valahol örülök is, hogy öt évad alatt véget is ért, hisz nem láttam volna értelmét további évadoknak, s minden bizonnyal előbb vagy utóbb ellaposodott volna, mint sok más széria. Az ötödik évad nem csak arra bizonyíték, hogyan lehet egy szériát tökéletesen lezárni, hanem arra is, hogy bizony az íróknak is van sütni valójuk, így ha az adott karaktert alakító színész/színésznő valami oknál fogva nem tud úgy részt venni a forgatáson, mint ahogyan kellene, arra van megoldás. Jelen esetben a példa itt is él, csak ugye a részletek mögött.
Részletek